Majka: Ha szakmai döntést kéne hozni, nem minket hívnak – megnéztük az X-Faktort

Csuja Imre a kelenföldi erőműben csodálkozik rá a Liszt Ferenc Kamarazenekarra az együttes új imázsfilmjében. Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.

- A Liszt Ferenc Kamarazenekar imázsfilmjében a rozsdaövezetben feltárul egy ajtó, és megszólal Grieg magával ragadó zenéje. Mit üzentek ezekkel a képsorokkal?

- Ami a film képi világát illeti, a kelenföldi erőmű indusztriális környezete, a belső terek megkopott, de még mindig csodálatos art deco stílusa ragadott meg minket. A vezérlőterem az ólomüveg ablakokkal, a futurisztikus kapcsolóasztalokkal tökéletes helyszín volt a mi zenekarunknak. Remélem, hogy Grieg g-moll vonósnégyesének ez az energikus részlete, ami az imázsfilmben elhangzik, egy pillanat alatt életet visz a már nem működő erőmű falai közé, ahol valaha áramot termeltek. Csuja Imre egy portást alakít, aki a Sokol-rádión zenét hallgat, aztán a távolból hangokat hall, kinyit egy ajtót, és ott vagyunk mi, teljes létszámban. Ezzel a filmmel az új tagjainkat is szeretnénk megmutatni.

- Rendkívül sokat utazik a zenekar. Milyen visszajelzéseket kaptok a turnékon?

- Mindenhol, ahol az elmúlt években jártunk, szívesen fogadták és várják vissza a zenekart.

Épp most készítettünk egy lemezfelvételt Pablo Barragán klarinétművésszel és Sárközy Lajos zenekarával a német Accentus kiadónál Szinergia címmel, ami máris pozitív visszajelzéseket kapott. Csaknem öt év telt el, mióta átvettem a zenekar művészeti vezetői pozícióját, és a legfontosabb mérföldkőnek tekintem, hogy kiforrott egy új repertoárunk, és ezt megmutathatjuk a világnak.

Már a harmadik éve rendszeres résztvevői vagyunk a Musik der Meister-sorozatnak a bécsi Musikvereinban. Az előző évi svájci utazásaink eredménye, hogy 2026-ban visszalátogathatunk Genfbe, és nem először járunk Kronbergben, ami párezres kisváros létére nagy találkozási pontja az európai klasszikus zenének Németországban. Ha minden jól megy, sikerült megszerveznünk egy kínai turnét is, hiszen az ázsiai országban nagyon erős és „versenyképes” koncertélet alakult ki az elmúlt bő évtizedben. De jártunk Dél-Amerikában – Chilében és Brazíliában – az elmúlt évben, ahol nagyon lelkesen fogadták a magyar zenét, valamint Norvégiában, ahová ritkán hívnak külföldi együttest. Hamarosan erdélyi körútra indulunk, november elején négy koncertet adunk.

- Az új évadban indul a „60 percben” című koncertsorozat. Mi inspirált erre a koncepcióra?

- Ezek a szünet nélküli, egy órás hangversenyek megengedik, hogy egyetlen lendülettel megragadjunk egy-egy témát, zenei korszakot vagy motívumot. Mindenkinek ajánljuk, akár kezdő zenehallgatóknak is, bárkinek, aki nyitott a felfedezésre és szeretne többet tudni a zenetörténet korszakairól. A „60 percben” ötlete akkor merült fel bennünk, amikor a 45-50 perces gyerekkoncertek után visszahallottuk a fiataloktól, hogy szívesen eljönnének a hangversenyeinkre. Az első alkalomra október 19-én kerül sor a Pozsonyi úti református templomban, ahol barokk műveket adunk elő Bachtól Händelig, én pedig Vivaldi egyik csellóversenyét játszom. Később pedig a klasszika, a romantika és a kortárs zene kincseit mutatjuk be.

- Ihlet és forma címet viseli az évad. Kiket lát vendégül a zenekar?

- Minden évben igyekszünk olyan szólistákat meghívni, akiket a hazai közönség talán még nem ismer, de mi már tudjuk, micsoda értéket képviselnek. Nagyon örülök minden egyes alkalomnak, amikor egy olyan darabban muzsikálhatunk, mint Schumann csellóversenye. Vendégünk lesz Roman Simovic, aki a Londoni Szimfonikus Zenekar koncertmestereként és szólistaként is fantasztikus muzikalitással rendelkezik, és a miénkhez hasonló izgalommal nyúl hozzá az olyan ritkaságokhoz, mint Sosztakovics hegedűszonátája, amit vonószenekarra és ütőhangszerekre szabott átiratban adunk elő. A meghívásunkra jár először Magyarországon a francia trombitaművész, Lucienne Renaudin Vary, akit üstökösként üdvözöltek pár éve a szakmában. Abouzahra Amira és Abouzahra Mariam hegedűművészek mellett régi ismerősünk, Dmitry Sitkovetsky is itt lesz az általa átdolgozott Goldberg-variációkkal. Várjuk a közös munkát az Anima Musicae Kamarazenekarral, Bartók Zenéje különleges feladat lesz. Az évad lezárásaként Fejérvári Zoltán a magyar zene egyik kevéssé ismert mestere, Veress Sándor Zongoraversenyével lép fel május 14-én. Muszorgszkij darabja, az Egy kiállítás képei pedig az Everest lesz számunkra, és úgy néz ki, saját átiratban adjuk elő.

Jegyvásárlás ide kattintva!

Spoileres kritika!

Szeptember 23-án indult el Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évada az RTL-en. A csatorna őszi, egyébként elég színes, palettáját tekintve, számomra ez volt az műsor, amit úgy igazán vártam is. Az első évad zseniálisan sikerült, sok idő után nézőként azt éreztem, hogy végre itt egy olyan műsor, ami nem trash, ami nem pusztítja az agysejtiemet, ahol valóban lehet gondolkodni együtt az egyébként nagyon jól összeválogatott szereplőgárdával. Volt benne izgalom, dráma, megható pillanat, minden, ami hozzátett ahhoz, hogy kiszakadjak a napi mókuskerékből és minőségi időt tölthessek a TV előtt. Így tehát eleve magasra tettem a lécet a második évaddal kapcsolatban, és - még engem is meglepve - egészen az utolsó előtti adásig simán meg is ugrotta ezt a műsor, sőt!

Az Árulók egy gyilkosos társasjátékból merítő formátum, amely ötvözi a reality, a showműsor és a krimi műfaját. Az alapfelállás a következő: 22 híresség költözik be a nádasdladányi Nádasdy-kastély falai közé 12 napra. A játékosok közül az első nap a műsorvezető, Árpa Attila választja ki azokat, akik áruló, vagyis gyilkos szerepkörben kezdik meg a játékot. A gyilkosok esküt tesznek, hogy sem magukat, sem társaikat nem fedik fel az ártatlanok előtt, éjszakánként pedig a konklávé keretein belül választják ki áldozatukat. Az ártatlanok legfőbb célja az, hogy leleplezzék az árulókat, ennek érdekében folyamatosan nyomoznak, esténként pedig a kerekasztalnál kiszavazhatják azt a társukat, akit gyilkosnak tartanak. A műsort emellett játékokkal színesítik, amiken a csapat közösen tud pénzt gyűjteni egy nyereményalapba, illetve adott játékokon pajzsot is szerezhetnek, ami megvédi őket a gyilkosoktól éjszaka.

Az idei évadban 21 játékos érkezett meg a kastélyba. A csapat most is zseniálisan lett összeválogatva, mindenféle karaktert megtalálhattunk, illetve a nagy, ismertebb nevek, mint például Erős Antónia, Vadon János, Dér Heni, Molnár Áron vagy éppen Hevér Gábor mellett voltak az átlag számára kevésbé ismertek is, mint Url Izabell, Mehringer Marcell vagy Vályi István. A második évadba talán egy fokkal több karakteresebb, inkább vezéregyéniségnek tűnő szereplő került, ami rögtön az elején feltűnt, és tartottam is tőle, hogy elviszik majd a fókuszt, de szerencsére nem így történt.

A műsor egészen az utolsó napokig számomra abszolút hozta azt, amit vártam tőle. A helyszín ezúttal is kifogástalan volt, csodálatos belső tereket, hangulatos játékhelyszíneket láthattunk, és nem utolsó sorban mindezt képileg is nagyon szépen dolgozták fel. Tetszett, hogy sokszor amolyan leskelődő álláspontról láthattunk egy-egy beszélgetést, susmorgást. Külön kitérnék a műsorvezető, Árpa Attila szerepére is. Az előző évadhoz képest most talán nyugodtabbnak tűnt, eszméletlenül jól hozta a játékmester szerepét a maga “félelmetes”, tekintélyt parancsoló személyiségével, és ezúttal nem éreztem mesterkéltnek őt, nem játszotta túl. Az öltönyeiért pedig egy hatalmas plusz pont idén is az öltöztetőknek.

Ami pedig a tartalmat illeti: nagyon jó volt, hogy vitték tovább az előző évad sikeres momentumait, de bőven kaptunk újításokat is. Már az intróval berántottak, ezúttal ugyanis készítettek egy kisfilmet, amiben a kastély drámai részleteit láthatjuk és Árpa Attila monológját hallhatjuk. Tetszett, hogy Árpa mellett erre a pár percre megjelent egy Leopold nevű, idős, szakállas komornyik is, kár, hogy nem jutott neki több szerep ennél. Látványos volt, ahogy a vár ura szétlő pár cserepet egy puskával a kertben, miközben egy elhagyatott, romos épületben a játékosok lepelben és maszkban sorakoznak. Remek indítás volt, jól megalapozta a műsor hangulatát.

Árpa rögtön egy játékkal indította a műsort. Az előző évadban az első játék során távozott (igaz csak ideiglenesen) egy játékos, így a szereplők ezúttal szinte biztosra vették, hogy ez idén is így lesz. Izgalmas, és jó fordulat volt, hogy ezúttal nem ez történt, sőt, csatlakozott a csapathoz egy újabb szereplő. Méghozzá Sváby András, akit az előző évadban rögtön kiszavaztak. Valahol értem ezt a “csavart”, de nekem ez nem annyira jött be, bár eleve nem szeretem, ha egy műsorba visszatapsolják a korábbi szereplőket.

A játékok ezúttal is érdekesek és izgalmasak voltak, jó, hogy néhányat az előző évadból is megismételtek, ugyanakkor jól jött, hogy teljesen új feladatokkal is készültek a szerkesztők.

Rögtön az elsők között például volt egy olyan játék, ahol sírokat kellett “kifosztaniuk” a szereplőknek ládákat keresve, amelyekben aranyrudak és pajzsok voltak elrejtve. Mindeközben ketten festékgolyókkal lőttek rájuk. Ez eddig abszolút rendben van, kellett az ügyesség, a temető jól passzolt a műsor tematikájához, csakhogy a sírokon a játékosok nevei szerepeltek. Többen is megjegyezték, hogy ez mennyire szürreális, és őszintén szólva engem is kirázna a hideg, ha egy síron a saját nevemet látnám. De úgy gondolom, hogy a műsor tematikájába ez még belefér.

A gyilkosok egyszer azt a feladatot kapták, hogy ne éjszaka, hanem nappal öljenek. Így kiválasztottak maguk közül egyet, nevezetesen Dér Henit, aki a reggelinél “ölte meg” az egyik ártatlant, Szorcsik Vikit. Ez eddig szintén zseniális, ráadásul Heninek sokkal nehezebb feladata volt, az előző évadban ugyanis egy ölelés jelzett nyílt gyilkosságot, most pedig Heninek egy “mérgezett” almát kellett átnyújtania az áldozatnak, miközben elmondja a következő mondatot: “Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok”.

Dér Heni bravúrosan oldotta meg a feladatot, szinte észrevétlenül “gyilkolta meg” Szorcsik Vikit, akivel ráadásul a való életben nagyon jó kapcsolatot ápol.

Ugyanakkor Vikinek nem csak szimplán el kellett sétálnia a kastélyból. Aznap egy temetést rendeztek, amin minden szereplőnek fekete ruhában kellett beállnia a gyászmenetbe. A vonulás közben megálltak egy-egy helyen, ahol lekerült a listáról egy vagy több játékos. Végül csak hárman maradtak, Muri Enikő, Herceg Erika és Szorcsik Viki. Az utolsó állomáson három megásott sír várta őket, nekik pedig be kellett feküdni egy-egy fa koporsóba. A többieknek még virágot is kellett szórni arra a társukra, aki szerintük meg fog halni. Már ezen a ponton látszott a lányokon, hogy kiborultak, mindhárman zokogtak a koporsóban fekve. Végül Árpa Attila rácsapta a koporsó fedelét Vikire és le is szögelte azt.

Az utolsó előtti napig ez volt az egyetlen negatívum, amit fel tudtam volna sorolni a műsorral kapcsolatban. Aztán belekerült a történetbe egy olyan csavar, amin joggal háborodtak fel a nézők. Az utolsó előtti napon már csak egy gyilkos maradt, Hevér Gábor, aki a játék kezdete óta ebben a szerepben volt. Zseniálisan, emberként játszotta végig a műsort a szerepe ellenére is. Rajta kívül három ártatlan maradt még játékban: Muri Enikő, Url Iza és Hadas Kriszta. Azt gondolom, hogy nyomozóként nem ők voltak a legerősebbek a csapatban, de ezt a műsort nem is feltétlenül a legjobbak nyerik meg.

Az aznapi játékot Enikő nyerte, a nyereménye pedig az volt, hogy elhívtatott valakit az Igazság Vacsorájára, ahol a másik féltől megkérdezhette, hogy ő áruló vagy ártatlan-e, partnerének pedig kötelessége volt bevallani az igazat, méghozzá úgy, hogy leírta egy papírra, amit felmutatott, majd elégették. Gábor nyaka körül már egyébként is szorult a hurok, ketten is rájöttek, hogy ő gyilkos, egyedül Hadas Kriszta billegett még vele kapcsolatban. Enikő végül Gábort hívta el a vacsorára, aki így kénytelen volt felfedni a titkát.

Ráadásul még azt is megengedték Enikőnek, hogy ha szeretné, elmondhatja a többieknek is, mit tudott meg.

Úgy gondolom, hogy Gábor sorsa itt megpecsételődött, még az sem segített rajta, hogy az utolsó játékban nyert egy tőrt, amivel kettőt ért a szavazata a végső szavazásnál. Természetesen a végkimenetel innentől kezdve biztos volt, minden úgy is alakult, ahogy a papírforma diktálta, az ártatlanok kiszavazták Gábort, és így a három játékban maradt ártatlan nyerte az addig összegyűjtött 15,1 millió forintot.

Ráadásul a gyilkosok egyik alapszabálya, hogy nem fedhetik fel magukat vagy a társaikat, így meg aztán végképp nem értem, miért kellett erre kérni az egyik szereplőt.

Összegezve: Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évada hosszú idő után bizonyíthatta volna, hogy nemcsak ugyanazt a szintet képes hozni egy műsorral a csatorna, amit korábban felépített, de még túl is tudják szárnyalni azt. Ha az Igazság Vacsoráját kihagyják, akkor ez ténylegesen így is lett volna.

Csütörtök este az ártatlanok győzelmével ért véget Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évada. Hevér Gábor a végére egyedül maradt árulóként, végül őt is lebuktatták.

Rajta kívül még hárman maradtak a kastélyban: Muri Enikő, Hadas Kriszta és Url Izabella. Árpa Attila még egy utolsó próbatétel elé állította a kastély megmaradt lakóit, ennek tétje pedig egy tőr volt, amely két szavazatot ér a kerekasztal-beszélgetésen.

A játékosoknak egy fáraót kellett felszabadítaniuk az átok alól, a feladat pedig több részből állt, és alaposan megdolgoztatta őket. Végül a megmaradt egyetlen áruló, Hevér Gábor nyerte el az értékes tőrt. Az elmúlt hetekben 15 millió 100 ezer forint halmozódott fel, már csak azt kellett kideríteni, hogy ezt ki, vagy kik vihetik majd haza.

A kerekasztal-beszélgetés után jöhetett is a szavazás, ahol

Muri Enikőnek, Hadas Krisztának és Url Izabellának már csak arról kellett szavaznia, hogy van-e köztük még áruló. ŐK kétkedés nélkül hozták meg a döntést, hogy érjen véget a játék, majd felfedték egymás előtt, hogy mindannyian ártatlanként élték túl a műsort.

via Blikk

Herendi Gábor az elmúlt évtizedek legnagyobb közönséget bevonzó filmjeit rendezte, például a Valami Amerikát és a Kincsemet. A mozikban összesen 2,5 millióan látták az alkotásait, a rendszerváltás utáni tíz legnézettebb magyar moziból négy az ő nevéhez fűződik. Azonban azt mondja, ennek ellenére feketelistára került, évek óta hiába pályázik állami pénzekre.

A romantikus vígjáték novemberben kerül a mozikba, és valódi sztárparádét vonultat fel. Miről szól az új film, és mennyire nehéz ilyen körülmények között nagyjátékfilmet forgatni? Mit gondol a magyar viszonyokról, és a világban szemünk előtt zajló változásokról? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a rendezővel.

– Hogyan jött a Futni mentem ötlete?

– Ez egy saját gyártású film, aminek az alapötletét egy nagysikerű cseh vígjáték adta. A Vertigo filmforgalmazó cég két tulajdonosa, Kárpáti György és Berta Balázs már régóta dédelgették ezt az álmukat, hogy készítsenek egy saját filmet. Kerestek egy olyan nagy sikerű vígjátékot, ami a környező országokban nagy nézőszámot hozott. Így találtak rá erre a cseh filmre, ami a Futni mentem alapja lett. Annak ellenére, hogy Csehországban nagy siker volt, a forgatókönyvet teljesen átíratták, aminek nagyon örültem, mert az eredeti filmet nem éreztem erősnek. A két forgatókönyv írónk nagyon klasszul beletette ezt a hiányzó lényeget, így

A jó forgatókönyv általában vonzza a jó színészeket is, igazi sztárparádé van ebben a filmben is. Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Bea, és a fiúk között is olyan nevek vannak, mint Csányi Sándor - aki egyébként 14 éve nem szerepelt mozifilmben, - Bányai Kelemen Barna, aki a Csernus dokit játszotta a Toxikomában, valamint Csuja Imre, Ember Márk és Schmied Zoltán is. A film zenéjét Hrutka Róbert szerzi, és már van egy főcímdalunk is, amit Kiss Tibi és Tarján Zsófi énekel.

– Többször, több helyen is elmondta, hogy az utóbbi években hiába pályázott állami támogatásra. Mennyire nyomta rá ez a bélyegét a forgatásra?

– Igen, ez egy független film, nem kaptunk rá állami pénzt. Lis költségvetéssel készült, de nagyon okosan kitaláltuk, hogyan forgassuk le költséghatékonyan. Egy igazán jó minőségű mozifilm kerekedett belőle, ami novemberben lesz látható a mozikban. Szerencsémre azok az állandó munkatársaim, akikkel a filmjeimet készítem, megint mellém álltak, még így is, hogy alacsonyabb büdzsével kellett dolgoznunk, és ennek ellenére borzasztó lelkes volt mindenki, már forgatás közben éreztük, hogy ebből valami jó fog kisülni.

– Mi az alapsztorija a filmnek?

– Ez egy összetett kis családi történet, amiben a szülők bakancslistáznak. Az utolsót sajnos már nem tudják együtt megvalósítani, ami a maraton lefutása lett volna, mert a papa váratlanul meghal. Ezért a mama kitalálja, hogy a papa hamvait tartalmazó urnával együtt lefutja a maratont. Igen ám, de rájön, hogy ezt egyedül nem fogja tudni megcsinálni, ezért a három felnőtt lányát ráveszi, hogy váltóban fussák le ezt a távot. Természetesen a lányai a hátuk közepére kívánják, így ez fenekestül felborítja a mindennapi életüket. Ebből fakadnak a vicces jelenetek, és több szerelmi szál is bonyolódik a történetben, amitől rendkívül kedvessé válik.

– A filmben feltűnik Csányi Sándor is, akit már nagyon rég óta nem láttunk a mozivásznon. Hogy sikerült rábeszélnie a visszatérésre?

- Valóban, 14 évvel ezelőtt ő volt az ügyeletes romantikus komédiák főszereplője, de az utóbbi években nem nagyon volt már kedve, hogy ebben a műfajban újra megmérettesse magát. Felesége, Tenki Réka már elvállalta a film főszerepét, és én csalárd módon őt kértem meg, hogy beszélje rá Sanyit, hogy ő is szerepeljen. A filmben egy párt alkotnak, az egyik szerelmi szál az övék. Szerencsére nagyon megtetszett neki a forgatókönyv, sok jó poént hozott be, úgyhogy végül nagyon élvezte a munkát, és örült, hogy rábeszéltük.

– Könnyebb vagy nehezebb amikor házaspár is dolgozik együtt egy filmben?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni, de szerintem nagyon jól dolgoztak együtt. Nem volt semmiféle konfliktus, én azt hiszem, hogy ketté tudták választani a magánéletet, meg a munkát. A castingnak nagyon komoly feladata az, hogy nem elég kiválasztani a fiút meg a lányt, fontos, hogy együtt is tudjanak majd működni, hogy van-e köztük kémia. Itt ez most tökéletesen sikerült, hiszen az életben is egy párt alkotnak.

– A film tehát egy bakancslista körül forog. Önnek is van bakancslistája?

– Igazából pont ezt beszéltük a feleségemmel, hogy mi is lenne a mi bakancslistánkon. Nagyon szeretünk utazni, így leginkább úticéljaink vannak, ahová szeretnénk eljutni. Nem nagyon voltunk még Dél-Amerikában, és Ázsiában is sok izgalmas helyet megnéznénk. Mi most tényleg írtunk magunknak egy ilyen bakancslistát, ahova mindenképpen szeretnénk eljutni, és erre a film inspirált minket.

– Hogy érzi magát így a forgatás után?

– Ha van feladat, az mindig jót tesz a lelkemnek. Mondhatom, hogy harmóniában élek, egy rossz szót nem mondhatok. Nagyon jól érezzük magunkat a feleségemmel, de mindketten érzékenyek vagyunk a körülöttünk zajló dolgokra. Nagyon el vagyunk szomorodva, hogy mennyire rossz irányba mennek a dolgok, sok probléma van a világban, és ez sokszor rányomja a hangulatunkra a bélyeget. Sokszor elhatározzuk, hogy na jól van, innentől kezdve akkor most nem nézzük a híreket, nem olvasunk a nagyvilágról dolgokat, de ezt nem tudjuk kizárni.

Az én két gyermekem is Londonban dolgozik, annyira szeretném, hogyha boldog öregkoruk lehetne.

– Mi lenne, ha meg kellene rendeznie a világ jövőjét?

- Hát ha ezt a filmet ma kellene megrendeznem, akkor az egy horror lenne, de ha a nekem tetszőt kéne, akkor az biztosan egy vígjáték lenne, ami az emberi kapcsolatokban lévő sok problémára keresné a megoldást. Manapság sajnos semmilyen szinten nem toleráljuk a másik embert, a másik kultúrát. Ez egy valós pobléma, mivel egyre több kultúrának kell egymás mellett élnie, érdekes módon ez nem tud működni, ami elég szomorú. Annyira más prioritások vannak különböző kultúrákban, és akár vallási alapon is borzasztóan nagyok a távolságok. Látom, hogy erős konfliktusokat szülnek, amikor erőltetnek valamit, egyszerűen nem tudok okos lenni.

– Milyennek látja ma Magyarországot?

– Nagy feszültségek vannak az országon belül, politikai és kulturális is, egyfajta kettéosztódás van. Elég ha csak megnézzük, hogy a social média felületeken milyen hangnemben és milyen szinten tudunk egymással kommunikálni, az egyszerűen rémisztő. Ez persze nem csak magyar jelenség, bár én az internetet okolom, de hát ez van. Azt is tapasztalatom, hogy a politika barátságokat, meg családokat vert szét az idők folyamán, és úgy érzem, hogy ez abszolút tovább romlik.

– Ebben a hangulatban milyen alkotni?

- Az alkotás az egy buborékban történik, de ettől függetlenül a kultúrába is nagyon beette magát a politika.

A kultúra államilag támogatott, és ez egy nagyon erős eszköz, ki az, akit támogat, és ki az, akit ellehetetlenít. Sajnos sokkal polarizáltabb a helyzet, mint régen. Ha valaki úgy érzi, hogy Magyarország a nyugalom szigete, az egy kicsit olyan, mint egy turista. Hogyha a mindennapokban kell létezni, és a mindennapok híreit olvassa az ember, akkor nem rózsás a helyzet. Jó lenne egy kis konszolidáció, nyugalom és megbékélés, nem csak itthon, hanem a világban is.

- Észrevette, hogy valamiért az emberek nem tudnak örülni mások sikereinek?

- Nem tudom, hogy ez mennyire magyar jelenség, de én ezt nagyon tapasztalom. Sok közönségdíjat nyertem már, és utólag a képeken láttam, hogy mennyire nem örömteliek az arcok az átadón. Ha megnézünk egy Oscar díjátadót, egészen mást mutat. Ott mindenki mosolygó arccal ünnepli azt az egyet, aki megnyeri a díjat, nem akarják elrontani a másik örömét. Ez itthon nem megy, nem tudunk a másik sikerének örülni. Egy-egy mozipremiernek egy ünnepnek kellene lennie, mert amikor elkészül egy új film, az az egész szakmának fontos lehetne.

- Mindig azon csodálkozom amikor beszélgetek önnel, hogy olyan nyugodt a hangja, a természete, mint direktor, hogyan tud erélyes lenni?

- Soha nem vagyok mérges, elég nyugodt típus vagyok valóban, nem szoktam megemelni a hangomat, vagy csak nagyon ritkán. Nem hiszem, hogy kiabálással lehet rendet teremteni, inkább azt gondolom, hogy magabiztosságal és felkészültséggel. A színészek is, meg a stábtagok is akkor érzik jól magukat, hogy ha a rendezőtől - aki a forgatásnak a karmestere - azt látják, hogy pontosan tudja, hogy mit akar, biztos kézzel fogja a gyeplőt. Akkor ők sem bizonytalanok, tudják, hogy egy nagy gépezetnek a fogaskerekei, és az a gépezet jól működik. Úgyhogy

Nekik a legnehezebb, mert a filmeket soha nem kronológiai sorrendbe forgatjuk, hanem az ugyanazon a helyszínen történő eseményeket egyidőben. Így ők - úgy mondanám - egy sötét erdőben vannak, hogy éppen a filmnek melyik pontján vagyunk, ott éppen milyen a viszonya a többiekkel, és milyen hangulatban kell lennie, ezeket nekem kell mindig helyretenni. Így ha én biztos kézzel vezetem a színészt, akkor megbíznak bennem, érzik, hogy a végeredmény csak jó lehet, ha ennyire tudom, hogy mit akarok. Ha egy rendező bizonytalan és kicsit vacillál, akkor az a színészt is elbizonytalanítja, és abból csak a bajok vannak.

- Akkor tehát az ön fejében az egész film hangulata, minden jelenete megvan?

- Ez így van. Sokat foglalkozunk a forgatókönyvvel, már akkor, amikor íródik a könyv, nagyon elmerülök benne. A fejemben van a film, de nem is szabad máshogy nekikezdeni, mint hogy a rendező gyakorlatilag látja maga előtt a filmet. A forgatási napokon azokat a jeleneteket csak létre kell hozni. Magabiztosan tudom vezetni a színészeket, mert nagyon látom magam előtt, hogy mit akarok kihozni belőle.

- Mi volt a legnehezebb ezen a forgatáson?

- A film egynegyede a maratoni futásról szól, amihez sok statiszta kellett. Ráadásul spórolnunk kellett, úgyhogy nagyon ügyesen kellett forgatnunk, hogy mégiscsak azt érezzük, hogy ez egy nagy tömegrendezvényen van. Annyi szerencsénk volt, hogy pont a forgatáskor volt a szokásos nyári maratoni futás Budapesten. Sikerült szövetkeznünk a szervezőkkel, így a szereplőinket be tudtuk helyezni az igazi futók közé. Nyilván nem zavarhattuk meg a maratoni futást, de a jelenetek nagyon látványosak és valódiak lettek.

- Sokan nem szeretnek futni, de hogyan bírták a sztárok?

- Először nagyon meg voltak ijedve. Fogadtunk egy olimpikon edzőt hozzájuk, és majdnem két hónapon át futóedzéseken készültek fel, nagyon rendesen. Azért persze nincs olyan sok futás a filmben, mert az unalmas lenne, de igazából a színészek futnak a jeleneteikben, persze nem kilométereket.

- Talán meg is szerették a futást?

- Tenki Réka kifejezetten azt mondta, hogy ő indul majd a következő maratonon, és többen lelkesek lettek a futásért a filmnek köszönhetően.

- A Futni mentem lesz a következő sikerfilmje?

-Nagyon remélem, bár nehéz dolgunk van, miután ez magánpénzből készült, marketingre már nemigen maradt. Óriási verseny van, több magyar film is kijön a karácsonyi időszakot megcélozva, mert az az egyik legjobb időszaka a moziba járásnak, ilyenkor nagyon számít, hogy mennyire tudjuk reklámozni magunkat,

Rekordidő alatt forgattuk le, 20 nap alatt, mert ennyire volt keret. Tényleg nagyon jól haladtunk, köszönhetően a színészeknek, akik mind nagyon jók voltak, és nem kellett sokszor ismételni a jeleneteket. Fantasztikus hangulat volt a forgatáson, a régi stábommal nagyon szeretünk együtt dolgozni és új baratságok is alakultak. Igazi örömfilmezés volt, szeretetben, ami remélem a vásznon keresztül a nézőknek is átjön majd.