FESZTIVÁLOZZ A COCA-COLÁVAL!
A Rovatból

Tiësto, Blasterjaxx, Regard is jön a 2023-as Balaton Soundra

Újabb fellépőket jelentettek be a szervezők. A nagy nevek között van az Alle Farben, Charlotte de Witte, Carl Cox és Joseph Capriati is.

Link másolása

Tiësto, Blasterjaxx, Regard, Alle Farben és Riton, Charlotte de Witte, Carl Cox, Joseph Capriati és Adam Beyer neve is szerepel az idei Balaton Sound szerdán bejelentett fellépői között.

"A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ Mag Top 100 listájáról csaknem húsz világsztár mondott igent a felkérésünkre" - idézte Filutás Annát, a fesztivál projektvezetőjét az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Az elektronikus zenei műfajok széles skáláját felvonultató Balaton Sound június 28-tól július 1-jéig tart Zamárdiban.

A szerdán bejelentett nevek jól mutatják a szervezők törekvését arra, hogy az EDM sztárok mellett az underground színtér, a hömpölygő techno és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjai is fellépjenek Zamárdiban.

A nagyszínpadon továbbra is javarészt EDM ismert előadói váltják egymást.

"A világ egyik éllovasa, Tiësto évtizedek óta biztos helyet foglal el a világ top dj-inek élvonalában és vele immár teljes a nagyszínpad headlinereinek listája. De a most bejelentett nevek között van Blasterjaxx és Regard is"

- emelte ki a projektvezető.

Szintén nagyszínpados lesz Goodboys, Justus és Yves V. A színpad hivatalos Afterparty sávjába a korábban bejelentett Joel Corry mellé csatlakozott Alle Farben és Riton.

Az alternatív elektronikus zene képviselői a fesztiválon belül a B my Lake nevével jelzett színpadokon adnak műsort.

Itt lesz hallható a világ legjobb női dj-jének választott Charlotte de Witte, akinek férje, Enrico Sangiuliano szintén színpadra lép. Jön továbbá Carl Cox, az olasz Joseph Capriati, a kijevi dj-páros, az Artbat, vagy a DJ Mag Top 100 listán szintén jegyzett Adam Beyer. Élő show-val érkezik Gioli & Assia, Tinlicker és Satori is.

Új helyszín lesz a Dreher színpad, ahol a party brandek váltják egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik be a house és tech house műfajra specializálódott Claptone Masquerade partisorozata, élen az arany maszk mögé bújó dj-vel.

A már szintén korábban bejelentett Armin van Buuren nagyszínpados fellépése után az új helyszínen a Rave Culture mutatkozik be. Itt lép fel a W&W, Will Sparks, Axmo, Dubvision és Olly James. Ugyanez a helyszín fogadja be a népszerű holland Q-Dance csapatát, amely az elektronikus zene keményebb stílusaira, a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard Trance-re összpontosít olyan nevekkel, mint a Sub Zero Project, RAN-D, Sefa, Sound Rush, Rebellion, Sub Zero Project, TNT, Villain.

A tört ritmusok éjszakáját hozza el a Next Level, mások mellett Tchamival, Matrodával és Sullivan Kinggel.

A BmyLake helyszínek underground fellépői között lesz még Agents of Time, Amémé, Anfisa Letyago, Anna, Argy, Artbat, Charlie Sparks b2b Parfait, Cera Khin, Clara Cuvé, Coeus, Dubfire, Fred Lenix, Indira Paganotto, Joris Voorn, Layla Benitez, Pan-Pot, Parfait, Philipp Straub, Sam Paganini és Sebastian Leger.

A korábban bejelentett fellépők között volt Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell, KSHMR, Dimension, Joel Corry, Kungs, az Ofenbach és a Vini Vici.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FESZTIVÁLOZZ A COCA-COLÁVAL!
A Rovatból
„Éjszakákon át ültünk Gerendaival és Sziámival a Tarlós háza előtti parkban, mert rájöttünk, hogy akkor telefonál, ha hallja a zenét”
Volt és jelenlegi Sziget-stábtagokat kértünk arra, hogy meséljék el kedvenc sztorijaikat az idén 30 éves fesztiválról.

Link másolása

Napokon belül kezdetét veszi a 29. Sziget Fesztivál, amely amiatt is különleges, mert éppen 30 évvel ezelőtt, 1993 nyarán népesült be először élettel a Hajógyári-sziget. Ennek apropóján a szervezői csapat négy tagját – két egykori és két jelenlegi dolgozót – kértük meg, hogy idézzék fel legviccesebb vagy bármilyen szempontból legerősebb emlékeiket az elmúlt három évtizedből.

Hogy került Patti Smith a Gellérthegy tetejére közvetlenül a koncertje után? Mi történt, amikor az egyik fellépő otthon felejtette az útlevelét, emiatt a következő repülővel haza akarták toloncolni? Mekkora kihívás a sajtóiroda ügyeit intézni egy 7-8 hónapos csecsemő mellett?

Erre mind fény derül az alábbiakban – sőt, a sztorik több ponton kapcsolódnak is egymáshoz.

Bihari Balázs: Egy 45 kilós erősítő elég nehezen szállítható – amikor arra gondolsz, hogy most el fogsz esni, akkor elesel

A legelső Szigeten még nem voltam ott, az 1994-es, esős Eurowoodstockról viszont már írtam a Magyar Narancsba, miután Marton László Távolodó kizavart. A programkínálatot nem rám szabták, de a következő évben is én képviseltem a Narit. Teljesen odavoltak, milyen jó anyagot írtam, ezért a szerkiben valakinek bekamuztam, hogy nem is voltam kinn, hanem más élményeiből írtam meg a sok oldalas beszámolót.

Elhitte – én azt gondoltam, hogy nem, mert hangosan röhögött –, majd a következő értekezleten szúrós szemmel számon kértek, miért viselkedtem ilyen etikátlanul. Pár évvel később Najmányi Laci a Wantedban előre megírta a Sziget tényleg kamu beszámolóját – hibátlanul. Nem kértük számon.

1996-tól 2002-ig a Wanted magazin színeiben dolgoztam, ami gyakorlatilag a Sziget-stáb print szekciójaként üzemelt, 2002 májusától pedig átvittem a Wanted-stábot a Sziget.hu-ba. A Wanteddal mi szabadítottuk rá a magyar fesztiválokra a léggitár-versenyeket, és egy 1996-os pecsás Wanted-retróbuli adta az ihletet a Táncdalfesztivál sátorhoz, amiért az azt követő Uhrin Benedek-években (ami viszont az indexes Tóth Valentinnak köszönhető) mindenkitől elnézést kértem.

Az egész lakásom a mai napig tele van Szigethez köthető dolgokkal. A legismertebb az az 1975-ös Fender Twin Reverb erősítő, amit 1998-ban szétrúgott Patti Smith gitárosa a koncert végén puszta rockandroll-gesztusból. Ezt a gesztust a Sziget gázsilevonással honorálta. Vicces volt akkor Kovács Tamás programigazgató szobája, mert ott hevert darabokban szegény Twin Reverb, mellette pedig a Green Day (vagy a Rammstein?) felgyújtott dobszerkója. Amikor elvittem a Wekerlére Morcz Csabihoz, összecsapta a kezét és azt mondta: hogy csináltad ezt, Balázs? Én megadóan feltartottam a kezem és annyit válaszoltam: Nem én voltam!!!

Csabinak sajnos nem volt elég alkatrésze, ezért végül Soltész Tibi gyógyította meg a Twint, ami aztán tovább folytatta backline erősítő karrierjét és adta a hangot a Placebótól kezdve a 16 Horsepoweren át az Earth Wind and Fire-ig, a Morcheebáig, Franz Ferdinandig, Bloc Partyiig mindenkinek.

Sőt egyszer még a lábamat is adtam érte: egy 45 kilós erősítő, aminek csak az egyik oldalán vannak a trafók, elég nehezen szállítható, különösen lépcsőn. Amikor arra gondolsz, hogy most el fogsz esni, akkor elesel. Így történt, viszont hogy ne legyen baja, inkább a lábamra ejtettem. Be is dagadt egy pillanat alatt a háromszorosára, így egy lábon kiugráltam vele a kocsiig.

Beraktam és elautóztam a Sziget nagyszínpadig, felvittem a lépcsőn, átadtam Szicsó Zsoltinak, majd elugráltam Szeles dokihoz, hogy lekezeljen. Két évig csak bakancsban jártam, hogy random ne ficcenjen ki a bokám.

Derdák András: Volt, hogy egy nap 20 kilométert gyalogoltam a helyszínek között

Nekem ez egy 28 éves történet, nehéz 1-2 sztorit kiemelni. Kezdődik azzal, amikor Tarlós még óbudai polgármesterként be akarta záratni a Szigetet: álltunk Gerendai Karcsival, Sziámival, Tarlóssal és az akkori rendőrkapitánnyal, Bökönyi Istvánnal, hogy eldőljön a fesztivál sorsa: bezárunk vagy nem zárunk be. Bökönyi teljesen nyugodt hangon közölte, hogy persze, meg tudja oldani a kiürítést, ha 6-8 halálos áldozat belefér a polgármesternek, tekintve, hogy egy kijárat van... Végül nem zártunk be, de továbbra is éjszakákon át ültünk Karcsival és Sziámival a Tarlós háza előtti parkban: a nagy eszünkkel egy ponton rájöttünk, hogy akkor telefonál, ha hallja a zenét. Ha viszont mi is ott vagyunk, nem mondhatja, hogy hallja, ha egyszer mi sem halljuk a terasza alatt.

Mi csináltuk anno az első élő internetes videóközvetítést a koncertjeinkről Monostori Tamással, a Mentha.hu-val, amikor még szinte senkinek nem volt akkora sávszélessége, hogy nézni tudja.

Ha hiszed, ha nem, szinte minden évben sikerült buknunk a büfénkkel: előfordult, hogy az üzletvezető meglépett a teljes bevétellel, de olyan is volt, amikor Publo Hunny az utolsó este felpattant a pultra és elkiáltotta magát: MINDENKÍÍÍÍ A VENDÉGÜNK! Sajnos túl későn értem vissza...

Részese lehettem Lang Andrisék fantasztikus Pesti Est-kalandjainak is, sokáig minden évben ők rakták össze a legmenőbb bulihelyeket. Azt hiszem, ő mondta egyszer Gerendairól, hogy csodaszarvas, és tényleg: nagyon sokáig egy szem egyedül volt az egész őrületes bolhacirkusz karmestere, a büféktől a programig, a vécéktől a belépőkig mindenben ő döntött. Míg aztán rá nem jött, hogy ezt így nem lehet csinálni, túlnőtt rajta a rendezvény.

A második Sziget óta jelen voltam. Sokáig saját óbudai kultúrházunknak, a Banán Klubnak is volt színpada: először a tehetséges amatőröknek biztosítottuk a fellépési lehetőséget (mert a Sziget már akkor se csak a híres, profi zenekarok terepe volt), aztán ez kiegészült a jazz-zel, két éven át déltől éjjel kettőig működtünk – na, ezt senkinek sem javaslom –, míg végül csak a jazz maradt a feladatunk. Voltam egy darabig a felelőse a Sziget Sun Online nyomtatott Sziget napilapnak, és üzemeltettük a Sziget Rádiót is.

Cs. Kádár Péter és Hetesi Péter Pál nagyon színvonalas sajtót csináltak, de nem voltak könnyű esetek. Volt napi videós híradó is, azt is nálunk szerkesztették pár évig Bredár Zsolték, emberfeletti munkával, elég kezdetleges körülmények között. Aztán később, amikor már a Millenárist művészeti igazgatója lettem, ott működött nálunk a Sziget TV (ami bizonyos értelemben a Kultúrház című adás előzményének tekinthető). A munkakapcsolat és a barátság töretlen maradt, csak mindig átalakult.

Aztán már Franciaországban lakva több mint 10 éven át mi voltunk a frankofón képviselete a fesztiválnak a feleségemmel, Földes Anitával, főállásban. A végén már 80 ezer franciát vittünk: szerveztük az utazásokat, a jegyárusítást, a sajtót, a PR-t, a social médiát, javasoltunk fellépőket, csináltunk egy 2.500 fős francia kempinget, kocsmát és éttermet.

Szerveztem 10 éven át a francia tehetségkutató koncerteket is, hogy vigyünk friss, fiatal francia és belga zenekarokat is minden évben. Az egész stáb egy hatalmas család, sok barátom lett onnan. Voltunk az egyik végében, a másik végében: mindenütt. Volt, hogy egy nap 20 kilométert gyalogoltam a helyszínek között. Ismerem minden porcikáját. Mivel gyermekünk született és mindketten a Sziget jegyében éltük a napjainkat, a lányunk hivatalosan is „Sziget-kid” lett, még badge-t is kapott. Azt hiszem, több tucat Szigetes dolgozóból lett pár az évek során, sok-sok Sziget-gyerek született az elmúlt 30 évben.

Sokáig csináltunk jam session-öket a nagyszínpados fellépőkkel éjfél és hajnali 2 között a jazz színpadon. Imádtam minden Manu Chao fellépést a nagyszínpad oldalából végigtáncolni. Emlékszem a régi csónakházra, ami az egyetlen nem szigetes büfé volt. Emlékszem a stábbulikra: pár éven át Karcsi szervezett saját VIP bulikat magunknak a Kiscellibe és a Kőbányai sörgyárba. Átéltem a nagy változásokat a Sziget-apparátusban, amikor sokan mentek és jöttek, a Sziget iroda költözéseit a Lónyaiból az Orlay utcába, majd ki a Hajógyárira. Végül a Covid és a vele egyidőben lejáró szerződésünk vetett véget a Szigetes életünknek.

Ott áll Szentendrén egy raktár szeméttelepén az összes cuccom, ami maradt, mert nem tudtam elhozni: Kálló Péter és Alain Dodeler fotóművész kiállítása a Sziget 20 éves szülinapjára molinókon, a 300 telefon egyidejű töltésére alkalmas telefontöltők, amiket a Medence Csoport készített nekünk, a büfés cuccok, és még hosszan sorolhatnám. A múltam része, kicsit fáj, de továbbra is nagyon szeretem – csak már másban vagyok: a saját kastélyprojektemet kezdtem idén nyáron Dél-Franciaországban. De őszintén drukkolok nekik!

Kardos József: Felvittem Patti Smith-t és a barátját a Gellérthegy tetejére, megmutatni nekik az éjszakai panorámát

A 2001-es év több szempontból is emblematikus volt. Akkor indult a Magic Mirror sátor, Tarlós pedig azonnal be is akarta tiltani az egész Szigetet arra hivatkozva, hogy itt homoszexuális propaganda zajlik, és a fiatalokat átneveljük meleggé. Ironikusan azt mondhatnánk, hogy 20 évvel megelőzte a korát: ma sajnos teljesen megszokottak az ehhez hasonló szólamok, amiket akkor még széles körben, szinte minden politikai oldalról elítéltek. Persze az egész inkább csak fenyegetés volt, mindazonáltal nemzetközi botrány lett abból, hogy egy kerületi polgármester ilyen mondvacsinált okokra hivatkozva be akar tiltani egy fesztivált.

Abban az évben a Placebo is fellépett nálunk, akik mindig nyíltan kiálltak a melegek mellett. A koncertjükön 50 ezer fős közönség előtt előtt énekelték, hogy „everybody is gay”, a közönség pedig egy emberként kiabálta velük. Ez olyan katartikus élmény volt, amit sosem felejtek el: sikerült eufóriával feloldani az a nyomasztó fenyegetettséget, amit előtte szervezőként át kellett élnünk.

Harminc év hosszú idő, sok olyan produkciót tudnék említeni, akik feltörekvőként jártak először nálunk, majd világsztárok lettek, és azóta is hálával gondolnak ránk, amiért annak idején bizalmat szavaztunk nekik. Ilyen például a Circa, egy ausztrál kortárs cirkuszi társulat. Ők ma már befutott sztároknak számítanak, az ezredforduló környékén azonban a Szigeten volt az első európai fellépésük, mi hívtuk meg őket. Manapság mindenhol hatalmas színháztermeket töltenek meg és az összes rangos cirkuszfesztiválon ott vannak. Azóta is baráti a viszonyunk: rendszeresen visszajárnak hozzánk és azt a gesztust is megteszik, hogy engednek a máshol megszokott gázsijukból, ha esetleg ez meghaladja a mi lehetőségeinket.

Váratlan helyzetek is gyakran adódnak, amiket a lehető leggyorsabban kell kezelnünk. Például volt egy algériai származású fellépőnk, aki Franciaországban él, francia személyi igazolvánnyal is rendelkezik, de véletlenül csak az algériai útlevelét hozta magával. Ez még a schengeni csatlakozás előtt történt, így Budapestre megérkezve vissza akarták őt toloncolni, mivel nem volt vízuma. A menedzsere kétségbeesve hívott engem, akkor már tartott a fesztivál, szóval a legnagyobb nyüzsgés közepette kellett valamilyen megoldást találnunk, hogy ne küldjék haza a következő géppel.

Szerencsére a biztonsági főnökünk forródróton volt az akkori országos rendőrfőkapitánnyal, aki felhívta a repülőtéri parancsnokságot, így végül sikerült elintézni, hogy egyedi elbírálással megkapja a vízumot a reptéren.

Nagyon jó érzés, hogy a Szigetnek van akkora tekintélye és respektje, hogy ha mi kérünk ilyesmit – természetesen garanciát vállalva az illetőért –, jó eséllyel soron kívül is segítenek nekünk.

Mielőtt 1998-ban programigazgató lettem, zenekarokat szállító sofőrként is dolgoztam a fesztiválnak. Az egyik évben Patti Smith lépett fel a Nagyszínpadon, és a gitárosa – aki mellesleg az akkori barátja volt – annyira beleélte magát a show-ba, hogy a koncert végén összetörte a gitárerősítőt. A baj az volt, hogy mi ezt kölcsön kaptuk egy magyar tulajdonostól, aki ott volt a helyszínen, és érthető módon eléggé kiakadt. A színpad mögött komoly veszekedés alakult ki a technikusok és a menedzsment között, amitől meg akartam kímélni Pattiéket. Mondtam neki és a barátjának, hogy üljenek be a buszba, elviszem őket egy nyugodtabb helyre, majd a stáb elintéz mindent.

Ez este 11 körül volt, így megkérdeztem tőlük, szeretnék-e látni az éjszakai panorámát. Igennel feleltek, szóval felvittem őket a Gellérthegy tetejére, ami a kedvenc helyem Budapesten, minden külföldi vendégemnek meg szoktam mutatni.

Leültünk kicsit nézelődni, éppen telihold volt, a gyönyörű környezetben hamar sikerült megnyugodniuk. Utána elvittem őket a szállodájukba, ahol megkérdeztem Patti Smith-t, nincs-e kedve dedikálni nekem Robert Mapplethorpe fotóművész róla készült albumát. Mondta, hogy nagyon szívesen, és még azt is megvárták a hotel lobbyjában, amíg hazaszaladtam érte. Beleírta, hogy „Jozsef, Thanks for the moon”, vagyis köszönet a holdért. A mai napig őrzöm, nagyon büszke vagyok rá.

Vető Viktória: A Nagyszínpad backstage konyhájáról menetrendszerűen kaptam a felmelegített bébiételt

1999-ben még a Közel a szerelemhez című Salamon András film forgatásán dolgoztam, de már az utolsó kockákat forgattuk, amikor váratlanul, szinte a semmiből, egy felkérés érkezett. Illetve kettő. Az Index.hu keresett sajtófőnököt és párhuzamosan a Szigeten is szükség volt egy olyan emberre, aki kezébe veszi a sajtókommunikációt. Mint kiderült, engem ajánlottak, és rögtön ott találtam magam mindkét székben. Aztán hamar az is kiderült, hogy ez egyszerre sok, így a Sziget maradt, és azóta is van, ha úgy tetszik, egymás életének részei vagyunk.

Olyannyira, hogy az azóta született két gyerekem – a már korábban született lányom után – a Szigethez igazodva jött a világra. Várandósan vezényeltem le az egyik évet, a következőn pedig már egy 7-8 hónapos csecsemővel intéztem a sajtóiroda ügyeit. A Nagyszínpad backstage konyhájáról menetrendszerűen kaptam a felmelegített bébiételt, az interjúk vagy a sajtótájékoztatók között időzítettem az etetést.

A kollégák néha elvitték egy körre az aktuális apróságot, aztán egy fényképes crew passzal hozták vissza. Utólag megdöbbenek, hogy milyen merészség volt ezt így bevállalni, de az nagyon megnyugtató volt, hogy Gerendai Karcsi és a többi kolléga ezt milyen természetesnek fogadta és mennyire segítőkészek voltak.

A gyerekek apja szintén szigetes, a fesztiváljaink PR főnöke, 2000 óta közösen dolgozunk. A gyerekeink azóta is kijárnak a Szigetre, dolgozni és fesztiválozni. Ahogy a születésüktől fogva részei a Szigetnek, úgy lett a Sziget nyitottsága, sokszínűsége az ő gondolkodásuk része is.

2000 egy nagy választóvonal volt a Sziget sajtómunkájának életében. Akkor formálódott az a rendszer, aminek alapgondolata, hogy egy olyan, „szolgáltató” sajtóirodát alakítsunk ki, ami egyrészt a média számára állandóan elérhető, másrészt a Sziget sokszínű üzeneteit különböző formába öntve igyekszik izgalmas tartalmakat nyújtani az újságíróknak. Mindezt az asztali gép, a betárcsázós internek, a fax és az egyszerű mobiltelefon világában, az online újságírás hajnalán, javarészt a print lapzártákhoz igazodva kezdtük, és igyekeztünk az alapvetéseinket adaptálni a kommunikáció folyamatos változásaihoz.

Végigcsináltunk egy markáns újrapozícionálást egy névadó szponzort a zászlónkra tűzve, kiálltuk a Magic Mirror elleni hadjáratot, a környező polgármesterek olykor bíróságig elmenő támadásait, igyekeztünk a helyén kezelni az egy időben a Szigeten sűrűn átvonuló politikusok sáskajárását, az agyatlan „nullszaldózást”.

Közben nagy lendülettel formáltuk a képet egy olyan Szigetről, ami kulturálisan sokszínű, folyamatosan fejlődő, békés és befogadó, mint amilyennek harminc éve megálmodták, és ami miatt ma is egyre népszerűbb szerte a világban. És reményeim szerint formáltuk és formáljuk a közönségünket, persze ők is minket, mint ahogy együtt formálódunk a partnereinkkel is.

Ez utóbbival kapcsolatban eszembe jut egy történet, amikor egy nagy nemzetközi tanácsadó céggel tartottunk közösen sajtótájékoztatót a Sziget turisztikai, gazdasági hatásairól. A cég munkatársainál az öltöny/nyakkendő volt a kötelező dress code, és mikor megérkeztünk az általunk természetes „fesztivál outfit”-ben, előbb némi megdöbbenést láttunk a szemekben, majd a cég kollégái levették az öltönyt és nyakkendőt és úgy ültek ki a sajtótájékoztatóra. „Jó lenne, ha máskor is jönnétek” – súgta a végén az egyik tanácsadó.

A cikk és a fesztiválhangulat támogatója a Coca-Cola.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FESZTIVÁLOZZ A COCA-COLÁVAL!
A Rovatból
Megtaláltuk a Sziget titkos Toitoi-buliját, amiről legendák szólnak
Sokan évek óta sikertelenül keresik a titkos bulit, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy egy Toitoi-vécé a bejárata.

Link másolása

A Szigeten minden évben van egy buli, amelynek pontos helyszíne nem ismert, nincs feltüntetve a programok között és a térképen sem.

Sokan évek óta sikertelenül keresik a titkos bulit, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy egy Toitoi-vécé a bejárata.

A kérdezősködés és a WC-ajtók nyitogatása már önmagában is kimerítő feladat, de idén jócskán szűkült a kör, mert a legtöbb mosdó már konténeres és csak limitált számú Toitoi maradt a fesztivál területén.

A bulihelyszín gyanított bejáratát klasszikus Toitoi-szag járja át, de belül, a 16 négyzetméteres, hangszigetelt és teljesen zárt Secret Cube-ban már nyoma sincs a WC-hangulatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FESZTIVÁLOZZ A COCA-COLÁVAL!
A Rovatból
2500 forintos garantált menü, 2000 körüli sörök és angol wc – minden, amit a csütörtökön induló Szigetről tudnod kell
A hivatalos sajtóbejáráson mi is benézhettünk a kulisszák mögé, és összegyűjtöttük a leghasznosabb információkat.

Link másolása

30 éves a Sziget!

1993. augusztus 19-én Diáksziget néven indult az ikonikus fesztivál, ahol a kezdetekben mindössze 200 koncert, 80 film, 40 színházi előadás volt programon, amire összesen 43 ezer látogató volt kíváncsi. Azóta eltelt 30 év. A látogatók ma már a világ több mint 100 országából jönnek Budapestre.

A fesztiválozók fele azonban még mindig Magyarországról érkezik.

A mai napon kezdetét vette a beköltözés, de a tényleges programok csak holnap kezdődnek, és kedd hajnalban fejeződnek be.

A hivatalos sajtóbejáráson mi is benézhettünk a kulisszák mögé, és összegyűjtöttük a leghasznosabb információkat.

Az idei Sziget számokban

A fesztivál 76 hektáron, három hét alatt épült fel, és több mint 50 programhelyszín közül választhatunk majd.

Idén 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban, köztük nagyjából 200 magyar résztvevőt is láthatunk.

A napi befogadóképesség dolgozókkal és a látogatókkal együtt 90 000 ember.

A Sziget legnagyobb színpada, a Nagyszínpad 10 nap alatt épült fel, alapterülete több mint 1.000m2, és 600 m2-es LED fal tölti be a színpad hátterét.

A Samsung Party Aréna nézőtere 4.000 m2, a Freedom presented by Mastercard sátra több, mint 10.000 fős befogadó képességű, míg a TicketSwap Colosseum 3.000 raklapból áll össze. A legkisebb sátor pedig mindössze 4 m2-es.

Nagyszínpad
Freedom presented by Mastercard
TicketSwap Colosseum
TicketSwap Colosseum

Étel- és italkínálat

Körülbelül 100 éttermi vendéglátó egység várja a látogatókat, a hazai ízek mellett idén még bővebb nemzetközi konyhával, és különböző vega, vegán és mentes ételekkel. Több „food court” is kialakításra került oly módon, hogy bárki találjon megfelelő kínálatot magának, 150 méteres körzetben.

Az ételt árusító egységekben található lesz úgynevezett „budget food” 2.500 forintos áron, és általánosságban a vendéglátás árait úgy határozták meg, hogy ne legyen drágább, mint a fővárosban található hasonló kínálat.

A körbejárás közben már mi is kiszúrtunk pár ártáblát. Ételek közül 2500 forintba például egy nagyobb pizzaszelet vagy egy tál Mac and Cheese fog kerülni. De nem ritka az 5000 forintos vagy afölötti hamburger ár sem.

A csapolt Dreher 1690 Ft, egy dobozos Dreher 1890 Ft, a 3 dl-es fröccs vagy egy Coca Cola 1190 Ft, de egy vodkaszódáért már 4290 Ft-ot kell fizetnünk.

Aki nem szeretne mélyen a zsebébe nyúlni, annak nagy segítség lesz a Aldi szupermarket kitelepülése, és a több helyen felállított, ingyenes vízvevő pontok.

És bár alkoholos italt vagy energiaitalt nem lehet bevinni a rendezvényre, egy darab, legfeljebb 2,5 liter űrtartalmú PET palackban vizet vagy üdítő italt és ételt igen. Szóval abszolút nincs senki kötelezve a költekezésre.

A hulladékkibocsátás csökkentése érdekében repohár rendszer működik a Szigeten.

Ha nem szeretnénk tovább használni a poharat, egy tokenért cserébe leadhatjuk (0,33-as és 0,5-ös pohárért 1 token jár, míg 2 db feles pohárért 1 token), és a tokent a fesztivál alatt bármikor új pohárra tudjuk váltani.

A pohár díja 800 Ft, a feles poháré pedig 400 Forint.

Az üres és sértetlen 0,33-as és 0,5-ös repoharat vissza lehet váltani (a pohár ikonnal ellátott Green Sziget Pontokon, 400 Ft-ra), a token és a feles pohár viszont nem váltható vissza pénzre.

VIP Sziget

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető.

A megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Samasung Party Aréna mellett alakítottak ki.

A VIP vendégeink számára a Digó Pizza, a Yama Budapest, a Nemo Étterem és a 101 Bisztró biztosítja a legjobb ízeket.

VIP kilátás a nagyszínpadra
Nagyszínpad VIP
Nagyszínpad VIP

Szolgáltatások és hasznos információk

Felépült egy városközpont, információs ponttal, ügyfélszolgálattal és panaszirodával. A Szigeten van csomag- és értékmegőrző, talált tárgyak osztálya, több helyen ATM automata, pénzváltó, kerékpármegőrző és számtalan egyéb kényelmi szolgáltatás.

A fesztivál készpénzmentes övezet, fizetni saját bankkártyával vagy a feltöltött karszalaggal lehet, ez utóbbit akár online vagy készpénzzel és bankkártyával a helyszínen is fel lehet tölteni.

Ehhez igazodva a fennmaradt összeget vagy online automatikusan visszautalják, a készpénzes feltöltések maradékösszegét pedig a több ponton is felállított visszaváltó helyeken lehet visszakérni.

A Szigeten több kemping is áll a fesztiválozók szolgálatára, különböző szintű szolgáltatásokkal és figyelmet fordítva a kerekesszékkel érkezőkre is, a higiénés szolgáltatásokat és akadálymentesítést is szem előtt tartva, szerte a Szigeten.

Kialakítottak egy 0-24 órában elérhető egészségügyi központot is a fesztivál idejére, benne több mint 200 fős személyzet, orvosokkal, ápolókkal, helperekkel és mentőautókkal valamint a hozzájuk tartozó személyzettel.

A Sziget „kórházban” a kisebb sérülések és egyéb panaszok ellátása mellett akár röntgenvizsgálatot is tudnak végezni. A biztonságra a nap 24 órájában többszáz fős biztonsági és további rendvédelmi szolgálat ügyel és egy tűzoltócsapat is szolgálatot teljesít. Az irányítást ellátó ún. vezetési törzsben részt vállalnak meteorológusok, tűzoltók, fegyveres erők képviselői, valamint operátorok.

Idén a közösségi terekből eltűnnek a mobil wc-k, helyükbe vízöblítéses toalettek kerülnek, mintegy 1000 angol wc-vel, dekoratív konténer-blokkokban felállítva.

Az angol wc-k folyamatos működését 70 db szivattyú biztosítja, egy ilyen méretű fesztivál mobil wc „mentesítése” nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítmény, mint ahogy a portalanításhoz használt, körforgásos, a folyóból, jelen esetben a Dunából származó víz használata is.

A Hajógyári-sziget talaját védendő, lefektetnek mintegy 25.000 m2 műanyag és további 5.000 m2 alumínium utat.

A Sziget előtti napokban nagy mennyiségű, mintegy 70-80 mm csapadék hullott, a területet a szervezők 80 ember részvételével 3 nap alatt 10 munkagéppel és 7 szivattyúval vízmentesítették.

És felkészültek a szervezők a tavaly nagy gondot okozó esetleges szállóporra is, ezt a folyamatos „szürkevizes” öntözés mellett egy új pormentesítő anyaggal oldják meg.

Idén is van vízparti helyszín, de egyelőre úgy tűnik, hogy itt csak megpihenni lehet majd, fürdeni nem.

Sziget Beach

Zöldülő Sziget

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” is. Ez tetten érhető lesz például a vendéglátó egységekben is, de minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát.

A legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek.

Alapvetés, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt - az ott lévő védett flóra miatt - idén is lezárják, igazodva a főváros és a WWF által végrehajtott természetvédelmi területté való átminősítéshez.

Magic Mirror
Magic Mirror belül
Magic Mirror belül

Megszépült a Sziget

Idén lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K-hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már újra díszbe borul a Szabadság Szigetére vezető híd.

Szerte a Szigeten 60 km-nyi fényfüzér, 8000 db dekor izzó és 40 óriási „falmosó” lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.

Cirque du Sziget
Cirque du Sziget
Cirque du Sziget belül

A cikk és a fesztiválhangulat támogatója a Coca-Cola.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FESZTIVÁLOZZ A COCA-COLÁVAL!
A Rovatból
Özönlöttek a vidám emberek a szabadság szigetére – Fotókon a 30 éves Sziget Fesztivál első napja
Csütörtöktől jövő keddig a világsztároké és a fesztiválozóké a Hajógyári-sziget, már nappal is fergeteges volt a hangulat.

Link másolása

Csütörtökön megkezdődött az ország (és Európa egyik) legnagyobb és leghíresebb zenei fesztiválja, az idén 30 éves Sziget.

Az első fesztiválozók a lehető legjobb időben, kellemesen meleg napsütésben foglalták el a Hajógyári-szigetet, ami jövő keddig ad helyet a felhőtlen bulizásnak és szórakozásnak.

A fesztiválon idén is világsztárok, hazai és külföldi előadók koncertjein bulizhatunk, közte pedig művészi előadásokat, performanszokat nézhetünk.

Idén is elég borsos, inkább a nyugat-európai pénztárcákra szabott árak várják a kikapcsolódni vágyókat, de jó hír, hogy minden szolgáltatónál lesz 2500 Ft-os "alapmenü" is.

A fesztiválról a legfontosabb tudnivalókat EBBEN a cikkünkben szedtük össze.

A cikk és a fesztiválhangulat támogatója a Coca-Cola.


Link másolása
KÖVESS MINKET: