hirdetés
lakogyules-1000x666.jpg

„Maguk csak ne szóljanak bele itt az ügyekbe! Mi lakunk itt negyven éve!” – lakógyűlés Magyarországon

'Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, hallottam a kisboltban.'
Hargitay Judit írása. Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 10.


hirdetés

– Tisztelt lakótársak! Most számoltuk össze, ötvenheten jöttek el, ez kevesebb, mint a lakók fele, tehát eleve határozatképtelenek vagyunk, de szavazás az lesz.

– Akkor minek vagyunk itt, kérdezem én?

– Mert most van ez a fűtéskorszerűsítési pályázat, le lehetne cserélni a radiátorokat.

– Azok hetvennégy óta úgy vannak, jó lesz az úgy, maga itt csak ne pályázgasson, Csopaki úr.

– Hetvennégy óta???? Én még csak egy éve lakom itt, egyetemista vagyok, de ez nekem új. Azt mondják, hogy lassan ötven éve nem nyúltak a fűtéshez? Mérnök úr, hány évre vannak ezek a fűtésrendszerek kalibrálva?

– Körülbelül huszonötre, fiatalember.

– Akkor mi a kérdés? Ötven éve ugyanúgy van! Mi lesz, ha szétrohad?

– Már szétrohadt, kedves lakótársak, múltkor csőcsere volt a harmadikon, belül megeszi a rozsda.

– Csopaki úr, maga itt ne agitáljon, folyton agitál, aztán húszezer a fűtésszámlám.

– Mondjuk pont ettől lenne kevesebb. Az anyám a szomszéd házban lakik, ott megcsinálták a panelprogramot, azóta feleannyit fizet.

– Maga meg mit szól bele, ha a szomszéd házban lakik?

– Mondom az anyám lakik ott, én itt lakom.

– Igen? Két lakásuk van, itt Budán? Ilyen jól megy?

– Tisztelt lakótársak, ne térjünk el a témától, a környéken az elmúlt öt évben tizenkilenc ház csinálta meg, a szomszéd tízemeletes is.

– Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, egy önkormányzati képviselő meg egy zugügyvéd mutyizták le magának ezt az egész otthon melegét, hallottam a kisboltban.

– Jézusom, miket hadovál össze? Csopaki tán lefizette mind a tíz emeletet?

– Én meg azt hallottam a kisboltban, hogy a szomszéd házban kicserélték, azóta szebb is, kevesebb a fűtésszámla, meg harminc százalékkal felment a lakások ára.

– Maga meg mit fogadatlan prókátorkodik itt? Tán maga is le van fizetve?

– Nem, Ilikém, ez fiatal, ez szerintem ingatlanügynök, csak nyerészkedni akar.

– Ja, meg sorosügynök is vagyok. Te jószagú úristen....

– Tisztelt lakótársak, én már ugyan 87 éves vagyok, nem értek ezekhez a pályázgatásokhoz, de azt mondom, ha az állam ingyen oda akar adni 50-60 milliót, akkor azt, kérem, el kell fogadni.

– És aztán maga miből fizeti a havi plusz 8 ezreket? Ami az önrész lesz?

– Ha szétrohad az egész ház fűtése, és önerőből kell lecserélni, az minden lakónak százezrekbe fog fájni, és részlet se lesz.

– Maga csak ne vágjon a szavamba. Nem a lényegről beszélünk. Az a lényeg, hogy miért van büdös a liftben.

– Asszonyom, ez most hogy jön ide?

– Úgy, hogy itt kérem nagyon nagy bajok vannak, mérnök úr. Negyvenöt négyzetméteres a lakásom, de átalányba fizetek, és beleszámolják az erkélyt is.

– Az új radiátorokon lesz mérő, épp az a lényeg, hogy állíthatja, és csak annyit fizet, amennyit fogyaszt.

– És ha a szomszéd lakásba nincs senki? Most sincs, mert eladták. Majd talán azt is én fűtöm be, mi?

– Nem, a központi szabályozó ezt is érzékeli, ön csak a saját lakásáért fizet.

– Akkor is feljön az alattam lakótól a pörköltszag.

– Ehhez semmi köze a fűtésnek.

– Hát akkor mihez van köze?

– Ahhoz, hogy akkor nem kell társasházban lakni. Menjen falura.

– Maga meg át az anyjához!

– Még jó, hogy nem azt mondja, hogy az anyámba.

– Maga mondta...

– Tisztelt lakótársak, így nem jutunk semmire, a saját hangomat se hallom.

– Ott van Önöknél a papír, azt kell megszavazni, hogy akarunk-e pályázni, és ha igen, egycsövesre vagy kétcsövesre? Tegyék fel a kezüket...egycsöves...egy-kettő-három...kétcsöves...egy-kettő-három...plusz a gondnok asszonynak adott még kilenc lakó írásbeli felhatalmazást, azokat is hozzáadjuk...Zsuzsa, vegye jegyzőkönyvbe, hogy 35-22 arányban a kétcsövest pályázzuk meg.

– Milyen kilenc meghatalmazás? Kik azok a lakók? Azonnal mutassa meg, az összes papírt, egyesével!

– Itt vannak nálam, meg a jegyzőkönyvben is. Amúgy nem is szabadna megmutatnom, az adott lakókkal kell beszélnie.

– Ez csalás! Ezek formailag nem jó meghatalmazások! Jogász vagyok, tudom!

– Jogász egy fenét. Takarított egy ügyvédi irodában.

– Maga hallgasson! Ez egy mutyi! Nyolcvannégy óta itt lakom, ide be nem teszi a lábát egy csőcserélő mérnök se, vagy mi!

– Értsék már meg, hogy most csak a pályázat benyújtásáról szavaztunk. És mivel nem jelentek meg elegen, még lesz egy levélszavazás is. És ha nyerünk is támogatást, akkor is lesz egy új szavazás, oda meg már kétharmados többség kell.

– Kétharmad? Itt? BÁRMIBEN??? Hát, ha ez összejön, Csopaki, akkor megeszem a lábtörlőmet.

– Maga csak ne ironizáljon. Ez az egész egy mutyi.

– És későn is szóltak.

– És a folyosón mért van még mindig linóleum, kérdem én?

– Talán azért, kedves szomszédasszony, mert két éve a járólapozást is leszavazták.

– Maguk csak ne szóljanak bele itt az ügyekbe! Mi lakunk itt negyven éve.

– Fogadja már el, hogy a maga szavazata épp annyit ér, mint a többieké!

– Itt pedig nem lesz semmi, ha addig élek is.

– Hát...mondjuk, addig szerintünk se.

– Elnézést, el lehet már menni, Csopaki úr?

– Igen, a szavazás megvolt, lehet menni.

– Köszönöm.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
szemetszed0.jpg

Zsuzsa a férje miatt költözött Indiába, most hetente szed szemetet a tengerparton, több száz önkéntessel

A magyar nő már nagyjából 55 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze csapatával. Arról is mesélt, mekkora kultúrsokk volt számára odaköltözni, és lehetséges-e a műanyagmentes élet Indiában.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. szeptember 09.



Csináld másképp nevű Facebook-csoportunkban folyamatosan várjuk saját személyes példákat és történeteket a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről. Ide csatlakozott Ferrao Zsuzsa is, aki magyarként Indiában él, indiai férjével és két kisgyerekükkel.

Heti rendszerességgel szerveznek szemétszedő és újabban faültető akciókat a környékükön, Mumbai egyik külvárosában, egyre több önkéntes részvételével.

"Tettekkel próbáljuk a mi világunk csücskét szebbé és jobbá tenni gyermekeink részére, mert mindenki tehet valamit" – fogalmazott bemutatkozásában. Ezután kértünk tőle interjút.

– Hogyan ismerkedtek meg a férjével és mikor döntötte el, hogy Indiába költözik?

– Akármennyire hihetetlen, Facebookon keresztül ismerkedtünk meg 2011 körül. Mindketten egy irodalmat szerető csoport tagja voltunk, férjem írt egy könyvet amit akkor adtak ki, és ezen a csoporton belül toborzott olvasótábort, így ismerősnek jelölt. Először csak kommenteket váltottunk, majd privát üzenetben beszélgettünk, ezt követték a telefonhívások is. Nagyjából 8-9 hónap után úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá látogatóba. Annak idején én Észak-Írországban, Belfastban éltem, onnan indultam útnak.

A találkozás jól sikerült, ezt követően kb. 2 évig távkapcsolatban éltünk. Közben háromszor voltam még látogatóban, és mikor legutoljára jöttem ki, itt is maradtam.

A formalitások elvégzése után jött a házasság. És 2 év házasság után már örökös vízummal élek itt. Két gyermekünk van: Lucius 5 és fél éves kisfiú, lányunk pedig Nascha, akinek nemrég ünnepeltük a 4. szülinapját.

– Mekkora volt a kultúrsokk az elején?

– Bizony elsőre nagyon nagy volt a változás: a tömeg, hangzavar, forgalom, az örökké mozgó város. A meleg, párás klíma is elég furcsa volt a hideg, esős Írország után. De az emberek kedvesek, kíváncsiak. Először sokan bámulták, ugye hogy fehér embert látnak, de most már annyira nem. Vagy lehet, hogy már nem veszem észre. (nevet)

– Milyen ott a mindennapi élet magyarként? Mi az, ami miatt jobb ott élni, és mit volt a legnehezebb megszokni?

– Mi Mumbai egyik külvárosában, Vasaiban élünk, amióta a gyerekek megszülettek. Az egyik nehézség itt a folyamatos áramkimaradás: vannak időszakok, amikor ez napi szinten előfordul. De ezek csak apró irritációt okozó dolgok már, ha az ember megszokja, nem olyan bosszantóak. Viszont Vasai tágasabb, kevésbé zsúfolt, zöldebb és tisztább is, mint más részek.

A vízellátás a másik dolog, amihez alkalmazkodni kellett. Lakótelepszerű modern lakásban lakunk, a víz nálunk reggel két órára 6-8 között, este pedig egy órára 7-8 között van megnyitva. Ezalatt az idő alatt kell a lakásban lévő tartályokat feltölteni, hogy elegendő víz legyen az adott napra.

Sokszor a esős időszak előtt, mikor már nagyon lecsökkent a víztartalék, ez az idősáv is meg van rövidítve. Bár tapasztalatom szerint az emberek sokkal tudatosabban bánnak a vízzel emiatt, nem pazarolják.

– Az ország egészében mekkora problémát jelent a vízhiány, és hogyan próbálják kezelni?

– A vízszabályozási rendszer itt nálunk szerintem jól bevált. Kissé nehéz volt megszokni eleinte, de bőven elég a napi teendőkhöz, még akkor is, amikor csökkentett óraszámban van. Sajnos ez nem mindenhol jellemző, még Mumbai belvárosában sem. Szerintem mindenhol be kellene vezetni. Vannak helyek, ahol rosszabb a helyzet, mert ott vezetékes víz nincs, és a lakókhoz napi szinten lajtos kocsi hozza a vizet. Ami persze azért rizikós, mert ha nincs kocsi, víz sincs.

A többi államban érvényes szabályozáshoz nem nagyon tudok hozzászólni, mert még nem jártunk mindenhol. Itt Indiában ugye az egész évi csapadék a monszunidő alatt esik le, ami június közepétől szeptember közepéig tart. Utána egész évben nem esik eső. A csapadék mennyisége nagyon fontos: ha esetleg később indul a monszun, vagy nem elég az eső, az nagy problémákat okozhat. A médiában is akkor hallunk leginkább a vízhiányról, amikor a monszun előtti nyár nagyon forró, vagy késik a monszun.

Vannak ugye sivatagos részei is az országnak, ott lehet a legrosszabb a helyzet. Nemrégiben láttam egy dokumentumfilmet erről, és olvastam cikkeket is róla.

Falusi, tanyasi helyeken egy családban olykor két-három feleség is él. Az ő feladatuk pusztán csak az, hogy a napi teendőkhöz szükséges vizet a házhoz hordják nap mint nap. Úgy hívják őket, hogy water wives, vagyis "víz feleségek".

– Mennyivel rosszabb a hulladékhelyzet, mint Magyarországon, vagy Nyugat-Európában? Többet szemetelnek az emberek? Ha igen, mi lehet az oka ennek?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
demonstracio-bantalmazas-eroszak-budapest-nokert-antonirita-20190914.jpg

Most még nők és gyermekek erőszakos halála sem viszi ki emberek tömegeit az utcára

Döbbenetesen kevesen voltak a bántalmazás és családon belüli erőszak ellen tartott szombati demonstráción, amely az aktivistáknak köszönhetően igen látványosra sikerült.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Mintha holttestek hevernének a Parlament épülete mellett. Fekete lepellel letakart testeket látunk, rajtuk vagy mellettük virágcsokor. Gyászzene szól. Olyan zene, amilyeneket temetéseken hallhatunk.

Körben emberek állnak némán, táblákkal, zászlókkal a kezükben.

Két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak miatt. Őket jelképezik a fekete lepellel takart testek.

Augusztusban egy férfi megölte a 4 éves kislányát és a párját, majd magával is végzett. Tatán egy férfi megölte a feleségét. Andornaktályán egy férfi megölte a kislányát és volt feleségét, majd öngyilkos lett.

A három eset két héten belül zajlott le, és mindegyikben közös elem a nő bántalmazása. Emiatt vonultak utcára az aktivisták szeptember 14-én.

Mi előzhette volna meg ezeket a borzalmas gyilkosságokat? "A hatékonyabb rendőri fellépés" - mondta Antoni Rita, a demonstráció szervezője, a Nőkért Egyesület elnöke."Nekem az szemet szúrt, hogy a budai párnál már korábban kint voltak a rendőrök, de azt mondták nekik, hogy már rendezték a konfliktusukat. Nem voltam ott, nem tudom pontosan, hogyan történt, de ha egyszerre hallgatták ki őket, akkor a megfélemlített feleség nyilván bólogat, hogy igen, rendeztük a konfliktusunkat, közben pedig lehet, hogy halálra van rémülve."

Antoni Rita szerint pontosan ezért volna arra szükség, hogy a feleket külön hallgassák ki, és az elkövetőt bevigyék a rendőrök, vagy ha erre valamilyen oknál fogva nincsen mód, az áldozatot helyezzék biztonságba.

Például azzal, hogy azonnal felajánlanak neki egy helyet egy anyaotthonban. Csakhogy jelenleg Magyarországon nincsen kellő számú férőhely, nincsen elég anyaotthon.

"De annak, hogy egy kicsit bevigyék az elkövetőt, hogy elbeszélgessenek vele, semmi akadálya" - tette hozzá.

"Ha most valaki idejönne hozzám az utcán, és úgy arcon vágna, hogy eltörik az arccsontom, akkor az az ember, több év börtönbüntetést kaphatna. De miért más a helyzet, ha mindez a négy fal között történik?

Az, hogy az áldozat a saját felesége, annak nem enyhítő, hanem súlyosbító körülménynek kellene lennie, mert egy bizalmi viszonnyal és a köztük lévő kötelékkel él vissza."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fahidi-eva-cimkep-tukr.jpg

Fahidi Éva: A Fehérlófiát sokkal szívesebben mesélem, mint a holokausztom történetét

Húszévesen jött haza Auschwitz-Birkenauból, hamarosan betölti a 94-et, és még mindig színpadon táncol. Beszélgettünk traumafeldolgozásról, örökké keresett, de soha meg nem talált családtagokról és arról, mire kíváncsi a most felnövő kamasz-generáció.
Dömötör Nikolett - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Szeptember 12-én került mozikba A létezés eufóriája című film, ami egy sok szempontból különleges és magával ragadó táncelőadás munkafolyamatába, mozzanataiba avat be.

Az egyik főszereplője a 94 éves Fahidi Éva, aki húszévesen tért haza Auschwitz-Birkenauból. Ő duettezik a fiatal, nemzetközileg is elismert táncosnővel, Cuhorka Emesével. A film – ami Locarnóban és Szarajevóban is nyert díjat – alapjául szolgáló előadást, a Sóvirágot Szabó Réka rendezte, 2015 óta van repertoáron, több mint 80 alkalommal játszották Budapesten, vidéken és külföldön is.

Évával ennek kapcsán beszélgettünk traumafeldolgozásról, örökké keresett, de soha meg nem talált családtagokról, testhez való viszonyról és arról, mire kíváncsi a most felnövő kamasz-generáció. A rá jellemző közvetlenségével kért meg, hogy tegeződjünk.

- Mesélj egy kicsit az indulásról! A film alapján úgy tűnik, mindössze egy rövid, Rékával való üzenetváltás után, mérlegelés nélkül ugrottál fejest a Sóvirágba. Tényleg ennyire spontán módon történt minden?

- Alapvetően részemről valóban ennyire spontán volt, Réka részéről persze nem. Mielőtt kezdeményezte volna, már kicsit készült erre. Mi Rékával rokonok vagyunk, sógor-komaságban, mert a férjeink unokatestvérek. De nem tartozunk egy korosztályba, ő sokkal fiatalabb, az érdeklődési körünk is más.

- Szerinted ez az életkorral függ össze?

- Nem, hanem Réka mérhetetlen tehetségével. Olyan a tehetsége, mint egy kimeríthetetlen kút. Mindig van valami fantasztikus ötlete. Egyébként matematikus, egyetemen tanít. Az élete a Tünet Együttes, de hát úgy illik, hogy legyen egy olyan foglalkozása is, amiből meg tud élni. Abból a nagy családból, aminek mindketten a tagjai vagyunk, rajtam kívül más nem is nagyon mutatott érdeklődést az iránt, amit ő csinált. Mint kiderült, már korábban is gondolkodott azon, hogyan kerülhetnénk egymáshoz közelebb.

Amikor már majdnem betöltöttem a kilencvenet, felhívott és megkérdezte: mit szólnék ahhoz, ha elkezdenék színpadon táncolni? Mondtam neki, nagyszerű, ennél jobb dolog nem is történhetne velem.

A kilencvenedik születésnapom így egészen rendkívüli módon lett megünnepelve.

Amikor elkezdtük csinálni a Sóvirágot, egész nyáron gyakorlatoztunk, tornáztunk, tanultunk a Jurányiban. Egyszerre október 13-a lett, akkor kellett egy premier. Ami rendhagyó módon rögtön két előadást jelentett a hatalmas szakmai érdeklődés miatt. Én már a folyamat kezdetén is rettenetesen boldog voltam. Nemcsak azért, mert a kívánságomnak megfelelően lett megünnepelve a születésnapom, hanem mert nagyon sikeres volt mindaz, amit csináltunk. A művészet, hacsak nem giccs, nagyon meggyőző tud lenni. Ezt kapom vissza a közönségtől. Megértik, amit mondani akarok nekik, és ez nagyszerű érzés. Ettől a két díjtól, amit Locarnóban és Szarajevóban nyertünk, el vagyok bűvölve.

- Büszke vagy rájuk?

- Az is, mindenekelőtt rettentően boldog. Addig mindig arról beszéltünk, hogy majd hajlongunk a vörös szőnyegen, de azt nem gondoltuk, hogy el fog érni bennünket. Valami csodálatos dolog.

- Biztosan sokszor kérdezték és kérdezik is tőled, de nem lehet elmenni mellette szó nélkül: hogyan csinálod? Nem fáraszt, terhel fizikailag?

- Fizikailag még most is nehéz, sőt, egyre nehezebb. De csinálni kell, akkor is, ha nyafogok, mert nem minden nap van kedvem hozzá. Az a titka, hogy nagyon korán el kell kezdeni, és soha nem szabad abbahagyni. Az ember valamennyit mindig vissza tud hozni abból, amit egyszer már tudott.

- Miért érezted úgy, hogy közel a kilencvenhez, sőt azon is túl, mindenképpen belevágsz egy ilyen izgalmas, de sok szempontból megerőltető „kalandba”?

- Azért, mert van egy rögeszmém. Az, hogy nekem azért kellett Auschwitz-Birkenauból hazajönnöm, mert el kell mondanom az egész világnak, milyen volt. Egy idő után úgy éreztem, ez élethivatás – ekkor írtam az első könyvemet, A dolgok lelkét. Azóta is azt hiszem, hogy valójában ezért maradtam életben. Ha az ember valamit hivatásszerűen csinál, az betölti az életét, mindent annak érdekében akar tenni. Az kevés, ha azt mondom: soha többet. Az a legkevesebb az egészben. De minden eszközömmel, ami rendelkezésemre áll, ezt a célt szolgálom, tudatosan.

Ilyen eszköznek érzem a táncot is. Nagyon szeretek mesélni, van is hozzá képességem.

A Fehérlófiát például sokkal szívesebben mesélem, mint mondjuk a holokausztom történetét.

De úgy érzem, már a 15-16 éves gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megtudják, mi volt itt hetven évvel ezelőtt. Sőt, az egész magyar társadalomnak szüksége lenne rá. Annyi mindent nem beszéltünk ki… A málenkij robotot, a Kádár-korszakot, a Horthy-korszakot és természetesen a Holokausztot sem. Én ezeket mind végigéltem. A gyerekek mindig azt kérdezik tőlem, hogy ők miért nem így tanulták az iskolában.

- Fogékonyabbak rá a fiatalok, mint összességében a magyar társadalom?

- Hogyne, mert ők kíváncsiak. És nekik az az igényük, hogy ne vezessék őket az orruknál fogva. Tessék nekünk elmondani, ahogy volt, ezt szokták kérni tőlem. Az iskolában pedig azért nem hallják, mert mások a napi politikai érdekek. Érdekes módon azonban az igazság iránt mindenkiben van érdeklődés.

- Ez a fajta hivatásszerűség, amit te magadénak vallasz, ami betölti az életed, nem jár ugyanakkor áldozatokkal? Nem érzed olykor tehernek?

- Semmiképpen nem így érzem. Hanem úgy – most már pláne –, hogy iszonyatos trauma végigélni ezt az egészet, mindennel együtt. A megaláztatással, azokkal a fizikai megterhelésekkel, amiket az életben maradásod érdekében vállalnod kellett. És a szellemi borzalmakkal: amikor az ember elveszti a közvetlen családját, apját-anyját-testvérét, és rajuk kívül még összesen 49 rokonát. Annyira megterhelő, hogy nem lehet trauma nélkül megúszni. A többség először nem is tud róla beszélni.

Én 59 évig egy betűt le nem írtam ezzel kapcsolatban, nem beszéltem róla.

Utólag visszatekintve ma már teljesen megdöbbentő, hogy tudtam egyáltalán így élni.

- Nem is gondoltál rá?

- Én most úgy élem meg, hogy nem, de biztosan nem így van. Most viszont, mint az őrült, eszelősen csak erről tudok beszélni. Valójában erről is akarok. Én ezt terápia gyanánt fogom fel. De ehhez valami olyasmit kell az embernek a lelkében létrehozni, ami lényeges és alapvető változás.

- Mi volt ez a változás, ami 59 év után következett el?

- Hogy elutaztam Auschwitz-Birkenauba. Még azt is meg tudtam szervezni, hogy július elsején érjek oda, ugyanazon a napon, mint 59 évvel azelőtt. Sok minden más lett: például megnőttek a fák. Gyönyörű zöld fű volt mindenütt, ahol annak idején egyszerűen azért nem nőtt semmi, mert tízezer, húszezer, sokszázezer ember taposta ki folyamatosan. Aztán eljött az az idő is – és még mindig tart –, hogy egy-két év után rendszeresen muszáj visszatérnem.

- Miért?

- Nem tudom. És azt sem, hogy mit remélek.

- Mi történik, amikor ott vagy?

- Valamit keresek. Amikor hatodjára mentem oda önszántamból, azt hiszem, megtaláltam a barakkot, amiben voltam. De folyton keresek, tulajdonképpen a magyarázatot az egészre – nyilván sose fogom megtalálni. A hogyanra tudom a válaszokat, hiszen végigéltem, végigtapasztaltam. Tudom, úgy kezdődik el, hogy az utcán elkezdik kiabálni: büdös zsidók. Ha mindenünnen ezt hallják az emberek és ez folyik a csapból is, átszivárog a saját tudatukba, és aztán az ő meggyőződésük is ez lesz. Vigyázzunk a jelszavakkal.

- Figyelsz, figyeltél régebben is ezekre a jelekre?

- E tekintetben nekem borzasztóan éles hallásom van. Nem lehet úgy élni, hogy abszolút nem veszed tudomásul, mi történik körülötted.

- A '30-as, '40-es években is így volt? Észre vetted, mi történik körülötted?

- Akkor az volt az óriási különbség, hogy egy olyan családban éltem, ami igyekezett engem mindentől megkímélni. Beraktak engem abba a bizonyos elefántcsonttoronyba, és nem kellett tudomást vennem arról, ami zajlott. Hitler őszinte ember volt, a Mein Kampfban megírta, mit akar, de az annyira irreális volt, hogy elhinni sem lehetett. És mégis, meg lehetett csinálni.

- A filmben rengeteg erős, megragadó mondat hangzik el, ami sokáig ott motoszkálhat a nézők fejében, mégis egyet emelnék ki a sok közül. Amikor arról beszélsz, hogy lélekben még mindig 16 éves vagy, és még mindig van anyukád.

- Drágám, az ember mindig úgy érzi. Akkor is, amikor megcserélődnek a szerepek, és az anyukád már egy vén mámi, és neked kell gyámolítani. Tőlem még ezt is elvették. Az ember mégiscsak az anyja körül érezte magát életében legjobban, legbiztonságosabban, és mindig szüksége lenne az anyjára, akármilyen öreg. Olyan öreg nem tud lenni, hogy ne lenne rá szüksége.

- Mit őriztél meg az édesanyádról önmagadban?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tanev2.jpg

Kaotikus volt a tanévkezdés, hiába trükköznek a fenntartók

A trükközésnek köszönhetően hamarosan nem lesz túlzottan szembetűnő a hiány, mert minden órára be fog menni valamilyen tanár, az évkezdésen azonban jól látszik, milyen nehézségekkel küzdenek az iskolák.
Fődi Kitti írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. szeptember 11.



A budaörsi Herman Ottó Általános iskolában kaotikus volt az évkezdés, három tanító és három felsős tanár hiányával nyitotta meg az iskola a kapuit, az órarend emiatt nem készült el az első napokra, az ötödik osztályosok magyar tanár nélkül maradtak. A tanárok kiborultak, a folyosón sírtak a fejetlenség miatt. A kormány kikényszeríti, hogy különböző trükkökkel elfedjék a tanárhiányt, miközben a hiány létezését is tagadja.

A tanév elején a pedagógushiányt alaposan megsínylik az iskolák, akik még az utolsó pillanatban is tanárok után vadásznak. Továbbra sincsenek tanárok a természettudományos tárgyakból, matematikából, nyelvekből, nagy számban hiányoznak alsós tanítók, de már lényegében mindenhova bármilyen szakos tanárt keresnek, hogy legalább helyettesítéseket és a napköziztetést meg tudják oldani. Egy nagyvárosi gimnáziumban képtelenek voltak órarendet összeállítani az első héten, mert matek és német tanár is hiányzik. Egy szakképzési centrumban az első héten nem tudták megoldani a helyettesítést informatika órán, ezért egy másik iskolában egyidőben zajló informatika óráját vetítették ki digitálisan a falra, miközben egy teljesen más szakos tanár felügyelte a rendet.

A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor szerint az elmúlt 17 évében még nem tapasztalt olyan nehéz iskolakezdést, mint a mostani. A tanárhiány abszolút nem egy új jelenség az iskolában, de az előző néhány évben csak 2-3 tanár hiányzott az évkezdéskor, most viszont az első becsöngetéskor és még azóta is hat tanár hiányzik az iskolából, három tanító, két magyar és egy francia tanár. A tanárhiány miatt csak két nappal az iskolakezdés utánra tudták összeállítani az órarendet, az ötödik osztálynak pedig egyáltalán nincs magyar tanára.

A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor szerint az elmúlt 17 évében még nem tapasztalt olyan nehéz iskolakezdést, mint a mostani. – Fotó: Magócsi Márton

„Nem lenne nagy baj egy 66 fős tantestületben, ha 2-3 tanár hiányozna csak, de a hat már kínos. A magyar nagyon kínos, mivel egy emelt óraszámú tantárgy, a matek nagyon kínos, a technika meg azért kínos, mert ha nincs tanár, akkor óra sincs. Nekünk biológia-kémia tanárunk van, na de könyörgöm, egyedül látja el az egész iskolát, ha ő nem lenne, akkor ezek az órák egyáltalán nem lennének” – magyarázza Turcsik Viktor.

Az iskolában akkor kezdődtek a bajok, amikor júniusban négyen is bejelentették, hogy nem folytatják tovább az intézményben szeptembertől. A négyből hárman nyugdíjba mentek, a negyedik pedig úgy döntött, hogy magán úton folytatja tovább a tanítást. Azonban még ennél is nagyobb lenne a tanárhiány, ha nem foglalkoztatnának nyugdíjas pedagógusokat, többek között matekból, angolból és technikából. Nyugdíjas tanárt, aki szívesen tanít tovább, vagy akár nyugdíj mellett bevállal néhány órát, egyáltalán nem könnyű találni, amiről korábbi cikkünkben írtunk.

Az igazgatóhelyettes augusztusban nem készítette el az órarendet, mert az utolsó pillanatig vártak, hátha beesik valahonnan egy tanár, vagy áttanít másik iskolából, és akkor hozzá kell majd igazítani az órák alakulását. A tanári szobában kirakták a falra az órarend-tervezetet, ami tele volt lyukakkal, ekkor kezdődött a sakkozás, hogy hogyan lehet ezeket a lyukakat legalább ideiglenesen betömni, hogy egyáltalán valamilyen tanár bemenjen az adott órára. Próbálták szakos tanárokkal helyettesíteni a hiányzó tanórákat, de lényegében az tudott csak helyettesíteni, akinek éppen akkor nem volt órája.

„Az órarend azért volt nagyon kritikus, mert az hittük, hogy ha hétfőn bejövünk, akkor már kapunk egy kész táblázatot. Az első nap nem gáz, hogy nincs, mert akkor amúgy is osztályfőnöki van, de azért a másnap, főleg a felsősökkel nem úgy van, hogy akkor, mint a másodikosokkal eljátszom délután fél ötig, hanem arra készülni kell.

Még kedden se volt órarend, ezért a kollégákkal próbáltunk összebeszélni, hogy mindig legyen valahogy felügyelet, de szerdán jött a mélypont, amikor már a folyosón sírtunk. Kiborultunk, mert azt éreztük, hogy ez nem a mi kompetenciánk, hogy órarendet állítsunk össze, hogy akkor ki-hol van, erre számítógépes programok vannak, nem véletlen”

– magyarázza Borbély Diana, az iskolában tanító pályakezdő alsós tanárnő.

Az első két napban a tanárok a gyerekeknek is azt mondták, hogy tartsák benn az iskolapadban az összes tankönyvüket, inkább házit sem adnak, de nem lehet tudni, hogy másnap milyen órákat tartanak meg, lesz-e tanár például ének órára.

Borbély Diana tanítónő még a második és harmadik tanítási nap reggelén sem tudta, hogy délután milyen órát kell majd tartania, lesz-e helyettesítés vagy sem. Azzal próbálta megszervezni a napjait, hogy reggel eldöntötte, mit fog tanítani, az órarendtől függetlenül, tehát ha énekóra is volt kiírva, akkor is magyarórát tartott. Minden reggel fél hétre ment be az iskolába és egy órát készült, hogy valamilyen anyagot le tudjon adni a diákoknak.

“Nem lenne nagy baj egy 66 fős tantestületben, ha 2-3 tanár hiányozna csak, de a hat már kínos…” – Fotók: Magócsi Márton

A felső tagozatnak is kijutott a tanárhiány okozta káoszból, az ötödik évfolyamnak, vagyis négy osztálynak egyáltalán nem jutott magyar tanár. Ide még szakos helyettesítést sem tudtak beküldeni az első héten, mert az iskolában az összes osztálynak egyszerre van magyar órája.

Tanárhiány márpedig nem létezik

Először Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ elnöke július végén jelentette ki, hogy a kozigallas.gov.hu-n meghirdetett 3200 üres tanári állás csak a természetes nyári fluktuáció eredménye, de egyébként nincs pedagógushiány, Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős helyettes államtitkár pedig szeptember 3-án azt közölte, hogy rendszerszinten megvan az állomány.

Beszéltünk két pedagógus szakszervezeti elnökkel is, és mindketten azon a véleményen voltak, hogy a kormány oktatáspolitikája a pedadógus bérek megemelése és tehermentesítés helyett, rákényszeríti az állami iskolák fenntartóit és munkáltatóit, hogy trükköket vessenek be annak érdekében, hogy a pedagógushiányt elfedjék, és ne lehessen azt mondani, hogy ellátatlan az oktatás:

Egyrészt, amikor a fenntartó meghatározza a szükséges pedagóguslétszámot, akkor ahelyett, hogy a Köznevelési Törvény szerint egy osztály átlaglétszámával számolnának, a maximálissal teszik. Tehát az általános iskolákban 23 diák helyett 27 diákra számolnak ugyanannyi pedagógust, a középiskolákban pedig 28 helyett 34 diákra. Logikus lenne, hogy ha több a diák, akkor több tanár is kell, de nem ez történik. Ezzel a módszerrel több diákot lehet bezsúfolni egy osztályba ahelyett, hogy új osztályt indítanának, amihez még több pedagógus kellene.

Másrészt jelenleg szinte minden intézményben nem a pedagógusok alsó óraszámához, vagyis a 22-höz igazítják a pedagóguslétszámot, hanem a maximális óraterhelésükhöz, azaz a 26-hoz, így egy tanár négy órával többet tanít. Egy 30 fős tantestületben minden tanárra 22 helyett 26 órát számolnak, akkor azzal 120 óra pluszt nyernek. Ezzel a 120 órával pedig öt hiányzó pedagógust, üres álláshelyet lehet eltakarni. Ezzel a csellel bármekkora pedagógushiány elfedhető.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy látja, hogy ha a Köznevelési Törvényben lévő jogszabályok alapján alakítanák ki a pedagógusok óraszámát, akár 20-30 %-kal több tanárral kellene működtetni a rendszert.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke úgy látja, hogy az említett két trükkön kívül is vannak egyéb fogások. Például ha egy tankerületen belül a tanárok áttanítanak utazó pedagógusként más iskolákba, az is elfedi a hiányt. Ezt különösen az egy szakos tanároknál lehet könnyen megcsinálni, például énekből, technikából, rajzból.

Az alelnök szerint az sem ritka, hogy gyakornokokra terhelnek rá 26 órát, heti 20 helyett törvénysértő módon. Az intézményvezetők azonban kínjukban nem tudnak mást tenni. Szintén törvényellenes, mégis alkalmazzák, hogy pedagógiai asszisztenseket küldenek a napközikbe, hogy a gyerekek ne maradjanak felügyelet nélkül. Gyakran vonnak össze csoportokat is, hogy elég legyen egy pedagógust beküldeni, kettő helyett.

Szűcs Tamás szerint a helyettesítésekkel is el lehet takargatni a munkaerőhiányt. Abszolút elterjedt gyakorlat, hogy nem szakos kollégák látják el szakos kollégák munkáját, például magyar tanár tanít kémiát. Ilyenkor a tanóra ellátott óraként lesz elkönyvelve, és a statisztikában látszatra minden rendben lesz. E mellett tipikus megoldás, hogy összevont helyettesítéseket végeztetnek a kollégákkal, illetve összevonnak kis létszámú tanulócsoportokat, amelynek aztán az is következménye lehet, hogy például a 10-15 fős nyelvi csoport, hirtelen 30 főre duzzad.

,,Ezeknek a trükköknek köszönhetően a tanárhiány nem fog látszani. Ha megkérdezik a fenntartót, hogy van-e ellátatlan óra, akkor azt fogja mondani, hogy nincs. Holott van munkaerőhiány, csak látens, mivel ellátatlan órák nem lesznek a rendszerben” – magyarázza Szűcs Tamás.

Az elnök úgy látja, hogy a fenntartóknak és végső soron a kormánynak abszolút érdeke, hogy titkolják a kapacitáshiányt, mert így sokkal olcsóbb a működtetés, ezért nem is minden üres státusz van meghirdetve, tehát az a szám, amit a kozigallas.gov.hu-n látunk, az csak a jéghegy csúcsa. Totyik Tamás szerint azt kellene megérteni, hogy ez a trükközés 5-10 év múlva már eredménytelen lesz, mert addigra 60-70 ezer tanár fog nyugdíjba menni, utánpótlás pedig nincs. Az egyetlen megoldás a pedagógusbérek drasztikus megemelése és ezzel a fiatalok pályán tartása lenne.

Kényszermegoldások az iskolában

Bár az iskolakezdés kaotikusan indul, de már a Herman Ottó Általános Iskolában is a tanárhiány okozta problémák kezdenek kevésbé szembetűnőek lenni, hiszen óra ellátatlanul nem maradhat. Mivel nincs tanár, a kormány rákényszeríti az intézményvezetőket, hogy a fenn említett kényszermegoldásokat alkalmazzák, hogy az iskola működését biztosítsák. A Herman Ottó példáján szemmel láthatók a kikényszerített látszatmegoldások: maximális óraszámban dolgozó tanárok, csoportösszevonások, áttanítások, nem szakos helyettesítések.

Mivel három tanító hiányzik, fel kellett bontaniuk azt a rendszert, hogy egy osztálynak két tanítója van, akik felosztják egymás között a magyart, a matekot és a készségtárgyakat. Most is minden osztálynak van két fő tanítója, akik a magyart és a matekot tartják, a készségtárgyakat viszont már innen-onnan a tantestületből próbálják helyettesíteni.

Tehát egy alsós osztálynak a megszokott kettő helyett, most 5-6 tanítója is lehet a különböző tantárgyakra, mint például a rajz, az ének vagy a technika. Az igazgató szerint ez egyáltalán nem egy ideális állapot, de úgy gondolja, hogy ezeket az ideákat már rég el kellett engedni az oktatásban.

A napköziztetés a másik kritikus pontja az alsós tanítóhiánynak, amit most azzal orvosolnak, hogy csoportokat vonnak össze. Az igazgató elmondta, hogy ezt csak akkor tehetik meg, ha 20 szülő elviszi a gyerekét a napközi előtt, ha maradnának, akkor két 30 fős osztályt már nem lehetne összevonni, és akkor borulna az egész rendszer.

Helyettesítés erőn felül

A felsősöknél még rosszabb volt a helyzet a magyar tanár hiánya miatt, mert az iskolában sávos tanítási rendszer van felsőben, tehát mindenkinek egyszerre van például matek, töri vagy magyar órája. Így történhetett meg az, hogy az ötödik évfolyamnak, vagyis négy osztálynak egyáltalán nincs magyar tanára, és még csak magyar szakos helyettesítő tanárt sem tudnak beküldeni a sávos tanítási rend miatt. Az iskolában jelenleg négy magyar tanár van, de ebből csak egy tanár tanít teljes óraszámban, mert a többieknek csökkentett óraszámuk van, csak 1-1 osztályt tanítanak egyéb tantárgyak vagy iskolában végzett más tevékenységek miatt. Tehát lényegében egy tanár viszi szinte az összes magyar órát az iskolában, ami évfolyamonként 3-4 osztályt jelent.

A teljes óraszámban foglalkoztatott magyar tanárt éppen akkor csíptük el, amikor egy már nyugdíjazott magyaros kollégával próbálták kitalálni, hogy hogyan oldják meg a fennálló helyzetet. A négy éve pályán lévő pedagógus osztályfőnök is, ezért az ezzel járó órakedvezmények miatt 22 órája lenne csak, de helyettesítenie kell a nyolcadik osztályban, ezért most 26 órája van. Most először tanít nyolcadikosokat, és most két végzős osztályt is megkapott, ami különösen stresszeli.

Épp most készül bevállalni 27-28. órát is, mert az már biztos, hogy az ötödik osztályosoknak nem jut szaktanár, tehát bármilyen más szakos tanárok fognak helyettesíteni, de azért, hogy a szakmaiság valamennyire megmaradjon, a magyar tanár be fog menni heti egyszer helyettesíteni. A többi helyettesítő tanár munkáját pedig a magyaros kolléga azzal próbálja segíteni, hogy egy füzetbe leírja, hogy mit kell venniük aznap, tulajdonképpen előkészíti az órát. Most azzal is igyekeznek megoldani a helyzetet, hogy az egyébként könyvtárosként foglalkoztatott magyar tanár és egy babát váró pedagógus is besegít az ötödik osztályban, amíg tud.

A helyettesítésről azonban nem szabad, hogy illúzióink legyenek, amikor egy tanár úgy megy be, hogy az már a 26 órája a héten.

„Nagyon ritka az, amikor elmegyünk helyettesíteni és meg is tartunk egy órát, tehát azért ez egy álomvilág. Általában hagyunk egymásnak kinn anyagot, de körülbelül olyat, hogy a munkafüzet 80. oldalát töltsék ki, de órát effektíve nem tartunk. Néha csak örülünk, hogy rend és fegyelem van, és minden gyerek életben marad, ezen felül az embernek már nem nagyon van energiája” – magyarázza a Borbély Diana tanítónő.

Turcsik Viktor igazgató a tanárhiánnyal kapcsolatban kap a szülőktől aggódó üzeneteket, de igyekszik őket megnyugtatni, hogy dolgoznak a helyzeten. Az igazgató viszont arra nem lát esélyt, hogy a 2019-2020-as tanévben megoldódjon a pedagógushiány az iskolában, azt tudja elképzelni, hogy fog találni még egy-két nyugdíjas tanárt, akik enyhíteni fognak a mostani nyomáson.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x