News here
hirdetés

KULT

Sárik Péter: Mint minden magyar, a jazz-zenészeink is feketeöves panaszkodómesterek

15 éves a Sárik Péter Trió, ebből az alkalomból szeptember 8-án születésnapi koncertet adnak a MOMkultban. De beszélgettünk arról is, mennyire ismertek a magyar jazz-zenészek külföldön, és milyen az utánpótlás.

Link másolása

hirdetés

A Sárik Péter Trió Magyarország egyik legismertebb jazzegyüttese. Izgalmas fúzióikról híresek, elég a Bach- és Bartók-feldolgozásokra gondolni, vagy a Falusi Mariannal közös Jazzkívánságműsor sorozatra. A 15 éves születésnapi koncertre készülődve beszélgettünk Péterrel.

– Egyszer valahol azt hallottam, a jazz-zongoristák jobbak, mint a klasszikus zongoristák, mert előbbiek gond nélkül játszanak klasszikust, ha kell, a klasszikus zongoristák viszont képtelenek megszokni a jazz „fegyelmezetlenségét”, „zabolázatlanságát”. Önnek, aki klasszikus zenét ötvözi a jazzel, mi erről a véleménye?

– Hát jó is lenne, ha igaz lenne, de nem az, mivel nagyon kevés jazz-zongorista van, aki úgy játszik klasszikust, hogy azt a komolyzenei szakma is jónak tartsa. Egy dolog, hogy mi, jazz-zongoristák le tudjuk játszani a hangokat, amik a kottában vannak, de ez még nagyon távol áll a műfaj elmélyült és perfekt művelésétől.

A jazz és a klasszikus zene alapjaiban különbözik egymástól, csak néhány példa anélkül, hogy nagyon szakmáznánk: a klasszikus zenében jellemzően az első hangon van a súly, a jazzben a másodikon, a jazzben általában nem változik egy dal tempója, a klasszikusban pedig a lassítás és a gyorsítás az egyik legfontosabb érzelmi kifejezőeszköz, és persze a legfontosabb, hogy a klasszikus zenében minden hangról hangra, pontos előadói instrukciókkal meg van írva, a jazzben pedig egy igen fegyelmezett, de ugyanakkor kevés megkötést adó „szabályrendszert” követünk.

Épp ezért nagyon kevesen vannak, akik mind a két műfajban tökéletesen otthon vannak.

hirdetés

– Kocsis Zoltán mondta egy interjúban, amikor a nagy klasszikus mesterek (Bach, Mendelsshon) „lopásairól” kérdezték, hogy a dallam a legkevesebb, egy jó dallamot bárki találhat, a megvalósítás az érdekes. Ezt bizonyítja kicsit az Ön munkássága is, hiszen adott esetben tingli-tangli slágerekből varázsol izgalmas jazzkompozíciót. Bármit fel lehet dolgozni, vagy azért van valami minimális kritérium?

– Szerintem az első és legfontosabb szabály egy feldolgozásnál, hogy az eredeti dalhoz, műhöz a lehető legnagyobb tisztelettel forduljunk, legyen az akár egy tingli-tangli sláger is. Hisz mindig az eredeti a tökéletes, mert azt szerették meg milliók, százmilliók. Akkor is, ha klasszikus remekmű, és akkor is, ha csak esetleg egy hamiskásan elénekelt, ügyetlenül eljátszott slágerecske.

Ha megvan az alázat, akkor nagyot már nem lehet hibázni, de az nagyon fontos, hogy csak akkor jó egy átdolgozás, ha valami pluszt ad az eredetihez.

Csak akkor van értelme, ha érthetőbbé, befogadhatóbbá, esetleg maibbá teszi úgy, hogy az eredeti üzenet nem sérül. Ha a felsoroltakból egy se jellemző a megszületett feldolgozásra, akkor azt kár volt megcsinálni.

– Sokat utazik a világban. Nemrég például Hollandiában járt. A magyar jazzszcéna hol áll a világban? Mennyire ismertek és népszerűek a magyar jazz-zenészek, komponisták?

– Magyarországon nagyon sok nagyszerű jazzmuzsikus van, de kicsik vagyunk, messze vagyunk, nem vagyunk benne a nemzetközi jazz körforgásában, nem vagyunk piaci tényezők. Ez a dolog üzleti része.

A zenei részét tekintve pedig az utat néhány kivételtől eltekintve még mindig az USA jazz-zenészei mutatják, és mi leginkább azokat a trendeket követjük-másoljuk, kisebb-nagyobb lemaradással.

Szerencsére egyre több magyar jazz-zenész ismeri fel, hogy a világban az tud érvényesülni, akinek feltűnő, erős karaktere, saját, jellegzetes stílusa van. A Bartók-műsorunkkal például mindenhol óriási sikert aratunk, ami nyilván elsősorban a mester fantasztikus kompozícióinak köszönhető. De az is nagyon fontos, hogy az a fajta nagyon laza és közvetlen, a közönséget bevonó előadásmód, ahogy mi tálaljuk ezt az amúgy igen nehéz zenét, ritka azok között a jazzelőadók között, akik nem kifejezetten szórakoztató jazzt játszanak.

Azt is el kell mondanom, hogy véleményem szerint nekünk igen jó dolgunk van itt Magyarországon. Nyilván, mint minden magyar, úgy a magyar jazz-zenészek is feketeöves panaszkodómesterek. De azt látni kell, hogy telis-tele vagyunk nagyszerű klubokkal, fesztiválokkal, ahol tökéletes feltételek között tudunk fellépni. Míg mondjuk

New Yorkban a magyar átlagnál sokkal képzettebb és nagyobb kaliberű muzsikusok nyomorognak, és sokszor a tudásukhoz képest méltatlan körülmények között és mélyen alulfizetve játszanak.

Bízom benne, hogy a fiatalabb generációk majd nagyobb eséllyel tudnak betörni a jazz főtáblájára.

– Bár a jazznek is vannak kifejezetten könnyű, szórakoztató ágai, alapjában véve mégis csak rétegműfaj. Mekkora közönsége van Magyarországon, és van-e utánpótlás a fiatalok között?

– Persze, a popzenéhez képest mindenképp rétegműfaj, de úgy látom, egyre népszerűbb Magyarországon is. Ebben az is komoly szerepet játszik, hogy a jazz az egyik legsokszínűbb zenei műfaj. Ha valaki elkezd érdeklődni iránta, gyorsan rájön, hogy millió fajtája van. Könnyebb, nehezebb, smooth-jazz, jazz-rock, folk-jazz, latin-jazz, swing, django és így tovább. Mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót.

És ahogy már említettem, csodás fesztiváljaink vannak, ahol a világsztárok mellett a magyar jazz-világ legjobbjait hallgathatják. Ezek az alkalmak messze többek, mint koncertek, olyan események, összejövetelek, ahol jó jelen lenni, ahol a szó nem sznob értelmében minőségi élményeket kapunk.

Az utánpótlás fantasztikus, ragyogóan tehetséges fiataljaink vannak, akik úgy viszik tovább a jazzhagyományt, hogy remélhetőleg elcsábítják a saját generációjukat a koncertjeikre, és ezáltal megteremtik a jövő jazzközönségét.

– 15 éves a Sárik Péter trió. A kerek évfordulókon az ember általában von egyfajta mérleget. Ön mit emelne ki ebből a 15 évből?

– A legnagyobb örömöm, hogy 15 év után is egyben vagyunk, és a két társammal, Fonay Tibor bőgőssel és Gálfi Attila dobossal igazi csapatot alkotunk. Hármasban is több, egyszerre futó műsorunk van, és emellett csodálatos művészekkel működünk együtt. Mikor elindítottam a triót, pontosan ez volt a célom, és jó látni, hogy megvalósult.

Csodás dolgok történtek velünk az elmúlt másfél évtizedben, már hosszú évek óta szinte csak telt házak előtt játszunk, egyre többet utazunk, fontos díjakat kaptunk. De ami a legfontosabb, imádjuk ezt így együtt csinálni.

Mindhármunk számára a legfontosabb cél a fejlődés. Így bármilyen nehéz, szokatlan, a komfortzónánkon messze túlmutató új ötlettel állok is elő, a srácok boldogan vetik bele magukat.

Úgy érzem, mindezek fiatalon tartanak minket, és folyamatosan felszálló ágban vagyunk. Őszintén szólva, én mindig abban is akarok maradni.

– Szeptemberben koncerten ünneplik meg a 15 éves fennállást. Válogatást hallhatunk 15 év legjobb darabjaiból, vagy inkább az új darabokat játsszák majd?

– Leginkább a már meglévő repertoárból fogunk játszani. Csak két olyan darab lesz, amit még nem hallhatott a budapesti közönség, de az erdélyi és a szolnoki már igen.

Tesszük mindezt azért, mert egyrészt hatalmas mennyiségű és nagyon változatos anyagokat készítettünk az eddigi pályafutásunk során, szóval van miből válogatni. Másrészt egy felhőtlen örömzenélést szeretnénk, egy olyan házibuliszerű szülinapi koncertet, ahol nem kell vadonatúj dalok kottáit bújni, hanem csípőből kirázhatjuk majd a műsort. A tizedik szülinapunkon is az volt a koncepció, hogy nem volt koncepció, és életünk egyik legjobb hangulatú koncertje volt.

– Illusztris vendégek is lesznek.

– Azok bizony! Fantasztikus művészek ünnepelnek majd velünk, akikkel hosszú évek óta komoly munkakapcsolat és barátság fűz össze minket.

Berki Tamás, Illényi Katica, Falusi Mariann, Szőke Nikoletta, a fantasztikus romániai énekesnő, Luiza Zan és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lesznek a vendégeink.

Utóbbival új az együttműködésünk, eddig csak egy közös koncertünk volt. De olyan jól sikerült, hogy úgy éreztem, itt a helyük.

– Mit hoz a jövő? Van tervben új lemez, valamilyen új projekt?

– Természetesen nincs megállás, sőt az átlagosnál is aktívabbak leszünk a közeljövőben. Készül az új Bartók-anyag, a Falusi Mariannal közös Jazzkívánságműsor magyarul program harmadik része is, és Luiza Zannal is tervezzük a második lemezünket. Sőt, egy vadonatúj projekt terve is a fejemben van már, de ez még titok.

Szóval lesz új anyagunk bőven a jövő évi koncertekre, de addig is várunk mindenkit szeretettel szeptember 8-án a MOMkultban, egy nagy közös, vidám ünneplésre.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

hirdetés

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

hirdetés
Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

hirdetés

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

hirdetés

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

hirdetés

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

hirdetés

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
KULT
Amerika legbetegebb sorozatgyilkosa így úszta meg évekig – A Jeffrey Dahmer-sztori
Miből lesz a cserebogár, avagy hogy lesz egy furcsa kisfiúból a rettegett Jeffrey Dahmer.

Link másolása

hirdetés

Jeffrey Dahmer szörnyeteg volt. Jeffrey Dahmer egy elhanyagolt gyerek volt. Jeffrey Dahmer embereket ölt, savban oldotta fel őket és/vagy megette a húsukat. Jeffrey Dahmer magányos volt. Jeffrey Dahmer egy magányos, beteg, szánandó, borzalmas tetteket elkövető ember volt, akit végül utolért a sorsa: letartóztatása után a börtönben agyonverték 34 évesen. Jeffrey Dahmer sérülékeny, kapcsolódni képtelen, sokszoros személyiségzavartól szenvedő emberi roncs volt. Körülbelül ezeket az első pillantásra egymásnak ellentmondó minőségeket jeleníti meg a zseni veterán sorozatkreátor, Ryan Murphy (American Crime Story) a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori című netflixes miniszériájában.

Az ellentmondásos minőségekkel pedig kábé annyit akarhat, amit eddig is mindig minden sorozatával, melyek egytől egyig – még a Glee is – érzékenyíteni akart, árnyalatokat mutatni, elfordulni a fekete-fehértől, az egymás megbélyegzésétől a tényleges emberismeretig. De azért valljuk be, nagy fába vágta a fejszéjét – vagy húsbárdját -, amikor Amerika Ted Bundy és Ed Gein mellett leghírhedtebb sorozatgyilkosának életét tervezte bemutatni. Hogyan lehet úgy elmesélni egy ilyen iszonyatos történetet, hogy lekösse a nézőt, legyen kapcsolódási pontja, ha már azonosulni nehezen is tud, és ne hagyja abba már az első rész után a sorozatot az iszonytól? Mert Dahmer lefelé, és egyre mélyebbre süllyedő spiráljában benne lenni nem komfortos érzés.

Ezt a sorozatot nem élvezettel nézzük, maximum az emberi természet legsötétebb oldalára kíváncsi elrettenéssel.

Úgy lehet sikeresen ezt megtenni, és Murphynek sikerült, hogy szenvtelenül, minden filmes eszközzel – színészi játék, dramaturgia, vizualitás stb. – azon dolgozik, hogy ezt a sztorit a lehető legnagyobb távolságtartással, ugyanakkor megértéssel is mesélje el. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást. Undorodhatunk valamitől úgy is, hogy közben értjük, miért vált ilyenné.

Dahmer minden emberi képzeletet alulmúló tettei mögött, mint minden patológiás eset mögött, sok személyes történeti is motívum áll.

A terhesség alatt is végletesen gyógyszerfüggő, instabil anya gyakorlatilag végig drogozza a magzatot, aki mások számára „furcsa” gyerekként már ekkor magában izolálni és szégyellni kezdi a másságát. Mindezt a hatvanas-hetvenes évek Amerikájában, ahol a konzervatív értékekhez társuló álszentség a Dahmer feletti generáció képében még erősen megbélyegezte a melegeket (Dahmer is meleg volt).

Onnantól meg, hogy valakit a társai nyominak bélyegeznek a suliban, már csak háttér kérdése, mennyire viszi magasra az önbecsülését, vagy épp ellenkezőleg: mennyire löki a legmélyebb, legzsigeribb harag pokoli bugyraiba, ahol már az élő nem is vonzó, csak a kontrollálható zombi az, és a szétcsonkolt testrészek.

hirdetés

Jeffrey Dahmer háttere egy pillanatig sem volt biztonságos érzelmileg: a pszichiátrián kikötött anyával, az apával, aki valójában érzelmileg nincs jelen, a tényleges törődés hiánya , azaz a tökéletes magány vette körül. A lejtőn való elindulást egyértelműen a 17 éves kiskorúként hónapokra magára hagyottság indította el, ekkor kezdett el kimaradni az iskolából, fiktív valóságot gyártani és masszívan alkoholizálni.

Murphy tehát nem bagatellizálja el a hátteret, de sötét, homályos, füstös-mocsárszínű képeivel folyton azt sugallja, a pokolban járunk ezzel az emberrel együtt, akinek kábé fogalma sincs, hogy ő maga kicsoda, csak a legzsigeribb ösztönei után megy.

Evan Petersnek már azért is taps jár, hogy elvállalta ezt a hatalmas kihívást jelentő szerepet, amiben nemhogy helytáll, hanem képes úgy ábrázolni Jeffrey Dahmert, hogy minden árnyalatát meg tudja mutatni a torzult személyiségnek: a szorongásait, a drámáját – lásd az első gyilkosságot – és a beteg elméjéből érkező vágyakat, amiknek nem tud ellenállni.

Sem a kreátor, sem a színész nem mentik fel Dahmert, de a remekül megírt Amerikai Crime Story alkotója már ráérzett arra, ezt a sorozatot 2022-ben meg lehet csinálni, és végig lehet merni nézni anélkül, hogy öncélúnak éreznénk az erőszakot. Sőt, ellenkezőleg: fájdalmasnak látjuk, mint ahogy megerőltető végignézni mindazt, amit művel, de mivel látjuk, hogy jut el A-ból B-be, aztán C-be stb., végig érthetőek a folyamatai. És tehetetlenül dühösek is vagyunk, hogy mekkora ziccert hagy ki a rendőrség éveken keresztül.

És akkor még nem beszéltünk a társadalmi vetületről, ami csodásan tükröt tart az amerikai szociális/rendfenntartó szisztémának:

egy szőke, fehér srác hosszú éveken át tudta úgy megúszni egy feketék lakta környéken, hogy bár volt dolga a rendőrséggel, - őrizetbe vették és nyilvántartásba is került -, bárki is komolyan vegye akár a fűrészhangra zokogva elalvó szomszéd nő sirámait vagy a lakásából áradó bűzt

– Dahmer itt tárolgatta a hullákat és a testrészeket - , csak azért, mert inkább hittek egy jól színészkedő sorozatgyilkosnak, mint a becsületes, de háborgó feketének. Az áthallások itt sem félretehetők. Ha nagyon didaktikus akarna lenni Murphy, azt is mondhatná a Dahmerrel, hogy kapja be a társadalom, így figyeltek egymásra, magatokra, a magzataitokra, a gyerekeitekre, a feketékre, és egyáltalán, így néztek magatokba – és ezzel ilyen szörnyszülötteket hoz mindez létre. De nem különösebben didaktikus, úgyhogy mindez a sorok között marad.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Nyári Dia: „Én csak a gimis melleimet kértem vissza”
Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a mellműtétről.

HÍREK
CNN: Orosz hadihajókat figyeltek meg hétfőn ott, ahol aztán felrobbant a gázvezeték
A múlt héten pedig tengeralattjárókat is láttak nem messze ezektől a területektől egy forrás szerint.

hirdetés
Ajánljuk
KÉK HÍREK
Iskolai zaklatás miatt léphetett a vonat elé a 11 éves kislány
Hannát vasárnap gázolta el egy vonat Gyürén. A kislány állapota továbbra is válságos.

HÍREK
Bezárnak 35 postát Budapesten, mert ezekbe kevesen járnak
A Magyar Posta így takarékoskodik. A bezárandó posták október 7-én lesznek nyitva utoljára.

HÍREK
Hivatalosan is eltörölték az őszi szünetet - mutatjuk, hogyan változik a tanév
Gulyás Gergely kormányinfón tett ígéretének megfelelően megjelent a tanév rendjét módosító kormányrendelet, ami egy meglepetést is tartogatott.

HÍREK
Orbán Viktor: „Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek”
A miniszterelnök ismét élesen bírálta a háborús szankciókat, de szerinte ki lehet javítani ezt a rossz politikai döntést.

KÉK HÍREK
Meglophatta a diákját egy szabolcsi tesitanár, rejtett kamerával videózták le a gyerekek
A tanulók szerint nem ez volt az első ilyen alkalom. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet.