KULT
A Rovatból

Semminek érezte magát az Omega nélkül, nélküle nincs többé Omega - Kóbor János halálára

A magyar rock-színpad első igazi frontembere volt.

Link másolása

1970. szeptember 4. Szüleim életemben először engedtek el rock-koncertre a Kisstadionba. Lemezről akkor már ismertem a zenekart, a második albumukat különösen szerettem. A koncert plakátján énekesük többé-kevésbé sikerült rajza volt látható. Amikor a két előbanda után megjelentek a színen, elkezdett esni az eső, de mintha az első akkordok el is riasztották volna az égieket. A szőke, nyúlánk frontember fekete rojtos ruhában rögtön kiváltotta a tinédzserek sikolyát, amikor belekezdett: „Hallottam hírét a tékozló fiúnak”.

Aznap váltam egyszer s mindenkorra Omega-rajongóvá és Mecky, azaz Kóbor János csodálójává. Még szüleimnek is megbocsátottam, hogy következetesen „Kóbor Muki”-nak emlegették, egy szintén nagy kedvenc svéd mesekönyv nyomán. Nem sokkal a koncert után Helsinkibe vitt a sorsom, és frissen szerzett finn barátaimnak, akik akkoriban már élőben hallhatták a Deep Purple-t, Frank Zappát és a kor más nagyágyúit, büszkén mutogattam a korai Omega-lemezeket.

Mecky egy remek, felkészült zenészekből álló, már a 60-as évek végétől a nyugati rock-kal lépést tartó együttes frontembere volt, aki külsejével, mozgásával, a közönséggel való kommunikációjával, egyedi testbeszédében betöltötte a színpadot, egészen különleges energia áradt belőle. Az együttes három „alapító atyjának” egyike volt Benkő Lászlóval és Laux Józseffel, és utolsó élőként végsőkig kitartott.

A mi korosztályunk az elsők között volt, amely az Omegán nőtt fel, amelynek a Tízezer lépés volt a kamaszkori eszmélés egyik alapélménye. Mecky imázsa tudott lenni annak a zenekarnak, amely először gondolkodott látványos színpadképekben, az űrvilágtól (Időrabló, Gammapolis) a totális társadalom megjelenítéséig (Az arc) és amely élőben is törekedett a tökéletes hangzásra. Nemcsak hatalmas szőke sörénye vált fogalommá, hanem énekstílusa is, a keményebb dalokban lefelé húzott hangsorokkal, de a líra sem volt számára idegen. Nem túlzás azt mondani, hogy a Gyöngyhajú lány egyik nemzedéki himnuszunk lett, miként az utánunk következőknek a Fekete pillangó.

Felejthetetlen koncertélmények egész sora szól bennem a mai napig: az 1972-es turné hódmezővásárhelyi előadása, amelynek végén a fényektől darabokra tört a színpadkép a Varázslatos fehér kő zárófutamai alatt; az 1982-es, Jancsó Miklós rendezte koncertsorozat, amelyből az utolsót egy nappal elcsúsztatták Brezsnyev elvtárs temetése miatt; az 1987-es Kisstadion és az 1994-es, felhőszakadás sújtotta Népstadion-buli, amikor Mecky és társai, szó szerint az életüket kockáztatva egy végzetes áramütéstől, együtt áztak ronggyá 60 ezer emberrel.

Aki közelről ismerte Kóbor Jánost, tudja róla, hogy rendkívül józan gondolkodású, és hosszútávra tervező ember volt. Nem véletlen, hogy ő hozta létre a 80-as évek elején az Omega stúdiót, ahol a magyar rock-bandák egész sora készíthette el lemezét profi körülmények között. Sokszor találkoztunk, többször interjúztunk is, álomalany volt, mert jószerével „nyomdakészen” fogalmazott. Amikor 2013. május 17-én felhívtam a 70. születésnapján, egy ismeretlen fiatalember vette fel, és egy kis türelmet kért, mert „Mecky bácsi éppen most kötött ki a vitorlásával”. Lenyűgöző sportos fizikummal rendelkezett, soha nem voltak káros szenvedélyei, talán túlságosan is bízott szervezetében. Benkő László és Mihály Tamás tavalyi halála nagyon megviselte, de kötelességének érezte, hogy elvigye az Omegát a 60. születésnapig…

A Népstadion-koncert előtt, amikor körbeinterjúztam az egész együttest, Mecky így beszélt örök együtteséről: „Én az Omega nélkül nem érzem magam semminek, senkinek”. Amikor meghallottam halálhírét, azonnal ez a mondata szólalt bennem. Nélküle viszont Omega sincsen többé.

„Koncertünk most félbeszakadt, folytatjuk, ha eljön a holnap” – énekelte Mecky a Tízezer lépés utolsó dalában. Elővettem a több mint 50 éves bakelitet, hogy megőrizzünk valamit kamaszkorunk ellopott varázslatából.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk