KULT
A Rovatból

Rémisztő vagy egy igazi zseni? Ki az a Korom Gábor, aki hidegvérrel kipöccintette Hajdú Pétert Az Árulókból?


Senki sem játszott eddig úgy Az Árulókban, ahogy Korom Gábor. Magyarország egyik legismertebb kutyás szakemberének nagy rutinja van az ilyen játékokban, de ez megmagyarázza-e azt, amit láttunk?


Elképesztő fordulattal zárult Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsor hétfő esti adása. Korom Gábor olyan hidegvérrel pöccintette ki árulótársát, Hajdú Pétert a játékból, hogy az ember csak kapkodta a fejét. Na nem mintha nem lehetett volna érezni már ezt a levegőben, de ilyenre bizony még nem volt példa az RTL nagysikerű krimi-realityjének történetében.

Az idei évad szeptember 29-én indult, ezúttal 24 játékossal. Ahogy az lenni szokott, az első nap végén a műsorvezető, Árpa Attila kijelölte az Árulókat. Ezúttal három játékosra esett a választása: Péterfy Borira, Hajdú Péterre és Korom Gáborra. Míg Péterfy Bori láthatóan mindkét gyilkostársával jól kijött, az már az első pillanatokban kiderült, hogy Hajdú Péter és Korom Gábor, a két, meglehetősen kemény személyiség nem fogja sokáig bírni egymás szövetségeseként.

Gábor rögtön a kijelölés után kiszúrta, hogy Hajdú bizony a gyilkostársa lett, ám meg sem próbálta elterelni róla a figyelmet, sőt, azt hangoztatta, a tévés viselkedése megváltozott, és ő bizony gyanús lett neki. A feszültség az első konklávén is tapintható volt, Gábor közölte is Hajdúval, hogy annak ellenére vádolta be, hogy biztos volt benne: egy hajóban eveznek. A két férfi között innentől elindult egyfajta rivalizálást. Gábor céltudatosan kezdte meg Hajdú Péter aláaknázását, titkos szövetségeket épített, és különféle utalásokat tett. Majd a hatodik napon, azaz a hétfő esti adásban a kerekasztalnál előállt, és nyíltan bevádolta Hajdút.

A műsorvezetőt láthatóan hidegzuhanyként érte, hogy a saját társa dobja az oroszlánok elé, nem is tudott túl hitelesen védekezni, így végül őt szavazták ki a többiek.

Az Igazság körében ugyan a szabályokat is megszegve megpróbálta Gábort is besározni (Te is fiam, Brutus), ám egyelőre úgy tűnik, nem járt sikerrel.

„Nagyon rosszul éltem meg. Ez volt az az szituáció, amire nem számítottam, és nem is tudtam kezelni higgadtan. pedig hogyha higgadtan kezeltem volna, akkor lehet, hogy vissza tudom fordítani a dolgot” - mondta a történtekről Hajdú Péter az RTL kibeszélőjében. Hozzátette, egyáltalán nem számított arra, hogy pont a saját szövetségese próbálja megölni a játék ezen szakaszában. „Most még nem volt veszélyben a szövetségünk, egyikünk sem volt akkora veszélyben, hogy be kellett áldozni a másikat, nem volt rajtunk a fókusz. Ezért vettem ennyire a szívemre, és ezért hibáztam ekkorát.”

Ráadásul mindez pont azután történt, hogy a gyilkosokért hatalmas kockázatot vállalt.

„Megcsináltam előtte egy nyíltszíni gyilkosságot, amiért az a szó, hogy köszönöm, elhagyhatta volna a száját. Magamra vállaltam az egészet, megcsináltam, és utána a következő kerekasztalnál kinyírt. Nem volt elegáns szerintem ez a lépés. De a játék az ilyen. Ha én nagyobb geci vagyok, összefogok Thorgellével, akkor ki tudtuk volna őt csinálni, csak az a baj, hogy nekem ez meg sem fordult a fejemben.”

Az Igazság körében elkövetett szabályszegéséről azt mondta, szándékosan nem a Júdás 30 ezüstöt dobta be, mert azzal elárulta volna Korom Gábort. Szerinte a "Te is fiam, Brutus" nem ezt jelentette.

„Látva a játékot, ő folyamatosan arra készült, hogy engem kinyírjon, de én ott abból nem érzékeltem semmit.” Amikor beszéltek pár mondatot, úgy érezte, Gábor leszállt róla, és működnek a többiek előtt. A mai napig nem érti, miért volt a játék ebben a fázisában szükség az ő kiejtésére, amit „kamikaze-akciónak”, egy nagyon vakmerő húzásnak tart, és nagyon kíváncsi, Gábor ezek után „meddig fogja húzni”.

Kiss László csillagász szerint Gábor végig zavarosan beszélt, ami utólag visszanézve a stratégiája része volt. „De nagyon nehéz volt vele kommunikálni, mert állandóan belekezdett mondatokba, nem fejezte be őket, szavadba vágott.”

Hajdú Péter szerint Gábor „okos, rafinált pali, de nem a kommunikáció az erőssége. Ezt tudja magáról, és ebből faragott előnyt.”

Hajdú Péter kiejtését még talán meg is lehetne érteni, hiszen szokás mondani, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg. De ami a konklávén történt, az már igencsak megosztó lehet a nézők számára is.

Gábor ugyanis közölte az egyetlen még játékban maradt gyilkostársával, Borival, hogy az ő nevét is bedobta az egyik Ártatlannak a kerekasztal után, ezzel pedig az énekesnőt is tulajdonképpen sarokba szorította.

Gábor az utóbbi két húzásával egészen biztos, hogy az idei évad abszolút központi figurájává vált, holott talán ő az, akiről a nézők a legkevesebbet tudnak, hiszen nem is az a klasszikus értelemben vett híresség, celeb, mint a többiek. De akkor ki is ő, mit érdemes tudni róla?

Korom Gábor az ország legismertebb kutyaszakértője, kutyakiképző, az úgynevezett Tükör Módszer és a speciális Kölyök Program megalkotója, valamint a Kutyasuli szakmai vezetője. Több mint 30 éve foglalkozik kutyákkal.

Saját bemutatkozásában úgy fogalmaz,

gyerekként még ő is csak arról álmodott, hogy legyen egy kutyája, akivel sülve-főve együtt lehet. Kamaszkorában pedig néha úgy érezte, hogy kutyájával jobban megértik egymást, mint embertársaival.

Gábor kezdetben a sportkutyázással ért el sikereket – a WUSV világbajnokságon is a legeredményesebb magyar versenyző volt –, később azonban figyelme a kutya–ember kapcsolat fejlesztése felé fordult.

Ő dolgozta ki azt az oktatási rendszert, amely a kutyák és gazdáik közötti viszony rendezésére, tanítására és közös életmód kialakítására épül. Nevéhez fűződik a Tükör Módszer bevezetése, az Ebathlon kutyás játék, és a mára már önálló K99-es vizsgarendszer kifejlesztése is. Hazánkban elsőként vezette be a póráz nélküli, szabad tanulócsoportos képzést, valamint ösztönözte a felelős kutyatartást. Jelenleg elsősorban a Kölyök Program fejlesztésére koncentrál, amely a 3–6 hónapos kutyák és gazdáik harmonikus, biztonságos együttélését alapozza meg.

Igaz, hogy nem klasszikus értelemben vett híresség, celeb, Gábor azonban kutyás körökben igencsak ismert, emellett számos tévés, rádiós műsorban szerepelt meghívott vendégként a kutyanevelés kapcsán, emellett műsorvezetőként is láthatják a nézők a Neveletlenek (M2) és az Egyik kutya, másik nem (TV2) című műsorokban. De két könyvet is írt Neked ugatok és a ZsEBeitkett címmel.

Amennyire tisztelik a munkásságát, személye annyira megosztó a kommentelők körében. Ez Az Árulók kapcsán még inkább igaz. A műsorral kapcsolatos posztok alatt, illetve a kibeszélő csoportok kommentszekcióiban is sokan arrogánsnak, nagyképűnek, önelégültnek és elnyomónak tartják.

Ezen a véleményen valószínűleg nem pont Hajdú Péter kiejtésével fog változtatni, sőt!

„Korom Gábor nem játszotta jól a játékot. A világon a legkönnyebb, legolcsóbb megoldás Árulónak egy másik Árulót bevádolni. Nem kell hozzá ész”

- fogalmazott egy kommentelő az egyik Facebook-csoportban. Véleményével nem volt egyedül, sokan mellé álltak, ugyanakkor voltak, akik jelezték, hogy Gábor nem szegett szabályt.

A Blikknek adott interjújában pedig azt is elárulta, hogy miért szeretett volna megszabadulni ilyen gyorsan az árulótársától.

„A kijelölés után rögtön észrevettem, hogy ő is gyilkos, és ezt azonnal meg is osztottam pár emberrel. Tettem ezt azért, mert eldöntöttem, hogy egy ilyen gyenge gyilkossal, aki azonnal elárulja magát, nem fogok együtt dolgozni.”

Azt mondta, Hajdú Pétert nem ismerte, tíz másodpercnél többet nem látott semmilyen szerepléséből, de nem is szimpátia vagy antipátia alapján működik együtt valakivel, hanem a koncepció mentén játszik.

Gábor ugyanis rutinos a hasonló játékokban, játékmesterként korábban számtalanszor játszott már gyilkosos társasjátékot.

„Meglehetősen kiterjedt szociális életet élek, táborok, közös nyaralások, különböző tréningek egyik eleme volt ennek egy változata, amit mi csak Mesterjátéknak hívtunk, és évtizedekig játszottuk” – mesélte a Blikknek.

A Népszigeten szervezett partikon gyakori játékostársa volt a híres nyelvész, Kálmán László, aki 2021-ben hunyt el. Korom Gábor a tévés szereplését is az ő emlékének ajánlotta.

De gyakran játszott családjával is, feleségével, akivel 35 éve vannak együtt, és lányaival. A nagyobbik lánya filmrendező, aki a Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm-rendezője lett, a kisebbik pedig koreográfusként végzett Amszterdamban. Szerinte ők mindhárman jobb játékosok, mint ő.

Az Árulókban látható viselkedésének megértéséhez szerinte fontos látni, hogy ő egy karakterrel játszik, nem magát alakítja. „Természetesen hordozott belőlem elemeket, de egyáltalán nem az vagyok, akit az emberek látnak. A többiek teljes szívvel, általában a saját személyiségükkel vágtak bele, és emiatt személyes sérelmeket szenvedtek. Én nem” - mondta.

Az RTL egyik videójában arról is beszélt, hogy ebben a játékban muszáj hazudni.

„Hazudni förtelmes, hazudni a legrosszabb. Átégető, emésztő dolog, de ennek a játéknak nagyon fontos része, enélkül nincs játék."

Mindez szerinte akkor működik, ha pici a karakterben a hazugság, 1 százalék, és 99 százalék a valóság.

Bár volt olyan játékos, aki a műsor első részében megjegyezte, meglátszik Korom Gáboron, hogy kutyákkal és nem emberekkel foglalkozik, szerinte ennél nagyobbat nem is tévedhetnének a róla véleményt formálók.

Azt mondja, ő akkor is emberekkel foglalkozik, ha épp kutyákat tréningel, mert valójában a kutyák gazdáit kell megtanítani jó gazdának lenni. A tükörmódszer szerinte igazából a gazdáknak ad segítséget.

„A kutyák köszönik szépen, jól vannak. Ők egy gazdát szeretnének, aki mellé, mögé biztonsággal be tudnak állni. Ez nagyon fura, mert kutyaiskolának meg kutyakiképzési módszernek hívjuk, de valójában nem a kutyát, hanem a gazdát képezzük” - fogalmaz.

Ennek során olyasmiket is képes megfigyelni az embereken, amiket mások csak kevesen, mert nemcsak azt nézi, amit mondanak. „A program 70 százaléka testbeszéd, 20 százaléka arcjáték, és mindössze 10 százaléka verbális kommunikáció.”

A Reggeliben pedig nemrég arról beszélt, nagyon jól jött volna Az Árulók forgatásakor odabenn is egy kutya, hogy segítsen levezetni azt a rengeteg stresszt, ami felhalmozódott a kastélyban.

Hajdú Péter az RTL Kibeszélőjében azt mondta, nem haragszik Gáborra a történtek miatt.

„Ez játék. Gáborral köszöntünk egymásnak, meg is öleltük egymást. Ne felejtsük el, ez egy játék. Bármennyire is rossz az, amikor az ember kiesik. Ettől még akár barátok is lehetünk.”

Hogy a későbbiekben Az Árulókon belül segít-e Korom Gábor emberismerete és rutinja, mennyire válik be taktikája, és hogy a játékosok mit szólnak majd akkor, ha esetleg kiderül, mit tett, az a következő adásokban bizonyára kiderül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az Offspring bulija legalább olyan szórakoztató volt, mint a koncertet megelőző szünet – képes beszámoló
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Kevés felemelőbb élmény van egy anyának annál, mint amikor a gyerekkori kedvenc bandájára elviheti a saját kislányát bulizni, akinek – minő szerencse – jelenleg ugyanaz a kedvenc zenekara. Én még a nadrágra csiptethető walkmanemen hallgattam rongyosra az Americana kazettát, nemrég pedig a 9 éves lányom állított össze Spotify listát a best of válogatásukról, úgyhogy kijelenthető, hogy nem évültek el évtizedek alatt sem.

Az előzenekar a francia-kanadai punkegyüttes, a Simple Plan volt, akik kifejezetten jó hangulatot csináltak már az elején is, és láthatóan a közönség egy része miattuk (is) érkezett. Elhangzott többször a „köszönöm Budapest” is, amin mindig meghatódom külföldi bandák esetén, és láthatóan jól érezték magukat a srácok. Hatalmas strandlabdákat is útnak indítottak a csápoló kézáradatba, illetve már ekkor sem fukarkodtak a konfettiesővel. Már önmagában ez az ugrálásra komponált koncert is remekül megalapozta a főzenekart, de a legjópofább blokk a szünetben következett.

Egy világító „fuck yeah” feliratú léghajó kezdett el körözni felettünk egy drónnal, majd táncoló csontvázakkal elindult egy visszaszámláló, és bulis nóták kíséretében különféle tematikákat vetítettek a hatalmas kijelzőkön. Volt például közös karaoke az A-Ha Take on Me című dalával, illetve olyan szekciók, amelyeknél egy adott témára pásztázta a kamera a közönséget. Volt headbang cam, look like cam (itt baloldalon egy híres karaktert, jobb oldalon meg egy rá hasonlító látogatót mutatott a kamera, és nem mindenki volt boldog az összehasonlítástól), fenékrázás és fuck you cam (itt egy család édes kisgyermekei vitték a prímet, akik rögtön boldogan mutogatták a középső ujjukat). Illetve nem maradhatott ki a klasszikus csókkamera sem, amelynek a végére bevágták az elhíresült Coldplay-es jelenetet is. A humorfaktort fokozta a stáb egyik gorillának öltözött embere, aki végig a közönség soraiban bohóckodott, és lehetett vele fotózkodni.

A lányommal is mindenki jó arc volt: mindkét zenekar stábtagjától csak úgy kapott egy-egy pengetőt, felbecsülhetetlen ereklyékkel gazdagítva a megdicsőült negyedikesemet, és lépten-nyomon segítőkész fiúk akarták felvenni őt a nyakukba, hogy jobban lásson.

Amikor berobbant az Offspring, hét év után végre ismét nálunk pörgetve a legjobb és legújabb nótáikat, a közönség teljesen beindult. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit sokan el szoktak, hogy csak az új albumot erőltetik – bár az is ütősre sikerült –, hanem az össze slágeres puskaport is sorra előtték. Le sem lehetett törölni a vigyort a képünkről a lányommal, ahogyan együtt ordítottuk az I Want You Bad, a The Kid’s Aren’t Alright, a Pretty Fly (For a White Guy) vagy a Hit That refrénjeit.

A másfél órás koncertbe belefért egy Ozzy-megemlékezés egy Black Sabbath feldolgozással, valamint egy zongoránál előadott, Beatles-féle Hey Jude is, amely mellé egy saját dalt is balladásított a frontember, miközben a mobiltelefonok vakui elárasztották a stadiont. Apropó, az énekes nem éppen egy szokványos punk, hiszen Dexter Holland molekuláris biológiai doktorátusát HIV-kutatásból szerezte, valamint profi pilóta és repülésoktató is egyben.

Az egész koncert rendkívül látványos volt, és garantáltan unatkozásmentes, hiszen egyfolytában változott a vetítés, pattogtak a strandlabdák, estek a konfettik, lelkesen beszélt a banda, szóródtak a szikrák, sőt, felfújtak két hatalmas gumicsontvázat is, amelyek szájából végül füstcsóva szállingózott. Úgyhogy finoman szólva nem egy minimálra hangolt haknit élvezhetett a közönség, pedig fele ennyi erőfeszítéssel is imádtuk volna az estét.

Még a beengedés, a ruhatár és a metrózás is flottul ment, úgyhogy a lányom első nagyszabású stadionkoncertje szerencsére jobban nem is sikerülhetett volna. Én pedig vagy ezer rockkoncerttel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy az Offspring tesz arról, hogy a mondás érvényben legyen: „punks not dead”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Drámai továbbjutások, mansplaining és az évad talán legnagyobb éneklése: ilyen volt az X-Faktor második székes köre
Patai Anna komoly veszélybe került, végül egy meglepő szabálymódosításnak köszönhetően jutott tovább.


Itt aztán volt minden, mint a vásárban. Jó pár éve írom ezeket a cikkeket, de azt hiszem, ilyen változatos – és erős – székes kört még nem láttam.

Minden mesésen kezdődött, ugyanis Gáspár Laci erre a motívumra fűzte fel a saját rostáját. Hogy, hogy nem hozzá került a versenyzők közül "Piton professzor", "Hamupipőke" és "Gru" is. Ilyen felütés után a mentor természetesen mesés produkciókat várt. Meg is kapta, az más kérdés, hogy némelyik rémmesének bizonyult, de hát végül is halloweeni időszak van.

Ha már szóba került Piton professzor, ő kezdte az éneklést. Kicsit hűtlen lett szerepéhez, mert ahelyett, hogy tisztességes varázslóhoz méltóan hoppanált volna, Zaporozseccel érkezett – az Azon az éjszakán című dalt énekelte, de természetesen ezt is némileg módosítva, Lilinek ajánlva.

Sajnos a professzor nem mondta el az "Invito énektudás" varázsigét, és a mentorok – vállalva a kockázatot, hogy a mogorva varázsló elvarázsolja őket, vagy levon 100 pontot a Griffendéltől – visszaküldték tanítani.

A székek tehát üresen maradtak, de ez igen hamar megváltozott. Gulyás Dániel avagy Danny Roxx a Def Leppardtól a Put Some Sugar on Me-t énekelte. Laci örült a srác érkezésének, mert mint mondta, idén kevés a rock hang. Mondjuk szerintem ez Danny előadásával sem változott, nála nem csak a rockhang kevés, hanem úgy egyáltalán a hang. Ennek ellenére leülhetett.

"Szeretném, ha lenne egy rock katonám" mondta Laci egy Ossian parafrázissal élve.

A külhoni leányzó, Victory jobb volt, a 365 című Netflix sorozat betétdalát, az I See Redet énekelte az Everybody Loves and Outlaw-tól. Azért az ő éneklésében is voltak hiányosságok, de kapott széket. Így hát három éneklés után Lacinak már csak egy kiadó helye maradt.

Következett a "Hamupipőkének" elkeresztelt Kapitány Evelin, aki mintha csak megérezte volna, hogy Laci ma a mesékre utazik, a Mulán egyik betétdalával érkezett. A mentor szeme nem is maradt szárazon, és székkel hálálta meg a produkciót.

A székek beteltek, Majka nem is bírta ki, hogy ne szúrjon oda:

"Megteltek a székek, Lackó! A szórakoztatóipar csúcsa ül azokon székeken."

Gyengébb próbálkozások következtek, ebből a csokorból Ákos csak a humorával emelkedett ki, aki felhívta Laci figyelmét rá, hogy a piros szék még szabad. Illetve bejelentkezett műsorvezetőnek is, amire Majka megjegyezte: "Nagy szükségünk lenne rá, mert ketten vannak, de felet érnek."

De sajnos Ákos sem ülhetett le, ahogy Waskovics Tímea sem annak ellenére, hogy amúgy Laci gyermeki hangulatához nagyon illő dalt választott, Paulinától A te mesédet.

Solti Juli "Seekas" az idei X-Faktor egyik legnagyobb egyénisége, bár ő maga is megállapította magáról, hogy szélsőséges karakter. A produkciója – a Minimál című saját dala – meglehetősen eklektikus volt. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy néha a kevesebb több. De azért kapott széket, mert tényleg jól énekel.

A műsor első igazán meglepő fordulatát a Sztárban sztár leszekben is megfordult Engel-Iván Lili szereplése hozta. Beth Heart Love is a Lie című dalát választotta. Laci némi tépelődés után úgy döntött, Lilinek és Dannynak párbajoznia kell, ami két dologra ébresztette rá a mentort:

Lili nem elég jó, és Danny sem rock katona, legfeljebb HET (háború esetén túsz). Így egy eddig példátlan fordulattal mindkét versenyzőt hazaküldte.

Tóth Andi nagyon büszke volt Lacira ezért a döntésért.

A megüresedett széknek a 17 éves rapper, Lázi Dávid vagyis Lil Davis örülhetett. Laci többször is hangoztatta, hogy szeretne egy jó rappert, és Dávidban megtalálta. Majka meg is bánta, hogy a Táborban átengedte a srácot Lacinak.

Érdekes intermezzo következett. Bukovinszky Vanda, Lakatos Arnold Sándor és Darab Viktor úgy jutott tovább a Táborból, hogy a mentorok felajánlották nekik: álljanak össze trióvá. Mint kiderült, az új formáció kb. 12 óráig létezett, de annyira nem tudtak mit kezdeni egymással, hogy úgy döntöttek, külön próbálnak szerencsét.

A mentorok viszont nem értékelték ezt, hiszen a továbbjutást csapatként kapták, nem külön-külön. Némi tépelődés és moralizálás után produkció nélkül távoztak.

Fogytak a versenyzők Laci csapatából, Majka megint piszkálódni kezdett:

Vannak jó énekeseid? Mikor jönnek?

Ami már csak azért is szenyaság tőle, mivel Solti Juli leültetését ő is támogatta – ezek szerint őt mégsem tartja jó énekesnek?

Jött az idei évad egyik favoritja, Patai Anna. Aki nem csak jól énekel, de jól promotálható is a szakmai múltjával. Nem csoda, hogy Laci és Andi összevesztek rajta a Táborban. Mindenki azt várta, hogy rajt-cél győzelemmel a pirosszékben landol.

Ehhez képest elég gyenge produkciót nyújtott – a mentorok szerint. Bevallom, én nem hallottam annyira rossznak. Önmagához képest lehet, hogy gyengébben teljesített, de

hosszan sorolhatnám azokat az élő show-s versenyzőket a műsor történetéből, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest, Király L. Norbitól Zámbó Krisztiánon át Mardollig.

Anna végül kegyelemkettessel leülhetett Juli helyére.

Kicsit csodálkoztam, hogy Tóth Andi nem nyúlt Juli után, hiszen korábban érte is harcolt. De hát ilyen ez a popszakma.

A piros szék sem árválkodott sokáig, hiszen jött Sárközi Lili. Ő az a versenyző, akire egy olasz étteremben figyelt fel Laci. A lány Aretha Franklintől a Say a Little Prayert énekelte egyszál elektromos gitárral a kezében, és Laci személyesen kísérte a biztos továbbjutást jelentő piros ülőalkalmatosságra.

"Irigykedem, Laci. Ez nem is versenyző volt, hanem extra produkció" mondta Tóth Andi.

Elég jól alakult Laci csapata, de ha azt hittük, túl vagyunk az izgalmakon, nagyot tévedtünk. Érkezett ugyanis Bakó Irén alias Nemesi Nazyra, hogy alaposan felkavarja az állóvizet. A fellépése magabiztos volt, de mégsem arrogáns, nagyon kedvesen adta elő, hogy ő azért jött, hogy valakit kipöcköljön a székéből.

Nagyon jó energiákkal érkezett a színpadra, laza volt, nyomát sem mutatta izgulásnak. Aztán hamar meghatóra fordult a hangulat, amikor kiderült, hogy Hegedűs Bori Anya című számát hozta. Édesanyjának szerette volna megköszönni azt, hogy a sok nélkülözés, a szegénység ellenére nem dobta őt el, felnevelte, és most itt lehet.

Nehéz mit hozzáfűzni, így néz ki a profizmus.

Tudatában van a képességeinek, magabiztosan használja őket, éppen ezért nem is fél, szinte a kisujjából rázza ki a feladatot.

És mindehhez társul egy nagyon megnyerő, laza, szerethetően pimasz és vicces egyéniség. Ritka az ennyire egyértelműen sóbizniszbe való versenyző.

Laci nehéz döntés elé került. Megfordította a sorrendet, és először azt mondta el, ki az Lili mellett, akivel biztosan együtt dolgozna – Davis örülhetett. Abban is biztos volt, hogy Evelint nem tudja magával vinni az élő show-ba.

>

Ezután következett Anna és Nazyra párbaja. Őszintén megmondom, számomra nem volt kérdés, hogy Nazyrát kell választania. Először is, sokkal jobban teljesített Annánál. Másrészt az sem mindegy, hogy Anna már ott van a szakmában. Annak idején jól szerepelt egy másik tehetségkutatóban, és lehet, hogy nem tartozik az énekesek elitjéhez, de folyamatosan jelen van énekesként és színészként is. Mondhatnám, kapott bőven lehetőséget.

Nazyra viszont még az út elején van, sokkal nagyobb szüksége van erre a műsorra.

Ha nem is teljesen ezen érvek mentén, de végül Laci is Nazyra mellett tette le a voksát, viszont meggyőzte Andit, hogy Annát vigye magával a saját csapatába. A mentorcsapat egyetlen hölgytagja biztos továbbjutást nem ígért Annának, de esélyt igen.

Ezzel Laci élőshow-s csapata is kialakult, és azt kell mondjam, a műsor történetének egyik legütősebb triója jött össze. Két szuper énekesnő és egy tehetséges rapper lesi majd Gáspár Laci minden szavát.

Hátra volt még Tóth Andi csapata. A mentorok amúgy sem mennek a szomszédba, ha egymást kell froclizni, de Andi körében szintet léptek. Szegény énekesnő folyamatosan kapta a mansplaininget, amikor a körülötte ülő urak meg akarták neki mondani, hogy kell jól dönteni.

Az adok-kapok miatt néha már-már úgy éreztem, a Megasztárt nézem.

A fiúk leginkább attól óvták Andit, hogy ne Patai Annához mérje a többieket, mert ő profi énekes, nem lehet a többi versenyzőtől ugyanazt a szintet várni. Szerencsére a hölgy nem nagyon hagyta magát eltántorítani, és nem osztott kegyelemszékeket.

Nem ülhetett le a Száz forintnak című dalt eléneklő Peter Juhász, sem a mezítláb erdőben éneklő Mátyás. Hiába énekelte, hogy Don't Stop Me Now – Andi pontosan ezt tette, megállította a további menetelést. Eleve Queent énekelni nagyon nagy rizikó, a vérprofik közül is csak keveseknek sikerül. Még magából a Queenből sem mindenkinek.

A 61 éves Oprea Tony volt az első, aki helyet foglalhatott Anna mellett. Tom Jones slágerrel érkezett. Hozzám sokkal közelebb áll ez a stílus, mint mondjuk a rapp, és örülök, hogy a mentorok is értékelik. De azért sejteni lehetett, hogy Tony nem marad ülve végig, hiszen a trend és a biznisz nem kedvez ennek a korosztálynak és ennek a műfajnak.

Karolina Brandova a saját dolgát nehezítette meg a dalválasztásával. Lara Fabian Carusója nem könnyű falat, és nem is sikerült jól elénekelni. Ennek ellenére Andi még nem akarta elengedni, ezért leülhetett a harmadik fehér széke.

Gazdag Máté – Máté Dzsi a mentorok nagy kedvence, ahogy az enyém is. A Táborban ő volt az, aki bevallotta, hogy az angoltudása meglehetősen hiányos, mondhatnánk úgy is, hogy nincs.

De nagyon nagy egyéniség, igazi mackó, akinek nem utolsó sorban nagyon karakteres énekhangja van.

Le is ülhetett.

Laci egyenesen a piros széket adta volna neki, de Andi félt ennyire elkötelezni magát, már csak azért is, mert sokszor hallotta hamisnak Máté éneklését. Így inkább Tonit állította fel, hogy helyet készítsen Dzsinek.

Néhány ígéretes tehetség csalódást okozott Andinak, de aztán jött Molnár Dávid, aki Frank Sinatrát énekelt. Karolina számára itt ért véget a műsor, mert át kellett adnia a helyét.

Bellano produkciója is nagyon bejött Andinak, ezért a rappernek párbajoznia kellett Mátéval. Az énekesnő hosszas tépelődés után úgy érezte, Bellanóval szeretne jobban együtt dolgozni. A párbajban előadott dal győzte meg. Máté kicsit igazságtalannak érezte a döntést, de elfogadta.

Alakult a csapat, de még hátra volt néhány aduász. Andi annyira "belehabarodott" Istenes Márkóba, hogy piros széket adott neki, pedig ez az előadás azért közel sem volt olyan jó. Igaz, Lacinak és Majkának is tetszett. Az biztos, hogy a srác igazi showman, de ahogy Milán is rámutatott, rossz dalt választott – Måneskin: Bagging –, és "borzalmas" volt a produkció.

Én végéig azon gondolkodtam az előadása alatt, hogy mennyivel jobban állna ez a dal Marics Petinek.

Na és akkor még hátra volt Mohácsi Anett. Ő is nagy visszatérő, 2021-ben a mentorházban esett ki. Andi azzal "nyugtatta", hogy kizárólag nagyon erős produkcióval szabadíthat fel helyet. De Anett egy percig sem aggódott, és akkorát énekelt, hogy ha én ülök a mentorszékben, szemrebbenés nélkül lecseréltem volna Patai Annát. Etta Jamestől az All I Could Was Cry (Beyonce feldolgozásban) igazi telitalálat. Olyan dal ez, amivel biztosra lehet menni – feltéve, hogy a versenyző valóban képes elénekelni.

Andi nem volt olyan határozott, mint én. Amiben biztos volt, hogy Molnár Dávidnak mennie kell, és hogy Bellanót is vinni akarja az élő show-ba.

Így hát Anna és Anett párbajozott, és most jött az idei évad talán legnagyobb meglepetése.

Nem az volt a meglepő, hogy Anett Lutricia McNeal slágerét – Ain't That Just the Way – tökéletesen énekelte el. Hanem az, hogy a Lacinál bukdácsoló Patai Anna, miután órákon át ült Andi fehér székében, és az utolsó pillanatban párbajoznia kellett a továbbjutásért, kisétált, és úgy elénekelte Celin Diontól az All By Myself-et, hogy mindenkinek leesett az álla.

Ezen a ponton nem lehetett jó döntést hozni. Úgy gondolom, Andi rosszul tette, hogy Márkót piros székre ültette, és már Bellano tovább jutását sem lett volna elegáns visszavonni. A mentorok is egyetértettek abban, hogy nem lehet választani a két énekesnő között.

Az előbb azt mondtam, Patai Anna éneklése volt az évad legnagyobb meglepetése.

Ez azon a ponton igaz is volt, de rosszul öregedett ez a megállapításom. Majka ugyanis meglepő, az X-Faktor történetében majdhogynem egyedülálló javaslatot tett.

Szerinte a műsor lényege nem az, hogy melyik mentor nyer, hanem hogy a tehetségek lehetőséghez jussanak. Éppen ezért őt nem zavarná, ha Andinak rendhagyó módon négy versenyzője lenne a műsorban. Minden mentor azonnal igent mondott rá, és vélhetően a füleseken keresztül Verebély Marcell kreatív producer is. Így hát a szabályok meggörbítésével minkét énekesnő ott lesz az élő műsorban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem egészen példa nélküli. 2012-ben – amikor még 6 versenyző juthatott tovább a székes körből – a lányok kategóriájában 6 helyett 7 versenyző mehetett tovább. Akkor Csobot Adél kedvéért módosítottak a gyakorlaton, sok rajongó kritizálta is ezért a műsort. Igaz, akkor a székekről nem egyenesen az élő show-ba vezetett az út, hanem csak a Mentorházba.

Azt ki lehet jelenteni, hogy erős az idei évad, különösen Laci és Andi csapata. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a székeknél sorra elvéreztek a legnagyobb favoritok, és végül a továbbjutók is csak nagy jóindulattal kaptak lehetőséget. Ahhoz képest a mostani felhozatal mindenképp bizakodásra ad okot.

Jövő héten csütörtökön egy sajtótájékoztatón mutatják be az élő show szereplőit, amiről természetesen tudósítani fogok, megszólaltatom a mentorokat és az érdekesebb versenyzőket is. Utána pedig jöhet az első élő show!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Mekiket rabolt ki éveken át, majd megszökött a börtönből, és hónapokig bujkált egy játékáruházban – A Roofman: A besurranó hihetetlen eseményei tényleg megtörténtek
Channing Tatum játssza az „amerikai Viszkis rablót”, aki kabátot adott a dolgozókra, mielőtt bezárta őket a hűtőkamrába. Imádnivaló sztori és film.


Már megint a valóság adja a fikciónál is érdekesebb történetet. Egy bizonyos Jeffrey Manchester élettörténete legalábbis egészen elképesztő. A Roofman: A besurranó című filmet nézve, annak tudatában is, hogy valóban megtörtént események alapján készült, egy idő után legyintünk, hogy ez meg az már bizonyosan csak kiszínezése a sztorinak, a hollywoodi forgatókönyvírók megint nem bírtak magukkal. Pedig nem. Derek Cianfrance filmje ugyanis szinte teljes mértékben hűen mutatja be a Manchesterrel történteket.

Ez a fickó arról lett nevezetes, hogy 1998 novemberétől kezdődően mindig a tetőn keresztül észrevétlenül behatolva rabolt ki McDonald’s éttermeket. E módszeréről kapta a „Roofman”, azaz Tetőember becenevét (a filmben Tetőtörőnek hívják).

Este vagy kora reggel egy általa ütött lyukon keresztül hatolt be a kirabolni kívánt helyre, majd elrejtőzött a mosdóban, és várta, hogy megérkezzen a reggeli műszak. Ekkor tört elő, fegyverrel a kezében, és arra kérte udvariasan az alkalmazottakat, hogy lépjenek be az étterem hűtőkamrájába, de előbb azt javasolta nekik, hogy vegyék fel a kabátjukat, majd kirabolta a pénztárgépeket. Két év alatt körülbelül 40 helyszínt rabolt ki ezzel a különleges módszerrel.

Ő volt az USA Viszkis rablója, csak ő nem bankokat, hanem Mekiket rámolt ki, de nem bántott senkit, és mindig udvariasan viselkedett. 2000 májusában aztán túl messzire ment, mivel egy nap két éttermet próbált kirabolni, s mivel a második egység egyik alkalmazottja beindított egy csendes riasztót, lebukott. Bár elmenekült a helyszínről, de a rendőrség hamarosan elfogta egy közeli templom parkolójában (na ezt például másként ábrázolják a filmben). 45 év börtönbüntetésre ítélték, de csak négy évet töltött fogságban, mivel 2004 júniusában egy merész szökést hajtott végre: egy teherautó alatt rejtőzött el, amelyet egy általa készített rétegelt lemezzel takart el, amit feketére festett. Miután kiszabadult, stoppal eljutott az 50 mérföldre fekvő Charlotte nevű városkába, és elkezdte tervezni a nagy rablását.

Nem semmi sztori, ugye? Pedig még csupán a film kábé 25. percénél járunk… Még csak most jön a java!

Manchester ugyanis hónapokon át egy Toys „R” Us játékáruházban rejtőzött, és bébiétellel, édességgel és más snackekkel tartotta fenn magát, majd este, miután az összes alkalmazott hazament, előbújt, és szabadon garázdálkodott az áruházban. Kikapcsolta a kamerákat, majd elrejtett bébikamerákkal ő maga is nyomon követte az alkalmazottak mozgását. Itt van egy újabb „nagyobb” eltérés, mivel a film szerint Manchester a játékboltban alakított ki magának egy kis lakteret egy elhagyatott részen, a valóságban azonban egy szomszédos áruházba vackolt be. Az viszont abszolút megtörtént, hogy álnéven kimerészkedett a városba is, csatlakozott egy keresztény közösséghez, sőt, egy Leigh Wainscott nevű kétgyermekes nővel randizni is kezdett, miközben magáról azt állította, hogy egy kormányügynökségnek dolgozik, így nem mondhat semmit a munkájáról.

Itt azonban abbahagyjuk a valós sztori taglalását, arról rántsa le a leplet a film maga, ha valaki nem ismerné a sztorit, maradjon meglepetés minden további fordulat! Merthogy abból van bőven a Roofmanben. Ez a film, valamint annak laza hangvétele egyébként valamennyire meglepő Derek Cianfrance-tól, aki korábban keményebb, nyomasztóbb drámákban utazott olyan filmekben, mint a Kék Valentin (2010), a Túl a fenyvesen (2012), a Fény az óceán felett (2016) vagy az Ez minden, amit tudok (2020) című sorozat Mark Ruffalóval.

A Roofman: A besurranó története azonban a főhőse drámája és a bűnesetek ellenére annyira abszurd és valahol aranyos, hogy ezt nem lehetett volna ennél drámaibban megjeleníteni mozgóképen.

Azért Cianfrance nem hazudtolta meg önmagát, és a film a bohókás, vegytiszta vígjátékot sugalló poszterei és előzetesei ellenére azért szomorkás is, hiszen továbbra is egy sanyarú sorsú, elítélt emberről szól, szóval inkább azok találják meg a számításukat vele, akik egy keserédes élményre vágynak.

Természetesen sok-sok humorral, nem kevés romantikával, hülye helyzetekkel, de épp ugyanannyi megható pillanattal is.

Channing Tatum a tőle megszokott sármmal és csetlés-botlással (igen, ehhez is kiválóan ért a macsóskodás mellett) hozza Manchester karakterét, de ezen nem is lepődünk meg, hiszen korábban már többször is bizonyította kiváló komikusi érzékét olyan filmekkel, mint a 21 Jump Street: A kopasz osztag (2012) és 2014-es folytatása, az Itt a vége (2013), az Ave, Cézár! (2016), a Logan Lucky: A tuti balhé (2017), a Free Guy (2021) vagy Az elveszett város (2022).

Ráadásul remek a kémia közte és a Leigh-t alakító Kirsten Dunst között, a néző őszintén drukkol nekik, és hamar a szívébe zárja őket.

A Roofman: A besurranó tehát egy összetett élmény, hiszen egyszerre nevethetünk, sírhatunk és izgulhatunk rajta, ráadásul randifilmnek sem utolsó. Komolyabb azért, mint amennyire elsőnek tűnik, Cianfrance pedig méltán bizonyítja általa, hogy a könnyedebb műfajban is otthon van, e próbának pedig a nézők a legnagyobb nyertesei.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kiderült, mikor tartják meg jövőre a Szigetet
Az idei fesztiválról készült kisfilmben jelentették be a dátumot a szervezők.


Miután biztossá vált, hogy a komoly bizonytalanságok ellenére mégis megrendezik jövőre a Szigetet, már csak arra kellett várni, hogy kiderüljön, mikor is lesz pontosan a fesztivál.

Ez most ki is derült az idei Szigetről készült kisfilmből: 2026. augusztus 11. és 15. között tartják meg a fesztivált.

A 11 perces aftermovie 10. percében a szervezők azt üzenték: „Ti tettétek felejthetetlenné. Köszönjük!”. Majd következik a jövő évi fesztivál dátuma.

A teljes videót itt nézheted meg:

Ahogy arról folyamatosan beszámoltunk, a Sziget Fesztivál jövője októberben vált bizonytalanná, amikor a Sziget Zrt. kezdeményezte a fővárossal kötött megállapodás felmondását. Ennek hátterében elsősorban a külföldi tulajdonos kiszállása állt. A szervezők felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, aki már ekkor jelezte: néhány héten belül el fog dőlni, sikerül-e megmenteni a Szigetet vagy sem. Az ügy a Fővárosi Közgyűlésen folytatódott, ahol azonban nem jutottak dűlőre a képviselők: Karácsony Gergely javaslatát nem szavazta meg a többség, a TISZA Párt kompromisszumos javaslatáról pedig nem engedélyezte a szavazást a főpolgármester. Végül Magyar Péter váratlanul bejelentette a Facebookon, hogy megállapodott Gerendai Károllyal, így lesz jövőre Sziget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk