Vidnyánszky Attila Cserhalmi Györgynek: Őszintén sajnállak, borzasztó lehet ilyen léleknyomorító igazodási kényszerek mentén élni
Vidnyánszky Attila terjedelmes nyílt levelet írt az Origón Cserhalmi Györgynek. A Nemzeti Színház igazgatója azt írja, nem olvasta és nem is tervezi elolvasni a színészről nemrég megjelent könyvet, de az Index beszámolója alapján Cserhalmi állításai „mind hamisak, vagy csak részben igazak”. Ezekre reagált most.
Vidnyánszky felidézte, hogy mikor a Csokonai Színház igazgatójaként leszerződtette Cserhalmit, akkor erre nagyon büszke volt, és a szakmai mellett hamar kialakult közöttük egy emberi kapcsolat is.
„A Budapestre tartó hosszú útjainkon folytatott beszélgetéseinkből, eszmecseréinkből arra következtettem, hogy nemcsak azért jöttél Debrecenbe, mert a budapesti színházi helyzetet nem tartod kifejezetten jónak, hanem amiatt is, mert fontos volt neked az a szellemi-művészi munka, amit mi Debrecenben képviselünk. Sok mindenben egyet tudtunk érteni.”
A direktor azt is hozzátette, hogy azért kérte fel később a színészt, hogy vezessen osztályt a Kaposvári Egyetemen, mert úgy gondolta, hogy az a tudás, ami benne van, feltétlenül átadandó.
rendszerváltásról, színházi szakmáról, magyar történelemről, Latinovits Zoltánról, Bódy Gáborról. Egy életen át fogom hordozni az emléküket, hiszen nagyon őszintén nyilatkoztál meg a politikai helyzetről, szakmáról, történelemről: nem volna korrekt, ha idézném. Talán egyetlen fülsértő, disszonáns mondat szól ki ezekből a beszélgetésekből, amelyet sajnos máig a te hangodon hallok, amikor is az egyik jeles nemzetis kollégánk kapcsán kijelentetted: színésztől karakteres kiállást ne várj, tőlem se! – ez már akkor megütött, és azóta is él bennem.”
Vidnyánszky szerint az elmúlt időszakban Cserhalmi többször nyilatkozott róla „meglehetősen rosszindulatúan (és tényszerűen, tendenciózusan hamisan)”. ezekre eddig nem akart reagálni, de most úgy érezte meg kell szólalnia, mert a könyvről készült beszámolóban kiragadott szemelvények „mind hamisak, vagy csak részben igazak”.
„Az egyik évadzáróról azt írod, hogy Vidnyánszky »Ordítva bizonygatta, hogy márpedig akármit mondanak, ez a színház a legjobb Magyarországon, sőt a nemzetközi élvonalban van. És azok, akik elhagytak minket, azok árulók, és azoknak a szekértolói, akik már a régi Nemzetit is felrobbantották.«
Vidnyánszky reagált arra is, hogy Cserhalmi szerint az igazgató egyszer azt mondta: az a legszarabb az igazgatásban, hogy meg kell tanulni hazudni.
„Ha megengedő vagyok, akkor rosszul emlékszel. Sosem mondtam ilyet. De az való igaz, hogy intézményvezetőként az embernek diplomatikusnak kell lenni, meg tanulnia úgy kommunikálni, hogy a vezetői nyilatkozat – egy-egy előadás vagy kolléga teljesítménye kapcsán – ne rombolja az alkotói közösséget.”
Vidnyánszky szerint fikció, hogy ő úgy fogadta a baleset után vissaztérő Szász Júliát: te azokhoz tartozol, menjél hozzájuk, és ajtó felé mutatott. Az igazgató szerint azonban ő csak köszönt a színésznőnek, meg sem állt és egy szót sem szólt.
„Nem akarom tudomásul venni a bátorság dermesztő hiányát. Ahogyan már SMS-ekben is kifejtettem neked korábban,
Hol van már a szakmát évtizedekig uraló elitről, az írástudók árulásáról, a magyar kritikusokról, a Nemzeti meghurcolásáról, a rendszerváltásról, a régi SZFE gerincet meghajlító szellemiségéről szenvedélyesen beszélő Cserhalmi Gyuri? Ezt sajnálom a legjobban” - zárta sorait Vidnyánszky.
