KULT
A Rovatból

„Mint egy katartikus befelé robbanás” – Platon Karataev-interjú

Néhány év alatt lettek az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, pedig közel sem popzenét játszanak, inkább egzisztenciális kérdéseket feszegetnek dalaikban. Új lemezük megjelenése alkalmából beszélgettünk velük.

Link másolása

Kezdetben még a Mumford & Sonshoz hasonlították őket, de hamar sikerült elemelkedniük ettől és kialakítani egy teljesen egyedi, saját megszólalást.

Ezzel párhuzamosan nőtt a rajongótáboruk, tavaly már az összes jelentősebb fesztiválon felléptek, kétszer is megtöltötték az A38 hajót, nemrég megjelent harmadik albumukat, a kizárólag magyar dalokat tartalmazó Partért kiáltó-t pedig az Akvárium nagytermében mutatták be szintén telt ház előtt.

A zenekar két frontemberével, Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel beszélgettünk.

– Öt éve alakult a zenekar, honnan hová jutottatok el ezalatt?

Balla Gergely: Az elején egyfajta örömzenélés volt az egész, nagyon erős angolszász hatásokkal. Az adott stíluson belül az első lemezünk, a For Her is jól sikerült, de azt éreztük, hogy túl szűk keretet szab, amiben nem tudjuk eléggé kifejezni magunkat. Ehhez képest hatalmas ugrás volt az Atoms, bár lelkiségben persze hasonlítanak egymásra, de mégis valahol olyan, mintha két külön zenekart hallgatnál. A párkapcsolati tematika helyett elkezdtünk egzisztenciális kérdésekkel foglalkozni, zeneileg pedig az effektezéssel kísérleteztünk rengeteget, miközben elhagytuk az akusztikus hangszereket. Az Atoms és a Partért kiáltó között ezzel szemben sokkal kisebb az ugrás, de szerintem ezzel a lemezzel találtuk meg igazán, mit szeretnénk együtt csinálni, mi az igazi mondanivalónk.

Czakó-Kuraly Sebestyén: Másik oldalról megközelítve a kérdést, fantasztikus érzés, mekkora közönség gyűlt körénk. Az ember néha észre sem veszi ezeket a lépcsőket, tudatosan vissza kell nézni, hogy úristen, mikor kerültünk mi oda, hogy a Kolorádón nagyszínpadon játszunk, megtöltjük az Akvárium Nagy Hallját, vagy az A38-at kétszer is? Fantasztikus érzés, hogy öt év alatt ezt mind sikerült elérnünk, ráadásul idáig angol nyelvű zenével.

Gergő: Soha nem szerettünk volna megfelelni senkinek, mindig azt csináltuk, amit épp a legjobbnak éreztünk. A közönségünk pedig kézen fogva jött velünk ezen az úton, az új albumot felvezető Elmerül című számról például olyan emberektől is kaptunk pozitív visszajelzéseket, akik már a For Her-t is nagyon szerették. Pedig óriási különbség van a kettő között, mégis mindkettőben találtak valami olyat, amiből meríteni tudnak.

– A nemzetközi karrieretekkel mennyire vagytok elégedettek?

Sebő: Nem panaszkodunk, bár az is tény, hogy a külföldi jelenlétünkre jóval erősebben rányomta a bélyegét a Covid-helyzet.

Gergő: A járvány kitörésekor nagyon jó német, lengyel és francia zenekarokkal voltunk tárgyalásban közös koncertekről itthon és külföldön egyaránt, de ez teljesen megakadt, és azóta sem tudtuk újra felvenni a fonalat. Most sajnos senki nem nyit annyira a hasonló exchange programok felé.

Ugyanakkor sikerült leszerződnünk egy holland központú ügynökséghez, a Doomstarhoz, akik április-májusra már lekötöttek egy 12 állomásos európai turnét. Ha minden jól megy, olyan klubokban léphetünk fel és olyan promóterekkel dolgozhatunk együtt, ami hatalmas szintugrás nekünk.

Nem sok magyar zenekarnak adatott meg eddig, hogy ennyit turnézhasson külföldön, nagyon lelkesek vagyunk ezzel kapcsolatban.

– A külföldi koncerteken mennyire működnek a magyar dalok?

Gergő: Volt nemrég egy német turnénk, ahol a műsor nagyjából harmadában új számokat játszottunk, és érdekes módon szinte nagyobb sikert arattunk velük, mint az angol nyelvűekkel. Szóval úgy tűnik, egyáltalán nem vágjuk el magunkat ezzel sem a nemzetközi érvényesüléstől.

Sebő: Mindemellett tervezzük, hogy néhány dalt az új lemezről angol nyelven is kiadunk ősszel, hogy életben tartsuk ezt a vonalat.

Gergő: Együtt dolgozunk egy hivatalos fordítóval, nem teljes tükörfordításokat szeretnénk, inkább az a cél, hogy a dalok lelkisége megmaradjon.

– Mikor döntöttétek el, hogy teljesen magyar nyelvű lemezt szeretnétek?

Gergő: Nem feltétlenül volt konkrét döntés, inkább egy hosszabb, organikus folyamat eredménye. Kezdetben az angolszász folk vonalból merítettünk, én személy szerint nem is hallgattam magyar zenét, és a bemenet erősen meghatározta a kimenetet. Egy idő után viszont azt vettem észre, hogy inkább magyarul kezdtek el jönni az ötletek. Ahogy egyre több dal állt össze, adta magát a gondolat, hogy akár egy egész lemez is lehetne ezekből.

A nyelvváltás több mindennek köszönhető, nem tudatos szinten például bennem volt, hogy mivel nagyon személyes érzéseket adok át a szövegeimben, ezekkel könnyebb angolul kiállni az emberek elé, mint az anyanyelvemen.

Méltatlanságot is éreztem azzal kapcsolatban, hogy a XX. század szellemi nagyjai, mint Pilinszky, Hamvas Béla vagy Weöres Sándor elvitték odáig a nyelvet, ameddig el lehet vinni, ezért nekem tulajdonképpen már nincs mit mondanom magyarul. Ez a mentális fal aztán fokozatosan leomlott, ami iszonyatosan katartikus élmény volt.

Úgy érzem, sokkal közelebb vagyok a dalokhoz, amióta magyarul éneklünk. A lemez alapvetően a legbelső énünk megtalálásáról szól, és ezen az úton sokkal egyszerűbb az anyanyelvünkön megszólalva végigmenni: bár olyan dolgokról beszélünk, amelyeket nagyon nehéz szavakba önteni torzulás nélkül, még mindig így torzulnak legkevésbé.

A teljes album:

– Kik voltak a legnagyobb hatással a szövegekre?

Gergő: Ahogy már említettem, Hamvas, Weöres, Pilinszky hatása megkerülhetetlen, de rengeteg kortárs költő inspirált, az édesanyámtól, Hegedűs Gyöngyitől kezdve Jónás Tamásig, Oravecz Imréig vagy Győrffy Ákosig. A világirodalomból is rengeteget merítek, például Nietzsche vagy Pessoa életművéből. A Biblia eddig is nagyon mélyen hatott rám, az Ó- és az Újszövetség egyaránt, de mostanában más vallásos és szent iratokkal is elkezdtem ismerkedni. Azt érzem, hogy már az ókorban minden elhangzott, amit szavakba lehet önteni, ezért teljesen elengedtem, hogy bármi újat mondjak. Kimondom azokat az élményeket és tapasztalásokat, amiket átélek, de közben tudom, hogy ezek már mind ki lettek mondva, ráadásul olyan szellemi nagyságok által, akik nálam sokkal jobban meg tudták azokat fogalmazni.

– Mi volt a munkamegosztás a lemez készítésekor?

Sebő: A szövegeket a Platonban kezdettől fogva Gergő írja, egy-egy olyan kivétellel, mint például a Disguise, ami az én szólódalom feldolgozása. A zenét viszont együtt rakjuk össze változatos felállásban, mindketten hozunk alapötleteket, amihez a másik néha csak alig tesz hozzá, máskor viszont teljesen átformálja. Alapvetően közös alkotás van minden dal mögött, a mostani lemez elkészülte során háromszor is voltunk alkotói elvonuláson a producerünkkel és hangmérnökünkkel, Zwickl Ábellel hármasban. Ő is nagyon sokat segít zeneileg és technikailag egyaránt. Amikor a dalok magjából összeáll egy szerkezetileg kidolgozott demó, megmutatjuk Lacinak és Somának (Sallai László basszusgitáros és Bradák Soma dobos – a szerk.), akik a saját hangszerükre maguk írják meg a témáikat.

– Az Atomshoz képest kevés az igazán pörgős dal a lemezen. Nem aggódtok amiatt, eléggé megmozgatja-e majd a közönséget egy erre épülő koncertprogram?

Sebő: Én azt érzem, hogy sokkal katartikusabb koncertélményt tudunk nyújtani ezekkel a dalokkal, emiatt nem is gondoltam bele abba, hogy lassabb a tempója. Tény, hogy nincs olyasfajta zakatolás, mint mondjuk az előző lemezt nyitó Ex nihilo esetében, cserébe viszont átütőbb az atmoszférája.

Gergő: Szerintem nem is a tempóból fakadó felfokozottság miatt járnak Platon-koncertekre az emberek, sokkal inkább egyfajta befelé robbanást akarnak megélni.

Rengeteg a mantra-szerűen ismétlődő, repetitív téma a dalainkban, az atmoszférikus hangszerelésekkel együtt ezek, ha más úton is, de nagyon mély hatást képesek elérni. Valószínűleg nem nálunk lesznek a legnagyobb pogózások, de katarzist anélkül is át lehet élni.

Bár a Tágul című dalra még pogózást is el tudok képzelni… (nevet)

– Kiadtatok egy dalszövegkönyvet is az új album anyagából. Ez az ötlet hogy jött?

Gergő: A Prae Kiadó keresett meg bennünket, amikor már játszottuk az új dalok némelyikét, hogy szívesen kiadnák őket könyv alakban. Nem verseskötetről van szó, de nem is klasszikus szövegkönyvről, inkább valahol a kettő között. A tördelése is rendhagyó, van benne egy játék a szöveggel, az illusztrációkat pedig Dobos Emőke készítette hozzá. A fülszöveget Vecsei H. Miklós, az utószót Győrffy Ákos írta, szerintem nagyon szép kiadvány lett.

– Neked nincs igényed Sebőhöz hasonlóan egy szólóprojektre?

Gergő: Nem igazán. Szövegileg teljesen ki tudom élni magam a Platonban, zeneileg pedig annyira közös lelkivilágunk van Sebővel, hogy az igazán jó dalötleteimet mind el tudom hozni a zenekarba, a gyengébbeket pedig eleve megszűröm. Szerintem nem is történt még olyan, hogy valamit nagyon szerettem volna elfogadtatni vele, de ő megvétózta. Igazából energiám se lenne egy másik projektre, annyira intenzíven a Platon járja át a mindennapjaimat.

– A Cz.K. Sebő projektbe akkor azok az ötletek kerülnek, amik Gergőnek nem tetszenek?

Sebő: Egyáltalán nem, sőt, némelyiket még sajnálni is szokta. A szólódalaimnak általában másfajta érzelmisége van – nem annyira katartikus, belső robbanásra irányuló dalok, valahogy könnyedebbnek érzem őket. Lágyabb, felhőben úszósabb vonal. A másik lehetőség az, ha egy zenei ötlet nagyon sok gondolatot hoz elő belőlem, és emiatt szeretnék én szöveget írni rá. Ez egyébként régen egyáltalán nem volt jellemző rám, nem vagyok egy szövegcentrikus ember, de mostanában mintha kezdene megváltozni.

A Platonba hozott ötleteim viszont mind olyanok, amelyeknél nem érzem azt, hogy jobb szöveget tudnék írni rájuk, mint Gergő. Sőt, igazi ráeszméléseink is szoktak lenni, amikor nem mondok neki semmit arról, mit váltott ki bennem az adott téma, mégis ír egy olyan szövegvázlatot, amiben pont olyan képek szerepelnek, mint az én fejemben.

Az új lemezen például a Lombkoronaszint volt megdöbbentő példa, annyira hasonló húrokat pendített meg bennünk.

– Meg tudtok élni a zenekarból?

Sebő: Most már igen. Először 2019-ben vettünk ki pénzt belőle, egyből azután viszont következett a Covid-időszak, ami mindent felborított. Ezalatt voltak necces hónapok, de túléltük, és bízunk benne, hogy lassan visszaáll a járvány előtti rend. Én jelenleg minimális számú klienst vállalok pszichológusként a zene mellett.

Gergő: Inkább a zeneiparhoz köthető plusz feladatokat vállalok be, például mentorkodom a Hangfoglaló Programban zenekarok mellett, vagy zsűrizem a meghallgatásokon.

– Hogyan tovább innentől, már csak magyar nyelvű dalaitok lesznek?

Gergő: Olyan szerintem már nem lesz, hogy egy dal csak angolul jelenik meg, de ha bejön a kísérlet, hogy bizonyos dalokat utólag lefordítunk, az akár rendszeressé is válhat. További tervünk, hogy idén kiadunk egy Arvo Pärt- és egy VHK-feldolgozást, illetve két korábbi szám, az Aphelion és a Light trap magyar verzióját is. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdjük felvenni a negyedik lemezt, ami akár már jövőre megjelenhet. Szerintem ezúttal még kisebb lesz az ugrás, mint a második és a harmadik között volt, inkább körbenéznénk jobban ott, ahova most eljutottunk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Azahriah-koncert: kígyózó sor a büféknél, a színpad előtti sorok megteltek
A büfék előtti sorok reménytelennek tűnnek percekkel a kezdés előtt. A programot DESH koncertje nyitja, utána lép színpadra Azahriah.

Link másolása

Kígyózó sorok voltak órákkal Azahriah első Puskás Arénában rendezett koncertje előtt a kapuknál. A stadion területén azonban már zökkenőmentesen terelték a tömeget a rendezők. A színpad előtti sorokba azonban már szinte lehetetlen odaférkőzni:

A büféknél nagyjából fesztiválárakra érdemes készülni:

A hivatalos kezdés előtt fél órával azonban szinte már esélytelen, hogy időben sorra kerüljenek a sor végére beállók:

Úgy tudjuk, hogy a program 19:35-kor kezdődik DESH önálló koncertjével, majd némi átszerelés után Azahriah 20:45-kor lép színpadra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Meghalt a dokumentumfilmes, aki egy hónapig csak mekis kajákat evett
Morgan Spurlock 53 éves volt. Még 2004-ben mutatták be nagy port kavart gyorskajás filmjét, amiért végül Oscarra is jelölték.

Link másolása

53 éves korában elhunyt Morgan Spurlock, Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmes, aki a 2004-es Super Size Me című filmjével vált ismertté, írja a BBC. A rendező halálát daganatos betegség okozta csütörtökön, közölte a filmes családja.

A húsz évvel ezelőtti filmben Spurlock egy hónapig csak McDonald's ételeket fogyasztott, hogy bemutassa azok egészségügyi hatásait. Az alkotás hatalmas vitákat váltott ki, és végül Oscar-jelölést kapott a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

Nem csak rendezte a Super Size Me-t, hanem ő volt a film sztárja, egyben a bizarr kísérlet alanya is. A dokumentumfilm forgatása alatt naponta tucatnyi Big Macet és Chicken McNuggetset evett, valamint literszámra fogyasztotta a kólát.

Ennek hatására 11 kilót hízott, és az orvosok figyelmeztették, hogy az egészsége komoly veszélyben van, ha folytatja a 30 napos kihívást.

A forgatás idején amikor csak megkérdezték tőle az előadók, hogy nagyobb krumplival és üdítővel kéri-e a menüket, mindig el kellett fogadnia. A kísérlet alatt folyamatosan romló egészségi állapotáról és az orvosi aggodalmakról számolt be, amelyek vérnyomására és koleszterinszintjére vonatkoztak.

Spurlock pályafutása során több mint 20 filmet és dokumentumfilmet rendezett, köztük a 2008-as Hol az ördögben van Oszama bin Laden? című alkotást és a 2013-as One Direction turnéfilmet. 2010-ben Emmy-díjra jelölték a Simpson család 20. évfordulós különkiadásáért.

2017-ben bevallotta, hogy nemi erőszakkal vádolták, és fizetett a szexuális zaklatással kapcsolatos per rendezéséért. Azt is elismerte, hogy „minden feleségét és barátnőjét” megcsalta. Ennek következtében végül kilépett a produkciós cégéből, amelynek társalapítója volt.

2019-ben visszatért a képernyőkre a Super Size Me folytatásával, és saját gyorsétteremláncot nyitott, hogy bemutassa, hogyan változott a gyorséttermi ipar.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Neki tényleg elhisszük” – egyszerre volt monumentális az Azahriah-koncert a Puskásban, és egyszerre érezhette a közönség, hogy ez most tényleg az övé
A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Link másolása

A hazai zenei élet, egyúttal a sajtó is már több, mint fél éve ugyanazon a kérdésen rugózik, ami a popkultúrát illeti: lesz-e hazai “világsztárunk”? Ha erre nem is lett egy koncert után határozott válasz, az a zenetörténeti tény viszont megvan, hogy még soha nem sikerült hazai előadónak ennyi ember előtt fellépnie. Baukó Attila, azaz Azahriah három teltházas Puskást hoz össze, mi pedig megnéztük a “legelső napján”.

A legelső nap valóban idézőjeles, hiszen ez a koncert lett utoljára, “csakazértis” alapon behirdetve a két telt ház után: számítani lehetett az inkább kíváncsiskodó, az esemény nagysága miatt résztvevő tömegre is, hiszen a hardcore rajongók az első két nap jegyárusítása során a Broadway rendszerét hosszas órákra fagyasztották le. Ez érződött is a tömegen, illetve az is kijelenthető, hogy bőven nem tinilányokról van szó az összetételt tekintve, ritkán láttunk ilyen diverz közönséget.

A helyszín adott, a Puskás Aréna, ahol már több koncertet is rendeztek, ebből körülbelül ugyanennyi szólt értékelhetetlen visszhanggal: a tavalyi Red Hot Chili Peppers koncertje pont a hangosításnál esett el, Az est egyik döntő kérdése volt, sikerül-e egy teljesen magyar produkció esetében áthidalni azt, amit világszinten elismert bandáknak nem.

Relatíve lassan telt meg a Puskás lelátója és küzdőtere, az előre nem nyilvános timing szerint fél nyolc tájékán megjelent Desh a színpadon egy zenekarral a háta mögött, aki önállóan, Azahriah-tól függetlenül körülbelül fél éve működik, mint produkció. A közönség közepesen lelkes sikításokkal üdvözölte mindezt, a bulin a vizuálok “jólvanazúgy” megoldása sem dobott túlságosan sokat: Desh saját vetítését az álló ledfalakra vízszintesen, teljesen koncepció nélkül helyezték el, mögötte az eleve kivetített újpalotai panelházakra ráapplikálva.

Pont, mint a nagyok.

Nagyjából így lehetne leírni a háromnegyed kilenckor megjelenő Azahriah produkcióját.

Ritkán érezhetett olyat hazai közönség, akár egy Budapest Parkos “szupershow’ alatt sem, hogy ez a nagy “valami” nemhogy egy egyszeri alkalommal van összerakva, hanem az az érzésünk támadt, mintha egy valóban régóta, nemzetközi szinten elismert előadó koncertjén lennénk. Maga az intro, a végtelen kameraállásból közvetített, és minden számra különböző effekteket használó közvetítés a koncertről, rengeteg apró pont arról tesz tanúbizonyságot, hogy igenis hazai előadó is képes ilyen magas szintű produkcióra.

Azahriah színpadon való megjelenése és a kezdeti eksztázis egészen gyorsan ülepedett, és mintha technikai gondok is lettek volna, hiszen a második számnál szemmel láthatóan a stábot és a zenekart kereste. Ezután pedig egy nagyon hosszú, viszonylag “mozgásmentes” blokk következett. Ennek két tanulsága is van: egyrészt a Puskásban már egy részint szkeptikus közönségnél talán nem elég a sok különböző táncos ilyen etapokban, másrészt pedig végtelenül tisztelendő az, hogy érezhetően nem egy “szuperbesztofot” hallunk, hanem tényleg Azahriah szája íze szerint halad a setlist.

Ami a hangzást illeti, az egyáltalán nem koncertekre tervezett stadionból kihozták a technikusok a maximumot. Nyoma nem volt a tavalyi “chilis visszhangnak”, a delay tornyok a stadionban körbemászkálva szépen tették a dolgukat. Ami még ennél is fontosabb, hogy minden zenész pontosan annyit tett bele a buliba, amennyi kell, ez pedig a hazai “koncertshow-k”, Majkák és Rúzsa Magdik hazájában dicséretként kell említeni. A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Ha nem is nagy falat, de mégiscsak szokatlan ez a fajta nagyság még Azahriah-nak is, érződött, hogy mennyivel felszabadultabbá vált a koncert Desh “második eljövetelekor”, amikor elérkeztek a közös számok, ezzel egyetemben a nagy klasszikusok.

A közönség nagy része jól fogadta a produkciót, és talán csak az erősen zenei, komplexebb részeknél lehetett olyat érezni, hogy kicsit másra figyeltek. De eleve ilyen körítés esetén csak azért mennék vissza háromszor, hogy egyszer tényleg a zenekarra, egyszer tényleg a vizuálokra figyeljek jobban, szóval ez a kalandozás egy Puskásban nyugodtan nevezhető bocsánatos bűnnek.

Számomra még ijesztő is az a gondolat, ami a dalok közötti interakciókat, kommunikációt illeti a közönséggel, ugyanis az érződött a leginkább, hogy

Azahriah tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és tudja is kezelni a cirka 45 ezer embert. A show több részénél is az érződött, hogy mi sem lenne természetesebb dolog, minthogy ennyi ember előtt rontson akár mosolyogva bele a gitárszólóba, vagy énekeljen egy hónapja kiadott dalokat.

A katarzis azért elmaradt, noha egész egyszerűen a Puskással kapcsolatban nem tudnék olyan elvárásokat megfogalmazni, amit egyébként ne teljesített volna vagy a főhős vagy a zenekar vagy a technika tisztességgel az este folyamán. Az viszont biztos, hogy rendkívül jót tesz az a hazai zeneiparnak, ha ilyen elvárások megugrása után is azt érezzük, van még ott, ahonnan ez jött.

Alapvetően sokáig lehetne firtatni annak az okát, hogy miért működik pont az Azahriah-projekt ilyen magas nézőszám esetén is, talán pont a mellettem ülők mondták ki a legfontosabb mondatot: “neki tényleg elhisszük”. Amennyire monumentális volt a puskásos buli, ugyanannyira volt az egésznek egy sajátos élménye: ez most “tényleg a miénk”.

Kimondatlanul, de a hazai élet tényleg várt egy valódi sztárra, akinél a nagyszínpad az nem az aktuális (tökéletesen ugyanolyan lineuppal dolgozó) fesztiválok egy-két évéig terjed, hanem valaki olyanra, akiről talán kispáli nosztalgiázással beszélhetünk, hogy mi hol és mikor láttuk mindezt először. Ha itt, akkor azért, ha máshol, akkor pedig azért vált ez az alkalom egyszerivé (háromszorivá).


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lovasi András: A 2020-as években is születtek már olyan dalok, amiket nem kell szégyellni, mint egy Kozsó-számot
Két zenekart is méltó utódnak tartanak a Kispál és a borz tagjai. Szerintük már eddig is született egy csomó olyan sláger az évtizedben, amire később emlékezni fogunk. Exkluzív interjúnk Lovasi Andrással és Dióssy D. Ákossal.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 23.


Link másolása

„Ami fura, hogy vannak fiatalok. Nem tudom, hogy a szüleiknél hallották, vagy van az emberekben egy természetes igény, hogy utánanézzenek, mit csináltak a régiek” – válaszolta Dióssy D. Ákos, vagyis Dió a Kispál és a Borz billentyűse arra a kérdésünkre, hogy miben változott a turnézás a korábbiakhoz képest.

Lovasi András azt is elárult a Kobuci Kertben rendezett koncertjük előtt, hogy szerinte ma is vannak nagyon jó fiatal zenekarok abban a stílusban, amit ők képviselnek, kettőt meg is nevezett közülük: az Elefántot és a Carson Comát.

„Szerintem a 2020-as években is születtek már most olyan dalok, amik valószínűleg tíz év múlva is hallgathatók és énekelhetők lesznek, és nem kell szégyellni őket, mint mondjuk egy Kozsó-számot”

– tette hozzá a zenekar frontembere.

A teljes beszélgetésből ezen kívül az is kiderül, hogy kinek melyik a kedvenc Kispál-lemeze az eddigi életműből:

@szeretlekmagyarorszag.hu A #kispálésaborz két tagjával, #lovasi ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: