KULT
A Rovatból

Váratlanul megjelent a színpadon Alföldi Róbert – 400. alkalommal játszották Az Őrült Nők Ketrecét

Volt nagy meglepetés. Teljesen magánprodukcióban készült előadás még sosem élt meg ekkora szériát.

Link másolása

Különleges jubileum volt a budapesti Átrium Színházban, 400. alkalommal játszották az Őrült Nők Ketrecét. Teljesen magánprodukcióban készült előadás még sosem élt meg ekkora szériát. Az est egyik meglepetése volt, hogy az előadás közben váratlanul megjelent a színpadon a darab rendezője, Alföldi Róbert is - hangzott el az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Andresz Kati
Színházi szerepei mellett több mint 1600 alkalommal szinkronizált. Susan Sarandon állandó magyarhangja volt.

Link másolása

Elhunyt Andresz Kati magyar színésznő, szinkronszínésznő – adta hírül a Szinházonline.

A színművész 1955-ben született, Budapesten. 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, még ugyanebben az évben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja lett. 1981–1984 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1984–1986 között pedig a győri Kisfaludy Színház színésze volt. 1986–1987 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1987-ben a Jurta Színház alkalmazottja volt. 1988 óta szabadfoglalkozású.

„Mindannyian, akik a Mozit, TV-t folyamatosan nyomon követik, tudják, régebben méltán világhírű volt a magyar szinkron… manapság, a piacgazdaság korában már más idők járnak, de azért e nehezebb körülmények közepette is van még presztízse a “szakmának”!

Kati színpadi szerepei, irodalmi estjei mellett, [...] évtizedek óta egyik ikonja a magyar szinkronnak (kölcsönözte különleges orgánumát már többek közt Romy Schneidernek, Susan Sarandonnak, és például a közkedvelt Szulejmán sorozatban a mindenki által tisztelt AfifeAsszony hangja is volt… Általa a török színésznő csodásan szólalt meg magyarul), de eddig semmilyen elismerésben nem részesült, ám Ő nem panaszkodott, csendben, szerényen tette a dolgát, és vitte családját is a hátán”

– írta a róla a BorArtRoom blog.

Andresz Kati 68 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt a Groovehouse „láthatatlan” harmadik tagja
Farkas Gábriel felelt a zenekar egyedi hangzásáért.

Link másolása

Meghalt Farkas Gábriel, akit a népszerű Groovehouse együttes harmadik, „láthatatlan” tagjaként is emlegettek. A halálhírt Kis Judy, az együttes énekesnője jelentette be.

„Aki ismeri a munkásságunkat tudja, hogy sok-sok éven át volt egy "láthatatlan" 3. tagunk, aki a háttérben jellegzetessé tette a Groovehouse dalok hangszerelését”

– írta róla Judy. Hozzátette: „Felfoghatatlan hogy nincs többé, és hogy eltűnik a zenei piacról az az igazi "Faris" hangszerelés. Hálásak vagyunk azért hogy részese volt az életünknek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lánya és kollégái búcsúznak Andresz Katitól
A 68 évesen elhunyt Andresz Katit amellett, hogy színésznőként is emlékezetes pályát hagyott maga mögött, azok is megismerhették, akik csak utánozhatatlan orgánumát hallhatták, hiszen, ahogy egy kollégája fogalmazott: ő volt a „szinkron királynője”.

Link másolása

Hunyadkürti Éva, Andresz Kati lánya feketére változtatta profilképét Facebook oldalán és egy régi közös képpel búcsúzott édesanyjától.

Sass Elizabeth az alábbi bejegyzéssel búcsúzott:

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk Andresz Kati 2023. 12. 06-án felköltözött az égbe. Örökké szeretünk”

Kollégái közül Csondor Kata azt írta, nem tudja felfogni, hogy Andresz Kati,

„ma a másik világba utazott hirtelen.”

Korlátozott ideig olvasható Insta-történetében Járai Kíra így fogalmazott:

Akárhányszor együtt dolgoztunk, csodálva hallgattalak. Pótolhatatlan vagy, a szinkron királynője. És örülök, hogy ezt még életedben elmondtam Neked.

Sinkovits-Vitay András pedig az alábbi gondolatokat írta oldalára:

Talán még olvasod, vagy érzed, mi már csak így beszélgetünk.... Pedig születésnapomon, Névnapodon megbeszéltük, hogy együtt játszunk, sűrűbben találkozunk....Te már hazatértél... Gyönyörű repülésed legyen a Teremtő Szívébe, a Mennyei Társulattal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Sztárbox miatt újabb vizsgálatot indít a médiahatóság az RTL ellen
A Médiatanács szerint Kabát Péter kiütése„ a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta”.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Bejelentés nyomán az RTL november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a médiatanács: közleményük szerint a műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét - közölte az NMHH, hozzátéve, hogy a földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni, és részt venni az eredményhirdetésen.

A hatóság szerint

a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta,

ezért a médiatanács vizsgálni fogja a műsorszám korhatárbesorolósát és a sugárzási időpontot.

Ez már a második hasonló eset a Sztárboxal kapcsolatban, ugyanis a műsor november 5-i epizódja miatt is indult már vizsgálat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: