hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
rebeka cim
Látássérült kislányának keres osztálytársakat egy édesanya a Facebookon
Debrecenben indulna egy gimnáziumi képzés, de csak ha van rá elég jelentkező. Most te is segíthetsz!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. január 08.


hirdetés

Már csaknem 6 ezren megosztották azt a bejegyzést a Facebookon, amelyben egy édesanya látássérült lánya mellé toboroz osztálytársakat.

Az anyuka azt nyilatkozta a Ripostnak, hogy 22 éves lányának, Rebekának minden vágya, hogy leérettségizzen, amire most lehetőség is nyílna. Idén szeptemberben ugyanis végre Debrecenben is indulna egy látássérülteknek szóló gimnáziumi osztály, de csak akkor, ha elegen jelentkeznek rá.

Édesanyja elmondása szerint Rebeka korábban beiratkozott egy gimnáziumba, de

a hagyományos iskolában látássérültként nem tudott boldogulni, ráadásul társai is kiközösítették, piszkálták, így abba kellett hagynia a tanulmányait.

Arra pedig, hogy nappali tagozatra jelentkezhessen, 22 évesen már csak egy éve maradt.

rebeka3

Az eredeti bejegyzést változtatások nélkül közöljük!

"Kedves Ismerőseim!

Szeretnék a nem látó kislányomnak osztálytársakat keresni!

Arról van szó, hogy végre Debrecenben indulhatna látássérült 8 osztályt végzett gyerekeknek nappali oktatási rendszerben érettségit adó 4 éves gimnázium, ami azért különleges, mert hiánypótló iskola országos szinten. Végre az ilyen típusú gyerekeknek is lehetőségük lenne leérettségizni!

Kérek mindenkit, ha ismer olyan elsősorban gyengénlátó vagy vak, de akár más fogyatékkal élő gyermeket, aki szeretne továbbtanulni, vagy ismer olyan pedagógust, akinek van ilyen tanítványa, legyen szíves jelezni neki vagy szüleinek ezt a továbbtanulási lehetőséget Debrecenben!

Az ország egész területéről fogadnak fogyatékkal élő érettségizni akaró diákokat! Ja és még egy nagyon fontos:

kollégium van, mégpedig iskolán belül, tehát nem kell utazgatni!

Kérek mindenkit, ossza ezt az írást, hiszen ennek a hiánypótló kezdeményezésnek el kell jutnia a célközösséghez! Érdeklődni a Kettessy Aladár Gyengénlátó Általános Iskola Gimnázium és Kollégiumban vagy akár A Vakok és Gyengénlátók Szövetségénél vagy akár rajtam keresztül is lehet!

Köszönöm a jóindulatú megosztásokat!"

A debreceni iskola most az ország egész területéről várja a látássérült tanulókat. Egy megosztással te is segíthetsz Rebekának!

rebeka2
KÖVESS MINKET:




Koós János temetése részleteiről posztolt lánya, Koós Réka
A szertartásra mácius 20-án kerül sor.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 16.


hirdetés

A táncdalénekes-parodista-színész rövid betegséget követően március 3-án hunyt el, 81 éves korában.

A gyászoló család már korábban közleményt adott ki, melyben tudatták a végső búcsú helyét és idejét, illetve, hogy a szűk rokonságon kívül a nagyközönség is lehetőséget kap, hogy elbúcsúzzon szeretett művészétől.

Most Koós Réka is megoszotta a temetés részleteit közösségi oldalán:

"Édesapám, Koós János temetési szertartása 2019. március 20-án, 13:30-kor kezdődik a Farkasréti Temető Makovecz Terme előtt (Budapest 1124, Németvölgyi út 99).

Akik szeretnék leróni a kegyeletüket, ezt 13:30 és 14:30 között megtehetik, lehetőség szerint egy szál virággal.

14:30-kor hangzik majd el a búcsúbeszéd. Ezután együtt kísérjük Édesapámat utolsó útjára, a temető művészparcellájába.

Arra kérjük a helyszínen megjelent sajtó képviselőit, hogy a temetői szertartás alatt és után is tartsák tiszteletben az elhunyt emlékét valamint a család fájdalmát és interjúkészítéssel vagy fotózással ne zavarják meg a gyászolókat.

Köszönjük."

- írta a színésznő, a kommentelők pedig sorban biztosítják részvétükről és szeretetükről.

Réka korábban megható videóval búcsúzott imádott édesapjától.


KÖVESS MINKET:



Hatalmas meglepetés érte a nyugdíjba vonuló mentőorvost: a saját búcsúbulijára 'riasztották'
Azt hitte, egy fulladásos beteghez tartanak szirénázva, ehelyett azonban munkatársai várták.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 17.


hirdetés

27 év munka után megy nyugdíjba Harmath Ibolya mentőorvos. Az egyik utolsó riasztásán egy fulladásos beteghez hívták – legalábbis ő így tudta.

A szirénázó mentőautó azonban kollégáihoz vitte, akik ajándékokkal várták a munkájától búcsúzó doktornőt - derült ki az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalára feltöltött videóból.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is köszöntötte a doktornőt, aki semmit nem vett észre a napokig tartó szervezkedésből. A meglepetés jól sikerült, hatalmas tapssal üdvözölték a mentőorvosnőt, aki egy kisvárosnyi emberen segített a hosszú évek alatt - írta a mentőszolgálat közösségi oldalán.

Nézd meg te is!

Országos Mentőszolgálat

UTOLSÓ SZOLGÁLATÁN VICCELTÉK MEG BUDAPEST IKONIKUS MENTŐORVOSNŐJÉT Dr. Harmath Ibolya Bajtársnőnk 27 éven keresztül volt tartópillére a Központi Mentőállomás rohamcsoportjának, ám most nyugdíjba...


KÖVESS MINKET:




Eszenyi Enikő volt férjére, Kaszás Attilára emlékezik: "Mindig gondolok rád. Nagyon hiányzol!"
A legendás színész ma lenne 59 éves.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 16.


hirdetés

Kaszás Attila Jászai Mari-díjas színművész nevét számtalan sikeres színdarabból és többek között olyan alkotásokból ismerhette az ország, mint az Üvegrigris, vagy a Patika című sorozat.

Tragikus hirtelenségű halála mindenkit sokkolt: épp a Tizenkét dühös ember című darabra készült a Nemzeti Színház falai között, amikor összeesett. A mentőben újraélesztették, ám pár nap múlva agyvérzésben elhunyt a kórházban.

Mindez 12 évvel ezelőtt történt, ám első felesége, Eszenyi Enikő színésznő gyásza azóta sem csillapodott.

A két művészpalánta 18 évesen szeretett egymásba és 18 évig éltek boldog házasságban, majd az erőteljes kötelék válásuk után is összetartotta barátságukat.

A 47 éves korában elhunyt színész ma lenne 59 éves - Enikő közösségi oldalán emlékezett meg róla:

"Mindig gondolok rád. Nagyon hiányzol!"

- írta portréjához.

Forrás: Blikk


KÖVESS MINKET:




Így emlékezik Baló Györgyre az RTL Klub
Baló György 2015 óta vezette az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 18.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy 71 éves korában meghalt Baló György televíziós szerkesztő, műsorvezető, a Magyar Televízió volt kulturális igazgatója, Pulitzer- és Prima Primissima-díjas újságíró. 2015 óta vezette a Magyarul Balóval című műsort az RTL Klubon. Kollégái az RTL Híradóban és a Fókuszban is megemlékeztek róla egy-egy rövid összeállításban. A Híradó műsorvezetői Szellő István és Erős Antónia, valamit Pataki Zita is fekete ruhában jelentek meg a képernyőn.

A Híradóban és a Fókuszban is elhangzottak karrierje főbb állomása. Az RTL Híradónak nyilatkozó egykori kollégája, Horvát János szerint Baló György korának kimagasló televíziósa volt, aki maradandót alkotott.

Kotroczó Róbert az RTL Magyarország hírigazgatója azt mondta Baló György még a visszavonulása után is hosszas levelekben taglalta, hogyan lehetne jobbá tenni műsorát, ezért ők is bíztak benne, hogy tudják majd folytatni. A Fókuszban megszólalt szerkesztő kollégája Vidos Mihály is, akivel a Magyarul Balóval című műsort készítették.Vidos Mihály elmondta, hogy ő is akkor találkozott utoljára Baló Györggyel, amikor a nézők utoljára láthatták az RTL képernyőjén, ezután már csak SMS-ben kommunikáltak néha.

"Négy évnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük" - ezzel és így búcsúzott a nézőktől utolsó műsorában a televíziós.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x