hirdetés

KULT

„Magamat látom tíz év múlva itt…” – új magyar film, az Együtt kezdtük forgatásán jártunk

Interjú Kerékgyártó Yvonne rendezővel és Mucsi Zoltánnal.

Link másolása

hirdetés

Tíz év nagy idő, különösen a 21. században, amikor a változások már-már követhetetlenek. És különösen olyan fiatalok életében, akik az érettségi után kirajzanak a világba, útjukat keresik, és amikor tíz év után találkoznak, kevesen mondhatják el magukról, hogy minden úgy alakult, ahogy elképzelték.

Kerékgyártó Yvonne Együtt kezdtük című nagyjátékfilmjének utolsó budapesti forgatási napján jártunk egy budai, kissé retró hangulatú szórakozóhelyen. Ha esetleg elfelejtettem volna, hogy még mindig járványhelyzet van, a stáb gyorsan eszembe juttatta: hiába 3 oltás, hiába védettségi igazolvány, nem úsztam meg a gyorstesztet. Mint Pék Csaba producer elárulta, éppen az aznapi forgatást kellett némileg átprogramozni az egyik szereplő megbetegedése miatt és nem ez volt az első eset.

Szerencsére „negatívnak” bizonyultam, így semmi akadálya nem volt, hogy a rendezővel és az egyik kulcsszereplővel, Mucsi Zoltánnal beszélgessek.

– A film középpontjában egy esküvő áll, amely egyfajta érettségi találkozóvá alakul át. A sors egybeesése, hogy éppen én is egy ilyen összejövetelre készülök, és tudom, hogy ezeken a nagy örömök mellett rendszerint traumák és konfliktusok is felszínre kerülnek. Hogyan született ez a történet?

– A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint és Boros O. István írták. Én 2020-ban találkoztam vele, amikor a Nemzeti Filmintézet már elfogadta és a producerek, Romwalter Judit és Pék Csaba rendezőt kerestek hozzá. Tehát a történet, a főbb karakterek már megvoltak, koncentrálhattam a helyszínekre, a színészek kiválasztására. Nagyon fontosnak tartom a helyszínekre írni a jeleneteket, mert attól lesz egy film élő. Ezt a munkát Maruszki Balázs társforgatókönyvíró végezte el velem, a próbák során pedig lehetőséget adtam a színészeknek, hogy a dialógusokat változtassák saját karakterük szerint - mondja Yvonne.

hirdetés

– A színészeket szerepre válogatták?

– A történetnek 9 főszereplője van és számos mellékszereplője. A történet különlegessége, hogy ellentétben a legtöbb filmmel, ahol 2-3 főszereplő jelenik meg, itt kilenc hasonló súlyú drámát kell bemutatni. A casting során Mandel Helga casting direktor és Olasz Renátó színész-rendező segített nekem asszisztensként, hogy olyan kis feladatokat találjuk, amik a karakterekre fókuszálnak. Így találtunk meg egy olyan színészgárdát, akik néhány kivételtől eltekintve számomra teljesen újak voltak, de a tavaszi-nyári próbák során meg tudtunk alkotni egy hiteles „osztályközösséget”. Ekkor következtek azok a tapasztaltabb színészek, akik a főszereplők szüleit, tanárait alakítják.

Számomra nagyon fontos volt, hogy olyanokat találjunk, akik segítik a fiatalokat és ez sikerült is.

Fantasztikus volt együtt dolgozni Kerekes Évával, úgyszintén Mucsi Zoltánnal, akit ezerarcú színésznek tartok. Számomra nagy inspiráció volt az ő munkásságából Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjében nyújtott alakítása, ahol szintén tanárt játszik. Egy olyan figurát, akiben egyszerre van jelen tragikum és komikum. Ezt próbáltuk kicsit itt is megfogni, mert filmünk olyan dráma, amely nem nélkülözi a komikus és a romantikus elemeket sem. A kilenc szál közül hol az egyik, hol a másik dominál. Zoltánnal épp ma volt az utolsó forgatási napunk. Az elejétől kezdve nagyon sok energiát kaptunk tőle mindannyian, egyedül álló közösséget tudtunk vele alkotni, nagyon hálás vagyok neki ezért.

– Régóta érzem úgy, hogy a műfaji skatulyáknak nincs értelme, hiszen az életünk egyszer „drámai”, máskor vidám…

– Pontosan! Ha felidézzük kedvenc filmjeinket, azokról is nehéz elmondani, hogy azért szeretjük-e mert humorosak, vagy azért, mert egy olyan drámai élményt fogalmaz meg, amivel tudunk azonosulni. Azt a gondolom, hogy ez a film nagyon izgalmas kísérlet, mert tudunk műfajokat keverni egy nem kiszámítható történetben. A forgatókönyv nagy szabadságot ad a színészi játéknak. Nagyon sok múlik a színészeken, ahogy hangsúlyoznak egy mondatot, ahogy megélnek egy drámát, úgy árnyalatnyi különbségekkel tudjuk alakítani a drámát. Ezért is fontos volt, hogy a forgatást komoly próbafolyamat előzze meg és hogy kezdettől fogva tudtam: számíthatok a színészeimre.

– A Balaton-felvidéken, Badacsonyban forgattak, hamarosan mennek Londonba.

– A tervek szerint Londonban lesz az utolsó forgatási napunk, de hogy ez mikor lesz, nagyban függ a járványhelyzettől. Két főszereplőnk élettörténete is kapcsolódik ehhez a városhoz. Nem szívesen hagynám ki a filmből ezt a helyszínt. Arra számítok, hogy a film vizuálisan is jó élmény lesz Budapesttel, Balatonnal, és London is be tud kerülni.

– A 2000 körül született nemzedéknek már természetes, hogy életük több helyen zajlik, egyre ritkább az olyan egyenes, egy életen át tartó pálya, ami még az én korosztályomban dívott. Ez számukra új életérzéssel, új mentalitással is jár.

– Ez teljes mértékben jelen van a filmben, mert a szereplők a világ, illetve saját változásaikra próbálnak reagálni. Vagy pedig azzal küzdenek, hogy változik a világ, és a gimnáziumi évek álmai nem biztos, hogy úgy fognak beteljesülni, ahogyan azt elképzelték. Ez nemcsak az Y generáció konfliktusa, hanem akár az Önök korosztályáé is. A rendszerváltozás óta annyira gyorsan változik minden körülöttünk, és ahogy jönnek azok a kihívások, amelyekkel ez az egyre globálisabb társadalom szembesít minket, rájövünk, hogy a változással együtt kell élnünk. Vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy megpróbáljuk magunk alakítani az életünket.

A filmünkben mind a kilenc történet kínál erre megoldást, de legalább egy probléma-felvetést. Ezért abban bízom, hogy sokan, különböző generációkból tudnak vele azonosulni. A magam részéről több olyan történetet találok benne, ami most aktuális számomra, vagy az volt pár évvel ezelőtt, vagy pedig már érzem, hogy hamarosan aktuális lesz.

Az a célunk, hogy ne csak a harmincas korosztályhoz szóljon. Van benne egy kis nosztalgiaérzés, ahogy bemutatjuk, hogy milyen volt ez a közösség és most milyen, amikor tíz év után újra találkoznak, egy csomó álarccal, gátlással. Ez egy univerzális alaphelyzet, amely mindenkit megérinthet. A filmtörténetben már korábban is feldolgozták ezt, de most talán egy új szemszögből tudjuk ezt bemutatni.

– Én saját szakmámban is folyamatosan tapasztalom a változásokat, de sok mindent nagyon inspirálónak tartok, például az internetet, az online adta lehetőségeket.

– Ha nem gátként, hanem kihívásként tekintünk a körülöttünk lévő változásokra, lehet, hogy azok egy idő után új ablakokat, új utakat fognak jelenteni, és akkor örömmel és életkedvvel lehet őket átvészelni. A legnagyobb kihívás, hogy megtartsuk azt az energiát, azt a gyermeki, kamaszos figyelmet, ami induláskor bennünk volt. A filmben fiatalokat látunk elindulni az életbe, majd látjuk őket 10 év után, ahogy szép lassan kinyílnak, újrakezdődik a közösségben való feloldódás. Kell, hogy legyenek körülöttünk emberek, akikkel túléljük a globális világ elkerülhetetlen kihívásait.

– Soha nem hittem a „generációs szakadékban”, az értelmes, gondolkodó emberek kortól függetlenül mindig is megértették egymást. Most úgy érzem, hogy a globalizáció, az információ-áradat még közelebb is hozhatja egymáshoz a különböző nemzedékeket.

– Én is bízom ebben. A mi stábunk is nagyon vegyes korosztályú, a legfiatalabbaktól a filmes szakma „nagy öregjeiig”, ilyen például a nagyszerű hangmérnök Kőporosi János. Az energia az, ami minket közösséggé kovácsolt. Számomra rendezőként az volt a legizgalmasabb feladat, hogy ugyanazokkal a színészekkel hogyan tudjuk megteremteni kamasz, majd késő húszas énjüket. Nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy ők ebben a játéklehetőséget láttak, egy olyan jutalmat, amit ritkán kap meg egy színész. És ugyanez volt az idősebb színészeknél is. Ezek arra mutatnak rá, hogy nemcsak az életkor határozza meg, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben.

Én a húszas éveim elején sokkal jobban „meg akartam felelni”, mint manapság. Napjainkra sikerült körülvennem magam azokkal az emberekkel, akik ihletet, erőt, biztonságot adnak.

– Azért ahhoz kell némi élettapasztalat, hogy az ember rájöjjön: nem a megfelelés a legfontosabb, hanem az, hogy önmaga legyen.

– Ez így van. Mindegyik főszereplő történetében jelen van a szerepjátszás, a megfelelési vágy. Mindenki úgy érkezik erre a találkozóra, hogy megpróbál mutatni magáról egy képet, amiről tudjuk, hogy nem valóságos. Szép lassan oldódnak fel a felszínes viselkedések, a látszatéletek, amelyekkel el akarják fedni saját állapotukat. Amikor rájönnek arra, hogy lehet őszintén is létezni, akkor változik meg viselkedésük, és kerülnek helyre bizonyos történetszálak.

Még bepillanthattam Mucsi Zoltán ama bizonyos utolsó jelenetébe, amikor cipőjét hasonló inzultus éri, mint annak idején a Kontrollban. A színész Jani bácsit, a tornatanárt személyesíti meg.

– Úgy tudnám jellemezni őt, hogy szereti a gyerekeket, szeret mindenkit, de az a típus, akinél ez a szeretet addig tart, amíg mindenki elfogadja, hogy mindenben neki van igaza. Aki ezt nem fogadja el, azzal nemigen tud összebarátkozni. Tehát egy meglehetősen önfejű ember. A találkozó érettségi után tíz évvel zajlik éppen az én lányom esküvőjén, az említett malőrt pedig a vőlegény követi el, aki számomra nem túl szimpatikus – meséli Mucsi Zoltán.

Minden szülő aggódik azért, hogy a gyermeke milyen párt választ magának és hogy boldog legyen, de láttunk már olyat, hogy a szülő nem örül annak párnak.

Az eseményen azok az osztálytársak vannak jelen, akik szimpatikusak voltak az érettségi idején, de aztán kiderül, hogy nem az a legkellemesebb ember, akit Jani bácsi annak gondolt. Így aztán érezhető a filmben, hogy a vőlegényt nehezen tudja elfogadni.

– Sokszor hallok ellentétes véleményeket arról, hogy mi korosztályunknak vagy az új nemzedékeknek könnyebb-e fiatalnak lenni. Önnek mi erről a véleménye?

– Ezeknek a gyerekeknek még nagyon jó, éppen azért mert fiatalok, előttük az élet, és még sok jó dolog fog velük történni. Nem tudom, hogy nekünk volt-e könnyebb, vagy a maiaknak. Más volt. De hát minden korosztály más életet él, más élethelyzetben születik. Az én generációmnak, az 1945 után születetteknek abban a szerencsés helyzetben volt része, hogy nem kellett háborút átélniük és ennek lehet örülni. A maiaknak itt van ez a szörnyű Covid-járvány...

– Több színészgeneráció találkozik a filmben. Milyen volt az egyelőre még titokban tartott nevű szereplőkkel dolgozni?

– Nagyon jó fiatalok között lenni. Lehet, hogy a külsőmön nem látszik, de egy kicsit fiatalítottak is rajtam.

– Milyen fogadtatást vár a filmtől?

– Természetesen azt reméljük, hogy minél több emberre fog hatni. De ha ezt előre tudnám, minden film előtt elhívnának és elmondanám, mint egy próféta. Ha úgy sikerül, ahogyan elképzeltük, akkor szeretni fogják azok, akik a közelmúltban érettségiztek, de talán az idősebbekben felidéznek régi emlékeket. Így az utolsó forgatási napon mindenképpen kedves, szerethető filmnek érzem.

– Mucsi Zoltánnal beszélgetve számomra kikerülhetetlen Jancsó Miklós, aki a napokban lenne 100 éves.

– Életemnek nagyon fontos találkozása volt. Kegyes volt hozzám a sors, hogy utolsó filmjeiben mindig szerepet kaptam. Nemcsak jó munkatársi viszony, hanem barátság alakult ki közöttünk. Jancsó Miklós minden szempontból nagyszerű ember volt. Munkásságát nem kell méltatnom, meghatározó alakja nemcsak a magyar, hanem az egyetemes filmművészetnek. Rendkívül intelligens, okos, a szó legnemesebb értelmében demokrata, nagyvonalú, igazi úriember volt. Hiányzik – mondja végezetül „Kapa”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Olyan horrorfilm született, amire büszkék lehetünk - megnéztük a Post mortemet

A Post mortem méltó a műfaj nagy klasszikusaihoz, különösen annak tükrében, hogy a külföldi konkurrenciához képest milyen kevésből kellett kihozni.

Link másolása

hirdetés
A cikk kisebb spoilereket tartalmaz.

Kevés filmet vártam úgy, mint a Post mortemet. Már az első előzetes alapján jó érzéseim voltak a filmmel kapcsolatban, és összességében nem is csalódtam.

A horrorfilm afféle mostohán kezelt műfaj. Vannak nagy rajongói, akiknek minden mennyiségben jöhet, de épp olyan sokan lenézik, egy kalap alá véve a zombi farkasemberek apokalipszisát a Halloweennel. Ezért külön öröm, hogy a magyar döntéshozók az előítéleteken túllépve idén a Post mortemet nevezték az Oscar-díjra.

Én sem vagyok horrorrajongó, nem szeretek ijedezni.

A jó filmeket viszont szeretem, akkor is, ha történetesen a horror műfajába tartoznak,

mint az Ördögűző, a Ragyogás vagy, teszem azt, A nyolcadik utas a halál.

Az, hogy „magyar horror” elsőre nem hangzik jól. Sokszor, amikor szeretnénk lemásolni valami külföldön bevált dolgot, izzadságszagú erőlködés lesz belőle. Magyar narancs. Lásd a legtöbb magyar sit com kísérletet.

hirdetés

A Post mortem előzetese azonban reménykedésre adott okot, ugyanis Bergendy Péteréknek sikerült találniuk egy hiteles magyar horrorsztorit. Nem a tulipános ládikós, „Az éjjel nem érhet véget” értelemben magyar, hanem igazából.

Egy olyan sorstragédia húzódik a hátterében, ami tényleg a miénk, amihez minden magyarnak van valami köze, mégis a világon mindenütt azonosulhatnak vele, hisz minden népnek megvannak a hasonló történetei.

Az első világháborúban Tomást (Klem Viktor), a fiatal, német fotóst légnyomás érte a csatatéren. Halottnak hitték, az utolsó pillanatban húzta ki egy tömegsírból katonatársa, az „Öreg” (Reviczky Gábor), aki észrevette, hogy még él. Tomás élet-halál határán lebegve egy kislányt látott, aki a nevén szólongatta.

A háborúnak vége, az Öreg és Tomás mutatványosokkal járja a világot. Az Öreg úgy reklámozza magát: „Az ember, aki visszatért a halálból”, és Tomás halálközeli élményei alapján vakítja a népet. Maga a fiú pedig Post mortem fotózást vállal, vagyis a családokat elhunyt szeretteikkel fényképezi le.

Megjelenik a sátrában Anna (Hais Fruzsina), akiben Tomás felismeri azt a lányt, akit a túlvilágon tett kitérője során látott. Anna elmondja, hogy az ő falujában is sok a halott, akiket lefotózhatna, majd rövidesen megérkezik Imre is (Anger Zsolt), aki meg is hívja a falujába Tomást, hogy néhány napig maradjon náluk fotózni.

Tél van, a kis faluban a fagyos földbe nem tudják eltemetni a halottakat. Csapás csapás után sújtja őket. A férfiak nagy részét elvitte a háború, az otthon maradtakat a spanyolnátha tizedelte meg. A fiatalember elvállalja a munkát, nem is annyira a pénzért, hanem mert nem hagyja nyugodni Anna személye.

Mint kiderül, kettejüket az köti össze, hogy mindketten jártak már a túloldalon: Anna halva született, nyakára tekeredett a köldökzsinór, de a szülésnél segédkező nagynénjének sikerült éltere keltenie.

Hamarosan kiderül, hogy a kis faluban furcsa események követik egymást. Sokan hallanak hangokat: sikolyokat, emberi beszédet, lábdobogást. Titokzatos halálesetek történnek. Tomás és Anna nem sokára rájönnek, hogy kísértetek sanyargatják az embereket.

Tomás első gondolata a menekülés, de végül erősebb a kíváncsisága és Annával megfogadják, hogy kiderítik, miért haragszanak az elhunytak lelkei, mit akarnak, és megpróbálnak segíteni nekik…

A hiteles történet mellett természetesen fontos a kivitelezés is. A gagyi, Ed Wood szintű megvalósításon is el tud úszni egy jó ötlet.

A Post mortem ebben sem okozott csalódást, nem látszik meg, hogy milyen alacsony költségvetésből készült a hasonló külföldi produkciókkal összehasonlítva.

Bergendy Péter remekül játszik az idegeinkkel, számtalanszor éreztem azt, hogy szándékosan megvezet minket. Olyan szituációkat teremt, amikor a rutinos horrorfilmnéző tudja, hogy mindjárt történik valami ijesztő – aztán ezeket a pillanatokat elereszti, szinte csalódást keltve, hogy aztán akkor keljen éltere egy hulla, amikor nem is számítunk rá.

A végső próba, hogy mennyire utánoz esetleg a film más, korábbi alkotásokat. Tagadhatatlan, hogy az embernek eszébe jut sok minden, Az ördögűző, a Poltergeist (a gyerekek miatt), a Démonok között vagy akár az Egyenesen át (ami nem horror, de azért ide tartozik). De ez inkább a műfajból fakad, a film nem hasonlít ezek közül egyikre sem. És bár vannak ijesztő halálesetek, a Post mortem szerencsére nem követi a Wes Craven-féle hentelős filmeket.

(A víz alatti jelenetekről nekem még az Alien4 is beugrott, de ez valószínűleg már tényleg csak az én szabad asszociációm.)

Ha van valami, amit fel lehet róni a filmnek, az néhány dramaturgiai maszat. Például nem egészen világos, hogy ha a kísértetek dühükben egymás után gyilkolják az ártatlan embereket (legalábbis senkiről nem derül ki, hogy bármi bűne lenne), Tomás és Anna életét miért kímélik meg a többszöri "összetűzéseik" során.

Hiányérzetet keltett bennem kicsit a befejezés is. Tomás úgy búcsúzott el a film elején az Öregtől, hogy néhány nap múlva követi. A film végére azonban az ifjú mintha teljesen elfeledkezett volna bajtársa - és nem utolsó sorban, megmentője - létezéséről, szemmel láthatóan esze ágában sincs visszatérni hozzá és a mutatványosokhoz, és még egy fél gondolata sincs erről.

Bár összességében tetszett, hogy nem rágja a szánkba a film, minek mi az oka, azért az például zavart, hogy amikor az egyik szereplőt magába szívja a plafon, nem tudjuk meg, mi lett vele. Még a holtteste sem kerül elő. Eltűnt, kész. Ez van. Béke poraira.

Külön érdekessége számomra, hogy a jelenetek jelentős részét a szentendrei skanzenben vették fel, amit történetesen jól ismerek. Abban a pajtában szokott nyaranta kézműves foglalkozáson részt venni gyermekem, ahol a filmben a hullákat tárolják. Sőt, a tábor alatt egy alkalommal ott is alszanak.

Azt hiszem, mostantól nem lesz ugyanaz számomra az a hely, de ez legyen az én problémám.

Nem szeretném nagyon elspoilerezni a filmet, inkább mindenkit arra biztatok, nézze meg. Legyen elég annyi, hogy végül – áldozatok árán – Tomás rájön, mit akarnak a túlvilági lelkek, és sikerül megszabadulni tőlük.

Külön tetszett, hogy a film nem magyaráz meg mindent száz százalékosan (például, hogy Anna miért jelenik meg a szellemek között is, miközben él.)

Kiváló alakítások emelik a film színvonalát. Elsőre azt hittem, időutazáson vagyok. Hais Fruzsi ugyanis nem csak megszólalásig hasonlít nővérére, Dórira (akit nem rég láthattunk az Így vagy tökéletesben), de még a gesztusai, mimikája is teljesen olyan.

És ugyanolyan tehetséges, nagy kár, hogy – ha lehet hinni a velük készült interjúknak – egyik lány sem színészként képzeli a jövőjét.

Klem Viktor szerethető, Schell Judit reményvesztett és szomorú. Anger Zsolt itt is megmutatja, milyen sokoldalú színész. Régen a hasonló falusi figurákat olyan „népi” színészek alakították, mint Pethes Imre vagy Bánhidi László, de Anger olyan hitelesen hozza Imrét, mint mindig abban a faluban élt volna.

Kisebb szerepekben is olyan remek színészek láthatóak mint Hámori Gabriella vagy Tóth Ildikó – neki különösen örültem, a 90-ées években sokszor láttam az Új Színház előadásaiban –, Nagy Mari vagy Kiss Diána Magdolna.

Akit külön szeretnék kiemelni, az Revicky Gábor. Ha volt bennem hiányérzet a film kapcsán, az az, hogy ő nem kapott több időt. Titkon arra számítottam, hogy a film egy pontján visszatér.

Reviczky Gábor humoros alakításaival lett igazán ismert és népszerű (Pasik, A miniszter félrelép, Csinibaba, Zimmer Feri, Üvegtigris),

de drámai szerepekben is a legjobbak egyike.

Ezt megmutatta például a Barbárok tévéváltozatában, és most a Post mortemben is.

Külön említést érdemel Nagy András operatőr, akit már az Így vagy tökéletes kapcsán is kiemeltem. Az egész film gyönyörű, és ez nyilván jelentős mértékben az ő érdeme is. A para faktort pedig nagyban növeli Pacsay Attila zenéje is.

Összességében olyan horrorfilm született, amelyre büszkék lehetünk, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét, mert méltó a műfaj nagy klasszikusaihoz.

Bergendy Péter azt is belengette, hogy már gondolkoznak a folytatáson. Én drukkolok neki. Ha amerikai film lenne, szerintem már készülne belőle a netflixes sorozat.

fotó: Szvacsek Attila

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A Mintaapák eltűnik a TV2-ről

A TV2 sajtóközleményt adott ki arról is, hogy a Jóban Rosszban pihenőre megy, a befejező részeket a téli szünet után adják le.
Címkép: TV2 - szmo.hu
2021. október 26.


Link másolása

hirdetés

Eddig a TV2 főcsatornán volt látható a Mintaapák, november 8-tól viszont a Super TV2-n lehet majd követni. Mostanáig itt csak a sorozat ismétlései mentek, attól a hétfőtől viszont a Super TV2-n lesz látható, minden hétköznap este 19:35-től.

A Mintaapák első részét 2019 novemberében sugározták, a vígjátéksorozatot a szlovákoktól vették át, akik az argentin Señores papisra alapozták a saját sorozatukat. Természetesen a Mintaapákba bekerültek magyar sajátosságok és poénok. A sorozat a harmadik évadnál tart.

Arról is beszámolt a csatorna, hogy a Jóban Rosszban pihenőre megy, a befejező részeket a téli szünet után adják le.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Törölte magát a Twitterről az Elk*rtuk rendezője

Úgy tűnik, nem akarta népszerűsíteni legújabb filmjét.

Link másolása

hirdetés

A napokban törölte Twitter-oldalát Keith English, az Elk*rtuk című film rendezője – vette észre a Magyar Hang. Kálomista Gábor producer korábban azzal próbálta cáfolni, hogy az Elk*rtuk politikai kampányfilm lenne, hogy brit rendező dolgozott benne. Keith English azonban a Magyar Hang szerint egyáltalán nem reklámozta a filmet a Twitter-oldalán, holott korábbi munkájára, a The more you ignore me című filmre nagyon büszke volt.

Amint a lap írja, a rendező azóta törölte Twitter-fiókját is, pedig a filmet gondozó ügynökség, az SMA Talent még hivatkozott is rá az egyik posztjában. Hozzáteszik: a Google-ben tárolt képek alapján Keith English 2011-es csatlakozása óta több mint 3800 tweetet tett ki az oldalára.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Élete mélypontjának köszönheti a Squid Game alapötletét a sorozat kitalálója

Sorra vette fel Hvang Donghjok családja a hiteleket, még a nagymama nevére is igényeltek pénzt.

Link másolása

hirdetés

Hiába keresett a Netflixnek 650 millió fontot, vagyis nagyjából 282 milliárd forintot a Squid Game (Magyarul: Nyerd meg az életed) című dél-koreai akció-horror, a sorozat kitalálója ebből egy vasat sem kapott, írja a The Guardian. Hvang Donghjok a lapnak adott interjúban elmondta, hogy ez egyáltalán nem zavarja, bőven elég neki az, hogy mindennap jut étel az asztalra.

A streaming-szolgáltató szerint a sorozatot eddig világszerte 142 millió háztartásban nézték meg, a Netflix előfizetőinek száma pedig 4,4 millióval emelkedett az eladósodott emberek élet-halál harcáról szóló feketekomédiának köszönhetően.

Hvang úgy fogalmaz, hogy a forgatás "fizikálisan, mentálisan és érzelmileg is kimerítő volt", ráadásul az egyes epizódok felvételei közben rendre új ötletei támadtak, amiket be is építettek az epizódokba. Emiatt tulajdonképpen az eredetileg tervezett munka mennyisége a sokszorosára nőtt. Nem véletlen, hogy az 50 éves showrunner hat foga is bánta a rendkívül stresszes időszakot.

A sorozat alapötletét saját családja tragikus pénzügyi helyzetéből merítette az író-rendező. A 2008-as pénzügyi válságot követően egy filmen dolgozott, aminek a finanszírozását sokáig nem tudták megoldani, ráadásul édesanyja is nyugdíjba ment. Nem maradt más választásuk, mint a hitel: ő maga, édesanyja, de még a nagymamája is kölcsönöket vett fel, hogy át tudják vészelni a keserves időszakot.

hirdetés

Hvang ekkoriban a szöuli képregény-kávézókban keresett vigaszt, miközben a Battle Royalhoz hasonló túlélőjátékos-történeteket olvasott. Közben pedig egyfolytában az anyagi helyzetén járt az agya.

"Ez volt az életem mélypontja" - idézi fel a több mint tíz évvel ezelőtt történteket Hvang, aki ekkoriban kezdte el írni a sikersorozat forgatókönyvét.

Hozzáteszi, ha lecsupaszítjuk, akkor a sorozat alapötlete egy valójában végtelenül egyszerű gondolat:

"Nagyon egyenlőtlen körülmények között küzdünk az életünkért."

A showrunner egyszerre szerette volna felhívni a figyelmet a globális gazdasági berendezkedés igazságtalanságaira, de esze ágában sem volt mélyreható üzenetekkel tömni a nézők fejét, hanem szándékosan csak a felszínt karcolgatja. A mondanivalón túl egyetlen célt tűzött csak maga elé: egy napra szeretett volna az első helyre kerülni a Netflix amerikai toplistáján. Ezt végül bőven túlszárnyalta.

Hvang elárulja, hogy egyébként nehezen birkózik meg a sorozatokkal, igazából csak a Breaking Badet és a Mindhuntert tudta eddig az elejétől végignézni. A Netflixen belüli nagy rivális Bridgertont például az első rész közepénél feladta, mivel évek óta kapcsolatban él, és egyáltalán nem kötik le a romantikus történetek.

Talán ezért sincs szerelem, csak szex a Squid Game-ben. Hvang érdekesebbnek találta a szexualitás pszichológiai vonatkozásait az olyan extrém helyzetekben, mint amilyen egy hús-vér túlélőjáték lehet. Sorozatának egyetlen szexjelenete egy vécéfülkében zajlik, de a két résztvevő között nincs igazi vonzalom: a nő azért csapódik a férfihoz, mert őt véli a legerősebbnek az egész csapatban.

Fontos szerepet kap a történetben egy észak-koreai disszidens is. A szomszédos diktatúrából menekülő emberek alkotják talán a legnagyobb kisebbséget Dél-Koreában, Hvang szerint pedig számuk egyre csak gyarapodni fog. Az író-rendező reméli, hogy a folyamat végén előbb-utóbb ismét egyesülhet a két ország.

A beszélgetés végén szóba kerül a sorozat befejezése is, amit sokan kritizáltak. Hvangot ez egyáltalán nem hatja meg, ha újra csinálhatná, akkor is úgy zárná a Squid Game utolsó részét, ahogy korábban megírta. Ráadásul nyitva hagyta a történetet, vagyis az utolsó pár percből szinte automatikusan következhet a második évad.

Hvang elismeri, hogy a hatalmas siker miatt természetesen már szóba kerültek az újabb részek, de egyáltalán nem akarja elkapkodni a folytatást. Van egy saját filmötlete is, amit szeretne megvalósítani, de minden attól függ, hogy végül miben tud megállapodni a Netflixszel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: