hirdetés
ujpest-Copy.jpg

Letartóztatták az újpesti autókereskedő feltételezett gyilkosait

Három férfit gyanúsítanak az emberöléssel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 26.


hirdetés

Az újpesti autókereskedő feltételezett gyilkosainak letartóztatásáról döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A gyanú szerinti tettük – bizonyítottság esetén – minősített emberölésként is értékelhető, ami 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Az indoklás szerint fennáll a szökés-elrejtőzés veszélye, valamint veszélyeztethetik a bizonyítást is, mert ketten az elkövetés után is visszatértek a tett helyszínére, illetve összebeszélésük sem zárható ki máshogyan.

Enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a bíróság nem látott lehetőséget.

A végzést két gyanúsított tudomásul vette, egy pedig védőjével együtt enyhébb kényszerintézkedésért nyújtott be fellebbezést - írták a közleményben.

hirdetés

Mint azt megírtuk, megtalálták az újpesti autókereskedő holttestét, A. Csabát megölték és elásták Szentendre közelében. A gyilkossággal három férfit gyanúsítanak, ketten beismerték tettüket. Tartoztak a férfinek, vélhetőleg ez volt az emberölés hátterében.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mento.jpg

Sapkáját arcára szorítva továbbment a lifttel egy nő, mikor meglátta az oxigénmaszkos beteggel várakozó mentősöket

Ezután még lement reklamálni is a mentősök után, hogy a mentőautó miatt nem tudott kimenni a parkolóból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Elképesztő történetet osztott meg a Facebookon az Országos Mentőszolgálat.

Posztjukban azt írják, hogy egy angyalföldi tízemeletesbe riasztották a mentőket csütörtök délelőtt, amikor egy idős asszony lett rosszul a nyolcadikon. A segítség gyorsan meg is érkezett, ám a parkolás okozott némi fejtörést. A zsúfolt utcában végül mégis sikerült úgy megállni a mentővel, hogy csupán egyetlen parkoló autó esetleges indulását kényszerültek akadályozni.

A 80 év körüli nő állapota gyorsan javult az ellátás alatt, de megfigyelésre szorult. A mentők így bezárták a lakást és kórházba indultak a hordszékbe ültetett asszonnyal. Hátukon, kezükben felszerelésükkel türelmesen várták percekig a liftet és amikor megérkezett, ők egyszerűen lemaradtak róla.

Egy fiatal nő állt ugyanis már a felvonóban, aki megdöbbentően reagált az oxigén maszkot viselő beteg látványára és, mint aki fertőzéstől tart, azonnal sapkájával takarta el a száját és az orrát, miközben kétségbe esetten nyomkodta az ajtózáró gombot.

A meglepett mentős ugyan felajánlotta a helycserét, de az ajtó gyorsan bezárult és csak annyi hallatszott a távolodó liftből: “Visszaküldöm majd!” A mentőkre így újabb percek vártak, míg eljutottak végre a földszintre. Az élmény feldolgozása természetesen még akkor is zajlott az életmentőkben, amikor betegükkel autójukhoz értek.

hirdetés

Ekkor a liftes nő szaladt oda hozzájuk feldúltan, arcát továbbra is sapkájával védve. Azon méltatlankodott, hogy 7 perce nem tud kiállni a mögé parkoló mentőtől. A mentősöknek ekkor a beteg sietett segítségére, aki ezen még állapota és a maszk ellenére is hangosan felnevetett.

Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az idős asszonyt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
grocery-store-2619380_1920.jpg

Egy holttestet kerülgettek a vevők a temesvári Lidl-ben

Egy férfi hirtelen rosszul lett és meghalt az üzletben, de a boltot ezután sem zárták be.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Rosszul lett és meghalt szerdán egy férfi egy temesvári szupermarketben. Az üzlet ennek ellenére nem zárt be, így a vásárlóknak egy holttestet kellett kerülgetniük - írja a Maszol.ro.

Az Antena1 román kereskedelmi csatorna szerint a férfi vásárlás közben hirtelen rosszul lett és összeesett. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A később megérkező rendőrök letakarták a holttestet, és elkezdték a haláleset kivizsgálását. A bolt vezetői azonban az intézkedés idejére nem zárták be a boltot, így a vásárlóknak kerülgetniük kellett a férfi holttestét.

A Főtér.ro szerint egy 51 éves férfi halt meg a boltban, szívinfarktust kapott. A lap szerint a bolt vezetői később közleményben reagáltak az esetre. Ebben azt írják,

"együttéreznek a férfi családtagjaival, a személyzet pedig mindent megtett, amit kellett, hiszen értesítették a hatóságokat. Egyben elnézést kérnek az ügyfelektől, amiért akaratukon kívül asszisztálniuk kellett a hatósági beavatkozáshoz".

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
folyo.jpg

Féltékenység miatt bántalmazta, majd a jeges Dunába lökte menyasszonyát egy 15 éves fiú

A fiú egy évvel később egy másik barátnőjére és annak édesanyjára is rátámadt, miután levágta magáról a nyomkövetőt és megszökött a házi őrizetből.
A címkép illusztráció, forrása: Pixabay - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a jegyesét többször bántalmazó fiatalkorú fiú ellen, aki a vád szerint a Dunába is belelökte a lányt - írta az Ügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a vádlott 15 éves volt, mikor jegyben járt egy lánnyal. A viszonyuk megromlott, a fiú a lányt többször bántalmazta, majd 2018. március 3-án, a IX. kerületben, a Duna ráckevei-soroksári ágának partjára hívta őt sétálni.

A pár a fiú féltékenysége miatt összeveszett, majd a fiú megütötte, és utána a több, mint 4 méter magasról a fagyos folyóba lökte a lányt. A lány még kimászott a vízből, de a fiú újra bántalmazta, aminek következtében a lány életveszélyes állapotba került.

A Fővárosi Főügyészség a fiatalkorúval szemben emberölés bűntettének kísérlete, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék, mint a fiatalkorúak bírósága előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésére.

A fiút letartóztatták, majd később – az ügyészi indítványtól eltérően – a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. A vádlott 2019. augusztus 8-án a bűnügyi felügyeletből megszökött, levágta magáról a nyomkövető eszközt, és a megalapozott gyanú szerint az újabb barátnőjét és annak édesanyját késsel bántalmazta. Emiatt a fiatalkorú ellen újabb eljárás indult, amelyben ügyészi indítványra letartóztatták, és a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kép_3_0.jpg

18 év fegyházra ítélték a sárkeresztúri nő, aki két újszülöttjét is megfojtotta

A fiatal nőnek három éven belül két babája is született. Mindkettővel közvetlenül a szülés után végzett.
MTI, Fotó: Police.hu - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Első fokon, nem jogerősen tizennyolc év fegyházra ítélték azt a sárkeresztúri nőt, aki három éven belül két újszülöttjét is megfojtotta - közölte a Székesfehérvár Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott a bűncselekmények elkövetését beismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, így a bíróság az új büntetőeljárási törvény értelmében előkészítő ülésen hozott ítéletet.

A nőt több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés büntette miatt ítélték el.

A vád szerint a nő 2016 szeptemberében várandós lett a barátjától, akinek később azt mondta, hogy spontán elvetélt. A vádlott 2017 májusában barátja üresen maradt házában megszülte életképes kislányát, majd megfojtotta és a holttestet a ház előtti szeméttárolóba dobta.

hirdetés

A nő aztán 2018 nyarán ismét várandós lett az akkori barátjától, de ezt előtte és a környezete előtt is eltitkolta, terhesgondozáson nem vett részt, orvosi ellátásban nem részesült. 2019 márciusában barátja nevelőapjának ingatlanában, egy melléképületben ismét életképes kislányt szült, akit szintén megfojtott, majd a holttestet a melléképületben hagyta.

Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!