Véget ért a Sárkányok háza második évadja, és hát van vele baj
Az alapból csak 8 részes második szezon több sebből is vérzik. Az indítás ügyes volt, el tudta kapni a nézőket, én is úgy éreztem, végigizgulom majd a „feketék és zöldek” háborúját, de csak húzzák, mint a rétestésztát.
de olyan magas már az elvárás, hogy bármit is fognak mutatni, az kevés lesz és csalódáskeltő. Ismerős? Lehet, hogy ez valami hivatalos Trónok harca „betegség”.
Az első évadot szerettem, bár nagyon furcsa a narratívája és a tempója. A Sárkányok tánca egy polgárháborús időszak Westerosban, voltaképpen egy hároméves intenzív trónharc a Targaryen-házon belül, amelynek visszafordíthatatlan következményei lettek.
Nagyon fontos időszak ez ebben az univerzumban, mert egyes teóriák szerint a sárkányok kihalása „ébreszthette” fel az északi zombiveszélyt, a Másokat.
Ez egy intenzív három évadot megért volna, hiszen hiába kevés a tartalom benne, a háború és a folyamatos uralkodóváltás izgalmas alapot adott volna egy jó kis fantasy-politikai sorozathoz. Nos, nem így döntött az identitászavaros HBO, HBO Max vagyis már Max.
remek színészválasztással sikerült is felkelteni a közönség érdeklődését, köztük az enyémet is. Majd átszaladtak egy jó pár évet, lecseréltek egy-két fiatalabb színészt – bár remek újakat találtak a helyükre és elkezdődött egy lassú politikai intrika történetszál.
Ami nem akar véget érni. Értem, hogy a Trónok harca is így működött, de ott volt akció mellette. A Sárkányok háza második évadában alig történik valami. Az első szezon közönségkedvenc karaktere Daemon Targaryen (Matt Smith) nem csinál semmit a második eresztésre. Van egy érdekes és megkérdőjelezhető döntése, ami tragédiába fullad az első részben, majd konkrétan Harrenhal várában marad az utolsó részig, ahol látomásokkal szenved és a Folyóvidék nemeseivel szócsatázik.
A másik kiemelkedő főszereplő is alig csinál valamit, Rhaenyra királynőnek (Emma D’Arcy) említésre érdemes megmozdulása, ha kettő van a nyolc rész alatt, akkor lehet sokat mondtam. Amikor személyesen megpróbálja meggyőzni az ellenséges oldalon lévő Alicent Hightowert (Olivia Cooke), hogy legyen béke, az egy jó pillanata, de körülbelül ennyi. Akkor mi történik itt?
A háború már elindult, ebből a negyedik részben látunk egy kis szeletet, amely kellően „trónok harcás” lett, van kiért izgulni, drámai és tragikus egyszerre. Elveszítünk egy fontos karaktert, aki talán a sorozat egyetlen értelmes személye volt. Tehát a negyedik rész valamennyire kárpótol a második-harmadik semmittevéséért. Ám a szokásos, minden Trónok harca szezont lezáró katarzist teljesen elfelejthetjük - minden évad utolsó előtti része húzott valami váratlant eddig.
Rhaenyra-nak egy előnye volt, amit sose tudott kihasználni. Hat sárkány van az uralma alatt, de a legnagyobb három bestia lovasát elveszítette és a sokkal nagyobb Vhaegar ellen a három kisebb sárkánnyal alig volt esélyük. Rhaenyra elkezd sárkánylovasokat keresni, ezt pedig a nemesi vérvonal alapján kezdte. De, amit Ned Stark (Sean Bean) emlékezetesen és izgalmasan tudott kutatni Robert király sarjai után, az Rhaenyra királynőnek egy rész keresgélés, majd gyakorlatilag tömeggyilkosság árán sikerült.
Ez nem lenne baj, ha már Rhaenyra-n mutatkoznának az őrület jelei. Mert mint minden Targaryen uralkodónak, neki is feldobták azt a bizonyos érmét, és a beltenyészetnek köszönhetően vagy őrült lesz, vagy normális. A könyvben ilyenkor már Rhaenyra-n erősen mutatkoztak a Targaryen-betegség tünetei. De itt egyáltalán nem. Három dologra tippelek: vagy megváltoztatják ezt, amit nem gondolok. Elbénázzák, ahogy Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) esetében is tették, vagy csak annyira húzzák a sorozatot, amennyire tudják. Ez utóbbira azért is következtetek, mert a második évad teljesen átvezető hangulatú.
Ott volt intrika bőséggel, de véres, sárkányokat kiirtó polgárháborúból egy részt láthattunk. Nagyon remélem, hogy az HBO, vagy Max, vagy mi lesz a jövőbeni neve, észhez kap és komolyabban átgondolják a stratégiájukat, mert mire elérkeznénk az érdekes részhez, vagy mindenki otthagyja a Sárkányok táncát, vagy azért törlik, mert a költségvetés az kifizethetetlen lesz. Márpedig ennyi sárkány pusztulásának, ha olcsón oldják meg, nem lesz pozitív visszajelzése.
A Sárkányok háza második szezonja megtekinthető a Max streamingszolgáltató katalógusában.