Nem az iráni atomfegyver, hanem a drónok okozzák a legnagyobb fejtörést Joe Bidennek a Közel-Keleten
A mindenkori amerikai elnökök egyik külpolitikai kulcskérdése Washington és a Közel-Kelet viszonya, mindenekelőtt Izrael és az arab államok törékeny egyensúlyának fenntartása. Joe Biden nyolc éves alelnöksége alatt volt alkalma e térséget alaposan megismerni, de az elmúlt négy év alatt a Közel-Kelet helyzete és erőviszonyai is megváltoztak.
A New York Times véleménycikke felhívja a figyelmet arra, hogy a megválasztott elnöknek ennek megértéséhez vissza kell mennie egészen 2019. szeptember 14-ig, amikor
a hajnali órákban az iráni légierő 20 drónja és precíziósan irányított cirkáló rakétái támadást intéztek a szaúd-arábiai Abkaik olajkutjai és finomítói ellen, óriási károkat okozva a királyság legnagyobb olajlétesítményeiben, amelyeken keresztül megy a szaúdi olajexport 50%-a.
A támadással kiesett napi 5,7 millió hordó kőolaj a világpiacról – a világ termelésének több mint öt százaléka, Szaúd-Arábia exportjának fele -, ami hordóban mérve a valaha volt legnagyobb termelési sokk. Ráadásul mindez akkor történt, amikor az exportot bonyolító Saudi Aramco belépni készült a nemzetközi tőzsdepiacra.
Ez azonban az akciónak csupán a gazdasági vetülete. Legalább ennyire nyugtalanító volt, hogy
az iráni drónok és cirkáló rakéták olyan alacsonyan és olyan észrevétlenül közelítették meg célpontjukat, hogy sem a szaúdi, sem az amerikai radarok nem észlelték időben felszállásukat, és így nem tudták a támadást sem megakadályozni. Még az izraeli katonai elemzőket is meglepte az iráni harci kapacitás, amellyel végrehajtották a „Közel-Kelet Pearl Harborját”.
Az amerikai válasz pedig késett. Donald Trump elnök nem rendelt el válaszcsapást Irán ellen, csupán hetekkel később, október 11-én küldött Szaúd-Arábiában 3000 katonát és néhány rakétaelhárító egységet a következő kommentás kíséretében: „Szaúd-Arábia, kérésemre, beleegyezett abba, hogy fizetnek mindenért, amit teszünk. Ez először történik meg.”
