hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Legyél a magyarság nagykövete!
Szeretnél világot látni, miközben egy jó célért dolgozol? Ha jártas vagy olyan közösségi, hagyományőrző tevékenységekben, melyekkel a külhoni magyarságot segítheted, akkor ezt a két ösztöndíjprogramot neked találták ki.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. március 13.


hirdetés

A Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjainak célja, hogy a kiküldött ösztöndíjasokkal a nagyvilágban élő magyarságot segítsék az identitásuk megőrzésében. Ezért olyan 20. életévét betöltött fiatalok jelentkezését várják, akik például néptánc- és népzeneoktatással, énekkaros tevékenységgel, cserkészkedéssel, rendezvényszervezéssel, magyar nyelv-oktatással tudják segíteni a kinti magyar közösségeket.

Az ösztöndíjak időtartama 6 és 9 hónap attól függően, hogy a déli vagy az északi féltekére utazik az ösztöndíjas. A kinti szolgálatot egy itthoni képzés előzi meg, majd egy hazai beszámoló zárja le. A két ösztöndíjprogram részben a szórványban élő, azaz a Kárpát-medencei magyar közösségeket éri el, valamint a diaszpóra közösségeit, a messzire szakadt, távoli országokban élő magyarokat támogatja.

Petőfi Sándor Program

A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek elmúlt évek során kialakult intézményrendszere tovább fejlődjön és erősödjön, gazdagodjon a szórványközösségek kapcsolata az anyaországgal. Ha úgy érzed, értékőrző tevékenységeddel hasznos tagja lehetnél a kinti közösségeknek, jól beszélsz angolul vagy a célország nyelvén, akkor jelentkezz!

Petőfi Sándor Program

A pályázat benyújtása: 2019. március 1-től 2019. március 25-ig.

A pályázatot postán kell feladni, a küldemények beérkezési határideje április 2.

Interjú a pályázókkal: 2019. április 8. - 2019. április 18.

Külhoni programszakasz tervezett megvalósítási időszaka: 2019. szeptember - 2020. június.

A Program tervezett megvalósítási területei:

• Bosznia-Hercegovina,

• Csehország,

• Horvátország,

• Lengyelország,

• Macedónia,

• Románia,

• Szerbia,

• Szlovákia,

• Szlovénia,

• Ukrajna.

További információk a jelentkezéshez ide kattintva!

Kőrösi Csoma Sándor program

A program célja, hogy kiépüljön és megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és a közösségek integrációja révén járul hozzá a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Fontos célja az is, hogy utánpótlást biztosítson olyan elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberekből, akik a nagyvilágban élő magyarok nyelvtudását segítik fejleszteni, és különféle tevékenységekkel erősíteni magyar identitásukat.

Az ösztöndíj teljesítésének ideje a Kőrösi Csoma Sándor Programban attól függ, hogy a déli féltekére vagy az északi féltekére utaznál. Ha a déli félteke a célod, azaz Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-Afrikai Köztársaság vagy Dél-Amerika, akkor sikeres pályázat esetén 2019. június és december között kell állomáshelyeden lenned. Ha pedig északnak vennéd az irányt, például az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Európába, Törökországba, Ciprusra vagy Izraelbe utaznál, akkor 2019. szeptember és 2020. június között teljesíthetsz szolgálatot.

Kőrösi Csoma Sándor Program

A pályázat benyújtása: 2019. március 1-től 2019. március 25-ig.

A pályázatot postán kell feladni, a küldemények beérkezési határideje április 2.

Interjú a pályázókkal: 2019. április 8. - 2019. április 18.

Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka:

a. Déli félteke (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrikai Köztársaság, Dél-Amerika): 2019. június - 2019. december.

b. Északi félteke (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Európa, Törökország, Ciprus, Izrael): 2019. szeptember - 2020. június.

c. Egyházi ösztöndíjasok: 2019. szeptember - 2020. június.

További információk a jelentkezéshez ide kattintva!


KÖVESS MINKET:




Tudod hogyan vernek át a hirdetések?
Téged be tudnak húzni a csőbe a reklámokkal, nagynak tűnő akciókkal, vagy tisztában vagy a gazdasági versenyterülettel? Tedd próbára tudásod a Nagy Diák Versenykultúra Teszten!
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. március 20.


hirdetés

Biztos te is láttál már a tévében olyan arckrém reklámot, amely előtte-utána fotóval mutatta be a hatását vagy olyat, ahol két mosópor hatékonyságát tesztelik a reklámban. De tudod-e, hogy a kettő közül melyik tiltott és melyiket, milyen esetben használhatják? Könnyen bedőlsz ha a boltokban akciókkal bombáznak vagy utánaszámolsz, mielőtt a kosaradba tennéd az adott terméket?

A DUE Médiahálózat Versenyben az erő! - Nagy Diák Versenykultúra Tesztjén pont az ilyen megtévesztő hirdetésekre hívja fel a figyelmet, hogy segítsen a különféle csalások kivédésében. Ha kitöltöd, nyerhetsz is!

Ezt a tesztet bárki kitöltheti kb. 5-10 perc alatt erre az oldalra kattintva, de a nyereményért csak a 14-24 évesek szállhatnak versenybe.

Az online teszt számítógépen és okostelefonon is kitölthető egészen május 12-ig, az ezt követő két fordulón viszont már személyesen kell megjelennie a legeredményesebbeknek. A májusi középdöntőbe kerülő játékosokból tizenkét fő jut el a végső küzdelembe, ahol egy élő kvíz műsor során dől el, ki nyeri a fődíjat, egy Samsung Galaxy S9+ telefont.

A tesztet a DUE Médiahálózat készítette a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával. További más érdekes, tanulságos és játékos teszteket a nagydiaktesztek.hu oldalon találsz.


KÖVESS MINKET:



Így erősítheted a a legjobban gyerkőcöd immunrendszerét – és így készítheted fel a nagyvilágra
Miért fontos, hogy erős legyen a kicsik ellenálló képessége? És mit tudsz tenni érte anyaként, apaként? Elmondjuk!
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Megszületik a kisbabád, ott tartod a kezedben, és az első pillanattól, az első lélegzetvételétől kezdve a legjobbat akarod neki.

Szeretnéd megóvni a gyerekedet, fogni a kezét, vigyázni rá, apró lépésenként segíteni neki, hogyan kerülje el a veszélyeket. Annyi, de annyi mindent taníthatsz neki! És te magad is sok mindent tehetsz érte. Hogyan készítheted fel gyerkőcöt a nagyvilágra?

Talán az egyik legfontosabb, hogy a biztonságával kapcsolatos alapszabályokat megtanítsd neki, de szintén fontos, hogy immunrendszerének fejlődését Te is támogasd!

Környezetének biztonságos felfedezése - de hogyan?

A gyermeked veszélyérzetét – hogy később, amikor önállóbbá válnak, biztonságban tudhasd –, néhány egyszerű szabállyal alakíthatod ki. A kúszás-mászás időszakában, biztosíts gyermeked számára egy kis sarkot (amit szükség esetén el is keríthetsz számára), ahol szabadon játszhat, rázhatja a puha csörgőjét, nézegetheti a könyvecskéit, leporellóját és felfedezheti az őt körülvevő kis világot. Ha a lakás kicsi vagy egyben van a szoba és a konyha, hasznos lehet a járóka, ezzel elkerülheted a baleseteket, főként, ha főzöl vagy egyéb veszélyes háztartási munkát végzel.

Később, amikor már járni kezd, mindenféleképpen tegyetek gyerekbiztos biztonsági dugót a konnektorokba, rendezzétek át a kábeleket, tegyétek a kicsi számára elérhetetlen magasságba a hosszabbítókat, ne legyenek lerántható nehéz tárgyak, rögzítsétek a falhoz a polcokat és szekrényeket, és tegyetek sarokvédőt az asztalokra.

Előfordulhat, hogy egyszer-egyszer megkóstolja a gyermek a homokot. Azonban fontos, hogy tanítsátok meg neki, ne vegyen mindent a szájába. Ügyeljetek rá, hogy ha véletlenül kavicsot, apró tárgyakat tesz a szájába, azonnal kikerüljön, mert könnyen félrenyelheti, balesetveszélyes lehet. A kisgyereket soha, egyetlen percre se hagyjátok egyedül, mert pillanatok alatt meglehet a baj.

Amikor már járni kezd, akármilyen önálló akar lenni, az utcán ne engedjétek el a kezét. Álljatok meg a zebránál, és hangosan is mondjátok el neki mindig, hogy először megállunk, körül nézünk, és csak ha nem jön semmi, akkor indulunk át a túloldalra. Lámpás kereszteződéseknél érdemes ismételgetni neki: „piros-tilos, zöld-szabad.” 3-4 éves korára már tudni fogja. A kezét soha ne engedjétek el, ha zebrán mentek át, akkor se, ha kiabál, toporzékol.

Arra is hívjátok fel a figyelmét, hogy idegen állatokat ne fogjon meg. A kutyasimogatás és cicasimi jöhet, de csak is akkor, ha ott az állat gazdája és biztosít afelől, hogy az állat simogatható. Tanítsátok meg azt is a gyermeknek, hogy az állatokat mindig óvatosan közelítse meg és kerülje a hírtelen mozdulatokat. Egy kis állat simogatástól nem lesz semmi baja, csak is élményekkel gazdagodik a gyermek és nem kell azonnal kézfertőtlenítőt elővenni a táskából. Evés előtt persze mindig töröld át alaposan vagy mosd meg a kezét. Utcáról, bölcsiből, oviból, kertből befelé jövet és evés előtt is mindig alaposan kezet kell mosni.

És mi a helyzet az immunrendszerrel?

A babáknak születésükkor még fejletlen az immunrendszere. A baba életének első pár éve, ezért is fontos időszak az immunrendszer fejlődésének szempontjából. Pálinkás Zsanett védőnő, a Nutriklub tanácsadója elmondta lapunknak, hogy az immunrendszer kialakulásában számítanak a születési körülmények is, hiszen más a bélflóra kialakulásának az üteme természetes és császármetszéssel született babák esetében. A bélrendszerben lévő jótékony baktériumok nagy hatással vannak az immunrendszer működésére. Azok a babák, akik természetes úton születnek már találkoznak azokkal a baktériumokkal, melyek a bélflóra kialakítását elősegítik. Ez megteremti a megfelelő környezetet a kezdeti bélflóra számára. Ezt az anyatej összetétele és kolosztrum (előtej) kedvezően befolyásolják. Hagyjátok, hogy gyermeketek minél több élménnyel gazdagodjon, mert az új tevékenységek segítik a baba ellenállóképességének fejlődését!

A gyerekek első 3 életévében fokozatosan, folyamatosan alakul ki /fejlődik az immunrendszer. Emiatt az első 3 hónapban sterilizáld a baba eszközeit, ha lehet minden nap, mert sokkal fogékonyabb lehet a betegségekre. Ha csak anyatejet kap, akkor szükség esetén a bimbóvédőt, ha anyatej hiányában tápszert kap, akkor a cumisüveg összes részét.

A sterilizálást azonban pont az immunrendszer erősítése miatt nem érdemes évekig csinálni, ugyanis, ha otthon túlzottan figyeltek a tisztaságra, steril környezetben van kisbabád, annál nagyobb lesz az esélye arra, hogy fogékonyabb lehet a betegségekre. Ezért 3-6 hónapos korban az evés után alaposan elmosott cumisüveget, cumit, a hozzátáplálásnál a kiskanalat, tányért elég 2-3 naponta sterilizálni. 6 hónapos kor felett pedig elég hetente egyszer sterilizálni az eszközöket, amikor éppen ráérsz.

Minél többet legyetek kint a gyerkőccel a szabadban, ha nincsen túl hideg (fagypont alatti hőmérséklet) vagy nem fúj viharos szél.

Hűvösebb időben öltöztesd fel rétegesen a kicsit, hogy ha leizzad, bemelegszik játék közben, lekerülhessen róla egy réteg. Ahol a játszótér le van fedve gumiszőnyeggel, nyugodtan engedd, hogy másszon rajta. A sok szabad levegőn töltött, felfedezésekkel, kirándulásokkal, játszóterezéssel, csúszással-mászással töltött idő is hozzájárul ahhoz, hogy a gyereked ellenálló-képessége minél jobban fejlődjön, és minél jobb legyen az immunrendszere.

A táplálkozás a másik legfontosabb dolog az immunrendszer erősítésében

„Az anyukák gyakran felteszik a kérdést, hogy milyen vitaminokat adjanak a gyerekeknek, hogy az immunrendszerük erős legyen” – mondja Pálinkás Zsanett, a Nutriklub tanácsadója. „Roppant fontosnak tartom elmondani, hogy az első, amit tehetnek azért, hogy a kicsi immunrendszere erős legyen, az az, ha odafigyelnek a gyerkőc táplálkozására. Hiába kap vitamint egy olyan gyerek, aki egy éves kora után például válogat az ételek között, egyoldalúan táplálkozik. Egy-egy vitaminkészítmény nem tartalmaz minden fontos tápanyagot, amire szüksége lehet a kicsinek főként az első 3 évben, amikor intenzíven fejlődik. A D-vitamin pótlásról 1 éves kor után sem szabad megfeledkezni, mert nemcsak az immunrendszer támogatásában segít, de a csontok egészséges fejlődéséhez is elengedhetetlen. Megfelelő tápanyagok biztosításával, változatos étrenddel támogathatják a szülők gyermekeik immunrendszerének fejlődését a leghatékonyabban.

A tanácsadó azt javasolja, amikor elkezdődik a hozzátáplálás, 6 hónapos kor felett, továbbra is kapjon a gyermek elegendő folyékony tejalapú táplálékot korának megfelelően. Ez elsődlegesen az anyatej, annak hiányában tápszer és egy éves kor felett gyerekital. Főként fontos az miatt is, hogy a hozzátáplálás elején nem javasolt csak fokozatosan kiváltani az étkezéseket, nem kaphat a baba mindenféle ételt, valamint nem eszik még nagy mennyiséget. A folyékony tejalapú táplálék is nagyban hozzájárulhat azoknak a tápanyagoknak és vitaminoknak a beviteléhez, amelyek az intenzív fejlődéshez, az immunrendszer megfelelő működéséhez, az ellenálló-képesség minél erősebbé tételéhez nélkülözhetetlenek.

„Egy éves kor után is nagyon fontos odafigyelni arra, mit eszik a kicsi”

- hívja fel rá a figyelmet Pálinkás Zsanett. „Például azért is, mert ilyenkor bújnak ki az őrlőfogak, ami megnehezíti az evést: van, hogy napokra elutasítja az ételt a gyerek. Azután ott a válogatós időszak, amikor hajlamosak egyoldalúan táplálkozni, ez pedig hatással van az immunrendszerre. Ilyenkor az ételeket javasolt kicsit változatosabban elkészíteni, próbát tenni, kísérletezni, mert előfordul, hogy a kicsi egy zöldséget főzelékként elkészítve nem eszi meg, de párolva, sütőben, olaj nélkül készített zöldségropogósként már szívesen elfogyasztja.”

Ha van még anyatej, egy éves kor után is javasolt a szoptatás. Anyatej hiányában adhatsz neki gyerekitalt, tejpépet, amit a gyerkőcöd szívesen elfogyaszt. A gyerekital a változatos elkészíthetősége miatt a válogatós időszakban is nagy segítség lehet.

Sőt, Pálinkás Zsanett elárulta, hogy még bölcsis korban is kaphatja ezeket a kicsi, mert ez is plusz vitamin- és ásványianyag-forrás a gyerekek táplálkozásában.

További hasznos tanácsok és szakértő segítség az anyasághoz nutriklub.hu.


KÖVESS MINKET:




A Spar újrahasznosítható zacskókat vezet be a környezet védelméért
A zöldség- és gyümölcstároló tasakok moshatóak, és jól záródnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 20.


hirdetés

A környezettudatosság jegyében egy újdonságot vezet be a Spar Magyarországon. A vásárlóknak újrahasználható zöldség- és gyümölcstároló tasakokat is kínál, hogy ezzel is ösztönözze a vevőket a környezetbarát életmódra.

Az áruházakban a zöldség-gyümölcs részlegeken lehet beszerezni 599 forintért a csomagot, melyben 3 darab mosható és szalaggal jól zárható, tartós, többször használatos tasak található.

Mint felelős nagyvállalat, ezzel is próbálják a hulladék mennyiségét csökkenteni, támogatják a szelektív hulladékgyűjtést, és környezetkímélő hűtési és világítási technológiákat alkalmaznak - derül ki a ProfitLine írásából.

A Spar már korábban közölte, hogy csak lebomló, komposztálható zacskókat árusít.

Fontos lépés ez is, hiszen

a világban a műanyagzacskók 80 százalékát Európában használják, évente 100 milliárd darab kerül forgalomba.

Ez hazánkban naponta 1 millió zacskót jelent. A szemétbe kerülő műanyag szatyrok akár 1000 évig is szennyezhetik a környezetet.

Az áruházlánc más módon is igyekszik védeni a környezetet. A Facebookon közzétett akciójával most az aludobozok visszaváltására hívja fel a figyelmet.

Címlapkép: illusztráció, forrása: Pixabay


KÖVESS MINKET:





15 röhejes dolog, amit hullafáradt anyukák csináltak az ájulás előtt 5 perccel
"Sírva üvöltöttem, hogy "a fiunk kenguruvá változott!", majd elájultam."
Buzzfeed - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Le a kalappal minden anya előtt, aki valaha alvás nélkül végigcsinált több napot úgy csecsemőkorú vagy totyogós - vagy akármekkora - gyermekével, hogy közben azt sem tudta, fiú-e vagy lány, eszik-e vagy isszák a zuhanyzást, hajmosást, ülve evést és egyéb luxustevékenységeket - de a gyereke tökéletesen vidáman ficánkolta végig ezt a pár vészterhes napot. Vagy évet. Nekik szentelt egy vicces összeállítást a Buzzfeed.

"Felsikítottam, amikor megláttam egy magazint a címlapján egy babával, aki egy kukából kukucskált ki, mert azt hittem, valaki kidobta a gyermekemet!"

"Épp a lányom mellett aludtam, amikor leesett, hogy szopizni szeretne. Arra ébredtem, hogy a fülébe nyomkodom a mellbimbómat."

"A fiam teljesen bekúszott az éjszaka közepén a takarója alá, viszont a plüssállatát otthagyta a saját helyén. Totális alvásmegvonásom volt, s odamentem hozzá, hogy lecsekkoljam, de egy kitömött kengurut láttam csak. Ezért felébresztettem a férjem, és sírva üvöltöttem, hogy "a fiunk kenguruvá változott!", majd elájultam."

"Olyan kimerült voltam, hogy amikor végre el tudtam aludni, arra riadtam fel, hogy a fiam biztosan a párnámban van, amit szét kell tépnem, hogy megmentsem."

"Megpróbáltam megrakni a mosógépet - csak éppen a mosogatógépbe pakoltam a szennyest."

"Hiába ringattam álomba egy párnát, nem bírta abbahagyni a bőgést (mert a gyerek tovább üvöltött a kiságyban)."

"Úgy mentem le a boltba, hogy a pólómon - kívül - jeges pakolás volt a melleimen. Csak akkor vettem észre, amikor már fizettem."

"Betettem az anyatejet a mosogatóba, a szennyes edényt pedig a fagyasztóba."

"Egy csomó álmatlan éjszaka után a férjemmel elmentünk bevásárolni, s vittük az egy éves kislányunkat is. Egy kis időre szétváltunk, s amikor újra összetalálkoztunk, pánikba estem és elüvöltöttem magam: 'Hol a lányunk?!' A kezemben volt."

"Annyira frusztrált, hogy nem tudok 2 óránál többet aludni egyszerre, hogy szétvertem a robotporszívónkat. Drága boxzsák volt."

"Egy órán át bevásároltam, aztán nem találtam az autó kulcsát. Kimentem megnézni, hogy nem ejtettem-e el a kocsinál - benne volt, még mindig járt a motor."

"Annyira kimerült voltam az állandó éjjeli szoptatástól, hogy egyszer véletlenül megöleltem a férjem fejét a baba helyett, és az arcába nyomtam a cicimet."

"Pénztárca nélkül mentem a bevásárlóközpontba. Amikor rájöttem, mit csináltam, hazamentem, hogy magamhoz vegyem, majd újra nélküle mentem el otthonról."

" 'Fejen' pusziltam egy kupac mosott ruhát, miközben felvittem az emeletre."


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x