KULT

Majdnem cirkuszi sztár lett, az utcán kereste a kenyerét, és imád gonoszkodni – Jeremy Irons 75 éves

A legtöbben talán a Die Hard harmadik részének „Simon mondja” főgonoszaként ismerik, pedig már több mint 110 színészi kreditje van. Ráadásul nem is ebbe a szakmába vágyott eleinte. Portré egy vérbeli filmlegendáról.

Link másolása

Jeremy John Irons 1948. szeptember 19-én született az angliai Wight-szigeten, és fiatalon egyáltalán nem dédelgetett színészi álmokat. Valójában fogalma sem volt, hogy mit akar csinálni, csupán annyit tudott biztosan, hogy nem lép édesapja, Paul nyomdokaiba a könyvelői szakmában.

Amikor leérettségizett a magángimiben, úgy döntött, hogy valami mást, valami különlegeset szeretne az élettől. Nem érezte a kötődést az osztálytársaihoz és azok céljaihoz, illetve a karrierlehetőségek, amelyekkel kecsegtették (bevonulni a hadseregbe, vagy valamilyen unalmas irodai munkát vállalni), egy fikarcnyit sem érdekelték. Egy ideig komolyan azon gondolkodott, hogy csatlakozik egy cirkuszhoz, mivel úgy gondolta, jó móka lenne tömegek előtt fellépni, és állatokkal dolgozni. S bár az ötlet izgalmasnak tűnt, rájött, hogy nem a bohócok és a kötéltáncosok világa a megfelelő választás a számára. "Megnéztem, hol alszanak a társulat tagjai, és úgy döntöttem, én túl középosztálybeli vagyok ahhoz, hogy ezt elviseljem!" – nyilatkozta nevetve korábban. A fellépés gondolata azonban továbbra is nagyon érdekelte.

S noha a cirkuszi életről letett, az utazásról nem, így még az egyetem megkezdése előtt elindult egy nagy kalandra. Fogta magát, buszra ült, és bejárta Európa nagy részét, miközben próbálta kitalálni a következő lépéseit.

"Stoppoltam, különböző emberekkel találkoztam, és éneklésből éltem. Az életem ezen időszaka növelte bennem a vándorlás iránti vágyat" – tette hozzá Irons, aki beutazta az Egyesült Királyságot, Spanyolországot és Olaszországot is, az utcai előadóként szerzett tapasztalatai pedig arra inspirálták, hogy végül a színészet felé vegye az irányt. Úgy gondolta, hogy ideje kamatoztatni a tehetségét, ezért jelentkezett egy színészi álláshirdetésre. A munka az övé lett, majd úgy látta, ez a neki való szakma, és elhatározta, kitanulja a színészet minden csínját-bínját. Bár az édesapja nem igazán értette, hogy a fia miért épp színész akar lenni, azért bátorította őt, sőt, az egyetemi tanulmányait is kifizette.

Határidő a sikerhez

Amikor Irons elkezdett színészkedni, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez a pálya neki való. Mint minden fiatal művész, ő is tele volt aggodalommal. Vajon képes lesz anyagilag stabilizálnia magát? Ki fogják őt kiválasztani azokhoz a projektekhez, amelyekben igazán szeretett volna dolgozni? A színészkedésre abszolút vágyott, de azért próbált valamilyen tartaléktervvel is előállni. Ezért úgy döntött, határidőt ad magának: 30 éves koráig csak és kizárólag a színészetre fog koncentrálni, és ha addig nem lesz sikeres, akkor új karriert választ.

Azt már tudjuk, hogy végül nem volt szüksége B-tervre, mindenesetre nem sokon múlt. Az első szerepét az 1971-es The Rivals of Sherlock Holmes című sorozatban játszotta 23 évesen, de egészen 1981-ig kellett várnia az áttörésre. Ekkor ugyanis főszerepet játszott a népszerű Utolsó látogatás című minisorozatban, illetve Meryl Streep oldalán szerepelt az öt Oscar-díjra jelölt A francia hadnagy szeretője című romantikus drámában. Irons kemény munkája tehát gyümölcsözőnek bizonyult, s 33 évesen rájött, hogy színészként fényes jövő áll előtte.

S így is lett, a nyolcvanas években olyan produkciókban tűnt fel többek között, mint a szintén Oscar-jelölt A misszió (1986), vagy a Két test, egy lélek (1988) David Cronenbergtől. A kilencvenes évtized pedig minden szempontból meghozta neki a világsikert, hiszen 1990-es filmjéért, A szerencse forgandóért megkapta eddigi első és egyetlen Oscar-díját, valamint olyan kasszasikerekben tűnt fel, mint a Die Hard: Az élet mindig drága (1995), Az oroszlánkirály (1994) – Zordon eredeti szinkronhangjaként –, vagy A vasárlarcos (1998).

Nem olyan gonosz, mint hinnénk

Ha végignézünk Jeremy Irons filmográfiáján, meglepően sok gazfickót találunk a szerepei közt, úgy tűnhet, mintha kifejezetten vonzódna a rossz szándékú karakterekhez. Persze erről szó sincs, az antagonisták eljátszása teljesen természetes Irons számára, s ő nem hisz abban, hogy az embereket, vagy az általa játszott szerepeket ilyen könnyen be lehetne skatulyázni. Nem híve a fekete-fehérnek...

Elmondása szerint inkább arra akarja késztetni a nézőket, hogy megkérdőjelezzék a motivációikat és az erkölcsi kódexüket.

"Nem hiszem, hogy valaha is játszottam volna gonosztevőt. Inkább csak olyan embereket, akik a saját szabályaik szerint éltek. Szerintem mindannyian furcsák vagyunk, a legtöbb filmes író pedig kifejezetten kétdimenziós, főként politikailag korrekt karaktereket írnak. Vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak. Én viszont szeretem az olyan figurákat, akikről meg lehet kérdezni a film után, hogy ő jó volt-e vagy rossz? Akik elgondolkodtatnak minket, hiszen ez mindannyiunkban megvan” – magyarázta.

Elhivatottsága és a színészethez való hozzáállása pedig eléggé kifizetődőnek bizonyult, ezt a már említett Oscar-szobrocska is jelzi, sok minden más mellett: Tony-díj, Emmy-díj, két Golden Globe-díj (A szerencse forgandó, Elizabeth-minisorozat) és sok más kritikusi szövetség elismerése együtt járult hozzá, hogy Jeremy Irons az egyik legelismertebb színész legyen szerte a világon.

Az a hang

Színészi képességei mellett Irons a jellegzetes orgánumáról is ismert.

Sőt, a BBC egy érdekes kísérletében a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ő hangja nagyon közel áll az ideális férfi beszédhanghoz.

Mély és komoly hangszínét különösen hitelesnek és megbízhatónak tartják a hallgatók, így talán nem is meglepő, hogy színészünk mindig is rengeteget szinkronizált, és hangoskönyveket is narrál. Olyan, széles körben olvasott regények narrációját biztosította már, mint pl. Az alkimista, a Lolita (amelynek „modernebb”, 1997-es filmverziójának főszerepét is eljátszotta) és az Utolsó látogatás. S mivel a leghíresebb szinkronmunkája Az oroszlánkirály Zordonja volt, Irons más minőségben is folytatta a munkát a Disney-vel: a Disney World számos attrakciója rendelkezik kísérőfilmekkel és szinkronhangokkal a látogatók szórakoztatására, így sok helyütt az ő hangját lehet hallani a látványosságok közepette.

A színház nem más, mint edzés

Irons még drámatagozatosként szeretett bele a színészetbe, és jó ideig csak a színházi munkáiról volt ismert. S persze dacára a mozis és tévés karrierjének, továbbra is nagyra értékeli a színházi színészetet, időnként pedig vissza is tér a színpadra.

Amikor 2016-ban elvállalta James Tyrone érzelmileg intenzív szerepét a Hosszú út az éjszakába című előadásban, azt mondta, azért mondott igent a felkérésre, mert már szüksége volt "egy kis edzésre".

Úgy találja ugyanis, hogy a színdarabokban való színészkedés olyan kihívást jelent a számára, amit a filmekben vagy a tévéműsorokban nem élhet át. "Kicsit ellustulhat az ember a filmszínészetben. Nem kell eljátszania egy hosszú, háromórás monológot, nem kell kommunikálnia a közönséggel, csak a kamerával. Igen, gondolkodni azért kell, de sokkal rövidebb időintervallumokban” – magyarázta.

45 éve szerelem

Irons azon kevesek klubjába tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy sosem futott zátonyra a karrierjük, mindig a felszínen tudtak maradni, és ha voltak is pocsék produkcióik (pl. rátok nézünk, Sárkányok háborúja 2000-ből, Eragon 2006-ból vagy Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák 2020-ból…), ezek sosem taszították őket a süllyesztőbe. S amennyire kiegyensúlyozott a karrierje, épp annyira a magánélete is, botrányokról legalábbis e téren sem hallani. Bár volt egy azonnal érvénytelenített házassága 1969-ben Julie Hallemmel, de nagyjából ez minden.

1978-ban vette feleségül az ír színésznő Sinéad Cusacket, akivel idén ünnepelték a 45. házassági évfordulójukat. Két fiuk született, Samuel 1978-ban (ő fotósként dolgozik) és Maximilian 1985-ben, aki Max Irons néven követte apját a showbizniszbe, és olyan filmekből ismerhetjük többek között, mint A lány és a farkas (2011), A burok (2013), a Hölgy aranyban (2015), A férfi mögött (2017) vagy A keselyű három napja-sorozat (2018-2020).

A gyerekeket egyébként a feleségével katolikus szellemben nevelték, noha Irons számára saját elmondása szerint ez talán kevésbé fontos: „Nem nagyon járok templomba, mert nem szeretek egy klubhoz tartozni, és nem járok gyónni vagy ilyesmi, nem hiszek benne. De igyekszem tudatában lenni annak, hogy hol hibázom, és időnként elmegyek istentiszteletekre. Nem szeretnék olyan ember lenni, akinek nincs spirituális oldala” – jegyezte meg.

A csúcson bujdosik

Jeremy Irons nemrég betöltötte a 75. életévét, és már több mint 50 éve láthatjuk őt filmekben és sorozatokban, de a nyugdíjról hallani sem akar. Az utóbbi években ráadásul a képregényfilmekben is kipróbálta magát, mint a Ben Affleck-féle Batman hűséges inasa, Alfred Pennyworth (Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Az Igazság Ligája, Flash – A Villám), legközelebb pedig David Ayer (Az utolsó műszak, Az utca királyai) akciófilmjében, a The Beekeeperben láthatjuk Jason Statham partnereként.

A népszerűséggel azonban vannak gondjai, erre vezethető vissza például az is, hogy jelenleg a felújított Kilcoe-kastélyban lakik, amely az ír partok mentén, West Corkban található: „Az egyik probléma az egész hírnévvel kapcsolatban az, hogy mindenki úgy érzi, ismer téged. Aranyos, nem? Szóval vannak olyan időszakok, amikor az ember csak magára akar maradni. Ezért is szeretek West Corkban élni, ott az emberek békén hagynak. Számomra ez csodálatos kontrasztot jelent a szakmai életemmel, amely időnként eléggé őrületes tud lenni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
Azahriah a Valami Amerika-sorozat betétdaláról: „Nagy kihívás volt, először visszamondtam”
Szerinte egy filmzenéhez másképp kell hozzáállni. Végül a dalt és a szöveget is ő írta meg.

Link másolása

Azahriah akkora kihívásnak tartotta a Valami Amerika sorozat betétdalának megírását, hogy elsőre nem akarta elvállalni - erről beszélt az énekes a Fókusznak. Filmzenét ugyanis szerinte egészen máshogyan kell írni.

A több részt is megélt vígjátékból most sorozat készül, ami az RTL+ streaming-felületén lesz majd látható ősztől. A széria betétdalának egy friss szerzeményt akartak az alkotók, ezért Azahriáht kérték fel annak megírására. A fiatal énekes-dalszerző bár megtisztelőnek érezte, a feladat merőben új helyzet volt számára.

„Nagy kihívás volt, először visszamondtam. Merész vállalás, olyan szempontból, hogy egy filmzenéhez másképp kell hozzáállni, mint egy sima zenéhez”

- mondta a Fókusznak a zenész.

Az alkotással végül több hét alatt készült el, a munkában pedig szabad kezet kapott.

„Semmi olyan nem volt, aminek muszáj volt benne lennie. Ez kicsit nehéz is volt, mert annyira szabad kezet kaptam, hogy nem tudtam hova nyúljak. Aztán elküldtem egy demót akusztikus gitáron, ez tetszett nekik, és elkezdtem ezt kidolgozni” - mondta a munkafolyamatról Azahriah, aki

nem csak a dallamot, a szöveget is megírta a betétdalhoz.

Az új szerzeményhez egy klip is készült, amiben először láthatóak jelenetek a sorozatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Végre egy okos sci-fi a moziban – Denzel Washington fia kilép apja árnyékából Az alkotóban
Egyértelműen látszik, hogy Az alkotó Gareth Edwards rendező/író szerelemgyereke. Régóta dédelgetett álma volt ez a szomorkás, grandiózus sci-fi, amellyel kicsit vissza is térhetett a gyökereihez. De miért is lett ilyen jó a film?

Link másolása

Amikor megérkezett a mozikba a Zsivány Egyes 2016-ban, én nagyon élveztem. Nem csak azért, mert a fanoknak minden pillanatban volt egy utalása az eredeti Csillagok háborújára, vagy a rajongósimogató utolsó nagy akciójelenet miatt. Nekem a Zsivány Egyes egy klasszikusan drámai sci-fi volt katonákról, akik mindent feladtak a céljukért, még az életüket is.

Ha levesszük a Star Wars-köpenyt róla, akkor is egy értékelhető mű lett volna, kevesebb főhajtással és utalással az űroperára persze.

Nem tudom, ki emlékszik a Zsivány Egyes körüli balhéra, a rendezőt állítólag kirúgták, és a végső vágásban már csak az írótárs és producer Tony Gilroy vett részt. Gilroy egyértelműen jelentős név az írószakmában, rengeteg nagy hatású műve mellett neki köszönhetjük például az Andor-sorozatot is.

De mi történt Edwardsszal? Nem rendezett filmet 2016 óta, ami erősen sugallja, hogy a stúdió valamiért nem volt megelégedve vele. Pedig a vizuális szakemberből író/rendezővé avanzsáló fiatalembert hatalmas tehetségnek tartották.

Az első nagy rendezése a szintén hangulatos, Szörnyek című sci-fi óriási siker volt, az alacsony költségvetés ellenére.

Majd a Godzillával elindított egy új franchise-t is. Ezt követően pedig jött a legnagyobb áttörés, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, ami minden tekintetben elismerésre méltó. Sokan megkérdőjelezték a sikert, egyrészt a hollywoodi dráma miatt, illetve kérdés, hogy vajon mennyit segített a nála sokkal tapasztaltabb és nagyobb nevű Gilroy. Edwards tényleg ennyire tehetséges?

A válasz immár egyszerű: igen. Elnézést a hosszú bevezetőért, de ez a fiatalember letett az asztalra egy grandiózus, több, mint kétórás science fiction drámát 80 millió dollárból. Ez a költségvetés egy ilyen vállalkozásra hihetetlenül hangzik. Pedig igaz, sőt a film szebben néz ki, mint egy 300 millió dolláros Marvel-szuperhősfilm.

Edwards a kisebb költségvetésű filmek világából érkezett Hollywoodba úgy, hogy ő maga csinálta a vizuális effektjeit, így pontosan tudja, hogy mire kell költeni, és mit-hogy kell felvenni, hogy jól nézzen ki.

Amennyire menő volt a Godzilla ejtőernyős jelenete, annyira menő az egész Alkotó. Nem kell vizuális orgiára számítani, mert az alkotók próbálnak a tudományos fantasztikum földhözragadtabb oldalán maradni, és hihető is az egész. A két operatőr, Greig Fraser és Oren Soffer kompozíciói álomszépek. Persze aki akar, az fog hibát találni a filmben.

Történetünk nagyon sok csavart tartogat, ezért csak annyit mondanék el róla, hogy a három nagy fejezetre osztott, szomorkás drámába oltott sci-firől van szó. Főhősünk, Joshua (John David Washington) egy leszerelt katona, akit visszarángatnak a szolgálatba a nemrég elhunyt feleségét (Gemma Chan) felhasználva. A célja megtalálni egy fegyvert és megsemmisíteni azt, mielőtt a gonosz mesterséges intelligencia fel tudná használni azt az emberiség ellen.

Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a Terminátor-féle ítéletnap megvalósult volna, majd a kezdeti robbantás után az emberek állnának győzelemre.

Joshua eközben találkozik egy gyermekkel (Madeline Yuna Voyles), akit el kell kísérnie valahova, hogy a céljait elérhesse. Nem mondok el tényleg többet, ennyit is elég tudni róla. Ugyan vannak hibák a forgatókönyvvel és a film is lehetne 15-20 perccel rövidebb, illetve az üzenetet is kicsit arcunkba tolják, de az egész egyben egyértelműen magával ragadó.

Beszippant minket Edwards világa, és még többet akarunk ebből a kegyetlennek tűnő, búskomor jövőből. A színészek teszik a dolgukat,

John David Washington először kapott olyan szerepet, ahol lehetősége volt kitűnnie apja, Denzel Washington árnyékából és ez sikerült is neki.

Nem egyszerű az ő szerepe, de csillagos ötös lett a megvalósítás. Nagyon jó a gyermeket játszó Madeline Yuna Voylessel a kapcsolatuk, talán úgy tudnám őket jellemezni, mint az év eleji Last of Us sorozat két főszereplője közti kapcsolatot. Nehezen indul, de aztán elválaszthatatlanok lesznek. Allison Janney-t még érdemes kiemelni a mellékszereplők közül a viszonylag egydimenziós Howell ezredes szerepében: amit tudott, azt kihozta a szerepéből. A vizuális effekteket is csak dicsérni lehet.

Egyszerűen ilyen költségvetés mellett ez a látványvilág, CGI és praktikai trükkök elképesztőek.

A film zenéje is hasonló minőségi szintet üt meg, Hans Zimmer ismét elővette a zsenijét, és meglepett minket egy elektronikus álommal.

A mesterséges intelligencia gondolata most nagyon divatos, Edwards filmje mégis okosan, ügyesen, bár kissé kiszámíthatóan, de szórakoztatóan nyúlt hozzá a témához. Nem azt mondom, hogy filmtörténeti klasszikus, de

az utóbbi időben nem jut eszembe nagybetűs sci-fi, ami a nyomába érne.

Jó a szerkezete, sodró a lendülete, van kellő ideje kibontakozni, talán még egy kicsit sok is, de mégis egyben egy kerek egészet alkot. Van vele probléma, de az előadásmód, a látványvilág és az alapgondolat miatt megéri átsiklani ilyen apróságok mellett. Aki szereti a kissé lassabb, földhözragadtabb, emberközelibb, vagy „géphezközelibb” és kissé letargikus történeteteket, azok ne hagyják ki Az alkotót. Nem könnyű film, de csak ajánlani tudom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Szirtes András filmművész
A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben tudatta a 72 éves rendező-operatőr-színész halálhírét.

Link másolása

Ma délelőtt került ki a Facebookra a Filmművész Szövetség közleménye Szirtes András haláláról.

Szirtes András 1969-ben érettségizett egy elektroműszerész szakközépiskolában, és villanyszerelő ipari tanuló lett. 1969–1994 között a Mafilm munkatársa, ahol villanyszerelő, műszerész, kábeles, segédmikrofonos, szalagjátszós, vágóasszisztens, vágó, segédoperatőr, operatőr, rendezőasszisztens, végül rendező volt.

1974–1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakos hallgatója volt. 1975-ben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát. 1987–1989 között az USA-ban tartott egyetemi előadásokat. 1990-től a Szirtes-Film Kft. vezetője.

Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Filmrendezők Céhének; a Kisoroszi Természetvédők Egyesület elnöke.

Szirtes András 72 évet élt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Leadták a Petőfi rádión az Orbán nevének közmédiás kisípolására utaló Carson Coma-dalt
A Petőfi tévén februárban kikvertek Beton.Hofi dalából két sort. Erre utal a Carson Coma A Feldobom a követ című dalában, de a Megafon is megkapja a magáét.

Link másolása

Péntek este leadták a Petőfi rádióban az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását emlegető Carson Coma-dalt – szúrta ki a 444.

Többek között ezek a sorok szerepelnek a Carson Coma áprilisban bemutatott, Feldobom a követ című dalában:

„Utcai harcos orcán fintor,

Ki fogod sípolni, hogy ***?

Mikor az ember strómanként viccel,

Mandinerből a gyűlölet spriccel”

A miniszterelnök nevének kisípolása arra utal, amikor februárban a közmédia Petőfi tévéjének műsorában kikeverték Beton.Hofi Bagira című dalából azt a két sort, hogy „Belehalok, milyen szabad ország ez/ Anyámnak írok sms-t és az Orbán les”. Péntek este nem sokkal este tíz óra előtt adták le az ugyancsak a közmédiához tartozó Petői rádióban a Feldobom a követ című Carson Coma-számot.

A dalban az ominózus kisípolás felemlegetése mellett más NER-kritikus sorok is vannak, a Carson Coma pedig korábban nyíltan kritizálta a kormányt.

A 444 szerint a képet némileg árnyalja, hogy korábban is voltak a Petőfin Carson Coma-számok, igaz, ezt a rendszerkritikus dalt nem találták meg a korábban játszottak között. Ugyanakkor a Feldobom a követ leadása akár egyfajta szerkesztői reakció is lehetett arra a pénteki hírre, miszerint tömeges leépítés zajlik a Petőfi rádiónál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: