hirdetés

Magyar ötletből készült el az a géplánc, ami meg fogja tisztítani a Tiszát a hulladéktól

A vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladék-mentesítésben résztvevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.
MTI - szmo.hu
2019. szeptember 03.


hirdetés

Befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű, költségvetési forrásból finanszírozott Felső-tiszai hulladék-mentesítési projekt, a beruházást Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter adta át kedden Vásárosnaményban.

Az átadási ünnepségén az államfő elmondta: elsőként a Tiszán vizsgázhat a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót.

A Tiszai PET-kupa kitalálóinak lelkesedése és kitartása eredményeként már más is gyűjteni fogja a műanyag szemetet a folyóról, remélhetőleg nagyobb hatékonysággal és hosszabb időtartamban - fogalmazott a köztársasági elnök.

Áder János kifejtette, a vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladék-mentesítésben résztvevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.

A gépsor hatékonysága nem lesz százszázalékos, de ha nyolcvan százalékkal kisebb lesz a Tisza műanyag terhelése, akkor "már jól jártunk", ez az arány a következő évek működtetési tapasztalataival kiegészülve még jobb lehet

hirdetés

- mondta Áder János.

Az államfő köszönetét fejezte ki a PET Kupa szervezőinek és résztvevőinek, valamint a vízügyi szakembereknek a munkájukért, és arra kérte őket, hogy továbbra is segítsék a Tiszát tisztán tartani.

"Azt kívánom, hogy a következő versenyen már komoly harc legyen a PET Kupán résztvevők körében, hogy ki talál akár a vízen, akár az ártéren hulladékpalackot, és az legyen ennek a versenynek a győztese, aki hosszú keresőmunkával egyet vagy kettőt talál" - hangoztatta Áder János. Hozzátette, a végső cél az, hogy a jövőben megrendezendő kupákon csak a vízitúrázás örömeit éljék át a résztvevők.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik tiszai igazgatóság, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinációjával megvalósított programról Láng István, az OVF főigazgatója elmondta, a fejlesztés keretében

három, éjjellátó képességgel és hulladékfelismerő szoftverrel felszerelt kamerát telepítettek a Tisza ukrajnai, egyet pedig a magyarországi szakaszán. A projektben a hulladék kiemelésére négy, úgynevezett vízkár-elhárítási helyet alakítottak ki a Tiszán és a Szamoson, felújítottak több úszóművet, két uszályt és egy vontatóhajót, valamint vásároltak egy új hulladékbeszedő hajót is.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

A technológiai géplánc kiegészítéseként három lánctalpas, egy gumikerekes kotrót, egy homlokrakodót, valamint tíz darab hulladékszállító konténert és a szemét szállításához és feldolgozásához szükséges egyéb gépeket egyaránt beszerzett az OVF.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
arya_permana_kover.png

108 kilót fogyott a világ legkövérebb kisfiúja 3 év alatt

Az indonéz kisfiú már 10 éves korában 190 kilót nyomott.
Fotó: Instagram/arya permana - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Teljesen elhagyta a cukrot, étrendjében ma már a zöldségfélék és a gyümölcsök dominálnak, egy gyomor bypass műtét és egy jó személyi edző - ennyi a titka a 108 kilótól megszabaduló tininek, írja a Daily Star.

A most 13 éves Arya Permana döbbenetes átalakulásához 3 év kellett, de megérte: az indonéz kisfiú 10 éves korában valamivel 190 kiló felett járt, és semmi jót nem jósoltak neki az orvosok.

Kezdésnek a világ legkövérebb gyerekének tartott indonéz kisfiú gyomor bypass műtéten esett át, majd egy ismert személyi edző és táplálkozási szakértő vette gondozásába.

Az eredményről előtte-utána fotót osztott meg a joggal büszke edző az Instagramon:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

“Mas ade, katanya kalau kita fitness , badan nya nanti tambah besar tapi ‘anu’ nya kita nanti jadi tambah kecil ya?” ?... Fitnessmania... dahulu kala berat badan saya hanya 55 kg dengan tinggi badan yang sama seperti hari ini 183 cm, pada saat itu ukuran JARI KELINGKING saya besar nya normal spt ini?... Beberapa tahun kemudian ketika saya tambah rajin fitness nya, berat saya menjadi 87 kg, terutama massa otot saya bertambah termasuk bagian OTOT PAHA saya, uniknya UKURAN jari kelingking saya pun tetap sama. Dalam hal ini tidak terjadi pemBESARan atau pengKECILan ukuran jari kelingking saya, yang terjadi sesunguhnya adalah justru bagian tubuh saya yang lain lah yang membesar, terutama otot PAHA saya .. sehingga ILUSI yang tersampaikan seolah-olah ukuran jari kelingking saya yang mengecil... Mohon tidak salah paham ya fitnesmania? FOTO di atas pun demikian.. tidak terjadi pemBESARAN atau pengKECILan pada tubuh saya, namun yang terjadi adalah pengecilan di tubuh @ariaa.prm ( dari 193 kg menjadi 83 kg), sehingga ILUSI yang tersampaikan seolah-olah di foto ini UKURAN saya yang bertambah membesar ha3... Moral dari cerita ini, Fitnessmania .. bagi TEMAN-TEMAN yg sampai saat ini masih merasa TAKUT kalau nanti kita fitness, badan atau otot nya membesar akan menyebabkan “anu” mengecil? Jangan khawatir yaa .. TIPSnya sederhana.. ingin “anu” nya terlihat besar? “kecilin paha !” ???.... ?? #cerdasfitness #selfreliance #lifelongfitness #naturalbodybuilding #fatloss #wellbeing #pleasantness #body #body #health #mind #peace #emotion #love #lifeenergy #bliss #being #conciousness #infinity #sca #alliswell ?

hirdetés

Ade Rai (@ade_rai) által megosztott bejegyzés,

Arya Permana álma az volt, hogy profi focista legyen, de ebben a 190 kilós súlya jelentősen akadályozta. Ezért is vágott bele a drasztikus életmódváltásba.

A nagy fogyás előtt naponta ötször evett, az elfogyasztott mennyiség pedig bőven fedezte volna két felnőtt egész napi kalóriamennyiségét.

A radikális váltás elején gyomor bypass műtétet hajtottak végre a gyereken, akire később még több műtét vár: eltávolítják a karjáról, a mellkasáról és a hasáról is a felesleges bőrt.

Az első beavatkozás után átalakították az étrendjét, és elkezdte az edzéseket, az eredmény pedig gyorsan jött.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ferfi-vizilabda-valogatott-eb-olimpiai-reszvetel-971x760.jpg

Kijutottak az olimpiára és Eb-döntősök férfi vízilabdásaink Montenegró legyőzésével

A budapesti Európa-bajnokságon megszerezhető egyetlen olimpiai kvóta a magyar válogatotthoz került.
MTI, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

A magyar válogatott bejutott a döntőbe, amivel olimpiai kvótát szerzett a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján.

Märcz Tamás együttese a pénteki elődöntőben 10-8-ra győzte le Montenegró csapatát.

Mivel a másik ágon a világbajnoki ezüstérmüknek köszönhetően a már olimpiai kvótás spanyolok jutottak a döntőbe, a magyar válogatotté lett a Budapesten megszerezhető egyetlen tokiói indulási jog.

A magyar válogatott a 2014-es hazai rendezésű Eb óta először jutott döntőbe, győznie legutóbb 1999-ben Firenzében sikerült, annak a csapatnak még játékosként tagja volt a mostani szövetségi kapitány.

A magyarok a spanyolokkal együtt szerepeltek a csoportkörben, a két csapat egymás elleni rangadóján múlt csütörtökön 11-11-es döntetlen született.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
noi-vizilabda-valogatott-budapest-eb-mti-foto2-1000x553.jpg

Bronzérmet nyert a női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon

A címvédő hollandokat győzték le női pólósaink az izgalmas bronzmeccsen.
MTI, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Bronzérmet nyert a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel a szombati helyosztón 10-8-ra legyőzte a címvédő holland csapatot.

Az olimpiai kvalifikációs viadal egyetlen kvótáját az oroszok szerezték, akik a tokiói indulásukat már korábban bebiztosító spanyolokkal játszanak a 19 órakor kezdődő fináléban.

A magyar csapat március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással. Amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
zv3ICXS5weoS2xqB.jpg

Hároméves a legmagasabb IQ-sok klubjának legfiatalabb tagja

A kisfiú folyékonyan olvas, számol, és még olyan tudományos kérdésekre is választ tud adni, mint az esők képződése.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 23.


hirdetés

Meghívást kapott a világ legintelligensebbjeinek exkluzív klubjába egy mindössze három éves kisfiú. Muhammad Haryz Nadzimot, aki folyékonyan olvas, számol, és még olyan tudományos kérdésekre is választ tud adni, mint az esők képződése, azután fogadta soraiba Mensa nevű patinás brit társaság, hogy 142 pontot ért el a Stanford-Binet-féle intelligencia teszten. A 145 pont feletti eredményt produkálók már „zseninek vagy zseni-közelinek” számítanak.

A Mensát 1946-ban alapította Oxfordban Roland Berill és Lance Ware jogászok. Jelenleg több mint 110 ezer tagja van szerte a világon. Az eddigi legfiatalabb tag a felvétel idején 2 éves és 4 hónapos volt.

A Durhamban élő Haryz édesanyja szerint „teljesen tipikus hároméves”, aki szeret agyagot formázni, és építőkockákkal játszani. Amiben különbözik a többiektől, hogy rendkívül gyors a tanulásban és az információk feldolgozásában.

Ann Clarkson, a Mensa szóvivője figyelmeztetett arra, hogy a magas IQ önmagában csak olyan, mint egy szerszámos láda: biztosítja a gyerekeknek a tudás eszközeit, de ahhoz, hogy képességeiket kihasználják, komoly erőfeszítéseket kell tenniük.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!