Pátkai Rozina igazán sokoldalú művész: zenész, énekes, sőt fotós is. Hamarosan megjelenő lemezén újabb hangzásokkal próbálkozik, ennek apropóján beszélgettünk.

– Valamit már nagyon rég szerettem volna megkérdezni: milyen Víg Mihálynál tanulni? Folyamatos Balaton fíling, vagy azért a mindennapokban nem annyira depresszív hatású személyiség?

- 15 évvel ezelőtt tanultam Víg Mihálytól gitározni és mély baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Miska lánya, Alíz pedig nagyon sokat vigyázott a kislányaimra. Eleinte ugyan csak gitározni szerettem volna, de Miska nagyon biztatott az éneklésre, kifejezetten felvillanyozó volt minden találkozás.

Alízzal pedig a mai napig nagyon közeli a viszonyunk, a nemsokára megjelenő lemezen például együtt adunk elő egy Balaton-számot, és terveink között szerepel egy egész Balaton- illetve Trabant-feldolgozáslemez.

Nagyon sokat jelentenek nekem Víg Mihály dalai, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

– A zenédre mindenesetre nem nyomta rá a bélyegét, hiszen egész más stílusban ismertünk meg. A bossa novára hogy találtál rá, mitől áll ennyire közel hozzád?

– Tizennégy éves koromban a szüleim kiküldtek Londonba nyelvet tanulni - én ekkor fotóművésznek készültem. A Portobello Roadon találtam jó témákat, ott kóboroltam, így akadtam rá teljesen véletlenül egy színes kazettasorozatra – először a színek tetszettek meg nagyon, illetve a kazetta, mint tárgy - Bossa Novas 1-3.

Betettem a walkmanembe, a következő héten pedig visszamentem még két sorozatért. A bossa nova dalok mélysége és például Víg Mihály dalai között kézenfekvő közös pont, hogy nagyszerű szövegeket adnak elő nagyon erős előadók.

Astrud Gilberto nagyon erős kisugárzású előadó, Víg Mihály is az.

– 2019-ben Frida című daloddal bejutottál A Dalba. Ha egy olyan művész szerepel hasonló műsorokban, aki hozzád hasonlóan színvonalas, a felszínes euro popnál mélyebb zenét képvisel, az mindig nagyon megosztja a rajongókat. Te utólag hogy értékeled, érdemes volt?

- Örültem, hogy bejutott a dal a legjobb harminc közé, örülök, hogy kipróbálhattam egy számomra nem komfortos előadói szituációt, ahol zeneileg csak magamra vagyok utalva, egyedül, zenésztársak nélkül állok a színpadon és énekelek.

A műsornak köszönhető egyébként, hogy egy szál zongorával és vonósnégyessel is elhangzott a Frida az Akusztikban, ami nagyon nagy élmény volt, bebizonyosodott számomra, hogy az az akusztikus hangzásvilág kényelmesebb számomra, könnyedebben éneklek az akusztikus zenekarral, mint egy hangos pop produkcióban.

Nekem a Dal egy extrém helyzet volt, a Dal Akusztik pedig egy otthonos, magától értetődő szituáció, amelyben úgy éreztem, sokkal jobb teljesítményt nyújtok technikailag, és lelkileg is kellemesebben érzem magam.

– Az utóbbi években elindult egy zenei továbblépés, keresgélés. Az új album is ennek a jegyében született? Mesélj kicsit, milyen lesz, mennyiben más, mint a korábbi anyagaid?

– Ez egy elektronikus zenei lemez magyar nyelven, más zenei elemekkel, más formákkal, mint amiket korábbi lemezeimről megszokhattunk.

Alkotótársam Dóczi Bence, elektronikus zenész, akivel hosszas keresgélés után, úgy érzem, találtunk egy eredeti hangzást: Bencének nagyon erős atmoszférái vannak, érdekesen váltogatják egymást az érzékeny, puha hangzások és az expresszív, szélsőséges zajok.

Kiinduláskor a demóimat vettük alapul, de Bence mindig nagyon meglepett, rendkívül szabadon kezelte az ötleteimet, ami ennek a lemeznek mindenképpen a javára válik: egy nagyon organikusan hömpölygő, olykor nehéz, olykor felhőtlenül könnyed zenei szövet jött létre, remélem, sokaknak tetszeni fog.

– Az új lemez sötétebb tónusából némileg kilóg a kimondottan derűs Biciklis dal. Ennek mi az oka?

- A Biciklis dalnak rengeteg verziója született, nagyon régen írtam az alapötletet, Bence erre is megfogalmazta saját interpretációját, ami azonban első körben nehezen tudott összeolvadni a szöveggel és a bennem élő eredeti hangulattal.

Így ez lett az a dal, amibe férjemet, Fenyvesi Márton gitáros-producert is bevontuk. Marci szintén nagyon szabadon kezelte Bence ötleteit, de próbált visszatalálni sok-sok évvel ezelőtti demóm hangulatához, így létrejött egy sokkal rádióbarátabb, populárisabb verzió, ami tudta hozni számomra az eredeti ötletem derűjét és világosabb hangulatát, ez viszont már nem fért fel ebben a formában a nagylemezre.

Úgy döntöttünk, hogy ez a könnyedebb verzió is megérdemli a közzétételt, így ez single-ként jelent meg jóval előbb, mint a lemez és az azon szereplő egészen más, sötétebb és atmoszférikusabb Dóczi Bence-féle Biciklis dal.

– Bár jelenleg nagyon nehéz a jövőt tervezni, mégis, mesélj kicsit a távlati terveidről.

- Bár a lemez anyaga elkészült, Bencével nem álltunk meg, készülnek újabb közös dalok és gondolkodunk az élő megszólaláson, a lemez koncertverzióján. Mindeközben kiállítások is szerveződnek,

a nemrég a Modemben kiállított fotóinstallációm meghívást kapott a Műcsarnok nagy csoportos kiállítására, ez igen megtisztelő és izgalmas kihívás.

fotó: Szombat Éva

Herczeg Tamás közleménye szerint felmentési kérelmét a munkáltatói jogkör gyakorlója, a polgármester elfogadta, munkaviszonya február 15-én szűnik meg, közös megegyezéssel.

Herczeg Tamás kifejtette, hálás a sorsnak az elmúlt évekért, s valamennyi munkatársának köszönettel tartozik az átélt művészileg fontos pillanatokért. Hazai és világsztárok léptek fel Szegeden, bemutattak hét operát, köztük a játékok történetében először Wagner és barokk művet. Számos Broadway-musical magyarországi bemutatóját ünnepelhették a közönséggel, és otthonra leltek a fesztiválon Shakespeare és Moliere drámái is.

Az elmúlt időszak próbatételei között említette a leköszönő igazgató a Dóm rekonstrukcióját és a pandémiás helyzetet is, hozzátéve, a nehézségeket a nézők és a városvezetés bizalmának köszönhetően sikerrel vették. Szavai szerint "bár olykor talán a kelleténél szenvedélyesebben érveltek, felmentést adhat, hogy mindig a közös ügyet, a Szegedi Szabadtéri Játékok sikerét képviselték".

A szegedi önkormányzati cégek és intézmények működését érintő strukturális reform keretében a markáns intézményi kultúrpolitikát az egységes városi stratégia váltja fel, amely már nem az általa szorgalmazott önállóan működő Szabadtéri Játékokra teszi a hangsúlyt - tudatta a szakember.

Úgy fogalmazott, új korszak kezdődik az életében, és új korszak a Szabadtéri Játékok életében is. Az utóbbi években az intézményvezetés mellett erőteljesebben foglalkoztatja a művészeti oktatás és az alkotói munka, a rendezés is. Hozzátette: vezetőként elszakad a játékoktól, de marad alkotóként, a Moliere-vígjáték rendezőjeként és persze a játékok lelkes nézőjeként.

Az AZVLM (“azvalami”) 2018 végén alakult, a kollektíva a 2019-es évben a kísérletező, határfeszegető és emellett változatos művészeti projekteket bevonó bulijairól lett ismert (ennek kapcsán már készítettünk egy interjút velük).

Különlegességük, hogy a programjaikat koncepciókba ágyazzák, ami lehetőséget teremt különböző projektek közös bemutatására, együttműködésekre és aktuális témák körüljárására.

A saját eseményeken kívül művészeket és programokat közvetítenek fesztiválokra, illetve Miaza? címen rádióműsort szerkesztenek a Lahmacun rádióban.

Ennek keretében kezdtek foglalkozásokat tartani a dányi romatelep tinilányainak, aminek eredménye egy hamarosan megjelenő EP lesz. Az első beharangozó dal ebben a cikkben debütál, a csapat tagjai (Jezerszky Viki, Gyarmati Zea, Makay Anna, Mohácsi Luca) pedig a kezdeményezés hátteréről is meséltek.

– Meséljetek kicsit az alapötletről: kiben merült fel először és hogyan kezdtetek neki a megvalósításnak?

– Sajnos tavaly tavasszal a koronavírus első hulláma miatt elmaradt a harmadik nagy AZVLM esemény. Egy picit mind összetörtünk, hiszen rengeteg munkánk ment a kukába. Egy pár hónap semmittevés után úgy éreztük, hogy ideje a kulturális iparba fektetett energiáink egy részét szociális irányba terelni.

Nyár elején Makay Anna (MA’AM) állt elő az ötlettel, hogy szeretne elektronikus zenei workshopokat tartani hátrányos helyzetű gyerekeknek. A projektterv kidolgozása során került képbe a BAGÁZS Egyesület, aminek régóta figyelemmel kísértük a munkásságát.

Ehhez jött a tavaly tavaszra tervezett AZVLM egyik legizgalmasabb projektje, a XORXOR kreatív kódoló csapattal való kollaboráció, a Digitális Táncház Szoftver elkészítése. Mivel a szoftver is a digitális művészetekkel foglalkozik és kifejezetten alkalmas a tanulásra, elég gyorsan jött az ötlet, hogy a két projektet összeboronáljuk, és így született meg a Digitális Művészetek az Oktatásban. Célja a digitális úton történő zene- és táncalkotás népszerűsítése. A projekt megvalósítására elindítottunk egy közösségi finanszírozást, hogy a közösségünk tudja támogatni a munkánkat.

– A gyerekek nyitottak voltak a foglalkozásokra? Mennyire könnyen tudtátok lekötni a figyelmüket?

– Alapvetően nagyon nyitottak a gyerekek, óriási igényük van arra, hogy kiadhassák magukból a kreatív energiákat. A BAGÁZS korosztály szerint tartja a délutáni foglalkozásokat a gyerekeknek, mi a tinédzser lányokkal foglalkozunk.

A lemez ötlete nagyon tetszett nekik, a zene és az éneklés a közös nyelvünk, ami mindenkinek otthonos terep. Az albumírás pedig teljesen újféle, teljesen más jellegű, mint az eddigi BAGÁZSos foglalkozások, amiken részt vehettek.

– Hogy zajlottak a foglalkozások, mi volt a menete egy-egy alkalomnak?

– Minden héten más, változatos feladatokkal készülünk, amik hétről-hétre egymásra épülnek, a munka előrehaladtával pedig folyamatos sikerélményt váltanak ki. Legtöbbször egy órás a foglalkozás, amit több részre osztunk, hogy fent tudjuk tartani a lányok érdeklődését. Az informális tanítási programunkba sok minden belefér, például szövegíró- és ritmusjátékok, launchpad-használat és ismerkedés az Ableton Live-val, szintén játékos módon. Közösen választottuk meg a zenekar nevét is: mi vagyunk a Pacekos Banda.

– Mennyiben változtatta meg a terveket a járvány?

– Lassította a folyamatokat minden szempontból. A járvány miatt nem lehet lejárni a gyerekekhez, a foglalkozások nélkül alig tudunk haladni az albummal, hiszen nem tudjuk felvenni az énekeket, illetve a félkész dalokat sem tudjuk tovább írni. Megpróbáltuk az online térbe átmenteni, ami jóval nehezebb, mert a legtöbb dányi családban egy okostelefon van, amit legtöbbször az apuka használ munkához, így nehéz összeegyeztetni, hogy mindenkit egy adott időben elérjünk, ráadásul telefonon kreatív csoportfoglalkozást tartani elég hálátlan feladat. De nagyon jó érzés, amikor láthatjuk őket, és ők is sokszor mondják, hogy mennyire hiányolják a közös alkotást.

– Milyen lesz a lemez, amit a most megjelenő dal beharangoz? Mit árulhattok el róla?

– A lemezen (vagyis valójában EP-n) 4 dal fog szerepelni, ami stílusában elég eklektikus. Megmutatjuk, milyen jól mutat egymás mellett a népdal és a rap, mindenki meg fogja találni a kedvencét.

Íme a Pacekos Banda első dala:

– A most megjelenő dalnak mi a története, és miért pont ezt választottátok teasernek?

– Ez a dal a legelső foglalkozáson született. Megkértük a lányokat, hogy írjanak szavakat a szöveghez és a banda elnevezéséhez is. Azt vettük észre, hogy utánozzák egymást, kihallgatják, hogy ki mit ír. Így nagyon sokan írták le a “Laura és a majmai” kifejezést.

A ritmikájához roma költők versei és roma dalok adták az inspirációt. Tartozik hozzá egy közös koreográfia is, aminek az eltáncolásával és éneklésével kezdjük és zárjuk a foglalkozásokat. A dalban Lee Olivér gitározik, Fehér Gábor basszusgitározik, Palágyi Máté hegedül, Farkas Kriszti, Antonia Vai, Makay Anna és természetesen a dányi lányok énekelnek.

– Milyen terveitek vannak még a telep lakóival?

– Remélhetőleg mihamarabb visszatérhetünk a lányokhoz befejezni az albumot és készíthetünk egy közös klipet is. Az elkészült album megvásárolható lesz, a bevételek pedig a Bagázs számlájára kerülnek majd. Szeretnénk visszatérni a Bagázs nyári táborba is, hogy a többi gyerekkel is kipróbálhassuk a workshopot. Valamint minden évben van egy jutalomkirándulás a gyerekekkel, és az a tervünk, hogy a Pacekos Bandával is kipróbáljuk a táncház szoftvert, aminek már elkészült a demo verziója, a végleges fejlesztésekhez pedig további adományokat várunk a FundRazr-es oldalunkon.

Ahogy a képen is látjuk, már rendőrök állnak – a két éve ellopott és nemrégiben előkerült – Leonardo da Vinci olasz művész Salvator Mundi (A világ megváltója) című festményének mása mellett a Nápolyban tartott sajtótájékoztatón.

Az eredeti festményt egy szaúdi herceg vette meg a Christie's 2017-es New York-i aukcióján 450,3 millió dollárért (mintegy 129 milliárd forintért). A festménynek azonban ismert egy másolata is, amit a szakértők szerint Leonardo egyik tanítványa, Girolamo Alibrandi készített.

A másolatot két éve lopták el a nápolyi San Domenico Maggiore múzeumból. A lopással kapcsolatban a hatóságok őrizetbe vettek egy 36 éves férfit. Mi két éve írtunk arról, még az is előfordulhat, hogy az eredeti is hamisítvány.

Később arról szóltak a hírek, hogy az eredetinek hitt kép valahol eltűnt, kézen-közön... A New York Times írt akkor oknyomozó cikket a festményről, amelyről kiderült... hogy nincs meg. Ugyanis tavaly szeptemberben lett volna az ünnepélyes leleplezése az Abu Dhabiban lévő Louvre-ban, ami elmaradt, a kulturális tárca pedig minden, a képpel kapcsolatos kérdéstől elzárkózik.

Tiger címmel mutatta be az HBO a Tiger Woods legendás golfjátékosról szóló kétrészes dokumentumfilmjét. Elsőre elgondolkodtam, vajon mi lehet annyira  érdekes ebben az emberben, hogy még két epizódnyi anyagot is készítettek róla. Mindenki hallott már Tiger Woodsról, de az alapján mondjuk egy filmnyi adásidőt képzeltem neki, hiszen ha másfél óra elég volt Robin Williamsnek - szintén az HBO GO-n megtekinthető, nagyszerű dokumentumfilm az életéről - , akkor Tigernek is elég kellene lennie. Majd az első fél óra után már értettem a dolgot. Tiger Woods élete sokkal több titkot rejt magában, a titkok felfedése pedig hihetetlenül érdekes. 

A Tiger trailere:

A két rész két külön fejezetet tár fel Tiger életéből: az első a gyermekkorára és apjával való nem teljesen egészséges kapcsolatára fókuszál, gyerekkori titkokat mutat be egészen apja haláláig, a második pedig a felnőtt Tiger Woodsra helyezi a hangsúlyt, akinek már az apja nélkül kell boldogulnia - és megmutatkoznak a makulátlannak megismert sportoló mocskos titkai és szétesésének fázisai. Tiger Woods máig  minden idők második legsikeresebb golfjátékosa a világon, éveken át a legjobban kereső sportoló volt évi százmillió dolláros bevételeivel, és ő a legelső színes bőrű golflegenda, hiszen előtte leginkább a fehérek sportja volt a játék.

A Tiger méltó helyét foglalja el az HBO kiváló dokumentumfilmjei sorában, ez is egy kiemelkedőbb darabnak számít, ugyan nem üt akkorát, mint a Michael Jackson pedofil drámáját bemutató Leaving Neverland, mégis lebilincselő darab. Talán még lehetett volna egy kicsit feszesebbre vágni, vagy egy kicsit direktebb dramaturgia mentén összerakni a második részt, hogy ugyanannyira szuggesztív legyen, mint az első  - mégis, a világ egyik leghíresebb sportolójának életébe, legintimebb pillanataiba nyerünk betekintést, és izgalmas következtetésekre juthatunk.

A dokumentumfilm erejét az adja, hogy rávilágít a mélyben feszülő összefüggésekre, bemutatja a gyerekkorából eredő belső feszültségeket, melyeket a főhős folyamatosan megpróbált minél mélyebbre ásni magában. Csakhogy ezek a feszültségek - mert ilyen a feszültségek természete ugye -  valamilyen formában mindig utat törnek maguknak, és az gyakran romboló hatású tud lenni.

Talán épp azért is az első részt érezhetjük kiforrottabbnak, mert igazán alapos betekintést kapunk az apjával való viszonyába, ahol a barátság és a katonai szintű szigorú ambivalens nevelés keveredik egymással. Megdöbbentő, ahogy a kisgyereket az apja militarista szigorral edzi a rá váró sikerekre és az általa hitt messiási (?!) szerepre, miközben távol is tartja tőle a valódi életet, ami a golfpályán kívül várna rá. Döbbenetesek azok a pillanatok például, amikor elszakítják a szülei a fiút első szerelmétől. De lenyűgöző egy tehetség kibomlását is figyelni és vitathatatlanok az apa bizonyos tehetséggondozó érdemei is, hiszen nem minden nyolc hónapos (!) baba kezd el golfozni, majd 2 évesen már a televízióban profin ütni.

Az alkotás attól a legérdekesebb, hogy a Tigert - már eleve ilyen nevet is adtak egy gyereknek, ez is jelzésértékű - nagyon jól ismerő emberek mesélik el a saját szemszögükből az eseményeket a lehető legnagyobb őszinteséggel, így pedig egész közel tudunk kerülni a főszereplőhöz (aki maga nem is szerepel a filmben, vagyis nem vállalt külön felvételeket az alkotás elkészítéséhez).

A Tiger erőssége az is, hogy empátiával közelíti meg a szereplőjét és megpróbál válaszokat adni a kérdésekre, megpróbálja a nézővel megértetni, hogy mekkora súlyt helyez a sztárság és a hírnév és az odafelé vezető út egy emberre. Megkapjuk a tökéletes választ arra a kérdésre, hogy mi történik egy személyiséggel, ha óriási tehetség, de maximalista elvárások közt nevelődik, ami - ez egy pszichológiai terápiás módszer kifejezése - az önmagával szembeni könyörtelen mércévé torzul. Ezzel az áldással és ezzel a teherrel kénytelen együtt élni Tiger, és ezért könnyezzük el magunkat többször, amikor együttérzünk vele. A nagy kérdés, amire a film is keresi a választ: fel lehet-e innen állni? Ennek drukkolunk nézőként.

A Tiger megtekinthető az HBO GO-n.

A szerző írásai itt olvashatók: