News here

KULT
A Rovatból

Pandémia - Egy vírus terjedésének félelmetes krónikája

A Netflix véletlenül nagyon beletrafált a témába.

Link másolása

A Netflix készített egy hat részes dokumentumfilm-sorozatot Pandémia címmel a világunkat fenyegető vírusokról és betegségekről, melyek tulajdonképpen folyamatosan fenyegetnek minket egy-egy világjárvány kirobbanásával. Bizony, tudtukon kívül ennyire belenyúltak a témába a készítők. Hiszen mondhatjuk, hogy amíg az átlagember számára ezek a dolgok leginkább a mese kategóriába tartoztak eddig, a sorozat megtekintése után kiderül, hogy sokan, akik ilyesmivel foglalkoznak és belátnak az egészségügy paravánjai mögé, valószínűleg nem lepődtek meg így, hiszen igazából mindig is itt lógott a fejünk felett ennek a valós esélye.

A streamingszolgáltató az amerikai influenzajárvány végére és az európai járvány kezdetére szerette volna időzíteni a sorozat bemutatóját, talán pont fel akarták hívni a figyelmet a folyamatosan meglévő, nagyon is komoly fenyegetésre. Fogalmuk sem volt arról, hogy éppen a kínai koronavírus járvány kellős közepére esik majd ez az időpont, ekkora reklámot csinálva a dokusorozatnak, aminél nyilván kisebb felhajtásra voltak berendezkedve.

Az ismert szituáció árnyékában persze a nézettség egészen máshogy alakult, az egyik legnépszerűbb tartalmukká lépett elő, hiszen csak Magyarországon a mai napon a nyolcadik legnézettebb Netflixes kontent.

Ahogy a sajtót elárasztotta a koronavírus és mindenhol csak erről van szó, az emberek fő érdeklődési topikjává is lépett elő, nem csoda, hogy a nézők keresnek olyan tartalmakat is, melyekből jobban megérthetik, hogy mi történik most körülöttük a világban és főleg miért történik ez velünk. Hiszen sem ez a generáció, sőt még az egyel idősebb sem élt meg hasonló világválságot, amely nem gazdasági vonatkozású, hanem az egész emberiséget fenyegető, akár halálos kimenetelű helyzet. Nem kellett korábban karanténba helyeznie magát a modern világ lakóinak és nem kellett bezárkózni, hasonlóan, mint egy háború idején.

Maga a sorozat nem olyan szuggesztív és feszes, mint mondjuk tavaly a Michel Jacksonról készült dokumentumfilm, vagy néhány mostanában bemutatott, elhíresült HBO dokusorozat, de húsbavágó aktualitása miatt mégis hasonlóan lebilincselő alkotás. A tempója meglehetősen lassú, tehát nem mindig tudunk meg valami elgondolkodtató információt, hanem olykor szociodokusan cammog előre a cselekmény, de mégis érdekes, és a nézőben eközben saját gondolatok és felismerések is elő-előjönnek. A sorozat nyilvánvalóan legérdekesebb pontja a második rész, melyben grafikákkal is érzékeltetik, ahogy egyetlen megbetegedett embertől két hónap leforgása alatt az egész bolygó el tud kapni egy vírust. A sorozat pont ezek miatt nagyon érdekes, ahogy feltárja és bemutatja modern világunk árnyoldalait és szembesít globális életünk gyenge pontjaival.

Ahogy ezt most láthatjuk is élőben megtörténni a saját életünkben: valóban, egyetlen betegtől – feltehetően Kínából kiindulva – az egész társadalmunkat veszélyezteti egy vírus. Ahogy ezt most láthatjuk is élőben megtörténni a saját életünkben: valóban, egyetlen betegtől – feltehetően Kínából kiindulva – az egész társadalmunkat veszélyezteti egy vírus.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
„Amint vége a búcsúkoncertnek, megyek pszichiáterhez” – Interjú a Rícsárdgírrel a feloszlás okairól
Jövő májusban lép fel utoljára az egyik legviccesebb magyar zenekar, pedig az ideinél sikeresebb szezonjuk még soha nem volt. A tagok arról is meséltek, miért musical stílusban született az utolsó lemezük, és hol lehet majd találkozni velük ezután.

Link másolása

„Goodbye Koala” mottóval a Budapest Parkban tartja utolsó koncertjét a Ricsárdgír május 18-án. Ezzel egy több mint 12 éves történet végére kerül pont, aminek az utolsó pár évében már mindenhol nagyszínpadon, tömegek előtt léptek fel.

Azonban ez nem volt elég motiváció a folytatáshoz: elmondásuk szerint mindent elértek, amit csak lehetett ebben a műfajban, így inkább befejezik.

A zenekar frontemberével, Márton Danival, basszusgitárosával, Zsirai Andrissal, illetve Paál Lászlóval, azaz Szintis Lacival beszélgettünk.

Hányan kérdezték meg tőletek, amióta bejelentettétek a feloszlást, hogy ez tényleg komoly-e?

Andris: Inkább úgy kéne feltenni a kérdést, hogy ki volt az, aki tényleg elhitte, mert szerintem ebből volt kevesebb.

Dani: Valóban kevesen hitték el, sőt szerintem még most is akadnak, akik fenntartásokkal kezelik, mondván, úgyis összeállunk majd és ez csak egy marketingfogás. Pedig nem az. Oké, tényleg volt már korábban két alkalom, amit búcsúkoncertként hirdettünk meg, akkor viszont csak az volt a célunk, hogy több jegyet adjunk el. Sikerült is telt házat csinálni ezzel a kamu információval a szentendrei Barlangban és az A38-on is. Most viszont ez a feloszlás tényleg halálosan komoly.

Mekkora vita volt a zenekaron belül erről a kérdésről?

Laci: Először Daninak mondtam el még tavasszal, hogy már nem nagyon látom a Ricsárdgír jövőjét. Az merült fel bennem, mit tudnánk még elérni, amit eddig nem sikerült. Már mindenféle zenét és egyéb hülyeséget csináltunk, mindenféle helyen játszottunk, szóval nem igazán tudtam, merre lehetne továbblépni.

Dani: Az volt az érdekes, hogy nagyjából ezzel párhuzamosan én is összeírtam magamnak egy tervet arról, hogy ha feloszlatnánk a Ricsárdgírt, annak pontosan mi lenne a menetrendje, mennyi kifutási időt hagynék neki és milyen terveket valósítanék még meg addig.

Azt éreztem, hogy ez a projekt eljutott egy olyan szintre, amit álmunkban sem jósoltunk volna neki, de ha tovább folytatnánk, bekerülnénk egy olyan spirálba, ami valószínűleg jóval kevésbé lenne őszinte és hiteles. Egyre több elvárásnak kellene megfelelnünk, amire egyszerűen nem vagyunk alkalmasak.

Miután kiderült, hogy Laci is hasonlóan gondolja, Andrissal is leültünk megbeszélni.

Andris: Én szívesen folytattam volna a zenekart, illetve a többiek is elég szomorúak voltak, de aztán szép lassan elfogadtuk a helyzetet, hogy ha Daniék így gondolják, akkor nem lehet erőltetni. Onnantól az lett a célunk, hogy írjunk még egy lemezt és élvezzük ki a lehető legjobban a hátralévő időszakot.

Miért érzitek azt, hogy folytatás esetén meg kellene felelnetek bármiféle elvárásnak, amikor eddig se érdekelt benneteket az ilyesmi egyáltalán?

Dani: Mi akkor éreztük magunkat a legkomfortosabban ebben a zenekarban, amikor még kis helyeken léptünk fel és azt csinálhattuk a színpadon, amit akartunk. Persze az utóbbi most is így van, de azért ha egy koncertre eljön 2-3000 ember, ők nem biztos, hogy ilyen jegyárak mellett azt szeretnék látni, ahogy mi végig azt se tudjuk, mi történik, és röhögcsélve félbe hagyunk dalokat koncert közben.

A Ricsárdgír tulajdonképpen egy kísérlet volt arról, tud-e egy teljesen alulról, önerőből építkező, túlnyomórészt nem profi zenészekből álló csapat sikereket elérni. Az első kérdés az volt, tudunk-e mondjuk 100 embert behozni az A38-ra, aztán az, meg tudunk-e kapni jó idősávokat fesztiválokon. Ez mind megtörtént, sőt még jóval több is, szóval bőven sikerült kimaxolni az előzetes terveket.

Innentől két lehetőségünk van: írhatnánk olyan számokat, mint eddig, vagy ha növelni szeretnénk a táborunkat, akkor populárisabbakat. De az utóbbival is csak annyit érnénk el, hogy mondjuk dupla teltházat csinálunk az Akváriumban, ez viszont egyáltalán nem motivál bennünket.

Olyan forgatókönyv nem merült fel, hogy évi 1-2 koncertet továbbra is adtok?

Andris: Én felvetettem pont egy ilyen ötletet, de a többiek megvétózták, főleg Dani szerette volna, hogy konkrét lezárást kapjon a projekt.

Dani: Annyira bele vagyok szerelmesedve ebbe az egészbe, hogy ha nem mondjuk ki egyértelműen, hogy vége van, biztos nem értem volna be évi 1-2 alkalommal. Nyilván jött volna egy csomó felkérés, és nehéz lenne szelektálni, mire mondunk igent ezek közül. Egyébként tetszett volna Andris ötlete, de emiatt nem volt járható.

Anyagilag mekkora kiesést jelent nektek, hogy nem lesz többé zenekar?

Dani: Az idei volt a legsikeresebb évünk anyagi szempontból, 12 hónapra leosztva nagyjából egy erős mellékállásnak felelt meg, csak a nyári hónapokat nézve viszont akár egy főállásnak is. Szóval nagy kiesés, de nézhetjük úgy is, hogy a felszabaduló időben dolgozhatunk mást, a rohadt életbe.

Azzal egyébként összefüggésben volt a feloszlás, hogy Dani például eleve rengeteget dolgozik vágóként?

Dani: Nem, mert én már hat éve úgy csinálom a Ricsárdgírt, hogy nagyon sok munkám van mellette, ráadásul gyerekem is született közben. Ez nem gátolt meg abban, hogy működjön és előre haladjon a zenekar, sőt valójában pont így tudtam kiszakadni a hétköznapokból. Emiatt biztosan sokáig kell majd emésztenem magamban a dolgot május után.

Mondtam is a többieknek, hogy amint vége a búcsúkoncertnek, megyek pszichiáterhez, mert be fogok kattanni… Részemről amúgy még láttam volna benne legalább egy évet, Laci viszont már hamarabb is abbahagyta volna, így végül az érdekeket összehangolva döntöttünk a májusi dátum mellett.

Andris: Egyre nehezebb volt összeegyeztetni, hogy a zenekar alapvetően hobbi, ugyanakkor mellékállás is, nyáron pedig előlép főállássá. De ugye az év többi része miatt szükséged van egy másik főállásra, és akkor oldd meg valahogy, hogy nyaranta hétköznap is le tudjál lépni, ha koncert van. Nekem nagyon sok szabadságom ment el erre, idén nyaralni se voltunk Flórával, mert az már nem fért bele.

Mit kell tudni a búcsúlemezről?

Dani: Eddig két szám jelent meg róla, a Zanox című film betétdalaként bemutatott Hülye vagy, illetve a Szóljon a szar, amit nemrég tettünk közzé. Ezeken kívül még kilenc másik dal került rá, amelyeket nem játszottunk eddig. Mivel már azután kezdtek el formálódni a dalok, hogy eldöntöttük a feloszlást, kicsit talán borúsabbak az eddigieknél, sok szól az elmúlásról. Minden albumunknál arra törekedtünk, hogy másmilyen legyen, mint az előző. Ha a Rise of the Koala a buli lemez volt, ez abszolút megfelel most egy búcsúlemeznek a hangulat és a szövegek miatt. A műfajuk pedig a musicalhez áll a legközelebb, legalábbis ezt fejtegettük Weil Andrással, akinél a lemezt készítjük, de lehet, hogy mégsem az. A dalok teljesen beleillenek abba a forgatókönyvbe, amit öt éve írtunk még a Ricsárdgír nagyjátékfilmnek. Olyan, mintha ezek a számok eleve ahhoz születtek volna, emiatt most azon gondolkodunk, hogy a borítón egy QR kód segítségével elérhetővé tesszük a forgatókönyvet, de még ez sem biztos.

A film akkor már biztosan nem fog elkészülni?

Dani: Ahhoz kellene 350 millió forint.

Laci: Én megcsinálom neked 1 millióból!

Dani: Köszi, haver! Nem, szerintem a búcsú után már nincs szükség filmre. De gondolkodunk a hangoskönyvön, a soundtrack pedig lehet maga a lemez lesz.

Hol lehet majd találkozni a tagokkal ezután? Vannak vagy lesznek-e más zenekaraitok?

Laci: Mondjam, hol szoktam leggyakrabban kajálni? Amúgy Surányban leszek egész nyáron, nézem a paradicsomokat.

Andris: Velem a szentendrei 1-es számú postán hétfőtől péntekig minden délután.

Dani: Szerintem mindenkit érdekelni fog továbbra is a zene, de nem tudom, ki mit tervez pontosan. Biztos én is fogok zenélgetni, Dóri és Ákos pedig eleve zenészek, ott van nekik a Nunki Bay Starship. Andrisnak és Flórának meg a Blue Tips. Éva pedig színpadra született, szóval biztos vele is találkozni lehet majd.

Andris: Az most nem annyira aktív, néha próbálunk és írunk számokat, koncertek viszont nincsenek. Lehet, hogy ha több időnk lesz, újra életre keltjük, de egy új projekt sincs kizárva. Májusig viszont még szeretném a Ricsárdgírt kiélvezni, utána pedig azt, hogy végre lesz egy szabad nyaram.

Dani: Végre fizethetsz a jegyért, ha el akarsz menni egy fesztiválra!

Mekkora esélyt adtok arra, hogy mondjuk öt éven belül mégiscsak összeálltok?

Dani: Semmit. Biztos rettentően hiányozni fog, ahogy telik az idő, én szerintem minimum havonta egyszer meg fogok őrülni emiatt.

Nagyon szerettem ezzel foglalkozni, biztosan óriási ürességet érzek majd utána, de nem szabad megerőszakolni ezt a projektet. A zenekartagoknak mondtam, hogy aki szenved amiatt, hogy nincs a Gír, valahogy kösse le magát máshogy, mert ebbe biztos, hogy kicsit bele lehet őrülni.

A kapcsolat persze ezután is meg fog maradni köztünk, talán zenélni is összejárunk majd, de Ricsárdgír dalokat már nem játszunk. Arra ott volt az elmúlt 12 év, amit maximálisan ki is használtunk.

Andris: Az mondjuk felmerült, hogy Dani helyére keresünk valaki mást. Szabó Benedek, Henri Gonzo és Czeglédi Szasza jött eddig szóba, mert ők tudnak gitározni és énekelni is.

Laci: Illetve a Bon Bon énekese, de neki sajnos nem tudjuk a nevét. Hozzászólásokban jöhetnek még ötletek!

Dani, elmennél egy Ricsárdgír koncertre, ahol nem te énekelsz?

Dani: Mivel azt gyanítom, abban a Gírben csak Andris lenne benne, és egyedül játszana, akkor mindenképpen megnézném. Arra még jegyet is vennék, sőt, mivel szeretem Andrist, megvenném az összes jegyet, hogy senki más ne lássa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Király kicsit meztelen, de mi így szeretjük – A harmadik rész után derül csak ki igazán, milyen sokat vállal a Zámbó Jimmy-sorozat
A Királyt nem csak azoknak ajánljuk, akik rajongtak a legendás énekesért. Sőt talán nekik kevésbé. Kritika.

Link másolása

Mindenki gondoljon vissza, mi volt a leggyakoribb mondat, amit életében Zámbó Jimmyről hallott. (Ha éppen nem ő maga mondta róla.)

„Bevallom, a zenéi nekem nem tartoznak a kimondott kedvenceim közé, de azt el kell ismerni, hogy volt hangja!”

Ismerős? Persze, hogy az, nem csoda, hogy az RTL saját készítésű életrajzi sorozatában is kimondatják ezt az alkotók a Király rejtélyes halálesetével foglalkozó nyomozóval. Ráadásul rögtön az első részben.

Mert A Király már az első epizódban 2001 januárjára, a végzetes napra ugrik, miután bemutatta a legelső próbálkozásokat a füstös kocsmákban és az eggyel feljebb lépést a testvére által üzemeltetett Casanova bárban. Az időugrások nem zavaróak, sőt a további részekben kifejezetten mélyebb értelmet nyernek, mintegy kirakósdarabokként szolgálva egy amúgy nem túl bonyolult, de mindenképpen érdekes puzzle-höz.

Azt hiszem, viszonylag átlagosnak mondható utat jártam be, miután megtudtam, hogy a kertévés óriás sorozatot tervez készíteni Zámbó Jimmy életéről. Nem tagadom, először felröhögtem, aztán megláttam, hogy Nagy Ervin lesz a címszereplő, és felszaladt a szemöldököm. Bizonytalanság lett úrrá rajtam, nem tudtam, hogy az amúgy remek produkciókban és darabokban játszó színész eljutott az anyacsatornán „már minden szart eljátszik”-kategóriába, vagy épp „tud valamit” a forgatókönyvet és a terveket ismerve, és nagy durranásra készülnek. Aztán jöttek a hírek a Zámbó-család reakcióiról, innentől pedig érdekessé vált a dolog. Majd megérkeztek az első vélemények a szűk szakmai körből, amik meglepő szuperlatívuszokban nyilatkoztak a produkcióról. Az is árulkodó volt, hogy az RTL saját, fizetős streamingplatfromján jelentkezik a sorozattal. (Még ha az első részt tévében is vetítették, az RTL Most-ból RTL Plusz-szá avanzsált felület pedig egy hónapig ingyenes, így lehet ráfűződni többek között a Király történetére is.)

Kell nekünk Jimmy-sorozat? – merült fel sokakban a kérdés Magyarország talán valaha volt legmegosztóbb énekese kapcsán. És most, hogy már több rész is elérhető a produkcióból, a válasz részemről egy elég határozott igen. Egyfelől szerintem nagyon is kellenek a valós eseményeket fikcióval keverő, egyben a korszakot remekül bemutató produkciók (RIP Besúgó...), másrészt pedig az a bátorság és kreatív energia, amit nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg csak a streaming platformok biztosítanak az alkotóknak. Ez esetben:

hozzányúlnak a Jimmy-legendához, utánajárnak, kattognak a fogaskerekeik, a kapott anyagot csavarják, dobálják, formálják – mindezt olyan merészen, hogy simán hozzák az eddig etalonnak számító HBO-s Társas játék, Terápia, Aranyélet vagy a jobb sorsra érdemes Besúgó színvonalát.

És hát nem király már az alapsztori is? Budapest Csikágó negyedéből kiskocsmákba, kiskocsmákból nagy bárokba, bárokból Sportcsarnokokba – a vadkapitalizmus kitörésének kétes ügyeivel, kis- és nagyobbstílű maffiózóival és persze a máig rejtélyes (vagy annak beállított) halállal terhelve. Mindezt soha nem ellenőrizhető nagy sztorikkal, egy legendásan sajátos arcberendezéssel és egy híresen (legyünk finomak) „egyedi” családdal színezve. A Zomborácz Virág által vezetett írói stáb munkáját elnézve ma már inkább vagyok úgy vele, hogy miért csak most jutott eszükbe ezt a történetet képernyőre vinni.

De megtették, és nem is lehetnénk hálásabbak. A Jimmy-sorozat első három része nagyjából minden szinten hozza az egyenletesen magas színvonalat. A forgatókönyvnek köszönhetően

úgy íródik át a mindenki által ismertnek hitt Zámbó Jimmy-kép, hogy a hardcore rajongók számára alapvetően nem sérül a legenda státusza sem.

Csak épp erről a Királyról is kiderül, hogy néha meztelen: egy esendő kisember, aki úgy él a családjáért, hogy ha úgy tartja kedve, azért alapít egy újabbat. Ennek megmutatására pedig nem is találhattak volna jobb színészt az Aranyélet aranyifjújaként berobbanó Olasz Renátónál, aki 30 éves korára meg is kapta élete nagy felnőtt szerepét. Külön trükkös volt a készítőktől, hogy a végsőkig Nagy Ervinnel reklámozták a sorozatot, majd az első részekben Olasszal vitették el a showt. Irtó izgalmas kérdés, hogy hogyan és mikor váltanak majd az idősebb színészre, akit eddig csak néhány másodpercig láthattunk félig kitakarva, egy kórházi ágyon feküdve a 2001-es jelentben.

A főszereplő mellett telitalálatnak tűnik a nyáron A játszmában már nagyot alakító Staub Viktória, aki legalább annyira érett, dinamikus női karaktert alakít Olasz Renátó oldalán, mint tette azt Kulka János mellett. A színészi gárdából személyes kedvencem a három másik Zámbó-testvér. Valószínűleg kicsit szalad a ló a fantáziámmal, de Tihamér (Ötvös András), Árpy (Schruff Milán) és Marietta (Rainer-Micsinyei Nóra) „Imicivel” kiegészülve az én fejemben már simán kaphatnának egy sitcom-szerű spin-off sorozatot is, akár a hetedik kerületi ifjú évekkel. És ott van persze az egyik legfőbb főszereplő, aki meg sem jelenik a képernyőn: Peter Sramek, a konkurens TV2-től átcsábított sztár, aki lélegzetelállítóan (sokaknak bizonyára: szívet melengetően) adja vissza a királyi hangot.

Külön dicséret illeti a képeket: a háttér itt nem olyan hangsúlyos, mint a fentebb már említett Besúgóban volt, ahol a 80-as évek nem csak a környezet volt, de egyfajta főszerepet is játszott. Itt „csak” meg kellett oldani, hogy a néző minden pillanatban a 80-as évek egyszerre szabadabbá váló és mégis fojtóan szocialista környezetében érezze magát, ami az alkotógárdának maradéktalanul sikerült is. Ha őszinték akarunk lenni, talán még kicsit természetesebben is, mint a Besúgóban.

A sorozat egyszerre szól a sztárrá válás lehetőségeiről (és határairól) a későszocializmus Magyarországán, egy legendás énekes viselt dolgairól és magának az országnak a finoman szólva is sajátságos légköréről a nyiladozó, majd berobbanó korakapitalizmus világában. Kultúrcézárokkal (Gyabronka József príma Erdős Péter), maffiózókkal (magyar sorozat, tehát megkerülhetetlenül Anger Zsolttal), és az éjszakai élet sajátos és bohém figuráival. Egyáltalán nem lepne meg, ha valamilyen szinten a politikai élet figurái is feltűnnének a Király mellett.

Mivel a sorozat merészen nyúl Zámbó Jimmy életéhez, és sok erős állítást is tesz, talán azt sem túlzás kimondani, hogy mi, magyarok megkaptuk a saját Koronánkat a Király által. A brit opuszhoz hasonlóan itt is keveredik a valóság az írói fantáziával, itt is emberivé válik a Király, és ha Royal Familynk nincs is, a címlapokról több évtizede ismert Zámbó-család így is kellően szórakoztató tud lenni – messze nem csak Jimmy-rajongóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Elton John a 2023-as Glastonbury-n lép fel utoljára az Egyesült Királyságban
A brit búcsúkoncert nem az utolsó lesz azonban. Júliusban több európai városban is fellép még a 75 éves dalszerző.

Link másolása

Elton John bejelentette, hogy a 2023-as Glastonbury Fesztiválon lép fel utoljára az Egyesült Királyságban, írja a The Guardian. A most 75 éves zenészt június 25-én láthatják majd a Piramis Színpadon a rajongók. Ez lesz pályafutása második fellépése egy brit zenei fesztiválon.

Nem ez lesz azonban a 2018-ban indult, majd a koronavírus-járvány miatt félbeszakított búcsúturné utolsó állomása. Az angol sztár az Egyesült Államoktól idén novemberben búcsúzott el a Los Angeles-i Dodger-stadionban, a jövő évi Glastonbury után azonban még júliusban is lesznek koncertjei Európában. A honlapja alapján a két utolsó, már lekötött fellépése Stockholmban lesz július 7-én és 8-án.

A június 25-i koncert egyúttal azt is jelenti, hogy Taylor Swift szinte biztosan kihagyja jövőre a Glastonburyt. A lap szerint a jelenleg talán legnépszerűbb énekesnő már fixált fellépései miatt csak ez a dátum jöhetett volna szóba, de Elton John pénteken koncertjével ez gyakorlatilag kizárható.

A brit fesztivált jövőre június 21-25. között rendezik. A Glastonburyre még november elején egy óra alatt elkapkodták az összes jegyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Vérapó – Hogyan rúgja szét a Mikulás a gonosz rablók fenekét? Kegyetlenül!
Pat Cassey és Josh Miller írók, a norvég Tommy Wirkola rendező segítségével megálmodták a véres karácsonyi családi-akciófilm zsánerét. Ha elkap a karácsonyi stressz, nincs is jobb nézni, ahogy a Mikulás szétszed egy-két rablót, tolvajt.

Link másolása

Valószínűleg ez a film is azzal az ötlettel megtámogatva készült, hogy mi lenne, ha a Reszkessetek betörők egy 18+-os akciófilm lenne, hiszen a Macaulay Culkin nevével fémjelzett karácsonyi remeket is a Die Hard-nak köszönhetjük. Ezt a logikát követve az alkotók

összegyúrták a két filmet, vettek egy csipet karácsonyi varázslatot és megalkották a Vérapót.

Aki kíváncsi, mi történne, ha Kevin csapdái ténylegesen megesnének Marv-val és Harry-vel, azok imádni fogják a filmet.

Főszereplőnk a Mikulás. Mármint az igazi Télapó, akit David Harbour alakít egyszerre szerethetően és tekintélyt parancsolóan. Északi viking háttértörténetet kapott az öreg Mikulás, és ez nagyon jól áll neki. Nem gondoltam volna, hogy 2022-ben egy pirosruhás öregúrnak fogok drukkolni véres karácsonyi trancsír közepette.

David Harbour szerintem hozza John McClane átlagát, mind véres ruha, mind rosszfiúgyilkolászás szinten.

Az akció jól követhető, ügyesen fényképezték, néha kicsit sok a kézikamera, de megbocsájtható ez a kaszkadőrtrükkök elrejtése végett. A kivégzések nagyon 18+ -osak, azt ajánlom mindenkinek, hogy még az előzetest se nézze meg senki, legyen minden elhullott rabló karácsonyi meglepetés.

A többi szereplő eltörpül Miki mellett, de azért akadnak emlékezetes szereplők is a túszok között.

Akik egy szörnyen diszfunkcionális család, köztük van Leah Brady, a család egyetlen rendes tagja, Trudy, illetve az ő éppen válófélben lévő édesapja, a Boys-ból ismert Alex Hassell, valamint édesanyja Alexis Louder.

Ők a család legnormálisabb tagjai, a többiek büntetendően klisék: elkényeztetett, tenyérbe mászó tini unokatestvér, irritáló, alkoholista nagynéni és az aranyásó, idióta barátja, valamint család leggonoszabb tagja a Beverly D'Angelo által alakított nagymama. Az ő biztonságukért kellene izgulnunk, de

igazából csak Télapó és Trudy van a rendes karakterek listáján, mindenki más feláldozható a forgatókönyv oltárán és mennek az elhullathatók listájára.

Emelem a kalapom, mert ugyan kitalálható a legtöbb csavar és halál, az alkotók bátran nyúlnak az erőszakhoz – a mellékszereplők kárára.

A rendezés ügyes, Tommy Wirkola már a Náci zombikkal és a meglepően szórakoztató 2013-as Boszorkányvadászokkal bebizonyította, hogy viszonylag kis költségvetésből is tud ütős, véres és szerethető filmet készíteni. Itt sem teszi másként, nem gondolom, hogy nagy volt a film költségvetése,

az effektek közepesek, az akciójelenetek nem grandiózusok, de mégis összeállt egy komplex moziélménnyé.

Persze ha nagyon szeretnék kukacoskodni, a forgatókönyv több sebből is vérzik: a felénél kicsit leül a film, az amúgy elég jó ritmust megtörik nem kevés szenvedéssel, ami 5-10 felesleges perccet jelent a játékidőből.

Azonban később mindenért kárpótolnak egy olyan akciójelenettel, ami után minden John Wick- és John McClane-rajongó megnyalja mind a tíz ujját.

Talán a film legvégét is rövidíthették volna, egy stabil 90 perces játékidőben is bosszút állhatna a Mikulás.

John Leguizamo talán a Spawn, az Ivadék óta nem volt ennyire szórakoztatóan ripacs főgenyó, valamint az egész rabló kompániája imádnivaló.

Egy piti tolvaj karaktere emlékezetesebben van megírva, mint a túszok összesen.

A rablók közül mindig pontosan tudjuk, melyiket teszi épp el válogatott módszerekkel láb alól Miki. Ebből is látszik, hogy a film nem veszi túl komolyan magát és ez nagyon jól áll neki. Rengeteg az utalás, főleg Reszkessetek betörők és a Drágán add az életedre, illetve, ha már karácsonyi film: Beverly D'Angelo miatt akarva-akaratlanul is eszembe jutott a Karácsonyi vakáció is.

Nem mondanám gyermekbarát filmnek a Vérapót, mert kimondottan véres és szabadszájú, de mégis zsánereként a családi film jutott eszembe,

mert mindennek ellenére tele van szívvel, karácsonyi varázslattal és szeretettel. Ki szeretném emelni a magyar szinkront, és nem negatív aspketusból. Speier Dávid magyar szövege nagyon illik a filmhez, rengeteg kreatív szóviccet és jó pár apuviccet is hallunk a karakterek szájából, melyek nem izzadságszagúak, hanem vicceseken bénák.

A korhatár miatt nem tudom mindenkinek ajánlani a filmet, de ha a gyermek már látta a Die Hard, vagy Schwarzenegger-filmeket a 80’-as, 90’-es évekből, akkor bátran válthatunk jegyet eme műremekre is.

Szórakoztató karácsonyi vérfürdő az egész családnak.

David Harbour szuper és nagyon remélem, hogy megtalálja a közönségét Wirkola Vérapója. Boldog Ünnepeket mindenkinek! Ho-Ho-Ho...


Link másolása
KÖVESS MINKET: