hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Mint kisgyereknek lenni egy más ritmusra járó cukorkaboltban” – New York kulturális élete egy magyar szervező szemével

Szegedi Márton négy évig dolgozott kulturális szervezőként a világ talán legsokszínűbb városában, emellett ő maga is rengeteg programon vett részt. Tapasztalatairól mesélt.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. május 28.


Link másolása

hirdetés

Márton 2017 februárjában költözött New Yorkba, hogy a helyi Magyar Kulturális Intézet munkatársaként hazai produkciók bemutatkozását segítse a tengerentúlon, amerikai közönség előtt.

A város természetesen nemcsak szervezőként, hanem kultúrafogyasztóként is óriási hatással volt rá: bár a járvány kitörése, mint mindenkiét, az ő munkáját is befolyásolta, de így is rengeteg maradandó élménnyel tért haza idén tavasszal.

Többek között ezekről beszélgettünk vele.

– Először is lenne egy általános kérdésem: mennyire van meg a nyitottság egy amerikaiban arra, hogy elmenjen egy magyar vonatkozású kulturális programra?

– Négy év után a tapasztalatom az, hogy a nyitottság mindenképp megvan bennük, inkább azt nehéz elérni, hogy a kinti kulturális túlkínálatban látható legyél. Magyarországnak még nincs olyan kialakult brandje Amerikában, mint más európai országoknak, például Franciaországnak, Olaszországnak, vagy akár a skandináv államoknak. Ezekről a nemzetekről kint majdnem mindenki azonnal tud valami konkrétumra asszociálni, mint az Eiffel-torony, a spagetti, vagy az IKEA. Ezek a hívószavak Magyarország szempontjából odakint nem alakultak ki.

Persze, említhetjük Bartókot, Puskást, a tokaji bort vagy a szegedi paprikát, de ezek jóval kevésbé univerzálisak, mint általában hisszük. Megfordítva: ha egy amerikainak rajongásig fontos az európai foci, valószínűleg hallott már Puskásról, de nem azért, mert az Egyesült Államokban közismert, hanem azért, mert a saját érdeklődési körében egy magyar ember is ismerheti például a legobskorúsabb vietnami ambient előadót.

hirdetés
Ugyanakkor érdekes volt látni, hogy az USA és New York történelmét, kulturális életét milyen sokszor befolyásolták érdemben búvópatakként a magyarok és magyar származású amerikaiak – mégis, ezekről az amerikaiak a legtöbb esetben semmit sem tudnak, külön fel kellett hívni rájuk a figyelmet. Klasszikus példa Tommy Ramone, a Ramones alapítója, aki Erdélyi Tamás néven Budapesten született, és a családja 1956-ban menekült el Magyarországról, aztán végül Queensben telepedtek le.

Fontos talán azt is megemlíteni, hogy New York a világ első számú kulturális fővárosa is, ahol az egyes művészeti ágak szakértői nagyon is képben vannak a magyar művészekkel; például a komolyzene vagy a képzőművészet terén Kurtág, Liszt vagy Moholy-Nagy megkerülhetetlen kulcsnevek. Szóval az országunknak rengeteg erőforrása van, a kihívás szerintem inkább az, hogy ezeket odakint az egyes szektoroknak és a kultúrafogyasztók különböző csoportjainak megfelelő módon lehessen „eladni”. Ehhez természetesen rengeteg pénzre és kitartásra van szükség.

Gera Marina (fotó: Szegedi Márton)

– Biztos számtalan fontos szakmai emléket hoztál magaddal. Mire vagy legbüszkébb ezek közül?

– Kicsit modoros leszek: olyan sok emlékem van, hogy nehéz közülük egyet-egyet külön kiemelni.

Az biztos, hogy az eddigi pályafutásom egyik legizgalmasabb, de mindenképpen legnagyobb volumenű projektje a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Balett 2018 őszén megvalósult kéthetes New York-i vendégszereplése volt, amely köré egy egész fesztivált szerveztünk. Az Operaház kinti bemutatkozása hatalmas volumenű szuperprodukció volt, és a nézőszámok is visszaigazolták a sikerét.

Szintén 2018-ban volt lehetőségem megszervezni egy kiállítást a tragikusan fiatalon elhunyt fotóművész, Hermann Ildi képeiből, amelyek New Yorkban élő magyar származású Holokauszt-túlélők élettörténetét mutatták be. Erre Ildi is ki tudott utazni, alig háromnegyed évvel a halála előtt.

2019-ben izgultunk és örültünk együtt Gera Marinával, aki abban az évben megnyerte az „Örök tél” női főszereplőjeként a Nemzetközi Emmy-díjat, ráadásul az Emmy-hétvégét megnyitó hivatalos szűk körű szakmai programot az Emmy Akadémia megkeresése nyomán a magyar főkonzulátuson szervezhettük meg. Sokkal kisebb kaliberű volt, de hasonlóan jó szívvel gondolok vissza rá, amikor 2019 őszén megtörtént a helyi Magyar Örökség Fesztiválon a Bajdázó zenekar első amerikai fellépése, kivételesen nem helyi, hanem az ott élő magyar közönség előtt.

– Eleve New Yorkban élő magyar művészeknek is szerveztél fellépéseket?

– Röhrig Gézával volt több közös programunk, de említhetem Pankovits Nikolett magyar-amerikai jazzénekesnőt, Boncz Ádám színművészt vagy Steven Balog képzőművészt, azaz Balogh István Vilmost, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió egykori tagját. Mindegyikükkel sok közös, sikeres projekten dolgozhattam együtt.

Ádám még 2013-ban készített egy monodráma-feldolgozást Kertész Imre Nobel-díjas regényéből, a Sorstalanságból, amit a felkérésünkre 2019-ben az író születésének 90. évfordulója alkalmából felújított. Rozs Tamás csellóművész kísérte őt, a produkciót pedig egy zsinagógából kialakított színházban adták elő a Broadway közelében. Azt gondolom, hogy egy nagyon szép és méltó emlékprogramot sikerült együtt tető alá hoznunk.

– Kultúrafogyasztóként hogyan próbáltál eligazodni a rengeteg programlehetőség között?

– Az elején leginkább sehogy, mivel annak is örültem, ha egyáltalán megtaláltam, merre kell metróval mennem. Beletelt jó pár hónapba, mire már nem éreztem teljesen elveszettnek magam. Annyi biztos, hogy New York teljesen más ritmusra jár Budapesthez képest, szóval először is el kellett döntenem, hogy pontosan mi érdekel engem ebből az elképesztő túlkínálatból. Honlapokat nézegettem, majd miután lettek helyi ismerőseim, már tudtam rájuk is hagyatkozni. Van egy saját szabadidős zenei projektem (ez a szegedi marci zenél, a legutóbbi album premierje a Szeretlek Magyarországon volt), emiatt leginkább a hasonló kísérletezős zenei produkciók állnak közel hozzám, zömében ilyen koncertekre jártam el.

Hihetetlen felismerés volt, hogy itt tényleg mindent meg lehet nézni és hallgatni: azokat, akik korábban soha nem jutottak el Budapestre, vagy akik jöttek volna, de végül közbejött valami… Tényleg mindenkit. Úgy érzed magad, mint egy kisgyerek a cukorkaboltban. Nem kevés pénzt költöttem koncertjegyekre, és egyiket se bántam meg.

Az előre betervezett nagy nevek mellett szerettem csak úgy odacsöppenni is helyekre. Ilyen esetekben a legtöbbször azt tapasztaltam, hogy az ottani legklasszikusabb értelemben vett amatőr zenészek is sokszor meghaladják a hazai független szcéna színvonalát, ráadásul a ki-ha-én-nem szerepjáték nélkül. Egyáltalán nem éreztem azt a művi valakinek látszani akarást, amivel itthon sosem tudtam mit kezdeni. Számos olyan wannabe underground „szupersztárt” tudnék említeni itthonról, aki előtt jóformán az ajtót sem lehetett becsukni, akkora volt az egója. Ezt kint egyáltalán nem tapasztaltam: bárkivel is ültem le beszélgetni, mindenki kíváncsian és érdeklődően állt hozzám, vagy általában a zenéhez.

– A kint töltött évek során mennyire követted figyelemmel az itthoni zenei történéseket?

– Igyekeztem, már csak a munkám miatt is, de az egy dolog, hogy az ember cikkeket olvas és amikor itthon tölt 1-2 hetet, megpróbál eljutni néhány koncertre. Persze ezzel együtt se voltam annyira benne a sodrásban, mint előtte, és őszintén szólva, egy kicsit lemaradva is érzem most magam. Nyilván a harmadik hullám kezdetére hazaérve mostanáig semmi lehetőségem nem volt képbe hozni magamat az itthoni zenei szcénával, remélem, ez nagyon hamar változni fog.

– Ha már szóba került a harmadik hullám: a járvány, gondolom, nálatok is mindent felforgatott.

– Egyik napról a másikra teljesen be kellett zárnunk és átállnunk az online működésre.

Nem gondolnád, de ez néha melósabb, mint egy fizikai rendezvény, ahol a nap végén legalább egyértelmű visszajelzés jön a közönség részéről.

Nyilván ez a modell ideig-óráig életképes, de egy kulturális intézettől végül is hús-vér interaktivitást várnak el az emberek, szerencsére azonban most már belátható időn belül New Yorkban is újra a fizikai rendezvények ideje jön el.

A Bajdázó zenekarral (fotó: Nagy Ildikó)

– Nem bánod, hogy ezt már nem vártad meg?

– Nem, mivel várhatóan hosszú folyamat lesz az újrarendeződés. Mire New York visszanyeri a régi fényét, amúgy is lejárt volna a kiküldetésem. Rengeteget profitáltam a kint töltött éveimből, és az ott megszerzett tapasztalatokkal, meglátásokkal próbálok továbbmenni az életben. Úgy látom, hogy az itthoni előadók közül eddig szinte mindenki féligazságok és részinformációk nyomán próbálkozott kijutni a tengerentúlra, szóval jó lenne, ha ezen lehetne változtatni, így a transzatlanti kulturális kapcsolatok ápolása továbbra is a szívügyem marad.

(Címlapfotó: Szegedi Miklós)


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Sokkal kevesebb, mint egy film, de felhőtlenül szórakoztat – Sokkal több mint, testőr 2

A 2017-es Sokkal több, mint testőr teljesen felesleges, cserébe rendkívül szórakoztató folytatását hozta el nekünk Patrick Hughes rendező. Lássuk milyen lett.

Link másolása

hirdetés

Belecsapok a közepébe. Ahogy a film se nagyon foglalkozik a nézői elvárásokkal, így jómagam is eltekintek az olvasói elvárásoktól: gyorsan túlleszünk az ítéleten. Közepesen gyenge film lett címszereplőnk,

de mint agykikapcsoló akció-vígjáték teljesen működik.

Nem tudom ez azért van-e, mert jelenleg teljesen más a filmes helyzet, mint 2017-ben, vagy én vagyok jobb hangulatban, de míg az első részen maximum fel-fel kacagtam, a második rész őrült hülyeségei még egy-egy hangos nevetést is kihoztak belőlem.

Története: hát az sok nincs, ami pedig van az egyszerre klisés és elképesztően őrült. Michael Bryce (Ryan Reynolds) megpróbálja rendbe tenni testőri karrierjét, ezért orvosa tanácsára, elvonul a munkájától relaxálni, de régi ellensége/ügyfele Darius Kincaid (Samuel L. Jackson) felesége

Sonia Kinkaid belerángatja egy újabb örült kalandba.

Nem viccelek, amikor azt írom, őrült. A film forgatókönyve eredetileg nem az előző rész folytatásához készült, hanem egy különálló projekt volt, és ezt a forgatókönyvet szabták rá Patrick Hughes agymenésére. Így nem csoda, hogy az előző rész ismerete nem szükséges a mozi teljesértékű élvezetéhez.

Márpedig itt hangsúlyoznom kell, nem kritikát szándékozok írni a filmről, mivel ott teljesen megbukna. Filmként értékelhetetlen összevisszaságok és ripacskodás érthetetlen keveréke, ámde mint

hirdetés
agykikapcsoló akció-vígjáték egy szórakoztató összevisszaságokkal teli ripacskodás

lesz a végeredmény. Van egy apró nüansz a kettő között, amit csakis kizárólag egy ilyen élménybeszámolóval lehet leírni.

A folytatás jobb lett, mint az elődje. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a Ryan Reynolds-Samuel L. Jackson pároshoz hozzácsapták Salma Hayek által alakított őrült Sonia karakterét, aki ellopta a show-t. Nem vagyok benne biztos, hogy most

Sonia a hollywoodi akciófilmek karikatúrája akar-e lenni, vagy pedig tényleg komolyan gondolták a készítők,

de Salma Hayek egyszerűen kihagyhatatlan a filmből, és a legjobb pillanatok többnyire hozzá fűzhetők. Ryan Reynoldsot nem kell bemutatni. Aki eddig szerette, amit minden filmben játszott, az most is imádni fogja. Viszont, aki nem kedvelte, nem ezzel a filmmel fogja megszeretni.

Ez ugyanis Ryan Reynolds legryanreynoldsosabb szerepe, amit eddig valaha tőle filmben láttam.

Ezzel teljesen leírható, mit csinál egész film alatt: neki kellene a „felnőttet” játszania a robbanások és gyilkolás közepette, de ő csak rövid beszólásokat, fricskákat tartogat mindennek és mindenkinek. Samuel L. Jackson, pedig eldob egy két beszólást, és nagyon menő.

Ami megmenti ezt az egész katyvaszt, az a három karakter között működő kémia és humoros interakciók. Egyszerűen jó volt látni, ahogy a házaspár egymásnak esik, miközben Reynolds próbálja őket életben tartani. Röhejes, de szórakoztató. A főbb karakterek mellett említést kell tenni Antonio Banderas főgonoszáról, aki egy James Bond-főgonosz paródiája. De mindent kihoz belőle, amit az amúgy botrányos forgatókönyvvel a kezébe nyomtak.

Morgan Freemant hiába keressük a filmben, ugyanis körülbelül 5 perces szerepe van,

de lehet, hogy sokat mondtam 5 perccel. Valószínűleg a színész poszterre fotózásával több időt töltöttek a készítők, mint Mr. Freeman felvételeivel.

Az akció sajnos a negatívumokat erősíti,

ugyanis a 2010-es évekhez hűen, teljesen szétszabdalták az akciójeleneteket. Gyors vágások, felesleges több oldalról vett összevisszaság. Szerencsére kellően véres a film, így legalább a morbid humornak van esélye működni. Sokszor átcsap a fekete komédia zsánerébe, de Ryan Reynoldsszal még ez is szerethető.

Összefoglalva:

Egy hatalmas, országokon átívelő blődség,

amit főszereplői visznek a hátukon, és hurcolják át a szórakoztató filmek közé. Kimondottan közepes, totál elszállt baromság, de legalább szórakoztató, és nyáron elmegy egynek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Túrákat indítanak a Keresztanyu forgatási helyszínére, „Makkosszállásra”

A díszletfalu valójában Budakeszi határában található, ide várják a sorozat rajongóit, amíg szünetel a forgatás,

Link másolása

hirdetés

Év elején mutatkozott be Molnár Piroska főszereplésével az RTL Klubon a Keresztanyu, ami a fiktív, ukrán-magyar határon található községben, Makkosszáláson játszódó sorozat. A Keresztanyu díszlete valójában Budakeszi mellett található, a sorozat díszletét most megnyitják az érdeklődőknek.

Az IBUSZ által 2021. július 2. és augusztus 29. között szervezett túrákon a látogatók végig sétálhatnak Makkosszállás utcáin, terein, meglátogathatják a rendőrségi díszletépület közösségi terét, a fogadót, a templomot, az edzőtermet, a tűzoltóságot és az autószerelő műhelyt, bemehetnek Róza mama, Babos és a Harangozó család házába is.

Fotó: IBUSZ

A látogatókat többek között a sorozat olyan karakterei kísérik, mint Karlo és Ajtony (Sótonyi Frigyes sofőrje), akik bennfentesként minden adatot és információt megosztanak a díszletfaluról és a sorozat kulisszatitkairól – olvasható az IBUSZ oldalán.

A látogatás során találkozni lehet Molnár Piroskával (Róza mama). Gálvölgyi Jánossal (Sótonyi Frigyes), Lengyel Ferenccel (Tivadar), Kékesi Gáborral (Márk), Magyar Attilával (Oleg), Sajgál Erikával (Krisztina), Józan Lászlóval (Igor), Mihályfi Balázzsal (Lajos), Dobos Evelinnel (Petra), Rátonyi Hajnival (Elza), Dzsupin Ibolyával (Sárika), Farkas Dénessel (Bonifác) is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Kikerült a transznemű fiatalról szóló film a Magyar Mozgókép Fesztivál programjából, de még hetekkel ezelőtt

Az alkotók tudomásul vették, hogy a program változtatásával a nemrégiben elhunyt Jankovics Marcell valamint a fesztivál életműdíjasai előtt akarnak több vetítéssel is tisztelegni.

Link másolása

hirdetés

A Tobi színei című magyar dokumentumfilm egy lánytestben született kamaszt követ éveken át, aki nem tud azonosulni a biológiai nemével. Bakony Alexa filmjének fő témája

"a támogató család fontossága a felnövésben és az identitáskeresésben, és hidat képez az LMBTQ-emberek és a ciszheteró emberek között."

Eredetileg a Tobi színei is a Filmszemle utódjaként létrehozott Magyar Mozgókép Fesztiválon debütált volna - írta meg a hvg.hu, de egyszer csak kikerült a programból. A változtatás még a homofób törvény elfogadása előtt volt. A törvény egyszerre mossa össze a pedofíliát a homoszexualitással és transzneműséggel, illetve tiltja meg a homoszexualitás és a nemváltás bemutatását a 18 éven aluliak számára.

A film forgalmazója, a Cirkofilm szerint megkeresték a Nemzeti Filmintézetet, hogy mi az oka a levételnek, azt a nyilatkozatot kapták a Magyar Mozgókép Fesztivál szervezőitől, hogy "törekszenek arra, hogy régi magyar filmeket is vetíteni tudjanak a közönségnek, azonban korlátozottak a vetítései lehetőségek, így több új film helyett mégis inkább régieket vetítenek."

A film producere kiadott egy közleményt a Facebookon:

hirdetés
Bár a tegnapi HVG-cikk időzítése azt a benyomást kelthette, hogy mindennek köze van a hét elején a Parlamentben elfogadott törvényhez, a programváltozásról már hetekkel ezelőtt értesítettek bennünket a szervezők (és aztán az Index is címlapján megírta június 7-én). Döntésüket, hogy a program változtatásával a nemrégiben elhunyt Jankovics Marcell valamint a fesztivál életműdíjasai előtt akarnak több vetítéssel is tisztelegni, tudomásul vettük. Sajnáljuk, hogy nem lesz a Tobi színei a Magyar Mozgókép Fesztiválon, ugyanakkor nem gondoljuk, hogy tendenciózus, a filmünk témájának szóló döntés született volna azzal, hogy a vetítésünk - néhány más filmével együtt - elmarad.

Ha tudnánk olyanról, ami a fentieknek ellentmond, kiáltanánk.

Így viszont készülünk a hamarosan induló moziforgalmazásra, melyre – és ez is a teljes képhez tartozik – egyébként a Nemzeti Filmintézet a kategóriánkban elnyerhető legmagasabb összegű marketing támogatást biztosította.

A filmmel először június 30-án találkozhattok, Budapesten; július 1-től pedig a mozikban is látható lesz, országosan.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Orfűn tartották az első nagyobb fesztivált 2019 óta – ilyen volt a MiniFishing

A megszokottnál kevesebb embert engedtek be, de így is szinte olyan volt a hangulat, mint a járvány előtt. Ráadásul igazi nyári kánikula várta a résztvevőket.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. június 22.


Link másolása

hirdetés

A tavalyi év a legtöbb fesztiválhoz hasonlóan a Fishing on Orfű számára is tragikusan alakult: hiába tették át a szervezők rekordgyorsasággal, a márciusi lezárás után alig pár héttel augusztus végére, végül ekkor sem tarthatták meg.

Idén már eleve két időpontot hirdettek meg, a szokásos júniusi mellett ismét augusztus vége volt a B terv. Május elején dőlt el, hogy az utóbbi lesz a nyerő, azonban az eredeti dátumot sem akarták elengedni – már csak azért sem, hogy ha addig esetleg újabb szigorítások lépnének életbe, ne essenek két szék között a padlóra.

Így született meg a MiniFishing a gyökerekhez való visszatérés jegyében: kevesebb fellépővel, korlátozott létszámmal és reményeik szerint még családiasabb hangulattal.

Persze a járványvédelmi előírások átírták kissé a forgatókönyvet: ahogy minden zenés-táncos rendezvényen, itt is kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetett részt venni, de a közönség kulturáltságát mutatja, hogy például a Rockmaratonnal ellentétben itt nem volt emiatt semmi hőbörgés. Csak azon akadtak ki többen is – teljesen jogosan –, amikor úgy tűnt, hogy 16 év alatti gyerekek semmiképp nem látogathatják a fesztivált. Emiatt az eredeti Friends & Family szlogent is törölni kényszerültek a szervezők, de végül a kormány még idejében módosította az erről szóló jogszabályt, így happy enddel zárult a történet.

Mindössze négy programhelyszín volt, a legnagyobb a rendes fesztiválok 2-es számú nagyszínpadának helyén, ahová most először fedett nézőteret is építettek. Igaz, erre legfeljebb az árnyékolás miatt volt szükség, eső ugyanis egy csepp sem esett a három nap alatt. Itt közvetítették a magyar-francia Eb-meccset is szombat délután, ekkor a kánikulában valóban jól jött, hogy nem tűzött oda a nap a jórészt a földön ülő szurkolókra.

Furcsa látvány volt a domboldal a megszokott színpad nélkül

hirdetés

A másik három helyszín pedig adta magát, hiszen a Borfalu hajót formázó színpada, a hagymaalakú Tűzhöz közel, valamint az egyesek által s*gglyuknak becézett Amondó színpad év közben is állnak, ezeket nem kellett külön felépíteni.

A fentiekből némi kényszer is következett, ugyanis a nagyszínpadon csak napi három fellépői sáv volt – pedig egy negyedik még simán elfért volna –, a többi viszont mind jóval kisebb befogadóképességgel rendelkezik. Főleg az Amondó előtt alakult ki többször is óriási tömeg, mivel jobb híján ide kerültek azok a zenekarok (például a Csaknekedkislány, a Carson Coma vagy a Ricsárdgír), amelyek a rendes fesztiválon már bőven nagyszínpadosak, oda viszont ezúttal nem fértek fel.

Szokatlan volt az is, hogy míg a három kisebb színpadon jórészt egyszerre kezdődtek a sávok, a nagyszínpados koncertek idején nem szólt semmi más. Így akinek az ottani fellépő nem tetszett, annak nem volt alternatívája, a kisebb helyszínek között ellenben választani kellett, ami többször is nehéz döntés volt.

Többen említették hiányosságként azt is, hogy az utolsó fesztiválbusz éjjel fél 3-kor indult, nagyjából az utolsó koncert végével egy időben, így akinek Pécsen volt szállása, a ráadásról biztosan lemaradt. Ha fél órát csúsztatnak a menetrenden, jóval kényelmesebb lett volna, mindazonáltal az érintettek azt is hozzátették: annak is örültek, hogy egyáltalán volt fesztiválbusz.

Csaknekedkislány

Galaxisok

Rühös Foxi

Ami a fellépőket illeti, a nagyszínpadon nagy meglepetések nem voltak, csütörtökön Krúbi, a 30Y és a Bohemian Betyars, pénteken Péterfy Bori, a Vad Fruttik és az Elefánt, szombaton pedig az Esti Kornél, a Kiscsillag és a megújult felállású hiperkarma játszott.

A többi helyszín programja sokkal inkább ad hoc jellegűnek tűnt, persze itt a merítés is szélesebb volt, hiszen nagyobb körből kellett kevesebb helyet feltölteni. A döntésben vélhetően a szervezők személyes szimpátiája is sokat nyomott a latban, nem csak az, hogy mekkora közönsége van az adott előadónak.

A foci Eb eseményei mellett a közelmúltban elfogadott melegellenes törvényre is kifejezetten sok zenekar kitért a színpadon. A Vad Fruttik énekese, Likó Marcell egy egészen hosszú monológot szentelt annak, hogy elmondja a véleményét, de szóba került a téma a Galaxisok és a Blahalouisiana koncertjén is.

Bohemian Betyars

Muzsik és Volkova

Mmamt

A Fishing egyik védjegyének számító napközbeni off-programok közül a két legnagyobb slágernek számító sör- és fröccstúrákat tartották meg ezúttal is. Több év kihagyás után én is befizettem az utóbbira, méghozzá a Lovasi András által vezetettre.

Bár a tűző napon sétálni nem volt túl kellemes, így sem okozott csalódást a hangulat, amit egy legalább tízfős, egyenpólóban érkező legénybúcsús társaság is fokozott. Szerencsére a frissítőállomások is kellő gyakorisággal követték egymást, ott pedig mindig volt árnyék, így nem tűnt annyira soknak az összesen közel 8 kilométeres táv.

Lovasi a tőle megszokott stílusban anekdotázta végig a túrát, a gitárja pedig két alkalommal is előkerült. Elsőként a Malom-udvarban, ez még egy hagyományosabb minikoncert volt hangosítással, a legvégén a Tekeres-udvarban viszont igazi jutalomjáték következett.

A börtön ablakába és a Ciao Marina is elhangzott, egy csomó Kiscsillag- és Kispál-dal mellett, amelyeket a végén már közfelkiáltással szavazott meg az addigra közel se szomjas közönség.

Közel háromnegyed óráig tartott a kórusban éneklős örömzenélés.

A záróbulit szombatról vasárnapra virradó éjjel ezúttal a Ricsárdgír prezentálta, akik ezúttal is hozták szokásos formájukat, saját szavaikkal élve izomból meghámozták a bulikrumplit – a konferáló szövegek pedig egy önálló stand-up estnek is beillettek volna. Végre eljátszhatták Orfűn is a Minden nyár című számukat, amely a tavalyi fesztivál himnusza lett volna.

A MiniFishing a hibái ellenére is szerethető fesztivál lett: bár a kényszer szülte, de végül alighanem a szervezők és a közönség is hálásak lehettek, hogy így alakult. És ezúttal nem kellett viszlát jövőre felkiáltással elhagyni a kempinget vasárnap délelőtt, hiszen a "nagy" Fishing on Orfűig már csak alig két hónap van hátra.

További fotókat a fesztiválról IDE KATTINTVA lehet nézegetni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: