hirdetés
koronavirus-verminta-labor-pixabay.jpg

Magyarország hetek óta nem küldött koronavírus-adatokat az EU-nak Norvégia szerint

A skandináv ország ezzel indokolta, hogy Magyarország előtt nem nyitják még meg a határokat több más országgal ellentétben, ahol már kedvező a járványhelyzet.
Illusztráció: fernandozhiminaicela/Pixabay - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Norvégia július 15-ől több ország előtt is megnyitja a határait, ahol ehhez már elég jó a koronavírus-helyzet. Bár Magyarországon is kedvezőek a járványügyi adatok, mégsem került be ezen országok közé, így hát akik tőlünk utaznak Norvégiába, azoknak továbbra is kötelező lesz a tíznapos karantén.

A norvégok szerint ennek az az oka, hogy a magyar kormány már hat hete nem szolgáltatott adatokat a fertőzésekről az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára

- írja az Index.

A lap részletes tájékoztatást kért a külügyminisztériumtól ezzel kapcsolatban, mire azt válaszolták, hogy

"Magyarország mindig a kölcsönösség alapján jár el, Norvégia polgáraival szemben ugyanazokat az elveket érvényesítjük, mint ők Magyarországgal szemben." Ez alapján arra lehet következtetni, hogy Magyarország sem lazít a beutazási szabályokon Norvégiával szemben

hirdetés

- írja az Index.

Egyébként nem csak Magyarország maradt ki adathiány miatt a norvégok felsorolásából, hanem például Portugália is, az ottani kormány ugyanis legutóbb egy hónapja szolgálatott adatokat az EU felé. Luxemburg és Litvánia a múlt heti adatokkal maradt el, de az ő esetükben a 25. és 26. hét adatainak átlagát vették alapul, és ez alapján Litvánia megfelelt, így az onnan érkező polgárok karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Norvégiába.

Július 15. után tehát már csak a Svédországból, Portugáliából, Horvátországból, Romániából, Bulgáriából és Magyarországról érkezőknek kell karanténba vonulnia, miután átlépik a norvég határokat.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ellenzeki-partok-valasztas-2022-kozos-jeloltek-mti-foto.jpg

Eldöntötték: közösen indul az ellenzék 2022-ben a Fidesz ellen, egy jelölt lesz mindenhol

A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei arról is megállapodtak, hogy az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
Címkép: MTI/Bruzák Noémi - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Az ellenzéki pártok bejelentették, "meghallva a választóik akaratát, a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre" - szúrta ki a 444.hu.

A közleményében azt írják, hogy

a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei már az első találkozón kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a Fidesz-KNDP jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében.

A pártelnökök megállapodtak abban, hogy "az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik".

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy

hirdetés

a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak.

A választás október 11-én lesz, és többek közt az is függ tőle, hogy megmarad-e a Fidesz kétharmados többsége. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Fidesz Koncz Zsófiát, a július 10-én motorbalesetben elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja majd az időközi parlamenti képviselői választáson


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-rekord-fertozottek-szama-horvatorszag-mti-epa-foto.jpg

Koronavírus: új rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Szerdán 180-nal nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban. De több ország is jelezte Zágrábnak, hogy koronavírusosan térnek haza onnan fiatalok.
MTI, Címkép: MTI/EPA/Antonio Bat - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.

Horvátországban a testület jelentése szerint szerdán 180-nal nőtt, és elérte az 6050-et az eddig megfertőzöttek száma. Egy új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 161-re emelkedett. A betegek közül 115-en vannak kórházban, közülük tízen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 811.

A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, a Pag szigeti Zrcen, Vodicen és Makarskában, új eseteket regisztráltak ugyanakkor Vir szigetén is.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 29-cel 2332-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 19-en vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 193 fő.

Szlovéniában harmadik napja nő az új esetek száma. A behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik.

hirdetés

Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kabinetnek, hogy szigorítson a határátlépési feltételeken, és a Horvátországból érkezők számára rendeljen el kéthetes karantént, valamint tegye kötelezővé a PCR-tesztet.

Jelko Kacin kormányszóvivő a POP-TV-nek adott szerda esti nyilatkozatában elmondta: a horvát adatokhoz az onnan behurcolt eseteket is hozzá kellene adni.

Horvátország sokkal kevesebb tesztet végez, mint Szlovénia. Ezenkívül a turisták nem bíznak a horvát egészségügyi ellátási rendszerben, ezért inkább hazautaznak - mondta.

Bár a szlovén állampolgárok nagy része felelősségteljesen viselkedik, a Horvátországból érkező adatok aggodalomra adnak okot - hangsúlyozta.

Több ország, köztük Ausztria, Olaszország, Csehország és Szlovénia is jelezte Zágrábnak, hogy több fiatal tért vissza úgy a horvátországi nyaralásáról, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal.

Csütörtöktől Olaszország is szigorított a beutazási feltételeken: a Horvátországból érkezők számára kötelezővé tette a koronavírus-tesztet, amely nem lehet régebbi 72 óránál, vagy a beutazás után 48 órán belül PCR-tesztet kell végezni Olaszországban, ez alól nem képeznek kivételt az olasz állampolgárok sem. A rendelet az átutazókra nem vonatkozik.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vihar-masodfoku-riasztas.jpg

Másodfokú riasztást adtak ki a Dunántúlra a zivatarok miatt: jégeső és viharos szél is jöhet

Az érintett területeken a következő órákban kárt okozó széllel, villámlással, jégesővel kísért heves zivatarok várhatók.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Zivatarveszély miatt több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki csütörtökön kora este az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban kárt okozó széllel, villámlással, jégesővel kísért heves zivatarok várhatók.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint még csütörtökön további

másodfokú riasztásokat adhatnak ki Vas, Zala és Somogy megyében.

Security Check Required

null

hirdetés

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyében.

Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: előbb az Alpokalján, Kisalföldön megjelenő zivatarok csütörtökön késő estétől már a Dunántúl nagyobb részére is átterjedhetnek. Este kisebb eséllyel az Északi-középhegység térségében is előfordulhat zivatar.

A zivatarokhoz helyenként (30 milliméter körüli, de akár 40-50 milliméternél is több csapadékkal) felhőszakadás, jégeső és viharos (60-80 kilométer/óra körüli) szél társulhat. Főként a késő esti órákban délnyugaton, nyugaton olyan heves zivatarok is lehetnek, amelyeknél a széllökések a 80 kilométer/órát is meghaladhatják.

Pénteken az északkeleti területeket leszámítva több helyen fordulhat elő zivatar, azonban északkeleten sem teljesen kizárt - tették hozzá. Korábban a meteorológiai szolgálat országos, középtávú előrejelzésében azt közölte: pénteken és szombaton országszerte, míg vasárnap szórványosan várható csapadék.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
meszaros-lorinc-tihany-ingatlan-gyumolcsos-nyaralo.jpg

Hivatalosan gyümölcsös, de inkább medencés nyaralónak látszik Mészáros Lőrinc tihanyi ingatlanja

Mészáros Lőrinc több mint ötszázmillió forintért vásárolt egy medencés nyaralónak látszó ingatlant Tihanyban. A telek viszont hivatalosan gyümölcsösként van nyilvántartva, így a területen nyaraló és lakóépület nem építhető.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Több mint ötszázmillió forintért vásárolt Tihanyban medencés nyaralónak látszó ingatlant Mészáros Lőrinc - írta meg a 444.hu.

A telek hivatalosan gyümölcsösként van nyilvántartva, így a területen nyaraló és lakóépület nem építhető.De a portál által bemutatott felvételen látszik, hogy a területen egy nyaraló található medencével.

Mivel itt medence sem épülhet, ezért az, ami fentről medencének tűnik, a portál szerint hivatalosan víztározó lehet.

Az RTL Híradó megkereste a tihanyi önkormányzatot, szerették volna megkérdezni, tudnak-e arról, hogy az ingatlanon milyen gazdasági tevékenység folyik, de nem válaszoltak. Ahogy nem válaszolt a Híradónak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park sem, Tihany Óvár, ahol a Mészárosék által kinézett, távolról medencés üdülőnek tűnő medencés gazdasági épület áll, a tájvédelemért felelős nemzeti parkhoz tartozó terület.

Az RTL Híradó az ügyben kereste Mészáros Lőrincet is, szerették volna ugyanis megtudni, hogy milyen gazdasági tevékenységet végeznek majd az új ingatlanon.

hirdetés

A milliárdos vállalkozó cégcsoportja azt közölte, hogy Mészáros házaspár a jogszabályok betartásával a jelenlegi állapotában vásárolja meg az ingatlant, amely már több éve rendelkezik használatbavételi engedéllyel. Felújítást, átalakítást pedig nem terveznek rajta.

Korábban a Miniszterelnökség vezetője az RTL Híradó kérdésére általánosságban azt mondta, aki nyaralóként használ gazdasági épületet, az jogsértő módon jár el.

A Momentum szerint a szabályok, amikről a miniszter beszélt, nem mindenkire vonatkoznak. A Balaton-kör Egyesület egyik alapítója, Pach Gábor azt mondja, évek óta használják ki az építkezők ezt a kiskaput. Saját véleménye szerint a szabályokat be kell tartani, de szükség lenne a jogszabályok felülvizsgálatára is.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal az RTL Híradó kérdésére azt közölte: Tihanyban 2018 óta 13 eljárást folytattak az ingatlanok nem rendeltetésszerű használata miatt, 2 esetben bírságot szabtak ki, jelenleg pedig 6 ügy van folyamatban.

Az RTL Híradó riportja:

Korábban a Momentun akciózott Tiborcz István nyaralójánál. A párt szerint magyar állami és uniós pénzből telt Orbán Viktor vejének a panorámás telken álló, medencés luxusingatlanra, ami a tulajdoni lapja szerint szintént gazdasági épület.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!