KULT
A Rovatból

Így startol el a Sziget Fesztivál 2022-ben

A Sziget, amely a legnagyobb hazai fesztivál, két év kihagyás után tér vissza. Helyszíne változatlanul a Hajógyári sziget, de idén sok változásra és izgalomra számíthattok. Itt a részletes Sziget program!

Link másolása

Hamarosan indul a Sziget, ami eddig – közel 30 év óta – évről évre menetrendszerűen érkezett, a járvány miatt azonban zsinórban két alkalommal, 2020-ban és 2021-ben is elmaradt.

Sziget 2022

„Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott mindannyiunkban, de mi most nem egyszerűen a régi életünket szeretnénk visszakapni, hanem az elmúlt időszak tapasztalataival, érzéseivel gazdagodva, ha úgy tetszik megerősödve új gondolatoknak, alkotásoknak, élményeknek szeretnénk helyet adni”

– nyilatkozta Kádár Tamás főszervező, hozzátéve: a céljuk „részese lenni egy olyan, mindenki számára építő megújulásnak, mely a Sziget sokszínű szabadságában válhat teljessé.”

A sziget 2022 ben elhozza a külföldi előadok legjobbjait

A visszatérés kapcsán rengeteg újdonsággal is készülnek a szervezők, ebben a cikkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a 28. alkalommal megrendezett fesztiválról.

A Sziget időpontja:

Idén augusztus 10. és 15. között rendezik meg a Sziget Fesztivált. A 6 napos hossz újdonság, ahogy az is, hogy nem lesz nulladik, illetve mínusz egyedik nap: már az első naptól kezdve minden helyszín teljes fordulatszámon üzemel.

Sziget Fesztivál 2022 fellépők listája:

A Nagyszínpadon több olyan headlinert láthat a közönség, akik friss lemezanyagaikat hozzák el a fesztiválra. A Kings of Leon tavaly márciusban rukkolt elő új albumával, ezzel pótolja 2020-ban elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavalyelőtt megjelent, majd Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget-látogatók kívánságlistáját.

Ezeket az új anyagokat a mostani turnékon hallhatja majd először a közönség, például a Szigeten. A Nagyszínpad fő fellépői között van még az Arctic Monkeys, akik szintén új programmal érkeznek, valamint nagy várakozás előzi meg Justin Bieber koncertjét is.

A Sziget programja idén is változatos, egy teljesen új színpaddal is készülnek

A headlinerek közt szerepel Calvin Harris és a Tame Impala is, a korábbi sávokban pedig olyan nevek szerepelnek, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi, Sam Fender és a friss Grammy-díjas Rüfüs Du Sol. A Sziget idei felhozatalának erősségét mutatja, hogy közülük más fesztiválokon többen is headlinerként szerepelnek, itt azonban nem fértek be az esti fő műsorsávba.

A Sziget magyar fellépői:

Az idei Sziget Fesztivál újdonsága az is, hogy hosszú idő után nem lesz dedikált magyar zenei színpad. Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy emiatt csökken a hazai fellépők súlya, Kádár Tamás szerint nincs erről szó, inkább csak újragondolták a szerepüket.

„Most az történik, hogy minden egyes helyszínünkön lesznek hazai nevek is a Nagyszínpadtól a legkisebb színpadokig, tehát fogalmazhatnék úgy, hogy felszámoljuk a korábban jellemző "gettósítást". Pont azzal szeretnénk nagyobb hangsúlyt adni a magyar zenének, hogy különleges, értékes és relatíve nagy számú produkciónak biztosítunk fellépési lehetőséget, keresztül-kasul a fesztiválon”

– nyilatkozta nekünk a főszervező májusban.

A fentiek szellemében a Nagyszínpadon kap idén helyet a Bagossy Brothers Company, akik alig pár év alatt váltak előbb az erdélyi, majd az egész kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb koncertzenekarává. Érkezik a “Z-generációs ikon, az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar könnyűzenei sikersztorija”, Azahriah, aki hatalmas színpadi show-t ígér, élőzenekarral készülve az első szigetes fellépésére.

A Random Trip világszinten is egyedülálló zenei projekt: határokon, generációkon, műfajokon átívelő improvizációs közösség, amely a színpadon alkotja meg a zenét, mégis sokezer ember hallgatja kiemelt koncertjein. A 2022-es Sziget Nagyszínpadán a legismertebb – így Vitáris Iván, Palya Bea, Lábas Viki – és legfrissebb frontemberek, azaz Beton.Hofi, Péterffy Lili mellett egy egész zenekart, az Analog Balatont is vendégül látnak. A Carson Coma fennállása óta először lép fel a Szigeten, rögtön a Nagyszínpadon, ami erre a koncertre egy nappalivá alakul.

A Sziget 2022 -es jegyei már kaphatók többféle variációban

A további helyszíneken olyan hazai előadókat láthat majd a közönség, mint a Csángálló, az Oláh Gipsy Beats, Krúbi, Saiid, a Platon Karataev, a Müller Péter Sziámi Andfriends, Barkóczi Noémi, a Lázár Tesók, a Fatal Error, a Ricsárdgír, a Kerekes Band, az Esti Kornél, a Lóci Játszik, vagy épp az Anna and the Barbies.

A Sziget Fesztivál 2022-es fő újdonságai - avagy mi lesz a Nagyszínpadon túl?

- dropYard a Sziget legújabb helyszíne, ami elsősorban a hip-hop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masát, vagy az izlandi Ulfur Ulfurt is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép. Dél-Afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, valamint az írül rappelő Kneecap is.

- FreeDome új néven éled újjá az alternatív zenei irányzatokat tömörítő – volt A38 – helyszín, ahol fellép majd mások mellett az Yves Tumor & Its Band, Riles, Woodkid, Beabadoobee, Caribou, Princess Nokia, Jungle és a Fontaines D.C.

- Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A színpad legjobban várt fellépői között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai Cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surmát vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boyt. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján.

A Sziget fesztoválon idén fellép Justin Bieber is

- Global Village színpadon ezúttal is felejthetetlen zenei körtúrárára van kilátás. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hardcore mantrák varázsolnak el a hét folyamán. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból, a cumbia ritmusait pedig a kolumbiai feminista trio, La Perla kelti életre.

- Samsung Colosseum újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A 3000 főt befogadó központi tánctéren belülre épített Dj pult egy gigantikus gladiátort idéz, benne pedig egymást váltják majd a Sziget ideje alatt az alternatív elektronikus műfajok legjobbjai. Az Európában már komoly hírnevet szerzett egyedi helyszínen fellépő művészek sorában ott lesz Ben Klock, Joris Voon, Sasha, Matador vagy Nina Kraviz, Kölsch és sok további DJ mellett Seth Troxler.

- TicketSwap Party Arénában fellép többek között Alan Walker, Steve Aoki, Apashe és NGHTMRE, valamint lesz egy dedikált napja az elrow-nak és a Q-Dance-nek is. A nagy népszerűségnek örvendő holland társaság a rendezvényeiken a tánczene keményebb stílusaira, főleg a Hardstyle-ra, a Hardcore-ra és a Hard Trance-re összpontosít. Az Arénában ezen a napon fellép majd a Frequencerz, Ran-D, Rebelion, Sefa, Sound Rush, Sub Zero Projec, Zatox. A Sziget zárónapján pedig az elrow vendégeként látható lesz Amadeo Picone, Claptone, Florentia, James Cole és Solardo.

A Sziget fesztivál 2022 -es fellépői közt van  Azahriah is akinek ez lesz a debütálása itt

- Tribute Színpad ami természetesen idén is kihagyhatatlan lesz. Itt a legnagyobb világsztárok slágerei előtt tisztelegnek, de a retró kedvelői is találnak saját helyszínt.

- Music Box színpad a singer-songwriter műfajért rajongóknak szól, ahol minden nap két hazai és két külföldi fellépő várja majd a fesztiválozókat.

A fellépők részletes névsorát ITT olvashatod, a színpadok napi bontását pedig ITT találod.

Sziget program - mert nem csak zene lesz:

A nem zenei programok terén is bőséges a választék: visszatér például a Nagy Utcaszínház és a Cirque du Sziget. Újra lesz színházi és tánchelyszín a megszokott helyen, a domb lábánál, nem hiányozhat a Vándor Vurstli, valamint a Sétáló utcaszínházak sem. Emellett Élőszobor Bajnoksággal is készülnek a szervezők, újra megnyitja kapuit a 2016 óta létező Sátor Határok nélkül, kitelepül a Közlekedési Múzeum, valamint lesz Szecessziós Detox is az Iparművészeti Múzeummal.

Idén is lesz Love Revolution Special, ahol minden nap 10 percben olyan előadások és rövid felszólalások színesítik az átállásokat, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre igyekeznek felhívni a figyelmet. A Sziget vendége lesz például Boyan Slat, a The Ocean Cleanup projekt holland megálmodója, aki 18 éves korában alapította a szervezetet azzal a céllal, hogy az óceánok vizét megtisztítsa a műanyag hulladéktól. Színpadra lép Franciaország egyik leghíresebb táncoslábú ikerpárja, a Les Twins, akik olyan szupersztárokkal és márkákkal dolgoztak már együtt, mint Beyoncé és Missy Elliott vagy épp Jean Paul Gaultier, a Chanel, a Gucci és a Prada.

A sziget újdonsága hogy a magyar fellépők nem egy színpadon lesznek elkülönítve

Ismét színpadon a Superar gyermekkórus, melynek tagjai már 2019-ben is elvarázsolták a közönség szívét. A Sziget által is aktívan támogatott program keretein belül képzett zenészek biztosítanak ingyenes művészeti képzést a fiatalok számára annak érdekében, hogy kulturális, vallási, nyelvi és szocioökonómiai háttértől függetlenül mindenkihez eljuthasson a zene és a zenélés pozitív hatása. A fesztivál utolsó napján a katalán Kamchàtka társulat különleges előadása várja a fesztiválozókat, akik a menekültek helyzetére igyekeznek felhívni a figyelmet.

Sziget 2022 jegyek:

Sziget napijegy ár:

- napijegyek ára naptól függően 30 és 32 ezer forint között mozog

- VIP napijegyek 57 és 59 ezer forintba kerülnek

Sziget bérletek:

- a 6 napos fesztiválbérlet jelenlegi áron 130 ezer forintba kerül

- a VIP bérlet ára pedig 202 ezer forint

3 napot 95 ezer forintért tölthetsz el a fesztiválon, VIP opcióval pedig mindez 149 ezer forint.

A sziget fellépők 2022 -es listájának részletes napi bontása

Jegyvásárláshoz kattints IDE! A szálláslehetőségekről pedig ITT találsz praktikus információkat.

Végezetül a hangulatról kedvcsinálónak. Ilyen volt a Sziget 2019-ben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk