KULT
A Rovatból

Félidőnél jár a Művészetek Völgye – ezért ne hagyd ki a második öt napot

Eddig egy csepp eső sem esett a fesztiválon, és a hátralévő időben is kánikula várható. Na meg rengeteg jobbnál jobb program.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. július 28.


Link másolása

Egy év csúszással bár, de elstartolhatott a 30. Művészetek Völgye fesztivál: július 23-án ismét élettel telt meg a három résztvevő Balaton-felvidéki falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend.

Felszabadító élmény látni, hogy ahogy ismét áramlik a tömeg a főutcán, kicsit olyan, mintha a tavalyi év csak egy rossz álom lett volna.

Igaz, szeptemberben és októberben akkor is rendeztek Völgyhétvégéket, de az 500 fős létszámkorlátozás és az éppen berobbanó második hullám árnyékában jóval kevésbé lehetett felszabadultan bulizni.

Bár most is egyre több hír szól arról, hogy a járvány még nem ért véget és a delta variáns bármikor elindíthat egy újabb hullámot, ez valahogy mégis annyira távolinak tűnik, mintha egyfajta kegyelmi állapotban lennénk.

A programokon ugyan csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni, az első hétvégén ránézésre mégsem tűnt úgy, hogy a korábbi éveknél kevesebben lennének. Több koncerten is teltházat kellett hirdetni, a falvak között közlekedő Csigabuszon ugyanúgy kialakultak a már-már szokásos tömegjelenetek.

A Panoráma Színpadon napi két nagykoncertre tombolhat a közönség, eddig olyan zenekarok kerültek már sorra, mint a Csaknekedkislány, a 30Y, az Erik Sumo Band, a Kiscsillag, az Elefánt és a Margaret Island, és ezután jön még az Anna and the Barbies, a Bagossy Brothers Company, a Bohemian Betyars, a Budapest Bár, a Szabó Balázs Bandája, illetve a Quimby Plusz-Mínusz, ahol vendégénekesek fogják helyettesíteni Kiss Tibit.

Maximális fordulatszámon pörög ezúttal is a Momentán udvar: mindennap már kora délutántól várnak mindenkit impróworkshopokkal, majd saját gyártású szappanoperájukat, az Éjjel-Nappal Momentánt szövik tovább. A titkos én mindennap a társulat egy tagját mutatja be közelebbről, a Főhősben pedig vendég lesz még Király Gábor és Borbás Marcsi.

Elefánt a Panoráma Színpadon

Főhős: Grecsó Krisztián

Hasonlóan biztos pont hosszú évek óta a Kaláka Versudvar, ahol Lackfi János vezetésével minden délután idén is dübörög a Versműhely, illetve a mindig más költőket és zenészeket felvonultató Zenés Versimpró.

Előbbinél minden alkalommal más ismert verset vagy szöveget értelmeznek újra, gyakran helyi, fesztiválos vonatkozással is gazdagítva. John Lennon Imagine-jének dallamára például ez az alternatív szöveg született 100-120 ember javaslataiból:

Most képzeld el, Kapolcs az élet / És minden egyéb semmivé lett / Pár póló, gatya, szandál - ennyi / És soha sem kell hazamenni. / Mint csigaház a csigát / Kapolcs visszavár!

Nem érdemes kihagyni a Nemzeti Filmintézet és Filmarchívum kitelepülését sem, ahol számos filmvetítés és gyerekprogram várja a kicsiket és nagyokat, de a legkülönlegesebb élményt én némafilmkoncertek adják. Ilyenkor az aktuálisan vetített hang nélküli filmet mindig élőben kíséri valaki teljesen változatos hangszerelésekkel - olykor egy szál zongorával, máskor viszont egész kamarazenekarral.

Hobo minden délután más témájú beszélgetéssel vár mindenkit a Hobológia keretében, este pedig egy-egy előadóesttel, ezúttal új helysznen, Vigántpetenden. Itt található a Vecsei Miklós által fémjelzett Poket Udvar is, ahol az irodalmi beszélgetések és felolvasások mellett néhány koncert is lesz még. Hasonlóan új helyszín a Petőfi Udvar a taliándörögdi óvoda kertjében, itt szintén az irodalomé a főszerep, különös tekintettel a Pilinszky 100 évfordulóra.

Rengeteg programot ki lehetne még emelni, de itt most legyen elég annyi, hogy a létező összes műfaj rajongói találhatnak kedvülre valót.

Szerencsére az időjárásra sem lehet panasz: eddig egy csepp eső sem esett, és ez a hétvégéig aligha fog megváltozni. De tartós lehűléstől akkor sem kell tartani, legfeljebb némi frissítő zápor elképzelhető, de attól még jobb is lesz utána.

Az árak viszont szemmel láthatóan drágultak, különösen az étkezést nehéz 1500-2000 forint alatt megúszni, szóval a visszatérő völgylátogatók számítsanak rá, hogy ezúttal valószínűleg jobban a zsebükbe kell nyúlniuk.

Szerencsére az italokat továbbra is be lehet szerezni a kisboltban, vagy éppen a kapolcsi Királykő kocsmában, amely továbbra is a koncertek utáni éjszakai bulik epicentruma, tele örömzenéléssel és régi-új ismerősökkel.

Beszélgetés Baksa-Soós Jánosról a Petőfi Udvarban

Éjjeli örömzene a kocsmateraszon

A java tehát még hátra van, sokan eleve csak a második hétvégére érkeznek, így a valamivel csendesebb hétköznapok után pénteken és szombaton alighanem ismét nagyüzem várható. Ne hagyd ki!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: