hirdetés
Láthatatlan halszafari, Árpád-kori bungalósor, mesterséges gejzírek – újabb balatoni lázálmok a 60-as évekből
Tómederbe szánt közúti alagút és egy Galamb-szigeti revüklub is szerepelt a Kádár-kor nagyra törő tervei között.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Fortepan/Tihany. 1964. Fortepan/Nagy Gyula - szmo.hu
2019. május 08.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

A hatvanas évek második felét méltán nevezhetjük a Balaton aranykorának, hiszen ebben az időszakban olyan építési láz söpört végig a tó partjain, amihez foghatót sem előtte sem azóta nem látott a magyar tenger. A jelenleg is működő szállodák és kempingek túlnyomó része ennek az időszaknak köszönheti a létét, mint ahogyan az üdülőterületek közművesítése is akkoriban zajlott le. Azonban – ahogyan az gyakorta megesik – a balatoni láz által feltüzelt lelkesedésükben a mérnökök és döntéshozók néha átestek a ló túloldalára, aminek hozományaként jó pár földtől elrugaszkodott ötlet is napvilágot látott. Korábban már írtunk a balatoni Dubai, a badacsonyi síközpont, a Fonyódra tervezett hévízi tó, illetve a balatoni Las Vegas elképzeléseiről, ám ezeken kívül is akadt elképesztő ötlet bőségesen. Lássunk hát egy csokorra valót!

Híd a Balaton felett vagy alagút alatta

Idén is, április 1-én végigsöpört a magyar sajtón az az április tréfa, miszerint hidat fognak építeni kedvenc tavunk felett. Azonban

a hatvanas évek közepén ezt az ötletet teljesen komolyan fontolgatták.

Az elképzelt alkotmány a tó legkeskenyebb részén, Szántód és Tihany között feszült volna, tehermentesítve az ottani átkelőhajózást és a korábbinál jobban bekapcsolva az üdültetés vérkeringésébe kevésbé aktív északi partot.

Olvasói levél a Magyarország c. folyóirat 1974. október 6-i számából

„Ismeretes az a borzalmas zsúfoltság, amely nyáron a Tihany- rév és Szántódrév között közlekedő átkelő kompjáraton tapasztalható. Engedjék meg, hogy felvessem: nem lehetne-e itt olyan füg- gőhidat építeni, mint amilyen az Erzsébet-híd? Ennél sokkal nagyobb távot ível át például az új Boszporusz-híd. Igen vonzó idegenforgalmi látványosság lenne egy szép függőhíd Tihany partja előtt. A«költségeket be lehetne hozni, ha a jelenlegi díjszabással mint hídpénzzel engednék fel rá az autókat. További előnye lenne, hogy egész évben használható a híd, tehát télen sem kellene a gépkocsiknak körbefutni a tavat, lényegesen több üzemanyagot használva.” Lontai Sándor, Budapest (Forrás: Arcanum)

Olvasói válasz a Magyarország c. folyóirat 1974. november 10-i számából

„Lapjuk 1974/40. számában javasolta valaki, hogy épüljön híd a Balaton fölött. Sokszor, sokféle formában fölmerült, voltaképpen nagyon kézenfekvő ötlet ez. Legkonkrétabb formája a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet által készített tájrendezési program, amely alagút építéséi javasolja. A tervezőknek legalább annyi stílusérzékük volt, hogy belátták: a híd, bármilyen nagyszerű mérnöki alkotás lenne is, elcsúfítaná a tájat. A programhoz 1972-ben a KPM is hozzászólt, s ezt a javaslatot mereven elutasította, elsősorban abból a meggyőződésből, hogy ehhez az országos közúti forgalomnak fontos érdeke nem fűződik, Tihanynak viszont halálos ítélete lenne. Gondoljunk arra, hogy Tihany ma — szerencséjére — zsákutca. Csak az látogatja meg, aki kifejezetten ide készül. Ha megépül az alagút, Tihany átjáróházzá züllik. A mai forgalom többszörösét vonzaná. Azt pedig ideje volna nemcsak szavakban, hanem lelkünk mélyén is felismerni, hogy természeti értékeinket a túlzott látogatottság előbb-utóbb megsemmisíti. Ahogyan ki tudjuk számítani, hogy egy erdő hány őzet, egy tó hány mázsa halat tud eltartani, egy kertbe hány fa ültethető, egy bánya mellé hány lakásos bányásztelepet kell építeni — kiszámítható az is, hogy például Tihanyba egyszerre hány látogatót szabad beengedni. Horribile dictu — akár belépőjegyért is. Sőt: szabad-e szállodát építeni a révnél, miért nem épül inkább szálloda Révfülöpön? Riadtan tűnődöm el azon, valahányszor Tihanyban járok, hogy mikor jut ez a szépséges félsziget is a nemrég még idilli Akaii, örvényes vagy a már-már elviselhetetlen Siófok sorsára. Hidat vagy alagutat építeni nem egyszerűen gazdaságtalan vállalkozás, hanem bűn, sőt helyrehozhatatlan hiba lenne.” Molnár László, Budapest (Forrás: Arcanum)

A terv egészen 1972-ig folyamatosan terítéken volt, ám akkor a kormányzat kimondta a végső szót az ügyben. Álláspontjuk szerint

a híd elcsúfította volna a tó látképét és teljesen ellehetetlenítette volna a kelet-nyugati irányú hajózást, míg az ország közlekedése szempontjából gyakorlatilag semmilyen jelentőséggel sem bírt. Ugyanakkor nem zárkóztak el egy ugyanezen a nyomvonalon létesített, mederben futó alagút ötletétől,

már csak azért sem, mert Budapesten éppen akkoriban fúrták a metró alagutakat – köztük a Duna alatt futó szakaszt is – így a tapasztalat és a felszerelés is rendelkezésre állt volna a projekthez. Ez az ötlet végül valószínűleg a horribilis költségek miatt múlt ki szép csendben.

Kaszinó és revüklub a Galamb-szigeten

A Szántódhoz közeli Földvár is sikeresen megúszott egy ötletet, bár a kikötő közepén található Galamb-szigettel kapcsolatos elképzelésre nem legyinthetünk egyértelműen. Ez akár még be is válhatott volna. 1966-ban az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a Balatoni Intéző Bizottságközösen írt ki pályázatot egy világszínvonalú szórakoztató komplexum tervezésére az aprócska földdarabon.

Népszabadság, 1969. április 3. Interjú Somogyi Jenővel (1986-tól az MLSZ elnöke) a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezérigazgatójával

"Ugyancsak 1968-ban kívánjuk elkezdeni a balatonföldvári szállodasort. Földváron 74 millió* költséggel ezer vendég fogadására alkalmas szállodákat építünk. Ezzel egy időben hozzálátunk a balatonföldvári hajókikötőnél levő Galamb-sziget kiépítéséhez. Ezen a szigeten éttermet, táncos szórakozóhelyet, éjszakai mulatót szeretnénk létesíteni.2

Ekkorra ugyanis a külföldi vendégek száma komoly növekedésnek indult, és a felelős szervek felismerték, hogy – megfelelő programok hiányában – sokkal kevesebbet költenek itt, mint amennyit szeretnének.

A győztes pályázat – melyet 18 ezer forinttal jutalmaztak – cukrászdát, kerthelyiséget, bárt, kaszinót, cigányzenés vacsorázóhelyet és revüműsorok lebonyolítását lehetővé tévő 300 fős nightclubot képzelt a szigetre.

Az építkezés megkezdését előbb 1967-re, majd 68-ra tolták, végül lemondtak róla, ahogyan a közelbe tervezett, a siófokira hasonlító szállodasorról is.

Gejzírek és Árpádkori Bungalók

Ha már a híd kapcsán szóba került Tihany, akkor említsük meg az oda tervezett ötleteket is. Az itteni lázálmok kiötlői abból a tényből indultak ki, hogy a félszigeten régebben komoly vulkanikus tevékenység folyt, melynek folyományaként tucatszám lövelltek a magasba a gejzírek. Mivel Izlandon ezek a látványosságok komoly vonzerőt jelentenek, így itthon is komoly bevételi forrást jelenthettek volna. Ehhez

csupán néhány száz (ezer?) métert kellett volna lefúrni, hogy újra működésbe lépjenek a hőforrások.

A látványosság mellé egy Árpádkori bőrsátrakból álló komplexumot is elképzeltek, ahol a gejzírnézésben megfáradt turisták szállhattak volna meg, majd a kikötőbe (hídfőhöz?) a budavárihoz hasonló siklóval ereszkedhettek volna le, megcsodálva a panorámát.

Szántóföldek a tó helyén

Az 1800-as években egy osztrák hadmérnök vetette fel, hogy

a feleslegesen nagy helyet foglaló tavat egyszerűen le kellene csapolni,

mivel jóval nagyobb hasznot hajtana a kiváló talaj szántőföldként való művelése. Az úriember komoly tudásanyagot és részletesen kidolgozott tervrajzokat lobogtatva, hosszú évekig járt a magyar kormány nyakára a lázálmaival.

Láthatatlan halszafari

Végezetül egy újabb érdekes elképzelés. Egy vállalkozó szellemű hobbimérnök azzal az ötlettel állt elő, hogy

építeni kellene egy tengeralattjárót a tóba, mellyel hal- és élővilágmegfigyelő túrákat lehetett volna tartani.

Bár ma már a legtöbb tengerparti üdülőhelyen szolgálnak ilyen alkalmatosságok, a hatvanas években anyagilag és műszakilag is komoly nehézségekbe ütközött volna egy ilyen hajó megépítése.

Tengeralattjáró helyett maradtak a hajók. Tihany, 1963. Fotó: Fortepan/Chuckyeager

Ám a legfontosabb érvre, mely elkerülte az önjelölt Némó kapitány figyelmét, a Balatoni Intéző Bizottság hívta fel a figyelmét. Nevezetesen, hogy

a Balaton vize meglehetősen zavaros a tengerekhez képest, így egy ilyen túra nem kecsegtetne túl sok látványossággal...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:





hirdetés
Lassú és kegyetlen halál: így végzett a szifilisz sok zseniális magyarral
A vérbaj egy verzió szerint egy aberrált pásztortól ered, és olyanok haltak bele, mint II. Ulászló, Munkácsy vagy Ady.
Kovács-Tóth Noémi cikke - szmo.hu
2019. május 14.



A szifilisz megnevezés egy középkor végén élt olasz orvostól ered, aki saját versében részletezi a kórság tüneteit. A költeményt nem nevezném klasszikus szerelmes versnek, mivel egy Syphilus nevű pásztorról szól, aki az egyik birkájától kapta el a betegséget.

A bujakórnak és francos nyavalyának is hívott szifilisz szexuális úton terjed, nagyon lassú lefolyású, ráadásul rendkívül fájdalmas is. Az első stádium a fekélyek terjedése, majd idegrendszeri- és szívproblémák, végül hallucinációk és csontdaganatok vezettek a sírgödörig. A nagy európai szifiliszjárványok egyébként Amerika felfedezése után kezdődtek, úgyhogy felettébb gyanús ez a Kolumbusz…

Szerencsére a 20. század közepére Alexander Fleming felfedezte a penicillint, amellyel gyógyítható vált a kéjfüggők rémálma. Előtte olyan hamvában holt kísérleteket tettek a kezelésére, mint a higanykúra, amelyről ma már tudjuk, hogy szintén mérgező.

Az egyetlen, ami valóban használt a szifilisz ellen, az a Vénusz kesztyűjének hívott óvszer volt.

Senkit nem kímélt a gyilkos kórság

II. Ulászló (1456-1516), azaz Dobzse László – aki 1490-től haláláig magyar király volt – ugyanúgy vérbajban halt meg, mint a nála egyébként vagyonosabb kortársa, Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek. Utóbbi a pápai trón várományosaként eléggé álszent képet festhetett magáról, ahogyan a konklávé szüneteiben a hordozható higanygőz-kabinjában ücsörgött.

Kicsit kilóg a sorból az anyák megmentője, Semmelweis Ignác (1818–1865), aki nem önfeledt paráznaság útján kapta el a szörnyű bajt, hanem hivatása sodorta végveszélybe. Sajnos boncolás közben, sebfertőzés következtében jutott a szervezetébe a lassan ölő bujakór. Akkoriban minden sebész, szülész, kórboncnok vagy fogász ki volt téve ilyen vagy hasonló kockázatoknak.

Munkácsyt a malária mentette meg

Szifiliszben hunyt el Munkácsy Mihály (1844–1900) festőnk is, aki szerencsétlenségére egészen fiatalon, már 15 évesen elkapta a „francot”. Amilyen sikeres volt a karrierjében, olyannyira tragikus élete volt minden más szempontból. Hamar elárvult, asztalosinasként brutálisan verték, ráadásul házassága sem volt boldog, és gyermeket sem tudott nemzeni.

A vérbajos fiút egyébként az mentette meg a korai haláltól, hogy lázzal járó maláriát is kapott (ilyenkor a szervezet szó szerint kiégeti magából a kórokozót). Az egész szervezetét megviselő szifilisz miatt kisebb-nagyobb pihenőket tartott a festésben, sokszor óriási erőfeszítések árán tudott csak befejezni egy nagyobb alkotást. Végül őt is utolérte az őrület: utolsó éveit méltatlan körülmények között tengette egy elmegyógyintézetben. Halála után egy évtizeddel jelent meg az első gyógyszer erre a – fél évezreden keresztül pusztító – nemi betegségre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Udvari szerelem, bordély és nemi erőszak a középkorban
A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon - szmo.hu
2019. április 30.



A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?

A férj alkalmatlan a szerelemre

A 12. századi dél-francia nemesség köréből induló trubadúrköltészet legfőbb jellemzője, hogy a költő mindig egy férjes asszonyhoz, például a várúr feleségéhez írja dalait. A költemények alaptétele, hogy a férj nem alkalmas a szerelemre: nem szeretheti igazán a feleségét, nem epekedhet érte, nem udvarolhat neki. Az egyik vers ezt írja: "a férj csak nevetségessé válik, ha a feleségének teszi a szépet".

Ennek a legfőbb oka, hogy a nemesek között

a középkori házasság egyszerű vagyoni ügylet volt, amelyet a szülők rendeztek el, a házasulandó ifjaknak ebbe semmi beleszólásuk nem volt.

Tehát az érzelmek eleve ki vannak zárva. Másrészt a házasság célja az utódnemzés, hogy legyen, aki örökli a családi vagyont. Ez feladat, emiatt felesleges az asszonynak udvarolni, könyörögni a kegyeiért. A férj tehát soha nem érezhet szorongást és gyötrődést ami az udvari szerelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

A férj egyszer s mindenkorra megkapta az asszonyt, nem kell állandó erőfeszítéseket tennie, hogy újra meg újra kiérdemelje. A házasságban a nő a férje tulajdona.A trubadúrok azt is a férjek szemére vetik, hogy mivel ők gazdagok, ez elbizakodottá teszi őket, türelmetlenek, rögtön akarják vágyaik teljesülését. Márpedig az udvari szerelemben jártas lovagok legfőbb erénye a türelmes alázat, amellyel elviseli a szenvedéseket.

Az eszményi szerető

Aki azt akarja, hogy megbecsülje őt szíve hölgye, annak állhatatosan kell őt szolgálnia, őrizkednie kell a közönséges viselkedéstől. Az igazi hősszerelmes szerény, kedves, figyelmes, gondja van arra, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Kerüli a trágár beszédet, a durva és faragatlan társaságot. Az eszményi szerető akkor érdemelheti ki hölgye kegyét, ha türelmesen viseli a lelki fájdalmakat. Az udvari szerelemnek ugyanis éppen az állandó fenyegetettség, bizonytalanság a lényege. A szenvedés elválaszthatatlan az igaz szerelemtől.

A trubadúrok egymással versenyeznek, hogy ki szenved jobban, ki ont több könnyet. Az igazi szerelmes nagyon diszkrét, soha nem árulná el, hol tartanak a szerelmi ügyei. A kérdés már csak az, hogy van-e mit titkolnia.

A trubadúrdalok szerint a hölgy megjutalmazhatta kitartó lovagját. De hogy ez mi volt, arról a lovagok nem sok mindent árultak el, mert mint tudjuk, diszkrétek voltak. Az egyik lehetséges jutalom talán a szeretett nő meztelen testének látványa lehetett, a másik egyfajta szerelmi próba, egy önmegtartóztató szerelmi együttlét, amit ma leginkább a petting szóval tudnánk leírni. A hölgy megengedte a férfinek, hogy melléje feküdjön, miután az ígéretet tett, hogy a mértéktartás követelményeinek megfelelően fog viselkedni.

A szegény lovagok erkölcsi fölénye

A 12. századi francia valóság az volt, hogy a nemesi családokban

az elsőszülött fiú örökölte a vagyont, a többi fiút pedig vagy papnak adták, vagy egy környékbeli várúrnál teljesített szolgálatot. Ezek a lovagok vagyon híján még csak nem is gondolhattak a házasságra.

Így egy olyan eszményben fogalmazták meg ki nem elégített vágyaikat, amellyel bebizonyíthatták, hogy a gazdag lovagok felett állnak - legalább erkölcsileg. Ha gazdaságilag és hatalom dolgában a várúré is az elsőbbség, az udvari illemben ezek a szegény lovagok kiválóbbnak akarnak bizonyulni. A trubadúrlíra valójában a lovagi udvarok szexuális túlfűtöttségét fogalmazza meg irodalmi formában. Másrészt éles határvonalat húzott az udvari szerelem fortélyaiban járatos nemesek és az "állatok módjára" párosodó polgárok és parasztok között.

A hétköznapi házasság

Ha viszont Boccaccio, Villon vagy Chaucer műveit forgatjuk, mást se látunk, mint felszarvazott férjeket, kielégítetlen étvágyú szeretőket, sóvárgó szűzlányokat és romlott papokat, szerzeteseket. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a történelemben nem volt még egy ilyen szexualitástól megszállott társadalom.

A 12. században az egyház szentséggé emelte a házasságot, és elismerte, üdvösnek nyilvánította a házastársak közötti nemi életet, amennyiben az a gyerekáldás létrehozását szolgálja. Minden más bűnös paráználkodásnak számított.

Ha az asszony nem szült fiúgyermeket, a férj gyakran elzavarta őt: kolostorba adta, hűtlenséget, házasságtörést "bizonyított" rá, vagy kiderített - a házasságkötéskor még "nem sejtett" - rokonságot. Ha a feleség valóban megcsalta a férjét, akkor számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt rá, feltéve, ha nem esett azonnal a férj önbíráskodásának áldozatául.

Lapozz a folytatásért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A magyar Csernobilként is emelgetik Szentkirályszabadja szellemvárosát
A volt szovjet laktanya zárt falai között egy teljes kisváros működött évtizedeken keresztül. Mára csak a falak maradtak, és a természet az úr.
Fotók: Kovács Attila - szmo.hu
2019. május 16.



Magyarországon még mindig megtalálni a volt szovjet hadsereg lakóhelyeit, melyek szabályos kis városként működtek, hivatalosan elzárva a környező településektől. A régi épületek még őrzik a régi lakók emlékeit, és többnyire kifosztva ugyan, de mégis sokat elárulnak az egykori közösség mindennapjairól.

A fotók szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért azok közlése, megosztása kizárólag a fotós engedélyével lehetséges. A cikkben szereplő képek Kovács Attila jóváhagyásával jelennek meg.

Ilyen szellemváros található a Balaton közelében, a tóparttól tíz kilométerre, Szentkirályszabadján is. Az 1960-70-es években épített laktanyában orosz és ukrán katonák és családjaik laktak sok éven át.

A közösségnek a saját kisvárosában lakótelepe, iskolája, óvodája, mozija, színháza, kultúrháza, sportpályája, postája, sőt étterme, bárja, boltja és még vágóhídja is volt.

A laktanyát betonkerítés zárta el a külvilágtól, és egy bejárata volt csak, ahol kizárólag engedéllyel lehet ki- vagy bejutni. Ezt az őrbódéból is ellenőrizték, és civilek nem tehették be a lábukat.

A laktanyát régen elhagyták, a gaz felverte a helyet, a fosztogatók vittek amit tudtak. Ajtó-ablak már nincs, ami mégis megmaradt, az is töredezett, szétszóródott. A falakról a festék potyog, de pár helyen mégis előbukkannak: az óvodában sokfelé látni még a régi mesefigurás falfestményeket.

Sokan a "magyar Csernobilként" emlegetik, a valaha több ezer embernek otthont adó helyet.

Az 1989-es kivonulás után ugyan maradtak még elhagyott tárgyak, de ezeknek ma már nyoma sincs. Helyüket átvette a természet, és az azóta arra járók is a falakon hagyták kéznyomukat.

Szentkirályszabadja szellemvárosában sétálni elég hátborzongató érzés lehet. A valamikori szovjet páncéloshadosztály lakásainak falai között elgondolkozhat az ember azon, hogy az itt élt tisztek ugyan kijárhattak, de a kiskatonák ezek között a falak között voltak kénytelenek éveket eltölteni, bár a kornak megfelelő „luxus körülményeket” biztosították nekik.

Az itt élő katonák a környék civiljeivel elvileg nem találkozhattak, mégis sokan „üzleteltek”, jutott a magyar lakóknak orosz dohány, műszaki cikk, cserébe a falubeliek segítettek például a gyerekekre vigyázni.

Az elhagyott helyen több filmet is forgattak már, például Elekes Gergő Párhuzam című filmjében is felbukkan a régi laktanya.

A szellemváros nem látogatható, az épületek állaga miatt baleset- és életveszélyes, ezért a területre, az épületekbe nem szabad bemenni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Emma asszony, a titokzatos férfi – évekig nem tudta senki, kit rejt az álnév
A századfordulós Budapest jól ismerte Emma asszonyt. Szinte mindent tudott a hétköznapi életéről, a férjéről, a gyerekeiről, csak éppen azt nem tudták, hogy valójában kicsoda.
Pályi Brigitta írása az Emlékezz Budapest blogon, Címkép: Ilyennek képzelték Emma asszonyt/Fortepan - szmo.hu
2019. május 16.



Pályi Brigitta vagyok, doktorandusz hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Történészként a 20. század eleji Budapest tanulmányozása során számos értékes és érdekes részletet találtam, amelyet szeretnék mindenkivel megosztani: anekdoták, pletykák, legendák, különös, megdöbbentő tények a főváros tereiről, utcáiról, épületeiről és emberközeli történeteiről. Ezúton szeretném megismertetni és közelebb hozni a munkámat, megmutatni a város egy új, eddig ismeretlen arcát és hétköznapjait, közös múltunkat, történelmünket. Emlékezz, hát Budapest!

Emma asszony sok levele jelent meg a Hét című folyóirat hasábjain, de senki sem sejtette, hogy az asszony leveleinek szerzője valójában egy férfi, méghozzá a kor egyik legnevesebb író, költő, szerkesztője, Ignotus Hugó.

A férfiak és nők közötti különbözőség-egyenlőség örökösen vitatott téma. A századfordulós budapestiek legtöbbje az évszázadok óta érvényben lévő gondolkodást követte, vagyis a nőket alsóbbrendűnek tekintették. Igaz, a modernizáció hatásai már ekkor érezhetőek voltak, de csak nagyon lassan szivárogtak be a köztudatba. A nők nagy része nem dolgozott, s egyik szakma képviselői sem vették jó néven a nők jelenlétét. Nem volt ez másképp az írók körében sem. Az írónők nem sok megbecsülésnek örvendtek, így a női írók gyakran használtak férfi írói álneveket. Történt azonban, hogy a korabeli Budapesten egy férfi nemcsak hogy női álnéven írt, de egészen fel is vette egy nő személyiségét. Így született meg Emma asszony.

Emma asszony", Ignotus Hugó (1869-1949) - Forrás: mek.oszk.hu

A 19. és a 20. század fordulóján a férfiak körében is nagy divat volt az írói álnevek használata. A korszak híres költői közül például Ady Endrének legalább 8 álneve volt, mint pl. Adibandi, Dyb vagy Yda. Rendszerint azonban a férfiak férfi álnevet használtak, így a korszakban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi női álnéven írjon. Mégis megtörtént… Ignotus Hugó a Hét című irodalmi folyóirat egyik írója, 1893-ban úgy döntött, hogy női álarcot felvéve fog publikálni.

Ignotus (eredeti neve: Veigelsberg) Hugó (1869–1949) író, költő és újságíró, a korszak meghatározó írói tehetségeinek a felfedezője, s a Nyugat című 1908-ban induló folyóirat főszerkesztője volt. Igaz, jogi egyetemet végzett, de mindig is az írói pályára készült. Igazán modern gondolkodású alkotó volt, aki gyakran szállt szembe a maradi felfogású konzervatívokkal, s ennek fényében érthető is, hogy miért pont ő vállalkozott egy női szerep eljátszására.

Ignotus magassarkú cipőben. Faragó József karikatúrája. (A Hét. 1899. 52. sz.) - Forrás: misc.bibl.u-szeged.hu

Emma asszony, aki először 1893-ban publikált a Hét hasábjain, ugyanis nemcsak egy írói álnév volt, hanem egy valódi karakter.

Ignotus nemcsak Emma asszony nevében írt leveleket, hanem egy egész kis világot épített fel Emma köré, s szinte teljesen beleélte magát a középosztálybeli polgárasszony szerepébe, aki a korszaknak megfelelő unalmas és apróságokon vitatkozó férjjel, gyerekekkel és vendégeskedő rokonokkal, valamint egy állandóan mozgásban lévő háztartással rendelkezett.

Eközben viszont Emma asszony jóval fölé emelkedett asszonytársainak kivételes műveltségével, tájékozottságával és írói vénájával.

Valahogy így nézhetett volna ki Emma asszony is, ha létezett volna... Egy ismeretlen hölgy. (1900 körül) - Forrás: fortepan.hu

Emma asszony írásainak legfőbb jellemvonása a humor, amely jól kiegészíti szókimondó, csípős-nyelvű stílusát. A modern gondolkodású Emma asszony kritikával illette a korszak társadalmának elavult gondolkozását, rávilágítva annak hiányosságaira. A legkülönfélébb témákkal foglalkozott, mint pl. házasság, szerelem, (a férjekről pl. így ír: „a férj olyan, mint a beoltás a himlő ellen; immúnissá tesz a szerelem ellen.”) háztartás, de többször színházkritikát is publikált. Itt egy kis ízelítő Emma asszony egyik színházi kritikájából, amelyben éppen egy Népszínházi előadásról fejti ki a véleményét:

„Szép, mikor a lovag azt mondja hölgyének: A porba hajtom lázas homlokom… az is szép, mikor így szól: S nézem szemed tündöklő csillagát… de a kettőt egymásután nem mondhatja, mert ha a homlokát porba hajtja, a hölgyének csak úgy nézhetne a szemébe, ha ő nagysága hanyatt esne a porba.”

Népszínház a Blaha Lujza téren. (1895 után) - Forrás: bpkep.fszek.hu

Ezen kívül olyan komolyabb hangvételű témákat is érintett, mint pl. a női emancipáció, amely mellett teljes mellszélességgel kiállt, amely már csak azért is meglepő, hiszen valójában egy férfiról volt szó. Néhány gondolatában azonban fel lehet fedezni ebből a kettősségből származó bizonytalanságot, s ilyenkor előtűnik a szoknyába bújt férfi:

„Lehet, hogy csakugyan alacsonyabb rendű teremtések vagyunk, mint a nagyságos urak — mindenesetre, ebben igazuk van, mások vagyunk, mint maguk.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x