hirdetés
viharos.png

Leszakad az ég, nagyméretű jég is eshet - kiadták a figyelmeztetést az egész országra

Felhőszakadás, erős szél és jégeső is lehet, a viharokat követően pedig több fokkal lehűlhet a levegő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.


hirdetés

A hét végéig 30 fok körüli fülledt, meleg időjárásunk lesz, de minden nap számítani kell majd heves esőzésekre is - derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Szerdán napos és felhős időszakok váltakoznak majd, a megnövekvő gomolyfelhőkből ugyanakkor többfelé kell készülni futó záporok, zivatarok kialakulására,

néhol hevesebb viharok is lehetnek felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében. Helyenként zivataroktól függetlenül is élénk lehet a légmozgás. Délután 27-32 fok között alakul a hőmérséklet, de a viharokat követően több fokkal lehűlhet a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést, illetve riasztást adott ki, előbbit az egész országra.

A hét további részében nem változik lényegesen időjárásunk, a térséget kitöltő meleg, de nedves légtömeg miatt továbbra is lesznek záporok, zivatarok.

Vasárnapig így szinte minden nap ugyanaz lesz a menetrend: a napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok.

Az intenzív villámlások mellett leginkább felhőszakadás kísérheti viharokat, kisebb körzetekben rövid idő alatt 20-40 mm csapadék is lehullhat.

A változó irányú légmozgás mérsékelt marad, de zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetnek, helyenként pedig jég is társulhat hozzájuk.

A hőmérséklet is állandósulni látszik: éjjelente 15-21, míg a délutáni órákban 26-32 fok a legvalószínűbb. 30 fok fölötti értékekre a tartósabban napos tájakon számíthatunk.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
csernobil-buvarok.jpg

„Nem vagyok hős” – megszólalt a csernobili búvár, akiről mindenki azt hitte, a biztos halálba ment

Az HBO-sorozatba is beleírt Alekszij Ananyenko azt mondja, nem önként jelentkezett, hanem utasítást hajtott végre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 18.



Egy korábbi cikkünkben mi is foglalkoztunk a három hős csernobili búvár történetével, akik a katasztrófa után átverekedték magukat a vízzel elárasztott folyosókon, hogy leereszthessék a leolvadt reaktor alatti víztározót, ezzel megelőzve egy újabb, még nagyobbnak ígérkező robbanást.

A legenda szerint bár tudták, hogy az akció az életükbe fog kerülni, mégis lemerültek, ráadásul különleges védőruha nélkül, egyszerű búvárfelszerelésben. Mindezt azért, hogy megelőzzék a Szovjetunió és Európa legnagyobb részének radioaktív sivataggá válását.

A történet az HBO rendkívül népszerű Csernobil-sorozatába is bekerült, azonban időközben fény derült rá: a búvárok igazából mindhárman túlélték a bevetést. Egyikük, Borisz Baranov 2005-ben halt meg, Valerij Beszpalov és Alekszij Ananyenko pedig még ma is él. Az AFP hírügynökség most meglátogatta Ananyenkót, aki Kijev külvárosában, rendkívül egyszerű körülmények között lakik.

Lapozz, hogy mit mondott:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
richard-catabay-1352980-unsplash-1000x667.jpg

Agy nélküli gyermeket volt kénytelen megszülni egy anya a drákói abortusztörvény miatt

Egy amerikai nőgyógyász megrendítő nyílt levelet írt az eset kapcsán.
Independent. Illusztráció: Unsplash - szmo.hu
2019. június 18.



Mi is beszámoltunk róla, hogy Amerikában, Alabama államban ez év májusában az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét szavazták meg. Azt az orvost, aki magzatelhajtást hajt végre - a terhesség bármely szakaszában - 99 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják, és azokat is 10 évig terjedő börtönre ítélhetik, akik csak megkísérelnek terhesség-megszakítást végrehajtani.

Az abortuszon áteső nők nem vonhatók büntetőjogi felelősségre, de az abortuszhoz akkor sincs joguk, ha a gyermek nemi erőszak vagy vérfertőzés útján fogant meg.

A példát sok más állam is követte - volt, amelyik meg is előzte -, igaz, egy enyhébb változatot. Georgiában, Kentuckyban, Ohióban, Missouriban és Mississippiben a terhesség hatodik hetétől tilos az abortusz. Lényegében onnantól, hogy a gyermek szívhangja már hallható.

Egy amerikai nőgyógyász az Annals of Internal Medicine című szaklapban tette közzé név nélkül döbbenetes levelét, A választás mítosza címmel. A levél olyan anyáról szól, aki az ultrahangos vizsgálaton tudta meg: gyermeke agy és koponya nélkül fog születni.

A betegséget úgy hívják angol szakszóval, hogy anencephaly, ami azt jelenti, hogy mindössze az agytörzse fejlődött ki. A túlélési esély gyakorlatilag nulla.

A megrendítő levél részleteiért kattints:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
sebeszet-traumatologia-kozgyules.jpg

Az összeomló baleseti sebészeti ellátás miatt rendkívüli közgyűlést tartanak a traumatológusok

Szerintük az ellátó hálózatban a személyi és a tárgyi és eszközfeltételek is hiányoznak a biztonságos, magas színvonalú, a sérülteknek egyenlő feltételeket biztosító ellátáshoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 18.



A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége 2019. június 21-re, péntekre rendkívüli közgyűlést hívott össze tagjai számára.

A hírt Kunetz Zsombor tette közzé, aki Röntgen néven ír blogot a 444-en.

A meghívóban többek között a következő szerepel:

"A közgyűlés összehívásának elsődleges oka, hogy

a budapesti traumatológiai ellátás a személyi és tárgyi feltételek kritikus helyzete miatt már most is összeomlással fenyeget,

a vidéki ellátás pedig változatlan feltételek esetén hamarosan kritikussá válhat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
esofuggony-bp-vihar-idokep-foto.jpg

Látványos esőfüggöny zúdult Budapestre - fantasztikus fotók készültek róla

Az ország több pontján is naplementekor tört ki a vihar, így lenyűgöző látványt nyújtott az égbolt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Kedden is heves esőzés hűtötte le a levegőt az ország több pontján.Az Időkép szerint

főként a Duna-Tisza közén és keleten tomboltak a zivatarok a keddi nap folyamán, de Baranya megyében is zengett az ég a délutáni órákban. A fővárost este kebelezte be egy zivatarcella, özönvízként zúdult az eső Budapest északi kerületeire. A frissítőleg ható viharok nyomán több mint 10 fokot esett vissza a hőmérséklet. A legtöbb csapadék estig Makón és Kecskeméten gyűlt össze, egyaránt 30 milliméter jutott a két városra.

Kecskeméten ilyen sötét volt az ég:

Fotó: Viktoja/Időkép

Budapestet éppen naplemente előtt érte el a vihart, amely félelmetes esőfüggönnyel érkezett, és vöröslő égboltot hagyott maga után.

Az Időkép észlelői fantasztikus fotókon örökítették meg a látványt.

Ha kíváncsi vagy a lenyűgöző képekre, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x