hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Mi neki adtuk volna az Oscart: az idei mezőny legmegrázóbb filmje - A metál csendje

A siket dobos története kiszámíthatatlan és megejtő, a földbe döngöl. Csodálatos film egy fájó lélek magára találásról.

Link másolása

hirdetés

Nagyon ritkán sikerül úgy filmet néznem, hogy nem tudom előre, mi lesz a sztori, most sikerült, és őrülten hálás vagyok érte. Sound of Metal, ezt a címet hallottam, és rettentően tetszett, mert nem is sejtettem, mit fogok látni, csak a líraian kemény cím húzott magához. És ilyen élmény volt végig az Amazon Prime Videon megtekinthető A metál hangja: húzott, húzott magával, egészen a végső, csendesen katartikus pillanataiig.

Koncertre készül egy páros, egy dobos és egy énekes csaj. Metál, hörgés, sikoly - akár szereti az ember a műfajt, akár nem, magával ragad a dobos tekintete, amiben már akkor ott van az elképesztő koncentráció mellett valami más is, csak ekkor még nem sejtjük, mi.

Riz Ahmed maga a nagybetűs Dobos, izmos, félmeztelen, széttetovált felsőtestével, fröcskölő izzadságával és  őserővel, a dühe szublimálásával, amivel igazi kőkemény heavy metált varázsol a fülünk-szemünk elé. A színész egyébként 6 hónapig tanult dobolni a forgatásra készülve, úgyhogy tényleg nem kispályázott.

Amúgy is alig ismerünk rá első pillanatban: hidrogénezett a haja, a mellkasára tetovált "Please Kill me" - kérlek, ölj meg - sejteti, hogy nem véletlenül választotta a kemény műfajt a karaktere, sérült művész, aki a zenében vezeti le életfeszültségét. Csak éppen meddig tudja, ez a kérdés.

Ahmed végre megkapta azt a szerepet, amit megérdemelt, komoly mellékszerepek (Éjjeli féreg) és egy kiemelkedő krimisorozat (Aznap éjjel) főszerepe után végre eljátszhatta élete eddigi legfontosabb karakterét. Kit érdekel, hogy nem kapott Oscart - amúgy méltó riválisa nyert, Anthony Hopkins, írtunk is a The Fatherről - , ha még csak 39 éves és előtte állhat egy szép karrier és az egész filmes világ, amit meghódíthat.

A brit-pakisztáni színész legközelebb már minden színész álomszerepét játssza, amiben minden benne van, amit az emberi természetről tudni kell, mert egy Shakespeare nevű fickó sok évszázaddal ezelőtt már mindent tudott is róla: Hamlet lesz egy modernizált Hamlet-filmadaptációban.

Szóval a dobos és énekesnő barátnője egy lakóautóban élnek, igazi szabad harcosok, turnéznak éppen. Csak aztán látjuk a következő koncertet, mely alatt Ruben (Ahmed) arca még fókuszáltabban riadt, majd ki is derül, miért: már alig hall. Elmegy egy fülspecialistához, aki azt mondja neki, hogy most kell visszafognia magát, mert folyamatosan romlik a hallása, és ha nem vigyáz, teljesen megsüketülhet. De Ruben végigdobolja magát a végzete felé a következő koncerten is, majd megtörténik, amit az orvos prognosztizált.

hirdetés

Hogy milyen lehet ez egy dobos számára? Ahmed ezt játssza el hibátlanul. Eleve tragédia elveszíteni egyik érzékszervünk észlelési képességét egy átlagember számára - és egy művésznek? Igen, Beethoven siketen írt zenét, amit belül hallott, de egy zenész? Innen indul Ruben karaktere, és már sejthetjük, amikor a rehabilitációs központba megérkezik, hogy nagy harc áll előtte. Szembe kell néznie a múltjával, a meg nem harcolt harcaival, meg kell tanulnia egyedül élni, a lány nélkül, és meg kell tanulnia azt, amire az élet talán nem véletlenül kényszerítette: csendben lenni. Érteni a csöndet.

Csodás utazás ez a film, egyszerre konkrét, logikus és közben mélyen érzékeny, sokrétegű, spirituális. Minden benne van, amit az életről egy fiatal, traumatizált embernek meg lehet tanulnia, és mindezt nem didaktikusan rágja a szánkba, hanem egy nagyon egyszerű történet által meséli el, úgy vezeti a főhős kezét egyik állomástól a másikig, és a nézőét is.

Külön figyelmet érdemel a hangutómunka (a film ebben a kategóriában Oscart is kapott, illetve a vágásért is): a dobos saját érzékelésének és nem hallásának állomásait, hang-szubjektívjét olykor mi is halljuk, egyértelműen azzal a céllal, hogy átéljük, milyen kirekesztő élmény lehet pl. töksiketen ácsorogni egy beszélgetős partin.

Eközben pedig elképesztő, hogy ez egy elsőfilm: Darius Marder legelső nagyjátékfilmes rendezése. Persze már róla is kiderült, hogy mit tud: ő írta a csodás Túl a fenyvesen című drámát 2012-ben. Nem baj, hogy nem siette el a dolgokat 2019-ig, amikor A metál csendje készült.

Egyszer hallottam egy megsiketült dobosról. Rémlett ez a sztori. A film története Derek Cianfrance befejezetlen dokufikciós filmjén, a Metalheaden alapul, melyben egy heavy metál duó dobos tagjának beszakad a dobhártyája, s alkalmazkodnia kell a csend világához. Itt kezdődött az akkor még forgatókönyvíró Marder és Cianfrance alkotói kapcsolata és ebből a drámai sztoriból termett a 11 évvel később elkészült A metál csendje. Tiszta szívből és drukkoló nézőként kívánok még sok közös munkát nekik.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Elegánsan szólt oda a kormánynak a Netflix a melegellenes törvénykezés miatt

Semmi hosszú közlemény, csak a szivárvány színeivel illusztrálták, mennyire sokfélék a streaming-szolgáltató nézői.

Link másolása

hirdetés

Több hazai médiacég is bírálta a melegellenes törvényt, amely összemossa a pedofíliát a homoszexualitással, és korlátozná a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és „népszersítését”. Az RTL Magyarország tiltakozott először, azt írták, hogy

"a tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban".

Azt is megjegyezték, hogy

"a tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja."

A tiltakozáshoz már csatlakozott a héten az A+E Networks UK, az AMC, az HBO és a WarnerMedia, valamint a ViacomCBS is. A vállalatok szerint a törvény súlyosan sérti a szólásszabadságot és kirekeszti a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, de ellentmond az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseinek is.

A Netflix eddig nem szólalt meg, de most egy Facebook-posztban mégis hangot adott a véleményének, szivárvány színeivel illusztrálta, mennyire sokfélék a streaming-szolgáltató nézői.

hirdetés

Ennyit tettek hozzá:

"A történetet együtt írjuk"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Sokkal kevesebb, mint egy film, de felhőtlenül szórakoztat – Sokkal több mint, testőr 2

A 2017-es Sokkal több, mint testőr teljesen felesleges, cserébe rendkívül szórakoztató folytatását hozta el nekünk Patrick Hughes rendező. Lássuk milyen lett.

Link másolása

hirdetés

Belecsapok a közepébe. Ahogy a film se nagyon foglalkozik a nézői elvárásokkal, így jómagam is eltekintek az olvasói elvárásoktól: gyorsan túlleszünk az ítéleten. Közepesen gyenge film lett címszereplőnk,

de mint agykikapcsoló akció-vígjáték teljesen működik.

Nem tudom ez azért van-e, mert jelenleg teljesen más a filmes helyzet, mint 2017-ben, vagy én vagyok jobb hangulatban, de míg az első részen maximum fel-fel kacagtam, a második rész őrült hülyeségei még egy-egy hangos nevetést is kihoztak belőlem.

Története: hát az sok nincs, ami pedig van az egyszerre klisés és elképesztően őrült. Michael Bryce (Ryan Reynolds) megpróbálja rendbe tenni testőri karrierjét, ezért orvosa tanácsára, elvonul a munkájától relaxálni, de régi ellensége/ügyfele Darius Kincaid (Samuel L. Jackson) felesége

Sonia Kinkaid belerángatja egy újabb örült kalandba.

Nem viccelek, amikor azt írom, őrült. A film forgatókönyve eredetileg nem az előző rész folytatásához készült, hanem egy különálló projekt volt, és ezt a forgatókönyvet szabták rá Patrick Hughes agymenésére. Így nem csoda, hogy az előző rész ismerete nem szükséges a mozi teljesértékű élvezetéhez.

Márpedig itt hangsúlyoznom kell, nem kritikát szándékozok írni a filmről, mivel ott teljesen megbukna. Filmként értékelhetetlen összevisszaságok és ripacskodás érthetetlen keveréke, ámde mint

hirdetés
agykikapcsoló akció-vígjáték egy szórakoztató összevisszaságokkal teli ripacskodás

lesz a végeredmény. Van egy apró nüansz a kettő között, amit csakis kizárólag egy ilyen élménybeszámolóval lehet leírni.

A folytatás jobb lett, mint az elődje. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a Ryan Reynolds-Samuel L. Jackson pároshoz hozzácsapták Salma Hayek által alakított őrült Sonia karakterét, aki ellopta a show-t. Nem vagyok benne biztos, hogy most

Sonia a hollywoodi akciófilmek karikatúrája akar-e lenni, vagy pedig tényleg komolyan gondolták a készítők,

de Salma Hayek egyszerűen kihagyhatatlan a filmből, és a legjobb pillanatok többnyire hozzá fűzhetők. Ryan Reynoldsot nem kell bemutatni. Aki eddig szerette, amit minden filmben játszott, az most is imádni fogja. Viszont, aki nem kedvelte, nem ezzel a filmmel fogja megszeretni.

Ez ugyanis Ryan Reynolds legryanreynoldsosabb szerepe, amit eddig valaha tőle filmben láttam.

Ezzel teljesen leírható, mit csinál egész film alatt: neki kellene a „felnőttet” játszania a robbanások és gyilkolás közepette, de ő csak rövid beszólásokat, fricskákat tartogat mindennek és mindenkinek. Samuel L. Jackson, pedig eldob egy két beszólást, és nagyon menő.

Ami megmenti ezt az egész katyvaszt, az a három karakter között működő kémia és humoros interakciók. Egyszerűen jó volt látni, ahogy a házaspár egymásnak esik, miközben Reynolds próbálja őket életben tartani. Röhejes, de szórakoztató. A főbb karakterek mellett említést kell tenni Antonio Banderas főgonoszáról, aki egy James Bond-főgonosz paródiája. De mindent kihoz belőle, amit az amúgy botrányos forgatókönyvvel a kezébe nyomtak.

Morgan Freemant hiába keressük a filmben, ugyanis körülbelül 5 perces szerepe van,

de lehet, hogy sokat mondtam 5 perccel. Valószínűleg a színész poszterre fotózásával több időt töltöttek a készítők, mint Mr. Freeman felvételeivel.

Az akció sajnos a negatívumokat erősíti,

ugyanis a 2010-es évekhez hűen, teljesen szétszabdalták az akciójeleneteket. Gyors vágások, felesleges több oldalról vett összevisszaság. Szerencsére kellően véres a film, így legalább a morbid humornak van esélye működni. Sokszor átcsap a fekete komédia zsánerébe, de Ryan Reynoldsszal még ez is szerethető.

Összefoglalva:

Egy hatalmas, országokon átívelő blődség,

amit főszereplői visznek a hátukon, és hurcolják át a szórakoztató filmek közé. Kimondottan közepes, totál elszállt baromság, de legalább szórakoztató, és nyáron elmegy egynek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Variety: kivonulhatnak a homofób törvények miatt a külföldi filmstúdiók Magyarországról?

A filmügyi kormánybiztos szerint a jól képzett szakemberek és az adókedvezmények fontosabbak lesznek, mint a politika.

Link másolása

hirdetés

A Variety, amely a legismertebb amerikai filmszaklapok egyike, cikket közölt arról, hogy mennyire befolyásolhatja a héten elfogadott homofób törvény azt, hogy a nagy filmstúdiók továbbra is forgatnak-e majd filmeket Magyarországon.

Mielőtt a járvány beütött volna, és a filmszakmát is elérte volna a válság százmilliárdos nagyságrendben ömlött a pénz az országba jórészt a hollywoodi produkcióknak, és a felpörgő stream-platformnak köszönhetően.

A magyar állam pedig nagyvonalúan, milliárdos adókedvezményekkel támogatta azt, hogy a nagy stúdiók és stream-szolgáltatók ide hozzák a produkcióik forgatásának legalább egy részét.

Mivel az új törvény megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítését” és megjelenítését, illetve az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása és a homoszexualitás „népszerűsítésére”, ezért könnyen lehet, hogy ez hatással lesz bizonyos stúdióknál a magyarországi forgatásokra.

A Varietynek még senki nem nyilatkozott, hogy milyen következmények lehetnek Magyarországon, a cikkebn viszont végigveszik, hogy azért nem ez az egyetlen eset, amikor nagy stúdiók kiakadtak hasonló törvénykezésen. A Disney, a Netflix, a WarnerMedia, a Sony és más stúdiók is bojkottal fenyegették meg annak idején Georgia államot a melegellenes törvényei miatt. A Netflix ennél tovább is ment, hiszen az Outer Banks forgatását el is vitte Észak-Karolina államból azután, hogy ott is homofób törvényeket fogadtak el.

hirdetés

A Variety megkérdezte a WarnerMediát, és ők ki is adtak egy közleményt, amelyben elítélik a homofóbiát, az előítéleteket és a diszkriminációt. Megkérdezték Káel Csaba filmügyi kormánybiztost is, aki a lapnak elmondta,

szerinte fontosabb lesz a politikai szempontoknál, hogy Magyarország jól képzett szakembereket, eszközöket és adókedvezményeket tud biztosítani a külföldi produkcióknak. Ő abban reménykedik, hogy nem éri semmilyen hátrány ezért a magyar filmipart.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Túrákat indítanak a Keresztanyu forgatási helyszínére, „Makkosszállásra”

A díszletfalu valójában Budakeszi határában található, ide várják a sorozat rajongóit, amíg szünetel a forgatás,

Link másolása

hirdetés

Év elején mutatkozott be Molnár Piroska főszereplésével az RTL Klubon a Keresztanyu, ami a fiktív, ukrán-magyar határon található községben, Makkosszáláson játszódó sorozat. A Keresztanyu díszlete valójában Budakeszi mellett található, a sorozat díszletét most megnyitják az érdeklődőknek.

Az IBUSZ által 2021. július 2. és augusztus 29. között szervezett túrákon a látogatók végig sétálhatnak Makkosszállás utcáin, terein, meglátogathatják a rendőrségi díszletépület közösségi terét, a fogadót, a templomot, az edzőtermet, a tűzoltóságot és az autószerelő műhelyt, bemehetnek Róza mama, Babos és a Harangozó család házába is.

Fotó: IBUSZ

A látogatókat többek között a sorozat olyan karakterei kísérik, mint Karlo és Ajtony (Sótonyi Frigyes sofőrje), akik bennfentesként minden adatot és információt megosztanak a díszletfaluról és a sorozat kulisszatitkairól – olvasható az IBUSZ oldalán.

A látogatás során találkozni lehet Molnár Piroskával (Róza mama). Gálvölgyi Jánossal (Sótonyi Frigyes), Lengyel Ferenccel (Tivadar), Kékesi Gáborral (Márk), Magyar Attilával (Oleg), Sajgál Erikával (Krisztina), Józan Lászlóval (Igor), Mihályfi Balázzsal (Lajos), Dobos Evelinnel (Petra), Rátonyi Hajnival (Elza), Dzsupin Ibolyával (Sárika), Farkas Dénessel (Bonifác) is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: