hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
ekljrgf
L. Ritók Nóra: “Ilyen, amikor fogy valaki körül a levegő”
A mélyszegényeken segítő Igazgyöngy Alapítvány azután került fel a külföldről támogatottak listájára, hogy 1000 gyereknek adott Lázár Ervin könyvet. Interjú.
Berei Dániel, képek: Igazgyöngy Alapítvány - szmo.hu
2018. január 04.


hirdetés

L. Ritók Nóra Berettyóújfalun és térségében küzd a mélyszegénység ellen. Testközelből látja, hogyan tesz tönkre embereket a közmunkaprogram, a szegregált oktatás, a leszállított tankötelezettség.

Alapítványa, az Igazgyöngy mára rengeteg kilátástalan családnak segített a túlélésben. Interjú a generációs szegénységről, annak okairól, a hatalom gőgösségéről, a kormány gyűlölet- és félelemkeltő, civilellenes kampányáról.

Milyen volt a Pápával kezet fogni?

Rendkívül felemelő élmény volt egy ilyen karizmatikus emberrel találkozni, akinek ráadásul az értékrendjével ennyire azonosulni tudunk. Rómában él egy támogatónk, aki sokáig dolgozott azon, hogy egy kiállítást összehozzon nekünk az olasz fővárosban. Az igazgyöngyös gyerekek munkáiból egy héttel korábban nyílt kiállítás, annak a zárására mentünk ki, így mehettünk el egy pápai audienciára.

Azt gondolom, hogy óriási dolog, ha egy nem vallásos civil szervezet ilyen lehetőséget kap. Próbáltuk is megragadni, abban a levélben, amit átadtam neki, több olyan civil szervezet nehéz helyzetéről is írtam, ami a társadalom perifériájára szorult embereknek segít.

Történt még fontos dolog decemberben: megjelent a könyve. Mire utal a címe?

A Láthatatlan Magyarország egy olyan szegmensét mutatja meg a társadalomnak, amit az intézményrendszer, a döntéshozók és a hozzájuk tartozó média sem szeret láttatni. A mélyszegénységet, mint problémát helyezi fókuszba a könyv, amivel a rendszerváltás óta nem tudott és talán nem is akart kezdeni semmit a hatalom.

Úgy tűnik, számukra ez a Magyarország láthatatlan, erre utal a cím.

A könyv több, mint ezer blogbejegyzés szerkesztett összefoglalója. Miért tartotta fontosnak, hogy könyv formájában is megjelenjenek a sorai?

A generációs mélyszegénység egy szinte megoldhatatlan probléma, de egyáltalán nem mindegy, milyen arányban van jelen egy társadalomban. Úgy érzem, Magyarországon már az elviselhetetlenséget súrolja a mértéke, ezért örültem, mikor a Tea Kiadó megkeresett az ötlettel, hogy könyv formájában is adjunk közre egy válogatást.

A könyv bemutatóján azt mondta, vannak benne olyan történetek, amik a mai napig megrázzák. Melyek ezek?

Azok a leginkább torokszorítóak, amelyek gyerekekhez kötődnek. Emlékszem, sokadjára olvastam a kéziratot, de mindig beleborzongtam egy történetbe. Egy nagyon rossz helyzetben élő, beteg gyerekeket nevelő, mélyszegény család hatalmas közüzemi tartozást halmozott fel, az otthonuk is veszélybe került. Egy támogató több százezer forinttal segítette ki őket, amivel némileg rendeződött a sorsuk. Aztán eljöttek hozzám az iskolába, köszönetet mondani, egy tanóra végén, de elsírták magukat közben… aztán én is sírtam. A gyerekek pedig csak néztek ránk, ahogy együtt bőgünk.

A könyv vegyíti a széles társadalmi problémákat bemutató írásokat és az egyéni történeteket. Úgy gondolja, ez a kombináció segíthet érzékenyíteni a döntéshozókat is?

Azt hiszem, ahhoz, hogy valaki megértse ezeket a nagyon súlyos problémákat, mind a kettő, a makro- és a mikroszint is szükséges. Ettől is lesz a mű hiteles: az emberek érzik, hogy nem csak elméleti fejtegetésről, általános jelenségekről, hanem a kőkemény valóságról van szó.

Ha a kérdésre kell válaszolnom: nem gondolom, hogy a kormány szociális érzékenysége ettől változna.

Az ő kommunikációjuk arról szól, hogy ezen a területen is óriási eredményeket értek el, a szegénység mértéke elenyésző, sőt, ez a kérdéskör nem is létezik.

Ha viszont a leendő szakemberek, leendő politikusok hozzáállását kicsit sikerül megváltoztatni, már megérte.

lkejrgf

Egy interjúban azt mondta "a problémát akkor lehetne megszüntetni vagy legalább mérsékelni, ha az okokkal foglalkoznánk, és az okokkal 2009 óta egyre kevésbé foglalkozik a rendszer.” Mik a valódi okok?

A legnagyobb probléma az, hogy a döntések nem a változásokat is követő, független szakértői elemzések alapján készülnek. Nincs stratégia arra, hogy a szegény gyerekek körében milyen oktatási rendszerre lenne szükség, hogy hogyan lehetne a jelenleg közmunkában foglalkoztatott embereknek a munkavállalói kompetenciáit ténylegesen fejleszteni, vagy hogy a lakhatási szegénység továbbgyűrűzésének mik az okai. Bár léteznek ezekben a témákban szakirodalmak, azt nem látni, hogy ezek megjelennének a döntéshozói mechanizmusban.

A rendszerváltás előtt kezdtem az oktatásban dolgozni, több mint 8 éve pedig a szegregátumok, a szociális munka világában is dolgozom. Ennyi idő eltelt, de még nem láttam, hogy az intézkedéseket bárki is összehangolta volna. Nem lehet csak az oktatásba vagy csak a lakáskérdésbe belenyúlni, mert az egypontú beavatkozás hatásait a többi leamortizálja.

Az is gond, hogy a rendszerváltás óta minden új kormány az előző elindított programjait rögtön a kukába dobja, és „újratervez”. Itt egy választási ciklus, vagy egy uniós projektév alatt nem lehet eredményeket elérni. A megoldás egy helyi problématérkép elkészítése és egy erre épülő, hosszútávú - minimum 20 évre tervező -, stratégiaszerű munka megkezdése lenne.

A közmunkáról azt mondja a kormány, hogy visszavezeti az embereket a munka világába, Ön pedig azt mondja, hogy ez a program még csak reményt sem nyújt a szegény családoknak. Miért?

A legfontosabb, hogy a közmunkával szerezhető jövedelem nem elég a megélhetésre.

Fontos az is, hogy nincs annyi munka egy-egy településen, amennyit a közmunkásoknak adnának. A lényeg, hogy reggel és este aláírják a jelenléti ívet, hogy a kettő között mi történik, sokszor senkit nem érdekel. Az időfaktor a fontos, és nem az eredmény. A közmunka többnyire nem értékteremtő munka, ezért az életpályájuk sem ível felfelé. Nem is kell odatenniük magukat. Ha azt látnák, hogy a munkájuknak van értelme, sokkal nagyobb lelkesedéssel csinálnák. Lenne céljuk, hogy jobb munkahelyre kerüljenek, hogy nőjön a bérük, stb.

A közmunkában nincs fejlesztés. Azok, akik valamilyen szakértelemmel rendelkeznek, a szegény területekről már elköltöztek, és most vagy Nyugat-Magyarországon vagy külföldön dolgoznak. Akik itt maradtak, többségében alkalmatlanok a valós munkaerő-piacra. Mi is látjuk, hogy sokan, akik innen elindulnak szerencsét próbálni, egy hónap után visszajönnek, mert nem bírják a terhelést, felelősséget, ami a munkával jár.

Rendszeresen kapunk megkereséseket Nyugat-Magyarországról, ahol hatalmas probléma a munkaerőhiány, még olyat is, hogy 300 ezres kezdő bérrel, ingyen szállással keresnek képesítés nélküli embert, fizikai munkára. Mégsem tudunk senkit nyugodt szívvel küldeni… Ez jól jelzi, hogy a közmunka nem vezeti vissza az embereket a munka világába.

Papíron ugyan nagyon jól hangzik, hogy a közmunkához jár OKJ-s képzés. Csakhogy tele vagyunk olyan tanfolyamokkal, ami abban a régióban, ahol ezek az emberek élnek, értelmezhetetlenek. Minek végez el valaki targoncavezetői tanfolyamot egy faluban, ahol még nem láttak targoncát? Miért próbálunk számítástechnikai, adatbeviteli végzettséget adni valakinek, akinek problémái vannak az írással-olvasással? Bár a rendszer hangzatos, rengeteg probléma van ezzel is.

lkejrf

Ön azt is mondja, hogy a 16 éves korra levitt tankötelezettség is árt a szegényebb fiataloknak. Miért?

Azért, mert úgy kerülnek ki az iskolából, hogy nincs meg a tudásuk, amivel a munkaerőpiacon érvényesülni tudnának. Egy 16 éves, szakképesítés nélküli, alapkészség-hiányos gyereknek semmi esélye egy szegregátumban.

Erre szokták mondani, hogy akkor sem volt más, amikor 18 éves korukig ott ültek az iskolában. Ez igaz, de erre én azt mondom, hogy akkor az oktatási rendszert kellene megváltoztatni, nem a tankötelezettség korhatárát, mert az nem old meg semmit.

Azok a tinédzserek, akik kikerülnek az iskolából és azt látják, hogy nincsenek lehetőségeik, folyamatos kudarcokkal szembesülnek és nincs esélyük a pénzkeresetre sem, egyenes az útjuk a bűnözésig.

Már fiatalabb korban is megjelenik az iskolakerülés, a herbál, az agresszió.

Sok gyereket inkább otthon tartanak a szülei, mert akkor nem keveredik verekedésbe, kábítószeres ügybe az iskolában.

A közmunka és a közoktatás sem kapcsolódik kellőképpen. Mondok egy példát: egy lány azt tanulja a szakképzésben, hogy kell pl. zöldséget tartósítani. Ugyanebbe az intézménybe felveszik az anyját OKJ-s képzésre, ahol pár hónap alatt “megtanulja” ugyanazt, ráadásul közmunkabér jár érte. Mi fogalmazódik meg ebben a lányban? Az, hogy minek járjon iskolába, 16 éves korában inkább abbahagyja, aztán tanulja ugyanazt, pénzért. Ugyanez van a kőművestanfolyamokkal…

Mit jelent az, hogy az oktatásunk még sosem volt ennyire szegregált? Mi ezzel a baj?

Bizonyos településeken, ahol magasabb a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma diákok aránya, onnan a jobb társadalmi státuszú gyerekeket a szüleik elviszik másik település iskolájába. Ez a szabad iskolaválasztás bevezetése óta így működik.

Bár ezt sem tudta igazán kezelni a rendszer, a spontán szegregációk valamelyest elviselhetőbb hatásokat produkáltak, köszönhetően számos állami támogatásnak és fejlesztő programnak. Akkor lett még rosszabb a helyzet, amikor új, főleg egyházi iskolák nyíltak. Ezek az iskolák a kimutatások szerint háromszor akkora összeget tudnak oktatásra költeni, mint az államiak. A szegregáció felgyorsult, az állami iskolákból eltűntek a jobb társadalmi státuszú gyerekek, az egyháziakba iratkoztak, az államiban pedig maradtak a szegények, romák, pedagógiai többletfeladatokat igénylők.

Az integrált iskolában, egy jó pedagógiai programmal a problémás gyerekeket sokkal jobban tudják kezelni, mert ott van előttük az osztályban, iskolában a korosztály jó példája is. A szegregált iskolában ez egyáltalán nem működik, esély sincs a hátrányos helyzetű, problémás gyerekek felzárkóztatására. A plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek halmozódása olyan folyamatokat indít meg, ami egyre lejjebb sodorja az iskolákat.

Integrációs készségeket nem lehet fejleszteni egy olyan osztályban, ahol a diákok mind romák, a tanár pedig egyedül képviseli a többségi társadalmat a teremben.

Vegyes osztályok kellenek, amiben egy jó pedagógiai programmal az integráció, együttélés felé kell terelni mindkét oldalt, azaz minden gyereket.

Az Igazgyöngy Alapítványt ma már úgy definiálja, hogy esélyteremtő modell. Ez mit jelent?

Amikor az Igazgyöngy elindult, csak az oktatásra koncentrált. Azt kellett látnunk egy idő után, hogy az a társadalmi csoport, ahonnan a tanítványaink zöme érkezett, tehát a generációs mélyszegények életén nem sokat változtattunk, mert az otthoni közeg leamortizálta az iskolánk pozitív hatásait.

Ezért 8 évvel ezelőtt nyitottunk a családgondozás felé és elkezdtük családok kríziskezelését. Aztán rájöttünk, hogy ez is kevés, mert a családok szétesett közösségekben élnek, ezért elkezdtük a közösségfejlesztést is ezeken a halmozottan hátrányos településeken. Később észrevettük, hogy az az intézményrendszer is számos sebből vérzik, ahová ezek a családok a problémáikkal fordulhatnak. Forráshiánytól, eszköztelenségtől, kiégéstől szenvednek, ezért az alapítvány elkezdett egy mediáló tevékenységet. Később az is világossá vált, hogy hiába fejlődnek az emberek és a közösségek, ha nincs munka, az egésznek nincs értelme. Ekkor kezdtünk el a munkahelyteremtésbe is.

Végül annyi területet ismertünk meg, hogy számunkra is kiderült, rengeteg beavatkozási pont van a mélyszegénység kezelésében. A mi munkánk így vált egy modellé,

aminek a célja az, hogy a következő generáció ezekben a közösségekben egy magasabb életszínvonalon éljen majd.

lekjrgf

Az is cél, hogy más régiók, más országok is alkalmazzák ezt a modellt?

Elég nagy a kitekintésünk, ismerjük a helyzetet Magyarország szegény régióiban, nemzetközi együttműködések miatt a román, a bolgár vagy a szlovák szegénység helyzetéről is vannak információink. Azt el kell mondani, hogy minden régiónak megvannak a nagyon erős sajátosságai, de dolgozunk azon, hogy adoptálható legyen ez a modell.

Azt gondoljuk, hogy minden országnak magának kell megoldásokat találnia az integrációs problémáira, a kanadai eszkimóktól az ausztrál aboriginálokig, A romák integrációjának problémája Magyarországon is hordoz nemzeti sajátosságokat. Amit mi tudunk most, azok fontos tapasztalati tudások. A problématérképről, a bizalomépítésről, a fejlesztés kereteiről. Ezt a tudást tudjuk átadni másoknak, akik a saját stratégiájukat építhetik fel e mentén.

Hatással van a kormány civilellenes kampánya az Igazgyöngyre?

Alapvetően nehéz helyzetben vagyunk, mert az alapítványunk az állam működési hézagjaiban működik, sőt, azokat a hiányosságokat kommunikáljuk, amik amúgy az államot terhelik. Nekünk emiatt mindig nehéz volt a viszonyunk a regnáló hatalommal, de civilként azt sosem éreztük, amit most: gyanakvást, gyűlöletet, fenyegetettséget.

Eljutottunk oda, hogy már fölösleges pályázatot beadnunk, úgysem nyerhetünk sosem.

Sosem tagadtuk, hogy már a kezdetektől kaptunk Soros György alapítványától pénzt. Én ebben semmilyen nemzetellenes vonatkozást nem vagyok hajlandó látni és biztos vagyok abban, hogy a mi tevékenységünk, a Soros- és egyéb külföldi támogatások segítségével javít a mélyszegénységben élők helyzetén.

Az nem jó érzés, hogy listákon jelenik meg a nevünk. Az Igazgyöngy Alapítvány ráadásul úgy csúszott át a 7,2 milliós támogatási plafonon, hogy nyertünk egy pályázaton, ami lehetővé tette, hogy 1000 hátrányos gyereknek adjunk egy-egy Lázár Ervin könyvet. Ez lenne a gyanús tevékenység?

Az, hogy felkerültünk a külföldről támogatott szervezetek listájára, az még önmagában nem baj, de az igen, hogy nem tudjuk, mi lesz a következő lépés.

Nem tudom biztosan állítani azt, hogy 2018-ban nem hoznak egy olyan rendeletet, hogy az ilyen szervezetek nem kérhetnek 1%-ot vagy éppen nem tarthatnak fenn iskolát. Ilyen érzés, amikor fogy a levegő az ember körül.


KÖVESS MINKET:





Az Európai Unió legszegényebb szeglete, a romák mégis felfelé tartanak
Északnyugat-Bulgáriában, az ország és egyben az Európai Unió legszegényebb régiójában van egy kisváros, ahol mostanra nincsen roma fiatal, aki ne fejezné be legalább a középiskolát.
Neuberger Eszter írása, Abcúg - szmo.hu
2019. március 18.


hirdetés

Húsz-harminc évvel ezelőtt még Lomban is pont olyan siralmasak voltak a lemorzsolódási arányok, mint a régió többi településén, de aztán mozgásba lendült egy helyi roma civil szervezet és az oktatási ügyekre amúgy is fogékony városvezetés, és egyéni esetkezeléssel egyre több és több olyan diákot tudtak benntartani a helyi iskolákban, akiket kifelé húzott onnan a szegénység. Hogy egy szegregált szakközépiskola egyik osztályában a tanulók fele egyetemre akarjon menni, ahhoz persze kell az egész közösség. Itt már minden szülő megértette, hogy a gyereke annál magasabbra jut, minél tovább bent marad az iskolában.

A roma gyerekek, fiatalok egyenlőtlen hozzáférése az oktatáshoz Bulgáriában épp akkora probléma, mint Magyarországon.

Az országban a roma gyerekek, fiatalok járnak a legrövidebb ideig iskolába, és az iskolai szegregáció miatt általában rosszabb minőségű oktatásban részesülnek, mint bolgár nemzetiségű társaik. A felsőoktatásba bekerülők között is a romák aránya a legkisebb – a másik nagy kisebbség, a törökök is többen vannak az egyetemeken.

Ahogy itthon is, Bulgáriában is a roma fiatalokat érinti a lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás problémája. (Hogy ennek milyen következményei lesznek később az életükben, arról magyar vonatkozásban már többször, például ebben a cikkben is írt az Abcúg.) Egy 2011-es Európai Uniós felmérés szerint a 11 uniós országból, ahol jelentős roma kisebbség él, Bulgáriában volt a legmagasabb (67 százalék) a roma válaszadók körében azoknak az aránya, akik 16 éves korukban vagy előbb hagyták ott az iskolát, a válaszadók 31 százaléka pedig még az általános iskolát sem fejezte be.

Az északnyugat-bulgáriai 25 ezres kisvárosban, Lomban ez utóbbi problémára feküdt rá a városvezetés és egy helyi roma civil szervezet, és elérték, hogy mostanra ne legyen olyan roma diák a városban, aki nem jut el legalább a 12. osztály befejezéséig és az érettségiig. Most már inkább az lett a cél, hogy innen tovább, egyetemre is menjenek.

Bulgáriában általában az önkormányzatok az iskolák fenntartói, ezért adataik is vannak az oktatás területéről. Ezek szerint a tavalyi, 2017/2018-as tanévben a város tíz iskolájában tanuló 1834 diákból

nem volt egy olyan tanuló sem, aki a családja rossz anyagi helyzete, gyermekvállalás vagy munka – azaz a lemorzsolódás klasszikus okai miatt hagyta volna ott az iskolát.

(194 iskolaelhagyót ugyan megjelölnek az iskolákat fenntartó önkormányzat statisztikái, ők azonban azért estek ki a bolgár oktatási rendszerből, mert a szüleikkel külföldre költöztek, és mostantól ott járnak iskolába.)

Utánanyúlnak a lemorzsolódó gyerekeknek

Egy február közepén meglehetősen ritka, napos délutánon, a Duna-parti kisváros központjában találkoztak Ognyana Najdenovával, egy roma származású angoltanárnővel. A munkahelyével szemben ültek be egy kávézóba.

Ognyana egyike azoknak a roma értelmiségieknek, akik, miután diplomát szereztek, visszatértek Lomba, hogy segítsenek a helyi roma közösségnek. A tanárnő 22 éves tanári pályája alatt tehetséges helyi diákok generációit segítette az egyetemre.

Az iskola, ahol Ognyana tanít, a város és a környék egyik legerősebb gimnáziuma. Itt tanul az angoltanárnő 15 éves lánya is – egy a nagyjából 30 roma fiatal közül, akik a 300 fős iskolába járnak, és minden esélyük megvan, hogy bekerüljenek az ország legjobb egyetemeire.

Ognyana lányával, a környék legerősebb középiskolája előtt. / Fotó: Hajdú D. András

Bár ez még mindig csak tíz százalékos arány, 30 évvel ezelőtt az is elképzelhetetlen lett volna, hogy akár csak egyetlen roma tanulóval találkozzunk ebben a jóhírű gimnáziumban. Sőt, még a szakközépiskolákban sem láttunk volna sok roma diákot.

A kilencvenes években Lomban a roma fiatalok mindössze 5 százaléka fejezte be a középiskolát – emlékszik vissza Nikolaj Kirilov, a helyi roma közösség egyik vezéralakja, a városban működő egyetlen roma civil szervezet, a Roma-Lom Alapítvány vezetője.

Az 1996 óta működő szervezet többek között azon dolgozott az elmúlt évtizedekben, hogy behozzák az iskolába, és ott is tartsák a lomi és környékbeli roma gyerekeket.

Ebben találtak partnerre a városvezetésben. Penka Penkova, a Lomot 15 éve vezető polgármester ugyanis – ex-pedagógusként – láthatóan fontosnak tartja az oktatási kérdéseket.

“Minden egyes gyereknek utánamegyünk, és megpróbáljuk megoldani azokat a problémákat, amik kifelé húzzák őket az iskolából”

– magyarázza a polgármester, mikor irodájában interjúztak vele, mi a módszerük lényege, amit nagyjából Penkova első hivatalba kerülése óta alkalmaznak a korai iskolaelhagyás megállítására.

Ebben a munkában fontos szerepe van a Kirilov vezette Roma-Lom Alapítványnak. Az ő “egészségügyi mediátoraik” azok, akik állandó kapcsolatban vannak a helyi roma családokkal, és első kézből értesülnek róla, ha valahol probléma van.

A Roma-Lom Alapítványtól távozik két kliens. / Fotó: Hajdú D. András

“Ha egy gyerekről kiderül, hogy azért szeretné otthagyni az iskolát, mert dolgozni akar, hogy a családi kasszát támogassa, akkor a szülőknek segítünk munkához jutni: a munkaügyi szolgálat először őket fogja kiközvetíteni valamilyen betöltetlen állásra” – mondja a polgármester.

Sok olyan esettel is találkoznak, amikor azért nem megy a gyerek iskolába, mert nincs meleg kabátja vagy cipője. “Ilyenkor egy bizonyos fokig anyagilag is tudjuk támogatni a családot”. Megtudják: a mostani tanév első félévének végén három gyereknek volt szüksége ilyen segítségre. Ők egyenként 200 leva támogatást kaptak az önkormányzat erre elkülönített pénzalapjából, hogy el tudják kezdeni a következő félévüket az iskolában. (A minimálbér 500 leva körül alakul most az országban.)

Személyi motivátor a szegregálódó iskola igazgatóhelyettese

A Mengyelejev Szakközépiskola az egyik olyan iskola Lomban, ahová nagy számban járnak hátrányos helyzetű, főleg roma tanulók. A diákság nagyjából 90 százalékát adják. A vendéglátóipari, agrár és gazdasági képzéseket kínáló iskola is áldozatául esett annak a folyamatnak, amit Magyarországon is ismerünk. Az etnikailag még a kétezres években is teljesen vegyes iskolából fokozatosan elszivárogtak a bolgár nemzetiségű tanulók.

Bár az iskola szintén külön pénzalapot hozott létre a hátrányos helyzetű diákok segítésére, úgy tűnik, itt az egyik legnagyobb szerepe a személyes motivációnak van a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok megtartásában. Ebben az egyik legjobb Georgij Georgijev, az iskola igazgatóhelyettese. A roma pedagógus saját példájával próbálja motiválni a diákjait.

Georgijev igazgató-helyettes. / Fotó: Hajdú D. András

A tablón lévő diákokból majdnem mindenki egyetemen tanul most, és ötük kivételével mindenki roma. / Fotó: Hajdú D. András

“Én is ebben a szakközépiskolában végeztem, innen sikerült bejutnom egy jónak számító közgazdasági egyetemre” – meséli íróasztalánál ülve a negyvenes éveiben járó Georgijev. “Igaz, három év késéssel, mert érettségi után muszáj volt dolgoznom, hogy pénzt gyűjtsek az tanulmányaimra.” Georgijev aztán a doktori fokozatig vitte kereskedelmi tanulmányait, amit még három diploma követett: közgazdaság- és informatika tanári, közigazgatási.

A fiatal tanár 2006-ban tért vissza a Mengyelejevbe. Egy meghirdetett tanári állásra jelentkezett, de óriási meglepetés volt neki, mikor az iskola akkori igazgatója rögtön helyettesévé tette meg.

Ez olyan lendületet adott Georgijevnek, ami mostanáig kitart.

“Minden új osztálynak elmesélem az első napjukon ebben az iskolában teljesen őszintén a saját történetemet. Hogy ugyanebből az iskolából, a nehézségek ellenére, ha három év kihagyással is, de bejutottam az egyetemre. És hogy annak köszönhetem, hogy most itt vagyok. Szerintem a személyes példák tudják igazán vonzóvá tenni a fiatalok számára a továbbtanulást”

– magyarázza az igazgatóhelyettes, aki találkozónk egy pontján az iskola bejáratánál kifüggesztett, az előző végzős évfolyam legjobb tanulóit bemutató tablóhoz vezet minket. “Ezekből a diákokból majdnem mindenki egyetemen tanul most, és ötük kivételével mindenki roma” – mondja, majd hozzáteszi: az egész tavaly végzett évfolyam harminc százaléka jutott be felsőoktatásba. Egy szakközépiskolánál ez jó aránynak számít.

Georgijev igyekszik minden egyes diákja útját személyesen terelgetni, segíteni őket mindenben – legyen az az elérhető ösztöndíjak beazonosítása, vagy az egyetemre készülő diákok korrepetálása. Volt diákjai közül többen arra az egyetemre mentek, ahol ő tanult, de tud olyanról, aki most a szófiai orvosi egyetemen vagy a közelebbi Vratsa ápolóképző főiskoláján tanul.

“Hogy legyen a kezemben egy szakma”

Georgiev két jelenlegi tanítványával meg is ismerkedtek: a tizedik osztályos Princesával és a végzős Lorenzoval. Mindketten egy közeli, szinte száz százalékban romák lakta faluból, Dolni Tsibarból járnak naponta a lomi szakközépiskolába. Gazdasági menedzsmentet tanulnak, de biztos, hogy nem állnak meg itt, a felsőoktatásba készülnek.

Princesa családjában, ha minden jól megy, ő lesz az első, aki egyetemre járhat majd: a 16 éves lány már pontosan tudja, hogy pszichológiát szeretne tanulni a fővárosban, Szófiában. Tudatosan készül erre: az iskola mellett egy, kifejezetten tehetséges roma fiataloknak szóló programban tanul angolul. Az órák online zajlanak, de a diákoknak időről időre Szófiában szerveznek találkozókat. A lány így ismerkedik a nagyvárossal.

Princesa / Fotó: Hajdú D. András

Ami Lorenzot illeti, a közelgő felvételi jelentkezés előtt még nem biztos benne, hogy milyen irányba menjen: az itt eltöltött évek alatt elkezdte érdekelni a közgazdaság, de gyerekkori álma, hogy jogász legyen. “Még nem döntöttem el, hová jelentkezem, valószínűleg az utolsó pillanatban fogom” – mondja.

Lorenzo / Fotó: Hajdú D. András

A két fiatal azért iratkozott szakközépiskolába az erősebb gimnázium helyett, mert mindkettejüknek fontos volt, hogy legyen valamilyen szakma a kezükben. Ha mégsem jutnak be az egyetemre, vagy kiesnek onnan, akkor is tudjanak dolgozni valahol. Vagy ahogy Princesa mondja: “így az egyetem mellett is tudok munkát vállalni, és el tudom tartani magam”.

Mérges volt a tanáraira, amiért nem vették komolyan az oktatást

A 21 éves Ilian azonban már tudja, hogy mennyire nehéz dolga van annak, aki szakközépiskolából érkezve próbál boldogulni az egyetemen. A lomi roma fiú harmadéves egyetemista, programozást tanul a blagojevgrádi egyetemen, és azt mondja, az első időszakban vért izzadt, hogy megfeleljen az egyetemi követelményeknek. “A középiskolában szinte semmit nem tanítottak meg, amit a szakomon alaptudásként vártak el ” – magyarázza az Abcúgnak Ilian, akivel csak telefonon tudunk beszélgetni, mert kéthetente, havonta tud csak hazajárni a szülővárosától 300 kilométerre lévő egyetemvárosból.

Az EU legelmaradottabb régiójában fekszik Lom városa. A képen Najden, egy állattartásból élő idősebb roma férfi épp egyetlen lovát, Zvezdát mozgatja meg kicsit. / Fotó: Hajdú D. András

“Egy gyenge szakközépiskolába jártam, ahol a jegyek mögött nem volt valódi számonkérés, ezért mi sem tanultunk valami sokat. De az egyetemen senkit nem érdekelt, hogy nekem milyen magyarázatom van arra, hogy hiányoznak az alapok.”

Ilian egy országos programozó tanulmányi versenyen elért második helyezése miatt tudott bekerülni az egyetemre, és az említett hátrányok miatt az első hónapokban könyvek, YouTube-videók és egyetemi szaktársai segítségével próbálta behozni a lemaradását. Közben szülei mindvégig támogatták otthonról – némi pénzzel, de leginkább lélekben – egyetlen fiukat. “Kezdettől fogva arra biztattak, hogy tanuljak tovább. Ők 12 osztályt végeztek csak, mert akkoriban azt gondolták, jobb mielőbb elkezdeni dolgozni, de azóta rájöttek, hogy nem kellett volna beérniük ennyivel.”

Más motiváció is volt. Ilian említi, hogy a szomszédaik – a romák lakta negyedben, ahol Lomban élnek -, egy orvos és egy üzletember, akik sokra vitték, mert egyetemet végeztek.

A fiú azonban úgy látja, sok más roma fiatal gondolja még időpocsékolásnak az egyetemi tanulmányokat, ha egy jó szakmával, külföldi vendégmunkásként, jobban kereshet, mint egy diplomás valaha fog Bulgáriában. Iliant viszont – mondja – soha nem az motiválta, hogy bármilyen munkával sok pénzt keressen. Azt szeretné csinálni, ami igazán érdekli. Arra a felvetésre, hogy azért az IT sem tartozik a rosszul fizetett szakmák közé, azt feleli: “Igaz, de nem ez volt a szempont, mikor ezt választottam. Kiskorom óta számítógépeket bütykölök”. Iliannak nem is terve, hogy másik országban telepedjen le. “Az IT területen most nem olyan nehéz munkát találni Bulgáriában, és bár nem igazán szeretem Szófiát, ha ott lesz munka, akkor oda költözök” – mondja.

A társadalom belekényszeríti a roma gyerekeket, hogy szakmát tanuljanak

Azok az oktatási szereplők, akikkel Lomban interjúzunk, szintén látják, amiről Ilian mesél.

A roma fiatalok nagy része családi mintakövetésből és önbizalomhiányból nem jelentkezik gimnáziumba – állítja Ognyana Najdenova, a már bemutatott angoltanárnő. “Mindig azt magyarázom a helyi fiataloknak: hogy hogyan kell egy autót összerakni és szétszedni, azt a gyakorlatban is megtanulhatják. De ha van egy diplomád és beszélsz nyelveket, szinte bárhol elhelyezkedhetsz.”

Kenyérsütést tanulnak a Mengyelejev Szakközépiskolában a diákok. / Fotó: Hajdú D. András

“A társadalom belekényszeríti a roma gyerekeket, hogy szakmát tanuljanak” – magyarázza Penka Penkova polgármester, aki szintén egy szakközépiskolában tanított, mielőtt átvette a város vezetését. Azt mondja, a Roma-Lommal közösen igyekeznek meggyőzni a szülőket, hogy ne oda írassák a gyereküket, ahová ők és a nagyszülők is jártak, hanem próbálják meg a gimnáziumokat. (Az Abcúg kérdésére Ilian is azt mondja, azért iratkozott a szakközépiskolába, ahol leérettségizett, mert a szülei is oda jártak, azt ismerték.)

Hogy az iskolaválasztási szokások megváltozzanak, azért is lenne fontos, mert ez mérsékelné a cigány és bolgár gyerekek elkülönülését az oktatásban, ami Lomban is probléma.

A városban 10 iskola van, ebből három nevezhető szegregált iskolának. Az egyik bezárásáról nemrég döntött az önkormányzat – tudjuk meg a polgármestertől. “Egy külvárosi iskoláról van szó, ami fokozatosan szegregálódott, és mostanra nagyon leromlott benne az oktatás színvonala. A gyerekeink nincsenek már ott jó helyen” – magyarázza Penka Penkova. Bár attól tart, sok konfliktust szül majd helyben az iskola bezárása, még a következő tanév előtt meglépik ezt. A gyerekeket pedig a város többi intézménye fogadja majd.

Külföld, külföld, külföld

Noha sokszor ez tántorítja el a továbbtanulástól a roma fiatalokat, a külföldi – leginkább nyugat-európai – munkavállalásnak vannak áldásos hatásai is a helyiek szerint.

Mladenovoban sétálunk, az egyikben a Lom körül található négy mahala (azaz negyed) közül, amit romák laknak. Az aszfaltozatlan, sáros utcákat szegényes, repedező falú házak szegélyezik, amikhez követhetetlen rendszerben kapcsolódnak az újabb építésű, hozzátoldott épületrészek. Ezek mellett a házak mellett azonban ott állnak a frissen felhúzott, épphogy befejezett vagy még félkész épületek is, amik kifejezetten gazdagnak tűnnek az előbb említett otthonokhoz képest.

Mladenovoban egymást váltják a külföldön élők nívós házai, és szegregátumokra jellemző szegényes lakóépületek. / Fotó: Hajdú D. András

“Itt Olaszországban, ott meg Németországban dolgoznak a fiatalok” – magyarázza idegenvezetőnk, egy, az utcában lakó férfi, mikor kérdezzük tőle, mi fán teremnek itt ezek a nagy házak. A többgenerációs családok középső generációja, a munkaképes fiatal felnőttek amint tehetik, külföldre mennek. A jövedelmük jelentős részét az otthoni életük jobbítására költik.

Nem csak szüleiknek és a nagyszülőkkel maradt gyerekeiknek építik ezeket az új otthonokat, hanem maguknak is. A legtöbben ugyanis csak vendégmunkásként élnek nyugaton, az otthonuknak Lomot tekintik, és amint tehetik, hazajönnek. Ünnepekre, családi eseményekre – például esküvőre -, és szabadságoláskor.

“A külvárosokban élő romák 30 százaléka külföldön dolgozik. és ennek bizony megvan a hatása az egész közösségre” – magyarázza az Abcúgnak Tatjana Kirilova, a Roma-Lom Alapítványnál dolgozó egyik egészségügyi mediátor, aki történetesen Nikolaj Kirilov felesége. A családjukkal ők is az egyik roma negyedben laknak, mint ahogy az összes többi mediátor.

Kirilova szerint azért is indult el az utóbbi nagyjából két évtizedben egy erőteljes fejlődés a helyi roma közösségben – ide értve az oktatási eredményeket is-, mert a külföldi munkavállalás lehetőségével sokaknak korábban elképzelhetetlen módon kitágult a világ.

“Kimennek nyugatra, ahol jóval magasabb életszínvonallal találkoznak, és ezt szeretnék megteremteni itthon is maguknak. Egyszerűen a sztenderdek lesznek magasabbak.”

Akinek teljesen jó itt

Ha nem is sokan, azért vannak a lomi romák között, akiknek nem kell külföldre menniük, sőt, egyáltalán elhagyniuk a várost ahhoz, hogy szakmával a kezükben jussanak egyről a kettőre.

Marian egy értékes szakmát tudhat a magáénak, ami egy életre garantálhatja az ő és családja számára az anyagi biztonságot / Fotó: Hajdú D. András

A harminc éves Marian kovács, ahogyan az édesapja, az ő nagyapja, és további négy generáció is ezt a mesterséget űzte. Ma is a szülői ház melletti műhelyben készítik a kovácsoltvas kapukat, kerítéseket, lécsőkorlátokat és más finomabb kovácstermékeket, mint például egy míves bicskát, amit ott jártunkkor mutat a fiatal férfi. Édesapjával együtt dolgoznak, és egészen júliusig tele vannak megrendelésekkel.

Marian is csak fél órát tudott szánni az interjúra, mert épp egy elkészült megrendelést kell kiszállítania, miközben édesapja a szomszéd helyiségben hegeszt.

“Gyerekkorom óta ezzel foglalkozom, és nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ezt a mesterséget adták a kezembe, mert mindig képes leszek megélni belőle” – mondja. Ez nem jelenti azt, hogy ne akarna már mást tanulni. Középiskola után járt is egyetemre: könyvelést tanult egy tengerparti város, Burgasz egyetemén, de azt nem fejezte be. Most a mérnök szakot szeretné megpróbálni levelező képzésen, hogy mellette folytathassa a kovács munkát. Még csak egy éve házas, fiatal feleségével a szülőktől külön, de Lomban szeretnének letelepedni.

Galina 9 éves, a nagyszülei – az egyikük a már megmutatott Najden – nevelik Lom egyik roma negyedének szélén. Nagy szegénységben élnek, ezért a kislánynak biztosan szüksége lesz külső segítségre, hogy megvalósíthassa álmát, és állatorvos lehessen. / Fotó: Hajdú D. András


KÖVESS MINKET:




Szociális farmon adnak munkát az autista fiataloknak
Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 20.


hirdetés

Miskolcon sikeresen működik egy szociális farm, ahol fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket vonnak be a gazdálkodásba, a megtermelt árut pedig értékesíteni is tudják. Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak. A folyamatos növekedési igény miatt a farmon felhúztak egy új lakószintet, ahová további 12 fiatal költözhet be. Ahhoz viszont, hogy a szociális farmok széles körben elterjedhessenek, és ne ússzanak el a milliárdos uniós támogatások, jogszabályi változtatásokra lenne szükség.

Miskolc külterületén, a Bükk keleti lábánál található a Barát-hegy, ezen a festői domboldalon építette fel a Szimbiózis Alapítvány öt hektáron a Baráthegyi Majorságot és több szociális szolgáltatási és lakhatási épületet. A szociális farm az országban egyedülálló kezdeményezés, nemcsak a fogyatékossággal élő fiataloknak ad munkát, hanem a környéken lakó megváltozott munkaképességű dolgozóknak is. A fogyatékossággal élők a farmon végzett munkával hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak, saját fizetésük van, amiből a lakhatásuk egy részét tudják finanszírozni.

Munka a fóliasátorban. / Fotó: Hajdú D. András

Tibor értelmi akadályozottsággal élő fiatal, 2016 óta van a farmon, azelőtt pedig a nevelőszüleinél lakott Tiszafüreden. Hallgatag fiú, de azt elmondja, hogy nagyon szeret kertészkedni, az a mindene. Elmeséli, hogy fél hétkor kelt, elkészítette a reggelijét, megmosakodott, elment dolgozni, háromnegyed 12-kor ebédelt, utána pedig folytatta a munkát. Nemrég segített felásni a fóliasátrat, ahová retket és borsót ültettek, azt is megtudjuk tőle, hogy tavaly milyen sok paprika termett. A munkájáért pedig fizetést is kap, saját maga megy el a reggeliért a helyi közértbe. Az egyik gondozója szerint – aki korábban munkanélküli volt, most pedig megváltozott munkaképességű dolgozó – Tibor az, aki még azután is szívesen tevékenykedik, miután letelt a hat órás munkaideje, könnyű vele együtt dolgozni, de kell valaki mellé, aki segít neki. A fiú a farmon lakik, kéthetente látogat haza, emellett a téli és a nyári szünetet is otthon tölti.

Nem csak lakhatást, hanem munkahelyet is biztosítanak

A farmon három lakóház található, szerdán a lenti bejárat mellett található Fűzfás Ház új szintjét adják át, ami így már 12 fogyatékos személyt tud befogadni. Az udvarán álló öreg fűzfáról elnevezett lakóépületben korábban hatan éltek, de a növekvő igényeknek megfelelve az alapítvány kibővítette a korábbi parasztház épületét, a korábbi szobák egy részét egybenyitva pedig egy nagyobb közösségi teret hozott létre.

Látogatásunkkor egy tucat fiatal épp az utolsó simításokat végezte az udvaron, akik közül többen csak a nappali ellátás keretében tartózkodtak bent, mások pedig az otthon lakói. A három gondozónak elvileg csak felügyelnie kellene a munkát, “de mivel hatalmas a terület, ha nem segítünk be, akkor holnapra sem végeznének a munkával, meg személy szerint én nem is tudnék itt állni, és ölbe tett kézzel egész nap nézni és irányítani őket” – mondja az egyik fiatal gondozó, aki direkt azért végezte el a szociális gondozó és ápoló képzést, hogy itt dolgozhasson.

Fotó: Az utolsó simítások az udvaron. / Fotó: Hajdú D. András

Az udvar rendezése közben jókat nevetgél a csapat, a gondozók arra törekednek, hogy a farmon való munkát a fiatalok ne kemény fizikai teherként, hanem családias légkörben végzett csapatmunkaként éljék meg. De persze megvannak a nehézségek is, ha az ember például autistákkal dolgozik. Mindenki máshogy áll a munkához, van, aki hamarabb elfárad, akkor szünetet tartanak, és poénokkal oldják a feszültséget. Az autizmussal élő Zoltánnak például a munkaidő annyi, amennyi, ha a hat óra letelik, ő egy percet sem marad ott többet, hanem elkezd pakolni és hazaindul. “Gondozóként tartjuk a három méter távolságot, de közben barátként is viszonyulunk hozzájuk, így bármi problémájuk van, akkor megosztják velünk, és könnyebben is dolgoznak.”

A sajtüzem több milliót hoz a konyhára

Az itt végzett munka egyik nagy előnye a változatosság, az öt hektáron akad tennivaló rendesen, még felsorolni sem könnyű. A fólia mellett az üvegházban is termesztenek növényeket, van egy gombaházuk, egy kaszáló, az udvart, a virágokat és a gyümölcsfákat is gondozni kell. Az állatokkal is mindig van munka, egy fenti csoport épp a trágyát gyűjti össze a lovardában. A kecskéket is fejni kell, a tejből pedig a manufaktúrában sajtot állítanak elő. A sajtot, a lekvárt, a gombát, a tojást mind értékesítik, egy konyhát is üzemeltetnek, naponta 250 adag ételt szállítanak ki a városba. De még a súlyosabb állapotú fogyatékos fiataloknak vagy mozgássérülteknek is van munka, ők ablakemelő gombokat szerelnek össze az autóipar számára. Mindez nem csak elfoglaltságot, hanem anyagi hasznot is hoz, amire szükség is van, mert az állami normatívából nem tudnák fenntartani magukat. A legtöbb pénz a sajtból származik, a társadalmi vállalkozás évente körülbelül 11 millió bevételt termel.

“Annak, hogy a Nóta tévét nézzük egész nap, nincs sok értelme”

A szociális farm Jakubinyi László kezdeményezésére jött létre Baráthegyen, az erdélyi származású férfi egy írországi tanulmányúton ismerkedett meg ezzel a módszerrel, és mint fiatal gyógypedagógus, azonnal bele is szerelmesedett. A szociális farm lényegében egy piaci vállalkozás, ahol több hátrányos helyzetű célcsoport (fogyatékosok, megváltozott munkaképességű emberek, szenvedélybetegek, idősek, börtönviseltek, hajléktalanok) tagjai számára biztosítanak mezőgazdasági munkát.

A szociális farm Jakubinyi László kezdeményezésére jött létre Baráthegyen. / Fotó: Hajdú D. András

Amikor Miskolcra költözött, létrehozta a Szimbiózis Alapítványt, az első irodája akkoriban még a Trabantja hátsó ülésén volt. A Baráthegyi Majorság története 2000-ig nyúlik vissza, amikor még csak egy kis kertet béreltek a domboldalon, ahová nyári táborokat szerveztek fogyatékossággal élők számára. Az első ingatlant 2003-ban vették meg, a borospincét fogyatékos napközivé alakították, 2008-ban beköltöztek az első lakók, hamarosan pedig mezőgazdasággal kezdtek el fogalkozni, ma már három lakóotthon is található a telken. Miskolcon két másik telephelyük is épült, mert nem mindenkinek való a farm, aki nem szeret itt dolgozni, az járhat a belvárosba. Mindezt egyedül képtelenség lenne csinálni, a munkatársainak hatalmas szerepe van a farm működésében.

Sok szociális intézményben csak felülvigyázás van, “annak, hogy a Nóta tévét nézzük egész nap, nincs sok értelme”. Ha a négy fal között az értelmi fogyatékkal élők és az autista emberek befelé fordulnak, akkor még több gyógyszer kell, ami egy lefelé vezető spirál.

A mezőgazdasági munkának terápiás jellege van. / Fotó: Hajdú D. András

A mezőgazdasági munkának terápiás jellege van, egyszerűen fogalmazva, van miért felkelniük. Náluk az értelmi fogyatékostól a tanulásban akadályozottig sok fiatal megfordul, akik nagyon jól taníthatóak a különböző részmunkafolyamatokra. Ezeknek a munkáknak pedig egy napon belül is van eredménye, ezért vannak tyúkjaik és kecskéik, mert reggel megetetik, és már aznap van tojás és tej, aminek pozitív terápiás hatása van. Közösen járnak a nagyobb bevásárlóközpontokba, de a sarki abc-be egyedül is átsétálhatnak, vannak, akik saját maguk kezelik a pénzüket.

A Diósgyőri vár kicsinyített mása és a terápiás alpakák. Komplex szolgáltatási rendszert építenek. / Fotó: Hajdú D. András

Emellett a szociális farm megoldást jelent 18 éven felüli fogyatékkal élő emberek lakhatási problémájára is. A legtöbbjüknek az iskola után nincs megfelelő és elegendő hely a lakóotthonokban.

A megtermelt áruval pénzt is keresnek, a lakók jövedelmének nyolcvan százalékából fizetik a lakhatás egy részét, ami mellé az alapítvány körülbelül 850 ezer forint állami normatívát kap évente egy lakó után, ami az egyházi intézményeknél nagyságrendben 1 millió 700 ezer forint. A keresetük nélkül a szociális farm lehúzhatná a rolót.

Egy másik fontos haszna a farmnak az integráció, az odalátogató iskolás gyerekek együtt tevékenykednek a fogyatékossággal élő fiatalokkal, akik megtanítják nekik a különböző munkafolyamatokat. Vannak nyári táboraik és erdei iskolájuk, legutóbb mézeskalácsot sütöttek, amire az egyik autista fiatal tanította meg őket. Ezek a programok mind azt szolgálják, hogy ez a két csoport ne elszigetelten éljen a társadalomban, hanem megtanulják elfogadni egymást.

Mindenkinek saját szobája van

Jelenleg 38 fogyatékos 18 év feletti fiatal lakik a farmon, sokan közülük az autizmus különböző spektrumán helyezkednek el, és az ország különböző pontjairól érkeztek. Hosszú várólista van, mint minden támogatott lakóotthon esetében, de nagyon súlyos eseteket nem tudnak felvenni, volt olyan apuka, aki húsz millió forinttal támogatta volna az intézményt, csak hogy felvegyék a fiát.

Jelenleg 38 fogyatékos 18 év feletti fiatal tartózkodik életvitelszerűen a farmon, sokan közülük az autizmus különböző spektrumán helyezkednek el. / Fotó: Hajdú D. András

Jakubinyi László, a bent lakóknak “Laci bácsi”, a majorságot üzemeltető Szimbiózis Alapítvány vezetője mutatja be a lakóotthonokat. Mindenkinek külön szobája és fürdőszobája van, az állami intézményekben az sem ritka, hogy nyolcan vannak egy szobában, és a folyosó végén van a fürdőszoba. A séta közben rámutat, hogy autista és autista között mekkora a különbség, még akkor is, ha az orvosi papír alapján ugyanazon a szinten vannak, a külön szobák pedig segítik a személyiségük kibontakozását, a fürdőkben különböző címkék segítik a borotválkozást és a tisztálkodást. Marci szobája tele van 4-es 6-os villamos makettel, őt azzal jutalmazzák, hogy ha megcsinál valamit, készíthet egy villamost, egyébként szinte állandóan fülhallgatót visel, hogy tompítsa a zavaró hangokat. Az itt dolgozók egy része is megváltozott munkaképességű, például a sajtüzem vezetője egy protézissel rendelkező szakember.

A túlszabályozás miatt uniós támogatások úsznak el

Magyarországon csak néhány kezdeményezés található, ahhoz, hogy széles körben elterjedhessenek a szociális farmok, jogszabályi változtatásokra lenne szükség. A szociális farm egy külföldön jogilag elismert mezőgazdasági forma, itthon viszont semmilyen jogszabályban nincs megemlítve – mondja Jakubinyi László. Az Európai Uniónak van egy rendelete, ami felhívja a tagállamok figyelmét, hogy minden ország kezdje el a szociális farmokat támogatni. Angliában, Olaszországban, Norvégiában, Ausztriában is rendezték a törvényi hátterét, több ezer szociális farmjuk van, ahol nem csak fogyatékosokat, hanem szenvedélybetegeket, hajléktalanokat is foglalkoztatnak.

Itthon a probléma gyökere, hogy a törvény nem engedi, hogy értelmi fogyatékosok őstermelők vagy kistermelők legyenek. Tehát, ha valaki egy otthonban megtermeli a paradicsomát, az nem kerülhet be a konyhára, mert az élelmiszerbiztonsági szabály alapján származási papírral kell rendelkeznie. A jogi procedúra viszont sok szociális intézményt eltántorít, hogy egyáltalán belevágjanak.

Jakubinyi László ezt úgy oldotta meg, hogy létrehozott egy céget, a gyógypedagógus végzettség mellett pedig aranykalászos gazda is lett, mivel a cégvezetőnek mezőgazdasági végzettséggel kell rendelkezni. “Ez egy irreális történet, kell három millió forint törzstőke, külön könyvelő, ez sokaknak nem éri meg.” A tojások eladásánál pedig a jogszabály szerint az őstermelőnek ott kell lennie az értékesítéskor. Ezt úgy oldják meg, hogy a szomszédok év elején egy összegben odaadják neki az összeget, amiért cserébe az ő barátai, a fogyatékos emberek kéthetente bekopogtatnak hozzájuk, és viszik a friss tojásokat. A befolyó összeget pedig adományként juttatja el az otthonnak. “Ez egy hülye kényszer, ezektől szeretnénk megszabadulni”– fűzi hozzá.

Most agrárjogi egyetemekkel összefogva próbálnak meg egy egyszerűsítő jogi megoldást elfogadtatni a Földművelési Minisztériummal, hogy módosítsák úgy a kistermelői rendeletet, hogy azt olyan szociális farmgazdaság is végezhesse, ahol a bevont személyek több mint fele fogyatékossággal él vagy hátrányos helyzetű. Ezt az ötletet több minisztériumban támogatják, de mégsincs még rendbe téve a helyzetük. Pedig ha a törvény egyszerűbb lenne, több szociális farmot tudnának létrehozni, amelyek azokat a milliárdos uniós támogatásokat is igénybe tudnák venni, amik a jogszabály hiánya miatt jelenleg kihasználatlanok.


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x