KULT
A Rovatból

A közlekedési káosz se tudta elrontani a nyár legjobb 10 napját – Ilyen volt az idei Művészetek Völgye

A gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki találhatott magának szimpatikus programot, eső szinte egyáltalán nem volt, az élet pedig most sem állt meg az utolsó koncertek végén. Szubjektív beszámoló.


„A kalkuttai vasútállomáson nincs ilyen káosz, b*zdmeg!” – kaptam el egy elejtett mondatot Taliándörögdön a már eleve tömött Csigabuszról való leszálláskor, miközben ugyanerre a járműre legalább százan, ha nem többen próbálták felverekedni magukat a megállóban. Ekkor már majdnem másfél órája véget ért az Analog Balaton koncertje a Lőtéren, de továbbra is óriási tömeg várta, hogy valahogy visszajusson Kapolcsra.

A fentihez hasonló jelenetek az idei Művészetek Völgye legneuralgikusabb pontját jelentették, amiről azzal együtt is beszélni kell, hogy ezen kívül amúgy szinte kizárólag pozitív élményeim voltak. Szóval essünk túl rajta inkább az elején.

A Csigabusz-helyzet néhány éve kezdett drasztikusan romlani, a látogatottság növekedésével párhuzamosan. A probléma két részből állt össze: a buszok nem tudták tartani a menetrendet az állandó kapolcsi dugók miatt, emellett pedig a negyedórás követési távolság és a nem csuklós járművek az utaslemaradásokat is rendszeressé tették.

Idén a dugóba beragadást azzal próbálták kivédeni, hogy a Taliándörögdre közlekedő buszok végállomását áthelyezték a 77-es főúttól 500 méterrel feljebb, így ennyi plusz gyaloglást kellett beiktatni minden alkalommal, ha Kapolcs központját akarták elérni a Dörögdről érkező fesztiválozók, vagy fordítva. Ez ugyanakkor végső soron megérte, mert a menetrendet kevés kivételtől eltekintve még csúcsidőben is tartani tudták a buszok.

Az utaslemaradások viszont továbbra is rendszeresek voltak, nemhogy az esti koncertek idején, de már délután 5 körül is előfordult, hogy csak a második, sőt akár a harmadik buszra lehetett felférni. Az ideális megoldás a buszok minimum 10, de inkább 5 percre sűrítése volna csúcsidőben, vagy ha ez nem opció, mert mondjuk nincs elég sofőr, akkor a folyamatos közlekedtetésük, a végállomásokon való várakozás nélkül.

Az útvonal rövidítése emellett elvágta egymástól Taliándörögdöt és Vigántpetendet, érzékeny csapást mérve a két szélső Völgyfalu közötti élő kapcsolatra (Petendet most csak a másik, Monostorapátiból induló járattal lehetett elérni). Pedig fontos lenne, hogy legalább a dörögdi buszok egy része, mondjuk minden harmadik elmenjen odáig, mert az extra gyaloglás és az átszállási kényszer biztosan sokak kedvét vette el attól, hogy részt vegyenek az ottani programokon.

A fentiek miatti bosszankodást részben persze enyhítette a jól megszokott népdaléneklős bulihangulat, a másik oldalon viszont ott voltak az olyan szituációk is, mint amikor egy apuka ordítva kérte, hogy a mögötte állók ne préseljék őt a rajta lévő kisgyerekével az éppen ajtót nyitott busz felé. És akkor a babakocsival utazni próbálókat még nem is említettük.

A buszokat leszámítva viszont sokkal kevésbé volt jellemző a tömegnyomor idén, szinte minden előadót sikerült megfelelő befogadóképességű helyszínre tenni, ami tavaly (és pláne 2-3 évvel ezelőtt) még közel sem volt így.

Azért most is akadt néhány kivétel, például a Pál Utcai Fiúk és a Góbé teljesen megtöltötte a Petőfi Udvart, Дeva pedig a Kocsor Házat, olyannal viszont nem találkoztam, hogy százak ragadjanak kint. Sőt, a Panoráma Színpadnál és a Lőtéren több esetben is kifejezetten szellős volt a nézőtér, vagyis itt akad még mozgástér az ide-oda pakolászásban.

Az ugyanakkor vitathatatlan, hogy a Völgyben működik az előadók szamárlétrája, és ha valaki elég népszerű, akár néhány év alatt is eljuthat egy kis udvartól egészen a Panorámáig. Ez történt például a Platon Karataevvel, akik idén először voltak nagyszínpadosak, de 3 éve még a Carson Coma és a Csaknekedkislány is az akkori pár száz fős befogadóképességű Hangfoglaló Udvarban játszott, most pedig rájuk gyűlt össze az egyik legnagyobb tömeg a Panoráma Színpad összes fellépője közül.

Fotó: Mudrák Balázs

Fotó: Kriza Marci

A Cirque du Tókert irányvonala is előnyére változott: a kezdetekhez képest, amikor a nevéhez hűen még egy valódi cirkuszi sátrat állítottak fel itt jórészt ehhez passzoló produkciókkal, most már egy rendes nagyszínpad került ide, ezzel a kapolcsi Panoráma és a dörögdi Lőtér mellett Vigántpetend is kapott egy nagy zenei helyszínt. Voltak persze más műfajú előadások is, de ez jelentős részben afféle „öregfiúk-színpadként” funkcionált ültetett nézőtérrel, ahol olyan legendák léptek fel a 10 nap során, mint Zorán, Kern András, Dés László és Bródy János. Így az idősebb korosztály is bőven találhatott olyan programot, amihez kapcsolódni tudott.

A petendi felhozatal amúgy is évről évre erősebb, idén már egyértelműen azt éreztem, hogy ha csak az itteni helyszínekből állna a fesztivál, akkor is el tudnám tölteni a 10 napot egyetlen perc unatkozás nélkül. A rengeteg alternatíva, illetve a Taliándörögdről való nehézkes megközelíthetőség miatt azonban elég sok itteni programot ki kellett hagynom, ami egyébként érdekelt volna: a Hobo Klubba idén egyszer se jutottam el, és a Cirque du Tókertbe, a Petendi Pajtába, illetve a POKET Udvarba is csak 1-1 alkalommal sikerült.

Nagy örömömre idén egy év kihagyás után visszatért a Völgyimpró, aminek keretében a Blue Spot zenekar minden kora délután más meghívott vendéggel zenélt együtt a Kenderkertben. Ezek az alkalmak ráadásul erősen eltérőek voltak, a repertoár és a hangszerelés is mindig az adott vendég habitusához igazodott. Akadt olyan, aki csak ment a zenekar után, más viszont – például Vecsei H. Miklós – az első percben magához ragadta az irányítást, és még a hangnemet is előre megadta.

A koncepció részeként mindenkivel előadtak legalább egy Cseh Tamás-dalt is, ennek köszönhetően egészen egyéni újraértelmezések születtek a fesztivál történetétől elválaszthatatlan, legendás szerzeményekből. Számomra ez volt az idei Völgy legjobb hivatalos programja, nagyon remélem, hogy jövőre is megmarad, mert igazán hiánypótló színfolt.

Délutáni rutinom része lett az Egyszülős Központ által szervezett meseolvasás is, aminek keretében mindennap más fellépő osztott meg egy szívéhez közel álló történetet a jórészt – de azért nem kizárólag – gyerekekből és szüleikből álló közönséggel a Pajta-Mozgó színpadon. Hallhattuk például Varga Livius, Lackfi János, Varró Dániel, Gryllus Vilmos és Leskovics Gábor kedvenc meséjét, a végén pedig a gyerekekkel közösen mindenki elkezdte írni egy új történetet vázlatát, amit aztán a sátorba látogatók másnapra befejeztek.

Dobogós a programok között az idén másodjára megrendezett Zenélő Busz is, amelyen most is minden nap más előadó játszott szűk fél órát teljesen akusztikusan, miközben a farmotoros retró Ikarus végiggurult a Völgy három településén, majd visszatért a Lőtérre, a Közlekedési Múzeum kitelepüléséhez. Bár a jegyszerzéshez szükséges bő másfél órás sorbanállást (vagyis ülést) csak egyszer vállaltam be, ez is a 10 nap egyik legkülönlegesebb élménye volt.

A fesztivál legjobb nem hivatalos programját pedig szokás szerint az éjjeli – többször is már világosban befejeződő – örömzenélések jelentették. Ezek idén kisebb részben a kapolcsi Királykő Kocsma teraszára, nagyobb részben pedig a dörögdi Lőke Kúria kertjébe, a tábortűz köré koncentrálódtak. Erről nem tudok sokkal többet írni, aki már részt vett ilyenen, pontosan képben van az utánozhatatlan hangulattal, a többieknek pedig csak ajánlani tudom: koncertek és minden más ide vagy oda, enélkül nem lenne ugyanaz a Völgy.

Fotó: Kalinovszki Dezső

Fotó: Kalinovszki Dezső

Szerencsére az időjárásra sem lehetett panasz idén, hacsak a napok többségén uralkodó kánikulát nem tekintjük annak, de ez még mindig sokkal jobb forgatókönyv annál, mintha esős-nyirkos idő lett volna. Eső szinte egyáltalán nem volt, talán két délutánon szemerkélt maximum egy órán keresztül.

Ez volt a tizenkettedik Művészetek Völgye, amelyen részt vettem, és a kilencedik, amikor végig, de egy pillanatát se untam. Bár soknak tűnhet a 10 nap, ha épp benne vagy, teljesen másképp telik az idő, és mire kettőt pislogsz, már véget is ér. És bár ezeket a sorokat már az Ördögkatlanon írom, amely hasonlóan közel áll hozzám, kicsit már most is várom a jövő évit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Perzselő érzelmek és látványos táncok: jön a Duna Művészegyüttes új előadása
A Szerelemkert című előadás a szerelem különböző formáit mutatja be néptánccal, egy látványos és érzelemdús estét ígérve a Nemzeti Táncszínházban.


Ha szereted a táncot, a színpadi varázslatot és az érzelmek sodró erejét, akkor van egy program, amit semmiképpen ne hagyj ki! Október 3-án a Nemzeti Táncszínház színpadán debütál a Duna Művészegyüttes legújabb produkciója, a „Szerelemkert”, amely a szerelem színes világát tárja elénk, mindezt a néptánc varázslatos formanyelvén. Ez az előadás nemcsak a romantikáról szól – sokkal mélyebb, összetettebb és univerzálisabb. A szerelem ugyanis nem csak két ember között létezhet. Lehet az a művészet, a hagyomány, a néptánc, vagy akár az élet iránt érzett rajongás is.

Miről szól a Szerelemkert?

Az előadás központi témája a szerelem, de messze túlmutat a megszokott kereteken. Juhász Zsolt, az együttes művészeti vezetője és a válogatás műsor megálmodója szerint a szerelem az életünk meghatározó része, egy olyan érzés, ami fiatalságunktól időskorunkig végigkísér minket. A „Szerelemkert” nem csak a férfi és nő közötti szerelmet mutatja meg, hanem azt az érzelmet is, amit az előadók és alkotók a néptánc és a hagyományok iránt éreznek. Ez a tisztelet és szeretet minden mozdulatban, minden koreográfiában megjelenik. A táncok, amelyeket láthatsz majd, régi, nagynevű koreográfusok művei, akiket már régóta nem láthattunk színpadon – most új köntösben térnek vissza, izgalmas, friss értelmezésben.

Klasszikus koreográfiák újragondolva

A „Szerelemkert” nem pusztán egy válogatás korábbi sikerművekből. Az előadás célja, hogy új fényben mutassa meg a régi koreográfiákat, és olyan látványvilággal, új interpretációval tárja a nézők elé, ami frissességet és kortárs érzetet visz a produkcióba. A koreográfiák mind a szerelem különböző formáit és megélését mutatják be, ugyanakkor tükrözik az alkotók és az előadók szenvedélyes kapcsolatát a tánchoz, valamint a néptánc iránti elkötelezettségüket.

A műsorban több nagynevű koreográfus rég nem látott művei kerülnek bemutatásra. Köztük lesz Kiss Ferenc és Mosóczi István Szerelem című koreográfiája, amely már önmagában is egy érzelmi hullámvasút, valamint Ifj. Csoóri Sándor és Szigeti Károly Botoló című alkotása. Emellett Pál Lajos és Juhász Zsolt Fehér pár, Kiss Ferenc és Mucsi János Amazonok, Kiss Ferenc és Foltin Jolán Kalitka, Vajda János és Györgyfalvay Katalin Just for you, Kiss Ferenc és Juhász Zsolt Tavasz, tavasz című darabja, valamint Lajkó Félix és Juhász Zsolt Kézfogó című koreográfiája is színpadra kerül.

Miért lesz különleges ez az előadás?

Az előadást nemcsak a válogatott koreográfiák teszik különlegessé, hanem az is, ahogyan ezek összekapcsolódnak egy egységes, tematikus produkcióvá. A látványvilág, az új jelmezek, a fények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy igazán korszerű, izgalmas művet láthasson a közönség. Az előadás egyetlen történeti szálra fűzi fel ezeket a koreográfiákat, mégpedig egy varázslatos szimbólum, a szerelem istennője, Aphrodité alakja által, akit a Junior Prima díjas Fekete Borbála énekesnő jelenít meg. Az ő csodálatos hangja és karizmája adja meg az összekötő elemet a különböző művek között, mintha maga Aphrodité vezetne minket végig a szerelem különböző állomásain.

Kinek szól?

Mindenkinek szól, aki szereti a táncot, a művészetet és a kultúrát. A „Szerelemkert” olyan produkció, ami egyesíti a hagyományt és a modern művészetet, így akár a néptánc rajongója vagy, akár csak egy szép estét töltenél el, garantáltan megtalálod benne azt, amit keresel. A szerelem mindenki számára ismerős érzés, ezért az előadás könnyen kapcsolódik a közönséghez, kortól és ízléstől függetlenül.

Jegyek és további információk

Az előadásra a jegyek már kaphatók, ide kattintva tudod megvenni őket.

A premier október 3-án 19 órakor lesz a Nemzeti Táncszínházban.Ne hagyd ki a Duna Művészegyüttes legújabb produkcióját, ahol a szerelem, a tánc és a művészet egyesül egy lélegzetelállító előadásban!

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt a magyar rap egyik legendája
Johnny Beretta, vagyis Suppah 9 éves korában kezdett rappelni. Azóta rengeteg lemezen és számban szerepelt.


Elhunyt a legendás magyar rapper, Johnny Beretta, másnéven Suppah, olvasható a hiphop.hu posztjában. A bejegyzésben nem közölték, hogy mi okozta a zenész halálát.

A posztból kiderül, hogy Suppah 9 éves kora, vagyis 1989 óta rappelt, majd rá öt évre összeállt Croa és Wherdee mellett a Back Row nevű csapat, ami később Hátshow Sorként lett országosan ismert és amibe csatlakozott Gőz is.

Egy Györemix! által szervezett koncertre hozták össze az első zenéiket, amikhez Wherdee csinálta a beateket két nappal a party előtt. Az utolsó Fila Rap Jam-et 1999-ben meg is nyerték ezzel a felállással, ami által elkészült a 'Maradjunk ennyiben' klipje, amit a zenetévéken is gyakran lehetett látni.

A hiphop.hu posztjában megemlítik, hogy a magyar rapper rengeteg lemezen és számban feltűnt. Többek között együtt dolgozott ArtosCsabával, Mc Gőzzel, TheShowCrew-val, Saiiddal, Turan Khannal, Siska Finuccsival, TKYD-val vagy épp Mikee Mykanic-kal.

Hozzáteszik: lassan tíz éve várták a hiphop rajongók, hogy megjelenjen Suppah szólóalbuma, de ez a lemez sajnos már sosem fog megérkezni.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Alföldi Róbert: Ez nagyon rossz újságírói bulvárkérdés, ne haragudj, ki kellene kérnem magamnak
Robit Molnár Ferenchez fűződő ellentmondásos viszonyáról, a színházi szekértáborokról és a nem rég elhunyt Dobray Györgyről kérdeztem, de szóba került Bese atya botránya is.


A Centrál Színház Alföldi Róbert, László Zsolt és a nemrég Kaszás Attila-díjat nyert Balla Eszterrel állította színpadra Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélybant. Robival a sajtóbemutató után beszélgettünk.

– Gratulálok, kívülről úgy láttam, hogy lubickoltál a szerepben. Molnár megosztó szerző, vannak akik szerint zseni volt, mások azt mondják, nincs igazán irodalmi értéke a műveinek. Te mit gondolsz róla?

– Ahhoz képest, hogy három Molnár Ferenc darabot is játszom, mindig zavarban vagyok vele, sosem tudom, hogy igazán mit és hogyan szeretne.

Vér professzionális, és nekem sokszor az az érzésem, hogy ez elfed mélyebb dolgokat. Vagy ettől nem tudom megmutatni, ennél a darabnál pedig különösen.

Az biztos, hogy a színházról mindent tud. Az Egy, kettő, háromba akkor írja bele, hogy kér egy pohár vizet Norrison, amikor hogyha nem inna egy korty vizet, akkor nem tudna tovább beszélni a színész. Szerintem inkább nagyszerű színházi ember, mint nagyszerű író.

– Azért tudod szeretni?

– Hosszú évek óta barátkozunk, és ez már egy nagyon nagy lépés.

– Ennek ellenére azért csak megkérdezem, hogy a Játék a kastélyban tud valamit mondani a ma emberének, tud reflektálni a mostani életünkre?

– A látszat és valósággal való játék nagyon fontos eleme a darabnak és az életnek is. Az, hogy hogyan menthető a helyzet, ha úgy alakul.

– Érdekes a darab erkölcsisége. Mert nem az a probléma, hogy mi történt…

– Hanem az van, hogy valahogy ki kell kecmeregni a rossz helyzetből. Közben pedig az életben is mindig megpróbálunk valahogy kislisszolni a kellemetlen helyzetekből.

De hibázni és botlani sajnos gyakran szoktunk, és ebben a darabban van is miért hazudni.

Többet lehet nyerni egy kis hazugsággal, mint amit vesztenénk a nagyon szigorú igazsággal.

– Te is említetted, hogy három Molnár darabban is játszol. Van Molnárnak olyan ereje, vagy stílusjegye, ami minden darabjára jellemző? Amire azt lehet mondani, hogy ettől összetéveszthetetlen?

– Nagyon nehéz feladat. Iszonyúan széles, iszonyúan nagy, és iszonyúan megkérdőjelezhetetlen szakmai tudást igényel. De közben nagyon „nonchalance” kell csinálni, nagyon lazán. Nagyon jól meg lehet benne tanulni a ritmust, a váltásokat, az időt. Egy nagyon jó mesterkurzus, ha az ember Molnárt próbál vagy játszik. De közben vigyázni kell, hogy ne csak technikai bravúr legyen.

– Az is eszembe jutott közben, hogy szívesen megnéznék egy Alföldi rendezte Molnár darabot.

– Nem fogsz. (nevet)

– Tudnál belevinni egy kis jó értelemben vett koszosságot.

– Az biztos. De zavarban vagyok tőle. Nem értem, hogy honnan kell elindulni, honnan kell felfejteni ahhoz, hogy ez valóban működjön. De sok kollégám nagyon szereti Molnárt. Az biztos, hogy valahol zseni.

– Két napja a Vígszínházban is láttalak, az évadnyitó sajtótájékoztatón. Az Egy asszony anatómiáját rendezed Wéber Katától, aminek köztudottan van filmváltozata Mundruczó Kornél rendezésében. Én mindig félek kicsit, amikor olyan darab kerül színre, aminek van híres filmváltozata, mert sok esetben azt látom, hogy tulajdonképpen a filmet próbálják színpadra állítani ahelyett, hogy az alapanyagból próbálnának kihozni valami eredetit. Te hogy közelíted meg?

– Ez egy színdarab eredetileg, azt vitték aztán Kornélék filmre. Mi viszont a darabot adjuk elő. A filmet nem is láttam, és most már nem is nézem meg amíg be nem mutatjuk.

Persze előfordulhat, hogy lesznek benne olyan dolgok, amik emlékeztetnek a filmre, de az első nagy jelenetet leszámítva nagyon más az egész, mint a film. A film nagyon a főhősnőt követi, de mi inkább az egész családot.

– Jelent bármi könnyebbséget vagy nehézséget, hogy élő kortárs szerző darabjával dolgozol? Például belenéz, beleszól?

– Nem, Wéber Kata színésznő, pontosan tudja, hogy működik a színház. az a fontos neki, hogy érvényes előadás szülessen, nincs benne semmi írói arisztokratizmus. Nagyon nyitott és együttműködő volt.

– Sokat beszélnek arról, hogy a színházi világot is mennyire megosztja a politika. Két napja a Vígszínház sajtótájékoztatóján az járt a fejemben, hogy ugyanazon a színpadon – ha nem is egy időben – de ott van mondjuk Hegedűs Géza és ifj. Vidnyánszky Attila, akiknek osztálya van a mostani SZFE-n, és ott vagy Te vagy egy Novák Eszter, akik inkább a serpenyő másik tányérjában helyezhetőek el. És felületesen szemlélve lehet úgy is nézni, hogy azt jelenti, a lövészárok be lett temetve. De mi a valóság? Béke van tényleg, vagy csak félrenézés?

– Eszünkbe se jut. Jaj és ez nagyon rossz újságírói kis bulvárkérdés, ne haragudj. Igazán ki kellene kérnem magamnak, hogy ez egyáltalán felmerülhet. Miért ezzel foglalkoznánk? Ha megvan a másik felé az emberi és a szakami tisztelet, akkor miért ezzel foglalkoznánk? Egyébként sem hiszem, hogy akár Hegedűs D. Géza, akár ifj. Vidnyánszky Attila nagyon mást gondolna a színház lényegéről, mint amit én.

Nem mi szítjuk egymás között ezt a fájdalmas és megalázó szekértáborozást. Vannak rá külön emberek. Mi mindannyian színházat, jó színházat szeretnénk csinálni.

– Az egyik legnagyobb kedvencem a rendezéseid közül az Őrült nők ketrece. Szerencsére az Átriummal történtek ellenére végül talált magának új játszóhelyet. Az előadás eleve ki-kikacsint a világra, de most szintet lépett. Bese atya botránya után az Őrült Nők Ketrece Facebook-oldala kiírta, hogy „Esküszünk, nem nálunk volt!”

– (nevet) Ezt nem láttam. (elkomolyodik) De őszintén megmondom, engem megrendített ez a történet. Nem vagyok kárörvendő, nem tudok röhögni sem rajta. Nem tudom azt mondani, hogy megérdemelte.

Ha az első reakció után elgondolkozunk, hogy ezek az emberek milyen életet élhettek, szerintem az végtelenül szomorú és nagyon megrendítő. Ennek az atyának, ennek a fiatalembernek milyen élete volt? Én beszorongok ezektől. Én a szájer történettől is beszorongtam. És persze némileg ellentmondásos a tevékenységük és a titkos életük. De az egy következő lépés, hogy vizet prédikál és bort iszik, az az emberei történet után van.

Ha ez egy normális ország lenne, ezeket a történeteket kellene filmre vinni. Ezekből a történetekből remek és hiteles történelmi filmeket lehetne forgatni. Ha most lenne egy Shakespeare, akkor a Szájer sztorit biztos megírná, mert ez egy akkora emberi történet. Hogy valaki ennyire kénytelen megtagadni magát, hazudni, bujkálni.

Arról persze lehet beszélni, hogy ezek az emberek kifizetődőbbnek tartják, ha hazudnak és csatornákon másznak le, vagy a párizsi olimpia megnyitója ellen prédikálnak, és közben orgiákra járnak. De a lényeg az mégis csak az, hogy végtelenül szerencsétlen emberek.

– Budaörsön Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabját fogod rendezni. Székely Csaba megint egy egészen más világ…

– Ez Csabának egy nagyon sikeres darabja. Tavaly Uniter-díjat nyert Romániában, ami egy nagyon nagy presztízsű díj. Most kritikus díjra van jelölve.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy én erre már akkor lecsaptam le, amikor a Csaba átküldte, hogy írtam egy darabot. Amikor még semmi nem volt. Gyönyörű darab. Gyönyörű. Igazi nagy színdarab.

– Ha valamit te akarsz megrendezni, akkor házalni kezdesz a színházaknál?

– Nem. Hála Istennek vagyok olyan viszonyban a Budaörsi Latinovits Színházzal és a Centrállal, hogy ha találok egy darabot, akkor azt elküldhetem nekik.

– Néhány hete hunyt el Dobray György. A pályád kezdete összefonódott az ő nevével, hiszen a Szerelem első vérig című filmben tűntél fel.

– Dehogy tűntem fel! A faluból kivonult Kalocsára a moziba a családom, és a szüleim így mutatták, hogy „Hopp, ott volt a Robi”. Szentesen forgattak sokat, és a szentesi gimnáziumban kerestek szereplőket. Nagy élmény volt.

– Volt szöveged is.

– Három-négy mondat. De nem tűntem fel. Viszont én jobban szeretem a dokumentumfilmjeit. A K1 és a K2 nagyon durván és nagyon fájdalmasan bemutatott egy olyan világot, amibe addig nem nagyon lehetett belelátni. Nagyon meglepő, hogy Gyuri már 83 éves volt.

Fotók: Horváth Judit, Centrál Színház

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Bántalmazott gyerekek, túlterhelt anyák és boldog NER-esek az idei ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Megmutatjuk a díjazott alkotásokat is!


Pénteken nyitott meg a 24. ARC óriásplakát kiállítás. A plakátok legnépszerűbb témája idén a családok sokszínűsége volt volt, de sokakat megihletett a NER-lovagok kiváltságos helyzete és az LMBTQ-ellenes propaganda is.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk te is a legjobb plakátokat!

A pályázók idén Család? témában formálhattak véleményt alkotásaikon. A fő téma mellett pedig szabadon választott témával is pályázhattak az alkotók.

A szervezők a pályázati téma kiírásában felhívták a figyelmet arra, hogy a család kaotikus, alakváltozó, meghatározhatatlan és megfoghatatlan közeg, ami egyszerre a legnagyobb boldogság és a legnagyobb teher:

“Házasodsz? Válsz? Terhes vagy? Apa leszel? Kutyát veszel? Megint válsz? Megint házasodsz? Feleséged gyereke a te lányod? Anyád harmadik férjénél laksz, mióta anyád újra összejött a másodikkal? A férjed előző barátnőjétől született gyerekét is te neveled? Apád a szomszédotok, és anyád új férjével jár futni?“

A plakátok közé vegyülve rögtön feltűnt, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén a legtöbb alkotás a központi témát dolgozza fel. Néhány alkotás felkavarón, mások viccesen világítanak rá, milyen sokféle családban is élhetünk.

Több plakát is rámutat arra, hogy idegeníti el egymástól a családtagokat a folyamatos kütyüzés.

Sok alkotás reflektál a családon belüli erőszak és az alkohol problémájára. Ezek közül szerintem az egyik legerősebb az a vidám gyerekrajz, amin első ránézésre hírtelen fel sem tűnik, hogy a bor is családtag.

Megrázó volt szembenézni azokkal plakátokkal is, amik - a család nélküli - állami gondozott gyerekek hányattatott sorsára hívják fel a figyelmet.

Megnézhettünk ugyanakkor szívmelengető és vicces alkotásokat is, amelyek a családi összetartásra és egymás elfogadására ösztönöznek. A focidrukker család ezzel együtt zseniálisan ábrázolja a "másság" elfogadását is.

A Család témából kiindulvasok sok pályázat hangsúlyozza azt is, hogy a fiatalok mennyi traumával és teherrel indulnak el a nagybetűs életbe. Ezeken a plakátokon is sokan magunkra ismerhetünk.

A plakátokon megjelenik milyen nehézségekbe ütközünk Magyarországon már a felnőtté válás küszöbén. A témák közt szerepel a szülni vagy nem szülni kérdéskör, de az anyaság kihívásai mellett sem mentek el a pályázók.

Ezzel szemben sok kormánykritikus alkotások foglalkozik egyes politikusok, közéleti személyiségek kiváltságos helyzetével.

Persze mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is:

1. díj: Rivasz Gergő: Haszonélvezeti jog

2. díj: Varga László: Új arisztokrata családok

3. díj: Safranek Zita: Családi örökség

Borz díj - a legkedélyborzolóbb alkotás: Gézamalac: Magyar Pétermesék

Budapest díj: Venczel Zoltán: Megváltoztak a dolgok

Újbuda díj: Vermes Zita: Kutyás park

A Hammer Agency különdíj: Szunyok sára: Nagyi utazik

Civil szívvel díj: Rodos Katalin, Csöngei Adrienn, Paul Dorothy: A szakma fájdalma - Így vagyunk mi, szülésznők

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 22. ARC plakátkiállítást október 9-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a Bikás parkban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: