hirdetés
„Lefeküdtem a menyasszonyom barátnőjével – megöl a bűntudat, de nem merem elmondani, mert kidobna”
'Mégis tisztázni szeretném a dolgokat az esküvő előtt, mert így nem tudok élni' – írta a párterapeutának a fiatal vőlegény.
The Sun. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. május 13.


hirdetés

A 24 éves férfi jövőre készül feleségül venni 25 éves menyasszonyát, aki szerinte "káprázatos", és "sokkal jobbat érdemelne nálam." A pár egy mallorcai nyaraláson ismerkedett meg, és azóta minden nagyon jól alakult közöttük - leszámítva egy "apró félrelépést" a menyasszony barátnőjével.

"A barátnője eredetileg a menyasszonyomhoz ugrott fel péntek este, de ő sajnos bent ragadt a munkahelyén, túlóráznia kellett, és azt üzente, várjuk csak meg. A barátnője nagyon csinos, és azt mondta, nehéz hete volt, meghal egy pohár borért. Úgyhogy kinyitottam egy üveg proseccót, és kettesben megiszogattuk. Kicsit becsíptünk, és esküszöm, ő kezdett el flörtölni velem, de persze mondhattam volna nemet.

De nem mondtam. Az ágyban kötöttünk ki, abban a franciaágyban, amelyet újonnan vettünk magunknak a menyasszonyommal. Óriási volt a szex, bár bevallom, már akkor megbántam, mielőtt befejeztük volna. Azóta iszonyú bűntudat gyötör.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
„Apám legjobb barátjával járok, gazdag és jó szerető, de rettegek, mi lesz, ha apa megtudja”
'Jó étterembe vitt, teljesen más, mint az exem, aki csak x-boxozott egész este.'
The Sun. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. május 10.



A 19 éves, brit lány a The Sun párkapcsolati szakértőjéhez, Deidre Sandershez fordult az új, titkos szerelmével kapcsolatos kétségei miatt. Ezt írta:

"A szüleimmel élek, mert itt, a városban járok főiskolára. Két hónappal ezelőtt elhagyott a barátom egy másik lányért, nagyon összetörtem. Apám legjobb barátja - egész fiatal koruk óta ismerik egymást, ő is 42 éves, mint apa - sokat van nálunk. Egyszer látta, hogy milyen szomorú vagyok, és elvitt ebédelni, hogy megvigasztaljon. Nagyon klassz étterembe mentünk, és olyan kedves volt, akkor nevettem hetek óta először.

Az ebédet több is követte, aztán egy este áthívott magához, és főzött nekem vacsorát. Kibontott egy méregdrága bort, megittuk, és végül az ágyban kötöttünk ki. Életem legjobb szexuális élménye volt! Annyira jó szerető, odafigyel rám, nem olyan, mint az exem, aki csak x-boxozott egész este.

Másnap reggel azt mondta, belém szeretett és járni akar velem. Anyunak elmondtam, ő elfogadta a döntésemet, azt mondja, már felnőtt vagyok, a magánéletem az én dolgom, de apától rettegek. Iszonyú dühös lesz, ha megtudja, hogy lefeküdtem a legjobb barátjával."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
„A gyerekem apja dobott, mert részegen csókolóztam egy barátjával - ő a terhességem alatt kétszer is megcsalt”
'Azt mondta, az az egy csók rontott el mindent. Tényleg én vagyok a hibás? Hogy szerezzem vissza?' - kérdezi a fiatal nő a tanácsadótól.
The Sun. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. május 11.



A 26 éves, fiatal anya a The Sun párkapcsolati tanácsadójához, Deidre Sandershez fordult tanácsért.

"A barátom 28 éves. Az edzőteremben találkoztunk, és nagyon gyorsan egymásba szerettünk. Először csak csetelgettünk, egyszer kávéztunk is, de végül

egy közös vacsora után nála kötöttünk ki, és szabályosan egymásnak estünk. Elképesztő volt vele a szex, mintha egymásnak lettünk volna teremtve. Az mondjuk már gyanús volt, hogy csak a szex után vallotta be, hogy barátnője van, de megígérte, hogy szakít vele. Nem tette.

Teljesen kiborultam, és egyszer, amikor együtt elmentünk bulizni, részegen elkezdtem csókolózni az egyik barátjával. Tüzet okádott a féltékenységtől, holott ő volt az, aki kapcsolatban élt, nem én.

Éreztem, hogy nem jó ez így, de képtelen voltam lemondani róla. Továbbra is lefeküdtem vele, míg végül teherbe estem. Akkor szakított a barátnőjével, és én azt hittem, végre egy család leszünk. Már megszületett a kisfiunk, amikor egyszer véletlenül találtam a telefonján egy gyanús üzenetet.

Akkor már megnéztem a többit is, és kiderült, hogy más nőkkel is viszonya van. Kérdőre voltam, azt mondta, kétszer csalt meg, a terhességem alatt, és akkor, amikor a fiunk egy hónapos volt.

Ha kíváncsi vagy tanácsadó válaszára, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
„Az internetpornó vett el a barátnőmtől" - egy online szexfüggő vallomása
'Már hajnali ötkor felkeltem, és lesurrantam a nappaliba a laptopom elé. A végén már több óra sem volt elég.'
The Guardian. A címkép illusztráció: Pexels - szmo.hu
2019. május 10.



A The Guardian című lapnak egy pornófüggő férfi írta le megrendítő vallomását az online gyönyörkeresésbe való "bevonódásáról", és arról, hogyan tette ez tönkre a szexuális életét, és a szerelmi kapcsolatait. Idézünk néhány szemelvényt az írásból.

"Én akkor voltam tinédzser, amikor a pornó még a hőskorszakát élte, tehát nem tekintettünk rá másként, mint egy ártalmatlan szórakozásra, 'kiegészítőre'. Most már épp az ellenkezőjét gondolom: ez minden, csak nem ártalmatlan.

A legutóbbi párkapcsolatom már a pornóra ment rá. Odáig fajult a dolog, hogy hajnali ötkor kisurrantam a barátnőm mellől az ágyból, le a nappaliba a laptopom elé, és órákon át netpornót néztem - természetesen közben örömöt szereztem magamnak. A párom nem szólt egy szót sem, csak akkor kezdett minden elromlani, amikor a valóságos szexuális életünk megsínylette a szenvedélyemet.

Már alig akartam lefeküdni a párommal, mert egyszerűen nem izgatott fel. Amit a neten láttam, az erősebb stimuláns volt. Tulajdonképpen az online pornó vett el a barátnőmtől.

Amikor egyedül maradtam, még rosszabbra fordultak a dolgok. Mivel már szabadon gazdálkodhattam az időmmel, teljesen függő lettem. Naponta hosszú órákat töltöttem a laptopom előtt, és az volt a legfurcsább, hogy már inkább a keresgélésre ment el a legtöbb időm.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
„A feleségem és a szeretőm ismerik egymást és jóban vannak” - az új párkapcsolati trend a poliamor
Más néven poligámia az összes fél tudtával és beleegyezésével. Egy 2016-os amerikai felmérés szerint egyre terjed. Vajon leváltja a hagyományos házasságot?
Harpers Bazaar. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. május 11.



A Harpers Bazaar publicistája, Alex Kuczynsky különös módon szembesült a világszerte egyre terjedő új párkapcsolati formával, a poliamorral. Idézünk néhány szemelvényt az írásából.

"Síelni voltam egy barátnőmmel. A férjem utálja a téli sportokat, én viszont odavagyok a síelésért, a snowboardért, a gleccser-síért, minden ilyesmiért. A barátnőmmel ültünk a hotel bárjában, amikor egyszer csak megláttam egy elképesztően jóképű férfit. Odajött, megkérdezte, elviheti-e az asztalunktól az egyik szabad széket. Végül elcsevegtünk vagy tíz percet.

Kiderült, hogy telente síoktató, és ő is minden téli sportot kedvel, mint én. Bár az első öt perc után megemlítettem a férjemet, jól láthatóvá tettem a jegygyűrűmet, nem tudtam nem észrevenni, hogy tulajdonképpen flörtölök vele. Volt kémia, az tény. Számot cseréltünk, ha esetleg kérdeznénk tőle valamit a sípályákkal, kirándulóhelyekkel kapcsolatban, de utána én megnyugtattam magam: ez tényleg csak egy ártatlan flört volt.

Másnap kaptam tőle egy üzenetet. Egyértelmű volt: "Velem töltenéd a holnapi napot? Egész nap. Síelnénk, aztán otthon vacsi, jacuzzi. Nagyon tetszel nekem." Döbbenten visszaírtam, hogy ne haragudjon, de azt hittem, említettem, hogy férjnél vagyok. A válaszán még jobban meglepődtem: "Bocsánat, azt gondoltam, poliamor házasságban élsz. Volt már ilyen kapcsolatom."

Másnap találkoztam vele, de nem a szexért, csak egy pohár bor mellett kikérdeztem erről a poliamor dologról. Azt mondta, ő úgy látja, egyre többen élnek így. A nő, akivel ő járt, régóta férjnél volt, de megbeszélték, hogy ha egyikük megkíván valaki mást, összejöhet vele, de csakis úgy, ha bemutatja a szeretőt a házastársának, és a házastárs is elfogadja őt.

Kérdeztem, végül hogy végződött ez a kapcsolat. Ő csak annyit mondott: "Sajnos összetört szívekkel. A nővel egymásba szerettünk, a férj féltékeny lett, és a nő visszatért a férjhez. Őt választotta, nem engem."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x