hirdetés
madarmentes_ck.jpg

Madármentő akció 1931-ben: amikor repülővel szállították a fecskéket a telelőhelyükre

A Napi Történelmi Forrás szerzője ennek a nem mindennapi (és mint kiderült, nem csak magyar) madármentő-akciónak járt utána egy kicsit, néhány korabeli újságcikk segítségével.
György Sándor írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. október 05.


hirdetés

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Köztudott, hogy a fecskék többsége, hasonlóan a többi költöző madárhoz hasonlóan ősszel dél felé indulnak, hogy a hideg téli hónapokat Afrikában/Ázsiában/Dél-Amerikában (utóbbi helyre persze az észak-amerikai fecskék repülnek) bekkeljék ki. A vándorlás mindig nagy veszteségekkel jár (lásd pl. Fekete István Csí című klasszikusát), ugyanakkor a madarak évezredek óta rendszeresen útra kelnek és igazi profihoz méltóan navigálják-repülik le a több száz (vagy akár több ezer) kilométeres utakat.

Épp ezért kaptam fel a fejem, amikor az Aranysas 2019 szeptemberi számában, az Ujvári László pilótakarrierjét bemutató cikkben arról olvastam, hogy 1931 októberében repülőgépen szállítottak több tízezer fecskét telelőhelyükre.

1931 szeptemberében igen korán, és igen nagy hideggel köszöntött be az ősz Közép-Európába, ami nagyon rosszul jött az itteni fecskeállománynak is. És a zimankó nem csak a hazai madárpopulációt érintette, hanem az északabbról érkező fecskék is feltorlódtak Ausztriában és Magyarországon, mert a szél, a hideg és az eső (az Alpokban hó) miatt nem tudtak továbbrepülni.

A helyzetet nehezítette, hogy a viszonylag hűvös nyár miatt a később kikelt fiókák nem jutottak elég élelemhez, így nem tudtak megerősödni. Ráadásul a kis madarakat nem ilyen időjárásra “kalibrálták”, így ezerszám pusztultak el a hidegben. Mindez cselekvésre késztette előbb az osztrák, majd a magyar madárvédőket, akiknek a munkáját a rendőrségtől kezdve pilótákon át lelkes civilek ezrei segítették. A drámai helyzetről a Debreceni Újság egy olvasója így írt:

"Pár nappal ezelőtt tudtul adta a napisajtó, hogy a madárvédő egyesületek húszezer fecskét szállítottak le Bécsen keresztül Velencébe. A korai fagyban ugyanis megfagytak volna a fecskék s e preventív intézkedéssel megmentették az életüket… Még aznap reggel, hogy ezt a hírt olvastuk, elégedetten konstatáltuk, hogy összes fecskéink útnak eredtek. Este azután furcsa meglepetésben részesültünk. Úgy hét óra tájban száz és száz fecske érkezett birtokunkra. Ellepték ablakainkat, megtöltötték á verandát s nemsokára a tanyaudvar is telve volt madarakkal. Próbáltuk őket az istálló-épületekbe beterelni, mert előre tudtuk, hogy a Bakonyból érkező hideg szél megtizedelheti őket. Éjtszaka fagyott s másnap reggelre borzasztó látvány tárult a szemünk elé. Kertünk, verandánk, tanyaudvarunk feketéllett a fecskehulláktól. Ezernél több fecskét szedtünk össze a tanyán. Három kivételével, amelyek valahogyan a konyhába jutottak, valamennyiöket megölte a hideg. Szomorú, szívbemarkoló tragédia! Ezer kis fecske-hulla a földön. Sírva álltunk a tömegsír előtt, mely befogadta a madarakat. Fáskosarakkal öntöttük belé a fecskét. Dideregtünk a szeptember végi ködben és hátunk mögött a Bakony erdői zúgtak. Fájdalmasan és szívet tépően. Ezer madárszív búcsúztatóját zengték."

(Forrás: Debreceni Újság 1931. október 2. 6.)

Illusztráció a Néptanítók Lapjából (Néptanítók Lapja 64. évf. 20. szám, 1931. október 15. 11./Arcanum Digitális Tudománytár)

Néhány nappal korábban a Pesti Hírlap már beszámolt az ausztriai és magyarországi fecskehelyzetről, illetve a szomszédunkban már kibontakozó társadalmi összefogásról:

“Magyarországon és Ausztriában is rengeteg fecske rekedt, mert a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudnak utrakelni. (…) Az osztrák állatvédő egyesület tagjainak megesett a szívük az elkésett fecskéken, ezért elhatározták, hogy összefogdostatják őket és repülőgépeken Dél felé szállítják el a szenvedő madarakat. A rendőrség is segítségére van a szegény fecskéknek. A rendőrségi őrszobákon ezrével gondozzák őket (…) A vidékekről is tömegesen küldik fel Bécsbe a fecskéket. Pénteken délben indult el Becsből Velencébe az első repülőgépes fecskeszállítmány. Szombaton kétezer fecskét szállítanak Olaszországba.”

(Forrás: Pesti Hírlap 1931. szeptember 26. 6.)

És hogy miért is volt mindez akkora probléma, hogy szinte azonnal mentőakciót kellett szervezni? A fecskéknek különleges szerepe van Európában. Amellett, hogy hozzájuk kötik a nyári időszak kezdetét – noha tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat – Észtország és Ausztria is hivatalos madarának választotta.

Ráadásul a fecskéket kiemelten hasznos madárként tartják számon, ami nem csoda, hiszen elsősorban az emberek és állatok számára is kellemetlen rovarokkal táplálkoznak. Szívesen fészkelnek eresz alá/gazdasági épületekbe, ami mind nekik, mind az embereknek/háziállatoknak előnyös. Így aztán nagyon is érthető, hogy miért indult akció a madarak biztonságos helyre juttatásáért. A Debreceni Újság október 6-án arról számolt be, hogy

“az Országos Állatvédő Egyesület felhívására néhány napja az ország minden részéből kis dobozokban Budapestre szállították az itt rekedt fecskéket. A vasút díjmentesen szállította fel Budapestre a fecskéket, melyeket a pályaudvarokon melegedő helyiségekben helyeztek el. ahonnan az Állatvédő Egyesület helyiségeiben, a Károly-körut 1. sz. telepén gyűjtöttek össze. A kis didergő madárkákat az Állatvédő Egyesület erre a célra berendezett helyiségben szabadon bocsátotta. A meleg és a táplálkozás következtében a fecskék megerősödtek és röpködni kezdtek a helyiségben. Annyira otthonosan érezték magukat, hogv a látogatók fejére, vállára és kezére szálltak. Közel ötezer fecske gyűlt össze, amelyeket ma ládákba csomagoltak és a Nemzetközi Légiforgalmi Rt. útján elszállítottak. A szállítmányt Follért Károly ny. államtitkár, az Országos Állatvédő Egyesület elnöke kísérte ki a Mátyásföldi repülőtérre, ahonnan a délutáni repülőjárattal Sztambulba szállították. Az elszállított fecskék csak kisrészben magyarországi fecskék, nagyobb részük Lengyelországból és Oroszországból indult vándorútra és a korán beköszöntött hűvös őszben ittrekedtek.”

(Forrás: Debreceni Újság 1931. október 6. 2.)

A Budapesti Hírlap egy gyors kérdésre “elkapta” Ujvári László “fecskepilótát” is, aki ekkor a francia CIDNA (Compagnie Internationale de Navigation Aerienne) légicég alkalmazásában állt, és nem csak a budapesti, de a bécsi fuvarnál is ő vezette a gépet. A nem mindennapi szállítmányhoz életveszélyes kalandok is társultak:

“Remélem, ebbe a fecskeszállítmányba már nem csap bele a menykő.

Ujváry László vezette ugyanis azt a gépet, amelyik viharba került a fecskékkel és a gép fémvázát hatalmas villámcsapás érte két viharfelhő között.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
artemisia-1.jpg

„60 férfiból álló háremet tartott, és egy éjszaka után mindet kivégezte” – a történelem legkönyörtelenebb női

Girl power! Boudicca, Zenobia, Artemiszia és Dzsinga nem épp a tűzhely őrzőjeként vált ismertté.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. október 09.



Az elmúlt évtizedekben mi nők megtanultunk kiállni magunkért, de még ma is bizonygatnunk kell a világnak, hogy bizonyos szerepkörökben egyenrangúak vagyunk a férfiakkal.

Ha a hagyományokat tekintjük, a háborúzás sem éppen női szerepkör. A történelem folyamán a királynőktől maximum azt várták, hogy lelkesítő beszédeket tartsanak az ütközetek előtt. Ez a négy uralkodónő azonban már az ókorban bebizonyította, hogy a nők is lehetnek olyan tökös hadvezérek, mint a férfiak.

Lányai megerőszakolása miatt indított hadjáratot Boudicca királynő

A római hadsereg erejével kevés vezető szállt szembe. Egy ilyen kivételes királynő volt Boudicca királynő, aki jelentős csapásokat mért a birodalomra.

A rómaiak i.sz. 60-ban megszállták Britannia nagy részét, és elfoglalták az Icenus törzs földjét is. A király hitvesét, Boudiccát is foglyul ejtették, a nyilvánosság előtt megverték, lányait pedig meggyalázták.

A királyné bosszúból később bősz támadásokat intézett a római települések ellen Colchesterben, St. Albansben és Londonban. Hadserege porig égette e városokat, és ezzel körülbelül 70 000 rómait pusztított el.

A birodalom végül összevonta erőit, és legyőzték a királynő 80 ezer icenus harcosát. Boudicca és lányai ekkor inkább megmérgezték magukat, minthogy fogságba essenek.

Boudica, a britek királynője (John Opie festménye)

Zenobia hódításai a Római birodalomban

Zenobia arab nemes hölgy a Szíriában fekvő Palmüra város királynéja volt a 3. században. Gyakran kísérte el férjét hadjáratokra, együtt lovagolva vagy menetelve a csapatokkal. A király meggyilkolása után fia trónra lépéséig Zenobia uralkodott.

Bár Palmüra római fennhatóság alatt állt, Zenobia kinyilvánította a város függetlenségét. Megtorlásul Marcus Aurelianus császár megtámadta a várost, és menekülés közben elfogták a királynőt.

Zenobiának részt kellett vennie Marcus Aurelianus győzelmi parádéján, a megalázáson kívül azonban nem esett baja. Sőt az élelmes hadvezérnő végül feleségül ment egy római szenátorhoz, és fényűzően élt tovább.

Zenobia királynő utolsó pillantása Palmyrára (Herbert Gustave Schmalz)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
nyit.jpg

Sosem látott régi fotók a Balaton életéről: digitalizálták a BAHART fotóarchívumát

A Közlekedési Múzeum szakemberei rendkívüli képanyagot dolgoztak fel és tettek elérhetővé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 07.



A megújuló Közlekedési Múzeum páratlan balatoni képanyagot digitalizált a nyár végére. A fotókon főleg a két világháború közötti kikötőépítések, parti munkák és a balatoni, balatonparti közlekedésben dolgozók társadalmi helyzetét érzékeltető életképek elevenednek meg.

A Múzeum szakemberei a Balatoni Hajózási Zrt.-vel kötött együttműködésnek köszönhetőn dolgozzák fel a BAHART páratlan archívumát. Ennek első lépéseként egy unikális fényképanyag vált most elérhetővé és kutathatóvá.

„A BAHART fényképarchívumának feldolgozása révén egy olyan, eddig kevesek számára elérhető anyagot sikerült most közkinccsé tenni, amely nem csupán a kutatók számára lehet érdekes. A sosem publikált fotók főleg a két háború közötti Balatonról adnak újfajta képet"

– mondta el Vitézy Dávid főigazgató.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
alsonemedi_ck.jpg

Megszöktek a szerelmesek, hogy együtt lehessenek - hepienddel végződő Rómeó és Júlia-történet a szocializmusban

A 60-as években az alsónémedi fiatalokat a szüleik akarták elszakítani egymástól. A Nők Lapja végigkísérte a történetüket és az évek során beszámolt a fiatal szerelmesek életéről és - egy véletlennek köszönhetően - a fiúk is mesél a családról.
Tóth Eszter Zsófia írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: alsónémedi utcarészlet/www.alsonemedi.hu - szmo.hu
2019. október 11.



A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A szerelem mindent legyőző és házassághoz vezető erejéről például a következő cikket olvashatjuk a Nők Lapjában 1964-ből. Alsónémedin nem lehettek egymáséi a szerelmesek, mert a szülők eltiltották őket. A fiú és a lány gyermekkoruk óta ismerték egymást, szembeszomszédok voltak. A Kádár-korszak elején ilyesmi még előfordulhatott.

Az alsónémedi Romeó és Júlia esetét a Nők Lapja a modernitás és az elmaradottság ellentétére építette, ugyanis a fiú és a lány családját olyan értékek állították egymással szembe, amelyeket a szocialista időszak hivatalos értékrendjében elvetendőnek tartottak. Mindkét család módosnak számított a községben, a fiatalok eltiltásában tehát vélhetően a szülők eltérő életfelfogása játszhatott közre. A lány szülei azzal vádolták a fiú apját, hogy iszákos, míg a fiú szülei a lány anyját azzal, hogy zsarnokoskodó természet és nagyon vallásos, gyakran járt templomba – s ez utóbbi nem számított jó pontnak a korban.

A fiú családjában három testvér volt, rajta kívül két lány. A lánynak egy öccse volt.

A fiú szüleit a párttitkár úgy jellemezte, mint akik szintén hívők, azonban modernebb gondolkodásúak, nem járnak templomba. Azonban a cikk szerint győztek az érzelmek, a 15 éves lányt megszöktette a fiú a szomszéd faluban, Kerekegyházán lakó nagybátyjához. Motorral ment a lány elé a gimnáziumhoz Ócsára, úgy szöktette meg. Gyermekük Kerekegyházán született.

Majd visszatértek, és a fiú szüleihez költöztek. A lány édesanyja azonban az újságíró közvetítési kísérlete ellenére sem békélt meg annak választottjával. A Nők Lapja írása a szocialista intézményrendszert atyáskodó szerepben mutatja, ugyanis fiatalok a megoldhatatlannak látszó családi konfliktusban egy állami szervhez, a dabasi járási tanácshoz fordultak segítségért: arra kérték a tisztviselőket, segítsenek nekik összeházasodni annak ellenére, hogy a lány még nem volt nagykorú, és a szülei nem egyeztek bele a házasságkötésbe.

A dabasi járási tanács támogatta is a házasodási szándékot, azonban a Pest megyei tanács ezt megfellebbezte, és a lányt felszólították arra, hogy térjen vissza a szülői házba, különben a pomázi ifjúságvédelmi intézetben fogják elhelyezni.

A Nők Lapjában 1965 augusztusában visszatértek a történetre. A cikk folytatásában az újságíró azt hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a döntéssel, a szerelem erejére és arra hivatkozott, hogy a fiatalok öt hónapja boldogan élnek együtt, ezért ez az állami beavatkozás káros lenne számukra. Közel egy évvel később a szerző visszautazott a helyszínre, és ismét kíváncsian kérdezősködni kezdett, mi lett a szerelmespár sorsa.

Végül nem kellett a lánynak ifjúságvédelmi intézetbe mennie, tanácsi engedéllyel összeházasodhattak, és megszületett első gyermekük is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
1-1.jpg

Az év egyik legjobb kémfilmje Budapesten forgott - bemutatjuk a főhős, Eli Cohen igazi történetét

Sacha Baron Cohen remekel a Netflix minisorozatában. Egy igazi legendát alakít, Eli Cohent, aki izraeli kémként legfőbb ellenfelük, a szír elnök egyik legjobb barátja lett.
G. N. L. - szmo.hu
2019. október 09.



Aki szereti az izgalmas kémsorozatokat, az nem fog csalódni a Netflix új szériájában. A The Spy című hatrészes minisorozatban Sacha Baron Cohen személyesíti meg névrokonát, Eli Cohent, aki minden idők egyik legmegdöbbentőbb titkos küldetését hajtotta végre.

A film egy részét Budapesten forgatták, igaz, a magyar utcák ezúttal svájci és argentin helyszínekként szerepelnek. Ez a cikk nem elsősorban a sorozatról szól, hanem arról, ki is volt a főszereplő a valóságban. Mivel a széria elég pontosan követi a történteket, aki nem szeretne spoilert olvasni, csak akkor folytassa, ha már látta a sorozatot.

Cohen 1924-ben született Alexandriában, hívő zsidó családban. Bár rokonainak többsége 1949-ben az újonnan alakult Izrael államba költöztek, ő Egyiptomba maradt, hogy befejezze elektromérnöki tanulmányait, és közben egy szabotázsakciókat tervező titkos zsidó csoportot segítsen. Később több ezer zsidót csempészett ki Egyiptomból a Gosen fedőnevű akció keretében, amikor az országban felütötte a fejét az antiszemitizmus. Egy alkalommal le is tartóztatták. 1956-ban azután ő is Izraelbe költözött.

Megpróbált csatlakozni a Moszadhoz, de a titkosszolgálatnak akkor még nem kellett.

Cohen egy Tel-Aviv-i biztosítási cég könyvelője lett, megnősült, három gyermeke született, tisztes polgári életet élt. A Moszad azonban nem feledkezett el róla. Sőt, arra készültek, hogy rábízzák élete legfontosabb feladatát.

1960-ban azt a feladatot kapta, hogy épüljön be a szíriai társadalom legbefolyásosabb köreibe, barátkozzon össze politikusokkal és magas rangú katonatisztekkel, és szerezzen minél több bizalmas információt.

VIDEÓ: a sorozat trailere

Azért esett Cohenre a választás, mert kiválóan beszélt angolul, arabul és franciául, ráadásul külseje alapján elment volna szíriainak is. Igaz, egyiptomi arab akcentusát le kellett vetnie. Fedőneve Kamel Amin Thabeet lett, sikeres szíriai üzletembernek kellett kiadnia magát, aki Argentínában bukkant fel, az ottani szír közösségben. Célja az volt, hogy minél befolyásosabb támogatókkal barátkozzon össze, majd hazatérjen szülőföldjére. Küldetéséről még felesége, Nadia sem tudott, neki annyit árult el, hogy az izraeli védelmi minisztérium alkalmazottjaként megy kiküldetésre.

Miután 1962-ben Damaszkuszba érkezett, gyorsan a társasági élet középpontjába került, élvezte a nők társaságát, a finom borokat az előkelő estélyeken, és bőkezűen szórta a pénzt.

Rendszeresen meghívta egy-egy nagy orgiára otthonába az ország legbefolyásosabb embereit, köztük szíriai hadsereg nagykutyáit, majd türelmesen hallgatta részegen elmondott titkaikat.

Gyakori vendég volt itt Amin al-Háfiz tábornok is, akivel még Argentínában ismerkedett meg. Al-Háfiz az 1963. márciusi katonai puccs után az államfői székbe került, és Cohen rajta keresztül felbecsülhetetlen értékű információkhoz jutott.

A jóképű kém egy idő után Damaszkusz legkelendőbb agglegénye lett, küldetése alatt állítólag 17 gyönyörű szeretője volt. A sorozat egyébként ezen a ponton másképp ábrázolja a szuperkémet. A film szerint végig rajongott feleségéért, és csak alibiként tartott Szíriában egy barátnőt, akinek a kezét is kényszerből kérte meg, nehogy lebukjon.

Cohen egyik legnagyobb eredménye, hogy eljutott a szír-izraeli határra, a szigorúan őrzött, lezárt Golán-fennsíkra. Itt volt az egyik legtitkosabb és legnagyobb szíriai katonai bunker-hálózat Izrael határánál.

Cohen azt ajánlotta az egyik tisztnek, hogy ültessenek eukaliptuszfákat a legfontosabb pontokra, hogy azok árnyékot adjanak a katonáknak és elrejtsék a katonai objektumokat. Ezek a fák segítettek azután 1967-ben, a „hatnapos háborúban” az izraelieknek, hogy pontosan behatárolhassák a szír állásokat. Alig két nap alatt elfoglalták a Golán-fennsíkot.

Cohen olyan hitelesen játszotta szerepét, hogy még az is felmerült, hogy Szíria védelmi miniszter-helyettese lesz. Azonban kezdett elege lenni kettős életéből és 1964-ben, amikor titokban hazautazott Izraelbe, azt kérte megbízóitól, hogy visszatérhessen családjához, újszülött gyermekéhez, és arra is utalt, hogy a szír titkosszolgálat új parancsnoka nemigen kedveli őt.

De információi túlságosan értékesek voltak a Moszad számára, ezért visszaküldték Damaszkuszba. Cohen akkor megígérte feleségének, Nadiának, hogy ez lesz az utolsó alkalom.

Csakhogy a szíriaiak valóban kezdtek gyanút fogni, és hajtóvadászatot indítottak a kémek ellen. Ehhez szovjet elit ügynökök segítségét kérték, akik olyan különleges rádiófelszereléseket hoztak magukkal, amelyekkel képesek voltak bemérni Damaszkuszban a titkos rádióadásokat. És a jelek Cohen luxusotthonába vezettek.

Amikor rátörtek a fegyveresek, ott találták Cohent, aki épp kódolt rádióadását továbbította. Esélye sem volt a védekezésre. Elfogták, iszonyú kínzásoknak vetették alá, de az elszánt kém nem volt hajlandó kiadni titkait.

A szíriai hatóságok kirakatpert rendeztek Cohennek, amelyben még védőügyvédet sem kapott, és halálra ítélték. Nagy nemzetközi kampány indult a megmentésére, még VI. Pál pápa is szót emelt érte, hiába.

Kivégzése előtt Cohen szívszorító levelet írt feleségének, amelyben arra kérte, hogy bocsásson meg neki, menjen újra férjhez, hogy gyermekeiknek legyen apja, adják meg nekik a legjobb nevelést, ne szűkölködjenek semmiben.

„Kérlek, kedves Nadiám, ne töltsd az idődet azzal, hogy egy elmúlt dolgot siratsz. Magaddal törődj, hogy jobb jövőd legyen” – írta a mesterkém.

Eli Cohent 1965. május 18-án akasztották fel a damaszkuszi Mardzseh téren, ahol már korábban is több nyilvános kivégzést hajtottak végre. Az eseményt a szíriai tv élőben közvetítette. Cohen testére egy pergamenzsákot rögzítettek, amelyre anticionista üzeneteket írta fel, és a kém holttestét hat órán keresztül otthagyták, mielőtt eltemették.

Cohen emlékét a Moszad és Izrael a mai napig ápolja, és immár több mint fél évszázada folyik a diplomáciai küzdelem földi maradványainak hazaszállításáért. Senki nem tudja biztosan, hogy pontosan hol nyugszik. Fivére, Maurice a Times of Israelnek azt mondta, hogy az egyik változat szerint al-Háfiz egy olyan táborba vitette a holttestét, amit egy egész harckocsi-zászlóalj őrzött, majd az idősebb Aszad elnök egy mély kútba temettette el, amit lebetonoztatott.

Eli Cohenről több utcát is elneveztek. 1977-ben az akkori miniszterelnök Menachem Begin személyesen vett részt Cohen fia, Saul bar-micváján.

Tavaly pedig a titkosszolgálat külön akciót indított azért, hogy visszaszerezze Cohen zsebóráját.

Mint Sofi Ben-Dor, a néhai kém lánya elmondta, ez az egyetlen személyes emlék a kémtől, amit visszakerült Izraelbe. Az órát a Moszad főhadiszállásán állították ki.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!