A Fatal Error tavaly év végén mutatta be Művirágok karneválja című duplalemezét az Akvárium klubban. A lemez második felvonásáról most a Szóhoz juthatnék című dalhoz készült klip, tulajdonképpen a jubileumi, lemezbemutató koncert rövid összefoglalója a legszebb pillanatokról. Az akváriumos koncert mellett az év végi Fészek klubos buliról is kerültek snittek a videóba.
A dalról és a klipről Rimóczi Zsola nyilatkozott:
“A konfliktuskerülő embereknek ismerős lehet az az érzés, amikor nem szeretnél konfrontálódni a másikkal, különösen, ha az illető közel áll hozzád. Mindeközben megvan a véleményed az adott kérdésről, amit vagy végül magadban tartasz, vagy csak a „cenzúrázott verziót” mondod el a másik félnek, amivel nem éred el a célt.
A videoklipben szerettük volna megmutatni, hogy milyen is egy Fatal Error koncert, és úgy gondoltuk, hogy ehhez talán a legjobb választás egy pörgős dal. A két helyszín jól lefesti, hogy a kisebb és nagyobb színpadokon is milyen érzés együtt lélegeznünk a közönséggel. Köszönjük a lelkesedést és a bulikat a közönségünknek, és a keménymagnak, az úgynevezett Fatal Error Familynek!”
Legközelebb a zenekarral május 20-án találkozhattuk az A38 hajón!
Május 12-15. közötti 6228 néző váltott jegyet a Katinka című életrajzi dokumentumfilmre – írja a Forbes a forgalmazó Intercom közlése alapján.
A Katinka című filmhez a Nemzeti Filmintézet 560 millió forintos támogatását adott. A filmet 52 moziban lehetett megnézni és a nyitóhétvégén 10 millió 592 ezer forint volt a bevétele.
A lap hozzáteszi, hogy ez messze elmarad a szintén állami támogatásból készült hazai sikerfilmek eredményeitől: a Pesti balhét 6760-an, a Toxikomát 15.067-en, a Nagykarácsonyt pedig 20.118-an látták a nyitóhétvégén.
A dokumentumfilmek között a Katinka igen magas támogatást kapott. A 24.hu 2020-ban azt írta: „kilenc év alatt összesen nem adtak annyi támogatást dokumentumfilmekre, mint a Katinkának egyedül”.
Lemondta egy ukrán zongorista fellépését a Margitszigeti Színház, mert Mariupolban koncertezett az oroszoknak
Valentina Lisitsa a fellépésével „a világ nemzeteinek álláspontjával szemben, egyértelműen kinyilvánította az orosz agresszor melletti szimpátiáját” - írják a közleményben.
Lemondta a Margitszigeti Színház egy ukrán zongoraművésznő fellépését - közölték egy közleményben.
Mint írják, a Margitszigeti Színház vezetése Ljubov Nepop magyarországi ukrán nagykövetasszony tájékoztató leveléből értesült Valentina Lisitsa ukrán zongoraművésznő megdöbbentő megnyilvánulásáról, miszerint a művésznő az orosz agresszorok által megszállt Mariupolban 2022. május 9-én koncertet adott.
Fellépésével Lisitsa, a világ nemzeteinek álláspontjával szemben, egyértelműen kinyilvánította az orosz agresszor melletti szimpátiáját
- vélik.
Közölték, hogy a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. határozottan elutasítja a zongoraművésznő álláspontját, egyet értve Magyarország és a nemzetközi közösség hivatalos álláspontjával, mely minden tekintetben elítéli Oroszország - rengeteg civil áldozattal járó - Ukrajna elleni háborús agresszióját.
Ezért a színház Valentina Lisitsa 2022. június 3-i margitszigeti koncertfellépését lemondta és a managementjével kötött szerződéstől eláll.
hirdetés
A közleményben azt is írták, hogy a Margitszigeti Színház mély együttérzését fejezi ki az Ukrajnát sújtó háború borzalmai miatt.
Az ukrán származású amerikai zongorista sok éve támogatja Putyin rendszerét, nemrég a moszkvai ukrán nagykövetség előtt zongorázva tüntetett az „ukrán nácizmus” ellen - jegyzi meg a 444.hu.
Meghalt Vangélisz Papathanaszíu, ismertebb nevén Vangelis.
Legismertebb művei közé tartoznak a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász, az 1492 – A Paradicsom meghódítása és a Nagy Sándor, a hódító című filmekhez komponált zenéi.
Több mint ötven lemez fűződik a nevéhez, az elektronikus zene történelmének egyik legmeghatározóbb alakja volt.
Szentgyörgyi Bálint és az HBO új magyar szériájának első, nyolc epizódból álló évadát alapvetően három síkon is lehet értelmezni, elemezni, befogadni, élvezni. Az első legyen a történelmi megközelítés, egy adott korszak (jelen esetben a nyolcvanas évek közepe), a benne élő emberek, a politika, a mindennapi élet, a ruhák, az utcák, a kocsik, a használati tárgyak, a szleng stb. históriahű megjelenítése, egyben isteni retróbeöntés és emlékeztető az egykor benne élőknek, valamint ismertető az akkor még meg nem születetteknek.
A második lehet a filmes, alkotói szempont: kapunk egy izgalmasan előadott sztorit, szerethető és utálható karaktereket, a köztük tomboló dinamikát, csavarokat, cliffhangeröket, drámai csúcspontokat, humort, megkapó kiállítást, akciót.
Vagyis a hétköznapok taposómalmából kiemelő, szórakoztatásra szánt perceket egy konkrét történelmi háttérrel és persze szigorúan a „művészi szabadság” feliratú transzparens lobogtatásával.
A harmadik pedig a metaforikus él, amelyben a sorozatban prezentált rendszer, helyzetek vagy konkrét személyek megfeleltethetők a mű készítésének időszakával, illetve annak aktualitásaival, ezek persze ugyanúgy lehetnek egyértelműnek tűnő utalások, mint belemagyarázások.
A történelmi szempont: amennyiben ezen a síkon közelítjük meg A besúgót, lehet, hogy csalódni fogunk. Sokan sok helyütt leírták már az HBO Maxon április 1-jén startolt sorozat pontatlanságait, nem éppen korhű szegmenseit. Bár az alkotóknak az elvitatathatlan érdeme, hogy próbálták kifogástalanul visszaadni a nyolcvanas évek atmoszféráját, és minden bizonnyal végigjárták Magyarország összes bolhapiacát régi használati tárgyak, ereklyék után kutatva. Láthatólag sikerrel is jártak, és erre büszkék is voltak, hiszen gondosan ráirányították a kamerákat minden akkori apróságra, a játékoktól és az alámondásos VHS- kazettáktól kezdve a centrumos bevásárlószatyrokon és a korabeli telefonfülkéken át a kvarcórákig és a pornómagazinokig.
Bizony, már-már túltolt retró pereg szemeink előtt, amely ettől függetlenül A besúgó egyik közönségkedvenc aspektusa, hiszen bizonyára sokan kiáltottak fel a sorozat közben olyasmit, hogy: „Nézd, az nekem is megvolt! Húú, emlékszel arra?”
hirdetés
Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett sem, hogy a szereplők időnként hiteltelenek. Egyrészt a castingosok az általuk játszott karaktereknél (fiatal főiskolások) jóval idősebb színészeket szerződtettek, s ez főként a sorozat első néhány epizódja közben többször kibillentheti a nézőt az átélésből, másrészt nem éppen korhű sok, a szájukba adott szöveg és párbeszéd sem (többek között ’85-ben nem beszéltek volna ennyire nyíltan a rendszerváltás utáni jobb világról). Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a szereplők 1985-ben moziban nézik az először 1986. október 2-án bemutatott Macskafogót. Ilyen és ehhez hasonló ferdítések miatt érheti hát vád a készítőket, amennyiben teljesen figyelmen kívül hagynánk a második megközelítést.
A filmes szempont: ha, mint szórakoztató, a filmkészítési szabályok szerint készült mozgóképes termékként vizsgáljuk A besúgót, egy veszettül szórakoztató sorozatot kaphatunk. Egyrészt a már fent említett alkotói szabadság a művészet elengedhetetlen eszköze, amellyel élve akár simán nézhetik a ’86-os Macskafogót ’85-ben, és bármi elhagyhatja a karakterek száját. Hiszen szó szerint minden, de minden a sztori epizódról epizódra való továbbgördítésének, a karakterdinamikának és a suspense-nek van alárendelve. Hogy a végeredmény odaszegezzen a képernyők elé. A besúgót pedig e tekintetben okosan építették fel Szengyörgyiék.
A magyar sorozatos és filmes világban legalábbis nem sok olyan izgalmas szituációt lehetne felsorolni, mint amennyi itt nagyjából minden részre jut. S mivel a főbb karaktereket is kellőképp megismertük és megszerettük/megutáltuk, van tétje a dolgoknak, lehet szorítani ezért vagy azért.
Az pedig kifejezetten üdítő, hogy friss arcokat kapunk: Váradi Gergely (Demeter Geri), Patkós Márton (Száva Zsolt), Szász Júlia (Katka), Borbély Richárd (Karcsi), Varga Ádám (Máté), Lengyel Benjámin (Barna), Szőke Abigél (Judit), Hermányi Mariann (Adél) és a többiek tehetségesek, filmre termettek, karakteresek, s ha nem is passzolnak feltétlenül korban a karaktereikhez, e 8 epizód után bizton megmaradnak emlékezetünkben.
Az egyes epizódokat is általában a megfelelő helyen vágták el az alkotók, és nagyjából sikerült az is, amivel sok sorozatkészítő küzd: hogy az esetleges folytatást szem előtt tartva túlságosan nyitott finálét kanyarítanak a rengeteg felvázolt szituációnak.
A besúgóról is egyértelműen érezni, hogy Szentgyörgyiék nem csupán ennyiben gondolkodtak (talán az sem véletlen, hogy a sztoriban még 3-4 év kell a rendszerváltásig…), és olyan konfliktusokat hagytak a következő évad(ok)ra, amelyekről azt hihettük, már az elsőben megtörténnek.
Vagyis azért van a lezárásnak egyfajta, a tévésorozatos büdzsé lehetőségeihez mérhető grandiózussága, amellyel egy időre jóllakhatunk.
A metaforikus szempont: természetesen e perspektívából is a boncolgathatjuk a sorozatot, az pedig már más kérdés, hogy mennyire légből kapott elméletekkel rukkolunk elő, amelyek a készítők fejében tán meg sem fordultak soha. Az mindenesetre több mint gyanús, hogy miért közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt indult két epizóddal a széria, és miért hangoznak el benne olyan mondatok, mint például: „Nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén.”, vagy esetleg: „A vezetőink fiatal forradalmárokból lett öreg zsarnokok.”, netán: „Van valami a magyar néplélekben, ami akkor nyugodt, ha valaki azt mondja, hogy gyertek utánam, megvédelek titeket.” Erősen áthallásosnak tűnő mondatok egy ma élő értelmiségi fiataltól, aki a 2010-es választások idején töltötte be a 18-at, vagyis egész eddigi felnőttkora óta ugyanaz a kormány van hatalmon.
Ám akármit is látunk A besúgó sorai mögött, akármennyi hiba is tűnhet fel benne, a történetszövése, a sodrása, a színészei és az alkotók szinte tapintható lelkesedése mindvégig kitart, s így együtt azt követelik: folytatást, folytatást!
