hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Magamat látom tíz év múlva itt…” – új magyar film, az Együtt kezdtük forgatásán jártunk

Interjú Kerékgyártó Yvonne rendezővel és Mucsi Zoltánnal.

Link másolása

hirdetés

Tíz év nagy idő, különösen a 21. században, amikor a változások már-már követhetetlenek. És különösen olyan fiatalok életében, akik az érettségi után kirajzanak a világba, útjukat keresik, és amikor tíz év után találkoznak, kevesen mondhatják el magukról, hogy minden úgy alakult, ahogy elképzelték.

Kerékgyártó Yvonne Együtt kezdtük című nagyjátékfilmjének utolsó budapesti forgatási napján jártunk egy budai, kissé retró hangulatú szórakozóhelyen. Ha esetleg elfelejtettem volna, hogy még mindig járványhelyzet van, a stáb gyorsan eszembe juttatta: hiába 3 oltás, hiába védettségi igazolvány, nem úsztam meg a gyorstesztet. Mint Pék Csaba producer elárulta, éppen az aznapi forgatást kellett némileg átprogramozni az egyik szereplő megbetegedése miatt és nem ez volt az első eset.

Szerencsére „negatívnak” bizonyultam, így semmi akadálya nem volt, hogy a rendezővel és az egyik kulcsszereplővel, Mucsi Zoltánnal beszélgessek.

– A film középpontjában egy esküvő áll, amely egyfajta érettségi találkozóvá alakul át. A sors egybeesése, hogy éppen én is egy ilyen összejövetelre készülök, és tudom, hogy ezeken a nagy örömök mellett rendszerint traumák és konfliktusok is felszínre kerülnek. Hogyan született ez a történet?

– A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint és Boros O. István írták. Én 2020-ban találkoztam vele, amikor a Nemzeti Filmintézet már elfogadta és a producerek, Romwalter Judit és Pék Csaba rendezőt kerestek hozzá. Tehát a történet, a főbb karakterek már megvoltak, koncentrálhattam a helyszínekre, a színészek kiválasztására. Nagyon fontosnak tartom a helyszínekre írni a jeleneteket, mert attól lesz egy film élő. Ezt a munkát Maruszki Balázs társforgatókönyvíró végezte el velem, a próbák során pedig lehetőséget adtam a színészeknek, hogy a dialógusokat változtassák saját karakterük szerint - mondja Yvonne.

hirdetés

– A színészeket szerepre válogatták?

– A történetnek 9 főszereplője van és számos mellékszereplője. A történet különlegessége, hogy ellentétben a legtöbb filmmel, ahol 2-3 főszereplő jelenik meg, itt kilenc hasonló súlyú drámát kell bemutatni. A casting során Mandel Helga casting direktor és Olasz Renátó színész-rendező segített nekem asszisztensként, hogy olyan kis feladatokat találjuk, amik a karakterekre fókuszálnak. Így találtunk meg egy olyan színészgárdát, akik néhány kivételtől eltekintve számomra teljesen újak voltak, de a tavaszi-nyári próbák során meg tudtunk alkotni egy hiteles „osztályközösséget”. Ekkor következtek azok a tapasztaltabb színészek, akik a főszereplők szüleit, tanárait alakítják.

Számomra nagyon fontos volt, hogy olyanokat találjunk, akik segítik a fiatalokat és ez sikerült is.

Fantasztikus volt együtt dolgozni Kerekes Évával, úgyszintén Mucsi Zoltánnal, akit ezerarcú színésznek tartok. Számomra nagy inspiráció volt az ő munkásságából Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjében nyújtott alakítása, ahol szintén tanárt játszik. Egy olyan figurát, akiben egyszerre van jelen tragikum és komikum. Ezt próbáltuk kicsit itt is megfogni, mert filmünk olyan dráma, amely nem nélkülözi a komikus és a romantikus elemeket sem. A kilenc szál közül hol az egyik, hol a másik dominál. Zoltánnal épp ma volt az utolsó forgatási napunk. Az elejétől kezdve nagyon sok energiát kaptunk tőle mindannyian, egyedül álló közösséget tudtunk vele alkotni, nagyon hálás vagyok neki ezért.

– Régóta érzem úgy, hogy a műfaji skatulyáknak nincs értelme, hiszen az életünk egyszer „drámai”, máskor vidám…

– Pontosan! Ha felidézzük kedvenc filmjeinket, azokról is nehéz elmondani, hogy azért szeretjük-e mert humorosak, vagy azért, mert egy olyan drámai élményt fogalmaz meg, amivel tudunk azonosulni. Azt a gondolom, hogy ez a film nagyon izgalmas kísérlet, mert tudunk műfajokat keverni egy nem kiszámítható történetben. A forgatókönyv nagy szabadságot ad a színészi játéknak. Nagyon sok múlik a színészeken, ahogy hangsúlyoznak egy mondatot, ahogy megélnek egy drámát, úgy árnyalatnyi különbségekkel tudjuk alakítani a drámát. Ezért is fontos volt, hogy a forgatást komoly próbafolyamat előzze meg és hogy kezdettől fogva tudtam: számíthatok a színészeimre.

– A Balaton-felvidéken, Badacsonyban forgattak, hamarosan mennek Londonba.

– A tervek szerint Londonban lesz az utolsó forgatási napunk, de hogy ez mikor lesz, nagyban függ a járványhelyzettől. Két főszereplőnk élettörténete is kapcsolódik ehhez a városhoz. Nem szívesen hagynám ki a filmből ezt a helyszínt. Arra számítok, hogy a film vizuálisan is jó élmény lesz Budapesttel, Balatonnal, és London is be tud kerülni.

– A 2000 körül született nemzedéknek már természetes, hogy életük több helyen zajlik, egyre ritkább az olyan egyenes, egy életen át tartó pálya, ami még az én korosztályomban dívott. Ez számukra új életérzéssel, új mentalitással is jár.

– Ez teljes mértékben jelen van a filmben, mert a szereplők a világ, illetve saját változásaikra próbálnak reagálni. Vagy pedig azzal küzdenek, hogy változik a világ, és a gimnáziumi évek álmai nem biztos, hogy úgy fognak beteljesülni, ahogyan azt elképzelték. Ez nemcsak az Y generáció konfliktusa, hanem akár az Önök korosztályáé is. A rendszerváltozás óta annyira gyorsan változik minden körülöttünk, és ahogy jönnek azok a kihívások, amelyekkel ez az egyre globálisabb társadalom szembesít minket, rájövünk, hogy a változással együtt kell élnünk. Vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy megpróbáljuk magunk alakítani az életünket.

A filmünkben mind a kilenc történet kínál erre megoldást, de legalább egy probléma-felvetést. Ezért abban bízom, hogy sokan, különböző generációkból tudnak vele azonosulni. A magam részéről több olyan történetet találok benne, ami most aktuális számomra, vagy az volt pár évvel ezelőtt, vagy pedig már érzem, hogy hamarosan aktuális lesz.

Az a célunk, hogy ne csak a harmincas korosztályhoz szóljon. Van benne egy kis nosztalgiaérzés, ahogy bemutatjuk, hogy milyen volt ez a közösség és most milyen, amikor tíz év után újra találkoznak, egy csomó álarccal, gátlással. Ez egy univerzális alaphelyzet, amely mindenkit megérinthet. A filmtörténetben már korábban is feldolgozták ezt, de most talán egy új szemszögből tudjuk ezt bemutatni.

– Én saját szakmámban is folyamatosan tapasztalom a változásokat, de sok mindent nagyon inspirálónak tartok, például az internetet, az online adta lehetőségeket.

– Ha nem gátként, hanem kihívásként tekintünk a körülöttünk lévő változásokra, lehet, hogy azok egy idő után új ablakokat, új utakat fognak jelenteni, és akkor örömmel és életkedvvel lehet őket átvészelni. A legnagyobb kihívás, hogy megtartsuk azt az energiát, azt a gyermeki, kamaszos figyelmet, ami induláskor bennünk volt. A filmben fiatalokat látunk elindulni az életbe, majd látjuk őket 10 év után, ahogy szép lassan kinyílnak, újrakezdődik a közösségben való feloldódás. Kell, hogy legyenek körülöttünk emberek, akikkel túléljük a globális világ elkerülhetetlen kihívásait.

– Soha nem hittem a „generációs szakadékban”, az értelmes, gondolkodó emberek kortól függetlenül mindig is megértették egymást. Most úgy érzem, hogy a globalizáció, az információ-áradat még közelebb is hozhatja egymáshoz a különböző nemzedékeket.

– Én is bízom ebben. A mi stábunk is nagyon vegyes korosztályú, a legfiatalabbaktól a filmes szakma „nagy öregjeiig”, ilyen például a nagyszerű hangmérnök Kőporosi János. Az energia az, ami minket közösséggé kovácsolt. Számomra rendezőként az volt a legizgalmasabb feladat, hogy ugyanazokkal a színészekkel hogyan tudjuk megteremteni kamasz, majd késő húszas énjüket. Nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy ők ebben a játéklehetőséget láttak, egy olyan jutalmat, amit ritkán kap meg egy színész. És ugyanez volt az idősebb színészeknél is. Ezek arra mutatnak rá, hogy nemcsak az életkor határozza meg, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben.

Én a húszas éveim elején sokkal jobban „meg akartam felelni”, mint manapság. Napjainkra sikerült körülvennem magam azokkal az emberekkel, akik ihletet, erőt, biztonságot adnak.

– Azért ahhoz kell némi élettapasztalat, hogy az ember rájöjjön: nem a megfelelés a legfontosabb, hanem az, hogy önmaga legyen.

– Ez így van. Mindegyik főszereplő történetében jelen van a szerepjátszás, a megfelelési vágy. Mindenki úgy érkezik erre a találkozóra, hogy megpróbál mutatni magáról egy képet, amiről tudjuk, hogy nem valóságos. Szép lassan oldódnak fel a felszínes viselkedések, a látszatéletek, amelyekkel el akarják fedni saját állapotukat. Amikor rájönnek arra, hogy lehet őszintén is létezni, akkor változik meg viselkedésük, és kerülnek helyre bizonyos történetszálak.

Még bepillanthattam Mucsi Zoltán ama bizonyos utolsó jelenetébe, amikor cipőjét hasonló inzultus éri, mint annak idején a Kontrollban. A színész Jani bácsit, a tornatanárt személyesíti meg.

– Úgy tudnám jellemezni őt, hogy szereti a gyerekeket, szeret mindenkit, de az a típus, akinél ez a szeretet addig tart, amíg mindenki elfogadja, hogy mindenben neki van igaza. Aki ezt nem fogadja el, azzal nemigen tud összebarátkozni. Tehát egy meglehetősen önfejű ember. A találkozó érettségi után tíz évvel zajlik éppen az én lányom esküvőjén, az említett malőrt pedig a vőlegény követi el, aki számomra nem túl szimpatikus – meséli Mucsi Zoltán.

Minden szülő aggódik azért, hogy a gyermeke milyen párt választ magának és hogy boldog legyen, de láttunk már olyat, hogy a szülő nem örül annak párnak.

Az eseményen azok az osztálytársak vannak jelen, akik szimpatikusak voltak az érettségi idején, de aztán kiderül, hogy nem az a legkellemesebb ember, akit Jani bácsi annak gondolt. Így aztán érezhető a filmben, hogy a vőlegényt nehezen tudja elfogadni.

– Sokszor hallok ellentétes véleményeket arról, hogy mi korosztályunknak vagy az új nemzedékeknek könnyebb-e fiatalnak lenni. Önnek mi erről a véleménye?

– Ezeknek a gyerekeknek még nagyon jó, éppen azért mert fiatalok, előttük az élet, és még sok jó dolog fog velük történni. Nem tudom, hogy nekünk volt-e könnyebb, vagy a maiaknak. Más volt. De hát minden korosztály más életet él, más élethelyzetben születik. Az én generációmnak, az 1945 után születetteknek abban a szerencsés helyzetben volt része, hogy nem kellett háborút átélniük és ennek lehet örülni. A maiaknak itt van ez a szörnyű Covid-járvány...

– Több színészgeneráció találkozik a filmben. Milyen volt az egyelőre még titokban tartott nevű szereplőkkel dolgozni?

– Nagyon jó fiatalok között lenni. Lehet, hogy a külsőmön nem látszik, de egy kicsit fiatalítottak is rajtam.

– Milyen fogadtatást vár a filmtől?

– Természetesen azt reméljük, hogy minél több emberre fog hatni. De ha ezt előre tudnám, minden film előtt elhívnának és elmondanám, mint egy próféta. Ha úgy sikerül, ahogyan elképzeltük, akkor szeretni fogják azok, akik a közelmúltban érettségiztek, de talán az idősebbekben felidéznek régi emlékeket. Így az utolsó forgatási napon mindenképpen kedves, szerethető filmnek érzem.

– Mucsi Zoltánnal beszélgetve számomra kikerülhetetlen Jancsó Miklós, aki a napokban lenne 100 éves.

– Életemnek nagyon fontos találkozása volt. Kegyes volt hozzám a sors, hogy utolsó filmjeiben mindig szerepet kaptam. Nemcsak jó munkatársi viszony, hanem barátság alakult ki közöttünk. Jancsó Miklós minden szempontból nagyszerű ember volt. Munkásságát nem kell méltatnom, meghatározó alakja nemcsak a magyar, hanem az egyetemes filmművészetnek. Rendkívül intelligens, okos, a szó legnemesebb értelmében demokrata, nagyvonalú, igazi úriember volt. Hiányzik – mondja végezetül „Kapa”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Beránt a szexmániás cárnő történetének folytatása

Megnéztük a „Nagy Katalin – A kezdetek” második évadát, és máris várjuk a harmadikat. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Minden oroszok cárnője, Nagy Katalin uralkodásának első időszaka az apropója Tony McNamara szatirikus hangvételű, a történelmi hűségre hangsúlyosan fittyet hányó sorozatának. Míg az első évad tétje a hatalom megszerzése volt, a másodiké annak megszilárdítása lesz. Az elsőben Katalinnak teherbe kellett esnie a cártól, a másodikban pedig meg kell szülnie a trónörököst, és ha már így alakult, nem ártana rendezni is a viszonyt apuval. A sorozat a folytatásban sikerrel elkerüli, hogy belefulladjon a saját zsenialitásába, és nemhogy nem laposodik el, és válik önmaga paródiájává, hanem képes teljesen megújulni, sőt, rendesen emeli is a tétet. Részünkről már jöhet is a harmadik szezon.

Akik csak most kezdenének bele a Nagy Katalin – A kezdetek (The Great) című sorozatba, azok nem árt, ha tudják, hogy az alkotók meglehetősen lazán kezelték a történelmi tényeket a széria cselekményének kidolgozásakor. A híres orosz cárnő személye, hatalomra kerülése, a férjével és az országgal való kapcsolata mindössze kiindulópontja az udvari intrikákkal körbeszőtt szerelmi sokszögtörténetnek, aminek az alcíme is jelzi, hogy csak egy hellyel-közzel igaz történetet látunk. Szóval ha valaki szeretné megtudni, hogy valójában hogyan orozta el a trónt az Isten által felkent, kettyós férjétől egy ambiciózus porosz hercegnő a férfiközpontú Oroszországban az 1700-as évek közepén, és csinált felvilágosult, európai nagyhatalmat egy döglődő birodalomból, annak ott a wikipédia meg egy csomó másik sorozat.

Mindenki másnak viszont erősen ajánlott A kedvenccel befutott Tony McNamara szatirikus hangvételű, az abszurd és szürreális megoldásoktól nyelvileg és vizualitásában sem idegenkedő, szórakoztatóan szókimondó, mesteri dialógusokkal dolgozó és nem utolsó sorban elképesztő színészi teljesítményeket felmutató sorozata.

Az első évadban megismertük a helyszínt, az alaphelyzetet és a szereplőket. Fény derült az események láncolatát beindító konfliktusra, vagyis arra, hogy Katalin (Elle Fanning) számára hamar nyilvánvalóvá vált férje uralkodói alkalmatlansága, és megszületett benne az elhatározás, hogy letaszítja Pétert (Nicholas Hoult) a trónról. És miután megszerettük a sorozat egyedi hangvételét és humorát, megismertük sajátos törvényszerűségek szerint működő világát és történetkezelésének sajátosságait, a második évadra nincs más dolgunk, mint hátradőlni és izgatottan várni, hogy most milyen fordulatokkal lepnek meg minket és élvezni a történetben és a szerepükben lubickoló színészek játékát.

A második évad nem sokkal azután folytatódik, ahol az elsőt lezárták. Négy hónap telt el azóta, hogy Katalin Orlov és Velementov támogatásával megpuccsolta Péter cárt. A már jócskán várandós cárnét maga alá temeti a férje által megöletett Leó miatti gyász és fűti a Péter iránti gyűlölet. A palotában rettenetes állapotok uralkodnak, a gyerekek emberi fejekkel fociznak, teljes a bizonytalanság és a káosz, egyre sürgetőbb, hogy végre eldőljön, kié lesz a korona. Ehhez viszont a nemeseknek és az egyháznak is van egy-két szava. Hogy a nép mit szeretne, az nem derül ki és tulajdonképpen nem is lényeges, mert bár Katalin folyamatosan a nagy orosz népről papol, még nem igen tette ki a lábát a palotából, és az udvarban lebzselő arisztokratákon és szolgákon kívül eddig nem is találkozott orosz emberrel.

De ahogy a történelmi hűséget, úgy a társadalmi felelősségvállalást sem kérhetjük számon McNamara sorozatán. Mert az évadban felmerül ugyan néhány komolyabb téma, olyanok, mint a jobbágyfelszabadítás, az egyház hatalmának visszaszorítása vagy a nők emancipációja, mindegyik geg marad csupán.

Hogy mégsem válik öncélúvá és unalmassá a sorozat, az nagyrészt a két főszereplő, Elle Fanning és Nicholas Hoult kettősének köszönhető. A Pétert játszó Hoult a sorozat fő humorforrása volt már az első évadban, minden mozdulata, arckifejezése és mondata parádés. A második évadra pedig még csavarnak is egy nagyot a kegyetlen, szexmániás uralkodó személyiségén, és ezzel még zseniálisabbá válik a karaktere. És persze megmaradnak bőven a szürreális elemek is, ezúttal például egy krokodil formájában, ami minden bizonnyal Istennek Katalin trónrakerülésére adott válasza, legalábbis az udvar szerint.

hirdetés
És hasonlóan abszurd az évad egyik fontos epizódszereplőjének, Katalin anyjának a megjelenése is, őt Gillian Anderson játssza egészen zseniálisan. És ott vannak az udvari intrikák is, ami McNamarának jól ismert terep, egyébként pedig ez az, ami minden abszurditásával együtt pont ilyen gáz lehetett a valóságban is.

Nagy kérdés, hogy mennyi potenciál maradt még a sorozatban egy lehetséges harmadik évadra, és hogy merre lehet innen továbbterelni a cselekményt úgy, hogy izgalmas és szórakoztató maradjon. Mert fennáll a veszélye annak, hogy az udvari cicaharcok és szerelmi csatározások egy idő után unalomba fordulnak, ha nem találnak ki valami üdítően új témát, de az biztos, hogy Fanning és Hoult kettősét még elnézném egy ideig, szóval részemről jöhet a következő szezon.

Nagy Katalin – A kezdetek (2. évad)

Ausztrál-angol életrajzi dráma, történelmi sorozat, 60 perc, 2021

Kreátor és író: Tony McNamara

Szereplők: Elle Fanning, Nicholas Hoult, Phoebe Fox, Sacha Dhawan, Gillian Anderson

HBO GO


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Nyugdíjas farmer a drogkartell ellen – Megnéztük az új Liam Neeson-filmet

Az oltalmazó a sztár legújabb akciófilmje, ami ezúttal egy kicsit drámaibbra és realistábbra vette az irányt.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2021. december 04.


Link másolása

hirdetés

Az oltalmazó egy mostanában több mint tipikusnak mondható Liam Neeson-film. Az időskorára akciósztárrá vált ír színész filmográfiájában talán mégis egy kicsit fontosabb bejegyzés lehet Robert Lorenz rendezéséből. Hogy miért? Nos, a filmet hivatalosan 2021. január 15-én mutatták be az amerikai mozik - vagyis az a kevés, amelyik nyitva volt. A legnagyobb láncok ugyanis akkor még a Covid-járvány miatti lezárások alatt rájuk kényszerített téli álmukat aludták.

A független színekben induló Az oltalmazó alkotói azonban voltak annyira bátrak, hogy a kézenfekvő streaminges premier helyett ilyen körülmények között is számos országban felpattintották a nagyvásznakra Neeson új akciózását. Aztán 2021 márciusában szélesre tárták a nagy moziláncok kapuit az Egyesült Államokban, és bizony Az oltalmazó volt az egyik film, amire azonnal be lehetett ülni, mondhatni, olyan volt a moziknak, mint a széncinege, avagy a nyitnikék éneke a tavasszal nyíló természetnek. Nagy sikert persze az akkori félelemittas közhangulatban még nem tudott aratni, de legalább egy várva várt, a normális kerékvágásba valamennyire visszatérő korszak közeledtét jelezhette. Az oltalmazó nálunk elég későn, december 2-án került a mozik műsorára, öt hónappal Neeson következő filmje, a Jeges pokol után, ám fontos tudni, hogy e (fizikai és átvitt értelemben is) poros kaland készült el előbb.

De hogy végre magáról a filmről is regéljünk: Neeson ezúttal Jim Hansont alakítja, az özvegy és alkoholista farmert, aki az arizonai-mexikói határon járőrözget, és jelenti a hatóságoknak az illegális határátlépőket. Egy nap azonban egy anyát és kisfiát sodorja elé a sors, akiket egy drogkartell vérszomjas tagjai üldöznek. Az előbbi nem éli túl a találkozást, így hősünkre marad, hogy megvédje a srácot a gyilkosoktól, és leszállítsa őt a Chicagóban élő rokonaihoz.

A hatvanas évei végét taposó Jim természetesen hiteltelen lenne egy akciófilm főszerepében, ha nem egy volt tengerészgyalogosról és egyben vietnámi veteránról beszélnénk, ezért természetesen mindkettő igaz rá,

s így Neesontól is elvárható sokadjára (csak néhány cím: Elrabolva 1-2-3, A szupercsapat, Ismeretlen férfi, Fehér pokol, Non-stop, Sírok között, Éjszakai hajsza, The Commuter – Nincs kiszállás, Dermesztő hajsza, Becsületes tolvaj, Jeges pokol), hogy egymaga lekapjon a tíz körméről nála sokkal fiatalabb és erősebb (bár az kétségtelen, hogy alacsonyabb) marcona legényeket is.

Ez most sincs másként, noha Az oltalmazó talán annyiban különbözik eddigi akciófilmjeitől, hogy próbál kissé drámaibb és reálisabb lenni. Az író-rendező Robert Lorenzről ugyanis azt kell tudni, hogy az 1995-ös A szív hídjaitól kezdve egészen a 2014-es Amerikai mesterlövészig együtt dolgozott Clint Eastwooddal, ráadásul minden egyes filmjén. Eleinte rendezőasszisztensként, majd a 2003-as Titokzatos folyótól kezdve már producerként is. Volt hát mit ellesnie a mestertől. Első saját filmjét 2012-ben rendezte meg, természetesen Eastwooddal a főszerepben, ez volt Az utolsó csavar. Az oltalmazó pedig a második direktori projektje, és le sem tagadhatná inspirációit, hatásait. Elég csupán megemlítenünk a legújabb, idei Eastwood-filmet, a Cry Macho – A hazautat, amelyben a 90 éves kivénhedt cowboy Clint azt a feladatot kapja, hogy szállítson le egy fiatal mexikói srácot az Egyesült Államokba az apjának…

hirdetés

Az oltalmazó persze a dinamikusabb oldaláról közelíti meg a sztorit, kevesebb időt szán a vén mogorva róka és a jóravaló és bátor, de konok kissrác összecsiszolódására és többet az üldözős road movie-ba oltott akciós-thrilleres atmoszféra kialakítására.

Nem mellékesen pedig a sablonokra is. Kétségtelen, hogy akadnak benne izgalmas szcénák is (például a rendőrjárőrös, a moteles vagy a finálébeli szénatárolós jelenetek említhetők), ám összességében Lorenz csupán jól bejáratott paneleket használ. Nemcsak az az érzés foghatja el könnyedén a nézőt, hogy ez vagy az ismerős lehet valamilyen filmből, hanem hogy konkrétan egy Liam Neeson-filmben is láthattuk már.

Az oltalmazó mindemellett azonban megpróbál több lenni egy átlagos, kisebb költségvetésű akciófilmnél (nem is pörög nonstop): időnként elmélázik a kies délvidéki pusztaságon, a naplementéken, az utazás során erősen gyarapodó fák lombkoronáján és persze Liam Neeson távolba révedő tekintetén. A cowboyosan hunyorgó (a.k.a. menő) nagy nézésekben pedig jó társa a Miguelt alakító Jacob Perez, aki kétségkívül sokkal tehetségesebb a Cry Macho Eduardo Minettjénél. A kartell által kiküldött csapat vezéreként pedig Juan Pablo Raba bizonyítja, hogy egy minden ízében gyűlölnivaló hidegvérű gyilkos is megsajnálható (de csak egy icipicit), ha elcsípünk egy-két fontos információfoszlányt a múltjából, és ezáltal tovatűnik egysíkú papírmasé gonoszsága.

Az oltalmazó tehát nem reménytelen próbálkozás, ám az is biztos, hogy nem ez a film jelent majd üdítő kivételt Neeson egy kaptafára készülő akcióözönében. Arra inkább ott a Fehér pokol, a Sírok között vagy a Dermesztő hajsza.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Váray László: Ismeretlenül rám írnak, hogy „basszus, ez én vagyok, engem írtál meg!”

A gyerekzenekarával és szólóban egyaránt aktív dalszerző-énekessel többrétegű szövegeiről és külföldi turnéélményeiről is beszélgettünk.

Link másolása

hirdetés

Hirtelen felindulásból, egy családi születésnapra írta az első gyerekdalát, ami akkora siker lett, hogy zenekart szervezett köré. A Belvárosi Betyárokkal azóta alig győzik teljesíteni a felkéréseket, Amerikában is többször turnéztak már. Szólóelőadóként pedig elgondolkodtató és társadalomkritikus szövegekkel szeretné letenni a névjegyét.

– Nagyjából 10 évig voltál a Colombre Band frontembere, a zenekart felfüggesztve ezután kezdtél szólókarrierbe. Miért?

– Ennek a tíz évnek a végébe már belelógott a Belvárosi Betyárok megalakulása, ez az új formáció pedig szimbolikusan és szó szerint is repülőrajtot lett, miközben sok meghívást kaptam szólóban is. Volt egy logikus pillanat, amikor örömmel engedtem el átmenetileg a Colombre Bandet és a zenekaros hangszerelést – itt nyilván jelentősége van mindkét szónak: örömmel és átmenetileg.

– Nem vesz el a koncertélményből, ha nincs körülötted hagyományos zenekari felállás?

– Kötetlenül, de kompromisszummentesen szerkesztem a színpadi hangzást, mindig olyan atmoszférát teremtve, amivel teljességet érünk el. Nyilván más egy dobszerkóval megdörrenni már az első dalban, várom én is a páros lábbal torzítóra ugrást. De tudni kell egy szál gitárral, vagy akusztikus trióban is beteljesült koncertélmény adni a közönségnek, mi adunk is.

hirdetés

– A szövegeidnek kimondottan mély, többrétegű mondanivalója van. Milyen témák ihletnek meg?

– Ahhoz értek, hogy megzenésítsem a körülöttünk lévő világot, ezért a szövegeim is épp olyanok. Mélyek és többrétegűek, vagy épp kíméletlenül őszinték, sok humorral. Már életem legelső előadott dalszövegénél láttam, hogy ez mennyire működik, azóta is ugyanúgy inspirál és izgalmat ad. A dalaim tökéletesen varrt kabátok, amiket eleve meghatároz a stílus és méret, és ha ezek jók is, attól még lehet, hogy nem tetszenek.

De amikor látom, milyen sokan magukra veszi a szövegeimet, mennyire működnek a sorok és a poénok, az minden egyes koncerten gól. Buli után beszélgetnek velem, vagy ismeretlenül rám írnak, hogy „basszus, ez én vagyok, engem írtál meg!”

Tavaly kerültem be először országos rádió rotációjába a Csak erre voltunk jók című dalommal, ezzel kapcsolatban is kiderült, hogy értékelik az őszinte és szókimondó hangvételt. A pandémia közepén íródott Tölts újra ember! még jobban betalált, sok adón azóta is játsszák. Rettentő érdekes, hogy egy ilyen erősen közéleti témájú szám sikeresebb lett, mint például a pár évvel korábbi Kicsi madár, ami egy biztonságos és rádióbarátabbnak mondható dal.

– Milyen lehetőségeid vannak Győrben élő zenészként? Nehezebb építkezni onnan, mintha budapesti lennél?

– Magyarország még mindig fejnehéz, tehát elvileg hátrányból indulna, aki nem Budapesten él. Rám mégsem igaz ez az állítás, már csak azért se, mert a kapcsolatrendszerem fókusza és a szakmai bázisom nagy része most is a fővárosban van. Nem méricskélem, mennyivel több lehetőségem adódna, ha az állandó lakcímem is ott lenne – Győrben írtam meg 6 nagylemez dalait, innen szerveztem a turnéinkat, amelyek 12 országba vittek eddig. Tudom, mit ad az otthonom ahhoz, hogy ez létrejöhetett.

– Miért kezdtél el gyerekdalokat írni?

– Az unokaöcsém negyedik születésnapja miatt történt az egész. Családi körben ünnepeltünk, én pedig ajándékként előre megírtam és megénekeltem a helyzetet. Beleírtam a szüleimet (akik itt ugyebár nagyszülők), ahogy a valóságban is létező helyszínekre viszik az öcsit: vonatokat néznek a hídról, aranyhalakat számolnak a parkban.

Nagyon szórakoztatott, hogy más perspektívából írhatok szöveget, de nem számítottam rá, hogy a dal átlépi a családi esemény kereteit. Unokaöcsém viszont megtanulta és annyit énekelte az oviban, hogy ott rákérdeztek, mi ez. Amikor kiderült, hogy a zenész nagybácsi műve, meghívtak fellépni egy közelgő adventi műsorra.

Elvállaltam, és ahelyett, hogy „vendégdalokat” kerestem volna, elkezdtem még több sajátot írni, így született meg az első koncertprogram. Az intézmények ezután egymásnak ajánlottak bennünket, egész koncertkörút kerekedett a meghívásokból. Pár hónap múlva már nagyobb rendezvényeken találtuk magunkat zenésztársammal, ennek kapcsán beszéltünk róla, hogy ha ez ennyire kapós, vegyük a szervezést is komolyan. Barátunknak, Gryllus Dánielnek küldtem egy demót, aki hamar jelezte, hogy szívesen gondozná a dalokat, és kiadóként a projekt mögé állt.

Fotó: Hajnik Zoltán

– Elég nagy a merítés gyerekzenekarokból. Mivel tudtok kitűnni a tömegből?

– Visszanézve erre a történetre és látva az azóta már valóban elképesztő nagyságú merítést, a legfontosabb, hogy nem érdekek mentén, céllal született a Belvárosi Betyárok, hanem szórakozásból és szeretetből. Ezek a dolgok pedig kiderülnek és látszik rajtuk, hogy szívből jönnek: a koncerteken is süt rólunk, mennyire szeretjük csinálni. Egy rádióinterjúban a szerkesztőt is sikerült ezzel kizökkentenem, amikor a koncertjeinkről és a turnékról beszéltem. Félbeszakított és szinte számonkérően mondta, hogy „hé, de hiszen te ezt élvezed!”. Beszédes reakció volt.

A dalainkban az összes történet és szereplő valóságos, minden szöveg megtörtént eset alapján születik. Az okos humorral tanító, könnyed dalok és a komolyabbak is, amelyeknek a témájához Magyarországon nemcsak gyerekzenekar nem nyúlt eddig. Ugyanez igaz a zenénkre is: nem gyerekzenét szerzünk, nincs a gyerekekre szabott zenei akcentusunk.

Az Öt perc múlva hat perc című új lemezre is rengeteg autentikus bluegrasst írtunk, a szólók is ennek megfelelően alakulnak és nem félünk attól, hogy nem hallgatják végig őket. A blues és a bluegrass közvetítésével küldetéstudatunk van, amiből kiderül, hogy nem tudunk, nem akarunk gügyögni a hangszereken. A mottónk nem változott: dalainkkal szeretnénk erősíteni a gyerekek zenei és intellektuális immunrendszerét.

– Nyugat-Európában, Erdélyben és Észak-Amerikában is turnéztatok már. Milyen volt a fogadtatás?

– Százötven százalékos. A vállalásunk, hogy minél több határon túli magyar közösséghez juttassuk el a dalokat és azok üzenetét, elképesztően hálás feladat – rengeteg örömöt, kalandot és élményt ad, minden felmerülő nehézségével együtt. Minél távolabb kerülünk a határtól, annál „éhesebbek” a színpadról érkező magyar szóra és az igényes magyar nyelvű produkciókra.

Észak-Amerikában például ez különösen nem mindennapi, ezért is nagy öröm, hogy 2017-től a pandémia kitöréséig minden évben vissza tudtunk térni. A járvány természetesen ezen a téren is mindent újraírt, de bízunk benne, hogy a jövő tavaszra halasztott USA körutunkkal újraindul ez a része az életünknek.

Fotó: Nagy Balázs

– Szólóban mik a céljaid?

– 2022 elképesztő év lesz, a Szuperhősök című dalban már írtam is erről, van mondanivalóm róla bőven. És persze szeretném kihasználni, tovább emelni a rádiók, illetve a közönség figyelmét. Esetemben ez a pandémia hozadéka volt: a levesbe ment rengeteg turné és koncert helyett egy ideig csak az alkotás és a stúdiózás volt a szakmai életem egyetlen formája. Én megzenésítettem és megírtam, amit láttam és átéltünk – ezt teszem ezután is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Sopronba jön a Muse és a The Killers is – igazi stadionsztárokkal tér vissza a VOLT

A pop-rock-alternatív zenei irányzat legnagyobb neveiből többen adják egymásnak a mikrofont a jövő nyári fesztiválon.
Fotó: Rockstar - szmo.hu
2021. december 02.


Link másolása

hirdetés

Stadionsztárok, aktuális nevek és állandó fesztiválkedvencek érkeztek az első körben a Telekom Volt Fesztivál 2022-es fellépőinek listájára, köztük a Muse, a The Killers, a Sum41, a Bring Me The Horizon vagy Yungblud. Mindez jövőre, június 21. és 25. között, Sopronban.

Itt lesz tehát a világ egyik legjobb koncertbandája, a Muse, idén augusztusban kiadott friss lemezanyagával a The Killers, a kanadai pop-punk egyik legütősebb csapata, a SUM41 és a brit metalcore alakulat, a Bring Me The Horizon. Jön továbbá a multiinstrumentalista brit énekes-dalszerző, Yungblud, a világ egyik legismertebb és legsikeresebb keresztény rockbandája, a Skillet. 2020-ra várt, de elmaradt koncertjét pótolja a VOLT-on Passenger, érkezik “az aktuális rapszíntér egyik legizgalmasabb alakja”, Scarlxrd, valamint az EDM-huligán, DJ és producer, a nemzetközi dubstep hálózat ismert alakja, Borgore. Szintén Sopronba várjuk a dubstep és drum and bass producer/DJ-t, FuntCase-t és a német DJ-t és elektronikus zenei producert, Virtual Riot-ot.

"Vannak fesztiválok, és van a VOLT - így szól a 2022-es Telekom VOLT Fesztivál szlogenje, amely jól kifejezi a szándékunkat akár a programkínálat, akár a VOLT-ot érintő legfontosabb törekvéseink terén"

- mondta el Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója.

"A célunk az, hogy az élő zene megkülönböztetett ünnepeként készüljenek Sopronba akár a vendégeink, akár a fellépők, legyen szó a színpadi programról, a kísérő eseményekről, vagy éppen a Sopront érintő történésekről. A kétéves kihagyás utáni visszatéréssel nagyon magasra tesszük a lécet. A kezdetek óta jellemző a VOLTra a kifejezetten erős élő zenei vonal, a hazai- és nemzetközi sztárokat felvonultató line-up. A 2022-es Telekom VOLT programja ehhez képest is egy komoly szintlépés, amely bárhol a világon megállná a helyét. Olyan állócsillagnak számító stadionsztárok szerepelnek benne, mint a MUSE vagy a The Killers, a legaktuálisabb nevek és az állandó fesztiválkedvencek között Yungblud, a SUM41 vagy éppen a Bring Me The Horizon" – tette hozzá a főszervező.

További nevek hamarosan, jegyek pedig már kaphatók. Bővebb info a www.volt.hu oldalon.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: