hirdetés
magyarqtrborito.jpg

Magyar QTR – A gepárd elrepült az űrhajóval

QTR – azaz 'quarter' – ami angolul annyit tesz negyed. A Belgrád rakpart éttermei között eddig is ott volt, de egyértelműsítve lett a magyar negyed.
Szöveg: Csákvári Péter, fotó: Nagy Szabolcs - szmo.hu
2015. május 06.


hirdetés

A Belgrád rakpart tipikusan az a hely, ahova még nem értek el a Gozsdu udvar és környékének új hullámos gasztronómiai jegyei, de határozottan érezni a levegőben, hogy ez már nem tart sokáig, főleg, hogy a rakpart felújításának tervei már finisben vannak. A Szabadság és az Erzsébet híd között félúton színes kínálatot lehet felfedezni éttermekből. Van itt japán, görög, olasz és tesztalanyunk képviseletében egy magyar is.

_NSZ3439

_NSZ3460

A Magyar QTR nem új dolog, csak új köntösben. Ez volt pár héttel ezelőttig ugyanis a Gepárd és űrhajó Bolyki borbisztró, ami hatalmas népszerűségnek örvendett, azonban a tulajdonosi kör kicsit tisztább képet szeretett volna alkotni a betérni vágyóknak, mert túl sok volt a kérdés a névvel kapcsolatban. Az étterem dominanciája sokszor "nem jött át" azoknak, akik a borbisztró felirattal barátkoztak kívülről, valamint úgy általánosságban sokan nem tudták az Űrhajót meg a gepárdot hova tenni, ezért döntöttek a név és a kisebb profilváltás mellett. Ez csak annyiból volt balszerencsés ötlet, hogy a Lonely Planet oldalán - ami sokszor egy turista legfőbb kalauza idegen országokban – még a régi nevükkel kerültek fel, így sok a kérdő tekintet az üzlet előtt.

hirdetés

Az étterem fajsúlyos, újragondoltabb magyar fogásokkal operál,

bár sikerült kiválasztanom az előételeknél az egyetlen dolgot, ami nem tartozik ebbe bele, viszont kihagyhatatlan volt. Ez a petrezselymes friss morzsában sült Szent Jakab kagyló zöldborsó veloutéval (2.390 Ft). A zöldborsó velouté (jaj de francia) az, ami egekbe emelte az ételt, valamint a kagyló bundázása, ami némileg ritka és fantasztikus ötlet. Nyilván a kagyló a főszereplő, de az önmagában is isteni, a lényeg a körítés jelen esetben. Megkóstoltuk a füstölt sertés nyelvet tormával és friss retek salátával (1.650 Ft) is, ami előételhez képest elég ütős adagra sikeredett és nagyon rendben volt. A fotósunk Szabi még nyelvszűz volt (értik mire gondolok), de hálásan konstatálta, hogy ez egy isteni dolog. A nyelvszeletek lágyak és vékonyak akár egy sonkaszelet, a saláta kirobbanóan friss és a tormakrém elegánsan összehozza egy kora esti duna-parti randira az ízeket.

_NSZ3429 Friss morzsában sült Szent Jakab kagyló zöldborsó veloutéval

_NSZ3432 Füstölt sertés nyelv tormával és friss retek salátával

Folytatásnak érkezik egy hízott kacsamáj karamellizált almával (4.950 Ft), valamint Bárány pörkölt sztrapacskával (3.850 Ft). Előbbi egy igazi gasztrosokk magyar módra. Az édes és a májas remek keresztmetszete. Amit még az étlapról nem is tudunk, hogy egy enyhén édeskés, fehérmazsolás puliszkával érkezik az alma mellett. A villánkon fergeteges ízkombinációk futnak össze akárcsak a szánkban a nyál. Egy báránypörkölt elemzése a mai gasztrosajtóban már lekorlátozódik oda, hogy kiváló, vagy nagyon rossz, hiszen egy magyar étterem tudjon kiváló pörköltet készíteni, ha nem tud, akkor rossz. Ez pipa, a pörkölt tökéletes, mert a jó lucskos tejfölös-juhtúrós sztrapacskához a bárány pörköltbe foglalt mivolta a világ egyik legjobb dolga.

_NSZ3446 Kacsamáj karamellizált almával

_NSZ3450 Bárány pörkölt sztrapacskával

A Magyar QTR borválasztéka azért igencsak borbisztróra vall annak ellenére is, hogy leredukálták a fajták számát több mint százról, nyolcvan környékére. Dominál a Bolyki borok kínálata hűen a barátsághoz, és természetesen mivel az egyik legjobb magyar pincészetről beszélünk. Emellett az összes tájegységből találunk kedvünkre valót.

_NSZ3776

_NSZ3466

A megkedvelt Gepárd és Űrhajó szellemisége és minősége tehát megmaradt, csak a köntös változott egy rendezettebb formába. Terveik szerint a pincehelységben borkóstolót és delikáteszt szeretnének, valamint van egy emelet is ami további embersereget képes leültetni. Egy laza és profi irányvonal ez, ami majd hamar megtalálja a fogyasztó rétegét távol a Gozsdutól is.

Magyar QTR

1056 Budapest, Belgrád rakpart 18.

Nyitva tartás:

Hétfő-szombat: 12:00 - 24:00

Vasárnap: 12:00 - 23:00

Asztalfoglalás: +36 (70) 329 7815

A teljes étlapot ITT találjátok.

Ha szeretitek a finom magyar fogásokat, nyomjatok egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szaz-meteres-fold-alatti-folyoso-szabad-gyorgy-irodahaz.jpg

Megmutatták a 100 méteres föld alatti alagutat, ami a Parlamentet köti össze az Országgyűlés új irodaházával

Hogy a séta ne legyen egyhangú, különféle motívumokat vetítenek a folyosó falára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 07.


hirdetés

9000 négyzetméter, 8 emelet, egy étterem, 11 és fél milliárd forint.

Átadták az Országgyűlés Hivatalának új irodaházát.

Az első szabadon választott országgyűlés elnöke, Szabad György nevét viselő irodaházat 4 éve kezdték el építeni. 300 embernek lesz itt a munkahelye, akik egy föld alatti alagúton is át tudnak majd menni a parlamentbe.

Az Országgyűlés Hivatala 2016-ban hirdetett nemzetközi építészeti ötletpályázatot a Kossuth Lajos tér arculatába nem illő épülete, a metróállomás feletti irodaház új homlokzati kialakítására. Az új homlokzat gyakorlatilag a volt MTESZ-székház mellett álló ház tükörképe.

hirdetés

Eredetileg csak átalakításról volt szó, ám az 1972-ben épült irodaház szerkezetének állapota miatt a bontás mellett döntöttek.

A videóhoz és a folytatáshoz, kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
the-magic-etterem-oktogon-01-2.jpg

Roxfort az Oktogon közelében? Itt van Budapest első Harry Potter stílusú étterme!

A „The Magic” néven futó étterem rengeteg tematikus étellel, és meseszép hangulatvilággal várja a Harry Potter és más varázslatos világok rajongóit.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Különleges hamburgerek, színes gofrik, és füstölgő bájitalok mellett élvezhetik a látogatók a Roxfort kastély falait visszaidéző belső kialakítást. Egy kiadós Fekete Mágia Burger vagy egy Unikornis Nasi mellett semmi kétség afelől, hogy emlékezetes étkezésben lehet majd részünk!

A The Magic étterem meglátogatásával most egy remek lehetőséget ragadhatunk meg: egy ott töltött délután vagy este minden bizonnyal olyan világba repít be majd minket, ahol néha szívesen ott is ragadnánk.

Mintha a Roxfortban lennénk

A The Magic étterem koncepciója már az első szempillantástól kezdve világos: ezt a helyet a rajongók tervezték a rajongóknak. Minden egyes apró részlet egy hatalmas tisztelgés a varázslatok világa előtt: olyan éttermet hoztak létre, ami J.K. Rowling mesevilágához hasonlóan nagyon könnyen beszippant. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy rengeteg munka áll a hely létrejötte mögött. A The Magic csapata szobrászokkal és belső építészekkel együtt dolgozva alakította ki az étterem autentikus kinézetét: a falak, a kandallók, a címerek, a szobrok, és a falakról ránk néző vízköpők is mind-mind saját gyártásúak.

Az eredetiségre és a részletekre való odafigyelés az étteremben szereplő kellékeken is látszik. Láthatjuk például Harry első seprűjét, a Nimbus 2000-est (egész pontosan a 10 000/1205-ös sorszámú darabot), és Tom Denem baziliszkusz foggal átszúrt naplóját. Ha pedig még tovább nézelődünk, akkor észrevehetünk más mágikus világokból is bizonyos utalásokat!

hirdetés

A bejárattól jobbra nézve az „Alohomora” varázsige feliratát is láthatjuk a lépcső előtt, amelyen keresztül feljuthatunk a Sötét Mágia Terembe, ahol vaksötét éjszakában lebegő dementorokat láthatunk a falra festve, továbbá dermesztő baziliszkusz szobrok állnak őrt az asztalok felett.

Egyébként már csak azért is érdemes ellátogatni a felső szintre, mert a bejárat felett lebegő roxforti nagyterem gyertyáit egészen más szögből is láthatjuk innen. Ha ugyanis jó helyen állunk meg, akkor le is olvashatjuk a gyertyák által kiadott feliratot!

Étel és ital különlegességek a boszorkányok és a varázslók világából

A The Magic étterem 2019 október óta szolgálja fel különlegességeit az Oktogon közelében található Hajós utcában. Még ha árban nem is a legolcsóbb éttermek közé tartozik a hely, az ételek minősége és látványa kétségtelen, hogy olyasmit nyújt, amit csak nagyon kevés helyen kaphatunk meg.

A hamburgerek közül mindenképp említést érdemel a „Fekete Mágia Burger”, aminek nem csak a neve viseli a fekete színt, hanem még a bucija is! Egy jó angol pub-hoz illően a szaftos marhahúspogácsát bacon hozzáadásával teszik még ízletesebbé. A „Főmágus Kedvence” is igencsak figyelemreméltó, ennél a hamburgernél ugyanis színtiszta hátszínből készítik a húspogácsát. Az sem baj, ha elsőre nem tudunk dönteni: ha megrendeljük az ikonikus „Két Oldal Csatáját”, akkor mindkét burgerből kapunk egy közepes verziót, ami arra is tökéletes, hogy valamelyik barátunkkal osztozkodjunk a finom falatokon.

Ezen a vonalon az „Házimanók Étke” is kitűnő választás tud lenni, ha társasággal érkezünk, ilyenkor ugyanis 3 mini burgert raknak elénk, amiből az egyik grillsajtot tartalmaz! Ha pedig a hamburgerezés után megszomjaznánk, akkor többféle, füstölögve felszolgált bájital közül is válogathatunk, mint például a „Szerencse Szérum” vagy a „Szerelem Főzet”. Ezeket egyébként a gyerekek is ugyanúgy tudják élvezni, mivel alkoholmentesek.

Az édesség fronton sincs mit szégyelnie az étteremnek. A „Magic Waffle” néven futó gofrik bámulatos színkavalkáddal tudják feldobni az asztalunkat. Az „Unikornis Nasi” például rózsaszín, a legújabb „Malazar Átka” pedig fekete. Ez utóbbi nutellát, pisztácia krémet, és Ferrero Rocher bonbont tartalmaz.

Ilyen választék mellett magabiztosan kijelenthetjük: a The Magic létrejöttével nem lehet ellenálni a fekete mágia csábításának!

Érdemes egyébként az étterem Facebook oldalát is követni, mivel gyakran rendeznek olyan nyereményjátékokat, ahol akár egy teljes vacsorát is meg lehet nyerni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
aknakereso.jpg

Aknakeresőt festett egy óbudai ház falára a Kétfarkú Kutya Párt

Ismét egy elhanyagolt területre hívták fel a figyelmet, szokásosan kreatív módon.
Fotók: MKKP - szmo.hu
2020. február 12.


hirdetés

A jól ismert aknakereső játék dizájnelemeivel díszítettek egy elhanyagolt falrészt egy óbudai aluljáróban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái.

A párt szokás szerint egy leromlott állapotban lévő területre akarta felhívni a figyelmet ezzel a vicces performansszal. A falfelület lefestésének folyamatát dokumentálták is honlapjukon. Mint írják:

„Nem volt olyan egyszerű megcsinálni, mint amilyennek tűnik, mert a való életben jóval dinamikusabb a játék, mint számítógépen. Minden csempe, amihez hozzáértünk, 10 százalékos eséllyel leesett, ami miatt folyamatosan változtak a számok és a zászlócskák helyei.”

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
szecesszio-rath-gyorgy-villa-mysecretbudapest-nyitokep.jpg

Csodaszép, szecessziós álomvilágba csöppenhetsz a Ráth György villában

Ide nem elég egyszer eljönni, annyira ámulatba ejtő...
My Secret Budapest - szmo.hu
2020. február 08.


hirdetés

Nyitása óra terveztem, hogy bemutatom nektek Budapest legszebb, egyedülálló szecessziós kiállítását a felújított Ráth György-villában.

Biztos voltam abban, hogy ámulatba ejtő, már csak azért is, mert az itt kiállított darabok közül jónéhányat annak idején az Iparművészeti Múzeum szecessziós kiállításán már megcsodáltam, és akkor sem tudtam szabadulni a látványtól.

Nem csalódtam: gyönyörű álomvilágba csöppentem, ahol órákat töltöttem a külvilág teljes kizárásával.

Ráth György (1828-1905) az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt. Hatalmas, lenyűgöző műgyűjteményével ismertséget és rangot szerzett magának.1901-ben vásárolta meg a Városligeti fasor egyik házát, amit feleségével együtt műtárgyakkal rendezett be. Az épületet Györgyi Géza alakította át, a lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál elképzelései alapján készítették.

Ráth György halála után mindent a feleségére, Melcsiczky Gizellára hagyott. Célja az volt, hogy gyűjteménye az Iparművészeti Múzeumhoz kerüljön, özvegye pedig úgy valósította meg ezt, hogy ajándékba adja a tárgyakat a múzeumnak, az alábbi feltétellel.

"Ráth György Múzeum név alatt együttes és oszthatatlan, nyilvános jellegű egészet képezzenek s az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum kiegészítő részét alkossák, valamint, hogy annak kezelése alatt álljanak."

hirdetés

Így alakult meg az Országos Ráth György Múzeum, amit 1906-ban nyitottak meg, és amelyet I. Ferenc József is megnézett.

A Ráth Múzeum önállóságának és gyűjteményeinek felszámolása a második világháború után kezdődött, mivel a hivatalos ideológiának már nem felelt meg a nagypolgári lakásbelső bemutatása. 1954-ben az épületet a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumnak adták, és Kína kiállítást nyitottak benne, a villa műtárgyai pedig különféle múzeumi gyűjteményekbe kerültek.

A villa a rendszerváltás után visszakapta eredeti nevét, de továbbra is keleti kiállításokat rendeztek a falai között. 2014-ben bezárt, és a rekonstrukció, illetve a jelenlegi kiállítás berendezése után tavaly ősszel nyitott meg újra.

Ráth György egykori gyűjteményéből olyan darabokat is megcsodálhattam, amelyeket eddig az állapotuk miatt nem mutattak be. Restaurálásukról az emeleten egy különszobában filmet is láthattok.

600 műtárgy szerepel a kiállítás darabjai között, amelyek az iparművészet minden ágát képviseli - Gallé és Tiffany üvegekkel, Otto Wagner bútorokkal, Lalique-ékszerekkel, a Zsolnay-vázákkal és sokak kedvencével, Jungfer Gyula burjánzó, tekergő fagyöngycsokrot ábrázoló kovácsoltvas csillárjával.

A mi szecessziónk című állandó kiállítás érdekessége, hogy különböző helyiségek korhű berendezésével mutatja meg nekünk a szecesszió három meghatározó, angol, bécsi és francia irányát, de képet kapunk arról is hogy milyen elemekkel dolgozott a magyaros szecesszió.

És amikor már úgy érzi az ember, hogy tovább már nem fokozható ez a sok szépség, felsétál az emeletre és megpillantja a vitrinekben kiállított, kerámiákat, porcelánokat, ékszereket...

Cím: 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

Nyitvatartás: kedd-vasárnap 10.00-18.00

Hétfőn zárva.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!