hirdetés
paramount.jpg

Amikor Budapest és Bécs exportképes volt Hollywoodban

Ha elmélyedünk az amerikai filmtörténet első 50 évében, lépten-nyomon magyar és német hangzású nevekbe botlunk.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2018. június 01.


hirdetés

Szinte lehetetlen felmérni, hogy mekkora nyomot hagytak közép-európai filmesek, producerek, rendezők, színészek, írók, operatőrök, a tengerentúli mozin. Ezt idézi fel Muszatics Péter Bécs, Budapest, Hollywood című könyvével.

A szerző neve manapság filmfesztiválokhoz kötődik: ő az idén szeptember elején megrendezendő 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton fesztiválmenedzsere és – 12 éve – a Jameson CineFest egyik főszervezője. Muszatics a CineClassics programsorozat kurátora, melynek keretében 2010 óta számos világhírű, közép-európai származású filmest mutattak be. Korábban jelentős dokumentumfilmeket is készített, mint A folyamatot (2004), amely az antiszemitizmus témáját járta körül, vagy a 2009-es Kádárt, amely a néhai pártfőtitkára utolsó beszédéből indult ki. Mostani könyve filmszenvedélyének lenyomata.

-A legtöbb művészet inspirációk és adaptációk története, de talán sehol nem jelenik meg olyan markánsan, mint a filmművészetben – mondja Muszatics Péter – A felnövő új generációk tagjai mindig az előző korosztályok filmjeit nézték – így voltak például a francia „új hullám” alkotói az amerikai filmekkel – és ezekből kiindulva váltak teljesen eredetiekké. Ezt a jelenséget egészen napjainkig végig lehet vezetni és ez engem mindig érdekelt.

- Mit jelent az Ön számára az a fogalom: „közép-európaiság”?

- A Vasfüggöny korában, az 1940-es évektől a 80-as évek végéig nagyon nehezen volt értelmezhető a „Közép-Európa”, mint fogalom. A 70-es években bukkantak fel először azok az értelmiségiek – Vacláv Havel, Konrád György, Czeszlaw Milos, Milan Kundera – akik nagyon markánsan megfogalmazták, hogy mi közép-európaiak vagyunk. Szakítani akartak azzal a nyugati felfogással, amely ezt az egész térséget beskatulyázta „kelet-európainak” és megpróbálták újrafogalmazni saját identitásukat, a régi hagyományokra, az Osztrák-Magyar Monarchiára alapozva. A Monarchia az akkori Európa legnagyobb kiterjedésű állama volt 1918-ig, 50 millió lakossal, 12 „bevett” és számos más nemzetiséggel, népcsoporttal. Igazi, sokszínű kavalkád volt.

hirdetés

Ebben a különös államalakulatban legalább annyi jó dolog volt, mint rossz, mert a sokféle nációnak kommunikálnia kellett egymással, és ez megjelent a tömegkultúrában is. A legjellemzőbben az operett tudta áttörni a korlátokat, egyszerű, élvezetes meséivel, igényes zenéivel.

A Monarchia felbomlása után minden nép bezárkózott a saját határai mögé, bár a két világháború között még valamivel intenzívebb volt az érintkezés, mint a szovjet megszállást követően. De menjünk át Amerikába! Nagyon sok emigráns, akik kulcsszerepet játszottak az amerikai film megteremtésében, éppen Közép-Európából származott…

- Kezdve Zukor Adolph-fal…

- …aki a borsodi Ricse faluban született és a Paramount Pictures alapítója lett (címképünk) de említhetném Fried Vilmost, Tolcsváról, aki William Fox néven a 20th Century Fox-nak lett egyik kezdeményezője és még során. Bár az amerikai film első aranykorában mindenféle nációbeliek részt vettek, érdekelt, hogy mi a titka a közép-európaiak ilyen nagy mértékű hozzájárulásának. Szabó Istvántól hallottam először ennek kapcsán a „human touch”, azaz az „emberi érintés” kifejezést. Ez azokat a kódokat, dramaturgiai, történet-mesélési elemeket tartalmazza, ami által egy filmes képes megérinteni a közönséget. Ez olyan ritka képesség, amelynek feltehetően sok közép-európai van birtokában. Ezt a titkot próbálom közelebb hozni a könyvemben, de nem állítom, hogy sikerül is teljes mértékben megfejteni.

- Talán az is benne van ebben a közép-európai „érintésben”, hogy miközben a Monarchia egyfelől tekinthető a térség aranykorának, amit beleng az a bizonyos „gemütlich”, kedélyes életérzés, másfelől viszont ott van a folyamatos feszültség a népek között, és a belső identitászavar, a hovatartozás kérdése.

- Könyvem fókuszában két nagy bécsi születésű rendező áll: Erich von Stroheim és Ernst Lubitsch. Stroheim a filmtörténet egyik legnagyobb alkotója volt. Színészként kezdte pályáját, majd rendező lett. Mivel azonban folyamatosan konfliktusba került producereivel, korán kettétört rendezői pályája, elkészült filmjei azonban, mindenek előtt a Gyilkos arany (Greed), az egyetemes filmművészet kincsei. Olyan nagy rendezőkre hatott az ő munkássága, mint Orson Welles és Stanley Kubrick. Ők, ugyanúgy, mint Stroheim, mindig a mozi fősodorjától eltérő filmeket készítettek…

- Mellesleg a New York-i születési Kubrick szülei is közép-európai bevándorlók voltak…

- Ernst Lubitsch viszont a könnyebb múzsa talán legnagyobb alakja volt a 30-as, 40-es években. Ő teljesen más módon készített filmeket, mint Stroheim, de műveinek virtuozitása a mesterek közé emelte és óriási hatást gyakorolt az őt követő nemzedékekre, főleg a vígjáték műfajában tett le szilárd alapokat. Legtehetségesebb tanítványa pedig az a Billy Wilder volt, aki Krakkó mellett született, de Bécsben nőtt fel. Azért választottam ki Stroheimet és Lubitschot, mert a filmművészet két különböző útját járták be. Stroheim így jellemezte kettejüket:

„Lubitsch először a trónon mutatja be a királyt, aztán a hálószobában. Én először a hálószobában mutatom meg, és e néző ebből már tudni fogja, hogy milyen ember az, aki a trónon ül.”

Stroheim kegyetlen volt, kíméletlen és nagyon őszinte. Ezt nem szeretik az emberek, sokkal inkább a becsomagolt, megédesített, finoman elmesélt történeteket szeretik, még akkor is, ha annak mélyén ott van a keserűség, az életbölcsesség. Lubitsch annak volt a virtuóza,, hogy miként kell a tömegeknek hatásosan, élvezetesen, szórakoztatóan elmesélni filmeket, amelyek azonban mégsem voltak felszínesek. Éppen ezt tanulta meg tőle Billy Wilder, a legnagyobb kedvencem.

Az 1942-es Lenni vagy nem lenni című Lubitsch-filmnek írója Lengyel Menyhért, producere pedig Korda Sándor volt:

- Wilder minden műfajban képes volt maradandót alkotni a szinte börleszk-szerű vígjátéktól a lélektani drámán át a gengszterfilm-paródiáig és a krimiig…

- Itt van például a Legénylakás című filmje, Jack Lemmonnal és Shirley MacLaine-nel, amely több Oscar-díjat, köztük a legjobb filmét is elnyerte. Egy kishivatalnok, egy bohém agglegény, aki kiadja légyottokra a lakását, egy New York-i toronyház kafkai univerzumában beleszeret egy lifteslányba. Egyszerű vígjátéki sztori, de hősünk végig a szakadék szélén táncol, története akár tragédiával is végződhetne és ezzel a néző is tisztában van. Éppen ettől a távlattól válik a film humorossá. Ez az egyik titok. Nyilván ez is Közép-Európából jött, ahol az emberek átélték, hogy összeomlik az államuk, forradalmak törnek ki, kegyetlen háborúk zajlanak, és emberek millióit hurcolják el Auschwitzba.

Tehát annyi minden megtörtént velük, hogy ez bölccsé tette őket, és ezeket a bölcsességeket jól tálalva meg tudták fogalmazni Amerikának és az egész világnak.

Kertész Mihály: Út a Villamosszék felé

- A magyarok közül nemcsak a rendezők, színészek, mint Kertész Mihály vagy Lugosi Béla, Bánki Vilma és Peter Lorre, hanem az írók is remekül beilleszkedtek Hollywoodba.

- Molnár Ferenc volt a szakma koronázatlan királya, de nyomában több kiváló író is jelentős sikereket aratott, mint László Aladár, Vajda Ernő, László Miklós, Bíró Lajos. Ma már nem is tudjuk, hogy az ő színdarabjaikból micsoda filmklasszikusok születtek. Például éppen Lubitsch készített filmet Bajok a paradicsomban címmel László Aladár Becsületes megtalálójából, ugyancsak övé a Saroküzlet, amelynek eredetije László Miklós Illatszertára volt. De ugyanez mondható el az osztrák írókról is. Bécs és Budapest atmoszférájában volt valami, amit exportképesnek tartottak Amerikában…


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
baba-2.jpg

Álarcos énekes: A Baba lepleződött le, két nyomozó is jól tippelt

A következő adásban kiderül, ki nyeri meg a versenyt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

A vasárnapi elődöntőben a Röfi, a Banán, a Baba és a Zebra állt a színpadra. A végén a Baba és a Röfi közül a nyomozók végül a Röfit engedték tovább, így a Babának kellett lelepleznie magát.

A zsűriből Gáspár Laci és Csobot Adél is jól tippelt, a Baba jelmezében az X-Faktorban megismert Manuel rejtőzött.

A Baba produkciója:

És ezeket a nyomokat hagyta:

Majd a leleplezés:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
baratok-kozt-cimkep1.jpg

Már biztos, hogy véget ér a Barátok közt, az is kiderült, miért

A Blikk értesüléseit Kolosi Péter is megerősítette. Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója szerint rengeteg kísérletet tettek arra, hogy a sorozat erre a szintre ne tudjon eljutni, de ez sajnos nem sikerült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Ma reggel derült ki, hogy jövő nyáron befejeződik az RTL Klub 22 éve futó sorozata. A Blikk értesülései szerint az RTL Klub azért döntött a szappanopera befejezése mellett, mert már nem jövedelmező számukra. Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója nem sokkal később a SorozatWikinek adott interjújában megerősítette a hírt.

"A Barátok közt a magyar televíziózás egyik legsikeresebb vállalkozása, korszakalkotó produkció. Bármi történik, ez mindig így marad. Az, hogy a Barátok közt ilyen régóta képernyőn van és ebből több mint másfél évtizedig hatalmas siker volt, sőt volt olyan időszak amikor több mint 70 százalékos közönségarányt hozott, elképesztő teljesítmény" – mondta Kolosi Péter, aki szerint a műsor nézettsége viszont ma már nem éri el a kívánatos szintet.

"Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült."

- fogalmazott.

hirdetés

Kolosi azt mondta, hogy a sorozat nézettsége azután kezdett romlani, hogy Kalmár Tamás producer távozott.

"Ezt követően a sorozat kreatív szempontból egy olyan útvesztőbe került, amely teljesen eltérítette az eredeti gondolataitól, eredeti céljaitól és egy olyan rossz irányba vitték el, ami után már csak idő kérdése volt, hogy ez a nézettségen mikor fog látszani" - fogalmazott a programigazgató.

"Sokszor szóltunk a gyártó vezetőnek, hogy ha ezt az irányt folytatják, akkor el fogjuk veszíteni a Barátok közt nézőit, de nem hallgattak ránk. Később, amikor az Ufa Magyarországnak új német vezetése lett, ők rögtön megértették, hogy mi a problémánk. Nagyon hamar változtattak is a produkció vezetésén, de sajnos úgy tűnik, hogy már késő volt."

Erről a szappanopera jelenlegi producerével is egyeztettek.

"A tartalmi változtatások az év elején megtörténtek, elégedettek voltunk a stáb munkájával és bíztunk a sikerben."

Csakhogy a várt sikerek elmaradtak, mert a nézők nem szoktak vissza a sorozatra. Kolosi szerint már a nyári számokból látszódott, hogy a Barátok köztnek meg kell szűnnie.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
baratok-kozt-cimkep1.jpg

Blikk: véget ér a Barátok közt 22 év után

Egy bennfentes szerint a sorozat írói már elkezdték elvarrni a szálakat, jövő nyáron kerülhetnek adásba az utolsó részek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

22 év után befejeződik a Barátok közt - írja a Blikk több egybehangzó forrásra hivatkozva.

A lap szerint a legendás magyar sorozat már nem éri meg a 23. születésnapját, jövő nyáron kerülhetnek adásba az utolsó részek.

A lezárás oka az, hogy bár hosszú évekig ez volt az ország legnépszerűbb szappanoperája, az utóbbi időben azonban már nem hozza az elvárt nézettséget.

A Blikknek egy bennfentes elárulta, hogy

az RTL Klub állítólag már közölte a Barátok közt íróival, hogy kezdjék el elvarrni a történetszálakat, hogy a széria méltó befejezést kapjon. Ez a folyamat december végéig be is fejeződhet, legkésőbb tavasszal pedig a forgatásnak is vége lehet.

hirdetés

A lap szerint már a sorozat színészei is gyakran beszélgetnek arról, hogy mi lesz a sorsuk.

"Eleinte nyugtattak minket, hogy a pletykák ellenére ne aggódjunk, jó a nézettség, de én úgy tudom, már döntöttek, vége. Bevallom, arcul csapott, ki kell találnom, mihez kezdek a jövőben"

- mondta egy, az élő szerződése miatt neve elhallgatását kérő szereplő.

Egy szintén névtelenségbe burkolózó kollégája szerint is "egy süllyedő hajón" ül a csapat. Úgy gondolja, a mai világban már nincs létjogosultsága egy ilyen típusú sorozatnak, amit már nem néznek a fiatalok, ezért sem hoz jó nézettséget.

Az RTL Klub és a Barátok közt produkciója egyelőre nem kommentálta a lap értesüléseit, ahogy még hivatalos tájékoztatás sincs arról, hogy valóban véget ér-e a sorozat.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
demcsak-stohl-nicsak-ki-vagyok.jpg

Nicsak, ki vagyok?: Stohl András Apáca jelmezben énekelt, Demcsák Zsuzsa Egérként rappelt

Pataki Attila pedig Kalózként lépett fel a TV2 jelmezes-éneklős műsorában, egyedül őt nem találták el a zsűricsapatok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Ismét három híresség lepleződött le a Nicsak, ki vagyok? című műsor második adásában. A TV2 jelmezes-éneklős showjában ezúttal az Apáca, a Kalóz, az Egérke és a Diszkógömb lépett színpadra, közülük pedig csak a Diszkógömb kiléte maradt rejtve.

Miután mind a négy versenyző énekelt egyszer, a zsűricsapatok úgy döntöttek, hogy

az Apácának kell először levennie a maszkot, aki pedig nem más volt, mint Stohl András.

Kajdi Csaba csapata jól tippelt, Ábel Anitáék viszont nem szereztek pontot, mert ők Feke Pálra gondoltak.

VIDEÓ: így leplezte le magát az Apáca, vagyis Stohl András

hirdetés

A második kör után a Kalózról hullt le a lepel, aki Pataky Attila volt.

Ábel Anita foghatta a fejét, mert ő az Edda frontemberét érezte a jelmez alatt, de csapatával végül mégis Delhusa Gjonra esett a választásuk. Az jelentett csak vigaszt a műsorvezetőnek, hogy a rivális csapat sem szerzett pontot, ők ugyanis Hevesi Tamást mondták.

VIDEÓ: így vette le Kalóz-maszkját Pataki Attila

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!