hirdetés
vvaurelio-letoltendo-borton-1000x742.jpg

Letöltendő börtönbüntetést kaphat VV Aurelió

Az ex-villalakót és két társát felfegyverkezve elkövetett emberrablással gyanúsítják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. január 30.


hirdetés

Az ügyészség letöltendő börtönt kért VV Aurelióra - tudta meg a Blikk. A Való Világ egykori szereplőjét és két társát felfegyverkezve elkövetett emberrablással gyanúsítják. Aureliót tavaly egy szórakozóhelyen meglopta egy férfi. Az ex-villalakó barátaival felfegyverkezve a férfi után ment, a falu kocsmájában találták meg. A gyanú szerint kirángatták onnan, majd elrabolták.

Az esetnek több szemtanúja is volt, a rendőrség őket is kikérdezte és elkérték a hely kameráinak felvételét is. Aurelió és két társa szabadlábon védekezhet.

"Az ügyészség az egykori ValóVilág-szereplő két ismerősét emberrablás bűntettével vádolja, ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a közügyektől való eltiltást indítványozza."

hirdetés

- írja a lap.

Dr. Pokker Zoltán, Aurelio ügyvédje korábban elmondta, hogy ha védencét bűnösnek találják, akkor "a maximálisan kiszabható szabadságvesztés büntetési tétele 15 év" is lehet. Aureliót korábban már elítélték egy év, két hónapra, mert kábítószert találták az autójában, akkor a szabadságvesztés végrehajtását két évre felfüggesztették.

A Blikk szerint "az ügyészség ezen büntetés utólagos végrehajtását is indítványozza". Arról, hogy Aurelió és társai bűnösek-e, a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
owen-wilson-wiki-1000x743.jpg

Sosem látta még saját gyermekét a filmekben szerető apákat játszó Owen Wilson

Az immár háromgyerekes színésznek tavaly októberben született meg első kislánya, aki az anya elmondása szerint teljesen az édesapjára ütött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Owen Wilson általában jófiút, kedves, szerethető karaktert játszik filmjeiben, és az apa szerepben is remekel - a való életben azonban úgy tűnik, utóbbi nem igaz rá.

A színésznek ugyanis tavaly született egy kislánya, akit még soha nem látott. Gyermeke édesanyja Varunie Vongsvirates, akivel öt évig voltak együtt, de már azelőtt szakítottak, hogy a nő bejelentette, hogy várandós. Amikor megkereste Wilsont, ő először nem is hitte el, hogy tőle van a baba, de az apasági teszt kimutatta, hogy az ő gyereke.

A Lyla nevű kislány tavaly októberben született meg, így már az első születésnapját is megünnepelhette, édesapját azonban sajnos még nem ismerhette meg, ugyanis a színész nem kíváncsi rá.

Erről Varunie Vongsvirates beszélt a Daily Mailnek. A 35 éves édesanya azt állítja, hogy exe egyáltalán nem vesz részt közös gyerekük nevelésében, egy év alatt még egyszer sem látogatta meg a kislányt.

hirdetés

"Owen még sosem találkozott Lylával. Soha. Anyagilag támogatja, de ez nem erről szól. Lylának szüksége van az édesapjára"

- mondta Varunie.

Az egyéves kislány szőke hajú és kék szemű, csakúgy mint édesapja, és az anya elmondása szerint minden téren nagy a hasonlóság apa és lánya között, ezért arra kéri Wilsont, hogy találkozzon a kicsivel.

"Ironikus, hogy mindig apát játszik a filmjeiben, de a saját lányával még csak nem is találkozott soha"

- jegyezte meg a színész volt barátnője.

Wilsonnak egyébként van már két idősebb gyermeke is, akikkel jó a viszonya, a nyilvánosság előtt is beszélt már róluk. Robert már 7 éves, és apai nagyapja után kapta a keresztnevét. A kisfiú édesanyja Jade Duell, akivel a színész 2011-ig alkotott egy párt. Egy másik barátnőjétől, Caroline Lindqvisttől is lett egy fia, Finn, aki már 4 éves.

Címkép: Wikimedia Commons


KÖVESS MINKET:




hirdetés
harsanyi.png

Harsányi Levente: „Nincs olyan férfi a földön, aki minden nap tiszta alsónadrágot hord”

Megosztotta a nézeteit Szulák Andrea új műsorában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Szulák Andrea új műsora a LifeTV-n, a Nyugi, köztünk marad... ezúttal Harsányi Leventét látta vendégül, aki meglepő kijelentést tett.

A kérdésre, hogy "Milyen alsóneműt hordjon egy férfi?", a következőt válaszolta.

"Az egy törekvés a férfiak oldaláról, hogy minden nap tiszta alsónadrágot vegyenek fel."

hirdetés

A másik vendég, Madár Vera már ekkor ökölbe szorult arccal hallgatta a monológot, de a következő mondat után nem bírta tovább.

"Ugyanakkor nincs olyan férfi a földön, aki minden nap tiszta alsónadrágot hord" - vonta meg a vállát Harsányi.

"De van!" - csattant fel Madár Vera. Legalábbis ő biztos benne, hogy a férje igen.

Harsányi a végén próbálja elkenni az ügyet, mintha csak azért mondaná, hogy legyen mibe belekötni, azonban nem tudni, nem gondolta-e tényleg teljesen komolyan.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
rubint.png

Konyhafőnök VIP: Rubint Réka a kamerák előtt omlott össze

Elsírta magát, miután a kukába vágták főztjét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Rubint Réka is főzött a Konyhafőnök VIP hétfői adásában, ahonnan kisebb traumákkal távozott.

"Segítek neked" - mondta Sárközi Ákos séf, aztán egy drámai mozdulattal a kukába vágta Réka főztjét.

Rubint hibája az volt, hogy 10 perccel korábban vágta fel a húst, így az elveszítette nedvességét.

hirdetés

"Ez kidobta a húsomat" - jegyezte meg a műsorban, de később az interjú alatt kiderült, sokkal mélyebben érintette az incidens.

„Nem akarok sírni, de úgy éreztem, kihúzták a lábam alól a talajt."

Ott ugyanis nem volt ideje elérzékenyülni, minden energiáját a probléma megoldására kellett koncentrálnia. Gyakran adódik ilyen helyzet az életben ezeknek a hatása "utólag jött ki" - kommentálta a fitneszguru.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Képernyőfotó-2019-11-13-9.47.20.png

Kárpáti Rebeka ismét szerelmes

A színésznő a Budapest Central European Fashion Weeken már új párjával jelent meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

A 25 éves színésznő legutóbb szexi overáljával vonta magára az emberek figyelmét.

Kicsit korábban pedig azzal, hogy bejelentette, hogy egy jótékonysági akció keretében "örökbefogad" egy afrikai kislányt.

A modellként és műsorvezetőként is érvényesülésre vágyó Rebeka életében az elmúlt év egyébként is gazdag volt a változásokban: májusban jelentette be, hogy elhagyja a Jóban Rosszban c. sorozatot, majd augusztusban felbontotta jegyességét egykori vőlegényével, Völgyi Dániellel.

hirdetés

A szerelmi élete azonban ismét fordulóponthoz érkezett, négy hónappal a szakítás után ugyanis újra szerelmes lett.

Kárpáti Rebeka és új kedvese a Budapest Central European Fashion Week divateseményén jelentek meg együtt, majd a színésznő a Ripostnak meg is erősítette, hogy egy párt alkotnak a 28 éves sztárfodrász Frohner Ferenccel.

"Igen együtt vagyunk, de mivel megfogadtam, hogy teljesen elzárom a magánéletem a nyilvánosság elől, ezért most nem szeretnék nyilatkozni"

- mondta a lapnak Rebeka.

A Ripost úgy tudja, hogy a szerelmespár a Fem3 Café egyik adása alatt ismerkedett össze.

A divathéten készült közös fotóikat a Blikk cikkében lehet megnézni.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!