hirdetés
lajkofelix.jpg

Lajkó Félix és a Volosi lemeze az elmúlt öt év legjobbjai között

Számos elismerés után most a Songlines választotta be a legjobb világzenei albumok közé.
MTI - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

Lajkó Félix és a lengyel Volosi közös lemeze is bekerült

az elmúlt öt év legjobb világzenei albumai közé. A nemzetközi listát, amelyen a lemezt a 14. helyre sorolták, a műfaj rangos szaklapja, a londoni székhelyű Songlines állította össze.

A vajdasági magyar hegedűvirtuóz, valamint a lengyel vonós zenekar által jegyzett anyag egyetlen magyar kiadású albumként szerepel a Songlines listáján - közölte a lemezt tavaly kiadó Fonó Budai Zeneház.

Lajkó Félix & VOŁOSI: 05 From the Ditch

A lemez az elmúlt időszakban számos éves nemzetközi világzenei összesítésben került 2019 legjobb albumai közé, a Songlines is előkelő helyre tette saját listáján.

hirdetés

Lajkó Félix és a Volosi albumát a közelmúltban Fonogram-díjra, valamint az ezzel egyenértékű lengyel elismerésre is jelölték, a korong korábban vezette a Balkan World Music Charts toplistáját, éves összesítésben is dobogós lett és hónapokon át volt az első háromban a berlini székhelyű World Music Charts Europe-on (WMCE).

A Songlines éves listáit Jo Frost szerkesztő and Simon Broughton főszerkesztő állítja össze. Az elmúlt öt évet mustráló listát a tunéziai producer, Ammar 808 Maghreb United című lemeze (kiadó: Glitterbeat Records) vezeti, a második helyre Anandi Bhattacharya indiai énekesnő Joys Abound című albuma került (Riverboat Records), a harmadik pedig Jeremy Dutcher kanadai zenész lett a Wolastoqiyik Lintuwakonawa című anyaggal (Jeremy Dutcher/Fontana North).


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
fokep.jpg

Hol Michelin-csillagos étteremben, hol meztelen testen készíti a tányérdesszerteket

Molnár Molli egy extravagáns cukrász, aki hamar végigjárta a szakmai ranglétrát. Szemkápráztatóan morbid finomságaira a legnívósabb éttermek és fétispartik egyaránt igényt tartanak.
Tóth Noémi interjúja - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Nehéz nem felfigyelni erre a magas, csinos lányra, aki ráadásul az öltözködésével is tesz róla, hogy minden szem rá szegeződjön. Molnár Mollit a goth-metal szubkultúrából ismerem, és amikor kiderült, egy elhivatott, tehetséges cukrászról van szó – aki ráadásul nem akármilyen területeken szokott alkotni –, feltétlenül ki kellett faggatnom.

– Hogyan és mikor csöppentél bele a cukrászat világába?

– Gimnazista koromban először orvosira készültem, pszichiáternek. Nővérem abban az időben tanult szintén orvosnak, és látva ezt a folyamatot, úgy döntöttem fél évvel az érettségi előtt, hogy nem szeretnék 30 éves koromig tanulni, hanem inkább csinálnék valami olyasmit, aminek kézzelfogható eredménye is van, belátható időn belül. Arra már nem emlékszem pontosan, hogyan is ugrott be épp a cukrászat, mint ötlet, de az biztos, hogy egészen kisgyerekkorom óta szerettem a konyhában segíteni, sütni-főzni.

– Hogyhogy pont a bonbonokra és tányérdesszertekre specializálódtál?

– A bonbonozást a cukrászképzésem közben szerettem meg. Akkor annyira magával ragadott a csokoládéval való foglalkozás, hogy karácsonyra mindenki bonbont kapott tőlem, úgy 200 darabot gyártottam le itthon. Azóta is az egyik kedvenc elfoglaltságom bonbonokat készíteni.

hirdetés

Sokan nehéznek gondolják a csokizást, de szerintem mindössze annyi a titka – a sok gyakorláson túl –, hogy az ember elfogadja, hogy a csokoládénak önálló „akarata” van, és ezt alázattal kezelje, onnantól sima ügy.

A tányérdesszertekről nem igazán tanultunk sokat az iskolában, akkor még nem figyeltem fel erre a területre. Majd az iskola végeztével elkezdtem Kocsis Zsolttal, a mentorommal dolgozni, aki pont ezen a vonalon mozgott, így én is átvettem tőle. Hamar beleszerettem, és onnantól elképzelni sem tudtam volna mást magamnak.

– Fiatal korod ellenére hamar felküzdötted magadat a gasztronómiai ranglétrán: a legnívósabb éttermekben dolgozol, illetve tartottál már fine dining tányérdesszert-kurzust is Fehér Judit győri mestercukrásszal együtt. Mesélnél kicsit a szakmai előmeneteledről, hogy hol tanultál és dolgoztál eddig?

– Említettem a mentoromat, Zsoltot. Neki köszönhetem, hogy ott tartok szakmailag, ahol. Érettségi után egy OKJ-s képzést kezdtem el a Gödöllői Szakképző Magániskolában. Remek választás volt! A két tanév közötti nyáron sikerült kijutnom négy hónapra Ciprusra dolgozni. Sajnos azóta az iskola már megszűnt, de én nagyon örülök, hogy nekem még sikerült ott tanulnom.

A második évben egyszer csak Zsolt bejött hozzánk az osztályba, és mondta, hogy keres maga mellé egy tanulót, valakit, aki szívesen dolgozna vele külföldön. Három másik osztálytársammal együtt én is felkaptam a fejem a lehetőségre, végül Zsolt engem választott.

A képzésem lezárulása után egyből mentem is ki Mallorcára, ott kezdtük meg a mentorommal a közös munkát. Három éven keresztül dolgoztunk együtt Európa-szerte (Mallorca, Írország, Ausztria, Málta, Németország) a legelegánsabb hotelekben, valamint fine dining éttermekben. Ezalatt a 3 év alatt többet tudtam tanulni, mint más 6-8 év alatt.

Sajnos a mi szakmánkban is még mindig jellemző a szakmai irigység. Emiatt egyedül nagyon nehezen tud fejlődni bárki, mert sokan nem hajlandóak tanítani a kezdőket. Nekem ezért volt nagy mázlim Zsolttal, mert ő kifejezetten tanítani akart. Mikor pedig már volt némi tapasztalatom, akkor hagyott kibontakozni: ha kitaláltam egy új desszertet, azt meg is csinálhattam, kísérletezhettem új dolgokkal, és teljesen szabad kezet kaptam. Egyenlő félként kezelt, nekem is volt beleszólásom a munkába, hogy miket csináljunk.

– A csoki-szignód egy pókháló, és lehet tudni rólad, hogy a sötét zenék iránt vonzódsz, bár az öltözködésed eleve árulkodó. Hogyan fogadta a szakma és a vendégkör, hogy bevonod a szakmádba a hobbidat is?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kapus2.jpg

Rekorder a 20 diplomás magyar férfi: legutóbb horgászvizsgát tett, de sminkelni is tud

„A tizenötödik diplomáig igazából nem is éreztem, hogy ez valami rekord, vagy valami különlegesség lenne, de azóta is hajt a tudásvágy” – mondja Kapus Krisztián, aki nemrég vehette át huszadik oklevelét.
Dobó Maitz Petra cikke - szmo.hu
2020. október 14.


hirdetés

Egyértelmű, hogy az első kérdésünk az volt hozzá, mi motiválta őt és egyáltalán miért végzett el húsz különböző felsőfokú képzést.

Kapus Krisztián: Kicsi gyerekkorom óta hajt a tudásszomj. Én már általános iskolában és középiskolában is a könyvtárban éreztem leginkább otthon magam. Piarista középiskolába jártam, ahol piarista szerzetesek tanítottak, és ez rengeteg inspirációt adott, hogy soha, egy percig ne enyhüljön bennem a kíváncsiság.

Hatodikos voltam, amikor versem jelent meg, tagja voltam a nyolcvanas években oly népszerű kincskeresők csapatának. Felnőttként pedig bármi, ami felkeltette az érdeklődésemet arra sarkalt, tudjak meg még többet róla. És ha befejeztem egy iskolát, addigra már újabb és újabb tudományok is izgatták a fantáziámat.

– Amikor bemutatkozol, mit mondasz magadról egy ismeretlen társaságban? Kicsoda Kapus Krisztián, ha egy hivatást is oda kell biggyesztened a neved mögé?

– Talán pedagógusnak vagy ifjúsági közösségszervezőnek titulálnám magam.

hirdetés

A pedagógus szó számomra azt jelenti: nem tantárgyakat tanítok, inkább embereket nevelek.

A legtöbb időmet fiatalokkal töltöm, táborokat szervezek, rádióztunk, újságot írtunk. Elvégeztem egy ifjúsági szakértői képzést is, de ilyen nagy szavakat, mint szakértő, inkább nem használnék.

– A mai fiatalok egy fura évezred első éveiben vannak, amikor érezzük, a régimódi iskolatípusok, a maradibb berögzülések helyett muszáj nyitni az új felé. Amikor már nyelvet nem a szótárfüzet bemagolásával tanulunk, amikor a tananyagról beszélgetni, azt tovább kutatni a kihívás, és nem visszaadni szóról szóra azt, amit a tankönyvek írnak. Mit tudnál mondani egy mai fiatalnak arról, hogyan is kell tanulni? Hiszen tudjuk jól, ez az, amire a diákokat még nem tanították meg, és ez az idei év otthontanulásos időszakában markánsan meg is mutatkozott.

– A gyerekekben még zsigerből megvan az a tudásvágy, az az elemi erő, hogy majd ők megválthatják a világot. Ez az, amit nem szabad belőlük kiölni. Fel kell kelteni az érdeklődést és hagyni kell őket, hogy kutakodjanak a témában, hogy ki tudják fejezni önmagukat az adott témakörben és meg is tudják találni benne a saját motivációikat. Ha pedig megvan ez az alap érdeklődés, akkor az magával vonzza a vágyat, hogy még többet tudjanak.

– Mennyire menő az, ha valakinek van húsz diplomája? Értem ez alatt azt, hogy láttam, többen írnak a teljesítményed kapcsán negatív hozzászólásokat is.

– Igen, menetrendszerűen megérkezett a vélemény, miszerint én 28 éve az állam pénzén ingyenélősködöm, de meg kell nyugtatnom mindenkit: dolgozom és a tanulmányaimat emellett végzem.

Az sem igaz, miszerint egy sápatag, kocka, csúcsfejű lény lennék, aki közel három évtizede el sem hagyta az otthonát. Hovatovább három gyermekes családapa is vagyok, akinek az egyik lánya épp jogot tanul Szegeden.

– Hogyan fogadod ezeket a véleményeket?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
magyar-kislany-siker-ck.jpg

Lerajzolta a jövő autóját – egy magyar kislány is nyert a Rolls-Royce nemzetközi versenyén

A 11 éves Léna is megrajzolta, milyen lesz a jövő autója. Alkotása pedig a négy kategória közül az egyik legjobbja lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 12.


hirdetés

16 évesnél fiatalabb gyerekeknek hirdetett versenyt a Rolls-Royce. A Young Designer Competition néven futó versenyen a gyerekeknek a jövő autóját kellett lerajzolniuk. A pályázatra 80 országból összesen 5 ezer alkotás érkezett.

A szakmai zsűri 4 kategóriában hirdetett győztest,

a "FUN" nevű kategória nyertese pedig egy 11 éves magyar kislány lett.

Léna egy igazán különleges autót tervezett.

A nyertes műveket, így Lénáét, és további három, külön elismeréssel díjazott alkotást is a Rolls-Royce Design Team csodálatos, digitális illusztrációként is elkészítette. A csapat ugyanazokkal a szoftverekkel és folyamatokkal dolgozott, amelyekkel a valódi Rolls-Royce-ok tervein is szoktak.

hirdetés

A Kínából, Japánból, Franciaországból és Magyarországról származó nyertesek pedig a közeljövőben egy sofőrös Rolls-Royce luxusautóval mehetnek majd iskolába a legjobb barátjuk társaságában.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
12-eves-egyetemista.jpg

Még csak 12 éves, de már mérnöknek tanul, és az egyik legelitebb amerikai egyetem legfiatalabb hallgatója lesz

Az amerikai fiú már kétévesen tudott olvasni, háromévesen pedig már az anyanyelve mellett négy másik nyelvet is tanult. Tökéletesen tisztában van vele, hogy ő más, mint a kortársai.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 16.


hirdetés

Történelmet írt egy 12 éves amerikai kisfiú azzal, hogy ő lesz a legfiatalabb hallgató a repülőmérnöki szakon a Georgiai Technológiai Intézetben.

A technológia-központú atlantai intézmény az egyik legjobb kutatóegyetem az Egyesült Államokban. Ide fog járni Caleb Anderson, aki eddig egy műszaki főiskolán tanult. Most pedig majd duplaannyi idős szaktársakkal együtt sajátíthatja el a repülőmérnöki szakma fortélyait.

Szülei már nagyon korán észrevették, hogy fiuk különleges gyermek. Már kétévesen el tudta olvasni az Egyesült Államok alkotmányát, háromévesen már az anyanyelve mellett spanyolt, franciát és mandarin nyelvet is tanult, sőt kilenc éves korára a jelnyelvet is elsajátította. Szó szerint végisöpört az általános és középiskolán, majd ezzel állt az édesanyja elé.

"Azt mondta: 'Anya, unatkozom. Ez nem jelent kihívást nekem, nem tudok fejlődni. Szerintem készen állok a főiskolára'"

- emlékezett vissza az anyuka, Claire Anderson.

hirdetés

Caleb így nagyon fiatalon elkezdte főiskolai tanulmányait, most, 12 évesen már másodéves. Ezzel sikerült felhívnia magára a Georgiai Technológiai Intézet figyelmét is, ami azért nagy szó, mert ez álmai iskolája.

A kisfiú már el is látogatott az intézménybe, ahol megnézhette a laborokat és az egyetem elnökével is találkozhatott. A repülőmérnöki tanszék vezetője szerint Caleb tökéletes jelölt a programjukra, és nagyon sikeres lesz, ha náluk tanul.

Szülei támogatják fiuk tanulmányait, nekik csak az a fontos, hogy Caleb jó helyen legyen. Korábban ugyanis az iskolatársai lenézték és különcnek tartották, emiatt a gyerek rossz élményként élte meg az általános iskolai éveket.

A fiatal zseni nem gondolja, hogy különc lenne, azt viszont elfogadta, hogy ő más, mint a többiek...és sokkal okosabb.

"Ez az életem, én ilyen vagyok. És ennek megfelelően fogok élni egész életemben"

- vallja Caleb.

Forrás: CBS News

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!