hirdetés
Apey-And-The-Pea-hu.jpg

Magyarország az egyik legnagyobb tehetségbefogadó Európában

Az European Talent Exchange Programme (ETEP) segítségével olyan előadók futottak már be, mint Dua Lipa, Calvin Harris vagy a Franz Ferdinand.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Ahogy minden évben, úgy idén is leltárt készített a hollandiai Eurosonic Noorderslag showcase fesztiválhoz köthető European Talent Exchange Programme (ETEP). Az alapos számolás után kiderült, hogy a programjukban résztvevő 164 előadó összesen 391 koncertet adott 36 országban, és mindezt csak 2019-ben.

Magyarországon, hasonlóan az előző évekhez, idén is a Sziget Fesztiválon lépett fel a legtöbb európai tehetség, szám szerint 12, ezzel pedig a Sziget a negyedik az ETEP-es európai fesztiválok ranglistáján.

A magyar zenekarok közül idén az Apey and The Pea (jelenlegi nevén Lazarvs) lépett fel a Tallinn Music Weeken, tavaly pedig a Mörk vett részt három fesztiválon (Spring Break Showcase Festival & Conference, Tallinn Music Week, Waves Vienna), valamint a Dope Calypso kettőn (Reeperbahn Festival, Westway LAB / Westway Festival).

hirdetés

A dániai és lett export irodák nyitásával még több fellépési és kapcsolatépítési lehetőség adódott és adódik a résztvevő országok előadói számára, és nem csak Európában. Utóbbi kör ráadásul jövőre még tovább bővül, már várhatóan 11 Európán kívüli fesztivál fogadja majd az ETEP-es csapatokat, köztük a már biztos Playtime fesztivál Mongóliában, és ha valami, akkor ez igazi kuriózum lesz.

A 2003-ban indult ETEP olyan előadók karrierjének adott lökést az elmúlt 17 év során, mint jelenleg a szupersztráság kapujában álló Dua Lipa, a már rég szupersztár Calvin Harris, a Franz Ferdinand, James Blake, MØ, a Noisia, az Editors, a Kooks, az XX, a Within Temptation vagy a Years & Years.

ETEP 2019 számokban

Idén 28 országból érkeztek az ETEP-es csapatok. A 31 brit előadó 96 koncertet adott, a 22 holland 49 bulin lépett fel, a 11 ír csapat 39 rendezvényen tette tiszteletét, a belgák 14 zenekara, 37-szer lépett színpadra, a franciák 14 előadója pedig 32 show-n vett részt.

ETEP 2019 összesített zenekari toplista

1. Fontaines D.C. (Írország) - 14 fellépés

2. Black Midi (Nagy-Britannia) - 9 fellépés

3. Flohio (Nagy-Britannia) - 9 fellépés

4. Elderbrook (Nagy-Britannia) - 8 fellépés

5. Pip Blom (Hollandia) - 8 fellépés

6. Mavi Phoenix (Ausztria) - 8 fellépés

7. SEA GIRLS (Nagy-Britannia) - 7 fellépés

8. girl in red (Norvégia) - 7 fellépés

9. Penelope Isles (Nagy-Britannia) - 7 fellépés

10. Iris Gold (Dánia) - 7 fellépés

ETEP 2019 zenekari toplista országonként

hirdetés

1. Fontaines D.C. (Írország) – 14 fellépés

2. Black Midi (Nagy-Britannia) – 9 fellépés

3. Pip Blom (Hollandia) – 8 fellépés

4. Mavi Phoenix (Ausztria) – 8 fellépés

5. girl in red (Norvégia) – 7 fellépés

6. Iris Gold (Dánia) – 7 fellépés

7. Whispering Sons (Belgium) – 6 fellépés

8. YegorZabelov (Fehéroroszország) – 6 fellépés

9. GatoPreto (Németország) – 5 fellépés

10. RENDEZ VOUS (Franciaország) – 4 fellépés

ETEP 2019 fesztivál toplista

1. The Great Escape (Nagy-Britannia)- 26 ETEP fellépő

2. Reeperbahn Festival (Németország) - 24 ETEP fellépő

3. Iceland Airwaves (Izland) - 16 ETEP fellépő

4. Sziget (Magyarország) - 12 ETEP fellépő

5. Waves Vienna (Ausztria) - 11 ETEP fellépő

6. Dour Festival (Belgium) - 10 ETEP fellépő

7. WinterthurerMusikfestwochen (Svájc) - 9 ETEP fellépő

8. Europavox (Franciaország) - 8 ETEP fellépő

9. Haldern Pop (Németország) - 8 ETEP fellépő

10. Les NuitsBotanique (Belgium) - 8 ETEP fellépő


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
unnep1.png

A 2019-es X-Faktor győztese: Ruszó Tibi

A legkisebb fiú a meséből, aki eljön és győz - mondta róla ByeAlex.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

Ruszó Tibi tényleg hihetetlen utat járt be. A 16 éves felvidéki fiú mérhetetlen szegénységből érkezett. Volt, amikor ennivaló is alig került az asztalukra - mesélte.

A műsor válogatójával már korábban is megpróbálkozott, de édesapja váratlanul rosszul lett, így vissza kellett fordulniuk. Ő azonban nem adta fel, újra eljött, és ezúttal meg sem állt a csúcsig.

Utolsó dala után - amely az előválogatón elhangzott első dala is volt egyben - felállva tapsolta mind a mentor.

hirdetés

"Ebben a dalban voltál a legcsodálatosabb az elmúlt fél évben."

- mondta a produkcióról Puskás Peti.

"Milyen szép meséje van a Tibinek. Igenis a meséről is szól az X-Faktor, hogy valaki bárhonnan jön, ki tud törni, ha tehetsége van. És ez a tehetség, ez a szorgalom megfizetethetlen."

- fogalmazott Peti.

"Tibi, én nagyon szeretlek téged. És nem túloztam, amikor azt mondtam a mentorházban, hogy te vagy az évad legjobb énekese."

- utalt Bogi egy epizódra, amikor egyébként pont ByeAlex-szel vitázott ezen.

"Nagyon sokat fejlődtél. Ez egy nagy sztori. És jó buli volt." - összegezte az elmúlt heteket ByeAlex, aki a kisfilmben hozzátette, Tibi története olyan, mint a mesében a legkisebb fiúi, aki jön, lát és győz.

VIDEÓ: az eredményhirdetés

VIDEÓ: Ruszó Tibi útja a győzelemig

VIDEÓ: Ruszó Tibi megmutatta, hogy bárki ki tud törni

hirdetés

VIDEÓ: Ruszó Tibi - Az álmokon túl


KÖVESS MINKET:





hirdetés
zdrobalast.png

Zdroba Patrik esett ki az X-Faktor finalistái közül elsőként, Gáspár Laci magát hibáztatja

Nagyon erős produkciókat hozott az évadzáró show. Bár a zsűri Andornál volt megosztottabb, a nézők végül Patrikot ejtették ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

Ruszó Tibi lélegezhetett fel először, az ő nevét mondta ki elsőként Rami, így ő már biztos lehetett benne, hogy továbbjut az utolsó körbe.

Utána kiderült, Zdroba Patrik a kieső a 700 ezer leadott szavazat alapján. Az egész stúdió állva ünnepelte.

"Nagyon hálás vagyok, hogy ez is sikerülhetett, ez volt a jóisten akarata, és én ezzel elégedett vagyok, hiszen megvalósult az álmom, Miklósa Erikával énekelhettem ezen a színpadon, és ennél nagyobb elismerés nem lehet. Ennek itt nem lesz vége."

hirdetés

- ígérte.

Laci csalódottnak tűnt, "magamat hibáztatom" - mondta.

Patrik mindkét produkciója nagy siker volt, talán az első aratott egyértelműbb elismerést, amikor Celine Dion egyik slágerét énekelte el, miközben Gáspár Laci Deadpool jelmezben balettozott körülötte.

VIDEÓ: Zdroba Patrik saját dala


KÖVESS MINKET:






hirdetés
unnep2.png

X-Faktor döntő: Somló Tamás csak egy volt

ByeAlex belebegtette, hogy talán búcsúzik a show-tól, nem az nyert, akinek drukkoltam, de legalább idéztem Boncz Gézát, úgyhogy már csak ezért is érdemes elolvasni az utolsó X-Faktor kritikámat.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. december 15.


hirdetés

Elérkezett a 2019-es X-Faktor döntője, ami azt is jelenti, hogy ez idén az utolsó kritikám a műsorról. Ezért kellő komolyságot kérek.

A döntőben annyiban változott a szabály, hogy a mentorok csak véleményezhettek, és mint Ramitól megtudtuk, két vendég fellépő is lesz: Radics Gigi és a tavaly győztes USNK.

hirdetés

Alexnek idén is két versenyzője jutott a döntőbe, szemben Gáspár Laci egyetlen versenyzőjével. Tavaly Alex mentoráltjai győztek, két éve Lacié.

Gáspár Laci úgy érezte, jó esélye van győztes mentorrá válni, bár Ruszó Tibit is kicsit a sajátjának tekinti. Elmondta: ő azt szeretné, hogy a verseny az éneklésről szóljon. Hozzáteszem, ennyi évad után végre valóban itt lenne az ideje.

Bogi megköszönte, hogy mentortársai befogadták. Rami gonoszul meg is jegyezte: főleg Peti. Puskás Peti szerint pedig a három legjobb énekes van a döntőben.

Még mielőtt bárki énekelt volna, megtudhattuk, melyik versenyző léphet fel a 2020-as Sziget Fesztiválon. Ez már az élő adások elején eldőlt, Manuel örülhetett.

Elsőként Ruszó Tibi állt színpadra egy „baromi nehéz dallal”, ahogy Alex fogalmazott. Ez a Szerelmi történet volt, ami valamikor réges-régen, az Üveghegyen innen, de Nyári Károlyon túl Sárosi Katalin slágere volt, amúgy a Love Story betétdalának magyar változata.

Gáspár Laci teológiai síkra vitte az értékelést:

„Nagyon szépen énekeltél. Vajon mit akarhat Isten? Tudom, hogy terve van veled… Féltelek, 16 éves vagy.”

Alex némileg eretnek módon jelezte, hogy Isten mellett azért a nézőknek is lesz beleszólása a dologba. Amúgy még azt is megtudhattuk, hogy még Alex ételfutárja is Tibinek drukkol.

Következett Zdroba Patrik. Talán emlékeztek, Laci a műsorfolyam legelején lebeszélte Patrikot arról, hogy Celin Diont énekeljen, most azonban megengedte neki, mert mint mondta, most már Patrikosan fogja énekelni.

Ezután következett a hazai X-Faktor történetének legszürreálisabb produkciója.

Laci Deadpoolnak öltözve végig balettozta Patrik produkcióját.

hirdetés

Először azt hittem, Laci megőrült, de állítólag ez Patrik ötlete volt. A mentoroknak nagyon bejött, nekem kicsit zavaró volt, a táncprodukció mellett nehéz volt Patrikra figyelni, de állítólag jól énekelt. Az mindenképpen becsülendő, hogy nem röhögte el magát.

Andor nagy kedvencemtől, az LGT-től hozott dalt. Az Álomarcú lányt üzembiztosan énekelte, de nekem kicsit unalmasnak tűnt. Persze, lehet, csak az a baj, hogy Somló Tamás nincs több.

Petinek nagyon bejött, de Gáspár Laci hozzám hasonlóan kicsit sterilnek érezte.

Alex szerint Andor kockáztatott a legtöbbet adásról adásra, mindig kimozdult a komfortzónájából.

Jött a verseny második köre, ahol mindenki saját dalt énekelt, és aminek tétje is volt, hiszen tudtuk, utána az egyik versenyző búcsúzni fog.

Ruszó Tibinek Romhányi Áron és Mórocz Tamás írta első saját dalát Túl az álmokon címmel – de persze Alex is segített. Bogi szerint a dal tökéletes találkozás az előadóval. Laci pedig így bíztatta Tibit: Nagyon nagy győztes vagy már most. Alex az ország egyik legjobb zenei producere.

Jött ismét személyes kedvencem, Patrik. Az ő nótáját Puskás Dani és Mórocz Tamás szerezték – még nem tudjuk, honnan. Laci nem kevesebbet ígért, mint hogy teljesen új stílust alkottak.

Puskás Peti megköszönte Lacinak, hogy neki hála a héten nem látta az öccsét, és kicsit sajnálkozott, hogy a Kevés a szó nem a The Biebersé. A dalnak már a klipje is látható a neten.

Vanek Andor saját dalának a címe Még nem, és ebben a körben nekem ez jött be legkevésbé, főleg a szövege miatt. Az azonban vitathatatlan, hogy Andor hozta, amit vártunk tőle.

Bogi egyenesen odáig ment, hogy azt mondta: Igazi sztár lettél, brutálisan jó saját dallal.

Következett a szavazatok összeszámlálása, ami alatt Gigi: Life of the Party című új slágerét hallgathattuk.

Ezen a ponton az volt a tippem, hogy Vanek Andor esik ki elsőként, és Ruszó Tibi lesz a győztes. Sajnos rögtön kiderült, hogy tévedtem: Patrik számára ért véget a műsort. Amit azért is sajnálok, mert a következő körben a mentoráltak mentorukkal léptek színpadra.

És bármilyen tehetséges zenei producer ByeAlex, egy este kétszer színpadon látni több, mint amire hitelesítve vagyok.

Egy dolog viszont már ekkor biztos volt: tavaly után idén is az X-Faktor Malcom McLarenje lesz a győztes mentor.

Ruszó Tibi és ByeAlex A szívem udvarábant adta elő, ami nekem valahogy Kurt Weillt idézte, és rögtön kiviláglott belőle, hogy Alex bármennyire is jó arc és showman, Tibi azért sokkal jobban énekel.

Vanek Andor következett, és ByeAlex ezúttal a Sleppet is magával hozta, és elénekelték a Még mindig rólad írok dalt.

Alex a dupla produkció után azt sem tudta, hol van, már az is meglepte, hogy neki kéne felkonferálni a következő produkciót, majd Andort akarta bejelenteni Tibi helyett. De ifjú mentoráltja sem volt a helyzet magaslatán. Kedveset akart mondani mentoráról, de véletlenül azt csúszott ki a száján:

„Úgy érzem, mintha az öcsém lenne”

Gáspár Laci az értékelésnél kicsit megsértődött, mert úgy érezte, Tibi neki köszönheti, hogy itt van, de nagy bánatára mentortársai, Bogi és Peti is kértek a dicsőségből, amiért Tibit választották Alex két jelöltje közül.

Andor is elénekelte ismét a Never Enough-t, hiszen ebben a körben azt énekelték a srácok, amivel a válogatón szerepeltek.

Peti nem emlékezett, hogy lett volna ilyen színvonalas döntő, Bogi elsírta magát, és kis híján Alex is, akinek volt egy vészjósló – vagy ízlés szerint reménykeltő – mondata:

„Ha úgy alakul, hogy nem lesz több évadom, szeretném megköszönni.”

Újabb sztárvendégek következtek. A USNK –nek hogy-hogy nem pont most jelent meg három dalos EP-je.

Nem maradt más hátra, mint az eredményhirdetés. Az ilyenkor szokásos idegtépő időhúzás után Ramóna bejelentette, hogy a 2019-es X-Faktor győztese Ruszó Tibi lett.

X-Faktor lesz 2020-ban is, már lehet rá jelentkezni. Ahogy Alex, én sem vagyok biztos benne, hogy lesz több évadom, úgyhogy ezúton köszönöm mindenkinek, aki követte a kritikáimat erről a műsorról, amely, akárcsak Boncz Géza takarítónője, olykor az őrület határát súrolta.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
Bogisir2.png

X-Faktor: Vanek Andor utolsó dalával még megkönnyeztette Bogit, és nem csak őt

Andor ugyanazt a dalt adta elő, amit elsőként is énekelt, és ez sok mindent eszébe juttatott a mentoroknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 15.


hirdetés

"Csodálatos pillanat volt, és ez volt az év utolsó produkciója. Gratulálok. Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen színvonalas finálé. Bárki győzzön, hallottátok, milyen szeretet árad felétek. Nagyon büszke vagyok, hogy ma este itt lehetünk. Maradjatok meg ilyen jó embernek, nagyvonalúnak, elegánsnak" - mondta Andor produkciója után Puskás Peti.

VIDEÓ: Vanek Andor - Never Enough (The Greatest Showman Cast)

"Én most is elérzékenyültem, mert minden élményt és emléket felidézett ez a dal, az egész X-Faktort. Emlékszem, amikor besétáltál, az volt a válogató legszebb pillanata, én azt utána meséltem a családomnak és mindenkinek... úristen, nem akarok sírni"

hirdetés

- de Bogi ekkor már könnyezett.

"Én is rólad meséltem otthon. Történtek dolgok, hullámvölgyek, de itt vagy, és méltón vagy itt." - vette át a szót Gáspár Laci.

ByeAlex szintén meghatottan beszélt:

"Az, hogy itt állsz Andor, egy nagyon nagy történet, mert a műsor felénél azt gondoltuk, hogy húha, itt most valami van, lett, hogy búcsúzni fogunk tőled. És most felkerültél ide te is, itt álltok ketten a Tibivel, mint a legjobbak. Mind a ketten hatalmasak vagytok, remek srácok, és máshonnan jöttök, más értékekkel, viszont megmutattátok most a nézőknek, hogy két fiatal fiú az nagyon nagy alázattal végigcsinálja. És volt úgy, hogy ti szedtetek össze engem, néha ti vigasztaltatok engem, amikor kellett."

VIDEÓ: Bogi és ByeAlex is elérzékenyül

VIDEÓ: Vanek Andor és Bye Alex duett - Még mindig


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!