hirdetés
abcug1-1.jpg

Lebeszélték a mamát, hogy begyömöszölje a bejglit a kézipoggyászba

Külföldön élő magyarokat kérdezett meg az Abcúg Európa különböző országaiból, hogy hol és hogyan töltik a karácsonyt.
Fődi Kitti, Zsilák Szilvia cikke az Abcúgon - szmo.hu
2018. december 26.


hirdetés

Van, ahol a nagymama utazik ki, szalámival és túrórudival felpakolva, van, aki elképzelhetetlennek tartja a karácsonyt a családja nélkül, és már jó előre kiveszi a szabadságát. Van, akit a főnöke nem enged haza, és természetesen olyan is, akinek már a külföld jelenti az otthont.

A karácsonyt a családdal együtt szokás tölteni, de mi van akkor, ha a családtag több ezer kilométerre, egy másik országban él? Lassan mindenkinek van olyan rokona, aki külföldre költözött, és az ő esetükben mindig nagy kérdés, hogy kivel és hol töltik az ünnepeket. Egy Párizsban élő nőnek az a természetes, hogy nyolc éve mindig hazajár, de nem mindenki ül az ünnepek közeledtével repülőre, egy Angliában dolgozó nőt a munka és a szürreálisan magas repülőjegyárak tartanak vissza, egy Norvégiában élő lány pedig már külföldön érzi otthon magát. Egy Hollandiába költözött család pedig azt a megoldást választotta, hogy a nagymamát mozgósítja az ünnepekkor. Azt is megkérdeztük, hogy különbözik-e az ünnep külföldön, milyen szokások ragadtak rájuk, és mi az a magyar szokás, amiből nem engednek. Egyeseknél már december eleje óta áll a karácsonyfa, mások viszont el sem tudják képzelni, hogy szenteste előtt feldíszítsék a fenyőt, de van, ahol töltött káposzta és bejgli nélkül is létrejön a karácsonyi hangulat.

Nóra több mint egy éve költözött ki Hollandiába a férjével és a kislányával, a testvére pedig már régebb óta kint él a párjával. A 73 éves “fittipaldi” anyukája maradt Magyarországon, akinek két testvére is gondozásra szorul, ő pedig még nyolc órában dolgozik egy bioboltban. Idén, csakúgy mint tavaly karácsonykor, ő repül ki Hollandiába ünnepelni. Több oka is van annak, hogy a mama utazik:

Jobban megéri, ha az anyukája megy ki hozzájuk: olcsóbb egy embernek a repülőjegy, mint ötnek. Egy autóval nagyon kényelmetlen lenne a 18 órás út, ha két kocsival mennek, akkor viszont lényegesen többe kerülne az utazás, mint a mama repjegye, amit oda-vissza útra tizenegyezer forintért vásároltak. Az ünnepek környékén amúgy is hatalmas a forgalom, a testvére egyszer megkísérelt kocsival hazajutni, 26 órába telt. Ráadásul Nóráék már december 27-én dolgoznak, tehát evidens volt, hogy az anyukája megy ki.

A mama már novemberben elküldte az ajándékait egy dobozban, mert ő csak egy kézipoggyásszal utazik. A csomagra ráírta, hogy nem szabad felbontani.

Ha hazamennének, a mama “picinyke” 38 négyzetméteres lakásában el sem férnének öten. Hollandiában már bérelnek az önkormányzattól egy ” gyönyörű szép” négy hálószobás szociális bérlakást, ahol együtt fognak ünnepelni. Magyarországon teljesen felszámolták az életüket, Hollandiában terveznek hosszútávon élni. Mindkettőjüknek egy jó nagy devizahitellel terhelt otthona volt, amit eladtak, kifizették a hitelt, és új életet kezdtek.

“Szerencsére nem ismerem a honvágyat, emberekhez kötődöm, s ahol ott vannak a szeretteim, ott jól érzem magam. Ha az anyukám itt élne velünk, akkor teljes lenne a boldogságom, és év közben nem is utaznék haza.”

Nóra arról számol be, hogy óhatatlanul ragad rájuk a kinti szokásokból, elsősorban a gyerek miatt. Idén már náluk is december elejétől áll a karácsonyfa, mert a hollandoknál az advent azzal kezdődött, hogy feldíszítették a fákat. Viszont van, amiben ragaszkodnak a régi szokásokhoz. Hollandiában a Mikulás a non plusz ultra, aki Spanyolországból érkezik gőzhajón, Fekete Péterek kíséretében, akik a kéményben rájuk rakódott hamutól lettek koszosak. Hollandiában ez a nagy ajándékozás időszaka, karácsonykor már csak kisebb meglepetéseket adnak egymásnak. Nóráéknál viszont továbbra is a Jézuska hozza a nagyobb ajándékokat. A mama már novemberben elküldte az ajándékait egy dobozban, mert ő csak egy kézipoggyásszal utazik. A csomagra ráírta, hogy nem szabad felbontani. Az ünnepi asztalra pedig hagyományos magyar ételek kerülnek, például halászlé és töltött káposzta, amit közösen készítenek el. A mama már jó előre elküldte a mákot és a diót is, hogy meglegyen a zserbó és a bejgli, emellé szaloncukrot és füstölt kolbászt is postázott.

“Szerencsére arról viszont sikerült lebeszélni, hogy a frissen sütött bejgliket begyömöszölje a kézipoggyászba.”

Eljátszottuk, hogy karácsony van

,,Nem is tudjuk, hogy mekkora ünnep a karácsony, amíg nem külföldön töltjük. Előtte én is csak úgy gondoltam rá, hogy jaj, megint fát kell díszíteni, ajándékokat kell venni” – mondja Völgyesi Katalin.

Katalin öt évvel ezelőtt költözött Zürichbe, akkor még a barátjával, most viszont már egyedül él. Az első évben bébiszitterként dolgozott, aztán egy rövid ideig egy boltban árufeltöltőként, de az utóbbi négy évet már a reptér egyik dolgozójaként töltötte. Az első időszakban annyira honvágya volt, hogy 3-4 hetente járt haza, de karácsonykor nem engedték haza a főnökei, mert akkor még próbaidőn volt a boltban, ezért egyértelmű volt, hogy ki kell hagynia a karácsonyt. Katalin úgy fogalmazott, hogy ez felért egy késsel a hátába.

"Pár héttel karácsony előtt hazamentem, és a családommal eljátszottuk, hogy karácsony van. Állítottunk fát, volt karácsonyi menü és ajándékoztunk is. Amikor Zürichben eljött a 24-e, akkor az nagyon kemény volt, sírva Skypoltam a családommal. Megfogadtam, hogy ez az első és utolsó, hogy én nem otthon töltöm a karácsonyt”

– emlékszik vissza.

Katalin ráadásul szenteste délután kettőtől este tízig dolgozott, akkor jött rá, hogy valójában milyen fontos is neki ez az ünnep. Minden évben úgy veszi ki a szabadságát, hogy a karácsonyt a családjával tölthesse, ennek viszont az az ára, hogy szilveszterkor kell dolgoznia, de azt mondja, hogy sosem kérdés, hogy melyiket válassza. Szenteste előtt pár nappal hazautazik, ahol a szokásos magyar menü, töltött káposzta, bejgli, mézeskalács várja. A fát neki kell feldíszítenie otthon is és a szomszédban lakó nagyszülőknél is, akik átmennek hozzájuk az esti vacsorára, amit az ajándékbontás követ. A lánynak nem is igazán az a fontos, hogy Magyarországon töltse az ünnepet, szerinte ott van a karácsony, ahol a család van. Egyszer ezért nem is ment haza, hanem azt az ajándékot adta a családnak, hogy ők látogassanak ki hozzá Svájcba. Katalin készítette a karácsonyi menüt, hogy megteremtse az otthon ízeit, életében először főzött egyedül töltött káposztát, sütött zserbót.

A lány az ünnepre való hangolódásból sem akar kimaradni, amiért külföldön van, ezért már novemberben fát állít, feldíszíti a házat, mézeskalácsot süt. Idén 22-én jön haza, de hogy ráhangolódjon az ünnepre, felállított három karácsonyfát a ház különböző pontjain, a kandallóra adventi naptárként 24 zoknit tűzött, és az egész lakást karácsonyi díszek lepik el.

Már nyolc éve itthon karácsonyozik

Gabriella már nyolc éve él Franciaországban, de neki teljesen megszokott, hogy minden karácsonyt a családjával tölt Budapesten. Egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol szerencsére ki kellett venni szabadságnak a két ünnep közötti napokat. De nem csak ez az oka annak, hogy hazautazik. Gabriella az életének a nagy részét Magyarországon töltötte, ezért ragaszkodik a magyar hagyományokhoz, illetve látja az édesanyján, hogy számára mennyire fontos, hogy ilyenkor együtt legyenek. Egy másik lényeges szempont, hogy nincs igazából messze Párizs, New Yorkból valószínűleg kevesebbet járna haza – fűzi hozzá. Gabriella már januárban vagy februárban megveszi a karácsonyi repülőjegyet, ami általában 135-140 euró, oda-vissza útra. A légitársaság engedi a 23 kilogrammos poggyászt, ami főleg a visszaúton fontos, amikor kell a hely a téliszaláminak, a savanyú káposztának és a túró rudi hegyeknek, – ezek néhány hétig kitartanak, utána pedig visszaáll a francia ételekre.

Jelen pillanatban egyedül él kint, de nagyon sok barátja van Párizsban. A francia barátaival általában karácsony előtt vagy újévkor ünnepelnek. Azt tapasztalta, hogy a franciák ilyenkor szeretik azokat a kuriózumokat tálalni, amit nem esznek minden nap, például lazacot, kaviárt, drágább pezsgőt, kacsamájat, fürjtojást. Speciális süteményük, például a Galette des rois (Háromkirályok pitéje), amit társaságban vágnak fel, és aki megtalálja benne az elrejtett figurát, az felteheti a koronát a fejére, aznapra ő lehet a király vagy a királynő. Ezt a süteményt, valamint sajtokat hoz haza a családjának, – minden mást itthon is meg lehet venni. Ami számára furcsa, hogy a franciáknál nem jön a Mikulás, hanem december elsejétől feldíszítik a karácsonyfát, kidekorálják az ablakokat és az ajtókat. Karácsonyfát odakint ő nem állít, viszont a párizsi lakást feldíszítette.

Ami Gabriella számára furcsa, hogy a franciáknál nem jön a Mikulás, hanem december elsejétől feldíszítik a karácsonyfát, kidekorálják az ablakokat és az ajtókat.

Gabriella 24-én érkezik meg az anyukájához, ahol az öccsével feldíszítik a karácsonyfát, közben pedig segítenek a főzésben. A karácsonyi menüben mindenképp szerepel a halászlé, sült kacsacomb és különböző magyar sütemények. A 93 éves szomszéd bácsival pedig már hagyomány, hogy minden karácsonykor megisznak egy italt.

Itthon a régi barátaival elmennek forralt borozni a karácsonyi vásárba, majd pedig közösen elutaznak Ausztriába síelni. Nekik például francia szaloncukrot szokott hazahozni, amiből, ha kihúznak egy zsineget egy kisebb tűzijátékot csinál egy kisebb pukkanás kíséretében. A Facebook megkönnyíti a kapcsolattartást az itthoni barátaival, a francia barátságoknak úgy fogalmaz, hogy nincs olyan régi gyökere, mint akiket már 30-40 éve ismer.

Család nélkül is van karácsony

Rita már öt éve él Norvégiában, már nagyon várja, hogy megkaphassa a norvég állampolgárságot is, ő egyáltalán nem vágyik vissza karácsonykor, hiszen neki már északon van az otthona.

"Az első 2-3 évben még karácsonykor Budapestre utaztam, de idővel egyre természetesebb lett, hogy itt töltöm a karácsonyt, mert itt érzem magam otthon. A haza, az otthon itt van, nem ott.”

Rita még azt sem tudta előre megmondani, hogy Norvégiában hol és kivel karácsonyozik. Az idei karácsonya kicsit más, mert a kint töltött ünnepeket eddig mindig az aktuális párjával töltötte, de most nem bánja, hogy éppen egyedül van. Az itthoni családi drámák sem hiányoznak neki karácsonykor, hiszen pont ezeket a veszekedéseket hagyta maga mögött a kiköltözéssel. “Az én családom nem egy rossz család, talán kicsit bonyolultabbak és drámaiabbak, mint az átlag, de azt hiszem, szeretnek és hiányzom nekik.“

"Szerintem a legfontosabb az lenne, hogy mindenki azt és úgy csinálja karácsonykor, ahogy az jól esik. Ha edzeni van kedved, vagy csak otthon lenni és olvasni, az is tökéletes. Szerintem az emberek túlszervezik magukat, és túlzottan akarják követni a hagyományokat. A karácsony egy ünnep, pihenésről kell, hogy szóljon!"

A szülei már rég elfogadták, hogy egy másik országban él és karácsonyozik, de a nagyszülőknek ez nehezebb. “Még, mindig kérdezik persze, hogy jövök-e. De tudják, hogy kizárt; már csak azért is, mert Norvégiában van számomra igazi tél, jó hangulat és nyugalom.” Magyarország pedig igazából már szinte semmit nem jelent számára, bár a karácsonyi hangulatot a fővárosban még mindig szépnek találja. Szomorúnak látja az ország gazdasági helyzetét, és hogy mennyire nincs pénzük az embereknek, – főleg Norvégiához viszonyítva.

Rita mára számos norvég szokást átvett, mert úgy érzi, hogy az a kultúra sokkal közelebb áll hozzá, mint bármelyik másik. Szerinte nem sok különbség van a karácsonyi szokásokban, ez az ünnep elsősorban a családlátogatásból áll, sokan pedig ilyenkor mennek síelni azon a környéken, ahol lakik. A norvégok általában még karácsony előtt feldíszítik a fát, ő – bár december elején felállította a fenyőt, amit az erdőből hoztak -, azt nem tudja elképzelni, hogy szenteste előtt fel is díszítse.

“Norvégiában van számomra igazi tél, jó hangulat és nyugalom.” – mondja Rita.

“A norvégok karácsonyi ételeit nem csípem; anyu karácsonyi menüje hallal és krumplisalátával, tökéletes, valamint hiányzik a nagymamám töltött káposztája és húslevese is. Időnként nosztalgiával gondolok azokra a karácsonyokra, ahol anyu főz 24-én, mi meg díszítjük a karácsonyfát, és valakinek mindig el kell szaladnia a boltba valamiért, ami elfelejtődött.”

Csilla öt évvel ezelőtt költözött ki barátjával Leicesterbe, Angliába. Idén nem tudnak hazajönni karácsonyra, mert a lány a vendéglátásban dolgozik, és egyáltalán nem kapnak kimenőt karácsonyra, ráadásul a repülőjegy is túl drága nekik ebben az időszakban. Az első három évben, amíg a lány egy raktárban dolgozott, minden évben hazajöttek, előfordult, hogy kocsival vágtak neki a hosszú útnak. Az első években erre nagy szükségük volt a honvágy miatt, nagyon itthon akartak lenni, ezért mindig ennek megfelelően tervezték a szabadságokat.

Néhány éve azonban már csak kettesben ünneplik a karácsonyt, ami eleinte nem volt könnyű, mert a lány hozzászokott ahhoz, hogy 10-15 családtaggal tölti együtt a szentestét, amit most azzal próbálnak kompenzálni, hogy áthívják azokat a magyar barátaikat, akik szintén nem tudtak hazamenni az ünnepekre. A lány szenteste este nyolcig dolgozik, mert az étteremnél szabály, hogy nem vehetnek ki szabadnapot decemberben. Csilla azt mondja, hogy tisztában volt azzal, hogy mit vállalt, amikor a vendéglátásban kezdett el dolgozni. De még ha a munka nem is lenne akadály, akkor sem biztos, hogy hazajönnének, mert az ünnepek környékén a legdrágábbak a repülőjegyek, kettőjüknek 400 font, vagyis nagyjából 140 ezer forint lenne, amit csak nehezen tudnának kigazdálkodni.

Csilla igyekszik őrizni az otthonról hozott hagyományokat, ezért az angolokkal ellentétben ő nem állít már novemberben fát, csak 24-én. Egy lemezlejátszót is beszereztek, ami korábban otthon is volt, és a karácsonyi menü is ugyanaz. Szenteste felhívják a szülőket videóhívással, és közösen koccintanak egyet.

Szerinte ki lehet bírni a karácsonyt a család nélkül, mert ha nem is azon a napon, de egy-két hónappal később úgyis hazalátogatnak, most például februárban fognak.

"Nekem mindig hiányzik a családom, amikor itt vagyok, nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy találkozzunk” – mondja.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
meghalt-egy-hajlaktalan-gyasz-fedelnelkul-otthonnelkul-1.jpg

Meghalt egy hajléktalan, és én egy órán át sírtam, amikor megtudtam

Aznap reggel még a közeli padon ült és olvasott. Megrázott, hogy soha többé nem beszélgethetünk vele.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Meghalt egy ember, aki nem a közeli barátom volt, „csak” egy ismerősöm.

Egy hajléktalan férfi volt, aki a közelben élt, és aki ugyanúgy hozzátartozott a környékünkhöz. mint a többi ember, aki ott lakik, és látásból ismerünk a játszótérről, a parkból vagy a sarki boltból.

Nem találkoztam minden nap ezzel a hajléktalan férfival, és csupán csak alkalmanként beszélgettünk. Mégis megrázott a halála.

A párom időnként elszívott vele egy cigarettát, megtárgyalták az élet dolgait. Kapott tőlünk ruhát, ha szüksége volt rá, egy kis pénzt is. Kék szeméről, tiszta tekintetéről ismertük fel, amikor levágatta a hosszú haját egészen rövidre.

Amikor pünkösd előtt találkoztunk, egy kis ajándékot adtam neki. A kislányom megkérdezte, ki ő. Elmondtam, hogy kedves ismerősünk, akinek nincsen otthona. „Párnája sincsen?” – érdeklődött. „Az sincsen”, válaszoltam. Ezen elgondolkodott. De úgy emlegette azután, mint „a barátunk, akinek nincs hol laknia”.

Ez a hajléktalan férfi szeretett olvasni, gyakran láttuk könyvvel a kezében. Pár hete, amikor a közeli kis téren ült a szemerkélő esőben, egy lombos fa védelmében, krimit olvasott. Bár eredetileg sietni akartam, visszafordultam és beszélgetni kezdtem vele. Megkérdeztem, mit olvas és megbeszéltük, hogy ha legközelebb összefutunk, adok neki néhány könyvet.

Peter Maas Serpicóját olvasta egyébként, amit 40 éve adtak ki az Albatrosz könyvek sorozatban. Erről a könyvről is beszélgettünk egy kicsit, és az egyik megvesztegetési szituációval kapcsolatban zseniális ötlete támadt.

Nem ő volt az egyetlen hajléktalan, akit olvasni láttam. Jó néhány éve például annak voltam szemtanúja a Karinthy Frigyes úton, amikor hajléktalanok egy csoportja üldögélt a fűben egy társuk körül, aki novellát olvasott fel nekik.

Akinek nincsen otthona, annak saját könyvespolca sincsen. És saját kisebb-nagyobb könyvtára sem. Pedig attól, hogy valaki az utcára került még lehet igénye arra, hogy jó könyveket olvashasson.

Ezért arra kértem az ismerőseimet, hogy ajándékozzanak könyvet is a hajléktalanoknak. Jó, vagyis olvasható állapotú köteteket, például olyan könyvet, amiből valamiért kettő volt otthon, olyan regényt, ami nekik nem a kedvencük, de mások szeretik, izgalmas krimit, aminek kapható az új kiadása, így lecserélhetik a saját példányukat egy újabbra. Azt kértem tőlük, hogy adjanak a hajléktalanoknak olyan könyveket, amilyeneket ők is szeretnének ajándékba kapni.

Néhány nappal a beszélgetés után adtam oda a megígért könyveket a hajléktalan férfinak, volt köztük krimi és kortárs irodalom is.

Egy héttel később hazafelé mentünk a párommal, mindkettőnknek jó kedve volt. Befordultunk a sarkon, és azt láttuk, hogy a teret körbekerítették kordonnal. A padon ülő alakra pedig fekete ponyvát terítettek. Csak a jellegzetes vörös mintás hátizsák kandikált ki alóla.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kisstibi3.jpg

"Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása" – Kiss Tibi válaszolt Tiffán Zsoltnak

A borász a közösségi oldalon írt levelében azt sérelmezte, hogy Tusványosra 'hülyegyerekeket' hívtak meg fellépni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Tiffán Zsolt a Facebookon tette közzé véleményét arról, hogy mit gondol Tusványosról, a magyar miniszterelnökről és Kiss Tibiék dalairól.

"Az elmúlt napokban rengeteg emberrel beszéltem, akik megerősítettek abban a hitemben, hogy a színpadon évek óta nagyon rosszul alakulnak a dolgok... Tusványos számomra a nemzeti érzület katalizátora! Ajándék és megtiszteltetés a völgyben Együtt lenni a harcostársakkal, a világ és az erdélyi magyarság körében. Magyarország Miniszterelnöke minden évben olyan istápot ad a lelkünknek, amely bőven szabályozza hazaszeretetünket..."

Ezek után azt sérelmezte, hogy a Quimby és Kiss Tibi miért léphetett fel a színpadon, egy szerinte oda nem illő produkcióval. "Mit keresnek ezek itt?" - írta. Szerinte: "Az tehet erről, akinek hagyják, hogy ezeket a hülyegyerekeket meghívja. Na, őt kell nagyon gyorsan kirúgni! Mindenki tudja, kiről beszélek. Akinek pedig nem inge, ne vegye magára!"

A zenész, Kiss Tibi szintén a Facebookon válaszolt minderre.

"Tisztelt Tiffán Zsolt!

Ön ugye borász. Alkohol gyártással és annak eladásával foglalkozik. Állítólag jó minőségű terméket hoz létre.

De gondolom Ön is tisztában van vele, mi történik, ha azt mértéktelenül, mohón fogyasztják. Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása az én alkotásomon keresztül.

Így is lehet használni, de nem erre való igazából. A címet a “nép” ragasztotta rá. Eredetileg “Miért” volt a címe, de nekem mindegy, ilyen a népköltészet. Már megszoktam. Ahogy azt is el kell fogadnom, hogy muníciónak használnak az érdekek és ideológiák harcában. Tetves egy dolog, de ez van. Engem is a “nagyszellem” vezérel. Fogyasszon mértékletesen.

Kicsit tekintsen rá úgy, mintha színházban látná az ellenpontját. A versike a tehetetlen düh megfogalmazása. Ebben senki nem szeret sokáig tocsogni. Olyan, mint egy okádás. Igaz nem a kiváló Tiffán bortól. Inkább valami ihatatlan, tömény lőrétől.

Rosszullétét a túlfogyasztás miatt megértem. Ízlésben, elvi kérdésekben pedig nem kívánok harcolni. Nekem tökmindegy, hogy miben hisz.

Üdv! KissTibi"


KÖVESS MINKET:




hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
bothzoli-0.jpg

Madárpók a játszótéren, aligátorteknős az utcán – idén nyáron is jócskán akadt dolga Both Zoltánnak

Magyarország egyetlen vadállatbefogója részletesen elmeséli, milyen bevetésekben volt része az elmúlt hónapokban.
Both Zoltán írása - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Boldog lennék, ha azt mondhatnám, hogy a fokozott figyelemfelkeltések miatt – gondolok itt a közösségi oldalakon való megjelenésekre – javult idén a helyzet, de sajnos nem így van.

Ennek valószínűleg az egyik fő oka még mindig az, hogy – bár valóban egyre nagyobb nyilvánosságot kap az állatmentés és az állatmentő szervezetek munkája, támogatása –

attól, mert lelkesen megosztunk egy-egy gyűlölettel teli posztot, még nem feltétlenül vagyunk állatvédők.

Nem várható el mindenkitől, hogy állatvédő legyen, viszont az, hogy ne ártsunk nekik, igenis elvárható, mert ők is teljes jogú lakosai ennek a bolygónak. Felelősséggel tartozunk értük, akkor is, ha a természetben találkozunk velük és akkor is, ha állattartók leszünk. Lehet, hogy ezek a mondatok keményen hangoznak, de ez az igazság, amin lehet és kell változtatni.

Azt, hogy a gyerekek hogyan álljanak az állatvédelemhez és természetvédelemhez, már gyermekkorban lehet és kell megalapozni. Amikor iskolákban és óvodákban tartok előadásokat a felelős állattartásról és viszek magammal néhány egzotikus állatot (óriáskígyót, kaméleont stb.),

érezhető a különbség, hogy az óvodásokhoz képest az iskolások, bármennyire érdeklődőek, már van némi fenntartás bennük.

Ez lehet szülői ráhatás vagy bármilyen kellemetlen élmény bizonyos állatokkal kapcsolatban. Ha a gyermekek egy más szellemben és tudatosságban nőnek fel, biztos vagyok benne, hogy a következő generáció sokkal alázatosabban fogja óvni és védeni környezetünket.

Hiába a sok hangzatos médiamegjelenés, egyszerűen az emberek még mindig nem hiszik el, hogy ezek a dolgok valóban megtörténhetnek…

Ezen a nyáron történt, hogy egy hölgy autójából, vezetés közben bukkant elő néhány sikló. Az egyébként napi szinten használatos személygépkocsiba költöztek be az erdei siklók, melyek menet közben úgy gondolták, kimenekülnek a mozgó jármű motorteréből. Bármennyire ártalmatlan siklóról beszélünk, rendkívül veszélyes helyzet ez, de szerencsére baleset nem történt.

Amikor a helyszínre érkeztem, már „csak” egy példányt találtam megbújva az akkumulátor mellett. Alig volt látható, éppenhogy megcsillant a bőre a sok kábel között. Sikerült épségben kivenni, és később természetvédelmi területen szabadon is engedtük, mert Magyarországon őshonos, védett fajról beszélünk.

Egyik esetben viszont nem őshonos állat miatt riasztott a közterület-felügyelet egyik embere, mert egy üres kuka aljában tekeredett egy kb. 120 centis kígyó.

Kiderült, hogy Amerikában őshonos királysikló volt, tehát egészen biztosan egy magángyűjtőtől megszökött vagy általa kidobott állatról beszélünk.

Azért itt jegyezném meg, hogy csakúgy, mint a kutyák vagy macskák esetében, itt is van egy eljárási mód... Amikor egy felelőtlen magángyűjtő kidob egy kígyót – és itt most egyéb következményeket nem kezdek el felsorolni, melyekből akár tragikus baleset is történhet – szerencsés esetben közvetlenül riasztanak engem.

Ha esetleg állatmenhelyeket riasztanak, akik sokkal inkább jártasak a kutyák és macskák mentésében, előfordulhat, hogy nem feltétlenül helyesen azonosítják be az állatot.

Sajnos történt ilyen a nyáron, de még időben sikerült „elrendezni” a dolgokat. Szóval értesítenek engem, ezek után állatorvoshoz kell vinni és kideríteni, van-e benne chip. Ezek után karanténba kell helyezni az állatot, ami egy hüllő esetében rendkívül költséges is lehet, hiszen speciálisan felszerelt terráriumra van szükség a megfelelő életkörülmény biztosítása miatt. A hüllők egy bizonyos faja tartási engedélyhez kötött, így lehet legálisan tartani állatot.

Ha ez a valóságban így történne, nem hinném, hogy csak úgy „szélnek eresztenék” ezeket az állatokat, hiszen aki így tesz, bűncselekményt követ el. Mint ahogyan az is, aki az ország területére engedély nélkül hoz be veszélyes állatot.

Ilyen például az aligátorteknős, amely az állatok veszélyességét megkülönböztető rendelet szerint különösen veszélyes csoportba tartozik, és csak állatkertben tartható. Mégis jutott nyárra egy termetes aligátorteknős is, amit Zala megyében láttak sétálni az utcán és amelyet sikerült befogni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x