KULT
A Rovatból

Nagyobb, hosszabb és még jobb – A Dűne: Második rész lepipálja az elsőt, és utat mutat a blockbustereknek

Az év egyik legnagyobb filmes eseménye nem okoz csalódást, arra azonban készüljünk fel lelkileg, hogy olyasmit látunk, amihez nem vagyunk hozzászokva egy sok száz millió dolláros hollywoodi filmtől: történetet, karaktereket és lehengerlő atmoszférát.

Link másolása

Már egy ideje kering a filmvilágban, hogy Christopher Nolan mellett Denis Villeneuve lehet a hollywoodi blockbusterek megmentője, esetükben ugyanis a 100-200 millió dollárból kreált nagyszabású és valóban lehengerlő látványvilág mellé szellemiség, mélység, mondanivaló, jól megírt karakterek, vagyis kiváló forgatókönyvek is társulnak. A kanadai Villeneuve a Fogságbannal (2013), az Ellenséggel (2013) és a Sicario: A bérgyilkossal (2015) csodás hármas belépőt prezentált az álomgyárba, majd amikor már özönlöttek hozzá a nagyobb pénzek, rákanyarodott a sci-fi műfajára.

A 2016-os és csodás Érkezéssel a Legjobb film Oscar-kategóriájába is bekukkantott, majd húzott egy olyan merészet, amit nem sokan vállaltak volna be: megpróbált méltó folytatást készíteni Ridley Scott klasszikus, 1982-es Szárnyas fejvadászához.

Szerencsére sokadszorra sem hazudtolta meg önmagát: a főként Magyarországon forgatott Szárnyas fejvadász 2049 a 2017-es év egyik legjobb filmje lett. Hova tovább innen még? – kérdeztük akkor jogosan, de Villeneuve mindig képes meglepni az embert, és bejelentette, hogy újabb mozgóképes adaptációt készít Frank Herbert klasszikus sci-firegényéből, a Dűnéből. A könyvből, amely kifogott sok-sok rendezőn, produceren és stúdión, amit már régóta terveztek megfilmesíteni, és először végül David Lynch-nek sikerült 1984-ben – nem mondhatni, hogy sokak megelégedésére. A 2000-es sorozatverzióról pedig ne is beszéljünk!

Villeneuve azonban belevágott, és a Szárnyas fejvadász 2049 után ezt a projektet is elhozta hozzánk. Ráadásul mindjárt két epizódot jelentettek be, hiszen a regény összetett és bő cselekményét képtelenek lettek volna egy filmbe beleszuszakolni. Az első Dűne bemutatóját végül 2021 őszén tartották, vagyis abban az időben, amikor az emberiség éppen próbált feleszmélni a Covidból, a mozik csak néhány hónapja nyitottak ki újra, a nézők pedig csak nagyon lassan szivárogtak vissza a vásznak elé. Ráadásul a Warner stúdió akkori stratégiája szerint a filmjeiket egyszerre mutatták be a mozikban és a streamingfelületükön, ezzel szintén nem segítve a filmszínházak fellendülését. Na, ebben az ellenséges környezetben sikerült a Dűnének akkor összeszedni kb. 433 millió dollárt, majd a 2022-es Oscar-díjátadón hat darab díjat és további négy jelölést, köztük a Legjobb film kategóriájában is.

És mivel a Második rész elkészítését az első fogadtatásától tették függővé, így néhány héttel a 2021-es premier után jött a bejelentés: elkészül a folytatást is!

Ez már csak azért is volt jó hír, mivel az első filmnek nincs vége, nagyjából kettévágták a cselekményt, és igen szomorú lett volna, ha lezárás nélkül marad ez a fantasztikus és sokrétű történet.

A színészek 2023-as sztrájkja miatti néhány hónapos csúszás után azonban végre megérkezett az Arrakis bolygó történetének újabb fejezete, amelyben Paul (Timothée Chalamet) és Jessica (Rebecca Ferguson) a Harkonnenek aljas támadását túlélve már az őslakos fremeneknél vannak, és próbálnak beilleszkedni közéjük. Utóbbi tisztelendő anyaként, előbbi messiásként. Chanival (Zendaya), Stilgarral (Javier Bardem) és a többiekkel együtt forralnak bosszút a Harkonnen-ház ellen, és kisebb terrorcselekményekkel (a fűszerkitermelő egységek megtámadásával) gyengítik folyamatosan az elnyomóikat. Ehhez azonban Shaddam császárnak (Christopher Walken) is lesz egy-két szava…

Az első Dűne sem volt éppen egy rövidke alkotás, Villeneuve azonban még hosszabbra hangszerelte a folytatást, erre azonban megvolt minden oka. A Második rész ugyanis rengeteg karaktert mozgat, és közülük többnek van belső utazása is.

Paul, Jessica, Chani és a Harkonnenek (köztük is Stellan Skarsgård bárója és Dave Bautista Rabbanja mellett egy új karakter, az Austin Butler által életre keltett pszichopata Feyd-Rautha) is elegendő időt kapnak arra, hogy többek legyenek szimplán felskiccelt sakkbábuknál egy készülődő háború terepén. Talán csak a császár és a lánya, Irulan hercegnő (Florence Pugh) kapnak kevesebb feltűnési lehetőséget és megfelelő kibontást.

Az író-rendező ettől függetlenül ezúttal is hozta azt, amit megszokhattunk tőle, és amiért a jelenlegi hollywoodi rendezők egyik legjobbjaként tartjuk számon: a kifogástalan és ránk telepedően súlyos atmoszférát, a parádésan megkomponált és több mint látványos akciójeleneteket, valamint a motivált, árnyalt, szerethető, gyűlölhető, hús-vér karaktereket.

Sőt, olyan mozzanatok is akadnak itt, amelyek hiányoztak az eddigi megfilmesítésekből, sőt, akár az eredeti regényből is. Bekerült például a fremenek közötti széthúzás is a profécia és a messiás eljövetelének elfogadásával kapcsolatban, itt épp a hívő Stilgar és a kétkedő Chani testesítik meg a két végletet, utóbbi pedig sokkal erősebb, elszántabb és konokabb karakter itt, mint ahogy eddig láthattuk, s a Paullal való szerelmi kapcsolata is jóval összetettebb.

Az akciókra sem lesz panaszunk, Villeneuve ugyanis ügyes arányérzékkel veti be a megfelelő időben a sivatagi csinnadrattákat, egyedül talán amiatt lehet egy kis hiányérzetünk, hogy a végső csata talán túl gyorsan zajlik le, amíg viszont tart, bizton leviszi a fejünket.

Ráadásul kapunk utána egy parádés párbajt. Ehhez pedig megfelelően asszisztálnak Greig Fraser fantaszikus képei és Hans Zimmer újabb filmzenei mesterműve.

Azt azonban le kell szögezni, hogy a Dűne története itt nem ér véget, ezt már a mostanában egyre több hírben felbukkanó Villeneuve is alátámasztotta valamennyire azzal a nyilatkozatával, miszerint szívesen leforgatna egy harmadik filmet is A Dűne messiásából, amire vélhetően sor is fog kerülni, vagyis senki ne gondolja, hogy a Második részben minden szálat elvarrnak, és minden a helyére kerül. Így viszont létrejöhet egy trilógia, vagyis a Dűne: Második rész egyfajta A Birodalom visszavágként is funkcionál.

Fontos, hogy készüljenek ilyen, a közönséget nem hülyének néző, okos, súlyos (noha a PG-13-as korhatár-besorolás miatti vértelenség azért egy kicsit fájó egy ilyen durva sztoriban) és a tipikus hollywoodi blockbusterek kereteit kitágító alkotások, ne féljünk hát elmerülni benne!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: