hirdetés
lackfi.jpg

Ma: Lackfi János

Ma Lackfi János „Közérdekű közlemény, avagy a BKV-hajú lány” című írását olvashatjátok kortárs irodalom sorozatunkban.
Fotó: Bárdos Júlia - szmo.hu
2013. október 14.


hirdetés

Lackfi János: Közérdekű közlemény, avagy a BKV-hajú lány

Figyelj, barnahajú lány, láttalak a hetes buszon, az anyukáddal voltál, vagyis nem tudom, hogy az anyukád volt-e, de szerintem igen, mert az ő szeme és a te szemed, szóval a szemetek, de nem a földön lévő szemét, az nem érdekelt, kivéve az a zsepi, ami kiesett a zsebedből, mikor leszálltatok. Nagyon édes volt a lila sapid, épp csak annyira húztad a fejedbe, hogy kilátszottak a tincseid, nagyon menő volt az egész, ha nem láthatlak többé, talán belehalok a szerelembe, egészen biztosan belehalok a barnaszemű, barnahajú lány utáni vágyakozásba, mert kék az ég és zöld a fű, és piros a nap, hogyha fűbe harap.

Kérem a tisztelt utazóközönséget, hogy tanúsítsák a szerelmemet!

Uram, maga, ott, a szakállas úr, igen, legyen szíves közelebb jönni, úgyis ráér, nem jön még a busz, kérem, ne nézzen félre, tudom, hogy hallja!

és a szemüveges hölgy is, ide, ide, életbevágó!

az idős asszony a bottal, kérem, tegye meg értem!

meg az a baseballsapkás srác, te biztos jó fej vagy, nem tagadod meg!

jöjjenek ide, és tanúskodjanak!

Ugye, maguk is látták azt a lányt, olyan volt, mintha lángolna, belső tűzzel, és nem úgy, mint akit benzinnel öntöttek le, hanem mintha valaki rágyújtott volna a lelkére, azt nem lehetett kibírni, és én fölszedtem a zsebkendőt, amelyet őzgida-orrával illetett, hiszen egy ilyen lány nem is termel taknyot, csak valami nem létező kis nedvességet, édesen szipogott, még a szipogása is édes, és én most lehet, hogy örökre elvesztettem, pedig meghalok érte, örökre megsebzette szívem vágyát, bársony lelkem csiklandása bíbor pillangó nyergében suhan, miért, maguk még nem láttak felnyergelt pillangót?

Van orvos önök között? Segítsen, szerintem nincs rendben a pulzusom, szerintem véres a vizeletem, elfogytak a fehérvérsejtjeim, infúzióra kell kötni, a barna hajú lány vérét kell belém ömleszteni, különben meghalok. Barna hajú lány, adj vért, biztos, hogy azonos a vércsoportunk, de ha nem, akkor boldogan halok meg összeférhetetlenségben! Mert ilyen a szerelem, ez a csillagvarázs, az öröm apró csillámbuborékainak szivárványszín flitteres tánca a selymes Milka-ízű felhők felett!

Van önök között tanár? Csak tornatanár? Nem baj, fel a fejjel, az is jobb, mint a semmi. Akkor tanítson meg rá, hogy az élet szép, vagy hogy az élet csúnya, és hogy mit mondott Johann Wolfgang Goethe, a nagy klasszikus, a nagy romantikus, azt mondta, young, wild and sexy. De lehet, hogy ezt nem Goethe mondta, hanem Snoop Dogg és Wiz Khalifa, a két töketlen repper, akik hol voltak, hol nem a világon egyszer, akiknek szava úgy mar, akár a vegyszer, akár kelsz, akár fekszel, és rémálmaidban jönnek elő, hogy megfagy csontodban a velő, és arcodba vágják a méretes, véreres tutit, hogy a tömegközlekedés nyomorba dönt és butít.

Valaki tutira éppen ezt hallgatta a buszon, amikor a barna hajú, barna szemű lányt láttam, az anyukájával volt, a hasonló szemű anyukájával,

kérem, segítsenek,

mielőtt elhagynák a szerelvényt, mielőtt felszállnának a szerelvényre,

és erre utastársaikat is figyelmeztessék,

találják meg a szerelmemet, ne engedjék elmenekülni,

ön hallgatta Snoop Doggot, a bajszos, középkorú férfit kérdezem, ugye, Péter?

Péter, ugye ön hallgatta, hogy young, sexy and wild?

igen, ez volt ő, pontos személyleírás, a barnahajú lény, az én szerelmem, akiről nem tudok semmit,

a leejtett, gombócba gyűrt zsepijét felakasztottam a falra arany keretben, most is gyertya ég előtte, jósnőnél jártam, és megigéztettem azt a zsepit, a föld minden démonai, alvilág minden szellemei, manók, babók, szilfek, elfek, ide gyertek, nadragulya erejével, bojtorjánnak lánglelkével, éji harmaton szedett zsázsának zsúrlódó levele vérével sodorjátok elébem a barnahajú lányt.

Követelem a rendőrségtől, hogy haladéktalanul küldjenek helikoptereket, egymillió forintot jelöletlen bankjegyekben, egy kínai hamisítvány ADIBAS táskában, és kerítsék elő a barna hajú, barna szemű lányt, akit a hetes buszon láttam egy hete, aki miatt minden napilapban hirdetést adtam fel, aki miatt bejártam hetvenhét internetet, hetvenhét internetnek rozmaringos ágát, rozmaringos ágán hetvenhét szép gyertya, gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék, bévül láttam oltárasztalt, mellette meg barna leányt, barna haja, barna szeme, hej, regő rejtem.

Figyelmeztetem a rendőrséget, hogy ne próbáljanak átverni, itt mindenki a túszom, itt mindenki meg fog halni, és nem kell kivárni a nyugdíjat, már ne vegyenek tartós tejet, retúrjegyet, mindenkit kiiktatok az élők sorából, ha nem kerítik elő nekem a barna hajú lányt az anyukájával, az anyukája nem kell, mi a fenét kezdenék egy anyukával?

Ezek a feltételeim,

ha nem találják meg a szerelmemet,

kiirtom a várost, kiirtom az országot,

kiirtom önt is, szakállas férfi, téged is, baseballsapkás srác,

kiirtom a bajuszosokat, a szemüvegeseket,

a festett hajúakat, az őszeket és a kopaszokat,

kiirtom a szúnyogokat, a patkányokat, a mikrobákat,

kiirtok minden dinoszauruszt, ja nem, azok már kihaltak maguktól, kár.

Könyörgök, de tényleg, olyan nagy kérés ez? Maguknak semmiség, nekem az életem függ tőle! Adják vissza a szerelmemet, a barna hajú, barna szemű, kávéhajú, kávészemű, BKV-hajú, BKV-szemű lányt, akit érvényes menetjeggyel megváltottam magamnak, akivel a végállomásig szeretnék utazni, jogom van a végállomásig utazni, megvan a jegy, eltettem, aranykeretben azt is kiraktam a falra.

Közérdekű közlemény az összes kalauznak, az összes sofőrnek, az összes diszpécsernek, küldjenek ide minden barna hajú, barna szemű lányt, pakolják fel őket buszokra, és irány a város szíve, az Astoria, azt akarom, hogy özönöljenek felém a barna hajú, barna szemű lányok, hogy kiválaszthassam közülük az egyetlen egyet, a bűvös szépséget, akinek lábára pompásan illeni fog ez a fél pár Converse-tornacipő, és akkor ásó-kapa-nagyharang, köd előttünk, köd utánunk...

Kérem, ez valami félreértés, én váltottam jegyet, nincs joguk feltartóztatni, beszéljünk okosan, maguk a munkaköri kötelességüket teljesítik, és én is, nekem munkaköri kötelességem boldognak lenni, a boldogságot keresni, boldogság, gyere haza, a BKV-hajú lányt keresem, nem értik? Én a cég reklámja vagyok, azért tömegközlekedem hetedhét határon, hogy megleljem a boldogság kék madarát, könyörgök, uraim, az ellenőr is ember, az ellenőr is a boldogság kék madarát keresi, amikor nem jegyeket-bérleteket, újra találkoznom kell a BKV-hajú lánnyal, aminek egy a kétmillióhoz az esélye, adják meg nekem ezt az esélyt!

Bemutatkozás a költő honlapján:

1971-ben születtem Budapesten. Író, költő, műfordító, szerkesztő vagyok. Nyolc verseskötetem jelent meg, két kisregényem, egy regényem, egy novelláskötetem, két esszékötetem, húsznál több műfordításkötetem. Tizenkét gyermekkönyvet publikáltam, megzenésített verseimből négy CD-nyi került kiadásra. 1996 óta tanítok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jelenleg docensként. 1999-től Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedem. 2003-tól 2011-ig a Műfordítók Egyesülete elnökségi tagja voltam. Zsámbékon élek feleségemmel és öt gyermekemmel.

Nyomj egy lájkot, hogy ezzel is segítsd a kortárs magyar irodalom ügyét!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
160127_moviegoer_mohicans.jpg

Az utolsó mohikán Cooper legvéresebb, legkegyetlenebb könyve - először jelent meg a teljes verzió

Eddig csak 'a magyar ifjúság számára átdolgozott' kiadás volt magyarul elérhető. Gy. Horváth László műfordító elárulja, miben más az általa lefordított eredeti.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 13.



Gy. Horváth Lászlót a műfordításon keresztül ismertem meg, a szakma megkerülhetetlen alakja, számos jelentős regény fordítása kapcsolódik a nevéhez. Beszélgetésünk apropója Az utolsó mohikán első teljes magyar nyelvű kiadása.

- Manapság divat az újrafordítás, gondoljunk csak a Rozsban a fogóra vagy Az idegenre. Viszont Az utolsó mohikán esetében, ha jól tudom, nem pusztán erről van szó.

- Nemcsak manapság divat, az 1990-es évek elején új fordítást kapott például az Üvöltő szelek, az Ivanhoe és a Bovaryné, és én sem ma kezdtem: 2004-ben újrafordítottam A Kincses-szigetet, 2009-ben Muraszaki Sikibu Gendzsijét, és még sok egyebet, utoljára Updike Nyúl-sorozatát és Turgenyev prózaverseit meg Apák és fiúkját. De itt valóban nemcsak erről van szó.

Döbbenten észlelem mostanában, hogy szinte senki sincs tudatában: a Bőrharisnya-történetek mind ez ideig jócskán lerövidített, „a magyar ifjúság számára átdolgozott” kiadásokban forogtak közkézen.

Rochlitz András, a Park Kiadó igazgatója, aki pontosan tisztában volt a helyzettel, rendes Cooper-regényt akart, amikor megbízott a feladattal.

- Azt tudni, hogy annak idején miért döntött a magyar kiadó az átdolgozás mellett?

- Az 1950-es és 60-as években az Ifjúsági, majd Móra Kiadó profiljának megfelelően gyerekkönyveket, mondjuk úgy, young adult könyveket akart csinálni belőlük, amivel persze hosszú hagyományt követett: már a 19. század második felében is ilyen zanzákat készített Wachott Sándorné és mások is, tudtommal német mintára. Vagyis ifjúsági írónak állították be az amerikai irodalom első komoly regényíróját, mellesleg azt az írót, akiről olyan nagyságok zengtek dicshimnuszokat, mint Hawthorne, Melville, George Sand, Balzac, D. H. Lawrence.

- Amennyire emlékszem, Az utolsó mohikán az általam olvasott formában is elég kemény könyv. Gondolni sem merek rá, mi lehet benne, ami még ezen a szűrőn sem ment át. Vagy a húzásnak inkább csak terjedelmi okai voltak?

- Kétségkívül ez Cooper legvéresebb, legkegyetlenebb könyve, de persze az ilyesmi fölött is könnyebb elsiklani úgy, ha merő sztorivá változtatjuk, ha nem ágyazódik be egy rendesen kidolgozott regényszövetbe, narrátori filozófiába – mert az utóbbi formában természetesen még keményebb, még jobban átérezhető a dolgok iszonyata.

Ez az, ami nincs meg a zanzásított változatokban – a történetek, az akciók ott vannak, éppen csak maga a regény, az árnyalt jellemzés, a rendesen felépített jelenetek, a motivációk mélysége, a részletek gazdagsága, ezek hiányzanak. Az, amitől egy sztori irodalmi művé válik.

Mellesleg két szörnyű, gyilkos akció egyszerűen kimaradt az ifjúsági változatból, nyilván úgy gondolták, ezek végképp nem illenek hőseinkhez. Az egyiknek Sólyomszem az elkövetője, a másiknak Chingachgook.

Hadd idézzek egy részletet John McWilliams utószavából, amelyet ehhez a kiadáshoz mellékeltünk. „Az író bonyolult, ünnepélyes, választékos szinonimákban és metaforákban bővelkedő mondatai állandóan arra emlékeztetnek bennünket, hogy egy művelt, civilizált úriember szól hozzánk. Cooper fegyelmezetten indázó mondatokban mesél nekünk arctalan öldöklésről, faji gyűlölködésről, eszelős mészárlásról, a gyarmatosítás hiábavalóságáról. Stílusa éppolyan feledhetetlenül mond ellent tárgyának, mint ahogyan a brit és francia egyenruhák rínak ki az őserdőből.”

És éppen ez a legmellbevágóbb benne.

- Felmerül a kérdés, hogy a többi Cooper regénnyel mi a helyzet? A Vadölő, a Bőrharisnya is rövidítés vajon?

- Egytől egyig rövidítések. Tudtommal csak egy különálló regény, A kém teljes fordítás. A Vadölő például kétszer olyan vastag az eredetiben, de Az utolsó mohikán is 6 ívvel (240 000 leütéssel) hosszabb az én fordításomban, mint Réz Ádám átdolgozásában. Őszintén remélem, hogy Az utolsó mohikán új, teljes változata sikeres lesz, és a Park folytatni tudja a sorozatot.

- A teljes regény ismeretében megváltozott Cooperről, az íróról alkotott képed?

- Az enyém nem, mert többek közt angol szakot végeztem az ELTE-n, és régóta ismerem az eredetiket, de az olvasóé meg fog változni: röviden fogalmazva otthonosabb, részletesebb, irodalmibb, mégis ridegebb regényvilágot kap. Hogy mást ne mondjak, Sólyomszem alakja, lelki alkata erősen módosul, motivációi kíméletlenebbek, keresztény gyökerei ugyanakkor hangsúlyosabbak: a delavárok között térítő morva testvérek nevelték. Végre azt is megérti az olvasó, hogy pontosan milyen is, ha mégannyira jelzésszerű is csak, a viszonyrendszer Cora, Alice, Uncas és Heyward őrnagy között, ami nyugtalanítóbb, mint amilyennek eddig látszott. Hasonlóképp egyes akciók, jelenetek, például Magua menekülésének és halálának vagy a zuhatag alatti sziget geográfiájának a leírása is érthetőbb lesz – emlékszem, ezeket nekem annak idején elég nehéz volt pontosan magam elé képzelnem. Persze kérdés, hogy ki mire emlékszik, elvégre mindnyájan gyerekkorunkban olvastuk először ezeket a történeteket, viszont az is kérdés, kinek milyen messze is van a gyerekkora. Egy biztos, és ezt még egyszer hangsúlyozni kell: Cooper nem ifjúsági író, nem gyerekeknek írt,

Amerika első komoly regényírója, gyakorlatilag az összes nagy amerikai műfaj és téma, az indiánok, az egyre messzebbre tolódó határvidék vagyis a frontier, a vadnyugat, a préri, a tengeri kaland, az amerikai történelmi regény, a környezetvédelem, a férfibarátság, a társadalommal szemben álló individuum, a magányos hős mítoszának egyszemélyi felfedezője és első művelője.

Megint csak McWilliamsszel szólva:

„Cooper verbális festmények sorában állít elénk erőszakos, álomszerű mesét, amely gyakran megszakad, de pihenővel nem szolgál. Mondatainak szerkezete, írói közlésvágya azt akarja elhitetni velünk, hogy a világ megismerhető, értelmes és rendezett. Az előadás szüntelen megszakadása, véres és erőszakos volta azonban azt sugallja, hogy a valóság nem szorítható racionális keretek közé. A ráérős próza váratlan atrocitásokra irányítja figyelmünket, amelyeket sem az olvasók, sem a szereplők nem fognak fel teljes egészükben. Cooper nem értelmezi ezeket a pillanatokat, megy tovább a következő kaotikus mozzanat felé, amelyet ugyanabban a fegyelmezett, úri modorban fog ábrázolni. Cooper médiumának és üzenetének ellentmondása meghitt ismerősünkké válik. Az utolsó mohikán a mi esti híradónk, a tizenkilencedik század eleji Amerika regénykonvenciói és határvidéki problémái közé visszavetítve.”


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kamin-mohammadi.jpg

„Ne higgyenek el mindent, amit Iránról olvasnak a főcímekben” – Kamin Mohammadival beszélgettünk

Az iráni származású írónő Londonban nőtt fel, de Firenzében találta meg önmagát. Mesélt a valódi Iránról, és arról is, hogy változtatta meg életét a „bella figura”.
Kövesdi Miklós Gábor; fotó: Bernardo Conti - szmo.hu
2019. június 29.



Mindig különleges élmény, amikor a műfordító találkozhat a szerzővel - vagy legalább beszélhet. Nyár elején jelent meg Kamin Mohammadi iráni származású brit írónő Bella figura című könyve, és szívesen adott nekem intwrjút videóchaten keresztül. Mind a könyve, mind a személye figyelemreméltó.

– A közelmúltban jelent meg Magyarországon a Bella figura című könyve. De mielőtt a könyvről beszélgetnénk, szeretném, ha kicsit jobban megismerhetnék az olvasók. Rendkívül eseménydús élete volt. Iránban született. Sokan alig tudnak valamit erről az országról, hajlamosak a Közel-keletet egyetlen nagy kalap alá venni.

– Nem hibáztatom az embereket.

A nyugati országokban a média hibájából nehéz hiteles képet kapni Iránról.

Többek között ezért írtam meg The Cyprus Tree (A ciprusfa) címen első könyvemet, ami egyfajta családi önéletrajz a gyerekkoromról, az iráni forradalomról, arról, hogyan menekültünk el Iránból, és később hogyan látogattam vissza, hogyan építettem újra a kapcsolatomat a szülőhazámmal. A forradalom idején apám a nemzeti olajtársaságnál dolgozott, és a forradalom nem iszlám forradalomként kezdődött. Több csoport által végrehajtott, szocialista, baloldali megmozdulás volt, ezek a csoportok úgy döntöttek, Homeini ajatollah irányítása alatt egyesülnek, aki azt mondta, nem akarja magához ragadni a hatalmat, ha sikerül a sahot megbuktatni.

A könyvemben részletesen leírom, hogyan szegte meg Homeini az ígéretét miután visszatért Iránba, és hogy lett az ország iszlám köztársaság. Vérontást rendeztek, mert az új rezsim mindenkit ellenségnek tekintett, akinek jól ment a sora a sah uralkodása idején. Az apám tehát életveszélybe került, menekülnünk kellett.

De azért is írtam meg a könyvemet, mert be akartam mutatni, milyen volt az az Irán, ahol születtem, és ahová a mai napig visszajárok. Gyerekként nagyon nehéz volt Nagy-Britanniában felnőni, mert annyira negatív képet mutattak Iránról és az emberek nagyon keveset tudtak rólunk.

– Milyen tehát Irán valójában?

– Gyönyörű hely, az emberek nagyon barátságosak. Irán a világ egyik legrégebbi civilizációja. A legrégebbi olyan terület a földön, amelyen évezredek óta ugyanaz a nép él. Az irániak 5000 éve az Iráni-fennsíkon élnek. Már 4 ezer évvel ez előttről vannak bizonyítékok borkészítésre. Tehát egy nagy múltú és kulturálisan gazdag ország. Hosszú történelméhez képest nagyon kicsinek számít a mostani iszlám periódus. A Perzsabirodalmat 2500 éve alapították, és a perzsák zoroasztristák voltak.

A zoroasztrizmus a buddhizmus kortársa volt, az első monoteista vallás. Tehát a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám kicsit mind ebből ered.

Rendkívül nehéz nekünk, irániaknak, amikor az országunkat muszlim országgá redukálják. Először is, az irániak nem arabok. Mi vagyunk az egyetlen nem sémita nép a Közel-Keleten. Valójában indoeurópaiak vagyunk, az igazi árják. Irán neve azt jelenti: Az árják földje. Az iráni nép a Kaukázus-hegységből ered, benépesítették Ázsiát és Európát, ezért fehéreknek tekintjük magunkat. Úgyhogy arra bíztatom az olvasóit, hogy ne higgyenek el mindent a főcímeknek. Irán a világ egyik legműveltebb országa. A régióban nálunk a legmagasabb az írni- olvasni tudók aránya. Sokkal nyugatiasabbak vagyunk, mint hinnék.

– Mi a helyzet a nők jogaival?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
IMG_9583-2-1000x703.jpg

„Ez egy puska, hogy könnyebb legyen megérteni az eredetit” – Nádasdy Ádám modernizálta a Bánk bánt

Mit jelent Nádasdy Ádámnak a Bánk bán? Miben volt ügyetlen Katona József? Na és miért pont Gertrudist öli meg a megcsalt nádor?
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 10.



Alig egy hónapja jelent meg Nádasdy Ádám Bánk bán-fordítása. Nem félreértés, a népszerű nyelvész, tanár, költő és műfordító arra vállalkozott, hogy Katona József ma már nehezen olvasható szövegét kicsit modernizálja. Erről a nem mindennapi vállalkozásról faggattam. Ádám megtisztelt azzal, hogy tegezhetem.

- Amikor néhány hónapja megismerkedtünk egy műfordító társaságban, szinte mellékesen jegyezted meg, hogy most fordítottál le egy Shaw-darabot, mintha holmi semmiség lenne...

- Ez a Sosem lehet tudni, ami azért Shaw-nak messze nem a legnehezebb darabja. Be is mutatták Szombathelyen, nagyon szép előadás lett belőle. A Pygmalionnal sokkal több munkám volt, de említhetném a Warrenné mesterségét is, ami sokkal finomabb.

- Van remény, hogy kötetben is találkozhassunk vele?

- A kiadóm, a Magvető szerint színművekre nincs kereslet. A legújabbakra még talán, illetve a klasszikusokra igen, Shakespeare-t mindig el lehet adni, de a kettő közé eső korszakok drámáit nem veszik. Ez persze bármikor változhat.

- Édesanyád, Birkás Lilian operaénekes volt, édesapád, Nádasdy Kálmán rendező. A színdarabok fordítása nálad kicsit a családi pálya továbbvitele, vagy mindettől teljesen függetlenül alakult így a pályád?

- Teljesen véletlenül alakult így. Már rég nem voltak a pályán, édesapám nem is élt, amikor Gothár Péter felkért a Szentivánéji álom fordítására. A színházat persze szerettem, de professzionális közöm nem volt hozzá. Bár most sincs igazán, tudod? Azt most is nehéz elképzelnem, hogyan visznek valamit színre.

Néha nagyon kellemesen meglepődöm, hogy nahát, mit lehet csinálni abból, amit én lefordítottam.

Tegnap este láttam A velencei kalmárt a Vígszínházban, a Kolozsvári Színház vendégjátékában, az én szövegemmel. Nagyon jó volt. A Shylockot alakító Bogdán Zsolt lenyűgözően játszott.

- Nem olyan rég még a Dante-fordításod gerjesztett vitákat, de máris újabb darázsfészekbe nyúltál. A most megjelent munkád annyiból érdekesebb, hogy ezúttal magyarról fordítottál magyarra. Egyáltalán, ezt fordításnak lehet nevezni?

- Igen. Már régen a levegőben van, hogy a Bánk bánnal kezdeni kell valamit. Nagyon nehéz a szöveg, nem elég ügyes a dramaturgia. Illyés Gyula a 60-as években átírta a darabot. Ő a nyelvet igyekezett úgy hagyni, stílusában tartani, de nagyon sokat változtatott a dramaturgián. Azután jött egy fiatal dramaturg, Szabó Borbála, aki pont az ellenkezőjét csinálta. Jobban ragaszkodott a Katona által leírt eseményfolyamhoz, de a szöveget nagyon modernizálta, és nagyon jópofa dramaturgiai ötleteket tett bele. Ottó többek között azzal kábítja Melindát, hogy azt hazudja, verseket ír, és el is szaval neki egy verset, amit Katona József eredeti szövegéből vett át.

Azután két évvel ezelőtt jött Zalán Tibor, aki egy köztes megoldást választott. Nem modernizálta nagyon a szöveget, viszont sokat egyszerűsített a történeten. Aki azt végignézte Békéscsabán, annak az a benyomása lehetett, hogy az eredeti művet látta, holott nem. Szabó Borbálának nem ez volt a célja, ő a karaktereket akarta bemutatni, hogy kik ezek az emberek és hogyan viselkednének ma. Én viszont valami egészen másra gondoltam.

Az jutott eszembe, hogy jó, jó, de mit írt Katona József? Mi lenne, ha hajszálpontosan lefordítanám, amit Katona írt anélkül, hogy bármit változtatnék rajta?

Ezért ezt fordításnak lehet nevezni. Tehát ha Katona valahol azt fejezi ki, hogy valaki un valamit, vagy utál, akkor én is azt írtam, csak legfeljebb mai szavakkal. Nem változtattam semmit, akkor sem, ha valamiről úgy éreztem, hogy az ott nem szerencsés, ha túl hosszú vagy túl rövid egy jelenet. Ha ezt írta, ezt írta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
enmegazenek1.jpg

Bérczesi Robi életrajzi könyve mellett bármelyik drogprevenciós oktatófilm elbújhat

Hogyan tékozold el életed legszebb 10 évét, megannyi barátsággal, párkapcsolattal és az apád örökségével együtt? Az Én meg az Ének tényleg brutálisan őszinte vallomás lett.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. április 26.



A zenészekről írt életrajzi könyvek szinte mindig egy kimondottan szűk, specifikus rétegnek szólnak: az adott előadó, vagy együttes rajongóin kívül kevéssé valószínű, hogy bárkit izgalomba hozna, hogyan telt X.Y. gyerekkora, majd a hírnévig vezető útja – ugyanez igaz a banda mindennapjairól szóló anekdotákra is.

Alapesetben az Én meg az Ének - Behúzott szárnyú felfelé zuhanás is csak a hiperkarma néhány ezer fős rajongói bázisának érdeklődésére tarthatna számot. Itt azonban mégsem ez a helyzet, ennek pedig a főhős, Bérczesi Róbert egészen párját ritkító személyisége az oka.

Személyesen igazából nem is kell ismerni őt, hogy az embernek az a benyomása legyen: ezzel a csávóval valami nagyon nem oké. Elég, ha meghallgatjuk bármelyik hiperkarma-számot (különösen az első három lemez anyagát), és azonnal nyilvánvaló lesz, hogy egy igazi őrült zsenivel állunk szemben, a kifejezés pozitív értelmében.

Egy dolog, hogy a szövegek kivétel nélkül drogok hatása alatt íródtak – nyilván ez is kiváltott olyan asszociációkat és képzettársításokat, amik józanul nem születhettek volna meg. De az is biztos, hogy kábítószertől önmagában senki nem tudna ilyen dalokat írni. Ehhez valami komoly plusz is kell, ami a hazai mezőnyben egyedülállóvá teszi Robit. És ami, mint a könyvből világosan kiderül, egyszerre áldás és átok.

Fotó: Bach Máté

2007 óta járok a hiperkarma koncertjeire, még épp elkaptam az első feloszlás előtti végjátékot. A 2011-es visszatérést, a nem sokkal későbbi újbóli feloszlást, majd a 2014-es második összeállást pedig már élénk érdeklődéssel követtem.

Az kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a zenekar működése, illetve nem működése kizárólag Bérczesin múlik: bár a többi tag sem épp józan életet élt, hozzá képest a kanyarban sem voltak szerhasználat terén. Mindkét alkalommal az ő állapota miatt ment szét a csapat, és a pontos körülmények ismeretében kisebbfajta csoda, hogy nemcsak második, de még harmadik esélyt is kapott egyrészt a többiektől, másrészt a közönségtől. Na meg persze az élettől.

Ezzel egyébként ő maga is tisztában van: a belső lelki vívódások és az önostorozás visszatérő motívum a könyvben. Szinte minden fejezetben szerepel olyan félmondat, amiben azt fejtegeti, mennyire bánja, hogy ilyen hülye volt, és bárcsak utólag jóvátehetné a minősíthetetlen viselkedését.

A legsúlyosabb ilyen részek nem is a zenekarhoz kapcsolódnak, hanem egyrészt a párkapcsolataihoz – amiből amúgy kifejezetten sok volt neki, és kivétel nélkül mindegyik miatta ment tönkre –, másrészt a családjával való viszonyához.

Különösen drámai olvasni az apjával való kapcsolatát: 30 éves koráig gyakorlatilag nem beszéltek egymással, mivel hiába bizonygatták neki többen is kitartóan, hogy az apja jó ember, ő a fejébe vette, hogy nem az. Aztán lassan eljutott addig, hogy mégiscsak nyitnia kellene felé – és pont azon a reggelen, amikor elindult volna hozzá látogatóba, jött a telefon, hogy szívrohamban meghalt.

Az édesanyja figurája sokkal központibb szerepet játszik az életében: látszik, hogy ő tényleg fontos számára, de persze ezt a köteléket is jó időre taccsra vágták a drogok. Elég jól ki lehet érezni azt a kétségbeesett küzdelmet, amit az anya a fia észhez térítéséért – sőt a végén már inkább az életben tartásáért – folytatott. Ennek csúcspontja, amikor bírósági ítélettel szerzett gyámságot a fia felett 3 évre, nehogy még a megmaradt vagyonát is eltékozolja.

Az egész történet E/1-ben hangzik el, a társszerző, Kiss László egyetlen alkalommal se ragadja magához a szót – megelégszik a közvetítő szerepével. Ez egyrészt nagyfokú szerénységre vall, emellett a sztorit is sokkal átélhetőbbé teszi annál, mintha interjúformában lenne megírva. Gyakorlatilag az első percben behúz, és végig olyan, mintha maga Bérczesi mesélne nekünk négyszemközt, egy kocsmaasztal mellett.

A könyv olyan, mint egy örvény, ami fokozatosan ránt le a békésnek tűnő felszínről az egyre jobban háborgó mélységbe. Amikor azt hiszed, már a legalján vagy, akkor is van még lejjebb.

Az egyik legdurvább rész ugyanis csak azután következik, hogy a gyanútlan olvasó azt gondolja: most már minden rendben lesz. Megtörténik a pszichiátriai kényszergyógykezelés, a lassú visszatérés az életbe, a gyógyszeradag fokozatos csökkentése, és néhány utolsó megborulást követően a fogadalom: örökre elég a drogokból. Ez mind pipa.

Na, ekkor jön egy eddigiekhez hasonlóan részletes és plasztikus leírás a hangokról a fejében. Ez még úgy is egészen hátborzongató, hogy valószínűleg csak az tudja igazán átérezni, miről van szó, aki maga is keresztülment rajta. Mégis, ahogy ki van fejtve, az egyszeri olvasó sem kívánja még az ellenségeinek sem.

Persze a fentieken kívül vannak olyan részletek – például a gyerekkori emlékek felidézése, vagy később a lemezekre került dalok ismertetése egyenként –, amelyek valóban csak a keményvonalas hiperkarmásokat hozhatják lázba. A könyv gerince viszont afféle általános tanulságként mindenki számára érdekes lehet.

Ahogy a bevezetőben fogalmaz: "Remélem, a benne foglaltak jó szolgálatot tesznek majd a jövő gyermekeinek, akik feltehetően már maguktól lesznek annyira bölcsek és okosak, hogy képesek lesznek tanulni a számtalan hibából, amit az életem során elkövettem."

Annyi biztos, hogy a "Nem csak rajongóknak!" mondat a fülszövegben ezúttal nem üres marketingfrázis, hanem tényleg igaz.

(Egy részlet a könyvből IDE KATTINTVA olvasható, megrendelni ITT lehet, a beszélgetéssel egybekötött bemutató pedig április 27-én lesz a Millenárison.)


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x