„Szerelmes vagyok Kern Andrisba!" – „Jól van, ezt tudjuk” – A Vígszínház évadnyitója felért egy vígjátékkal
A Vígszínházban még egy évadnyitó sajtótájékoztató is szórakoztató színházi élmény. Talán ezt ismerték fel Rudolf Péterék, és idén szimpatikus újítást vezettek be: a bérletesek is meghívót kaptak az eseményre.
A nézőtéren sötét van, csönd és izgalommal teli várakozás, mintha csak egy bemutatón lennénk. Ezt az érzést erősíti, hogy a közönség soraiban ott ülnek a színház színészei is – Halász Judit, Lukács Sándor, Fesztbaum Béla, Kövesi Zsombor, Brasch Bence, Kovács Patrícia, Bach Kata, Márkus Luca, akiket hirtelen összeszámolok a közvetlen közelemben. Aztán bebiciklizik két fiatalember. A Vígszínházban alig van most már olyan előadás, amelyik ne terjesztené ki a játékot a nézőtérre valamilyen formában. Bohóckodnak kicsit, majd felmegy a függöny és következik Ötvös András és Keresztes Tamás magánszáma. Előbbi egy fiókos komódból próbál előmászni, utóbbi blazírtan szemléli, és időnként fél szavakkal bíztatja, aztán a színpadon lévő csapóajtó alól előbújik Méhes László. Mint utóbb kiderül a díszlet és a kis jelenet is a Liliomfi előadáshoz tartozik.
A két biciklis fiatalember is ismerősnek tűnik, az SZFE-n láttam őket Bertolt Brecht A csúcsfejűek és gömbfejűek című darabjában, Zsótér Sándor rendezésében. Ők Molnár András és Nyomárkay Zsigmond, akiket több előadásban láthatunk a Vígszínház és a Pestiszínház reperotárjában, például a Liliomfiban is. Egyébként mindketten Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályába járnak.
Ezután színpadra penderült Rudolf Péter igazgató, és elkezdődött a tényleges sajtótájékoztató, ami mi mással is kezdődhetett volna, mint Hegedűs D. Géza köszöntésével. Mint Rudolftól megtudtuk, a színház történetében először fordult elő, hogy aktív színészüket a nemzet színészei közé választották.
A direktor úr fontos bejelentést is tett: új játszóhellyel bővül a Vígszínház, a Hegedűs Gyula utcában nyílik meg a Víg Szalon, ahol elsőként egy irodalmi estet rendez Valló Péter. A színház olyan írókat kért fel, mint Dragomán György, Szabó T. Anna, Závada Pál, Grecsó Krisztián vagy Vámos Miklós, hogy a „szalon” szóból szabadon asszociálva alkossanak műveket.
Ekkor tulajdonképpen egy talk-show vette kezdetét, ahol Rudolf Péter beszélgetett az évadban várható bemutatók rendezőivel, színészeivel. A szakmában csak Rudinak becézett színész-rendező ebben a szerepben is brillírozott, nevetésből nem volt hiány.
Először a Liliomfi alkotóit hívta színpadra. Mint megtudtuk, Ifj. Vidnyánszki Attila már másodszor viszi színre Szigligeti Ede darabját (amit ezúttal Vecsei Miklós dolgozott át kicsit a Vígszínház színpadára). A rendező elismerte, hogy a Liliomfi nem a legbátrabb cím, amit egy rendező választhat magának. A generációjára jellemző szorongás miatt érdekli, azt próbálja feloldani a játékkal.
Keresztes Tamásnak rögtön nekiszegezte Rudolf Péter azt a roppant udvarias kérdést, miszerint nem érzi-e magát túl öregnek Liliomfi szerepére, Megtudhattuk, hogy a színésznek hajszínpróbán is részt kellett vennie, amiből ő is azt szűrte le, hogy a kora talán mégsem predesztinálja erre a szerepre.
Rudolf Péter empatikusan viszonyult a problémához, megjegyezte, hogy ő annak idején, 1983-ban Liliomfiként kezdte ebben a darabban, mostanra pedig Szilvai professzorrá öregedett.
Miután Vidnyánszky mellett Keresztes Tamás is szokott rendezni (például a Pinókkió című előadást jegyzi), adta magát a kérdés: a Kamillát alakító Szilágyi Csenge nem próbálná ki magát a másik oldalon? De a színésznő kurtán közölte, hogy egyáltalán nem érdekli a rendezés.
Szigligeti Ede: Liliomfi
Bemutató: 2024. szeptember 21. szombat 19.00, Vígszínház
A következő bemutató Wéber Kata: Egy nő anatómiája című darabja, amelyből Mundruczó Kornél filmet is készített Amerikában Pieces of a Woman címen. Alföldi Róbert sok év után tér vissza rendezőként a Vígszínházhoz, ahová rengeteg szép emlék köti. Mint elmondta, a filmet nem látta, és amikor kiderült, hogy ezt a darabot fogja rendezni, direkt nem is nézte meg.
Petrik Andrea örömét fejezte ki, hogy Wéber Kata darabjában játszhat, akivel kollégák voltak, Telekes Péter pedig derűs történeteket osztott meg saját gyermekei születéséről. Például, hogy a harmadik gyermeke születésekor vett egy GoPrót, amit gumipánttal a fejére erősített.
De a kamera rögtön az első percekben felcsúszott a feje tetejére, így 4 órányi felvételt készített a szülőszoba plafonjáról.
Wéber Kata: Egy nő anatómiája
Bemutató: 2024. október 5. szombat 19:00, Pesti Színház
Zsótér Sándor rendezi Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benzt, amely az Esterházy család történetét követi végig a 17. századtól a 20. századig. A rendező külföldi tartózkodása miatt videó üzenetben mesélt az új előadásról. Többek mellett Lukács Sándor, Balázsovits Edit és Petrik Andrea lesz látható benne.
Esterházy Péter: Mercedes Benz
Bemutató: 2024. december 06. | Házi Színpad
Kern András és Igó Éva régi motorosok a Vígben, rengeteg darabban játszottak együtt. Igó Éva bevallotta:
A színház házi szerzője, Spiró György Az imposztor című darabjában láthatjuk majd őket, Rudolf Péter rendezésében. Különlegessége, hogy a szerzővel egyeztetve Rudi az előadás végére beemelt részleteket Az ikszek című regényből is, amiből annak idején Az imposztor témája is kinőtte magát. Mindenképpen igazi színháztörténeti csemegének ígérkezik.
Rudolf először rendezi Kernt annak ellenére, hogy a színész 137 szerepéből 92-őt a Vígszínházban és a Pesti Színházban játszott el.
Ehhez kapcsolódva Kern felelevenítette Bulla Elma mondását:
Spiró György: Az imposztor
Bemutató: 2024. december 07. | Pesti Színház
Bodó Viktor is a színház állandó rendezői közé tartozik. Ő is videó üzenetben tudott csak jelen lenni. Az ember, aki elvesztette az időt című előadásban többek között Dengyel Iván, Dino Benjamin, Ertl Zsombor, Halász Judi, Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza és Kovács Patrícia is színre lép, valamint nagy kedvencem a fiatal generációból, Kövesi Zsombor.
Bodó Viktor & Co: Az ember, aki elvesztette az időt
Bemutató: 2024. december 14. | Vígszínház
Esterházy és Spiró után egészen más műfaj következett: a Rémségek kicsinyboltja zenés horror vígjáték, amelyet Novák Eszter rendez Radnai Csillával és Orosz Ákossal a főszerepben. A szöveget Varró Dani fordítja – még ezekben a percekben is, ami okot ad némi izgalomra. A filmváltozatban annak idején Rick Morannis játszotta a főszerepet, és éppen Rudolf Péter szinkronizálta.
A történet egy húsevő növényről szól, amely egyre nagyobbra nőve lényegében mindenkit felfal. Ugye milyen vidám? :)
A főszereplő, Orosz Ákos elmondta, hogy nem szereti a horrort, mert utána mindig fél fogat mosni. (Remélem, nem nézi meg a Stranger Thingst.)
Howard Ashman-Ala Merken: Rémségek kicsiny boltja
Bemutató: 2025. február 21. | Pesti Színház
A Spiró darab mellett Jane Austen Büszkeség és balítéletét várom legjobban. Colin Firth és Jennifer Ehle helyett Wunderlich Józsefet és Waskovics Andreát láthatjuk majd. Valló Péter visszautalva Alföldi Róbert korábbi kijelentésére kifejtette, hogy ő a maga részéről gond nélkül megnézte a regény összes filmadaptációját. Nem félt attól, hogy befolyásolni fogják, mert úgysem lesznek angol dombjai, lovai, olyan ruhák és díszletek, mint a filmben.
És hogy mi teszi aktuálissá ez a művet?
A beszélgetés - és a sajtótájékoztató – egy némileg abszurd momentummal zárult. Rudolf Péter feltette a kérdést, hogy mit jelent a „balítélet”? Amiben az volt a meglepő, hogy a színpadon ülőknek szemmel láthatóan fogalmuk sem volt róla. Mindenféle okoskodásokba bonyolódtak, Valló Péter szerint például ez a szó kizárólag az alliteráció miatt szerepel a címben.
Nagyon bennem volt, hogy jelentkezem, mint az iskolában, és segítek nekik, mígnem Rudolf Péter – aki nyilván úgy tette fel a kérdést, hogy tudta a választ – megkegyelmezett, és elárulta, hogy előítéletet jelent.
Ezt az apró malőrt leszámítva nagyon szórakoztató órákat töltöttünk a színházban. Érdemes lesz látogatni a műfajukat és szereplőgárdájukat tekintve is nagyon változatos előadásokat, és mint látható, érdemes bérletet is váltani, mert akkor az ilyen különleges eseményeken is részt lehet venni.
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Bemutató: 2025. február 21. | Pesti Színház
Fotó: Nagy Bogi, SZMO