hirdetés
gulbaba_nyitokep_2018.jpg

Lehengerlő a látvány az újrakövezett Gül Baba utca tetejéről

Elmentünk, körbenéztünk, hogy fest most a felújított utca. Minél feljebb mentünk, annál szebb lett.
Mervai Márk fotói - szmo.hu
2018. január 31.


hirdetés

Meglepő látvány fogadta tavaly nyártól azokat, akik az ódon Gül Baba utca felé sétáltak. Budapest egyik legmeredekebb, egyik legrégebbi és az egyik legizgalmasabb utcáját ugyanis akkor kezdték el újrakövezni - a korábbi kockaköveket felszedték, és újakat raktak le. Szeptemberben utánajártunk, mi történt a Gül Baba utcában.

Kérdésünkre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közölte, hogy ez a munka kapcsolódott a Gül Baba türbéjének és környezetének megújításához. A cél az volt, hogy a főváros egyik idegenforgalmilag is kiemelt jelentőségű városrészének színvonalát és minőségét javítsák.

Kíváncsiak voltunk, milyen szakmai szempontok indokolták a régi kockakövek felszedését. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől azt a választ kaptuk erre, hogy a Gül Baba utca kőburkolatának felújítása előtt megvizsgálták annak műszaki állapotát, és többek között azt állapították meg, hogy az elhasznált nagykockakő burkolat felülete elvesztette csúszásmentességét, és balesetveszélyessé vált, egyenetlen volt az út felülete, a kövek élei kritikus mértékben elkoptak.

Utoljára szeptemberben jártunk a helyszínen, amikor még folyt a felújítás. Most fotósunk, Mervai Márk készített képeket a Gül Baba utcáról, hogy láthassátok, milyen lett.gulbaba18gulbaba17gulbaba15gulbaba14gulbaba13

gulbaba12gulbaba5gulbaba4gulbaba2gulbaba1

Legutóbb, mikor ott jártunk, még íg festett:

hirdetés
gulbaba

2015-ben pedig így:2015

Azonban lehet, hogy még most sincsenek teljesen készen a felújítással, ugyanis az utcán úton-útfélen árválkodó szerszámokba, sitt kupacokba lehet botlani:gulbaba11gulbaba8gulbaba7gulbaba6gulbaba3

Neked a régi utca tetszett jobban, vagy a felújított?


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyaszmenetet-tartanak-a-budapesti-vendeglatosok-abulinegyedben.jpg

Gyászmenetet szerveznek a bulinegyedben, a budapesti éjszakai életet temetik

A július 29-i eseményre mindenkit várnak, a zenészektől a bulizókon át a wc-s nénikig.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 06.


hirdetés

Nyilvánosan gyászolják a budapesti éjszakai életet egy különös demonstráció során július 29-én.

Így tiltakoznak, mivel nagyon szigorú csendrendeletet hoztak a VII. kerületben.

A Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út - Károly körút által határolt területen belüli (ideértve az Erzsébet körút mindkét oldalán lévő épülettömböket) üzletek (vagyis a kocsmák, bárok, szórakozóhelyek) csak akkor lehetnek nyitva, ha arra külön engedélyt kérnek az önkormányzattól. A boltok csak úgy lehetnek éjfél után is nyitva, ha este 22 és reggel 6 óra között nem árusítanak alkoholt.

"Nehéz szívvel közöljük, hogy Budapest éjszakai élete a COVID-19 alatt halálos sebet kapott, majd a fejetlen kerületi rendeletek és a közterületi állapotoktól kapott utolsó döféstől életét is vesztette"

hirdetés

- írják a szervezők az esemény Facebook-oldalán.

"Rövid, de nagyon boldog élete volt, minden nap csodálatos pillanatok sokaságát élte át vele együtt nagyon sok ember. Már egész fiatal kora óta milliókat tett boldoggá, munkát, inspirációt, szabad tereket nyújtott. Titkokat és csodákat őrzött, világhírű művész volt maga is, akiről számtalan könyv íródott. Több milliárd esemény házigazdája volt, és minden este végignézte milyen a csupasz szerelem és szenvedély."

Azt írják, hogy a július 29-én 16 óra 20 percre meghirdetett eseményre várnak "minden vendéglátóst, szakácsot, zenészt, dj-t, producert, kollektívát, klubtulajdonost, wc-s nénit, kidobót, színészt, művészt, írót és költőt, goást, technóst, dubsteppest, rockert és rappert, minden éjszakai buszsofőrt, ápolót, futárt, promótert, hangtechnikust, kreatívot, öreget és fiatalt.

Azt is, hogy együtt ünnepelhesse mindenki egy letűnt kor alkonyát.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
lomtalanitas.jpg

Újraindult a lomtalanítás Budapesten, a kupacokat széttúró lomizók nehezítik a munkát az FKF szerint

Arra is kérik a budapestieket, hogy csak a megfelelő lomokat tegyék ki, ezzel segítve a hulladékokat elszállítók munkáját.
Fotó: FKF Zrt./Facebook - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Újraindult a fővárosi lomtalanítás - adta hírül a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) Facebook-oldala.

A járványhelyzet miatti több hónapos kényszerszünet után a XIV. kerületben indult újra hétfőn a lomtalanítás. A program menetrend szerint zajlik, de munkatársainknak erőfeszítést jelent az elszállítás, mivel olyan anyagok is kikerülnek, amelyeknek nem a lomban lenne a helyük (pl. háztartási hulladék, kartonpapír dobozok, textilhulladék, építési törmelék, festékek)

- tájékoztat a cég.

Hozzáteszik, hogy a közterület-fenntartók munkáját nehezítik a hulladékok közt válogató lomisok is, akik a rendben összegyűjtött lomokat gyakran széttúrják.

Az FKF kéri a budapestieket, hogy a postaládákba eljuttatott szórólapokban foglaltak szerint csak nagydarabos hulladékot készítsenek ki. A lomtalanítással kapcsolatos valamennyi információ megtalálható a www.fkf.hu honlapon.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
strand-romaipart-vizminoseg-vizsgalat-romain.jpg

Újra megnyit egy napra a Római parton a szabadstrand

Július 11-én szombaton délután te is megmártózhatsz a Dunában a tesztnapon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 06.


hirdetés

Tavaly már írtunk arról, hogy a Duna vize Budapesten a Római partnál annyira tiszta volt, hogy alkalmassá vált a fürdésre.

Akkor egy napra meg is nyitották a szabadstrandot (amire közel 50 éve nem volt példa), és egy napig legálisan lehetett fürdeni a vízben.

A civilek be is vizsgáltatták a vizet, hogy bizonyíték legyen rá: veszélytelen a strandolás.

A "Maradjanak a FÁK a Rómain" csoport most azt írta:

"Továbbra is fürdésre alkalmas a Duna a Rómain! A kerületi önkormányzat idén is rendszeres laboratóriumi vízminőség ellenőrzést végez négy különböző helyszínen."

hirdetés

A vizsgálatok eredményét erre a linkre kattintva láthatjátok.

A civilek július 11-én szombatra tesztnapot jelöltek ki a fürdésre és a vízminőség jelzőrendszerének bemutatására.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kolodko_dreher1.jpg

Új Kolodko-miniszobrok bukkantak fel Kőbányán

A híres sörgyár ihlette a legújabb szobrocskákat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Két új miniszoborral gazdagodott Budapest, Kőbányán most először tűnnek fel a jellegzetes Kolodko-figurák. A Dreher Sörgyárak története ihlette a szobrászt a legújabb alkotások elkészítésekor.

A Dreher-család múltja regénybe illő, évszázadokon átívelő történet. Az 1854-ben alapított Kőbányai Serfőző Társaságot ma Dreher Sörgyárakként ismerjük, a sörfőzdét idősebb Dreher Antal virágoztatta fel saját találmánya, a ma Vienna Lágerként ismert sör révén. Ő kezdett sörgyártásba is Pesten, halála után pedig fia és unokája, ifjabb Dreher Antal és Dreher Jenő fejlesztette tovább a Kőbányai Sörgyárat, ami hamarosan az ország legnagyobb sörgyára lett.

„A Drehertől-Dreherig filozófiánk mentén a tavalyi 165 éves jubileumi évforduló fontos mérföldkő volt az életünkben, amely többek között egy rendhagyó kiállítást és sörtúrát is magába foglalt, most pedig a múzeum modernizálásával, felújításával folytatódik” – mondta Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője. Hozzátette:

„a különleges szobrokat a sörgyár története inspirálta és azok szorosan kapcsolódnak a sörgyártáshoz is. A miniszobrok a sörtúráink keretén belül kerülnek bemutatásra, a megújuló és a hamarosan újra megnyitó sörmúzeumunkkal együtt mutatjuk be őket a nagyközönségnek”.

A két miniszobor két ikonikus jelenetet mutat be. Ezekből az egyik a gyár udvarán egy valódi, korabeli söröshordón álló, Dreher Antalt ábrázoló szobor, kezében a jellegzetes sétapálcájával, a háttérben pedig Európa egyik legszebb főzőháza látható. A gyár előtt található a másik szobor, amely egy valódi mészkőhídon álló olyan söröskocsit ábrázol, amelyet két dreheres ló húz.

hirdetés

„A sörgyár hangulata és története azonnal megérintett, amikor bejárhattam pincétől a padlásig, láttam az Eiffel-iroda által tervezett „léhűtő” padlást, a 100 éves Zsolnai csempéket, a söröslovakat, a százéves hordókat. Azért pedig külön örültem a felkérésnek, mert így most már Kőbányán, Budapest mértani közepén is megjelenhetnek a szobraim”

– mondta el a szobrokat megálmodó és elkészítő Kolodko Mihály.

„Célunk, hogy ezekkel a fejlesztésekkel mi is erősítsük Kőbánya bekapcsolódását Budapest turisztikai életébe, és a sörrajongók, illetve a sörtörténet iránt érdeklődőknek bemutassuk a Dreher múltját és jelenét” – tette hozzá Szabó Ibolya.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!