KULT
A Rovatból

Rákényszerítették a Top Gunra, cigicsikket nyomott el egy operatőrön, és imákkal próbált kigyógyulni a torokrákból – Val Kilmer 65 éves

Nemzedékének egyik legnagyobb sztárja és tehetsége volt, a rendezők mégis menekültek előle, annyira lehetetlen volt vele dolgozni. Egy problémás ember tragédiákkal teli élete.


Val Edward Kilmer 1959. december 31-én született Los Angelesben, Gladys Swanette (született Ekstadt) és Eugene Dorris Kilmer három fia közül a másodikként. Édesanyja svéd származású volt, egyéb felmenői között pedig ír, német és cseroki gyökereket is találni. Gladys ingatlanfejlesztőként dolgozott, Eugene pedig űrtechnikai berendezéseket forgalmazott, vagyis Val nem a showbizniszbe született bele, nem volt előtte ilyen példa.

Még csupán 9 éves volt, amikor az élete drasztikusan megváltozott: a szülei ugyanis ekkor váltak el. Mivel egyik kortársának sem kellett ilyen megpróbáltatásokkal szembesülnie, Val emiatt úgy érezte, hogy ő a különc gyerek.

„Akkoriban nyilvánvaló volt számomra, hogy ez volt a legnagyobb dolog, amin keresztülmentem. Annak tekintették, ami volt: egy furcsa eseménynek. Hogy valami rossz történt velem” – nyilatkozta egy interjúban.

Bár Val a válás után a bátyjával, Markkal és az öccsével, Wesley-vel együtt az apjukhoz költöztek, mégsem alakított ki szoros kapcsolatot Eugene-nel: „A dolgok nagyon sokáig nem mentek jól apám és köztem.” Sőt, Valnek Markkal is feszült volt a kapcsolata, akivel az apjuk 1995-ben bekövetkezett halála után a hagyaték miatt került összetűzésbe. A fivérek hosszú ideig elhidegültek egymástól, és kb. 20 évvel később, miután Valnél 2015-ben torokrákot diagnosztizáltak, kezdték félretenni a nézeteltéréseiket.

Családi tragédia

Na és mi van Wesley-vel? Nos, az ő sorsa tragikus volt, ez pedig nagy törést okozott a család életében. Főként Valében, mivel ő az egész családból az öccsével ápolta a legszorosabb kapcsolatot. Ezért borzasztóan lesújtotta őt, amikor Wesley Kilmer 1977-ben, 15 éves korában egy tragikus balesetben életét vesztette. A Los Angeles-i halottkémi hivatal dokumentumai szerint Wesley, aki epilepsziában szenvedett, rohamot kapott, és belefulladt a jacuzzijukba, miközben Kilmerék házvezetőnője, akinek szemmel kellett volna őt tartania, épp kiugrott egy közeli boltba.

„Nos, a kisöcsém... egyszerűen csodálatos művész volt. Egy zseni. Mindig csodáltam őt” – mesélte Val a Telegraph-nak Wesley-ről, aki egyébként filmrendezőnek készült. Val szerint ő lehetett volna a következő George Lucas vagy Steven Spielberg, ha esélyt kap arra, hogy valóra váltsa az álmait.

A szívszorító veszteség ellenére Valnek gyorsan át kellett állnia a saját céljai elérésére. A színészi karrierről álmodozó Kilmer Wesley temetéséről majdhogynem egyenesen a Julliardra utazott, és fel is felvették az intézmény drámatagozatára (akkoriban ő volt a valaha volt legfiatalabb diák ezen a szakon), hogy megkezdje útját a filmvászon felé.

Ennek ellenére Wesley mindig ott motoszkált a gondolataiban, Val sokszor használta például az ő nevét, hogy bejelentkezzen különféle szállodákba, amikor elkezdett ismertté válni.

Val egyébként korábban a Chatsworth gimnáziumban érettségizett, ahol Kevin Spacey is az iskolatársa volt, a gimis szerelme pedig a később szintén sikeres színészi karriert befutott Mare Winningham (A tövismadarak, Szent Elmo tüze, Egyik kopó, másik eb, Wyatt Earp, Amerikai Horror Story stb.).

Rock and roll és vadászgépek

Kilmer filmes karrierje kapásból azzal kezdődött (vagy épp nem kezdődött), hogy visszautasított egy szerepet Francis Ford Coppola 1983-as A kívülállók című filmjében, mivel nem tudta azt összeegyeztetni a színházi kötelezettségeivel: a The Slab Boys című off-Broadway-darabban játszott Kevin Bacon, Sean Penn és Jackie Earle Haley oldalán.

A nagy áttörést aztán az hozta meg a számára, amikor főszerepet kapott az 1984-es Top Secret! című vígjátékban (a háborús kémfilmek zseniális paródiájában), amelyben egy amerikai rock and roll sztárt alakított. Kilmer maga énekelte a film összes dalát a filmben, és a karakterének neve (Nick Rivers) alatt egy albumot is kiadott.

Ezután egy rövid szakmai szünet következett, ami alatt hátizsákkal bejárta egész Európát, mielőtt az 1985-ös Valóságos zseni című vígjáték főszerepét eljátszotta volna. Majd visszautasított egy szerepet David Lynch Kék bársonyában, nem sokkal ezt követően pedig megkapta a Top Gun című akciófilmben Tom Cruise legfőbb riválisa, az Iceman becenevű pilóta szerepét, ez pedig végleg megváltoztatta az életét…

A 2020-ban megjelent I'm Your Huckleberry című memoárjában Kilmer arról elmélkedett, hogy kezdetben nem akart semmit kezdeni a filmmel vagy Iceman szerepével. Azt írta: „Nem akartam a szerepet. Nem érdekelt a film. A történet sem érdekelt.”

Az ügynöke azonban nyomást gyakorolt rá, hogy részt vegyen a meghallgatáson, amit Kilmer szándékosan próbált szabotálni. „Közömbösen olvastam a szöveget, és mégis, meglepő módon azt mondták, hogy enyém a szerep” – írta erről. Végül aztán kezdett másképp érezni a Top Gun kapcsán, amely 1986-ban, a nyitóhétvégén közel 8,2 millió dolláros bevételt hozott az amerikai piacon, végül pedig világszinten is óriási sikert aratott, 357 millió dollárt hozott, és az év legsikeresebb filmje lett az USA-ban és a világon egyaránt.

Több mint három évtizeddel később aztán fordult a kocka, amikor Kilmer szomorúan értesült arról, hogy nem kérték fel a folytatáshoz, a 2022-es Top Gunhoz: Maverickhez. Ezúttal azért tett meg mindent, hogy újra eljátszhassa Iceman szerepét, és ismét Tom Cruise-zal osztozzon a vásznon. Hogy ez megvalósulhasson, Kilmer kitalált egy Iceman-szálat a sztorihoz. „Nemcsak felvettem a kapcsolatot az alkotókkal, hanem kitaláltam egy szívszorító jelenetet is. A producerek belementek. Cruise is belement. Cruise nem is lehetett volna menőbb” – nyilatkozta Kilmer, aki végül 36 évvel később újra eljátszhatta Tom ’Iceman’ Kazanskyt egy jelenetben, amely a bombasztikus sikerű film talán legmeghatóbb pillanatát adta.

Persona non grata

A Mindörökké Batman nagy sikert aratott a nézők körében 1995-ben, Val Kilmer azonban mégsem játszhatta el újból két évvel később Bruce Wayne-t, vagyis a Denevérembert az 1997-es Batman és Robinban (George Clooney vette át a karaktert). Ennek oka pedig, hogy Kilmer és a rendező Joel Schumacher nagyon nem jöttek ki jól a forgatáson, Schumacher a színészt „gyerekesnek és lehetetlennek” nevezte, valamint pszichésen a legzavarodottabb emberi lénynek, akivel valaha dolgozott.

És nem Schumacher az egyetlen, aki így tekintett a munkáival kapcsolatban hírhedten válogatós Kilmerre. A pályafutása elején elég rossz hírnevet szerzett magának Hollywoodban, és az évek során számos rendező osztotta meg a vele kapcsolatos negatív élményeit.

John Frankenheimer, az 1996-os Dr. Moreau szigete rendezője például a következőket nyilatkozta az Entertainment Weeklynek: „Nem szeretem Val Kilmert, nem szeretem a munkamorálját, és nem akarok vele találkozni vagy kapcsolatban lenni soha többé.” Kilmer állítólag elnyomott egy cigarettacsikket a Dr. Moreau szigete operatőrén, William A. Frakeren, az 1997-es Az Angyal forgatásán megparancsolta mindenkinek, hogy ne nézzenek a szemébe, az 1993-as A tuti balhé munkálatai közben pedig elsütött egy pisztolyt, mert Russell Mulcahy rendező nem úgy akart felvenni egy bizonyos jelenetet, ahogy ő szerette volna. Kilmer akkoriban így nyilatkozott a viselkedésével kapcsolatban: „Ha követelőző vagyok – bár szerintem nem vagyok az –, akkor az a film javát szolgálja.”

Válás a tévében

1988-ban, a Willow című fantasy forgatásán Val és a Sorshát alakító Joanne Whalley egymásba szerettek, néhány hónappal az első találkozásuk után pedig össze is kötötték az életüket. A forgószélszerű románcuk azonban nem tarthatott örökké. Nyolc évvel később, miközben a CNN-t nézte a Virgin-szigeteken lévő szállodai szobájából (ahol a Dr. Moreau szigetét forgatta épp), Kilmer megdöbbenve nézte a híradót, amelyben bemondták, hpgy Whalley kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet. „Ez egy nagyon furcsa dolog, a modern válás. A tévéből tudtam meg, hogy vége a házasságomnak” – mondta Kilmer a Telegraph-nak.

Ennek ellenére azon dolgozott, hogy a Whalley-vel közös két gyermekét (az 1991-ben született Mercedest és az 1995-ben, mindössze néhány héttel a válóper beadása előtt született Jacket) ne érje olyan negatív hatás a válás miatt, mint őt gyerekkorában.

„Most már normálisabb dolog elváltnak lenni. Már nem valami borzasztó rossz dolog, hogy a szülők egyszerűen csak »másképp szeretik egymást«” – tette hozzá. Kilmert egyébként szoros kötelék fűzi Mercedeshez és Jackhez, akik mindketten az ő hollywoodi nyomdokaiba léptek. Lányával a 2020-as Paydirt című filmben szerepeltek együtt, míg Jack a 2021-es Val című dokumentumfilm társproducere és narrátora volt.

Kilmer az évek során, Whalley előtt és után olyan hírességekkel volt együtt többnyire rövid ideig, mint Cher (1982-1984), Michelle Pfeiffer (1985) – a vele töltött időről megjelentetett egy saját verseskötetet is, Lesley Ann Warren (1986), Cindy Crawford (1996), Elisabeth Shue (1996), Daryl Hannah (2001-2002), Angelina Jolie (2004), Paris Hilton (2005) vagy Winona Ryder (2005). Amúgy pedig jó húsz éve egyedülálló hírében áll.

Hang nélkül

2015-ben Val Kilmer élete gyökerestől felfordult, amikor torokrákot diagnosztizáltak nála. Kezdetben, keresztény tudós vallása miatt nem állt szándékában hagyományos. orvosi kezelést kérni, ehelyett úgy gondolta, hogy imával és egy, a keresztény tudomány vallással kapcsolatos munkával meggyógyíthatja magát. A gyermekei aggodalma azonban megváltoztatta a hozzáállását, így végül beleegyezett, hogy aláveti magát a műtétnek, a kemoterápiának és a sugárkezelésnek.

A kezelések pedig szerencsére eredményesek voltak, Kilmer 2016 óta tünetmentes, bár vannak olyan elhúzódó vagy végleges utóhatásai, amelyekkel meg kellett tanulnia együtt élni. Ezek közé tartozik a légcsőmetszés, a beszédet segítő hangszalag és a tápszonda. Orvosi csapata erőfeszítései ellenére Kilmer azonban kitartott amellett, hogy a saját imái vezettek a gyógyulásához.

A légcsőmetszés miatt a színész hangja maradandóan károsodott, ami drasztikusan befolyásolta a mindennapi életét és a karrierjét. „Nem tudok beszélni anélkül, hogy ezt a lyukat a torkomban be ne tömnék. El kell döntened, hogy lélegezni vagy enni akarsz” – mondta a Val című doksijában.

Új remények

Kilmer mégis új és kreatív módokat talál a kommunikációra, nagyrészt a Sonantic nevű alkalmazásnak köszönhetően. Miután több órányi archív felvétellel „etették meg” Kilmer beszédéről, ez a brit startup fejlett mesterséges intelligenciát használt a színész hangjának újrateremtésére, amely mind személyes, mind szakmai környezetben elérhető a számára. „Emberi lényekként a kommunikáció képessége létünk lényege, a torokrák hatásai miatt azonban mások számára nehézséget okozott, hogy megértsenek engem. A lehetőség, hogy elmondhatom a történetemet egy olyan hangon, amelyet hitelesnek és ismerősnek érzek, egy hihetetlenül különleges ajándék” – magyarázta.

A Sonantic segítségével Val tovább gyarapíthatta a filmográfiáját is. A legnagyobb eredményt 2022-ben érte el, amikor újra eljátszotta Iceman szerepét a Top Gun: Maverickben, a közös jelenetük még Tom Cruise-t is megríkatta. Sőt, Kilmer diagnózisát és annak utóhatásait még a forgatókönyvbe is beleírták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Káosz, szerelem, olasz temperamentum - fergeteges Goldoni-vígjáték érkezik a Városmajor színpadára
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.


A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.

Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.

Goldoni zsenialitása abban rejlik, hogy a konfliktusok sosem öncélúak: az egymásnak feszülő érdekek, érzések és szavak végül mégis a megértés, a közösség és a szeretet felé mutatnak.

Az előadás különlegességét nemcsak az alapanyag, hanem az alkotói szemlélet is meghatározza. Rusznyák Gábor rendező, aki a díszletet és a dramaturgiát is jegyzi, érzékenyen, mai szemmel közelít Goldoni világához, miközben tiszteletben tartja a klasszikus formaelemeket. Azon gondolata, miszerint „ahhoz, hogy a színház ne csak egy produkciógyárat jelentsen, bizalmi légkör kell,” végigkíséri az előadást: érződik a színészi játékban, a színpadi tér használatában, sőt, a karakterek viszonyainak alakulásában is.

Az olasz miliőt költői egyszerűséggel idézi meg a színpadkép: egyetlen tér, amely hol halászfaluként, hol hivatalos közegként, hol otthonként működik. Ebben a sűrített világban zajlanak a veszekedések, szerelmek, kibékülések – az élet minden színe. A Városmajori Szabadtéri Színpad természetes környezete pedig tökéletes hátteret biztosít ehhez a hangulathoz:

egy meleg szellős, nyári estén, lombkoronák alatt nézni egy mediterrán vígjátékot – ez már önmagában is a nyár legizgalmasabb élményének ígérkezik.

A szereplőgárda kiváló: Lajos András, Varga Andrea, Mészöly Anna, Tegyi Kornél és Farkas Sándor vezetésével a miskolci társulat nagy energiával kelti életre Goldoni karaktereit. Figuráik túlzóak, de mégis ismerősek: olyan emberek, akiket akár a saját utcánkban is láthatnánk – csak éppen most olaszul beszélnek, harsányabbak, és még a legkisebb sérelmet is képesek drámává felnagyítani.

A Csetepaté Chioggiában üdítően emlékeztet arra, hogy a legnagyobb zűrzavar mögött is emberi vágyak, félelmek, szeretet és megbocsátás rejtőzik. A darab könnyed, mégis rétegezett: a nevetés mögött mindig ott húzódik az emberi természet kiszámíthatatlansága, a kapcsolataink törékenysége – és az a lehetőség, hogy mégis lehet jól csinálni.

Az előadás bemutatóját 2025. július 3-án tartják, és július 4-én lesz még látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Aki a nyári kánikulában egy sodró lendületű vígjátékkal hűsítené magát, és egy kicsit Itáliára vágyik Budapest közepén – annak ez az este garantált feltöltődést kínál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nyugdíjba vonul Csuja Imre: Muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit
A legendás színészt az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatták megható pillanatok közepette. Csuja a régi szerepeiben még színpadra lép, de új kihívásokat már nem keres.


Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.

A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.

„Játszom a meglévő szerepeimet, de egy pár évig nem akarok újat vállalni. Tényleg végigvágtáztam az életemet, és most nem akarok panaszkodni, mert szerettem, ez a hobbim, jólesett csinálni. Csak arra is gondolok, most így, vénségemre, nem lehet mindent odaadni, muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit”

– mondta Csuja Imre.

Idén tavasszal viszont arról beszélt, hogy talán mégis folytatná, amíg Kossuth-díjat nem kap.

„Számomra is talányos, ki mi alapján nyeri el. Nem tudom, még mit kellene tennem a Kossuth-díjhoz, de azt gondolom, mindent elkövettem, hogy én is megkaphassam. Előbb-utóbb csak összejön. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem. Az a fakk még üres a szekrényemben” – fogalmazott akkor a színész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A halálba vitte őket a milliomos álma – A Titan tengeralattjáró tragédiája mögött sötétebb történet húzódik, mint azt gondoltuk
A Titan: Az Oceangate katasztrófa egy feszültséggel teli, részletes dokumentumfilm a 2023-as tengeralattjáró tragédiáról, amely feltárja egy megalomán vállalkozó bukását és a háttérben húzódó vállalati hibákat.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 20.



A Titan: Az Oceangate katasztrófa című 2025-ös Netflix dokumentumfilm szinte elkerülhetetlen alkotás volt. A 2023-as tengeralattjáró tragédia a közvélemény figyelmét hetekre megragadta: egy modernkori katasztrófa, amelyet valós időben követhetett a világ. A film nem csupán az események kronológiáját mutatja be, hanem átfogó képet ad a háttérben húzódó okokról, a vállalati kultúráról, és arról a megalomániáról, amely végül öt ember életét követelte.

A nyitány erős: a feszült zenei aláfestés és a vágások dinamikája gyorsan berántja a nézőt.

Még akkor is, ha pontosan tudjuk, mi lesz a történet végkimenetele, a feszültségkeltés működik, ami részben annak is köszönhető, hogy egy jól dokumentált eseményről van szó, sok archív anyag és visszaemlékezés állt rendelkezésre az alkotók számára. Emellett sok korábbi dolgozó állt a kamerák elé, hogy elmondják a történetüket. A kétórás játékidő alatt végig sikerül fenntartani a figyelmet, a dramaturgia tudatos, a tempó kiegyensúlyozott.

A film különösen erős abban, ahogyan bemutatja az Oceangate cég belső működését. Volt dolgozók – köztük mérnökök és a merülésekért felelős szakemberek – osztják meg tapasztalataikat, s teszik ezt megdöbbentő őszinteséggel. Egyesek nyíltan beszélnek arról, hogy már évekkel korábban látták az intő jeleket, és ezért döntöttek úgy, hogy elhagyják a céget. Volt, akit be is perelt a vállalat, mert fel merte vetni a biztonsági problémákat. A dokumentumfilm egyik legmegrázóbb része, amikor az egykori alkalmazottak tüzetesen mesélnek a cégben töltött időről, hogy mennyire toxikus légkörben kellett dolgozniuk, és arról, hogyan vált egy álom rémálommá. Stockton Rush, az Oceangate vezérigazgatója egyre inkább olyan karakterként jelenik meg, akinek ambíciói, már-már rögeszméi, felülírták a józan észt és ezzel nemcsak saját, hanem mások életét is veszélybe sodorta.

A film külön fejezetet szán a tengeralattjáró fejlesztésének és a tesztelések történetének.

Látjuk, hogyan épült fel a vállalkozás az ötlettől a megvalósításig, majd hogyan omlott össze a rendszer a túlzott önbizalom és a spórolás miatt. Ilyen például az innovációnak szánt szénszálas hajótest, mely elsősorban anyagi és súlycsökkentési okokból került előtérbe, ám végül ez vezetett a tragédiához. Különösen hátborzongató visszanézni az archív felvételeket, ahol Stockton Rush mosolyogva vezeti az eszközt egy vezetéknélküli videojáték kontrollerrel, mindezt abban a tudatban, hogy néhány hónappal/évvel később ez a szerkezet már nem tér vissza a felszínre.

A film kronológiája egy ponton visszaugrik a cég alapításáig, és innen követhetjük végig Stockton Rush ambícióit, amelyek egyfajta „tengeralatti Jeff Bezos” víziójába torkolltak. Az elképzelés, hogy hírességekkel, turistákkal merüljön a Titanic roncsaihoz, eleinte úttörő ötletnek tűnt, később azonban kiderül, hogy a megfelelő biztonsági háttér és szakmai kontroll teljes hiánya súlyos következményekkel járhat.

A tragédia utáni eseményeket, a mentőcsapatokkal történő keresést és a híradások levegőtartalék visszaszámlálását különösen megrázó nézni.

Hiszen már mi tudjuk, hogy a tengeralattjáró valójában már pillanatokkal a kommunikáció megszakadása után összeroppant a mélytengeri nyomás alatt. Ez fokozza a drámaiságot, bár olykor kissé túljátszott, de összességében hatásos, nem zavaró a túldramatizált amerikai pátosz.

Hiányosság talán, hogy az áldozatokat nem igazán mutatja be,

a fedélzeten elhunyt öt személy közül csak P.H. Nargeolet-ról, a híres francia felfedezőről kapun mélyebb ismertetőt, az ő lánya is megszólal. A többi utas – köztük egy üzletember apa és fia, valamint egy milliárdos vállalkozó – szinte teljesen háttérbe szorulnak, valószínűleg jogi megfontolásokból. Ez azonban azt eredményezi, hogy a néző kevésbé tud azonosulni az áldozatokkal, és a film szinte kizárólag a cégre, illetve annak bukott vezérigazgatójára koncentrál. Míg technikailag kiváló az alkotás, az emberi történetek hiánya csökkenti az érzelmi hatást.

A dokumentumfilm erősségei közé tartozik, hogy bemutatja a nemzetközi vizsgálat eredményeit, és választ ad a legfontosabb kérdésre is: miért történt a katasztrófa? Emellett egy, az utóbbi időben egyre több kritikával illetett nagyvállalat, a Boeing is előkerül. Ugyanis a mostanság inkább hírhedt cég segített a tengeralattjáró terveiben. A cég nem biztos, hogy örül annak, hogy egy történetbe került a tengeralattjáró katasztrófával. A Boeing is most súlyos minőségellenőrzési hibák miatt került reflektorfénybe, ami nem tesz jót a cég amúgy is megtépázott reputációjának.

Összességében a Titan: Az Oceangate katasztrófa egy megrázó, informatív és sok szempontból hatásos dokumentumfilm, amely alaposan bemutatja a háttértörténetet, és kendőzetlenül tárja fel a megalománia következményeit.

A nézőben azonban hiányérzet marad, főként az áldozatok emberi oldalának elhanyagolása miatt. A film így inkább egy vállalati bukástörténet, mintsem egy emberi dráma, de abban, amit vállal, kiválóan teljesít. Egy „őrült” milliomos híres akart lenni, ez sikerült neki, mely megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Gengsztervilág: Véresen jó szórakozás a londoni alvilágból – A színészek játéka elsőrangú, a történet komplex, a rendezés letisztult és professzionális
A Gengsztervilág a SkyShowtime brutális gengsztersorozata, amely már az első részek alapján is lebilincselő karakterekkel, feszült történettel és meglepő színészi alakításokkal ragadja magával a nézőt. A modern londoni maffiaháború hátterében egy eltűnt fiú rejtélye húzódik.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 18.



A SkyShowtime legújabb sorozata, a Gengsztervilág már az első részek alapján is úgy fest, hogy az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb gengsztertörténete. Sőt, nem túlzás azt mondani: az elmúlt években kevés ilyen magabiztosan induló, lendületes és jól összerakott maffia-széria látott napvilágot.

Egy könyörtelen modern kori, londoni háború ez, ahol maffiacsaládok vívják halálos harcukat a hatalomért és a pénzért,

mindezt olyan profizmussal, hogy szinte sajnálja az ember, hogy eddig csak az első epizódok érhetőek el. A néző azonnal folytatná tovább, falná, mint egy jó házi bolognait: egyszerre laktató és addiktív. Szerencsére hetente érkeznek az új részek.

A történet középpontjában a Harrigan-család áll, akik vaskézzel uralják a londoni alvilágot. Conrad Harrigan (Pierce Brosnan) birodalma azonban meginog, amikor eltűnik egy rivális család sarja – Ritchie Stevenson (Geoff Bell) fia. A gyanú természetesen rögtön a Harrigan-klánra terelődik, és a bosszúszomjas Stevenson nem késlekedik. Módszerei brutálisak, és a következmények beláthatatlanok. A hatalmi viszonyok meginognak, a korábban kőbe vésett szabályokat eltiporják, és a nagy kérdés, hogy ki fogja túlélni a következő napokat? Ki fogja uralni a várost?

A sorozat első két részét Guy Ritchie rendezte, bár meglepő módon ez nem igazán érződik. Nincsenek az ismerős, túlhúzott montázsok, a már-már öncélú, vagánykodó stíluselemek vagy a megszokott rendezői fogások.

Ritchie itt inkább egy profi iparosként tette le a névjegyét, visszafogott, precíz munkát végezve. Ez pedig kifejezetten jót tett a sorozatnak. Azok, akik a rendező stílusától idegenkednek, most fellélegezhetnek, mert az első két epizód után más veszi át a stafétát. Ugyanakkor azok, akik Ritchie védjegyeit keresik, talán csalódnak, de ez legyen a legnagyobb baj. A Gengsztervilág ugyanis Ritchie megszokott stílusa nélkül is piszok jó lett. Sőt!

A sorozat igazi ereje a szereplőkben rejlik. A színészgárda egészen parádés. Pierce Brosnan hosszú idő után végre ismét igazán ütős szerepben látható. Egy hideg, számító és brutális maffiavezért alakít, aki nem ismer kegyelmet – és nem is ad. Az ír színész ritkán ennyire félelmetes, mint most a képernyőn. De még őt is felülmúlja Helen Mirren, aki Conrad felesége, Mavieve Harrigan szerepébe bújt. Mirren jéghideg eleganciával hozza a birodalom valódi irányítóját, bár látszólag a férj a főnök, de ismerjük a mondást, így minden döntés mögött ő is ott van. Mirren egyszerűen brillírozik szerepében.

És akkor jön Tom Hardy. Nos, Hardy annyira Hardy, amennyire csak lehet.

Ő játssza Harry Da Souzát, a Harrigan család intéző emberét, Conrad jobbkezét, ha úgy tetszik, véres öklét. Hardy annyira testhezállóan, ösztönösen hozza a szerepet, hogy az ember néha el is felejti, hogy ez egy sorozat, és nem a valóság. Aki szerette őt a Birmingham bandáiban, az most újra örülhet – csak itt még mormogósabb, még sötétebb és félelmetesebb. Érződik, hogy élvezte a karaktert, elképesztően jó benne, és nem csak a csekkért jött.

A mellékszereplők is nagyon rendben vannak. Paddy Considine (a Sárkányok háza rajongói örülhetnek) kiváló választás a Harrigan-birodalom örökösének szerepére. Anson Boon pedig a fiát alakítja, valami egészen zavarba ejtően. Az ő karaktere annyira tenyérbemászó, hogy az ember szinte örülne, ha pofon vágnák – és ez a színész teljesítményének ékes bizonyítéka. Joffrey Baratheon-féle gyűlöletfigurához tudnám hasonlítani, akit öröm nézni, mert tudjuk: előbb-utóbb nagy árat fog fizetni. Legalábbis reméljük.

A sztori nemcsak bandaháborús puskaporos hordó, egy nyomozós szál is feltűnik a háttérben.

Az eltűnt fiú ügyében Harry kezd el nyomozni, ám a Harrigan család egyre szorultabb helyzetbe kerül. Ez a bűnügyi szál jól fut a fő cselekmény vonalán, nem erőltetett, hanem természetes része a történetnek. Sőt, Harry feladatát a rendőrség is megnehezíti, ugyanis a bűnszervezet ellen éppen egy komoly nyomozás zajlik. Minden működik, a pofonok, az feszültség, az atmoszféra, tényleg beszippant.

Az akciók nem túlzóak, de annál hatásosabbak. A sorozat nem hollywoodi módon akarja túllicitálni önmagát, hanem földhözragadt, reális brutalitással mutatja meg az erőszakot. Korrekt módon véres is. Ez így van jól. Itt nem hősök harcolnak, hanem kegyetlen emberek, akikkel szemben mégis nehéz nem érezni valamiféle furcsa rokonszenvet.

A sorozat minősége persze nem meglepő, ha megnézzük az alkotóit.

Ronan Bennett neve már ismerős lehet a minőségi sorozatok kedvelőinek. Ő jegyezte többek közt A sakál napját is, szintén a SkyShowtime színeiben. Ott is hasonlóan érezhető az átgondolt történetvezetés és a jól kidolgozott karakterépítés. A Gengsztervilág pontosan tudja, mit akar mondani, és hogyan akarja elmesélni.

Az egyetlen fájó pont az, hogy jelenleg csak kevés epizód érhető el magyarul. Ez a sorozat ugyanis tipikusan olyan, amit az ember azonnal végig akar nézni. Minden rész végén ott a cliffhanger, az újabb kérdés, a feszültség fokozódása. Ritka, hogy egy sorozat már az első percektől ennyire magával ragadja a nézőt, de a Gengsztervilág ezt a bravúrt simán hozza.

A Gengsztervilág egy elképesztően szórakoztató, brutális, vérbeli gengsztersorozat, amely nem csak a műfaj rajongóinak kötelező darab.

A korhatár azért erősen 16+-os. A színészek játéka elsőrangú, a történet kellően komplex, a rendezés letisztult és professzionális. Ha ez a színvonal kitart a folytatásban is, akkor a SkyShowtime igazi klasszikust adott a nézőknek. Bár még csak két rész alapján ítélhetünk, az már most biztosnak tűnik: a Gengsztervilág feliratú vonatra érdemes felszállni. És kapaszkodni, mert ez a menet gyors, zajos és könyörtelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET: