KULT
A Rovatból

Rémisztő vagy egy igazi zseni? Ki az a Korom Gábor, aki hidegvérrel kipöccintette Hajdú Pétert Az Árulókból?


Senki sem játszott eddig úgy Az Árulókban, ahogy Korom Gábor. Magyarország egyik legismertebb kutyás szakemberének nagy rutinja van az ilyen játékokban, de ez megmagyarázza-e azt, amit láttunk?


Elképesztő fordulattal zárult Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsor hétfő esti adása. Korom Gábor olyan hidegvérrel pöccintette ki árulótársát, Hajdú Pétert a játékból, hogy az ember csak kapkodta a fejét. Na nem mintha nem lehetett volna érezni már ezt a levegőben, de ilyenre bizony még nem volt példa az RTL nagysikerű krimi-realityjének történetében.

Az idei évad szeptember 29-én indult, ezúttal 24 játékossal. Ahogy az lenni szokott, az első nap végén a műsorvezető, Árpa Attila kijelölte az Árulókat. Ezúttal három játékosra esett a választása: Péterfy Borira, Hajdú Péterre és Korom Gáborra. Míg Péterfy Bori láthatóan mindkét gyilkostársával jól kijött, az már az első pillanatokban kiderült, hogy Hajdú Péter és Korom Gábor, a két, meglehetősen kemény személyiség nem fogja sokáig bírni egymás szövetségeseként.

Gábor rögtön a kijelölés után kiszúrta, hogy Hajdú bizony a gyilkostársa lett, ám meg sem próbálta elterelni róla a figyelmet, sőt, azt hangoztatta, a tévés viselkedése megváltozott, és ő bizony gyanús lett neki. A feszültség az első konklávén is tapintható volt, Gábor közölte is Hajdúval, hogy annak ellenére vádolta be, hogy biztos volt benne: egy hajóban eveznek. A két férfi között innentől elindult egyfajta rivalizálást. Gábor céltudatosan kezdte meg Hajdú Péter aláaknázását, titkos szövetségeket épített, és különféle utalásokat tett. Majd a hatodik napon, azaz a hétfő esti adásban a kerekasztalnál előállt, és nyíltan bevádolta Hajdút.

A műsorvezetőt láthatóan hidegzuhanyként érte, hogy a saját társa dobja az oroszlánok elé, nem is tudott túl hitelesen védekezni, így végül őt szavazták ki a többiek.

Az Igazság körében ugyan a szabályokat is megszegve megpróbálta Gábort is besározni (Te is fiam, Brutus), ám egyelőre úgy tűnik, nem járt sikerrel.

„Nagyon rosszul éltem meg. Ez volt az az szituáció, amire nem számítottam, és nem is tudtam kezelni higgadtan. pedig hogyha higgadtan kezeltem volna, akkor lehet, hogy vissza tudom fordítani a dolgot” - mondta a történtekről Hajdú Péter az RTL kibeszélőjében. Hozzátette, egyáltalán nem számított arra, hogy pont a saját szövetségese próbálja megölni a játék ezen szakaszában. „Most még nem volt veszélyben a szövetségünk, egyikünk sem volt akkora veszélyben, hogy be kellett áldozni a másikat, nem volt rajtunk a fókusz. Ezért vettem ennyire a szívemre, és ezért hibáztam ekkorát.”

Ráadásul mindez pont azután történt, hogy a gyilkosokért hatalmas kockázatot vállalt.

„Megcsináltam előtte egy nyíltszíni gyilkosságot, amiért az a szó, hogy köszönöm, elhagyhatta volna a száját. Magamra vállaltam az egészet, megcsináltam, és utána a következő kerekasztalnál kinyírt. Nem volt elegáns szerintem ez a lépés. De a játék az ilyen. Ha én nagyobb geci vagyok, összefogok Thorgellével, akkor ki tudtuk volna őt csinálni, csak az a baj, hogy nekem ez meg sem fordult a fejemben.”

Az Igazság körében elkövetett szabályszegéséről azt mondta, szándékosan nem a Júdás 30 ezüstöt dobta be, mert azzal elárulta volna Korom Gábort. Szerinte a "Te is fiam, Brutus" nem ezt jelentette.

„Látva a játékot, ő folyamatosan arra készült, hogy engem kinyírjon, de én ott abból nem érzékeltem semmit.” Amikor beszéltek pár mondatot, úgy érezte, Gábor leszállt róla, és működnek a többiek előtt. A mai napig nem érti, miért volt a játék ebben a fázisában szükség az ő kiejtésére, amit „kamikaze-akciónak”, egy nagyon vakmerő húzásnak tart, és nagyon kíváncsi, Gábor ezek után „meddig fogja húzni”.

Kiss László csillagász szerint Gábor végig zavarosan beszélt, ami utólag visszanézve a stratégiája része volt. „De nagyon nehéz volt vele kommunikálni, mert állandóan belekezdett mondatokba, nem fejezte be őket, szavadba vágott.”

Hajdú Péter szerint Gábor „okos, rafinált pali, de nem a kommunikáció az erőssége. Ezt tudja magáról, és ebből faragott előnyt.”

Hajdú Péter kiejtését még talán meg is lehetne érteni, hiszen szokás mondani, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg. De ami a konklávén történt, az már igencsak megosztó lehet a nézők számára is.

Gábor ugyanis közölte az egyetlen még játékban maradt gyilkostársával, Borival, hogy az ő nevét is bedobta az egyik Ártatlannak a kerekasztal után, ezzel pedig az énekesnőt is tulajdonképpen sarokba szorította.

Gábor az utóbbi két húzásával egészen biztos, hogy az idei évad abszolút központi figurájává vált, holott talán ő az, akiről a nézők a legkevesebbet tudnak, hiszen nem is az a klasszikus értelemben vett híresség, celeb, mint a többiek. De akkor ki is ő, mit érdemes tudni róla?

Korom Gábor az ország legismertebb kutyaszakértője, kutyakiképző, az úgynevezett Tükör Módszer és a speciális Kölyök Program megalkotója, valamint a Kutyasuli szakmai vezetője. Több mint 30 éve foglalkozik kutyákkal.

Saját bemutatkozásában úgy fogalmaz,

gyerekként még ő is csak arról álmodott, hogy legyen egy kutyája, akivel sülve-főve együtt lehet. Kamaszkorában pedig néha úgy érezte, hogy kutyájával jobban megértik egymást, mint embertársaival.

Gábor kezdetben a sportkutyázással ért el sikereket – a WUSV világbajnokságon is a legeredményesebb magyar versenyző volt –, később azonban figyelme a kutya–ember kapcsolat fejlesztése felé fordult.

Ő dolgozta ki azt az oktatási rendszert, amely a kutyák és gazdáik közötti viszony rendezésére, tanítására és közös életmód kialakítására épül. Nevéhez fűződik a Tükör Módszer bevezetése, az Ebathlon kutyás játék, és a mára már önálló K99-es vizsgarendszer kifejlesztése is. Hazánkban elsőként vezette be a póráz nélküli, szabad tanulócsoportos képzést, valamint ösztönözte a felelős kutyatartást. Jelenleg elsősorban a Kölyök Program fejlesztésére koncentrál, amely a 3–6 hónapos kutyák és gazdáik harmonikus, biztonságos együttélését alapozza meg.

Igaz, hogy nem klasszikus értelemben vett híresség, celeb, Gábor azonban kutyás körökben igencsak ismert, emellett számos tévés, rádiós műsorban szerepelt meghívott vendégként a kutyanevelés kapcsán, emellett műsorvezetőként is láthatják a nézők a Neveletlenek (M2) és az Egyik kutya, másik nem (TV2) című műsorokban. De két könyvet is írt Neked ugatok és a ZsEBeitkett címmel.

Amennyire tisztelik a munkásságát, személye annyira megosztó a kommentelők körében. Ez Az Árulók kapcsán még inkább igaz. A műsorral kapcsolatos posztok alatt, illetve a kibeszélő csoportok kommentszekcióiban is sokan arrogánsnak, nagyképűnek, önelégültnek és elnyomónak tartják.

Ezen a véleményen valószínűleg nem pont Hajdú Péter kiejtésével fog változtatni, sőt!

„Korom Gábor nem játszotta jól a játékot. A világon a legkönnyebb, legolcsóbb megoldás Árulónak egy másik Árulót bevádolni. Nem kell hozzá ész”

- fogalmazott egy kommentelő az egyik Facebook-csoportban. Véleményével nem volt egyedül, sokan mellé álltak, ugyanakkor voltak, akik jelezték, hogy Gábor nem szegett szabályt.

A Blikknek adott interjújában pedig azt is elárulta, hogy miért szeretett volna megszabadulni ilyen gyorsan az árulótársától.

„A kijelölés után rögtön észrevettem, hogy ő is gyilkos, és ezt azonnal meg is osztottam pár emberrel. Tettem ezt azért, mert eldöntöttem, hogy egy ilyen gyenge gyilkossal, aki azonnal elárulja magát, nem fogok együtt dolgozni.”

Azt mondta, Hajdú Pétert nem ismerte, tíz másodpercnél többet nem látott semmilyen szerepléséből, de nem is szimpátia vagy antipátia alapján működik együtt valakivel, hanem a koncepció mentén játszik.

Gábor ugyanis rutinos a hasonló játékokban, játékmesterként korábban számtalanszor játszott már gyilkosos társasjátékot.

„Meglehetősen kiterjedt szociális életet élek, táborok, közös nyaralások, különböző tréningek egyik eleme volt ennek egy változata, amit mi csak Mesterjátéknak hívtunk, és évtizedekig játszottuk” – mesélte a Blikknek.

A Népszigeten szervezett partikon gyakori játékostársa volt a híres nyelvész, Kálmán László, aki 2021-ben hunyt el. Korom Gábor a tévés szereplését is az ő emlékének ajánlotta.

De gyakran játszott családjával is, feleségével, akivel 35 éve vannak együtt, és lányaival. A nagyobbik lánya filmrendező, aki a Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm-rendezője lett, a kisebbik pedig koreográfusként végzett Amszterdamban. Szerinte ők mindhárman jobb játékosok, mint ő.

Az Árulókban látható viselkedésének megértéséhez szerinte fontos látni, hogy ő egy karakterrel játszik, nem magát alakítja. „Természetesen hordozott belőlem elemeket, de egyáltalán nem az vagyok, akit az emberek látnak. A többiek teljes szívvel, általában a saját személyiségükkel vágtak bele, és emiatt személyes sérelmeket szenvedtek. Én nem” - mondta.

Az RTL egyik videójában arról is beszélt, hogy ebben a játékban muszáj hazudni.

„Hazudni förtelmes, hazudni a legrosszabb. Átégető, emésztő dolog, de ennek a játéknak nagyon fontos része, enélkül nincs játék."

Mindez szerinte akkor működik, ha pici a karakterben a hazugság, 1 százalék, és 99 százalék a valóság.

Bár volt olyan játékos, aki a műsor első részében megjegyezte, meglátszik Korom Gáboron, hogy kutyákkal és nem emberekkel foglalkozik, szerinte ennél nagyobbat nem is tévedhetnének a róla véleményt formálók.

Azt mondja, ő akkor is emberekkel foglalkozik, ha épp kutyákat tréningel, mert valójában a kutyák gazdáit kell megtanítani jó gazdának lenni. A tükörmódszer szerinte igazából a gazdáknak ad segítséget.

„A kutyák köszönik szépen, jól vannak. Ők egy gazdát szeretnének, aki mellé, mögé biztonsággal be tudnak állni. Ez nagyon fura, mert kutyaiskolának meg kutyakiképzési módszernek hívjuk, de valójában nem a kutyát, hanem a gazdát képezzük” - fogalmaz.

Ennek során olyasmiket is képes megfigyelni az embereken, amiket mások csak kevesen, mert nemcsak azt nézi, amit mondanak. „A program 70 százaléka testbeszéd, 20 százaléka arcjáték, és mindössze 10 százaléka verbális kommunikáció.”

A Reggeliben pedig nemrég arról beszélt, nagyon jól jött volna Az Árulók forgatásakor odabenn is egy kutya, hogy segítsen levezetni azt a rengeteg stresszt, ami felhalmozódott a kastélyban.

Hajdú Péter az RTL Kibeszélőjében azt mondta, nem haragszik Gáborra a történtek miatt.

„Ez játék. Gáborral köszöntünk egymásnak, meg is öleltük egymást. Ne felejtsük el, ez egy játék. Bármennyire is rossz az, amikor az ember kiesik. Ettől még akár barátok is lehetünk.”

Hogy a későbbiekben Az Árulókon belül segít-e Korom Gábor emberismerete és rutinja, mennyire válik be taktikája, és hogy a játékosok mit szólnak majd akkor, ha esetleg kiderül, mit tett, az a következő adásokban bizonyára kiderül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Csillag születik nem olcsó cirkuszt akar adni, úgy tűnik, minőségi műsor lesz, nem a gagyifaktor fog dominálni – megnéztük az első válogatót
Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter őrült, de jól áll nekik, és láthattunk néhány valóban világszintű produkciót. ByeAlex közölte, hogy ez eddig a legjobb műsor, amiben szerepelt.


PU (Puzsér Után) 13-ban az RTL úgy döntött, leporolja a Csillag szültik formátumot. Új műsorhoz új zsűri kell, ezt ők sosem felejtik el, úgyhogy gyorsan castingoltak egy jóízűt, aminek a végén Geszti Pétert, ByeAlexet, Köllő Babettet és Molnár Áront dobta ki a gép.

A műsorvezetők sem ismeretlen arcok, de így együtt, ilyen szerepben még nem láthattuk őket. Istenes Bencének és Puskás-Dallos Péternek – a zsűrivel ellentétben – nem kellett castingon bizonyítania, simán megkapták a feladatot.

Az első adás alapján mind a zsűri, mind a műsorvezetők jó választásnak bizonyult.

Hamar megtalálták a közös hangot. Amiben Bence és Peti különbözik minden eddigi műsorvezető párostól, hogy nem érik be azzal, hogy a takarásban beszélgetnek az érkező és távozó versenyzőkkel, hanem önálló műsorszámmá avanzsálva végigbohóckodják az adást. Olyanok kicsit, mint a cirkuszban a bohóc, aki valami egyszerű tréfával szórakoztatja a közönséget, amíg a háttérben megtörténik az átállás két artistaszám között. Ant és Dec a kanyarban sincs.

A zsűritagokkal és a műsorvezetőkkel készített interjúinkat itt találjátok.

Az első adásban a zsűritagok elmondták, hogy ki mit vár ettől a műsortól. Geszti Péter például arra számít, hogy több mint 10 év kihagyás alatt felgyülemlett elég világszintű tehetség. ByeAlex biztos benne, hogy örök élményeket fog kapni a műsortól. Köllő Babett élményekre vágyik: hogy meghassák, megdöbbentsék, megnevettessék. Megjegyzem, ilyen zsűritársak mellett erre minden esélye megvan. Végezetül Molnár Áron ars poetikáját hallhattuk, aki nem a jót keresi, hanem a legjobbat.

"A csillag, akit keresünk, a profi szint felett legyen."

Érdekes dilemma ez, hogy mi a cél: olyan profi előadóknak lehetőséget adni, akik már mindent tudnak, épp csak nem ismertek, vagy tehetségeket felkarolni, akikben ott egy velük született képesség, amit ki kell bontakoztatni, hogy profivá válhassanak.

A szabályok nem túl bonyolultak: ahhoz, hogy valaki továbbjusson, 3 igenre van szüksége. Ha valamelyik produkció nagyon nem tetszik egy zsűritagnak, megnyomhatja az előtte lévő gombot. Ha mind a 4 zsűritag megnyomja, a produkció véget ér. Az élő adásokba majd 12 produkció kerülhet be, de az még odébb van.

Köllő Babett kezeslábasa kicsit olyan volt, mintha a Most Wanted delux változatából érkezett volna, én az egyszerű pasiagyammal azt mondanám, narancssárga, de biztos vagyok benne, hogy ennek az árnyalatnak megvan a maga – számomra teljesen ismeretlen – neve. Mindenesetre Alex is rabruhára asszociált róla.

A hasonló műsorok alaphangját jelentősen meghatározza az első produkció, amit láthatunk. A Csillag Születik első fellépője a 17 éves Máté volt, aki látványos lengőrúd akrobatikával kápráztatta el a nézőket. Ez a produkció két fontos dolgot közvetít. Egyrészt üzeni, hogy ez NEM zenei tehetségkutató, hisz íme, itt egy produkció, ami nem is állhatna távolabb az énekléstől.

Másrészt sugallja, hogy ez egy minőségi műsor lesz, nem a gagyifaktor fog dominálni.

A zsűri tátott szájjal nézte Máté mutatványát, és természetesen egyhangúlag továbbengedték.

Molnár Áron és Istenes Bence nem bírta ki, hogy ne próbálják ki a rudat, és mindketten felmásztak rá, csak a karjukat használva. Látványos erődemonstráció volt, én egy sima lépcsőn nem tudok ilyen gyorsan felmenni, akkor sem, ha van korlát.

A Dudás házaspár szerethetően bizarr jelenség. A kecskedudás asszony és a Thomas Anders hasonmás férj frigyéről első látásra nehéz elhinni, hogy az égben köttetett, de tény, hogy nagyon aranyosak.

Dudás Csanádot alighanem megtévesztette, hogy Köllő Babett ott ül a zsűriben, és azt hitte, ez itt a Sztárban sztár leszek. Persze ha jól énekel, akár még tovább is juthatott volna, de hát erről szó sem volt. A produkciója nagy sikert aratott, de ez Puskás-Dallos Petinek köszönhető, aki Dieter Bohlenként ugrált a háttérben, és teljesen ellopta a show-t.

Ami pedig Csanád felesége, Zsuzsa előadását illeti, lehet, hogy nekem szegényes a fantáziám, de nem tudom elképzelni azt, hogy egy kecskeduda produkció továbbjusson egy tehetségkutatóban. Legfeljebb valamiféle komikus szám részeként.

A népies bűvész és a kissé erőszakosan vidám Zoltán táncprodukciója nem jutott tovább. ahogy a Walesi bárdokat szavaló úriember sem, aki nem is értem, mire számított. Örüljön, hogy csak kiesett, és nem jutott a bárdok sorsára.

A Budapest Hoppers ugrókötél-csapat vezetője kicsit helyretette Gesztit.

"Ez is sport tulajdonképpen?" - kérdezte Geszti, mire a válasz:

"Abszolút, nem tulajdonképpen. Mellesleg világ- és Európa-bajnokok vagyunk."

A produkció is meggyőző volt, így továbbjutottak, akárcsak Kristály Márton buborékművész és a Clovers akrobata hölgycsapat.

Sárközi Barnabás bűvész produkcióval érkezett. A srác szórakoztató figura, kétségtelenül ügyes showman. A bűvészekkel kapcsolatban kritika szokott lenni ilyen műsorokban, ha olyan mutatványokat hoznak, amelyeket sokszor láthattunk már. De ez némileg igazságtalan álláspont. Ha egy énekes nem saját dallal érkezik, hanem tökéletesen elénekel egy Whitney Houston-slágert, mindenki elalél a gyönyörtől. Ez is ilyen.

A bűvészszakma két fontos szálon mozog: vannak trükk-készítők, akik okosak viszont nem feltétlenül jó előadók, és bűvészek, akik nem feltétlenül tudnak új trükköket kitalálni, de nagyon jól bemutatják azokat. Nagyon kevesen vannak a világon, akik mindkét halmazba beleesnek. Barna megérdemelten jutott tovább.

Fábiánné Orosz Évának van egy különleges képessége. Na nem az, hogy hasbeszélve énekel, hanem nagyon bátor.

Merthogy a produkcióját látva két dolog teljesen nyilvánvaló lett: sem énekelni, sem hasbeszélni nem tud. Ebből következően továbbjutni sem.

Most is Bence és Peti mentette meg a műsort, akik rögtönzött hasbeszélő számmal kedveskedtek. Peti ijesztően jól hozta a hasbeszélő bábu figuráját, ajánlom a Vígszínháznak, hogy hívják be Pinokkió szerepére. Kicsit mondjuk olyan volt, mint egy animatronic Freddy Pizzázójából. De egy Gyerekjáték remake-be is elmenne Chuckynak.

Következett egy "vegyes vágott" szegmens, amiből a legemlékezetesebb a mulatós énekes "Bulibiztos" volt, illetve Zoltán Erika 2, aki elmondása szerint minden évben Erikával együtt ünnepli a születésnapját (de kétlem, hogy Erika tud erről). A produkciója abból állt, hogy egy Zoltán Erika-slágerre táncolt. Ennyi erővel a fél diszkót el lehetne hívni fellépőnek. Felejthetetlenek voltak, de nem jó értelemben.

Közben mint egy mellékesen bevágtak egy szaxis srácot is, Király Dominikot, aki az Uptown Funkot nyomta. Istenes Bence megvillantotta raptudását is, várom, mikor jön ki egy Geszti-Istenes rap duó. Dominik tovább is jutott.

Érdekes színfoltja volt az adásnak Pető Tibor, a lufihajtogató, aki lekenyerezte a zsűrit is és a műsorvezetőket. Ahogy Geszti mondta: "Igazi hülyegyerekké tettél mindenkit ennél az asztalnál!" Alex pedig közölte, hogy ez eddig a legjobb műsor, amiben szerepelt.

Tibor négy igent kapott. Értem, hogy mindenki jól szórakozott, de mégis mit csinálna egy lufihajtogató az élő adásban? Még több lufit hajtogatna? Ha pedig nincs helye az élő műsorban, minek továbbjuttatni?

És mi jöhet még? Arcfestők is lesznek?

Ezután egy igazi világsztár következett. Na persze Wes-P-t a világnak csak az a szegmense ismeri, aki használja a Tik-Tokot. Nagyon szórakoztató volt nézni, ahogy Bence, Alex és Áron extázisba jön a japán trashművész megjelenésétől, míg a többiek értetlenül nézik, mi történik. A produkcióját nagyon nehéz szavakkal leírni, inkább nézzétek meg:

Geszti Péter szerint ha Wes-P történetesen nem japán, mindenki azt mondaná rá, milyen ízléstelen, ezért nemmel szavazott, de a Tik-Tok sztár három igennel így is továbbjutott.

Gábor, az ország legerősebb szkanderosa lenyomta a zsűri férfitagjait és a műsorvezetőket egyszerre. Ami szép teljesítmény, akárcsak Gábor sporteredményei, ennek ellenére nem értem, miért jutott tovább. Hogy lehet ezt fokozni? A következő körben majd Fekete Lacival szkanderezik? Vagy egyenesen Chuck Norrisszal?

De az is lehet, hogy egyszerűen senki nem mert neki nemet mondani. Akkor viszont megvan a győztesünk! Alex volt az egyetlen bátor ember, aki nemet mondott.

A Joulence gitáros duó kicsit olyan, mint a magyar Shadows, csak nem olyan jó – pedig már a brit gitáregyüttest sem mindenki szereti. Nem jutottak tovább, ahogy a beatboxos "Brandon" sem.

Molnár Áron mindkét produkciónak alapos elemzést adott, amit a zsűritársak hamar meguntak, és innentől kezdve Áron kicsit olyan lett, mint Havas Henrik, aki mint tudjuk, mindenhez is ért. A többiek pedig nem győzték szívatni emiatt.

Brandon kapcsán feltétlenül el kell mondani, hogy tőle jött az est egyik legjobb beszólása.

Geszti Péter Molnár Áronra utalva megjegyezte: "Ilyen, amikor a Sztárbox és a beatbox találkozik."

Mire Brandon lecsapta:

"Üti egymást!"

Seregi Xénia dogdancinggel érkezett, ami partitrükknek aranyos, de érthetetlen, miért juttatta tovább a zsűri. Bármelyik vándorcirkusz műsorában lehet látni hasonlót, csak jobbat. Áron szóvá is tette, és nemmel szavazott, de hiába. Xénia és kutyája, Armani tovább jutott.

Táncos lánycsapatok jöttek egymás után. A Royal Crew kalózlányai és a Free Spirit nem jutott tovább, a Fasza tyúkok (sic) és a Popcorn igen. Ha érdekel, melyik miért volt jó vagy rossz, forduljatok Molnár Áronhoz. Nekem tetszettek, de az i-re a pontot természetesen most is Bence és Peti tette fel.

Az adás végére maradt még néhány különleges produkció. A 10 éves Dórika saját elmondása szerint még csak 5 hónapja "gurtnizik", ami egyfajta légtorna. Ehhez képest egy olyan komplex és nehéz produkciót mutatott be, ami még felnőtteknek is becsületére válna. Kilóra megvett mindenkit.

Ha van még a tarsolyában néhány hasonló koreográfia, akkor gyanús, hogy ott lesz az élőben.

Az Aserdus tűztánc-produkció látványos volt, de Geszti Péterrel értek egyet: "Kicsit turiszticski." Falunapok és gazdag emberek szülinapi bulijain tudom elképzelni őket.

A műsor utolsó fellépője a Dominikai Köztársaságból érkezett Gabriel, művésznevén Il Invertebrado, ami gerinctelent jelent spanyolul. Félreértés ne essék, a srác nem politikus, hanem gumiember, aki lehetetlen pózokba tekeri magát földön és rúdon egyaránt. Alex nagyon megörült neki, mert mindig is vágyott egy zombi barátra, de a többi zsűritagot is meggyőzte, így vele is találkozhatunk a folytatásban.

A Csillag születik nagyon szórakoztató, sokat lehet nevetni, kínos pillanatok és veszekedős drámák nincsenek. Egyelőre. Eget rengető produkció kevés volt, de volt. Az első adásban értékelhető énekes produkciót nem láttunk, de állítólag a későbbiekben lesznek azok is. Összességében jó érzés egy olyan műsort látni, ami nem olcsó cirkuszt akar adni a népnek, hanem annál valamivel magasabbra tette a lécet. Reméljük, a lelkesedés kitart a későbbiekben is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Meglepett, hogy lehet úgy kereskedelmi tévés műsort csinálni, hogy nem kell lemenni kutyába” – a Csillag Születik zsűrijével és műsorvezetőivel beszélgettünk az új évadról
Molnár Áron kibékült Istenes Bencével, ByeAlex energiát kapott, Köllő Babett szerint a zsűri is megmutathatja, mennyire sokszínű, Geszti Péter pedig elmondta, min lepődött meg a legjobban.


Az RTL úgy döntött, 13 év kihagyás után előveszi a Csillag születiket. Hátha már kiheverte az ország Puzsér Róbertet és Mészáros János Eleket. Persze időközben 2015-ben volt egy Hungary's Got Talent is, de az úgy tűnik egyszeri hűtlenkedés volt csak.

Teljesen új zsűrit láthatunk majd vasárnap esténként a képernyőn: Geszti Péter, ByeAlex, Köllő Babett és Molnár Áron ülnek ezúttal az ítészek székébe.

A ma este debütáló műsor első részét sajtóeseményen, a zsűrivel közösen nézhették meg az újságírók. Az adás előtt nem akarok semmit elspoilerezni, de talán annyit elárulhatok, hogy egyelőre telitalálatnak tűnik mind a zsűri, mind a műsorvezetők kiválasztása.

A legnagyobb meglepetést számomra Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti párosa okozta.

„Régóta ismerjük egymást” – magyarázza Peti, mi az oka annak, hogy tökéletes köztük összhang. „Az életben is állandóan röhögünk, és most szerződést is kaptunk érte” - fogalmazott.

„Sőt, még pénzt is” - tette hozzá Bence. „Viccet félretéve tényleg rég óta barátok vagyunk, még a VIVA TV idejéből, félszavakból is megértjük egymást, és jó csillagzat alatt született ez az egész, mert valahogy minden stimmel” - jegyezte meg.

„Bence húsz éve érti a tévézést, húsz éve vezet műsort. Én is jó ideje dolgozom ebben, és az Álarcos énekesben volt egy pillanat, amikor kiderült, hogy össze lehet minket engedni egy műsorba” - mondta Peti, mire Bence is helyeselt.

„A VIVA idején még szerintem kicsit öncélúak voltunk. Huszonéves hülyegyerekek, de mostanra beérett az egész.Mind a ketten megkomolyodtunk annyira, hogy már nem csak magunkat szórakoztatjuk, hanem a közönséget is”.

- fogalmazott Istenes, aki szerint nagyon kevés jó páros van.

„Nehéz találni két olyan embert, aki jól működik együtt. Az egyik ne nyomja el a másikat, ne legyen olyan, hogy az egyik a főnök a másik az unterman. Értsék egymás humorát, a tévézést...Úgy érzem, hogy nálunk most tényleg minden összejött”

- mondta

Arra a felvetésemre, hogy nagyon nehéz megtalálni a vicceskedésnek azt a határát, különösen a versenyzőkkel szemben, hogy ne váljon bántóvá, Peti azt mondta:

„Ez valóban vékony jég, de a legelején volt egy közös vacsoránk a zsűrivel, ahol lefektettük, hogy senkit nem fogunk szándékosan megbántani. Nyilván lesznek olyan szereplők, akiknél azon nevetünk, hogy mennyire rosszak, de mégis, valahol azt szeretnénk éreztetni minden résztvevővel, hogy ez egy közös buli. Jó visszajelzés, hogy a kieső versenyzők is megölelnek minket, és jókedvűen mennek haza”.

„Bár én mindig is egy froclizós ember voltam, de valóban érezni kell, mi az ami még szórakoztató, ami még kedves, hol a határ. Szerintem ezt Peti is érzi és én is. Egy bizonyos szint alá nem megyünk” - tette hozzá Bence.

Azt is elárulták, hogy teljesen improvizálnak a műsor során.

„Mindenkit akkor látunk először, amikor feljön a lépcsőn, ott döntjük el, hogy mit kezdjünk vele. Ez ettől működik. Ha nem spontán a reakció, akkor az egész életszerűtlen”

- fogalmazott Bence.

ByeAlexszel utoljára akkor beszélgettem, amikor még az X-Faktor mentora volt. Kíváncsi voltam, mit várt az új feladattól, mire számított.

„Arra számítottam, hogy nem olyan lesz, mint az X-Faktor, sőt, reméltem, hogy nem lesz olyan. Teljesen más műsor, és ez nem az X-Faktor ellen szól. Mostanában azt látom a közösségi médiában, hogy egyesek ezt félreértik. Nagyon szeretem az X-Faktort, sokat köszönhetek neki és a karrierem fontos építő köve. De ott úgy éreztem, hogy már nem tudok hozzátenni semmit, elfáradtam benne. Itt viszont mindig úgy mentem este haza, hogy feltöltött a forgatás.

Ahogy az X-Faktorral kapcsolatban is mindig jó döntést hoztam, úgy érzem, a Csillag Születik elvállalásával is jó döntést hozok.

Volt egy olyan célom is, hogy hátha sikerül olyan műsort létrehozni, ami eggyel kevésbé harsány, mint a mai televíziós műsorok. Kicsit visszafogottabb, jobban a tehetségekről szól és nem a zsűritagokról. Reményeim szerint ez sikerült”

- fogalmazott.

A zsűritársaival kapcsolatban azt mondta, sokat gondolkozott, hogy milyen lesz majd együttdolgozni velük, mert nem annyira szeret emberek közé járni, és ha nem olyan társaságban van, hamar szorongani kezd.

„De nagyon gyorsan kialakult közöttünk az a kapocs, ami miatt mind azt éreztük, hogy tudunk egy jó műsort csinálni együtt. Nem mondom, hogy néha nem jutott eszembe, milyen jó volt az X-Faktorban a Lacival vagy a Petivel egy-egy ebédszünet, de hamar kialakult itt is a kémia. Mindannyian profik, csak tanulni lehet tőlük”

- árulta el.

Az első adás egyik vezérmotívuma, hogy Molnár Áron a legkülönfélébb műfajú produkciókhoz és magabiztosan, szakértő szemmel szólt hozzá, amiért egy idő után froclizni is kezdték a társai.

„A műsorból úgy tűnhet, hogy én sok mindent tudok. De nincs így, hanem olyan emberek vesznek körbe, akik profik. Artisták, táncosok, előadóművészek. A legjobb színházba szeretek járni, a legprofesszionálisabb emberekkel szeretem körbevenni magam, és őket nézni, tőlük tanulni. Ebből adódóan mindig van egy miheztartás, hogy mi az elvárásom ezekben a műfajokban. Ezért tudom megfogalmazni a kritikámat úgy, ahogy. Mindenki froclizott mindenkit, de azért én kaptam rendesen a savat. Szerintem ez így volt jó, én nagyon élveztem. Persze nem tudom, mit vártak a többiek? Hogy akkor ne mondjam? Azért jöttem, hogy olyan kritikát fogalmazzak meg, amiből az az ember, aki fent van a színpadon, tudjon tanulni, fejlődni, vagy ha őrülten jó, akkor kapjon olyan visszajelzést, ami megmelengeti a szívét.

Aki pedig dilettáns, rossz, az kapjon olyan útravalót, ami segít neki abban – ha van rá füle meghallani –, hogy ne csinálja. Én tényleg azért csatlakoztam ehhez a csapathoz, hogy megtaláljam a legjobbat. Nem a jót, hanem a legjobbat” - mesélte Áron.

Sokan úgy viszonyulnak a magyar tehetségkutatókhoz, mint a magyar narancshoz: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. Megkérdeztem Áront, szerinte megállják-e a helyüket a magyar tehetségek nemzetközi összehasonlításban.

„Minden kategóriában van világszintű produkció, ezt garantálni tudom.

A zsűri dinamikája is részben azért lehetett ilyen jó, mert nagyszerű produkciók jöttek. Ha csak rosszak vagy középszerűek jönnek, az minket is lehúzott volna. Inspiráló volt látni, mennyi tehetséges ember van ebben az országban.

Az is fontos, hogy miként fogalmazzuk meg a kritikát. Mi a retorika. Szerencsére normális, szofisztikált, útravalót tudunk adni a versenyzőknek, nem a megalázás, a megszégyenítés a cél. Szerintem az ország szempontjából is fontos, hogy mi, a zsűri, éljünk ezzel a felelősséggel. Ez a műsor más színvonalat képvisel, és ennek a színvonalnak a tiszteletben tartása nagy felelősségünk.

Nem visszük le, hanem megtartjuk azon a szinten, amin mi keressük a csillagot. Fontos, hogy ez egy tehetségkutató verseny, nem pedig vásári komédia. A zsűri tagjai között olyan személyek vannak, akik a maguk kategóriájában igazán jók, és nagyon izgalmas volt ezzel a csapattal találkozni. Van egy közös chat csoportunk, szoktunk egymásnak híreket, videókat küldeni, találkozunk...Babett hív...Nem veszem föl...(nevet) De innen is üzenem neki, hogy esküszöm, most már visszahívom! Nagyon jó brigád lett, és ez igaz a műsorvezetőkre is.

Bencével volt köztünk feszültség a Sztárbox miatt, hogy lehet, egyszer összecsapunk, de most meglengettük a fehér zászlót és azóta nagyon jóban vagyunk.

Petivel pedig a Loupe Színházzal közösen gyűjtöttünk ajándékokat kárpátaljai gyerekeknek” - fogalmazott.

Ha már Áron említette Köllő Babettet, megkerestem, és megkérdeztem, vajon miért érezte Áron ennyire fontosnak, hogy megüzenje velem, felhívja zsűri társát.

„Áron olyan cuki, mert hívtam két hónapja kétszer. A második után már írtam neki egy sms-t, hogy Áron kerestelek". Visszaírt, hogy mindjárt hívlak. Snitt. Most, a sajtótájékoztatón belépek. Áron meglát: »Nem hívtalak?«

Úgyhogy köszönöm szépen, hogy vissza fog hívni” - válaszolta nevetve.

Mindemellett ő is úgy látja, hogy nagyon jó a kémia a zsűriben.

„Az sem zavar, hogy egyedüli nőként ülök ott, mert azt érzem a srácoknál, hogy olyan érzelmi intelligenciával és szociális érzékenységgel rendelkezik mindenki, hogy mindenki lehetne nő vagy férfi, ilyen különbség nincs a zsűriben.

Az, hogy ebben a műsorban nem csak énekes produkciók vannak – persze jöttek hozzánk nagyszerű énekesek is –, az nekem jutalomfalat. Itt mi is meg tudjuk mutatni, hogy sokkal sokszínűbbek vagyunk, mint amit az emberek korábban gondoltak rólunk.

Én táncosként végeztem, de két hangszeren is tanultam játszani – klarinétoztam és furulyáztam –, légtornáztam, nagyon sok cirkuszi produkcióban dolgozhattam. Tehát van rálátásom ezekre a dolgokra, és nagyon örülök neki, hogy teret kapnak olyan tehetségek is más területekről, akinek egyébként nem volna lehetősége megmutatni magát. Pont emiatt vállaltam el ezt a műsort. Azzal például, hogy a műsorban fellépő artistáknak köszönhetően Alexet elvarázsolta a cirkusz világa, és teljesen másképp kezdett gondolkozni róla, máris nyertünk egy lelket” - mondta.

Geszti Péter elég sok mindent csinált és látott már a hazai médiában. Kíváncsi voltam, vajon lehet-e neki újat mutatni a színpadon?

„Lehet, és ez már rögtön az első adásban kiderült. Például volt a "zombi artista" fiú, vagy a 10 éves Dórika aki egy számomra korábban nem ismert és különösebben nem fontosnak tartott műfajban, a levegőakrobatikában mutatott újat.

Sokszor nem is a műfaj az érdekes, hanem az ember. Az, hogy valaki – akár egy régi, klisésnek tartott műfajban is – tud-e újat hozni, az a személyiségétől függ. Hogy mennyire tehetségesen találja ki magát benne. De nagyon élveztem a zsűritagok társaságát is, részben miattuk vállaltam ezt a műsort.

És ami nagyon meglepett, hogy lehet úgy kereskedelmi tévés műsort csinálni, hogy nem kell lemenni kutyába. Nem kell "trash" helyzeteket generálni, nem kell megalázni sem a jelentkezőket, sem egymást, és mégis lehet nagyon szórakoztató egy műsor.

Sok pozitív energiát kaptam, nagyon optimista vagyok” - fogalmazott Geszti.

A sajtótájékoztatón ott volt Verebély Marcell, a műsor kreatív producere is, akivel arról is beszélgettünk, hogy 13 év után miért döntöttek úgy: ismét elindítják a Csillag születik című műsort, mikor korábban megpróbálkoztak Hungary Got Talent-el is.

„Adott volt, hogy a saját brandünkkel dolgozzunk. Sokkal nagyobb szabadságot ad ez bizonyos értelemben. Emellett, ha megkérdezed az embereket, hogy melyiket ismerik többen, szerintem a Csillag Születik jön ki győztesen. Ez annak is köszönhető, hogy volt belőle négy nagyon sikeres évad: 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben” - mondta.

Arról is beszélt, hogy úgy gondolja, nagyon jó zsűrit sikerült összerakniuk.

„Molnár Áron kivételével mindenkinek van már ilyen jellegű ítészi tapasztalata. Mégsem az az érzésed, hogy azokat a panelmondatokat hallod tőlük, amiket más műsorokban. Mindenki meg tudott újulni, Áron pedig üde színfolt számomra”

- fogalmazott hozzátéve, hogy míg a zsűri hosszadalmas válogatással alakult ki, a műsorvezetők személye egy percig sem volt kérdéses.

Bencével és Petivel kapcsolatban arról is beszél, hogy tudatos koncepció volt-e, hogy a két műsorvezető ennyire szerves része legyen a műsornak.

„Bedobtuk a gyeplőt. Mondtuk nekik, hogy amikor úgy érzik, nyugodtan lépjenek közbe. Nyilván kértük, hogy figyeljenek arra, mi történik a színpadon, ne legyenek „túl sokak”, de legyenek jelen a műsorban. Ezt szerintem abszolút be is tartották”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nehéz megértőnek lenni az Észbontók szereplőivel, amikor abban sem biztosak, hogy az ember emlős
Az észbontókon a legegyszerűbb kérdések is kifognak, de ennél is ijesztőbb, amikor úgy jutnak el a helyes válaszig, hogy közben a legvadabb képtelenségeket hordják össze.


12. évadához ért a népszerű műsor, ám két nagy változás is történt amióta utoljára láthattuk. Egyrészt a Viasatról átköltözött a TV2-re, másrészt új műsorvezetőt is kapott az RTL-től átigazolt Szépréthy Roland képében. Ha valakinek nem lenne meg, ő volt az a srác, akit minden látható indok nélkül beültettek a Sztárboxban Kokó mellé "szakértőnek", és állandóan pizsamában volt.

Mondjuk a hálóöltözetek iránti vonzódását itt is megtartotta.

A műsor elején egy teljesen indokolatlan kisfilmet láthatunk arról, hogy Szépréthy Roland botcsinálta Jack Sparrow-ként hajókázik a tengeren, de kap egy küldetést, aminek lényege, hogy némit csetlés-botlás árán eljut a stúdióba, ahol bekonferálja az Észbontókat.

A műsor különösebben nem bonyolult. Hétfőtől péntekig tart egy-egy etap, amiben adásról adásra sztárvendégek mérkőznek meg az egymillió forintos fődíjért. Az első héten Ördög Nóra Liptai Claudiával alkot párost, míg Till Atilla mellé Megyesi Balázst tették, a Kincsvadászok műtárgyszakértőjét. Mindkét celebpáros mellé jár egy "észbontó" páros. Nóráék Janit kapták – akinek erősége a csajozás, gyöngesége a tájékozódás – és Attilát – erőssége az autósport, gyengesége a történelem.

A fiúknak a celeb világban jártas, de a matematikával hadilábon álló Linda, és a főzésben erős, idegennyelvben gyönge Eperke jutott.

A játék lényege, ha valaki nem látta volna még, hogy a civil versenyzők mindig kapnak egy műveltségi kérdést, a celebeknek pedig azt kell megtippelni, hogy jó vagy rossz választ adnak-e. Ha bejön, akkor 100 pontot kapnak.

Később van egy olyan forduló, ahol a hírességeknek kel megválaszolni néhány nem különösebben nehéz kérdést, és a végén a "mindent vagy semmit" kört. A versenyzők itt az egész addig gyűjtött nyereményüket kockáztatják.

Alapvetően nem vagyok híve az olyan műsoroknak, amelyek mások nyomorából csinálnak műsort, még akkor sem, ha az lelki nyomor.

Mindenki tévedhet, bárki kaphat olyan kérdést, amire nem tudja a választ, sőt egyenesen butaságot mond rá.

Ehhez jön még a mesterséges helyzet, amikor stúdióban, kamerák előtt kéne okosnak lenned. Ilyen szituációban sokszor akkor sem jut eszébe az embernek a helyes válasz, ha amúgy tudja. De közben szeretné védeni az arcát, ezért próbál minden áron mondani valami okosat, ami persze kontraproduktív.

Sosem pártoltam az elefántcsonttorony-mentalitást. Nem állítom, hogy én nem kerülhetnék ilyen helyzetbe. Ha például a társadalmi szerződésekről kéne valamiféle kérdést megválaszolnom, simán el tudom képzelni, hogy összekeverném Hobbes és Locke tanait.

Na de hogy állja meg az ember kacaj nélkül, ha olyan egyszerű állítások is zavarba hozzá őket, hogy emlős az ember, vagy hogy Mózes kosaras volt?

És ami a legmegdöbbentőbb, hogy az ember emlőssége kérdésében végül eljutnak a helyes válaszig, de úgy, hogy az oda vezető út minden elemében rossz.

Elhangzik, hogy az ember nem lehet emlős, mert azok a víz alatt élnek, vagy nem is igaz, mert azok a kétéltűek, mint az anakonda és a teknős, az ember nem emlős, mert nem vagyunk kétéltűek, a víziló viszont nagyjából az.

Amikor mindeme okfejtések után arra jutnak, hogy az ember mégiscsak emlős, ők csodálkoznak a legjobban. A döntő érv: azért vagyunk emlősek, mert nekünk megadatott a szárazföldi légzés képessége.

Mosolyogtató volt, amikor Tilláék észbontói a következő állítást kapták:

"Nánási Pál lesifotókat készített Ördög Nóráról, mielőtt szerelmesek lettek egymásba." Nóra bevallotta, ő nem tud ilyentől, de ez nem zárja ki. Palit kéne megkérdezni.

Tilla és Balázs úgy ítélték meg, a "hamis" a jó válasz, és ezt tudni is fogják a versenyzők. Ehhez képest Linda és Eperke nagyon gyorsan és magabiztosan rávágták, hogy igaz. Linda olvasott is erről az újságban, maga Ördög Nóra beszélt róla több interjúban.

Szegény Nánási Pált mostantól egy ország fogja lesifotósnak tartani, de ez legyen az ő baja.

Ez így megy egy órán keresztül. A műsorvezető és a celebek jókat rötyögnek, és bármennyire is próbál az ember humánusan hozzáállni, ennyi emberi butaság láttán nehéz megőrizni a komolyságot.

Amit hiányolok a műsorból, hogy nem láthatjuk, miként reagálnak az észbontók maguk, amikor kiderül, hogy jó vagy rossz választ adtak. Az még hozhatna érdekes szituációkat.

Az Észbontók nem az a vetélkedő, amit napról napra követni szeretnék. A poénok nem túl erősek, a műsorvezető érezhetően még botladozik a szerepében, néha ki is zökken belőle, Liptai Claudia kicsit ironikusan meg is jegyezte egy ponton, amikor Roli épp azt hangsúlyozta, hogy ő a műsorvezető:

"Ezt nem mondani kell, csinálni."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Predator: Halálbolygóban ezúttal a csápos űrvadász a főhős, aki a filmtörténelem talán legkegyetlenebb bolygóján talál rá az üdvösségre
Szadista szörnyek, szószátyár szintetikusok, cuki majomszerű lények és rengeteg akció – a családbarát Predator-film mégis működik!


Nagy utat járt be a földönkívüli csáprágós, rasztás, techzseni vadász, mire eljutott odáig, hogy immár teljes szívvel neki drukkoljunk egy róla szóló egész estés mozfilmben.

1987-ben Arnold Schwarzenegger őserdőben harcoló zsoldoscsapatát filézte ki először, végül az Osztrák Tölgy küldte őt a másvilágra (Ragadozó). 1990-ben már Danny Glover gyűrte le nagy nehezen Los Angeles forrongó betondzsungelében (Ragadozó 2). 2004-ben és 2007-ben alien xenomorph-ok ellen küldték őket csatába, de bár ne tették volna, vagy legalább ne így (Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen 1-2). 2010-ben Antal Nimród végre elhagyta a Földet, és egy vadászbolygón eresztette össze mindenféle humanoid gyilkossal az űrvadászokat (Ragadozók). 2018-ban az első rész Hawkinsa, Shane Black próbált laza, poénos és véres menetet kreálni (ismét a Földön) a yautják kontra emberek örök rangadóból, sajnos sikertelenül (Predator: A ragadozó). 2022-ben Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10) végre egy remek frissítést eszközölve a 18. századi Észak-Amerika komancs őslakosai ellen küldte a láthatatlan hörgőt (Préda), majd idén egy kiváló animációs szkeccsfilmben gondolta tovább a lények múltbeli (viking-, szamuráj- és világháborús közeg) látogatásait (Predator: Gyilkosok gyilkosa).

Így érkezünk el végül a Predator: Halálbolygóhoz, Dan Trachtenberg második élőszereplős, de amúgy harmadik Predator-filmjéhez, amelynél lépett egy igen merészet.

A fent felsorolt eddigi darabokat látva érthető módon nem próbált ismét egy sima vadászatot rendezni, amelyben valamely kor embere küzd meg egy vagy több yautjával (így hívják a fajukat, a kiejtés pedig: jaucsa), hogy a fináléban végül hatalmas áldozatok árán, de leküzdjék őt. Erre már ott volt egy kigyúrt katona (Arnie), egy kemény zsaru (Glover), egy kiismerhetetlen zsoldos (Adrien Brody), egy csapat kattant katona, na meg egy ravasz és fürge komancslány (Amber Midthunder).

Trachtenberg, ahogy az eddigi Predator-filmjeiben, ezúttal is szerette volna megmutatni ezen univerzum egy újabb szegletét, így lett tehát először egy Dek nevű yautja a főhős, hogy kapjunk egy másik nézőpontot is végre. Dek ugyanis nem nőtt akkorára, mint fajtársai, apja is csenevésznek, gyengének tartja (Süsü, te vagy az?), ezért Dek „normális” bátyját, Kweit bízza meg a likvidálásával. Kwei azonban esélyt ad neki, s elküldi öccsét a beavató vadászatára, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Ezzel viszont kivívja apja haragját, aki megöli Kweit. A dühtől fortyogó Dek így elindul a Genna bolygóra (amit a rendkívül agresszív flórája és faunája miatt „halálbolygónak” is hívnak), hogy elhozza a legádázabb, megölhetetlennek gondolt lény, a Kaliszk trófeáját, és bosszút álljon az apján a fivéréért. A Genna pedig nem hazudtolja meg magát, azonnal lények százai törnek Dek életére.

Majd talál egy félbevágott szintetikust, Thiát (Elle Fanning), aki a helyismeretével meggyőzi, hogy vigye magával az útjára. Így kapunk egy feledhetetlen filmes párost a yautjával és a hátán cipelt félrobottal.

A Predator: Halálbolygó azért merész, mivel Trachtenberg minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy magára haragítja majd a legádázabb Predator-őrülteket, akik azt várják sokadszora is, hogy egy yautja legyen kíméletlen, és öldösse az embereket, akik végül felülkerekednek rajta. Ő azonban egy kissé családbarátabbá varázsolta a hangulatot. Mivel emberek nincsenek a történetben (csak yautják, szintetikusok és mindenféle szörnyek/lények), ezzel elintézte, hogy ne legyen véres a film, amely így több korosztály számára is simán befogadható. Hozzá kell tenni, hogy John McTiernan az első rész készítésekor a tinédzserfiúkat lőtte be célközönségként a megnyúzott emberekkel, átlyuggatott katonákkal és gerinckitépéssel egyetemben, de hát azok más idők voltak.

A Halálbolygóban Trachtenberg inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fi-kalandfilmjeit idézte meg egészen kiválóan, amelyhez elképesztő állatokat és növényeket álmodtak meg.

Talán még nem volt a filmtörténetben ilyen kegyetlen bolygó, mint a Genna (a Pandorát mindenesetre keresztbe lenyelné), ahol minden percben, mindenfelől érkezhetnek az egyre agresszívebb életformák.

Ilyen hely kell egy yautjának.

A forgatókönyv ugyanakkor nem szűkölködik a humorban sem, ami végülis nem idegen a franchise-tól (Predator: A ragadozó…, de már az első részben is ott voltak Hawkins szexviccei, vagy Schwarzenegger ütős egysorosai), de családbarát poénokkal még nem nagyon próbálkoztak korábban. Talán el is bírt volna ebből kevesebbet a sztori. A Picur nevű majomszerű lény például tartogat számunkra néhány cringe-pillanatot, ám szerencsére végül ő is megkapja a maga helyét a történetben.

Dek és Thia azonban mindenért kárpótolnak. Különösen jó volt látni egy yautja személyiségfejlődését, a más nézőpont üdítő újítás a franchise-ban.

Illetve az olyan kiváló ötletek is, amikor például Dek a technika híján a faunát használja fegyverként a gazok ellen.

A Predator: Halálbolygó kapcsán tehát ne az eddigi Predator-filmek atmoszféráját várjuk. Legyünk nyitottak, ezt pedig Trachtenbergék alaposan meghálálják, mivel a furcsaságai és időnkénti idétlenségei ellenére egy kifejezetten szórakoztató, pörgős és látványos darabról van szó. Trachtenberg pedig vigye csak tovább, tovább és még tovább ezt az univerzumot, mivel sosem lehet tudni, mivel áll elő legközelebb, és ez adja a franchise-építésének savát-borsát-izgalmát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk