A Rovatból

Tóth Gabi és Köllő Babett is ráfeküdt az egyik versenyzőre – ilyen volt a Sztárban sztár leszek 3. adása

Volt szakállas Pocahontas, imádkozó Tóth Gabi és egy korábban az X-Faktorban is szerencsét próbáló énekes is.

Link másolása

Azért is érdemes néha zenei tehetségkutatókat nézni, mert az ember rájön, hogy még a legegyszerűbb, leggagyibb dal előadásához is kell tehetség. Például ki hitte volna, hogy a Baby Sharkot el lehet énekelni rosszul? Oké, már alapból rossz, ha valaki elénekli, de ebben is vannak fokozatok. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Az adás elején Rauch Péter indián fejdísszel galoppozott be a színpadra, hogy elénekelje és eltáncolja a YMCA-t. Nem igazán sikerült, és nem csak azért kellett hazamennie, mert Köllő Babett saját bevallása szerint jobban örült volna a rendőrnek.

A könnyű bemelegítés után kaptunk néhány elfuserált rockert a gyomrunkba. Hóbor Bertold a Korn Narcissistic Cannibaljét adta elő (és nem a Falling Away From Me-t, ahogy a TV2 honlapján olvasható). Nem akarok igazságtalan lenni, egy házibuliban vagy tábori műsorban a tábortűz mellett király lehet. Elgondolkodtató, mert Bertold saját elmondása szerint 10 éve zenél – most ne menjünk bele abba a parttalan vitába, hogy mi számít zenének és mi nem –, és szemmel láthatólag az volt a benyomása önmagáról, hogy jó. Spoiler: nem az.

Bertoldot hazaküldték, pedig még nem is ő volt a legrosszabb.

Egymás után jöttek a színpadra a tévedések.

Kovács Hajnalka hörgése annyira sátánira sikerült, hogy Tóth Gabi konkrétan imádkozni kezdett. Én megértem, néha én is úgy érzem, csak a Jóisten segíthet, hogy agysejtpusztulás nélkül megússzak egy-egy ilyen adást.

Miután a tehetségkutatók többnyire bot egyszerűségű dramaturgiát követnek, sejthető volt, hogy a sok kutyaütő után jön majd valaki, aki NAGYON JÓ.

A 43 éves Tímea Németországból jött, és a Welcome To The Jungle-t hozta. A Guns N’ Rosesszel fura a kapcsolatom. Sok jó daluk van, Axel Rose-t viszont mindig is elviselhetetlen ripacsnak tartottam, ezért én vagyok az, aki szívesebben hallgatja a dalaikat feldolgozásban. Szóval Tímeának már félig nyert ügye volt nálam, de nem szorult rá a szimpátiámra, mert felszántotta a stúdiót. A mesterek szuperlatívuszokban áradoztak róla, elmondták, hogy ilyen előadás még nem volt ezen a színpadon. (Kicsit gyöngíti a kijelentés súlyát, hogy még vagy kétszer elmondták ugyanezt ezen az estén más versenyzőknek is, de ne kötekedjünk.)

Tóth Gabi annyira nem bírt magával, hogy a produkció végén kirohant és ráfeküdt a versenyzőre, őrá pedig Babett.

Timi Gabit választotta, mert ő feküdt rá először. Pápai Joci szemmel láthatóan megütközött ezen. „Ebben a műsorban rá lehet feküdni emberekre.” Meg is fogadták Majkával, hogy ezentúl mindenkire ráfekszenek, hogy őket válasszák, ami elmondva jó poénnak tűnt, de aztán elég kínos perceket okozott a későbbiek során.

Néhány futottak még produkció után jött Tóth Napsugár és a Good Luck. Szegény Napsugár nem értette, a mesterek miért akarják mindenáron, hogy lefeküdjön. Láttam a szemén, hogy kicsit fél, mit fognak tenni itt, a gyerekei szeme láttára, de azért remélte, hogy van rá természetes magyarázat.

Napsugár nem csak fantasztikusan énekelt, de a hangutánzás is rendben volt. Róla is elmondták, hogy ilyen még soha nem volt, és megkapta a lehetőséget, hogy ő válasszon mentort. Babett nevét mondta.

A Kökény Attilát éneklő Pop Nyuszi közölte, hogy neki abszolút hallása van. Sajnos abszolút hang nem társult hozzá. Ezzel együtt nem volt rossz a produkció, Jolira nem lehet azt mondani, hogy köze sincs az énekléshez, a nyugdíjas klub királynője lehet.

Mivel aranyos személyiség volt, és még Pápai Jocit is megtáncoltatta, azt mondták neki, azért nem viszik tovább, mert ebben a műsorban sztárokat kell utánozni. (Érdekes módon Tímeánál ez nem volt szempont, mert bár fantasztikusat énekelt, azért azt nem lehet mondani, hogy kiköpött Axel Rose lett volna.)

A továbbiakban volt Csirke-imitátor (hiszen tudjuk, hogy az igazi Csirke a kétfarkúak csirkéje!), hanggal gyilkoló Whitney Houston és Beyonce-hasonmás, valamint a már említett Baby Shark- -produkció, ami teljesen megváltoztatta a világszemléletemet.

Említést érdemel még Páncél Dorina, aki szegény úgy lefagyott, hogy egy az egyben mehetne a Jégvarázs háromba. Helyzetét a mentorok sem könnyítették meg, akik szénné alázták a hülyéskedésükkel, majd hogy a megaláztatása teljes legyen,

Tóth Gabi kivette a kezéből a mikrofont, és megmutatta, hogy is kell elénekelni a Can’t Live Whitout You-t – mert hát véletlenül pont tudja.

Annyi pozitívum azért volt benne, hogy Gabi megmutatta, minden különcsége ellenére még mindig atom hangja van, és tényleg az ország egyik legjobb énekesnője. Remélem lesz még olyan idő az én életemben, amikor csak ez fog számítani.

Sztojka Vanessza a Sztárban sztár plusz egy kicsiben már szerepelt. Aztán kimaradt az életéből az éneklés, de most úgy döntött, visszatér.

Vanessza Kárpátaljáról érkezett, értsd: a mai napig ott él a családjával együtt. Christina Aguilerát énekelt, és remélhető volt, hogy jó lesz, hiszen még a TV2 műsorkészítői sem olyan szőrös szívű Hókuszpókok, hogy egy megható történetű kárpátaljai lányt ilyen hosszan bevágnak, ha lebőgött.

Jöttek a mesehősök, akik eléggé kiidegelték Majkát. Pedig akkor még nem is sejtette, hogy a java még hátra van: Aradi Zsolt bár állítólag nagy rocker, gondolt egy merészet, és Pocahontasként lépett színpadra. A legnagyobb baj, hogy jó volt, megérdemelten tovább is jutott.

Érdekes színfolt volt még a rapper Kovács Kristóf, akit ByeAlex imádna, de hát sajnos másik csatorna tehetségkutatójába jelentkezett. Ugyan a mesterekben is felmerült a kérdés: képes-e Kristóf másra is rapelésen kívül. Ki fog derülni, mert Majka magával vitte.

Sallai Andrea Neotonnal érkezett, és nagyszerű hangulatot varázsolt, de a mesterek mindent bevetettek, hogy véletlenül se kelljen magukkal vinniük.

Ahogy megszokhattuk, most is tehetséggel zárták az adást. A 20 éves Szirtes Dávid ismerősnek tűnt, nem véletlenül: 2021-ben az X-Faktorban is megfordult. Emlékezetes volt szomorú, nehéz élettörténete.

Egy év alatt sokat fejlődött.

Míg annak idején az X-Faktor mentorai közül nem tudott mindenkit meggyőzni, a mesterek mind igennel szavaztak.

Ő is Tóth Gabit választotta.

Ennyi volt a mese mára, jövő héten folyt. köv.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk