hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Liz Climo: A legnagyobb elismerés, ha valakit a képregényeim segítenek át egy nehéz időszakon

Néha cinikus, máskor szívmelengető állatfiguráiért százezrek, sőt talán milliók rajonganak világszerte. A Kaliforniában élő művész a magyar sajtóból elsőként nekünk adott interjút.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. június 11.


Link másolása

hirdetés

Valószínűleg az is találkozott már a Facebookon és Instagramon hihetetlenül népszerű képregényeivel, aki a neve alapján nem tudná beazonosítani.

Liz Climo nem is vágyik rivaldafényre, elmondása szerint bőven elég neki az a tudat, hogy a munkái rengeteg embert felvidítanak. E-mailben válaszolt kérdéseinkre, elárulta azt is, hogy nagyon örülne egy magyarországi látogatásnak.

– Mikor döntötted el, hogy képregényrajzoló szeretnél lenni, volt-e példaképed?

– Nagyon fiatalon kezdtem rajzolni, szinte abban a pillanatban, amikor már meg tudtam tartani a ceruzát a kezemben. Innentől fogva tudtam, hogy ha felnövök, művész szeretnék lenni, vagy animációs filmes, vagy gyerekkönyves területen.

Nagy szerencsém volt, mert a családtagjaim mindenben támogattak, mindig arra biztattak, hogy kövessem az álmaimat. Sok művészi és kreatív nő van a családomban, édesanyám csodálatos művész volt, nagymamám pedig gyerekkönyveket írt. Ők a példaképeim, mivel keményen dolgoztak és azt tették, amit szerettek.

hirdetés

– A Simpson család animátoraként is dolgoztál. Hogyan emlékszel erre az időszakra?

– Kemény munka volt, de nagyon izgalmas.

Óriási rajongója voltam a sorozatnak már azelőtt is, hogy bekerültem a stábba: az autómon Simpson családos matricák voltak, a hálószobámban pedig Simpson családos plakátok lógtak. Ezért nagyon idegesnek éreztem magam az első munkanapon, attól féltem, hogyha a többiek megtudják, ugratni fognak miatta. Szerencsére hamarosan kiderült, hogy a kollégáim többsége szintén legalább ekkora fanatikus.

Mindenkinek az íróasztalán voltak Simpson családos játékok és emléktárgyak, úgy éreztem, hogy a helyemre kerültem. Körülbelül 14 évig dolgoztam ott, számos életre szóló barátságot kötöttem. Csak 23 éves voltam, amikor elkezdtem, így sok szempontból az ott töltött idő alatt nőttem fel.

– Mennyi idő alatt alakítottad ki a védjegyeddé vált állatfigurás stílust?

– A mostani stílusom nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan mindig is rajzoltam, már jóval azelőtt is, hogy bekerültem a Simpson családhoz. Persze ahogy idősödtem, finomítottam rajta, de sok szempontból alig változott valamit. Amíg a sorozaton dolgoztam, félretettem a képregényeket, hogy minden energiámat arra fordíthassam. Utána nagyon jó érzés volt visszatérni a korábbi énemhez, és újra a saját szereplőimre fókuszálni.

– Volt valaha negatív karaktered? Ha nem, mi az oka?

– Lehet, hogy régebben rajzoltam néhány zsémbesebb, szarkasztikusabb karaktert, de nem sokat. Most pedig már egyáltalán nem csinálok ilyet.

Annyi negativitás van az interneten, én pedig időközben rájöttem, hogy a képregényeim segíthetnek az embereknek jól érezni magukat.

Emellett az is célom, hogy megnyugtassam és vigasztaljam mindazokat, akik nehezebb időszakon mennek keresztül, valamint éreztessem velük, hogy ők is számítanak.

– Észrevettem, hogy a szereplőid soha nem mosolyognak. Ez szándékos?

– A képregényeim humora gyakran elég száraz, úgy érzem, ehhez jól passzolnak a semleges arcok. Emellett ahol csak lehetséges, igyekszem mindent egyszerűsíteni. Szerintem ez több teret hagy a poénnak.

– Hogyan befolyásolta a járvány munkádat? Adott valami inspirációt?

– Sokakhoz hasonlóan nekem is voltak nagyon nehéz napjaim, de próbáltam abba a gondolatba kapaszkodni, hogy a rajzaimmal felvidítom az embereket. Igyekeztem a saját szomorúságomat olyan munkákba csatornázni, amelyektől mások jobban érezhetik magukat, és ez nekem is nagyon sokat segített.

– Instagramon 900 ezer, Facebookon több mint 630 ezer követőd van. Hogy viseled a népszerűséget, álmodtál erről az elején?

– Tetszik a gondolat, hogy ilyen sokan láthatják a munkáimat, ugyanakkor nagyon zárkózott is vagyok, nincs szükségem arra, hogy mindenki tisztában legyen a kilétemmel.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az emberek a munkásságomat ismerik, a személyemet viszont nem, és ez rendben is van így. Ha túl sokat gondolkodom azon, hányan követnek a közösségi médiában, kissé szorongani kezdek.

– Említenél néhány emlékezetes vagy szívmelengető visszajelzést, amit a munkáidra kaptál?

– A legnagyobb elismerés, ha valaki e-mailt ír nekem arról, hogy a képregényeim átsegítették egy nehéz időszakon. Sokszor voltam hasonló helyzetben a másik oldalon, amikor valami felvidított az abszolút mélypontról. Megtisztelő és csodálatos szembesülni azzal, hogy valaki nekem köszönheti ugyanezt.

– Jártál már Magyarországon? Van esély arra, hogy a közeljövőben ellátogatsz az itteni rajongóidhoz?

– Eddig még nem jutottam el, de imádnám, ha sor kerülne rá! Várom a napot, amikor újra szabadon lehet majd utazni. Nagyon jól esik hallani, hogy vannak ott rajongóim, köszönöm! Igazán értékelem a támogatásotokat, számomra mindennél többet jelent. Különleges érzés kapcsolatba kerülni veletek a világ minden tájáról, nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Egy előadás, ami egy borkóstolóval fonódik egybe

A Dalok a Kamrából Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, aktualitását pedig az adja, hogy olyan témákat dolgoz fel mind zeneileg, mind pedig vizuálisan, amelyek a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkhoz kötődnek.

Link másolása

hirdetés

A catwalk concert feltalálásával új műfajt teremtett Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője és Nagy Fruzsina, generációja egyik legismertebb jelmeztervezője. A Dalok a kamrából ősbemutatóját a Városmajorban tartják: konyhai trükkök karantén módra borkóstolóval egybekötve, avagy lássuk, ezúttal mit főztek ki nekünk.

A Dalok a Kamrából Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, aktualitását pedig az adja, hogy olyan témákat dolgoz fel mind zeneileg, mind pedig vizuálisan, amelyek a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkhoz kötődnek. A Soharóza kórus a gasztrokoncerten körbejárja a sütési-főzési szokások átalakulását a nagymama módszerektől az aktuális hipszter trendekig, a takeaway-kultúrát, és a karantén-lét sok más elemét.

- Mi köze egymáshoz evésnek és színháznak?

- Nagy Fruzsina: Az, hogy mindkettő élvezeti cikk: enni meg élményt szerezni is egyformán szeretünk. Volt már színpadi kalandozásom az étkezés felé: 2007-ben Láng Annamáriával és a Krétakörrel a Pestiestiben kipróbáltam, milyen az, ha más inspirációkhoz nyúlok, mint amihez általában szoktam. Érdekes volna tudni, egy nap mennyi időt töltünk el evéssel és a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel: azzal, hogy kitaláljuk, mit főzünk, elmegyünk a piacra vagy a boltba, megfőzzük, aztán tálaljuk, és megesszük. Az evés a napi rutinunk egyik legerősebb eleme, ezért is lehet más művészeti ágakban is gondolkodni róla. A Dalok a kamrából ötlete is így született.

- Halas Dóra: A korábbi közös előadásaink, a Tabu kollekció és Az Ügy szintén a hétköznapjainkban jelenlévő témákról szólt, márpedig a gasztronómia amellett, hogy jó ideje művészi szintre fejlesztette magát, feltétlenül ilyen terület. A Soharózának is volt már ilyen tapasztalata: a Dolce voce című gasztrokoncertünket Mautner Zsófival népek zenéire és desszertjeire komponáltuk.

- Az előadás konzulense Mautner Zsófi gasztroblogger. Hogyan dolgoztatok együtt?

hirdetés

- HD: A gasztronómia mint téma már megvolt, csakhogy közbejött a vírus, ami erősen megváltoztatta például az étkezési szokásainkat is. Zsófival hármasban hosszan ötleteltünk, és azon kaptuk magunkat, hogy újra és újra visszakanyarodtunk a karantén és a gasztronómia kapcsolatához, így lecsaptunk rá. Miután az alap megvolt, elkezdtünk jelenetekben gondolkodni: Zsófi itt is megosztotta velünk a benyomásait, ami nekem segített a zenei inspirációban, Fruzsinak pedig a jelmezek megálmodásában. Voltak persze más hatások is: Jókuti Andrástól például szakszavakat kértem a desszertjelenethez, mire ő egy hosszú listával állt elő, amiből mi francia nonszensz dalszöveget szerkesztettünk.

- NF: Be kell vallanom, hogy a dolog legélvezetesebb része az volt, hogy amikor a kezdeti, online ötletelést megelégeltük, Mautner Zsófi egy fantasztikus vacsorával várt minket: remek dolog volt úgy gondolkodni étel tematikájú jelenetekről, hogy közben az ember a gasztromennyországban érzi magát... Rengeteg téma került elő, közülük több minket is személyesen érintett. Sokan rákaptunk a sütisütésre, szinte verseny alakult ki a közösségi médiában, hogy ki tud látványosabb, bonyolultabb süteményfotókat posztolni. Az előadásban erre egy házisüti-szépségverseny reflektál, némi csavarral...

- HD: Más műfajokat is mondhatnánk, amik a karanténidőszak alatt felvirágoztak a balkonkertészettől a kenyérsütésen át a házi savanyításig. Rájöttünk, hogy a nagymamák praktikái beköltöztek a lakásunkba: ami nekik normális és hétköznapi volt, azt a fiatalok a youtube-ról tanulják újra.

- A korábbi előadásaitokból ismert divatbemutatós kifutó formája megmarad a kamrában is?

- NF: Igen, csak megnehezítettük a kórustagok dolgát, mert a catwalk ezúttal párhuzamos lesz a nézőtérrel, vagyis másképp kell mozogni rajta. Újdonság, hogy jóval kevesebb szereplő van a színpadon, mint korábban, ahogy az is, hogy oldott, laza, akár spontán akciókat is megengedő estként tervezzük.

- HD: Nem titok az sem, hogy egy sorozatot képzeltünk el: kisebb létszámú, rövidebb eseményekben gondolkodunk, amiket ki lehet egészíteni kapcsolódó történésekkel, a Dalok a kamrából esetében például borkóstolóval vagy más, gasztronómiai témájú programmal.

- Feltételezem, hogy leginkább ízekből, színekből, formákból inspirálódtatok. Hogyan válik egy tortácskából kórusmű?

- HD: Nincs egyetlen zenei receptem. Az első fázis mindig a közös ötletelés a kórustagokkal: az alapkoncepció kialakítása után asszociációk mentén haladunk, érzések, tapasztalatok, atmoszférák, zenei gondolatok követik egymást, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Én pedig fogom ezt a sok mindent, szétszedem, új rendszer szerint felépítem, esetleg hozzáírok saját zenéket. Az otthoni praktikák jelenetében például a munka ritmusa fogott meg: a tészta dagasztása vagy a kertészkedés apró, ismétlődő mozdulatai, így ezeknél a szöveg lüktetése lett fontos. Újdonság ebben az előadásban, hogy ezúttal a szövegeket is Soharóza-tagok írták. Minden csapatmunkában születik, aztán én összevarrom a zenei szálakat, Fruzsival pedig színpadra állítjuk mindezt. A mostani előadásban Kovács Domokos segít nekünk a koreográfiában.

- NF: A jelmeztervezés inkább magányos munka, de most a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóit is bevontam a gondolkodásba: nekik is tanulságos látni a színpadon az elképzeléseiket. Tervezőként nem az a célom, hogy olyan jelmezt hozzak létre, ami hasonlít egy ételre: meghökkentő, de hordható ruhadarabokban gondolkodom, amik kapcsolódnak a zene hangulatához. Dórival kölcsönösen inspiráljuk egymást, kísérletezünk és játszunk. Ez pedig állandó kihívások elé állít, amit nagyon élvezek.

- Az előételtől a desszertig kapunk egy komplett vacsorát?

- NF: Inkább azt mondanám, hogy a terítéstől egészen a kávéig. Nem olyan szigorú rend szerint építkezik az előadás, mint egy sokfogásos főétkezés: a nagyi kamrájába épp úgy belesünk, mint a hipsterek gangjára, de a karanténidőszak alatt fellendült házhozszállítás vagy a digitális világ és a gasztronómia összefüggései is szóba kerülnek. Csak kicsit másképp, mint azt megszoktuk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Elegánsan szólt oda a kormánynak a Netflix a melegellenes törvénykezés miatt

Semmi hosszú közlemény, csak a szivárvány színeivel illusztrálták, mennyire sokfélék a streaming-szolgáltató nézői.

Link másolása

hirdetés

Több hazai médiacég is bírálta a melegellenes törvényt, amely összemossa a pedofíliát a homoszexualitással, és korlátozná a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és „népszersítését”. Az RTL Magyarország tiltakozott először, azt írták, hogy

"a tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban".

Azt is megjegyezték, hogy

"a tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja."

A tiltakozáshoz már csatlakozott a héten az A+E Networks UK, az AMC, az HBO és a WarnerMedia, valamint a ViacomCBS is. A vállalatok szerint a törvény súlyosan sérti a szólásszabadságot és kirekeszti a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, de ellentmond az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseinek is.

A Netflix eddig nem szólalt meg, de most egy Facebook-posztban mégis hangot adott a véleményének, szivárvány színeivel illusztrálta, mennyire sokfélék a streaming-szolgáltató nézői.

hirdetés

Ennyit tettek hozzá:

"A történetet együtt írjuk"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Gombó Viola Lotti: „Már önmagában az is stigma, ha valaki állami gondozottként nő fel”

A Becsúszó szerelem című film női főszereplőjével beszélgettünk többek közt az állami gondozott gyerekek sorsáról, arról, hogy immár diplomás színművészként hol találkozhatunk majd vele.

Link másolása

hirdetés

Júliusban érkezik a mozikba Nagy Viktor Oszkár filmje, a Becsúszó szerelem. A filmről írt kritikámat itt olvashatjátok. Már a sajtóvetítésről úgy jöttem ki, hogy elhatároztam, mindenképp interjút kérek a női főszereplőtől, Gombó Viola Lottitól. Viola felajánlotta, hogy tegeződjünk.

– Július 15-én mutatják be a Becsúszó szerelem című filmet a főszerepléseddel. Az első kérdésem talán kicsit necces, de muszáj megkérdeznem. Bevallom, engem teljesen megvettél, úgy jöttem ki a moziból, hogy itt egy zseniális cigány színésznő. Egyik kolléganőm szerint viszont nem vagy cigány származású. Mi az igazság?

– (nevet) Nem tudok róla, hogy lenne roma a felmenőim között. De mivel kicsit kreol vagyok, előfordul, hogy azt hiszik.

– Mindenesetre számomra teljesen hitelesen hoztad Lüszi figuráját.

– Köszönöm, jól esik, ha így gondolod.

hirdetés

– A Becsúszó szerelem nagyon furcsa film. A cím habkönnyű romkomot sugall, de azért az, ami ennek a filmnek a hátterében húzódik, az véresen komoly és tragikus dolog. Te mit gondolsz erről?

– Mindent tálalni kell valahogy a közönségnek. De ennek a filmnek a külső csomagolás ellenére valóban van egy mélyebb rétege. Akik már láthatták, általában mind azt mondják, amit te: azt hiszik, hogy egy romkom, hú de vicces lesz, de valójában több rétegű, mélyebb témával foglalkozik, mint egy átlagos vígjáték.

Tulajdonképpen ez ugyanolyan, mint a rasszizmus, amiről a film szól: gondolsz róla valamit, aztán amikor megismered közelebbről, rájössz, hogy mégsem olyan, mint az előítéleteid sugallták.

Remélem, így azok is megnézik, és azokat is megérinti, akik amúgy nem feltétlenül választanának egy ilyen témájú „komoly” filmet.

– Azért mielőtt elijesztjük a nézőket, tegyük hozzá, hogy a poénok ott vannak, ilyen szempontból valóban vígjátékot láthatnak.

– Igen, így van.

– Annyit spoiler nélkül is elárulhatunk, hogy egy olyan intézetben élő cigánylányt alakítasz, aki kisbabát vár, és aki a megszületendő gyermekét szeretné örökbe adni. Hogy lehet felkészülni egy ilyen szerepre, hogy hitelesen tudd alakítani?

– Az az igazság, hogy a rendező, Nagy Viktor Oszkár először autentikus lányokat keresett. Az alkotók civil szereplőkben gondolkoztak.

– Néhányan szerepelnek is a filmben.

– Így van. Például a filmbéli barátnőmet Bada Melissza játssza, aki bár amatőr szereplő, nagyon jó volt vele forgatni. Tehát először ebbe az irányba gondolkoztak, de végül arra jutottak, hogy ehhez a szerephez, és a filmben szereplő nagy kvalitású színészek mellé képzett színészre van szükség, aki meg tudja oldani ezeket a feladatokat.

Így esett rám a választás. Bár filmben korábban még nem dolgoztam, de azért harmadikos színművészetisként rendelkeztem már valamennyi színészi tapasztalattal és tudással.

Tudtuk, hogy az én élettörténetem elég messze áll ettől a lánytól, ezért Viktor kitalálta, hogy menjünk el nevelőotthonokba, anyaotthonokba ahol fiatalkorú lányok élnek. Elmentünk abba az otthonba is, ahol az egyik forgatási helyszínünk volt, az én filmbéli szobám, ahol felnőttem. Már úgy mentem oda, hogy elképzeltem, milyen lenne ott lakni. Beszélgettünk a nevelőnőkkel és a gyerekekkel. Betekintést nyertem ebbe a világba. Sokat kutattunk. Már a forgatókönyv fejlesztés fázisában sokat interjúztattak Bárány Marcellék gyermekvédelmi szakembereket, dolgozókat.

Tehát elég forrásom volt, és körülbelül egy fél évet azzal töltöttem, hogy ezt a sok információt és benyomást magamba szívjam mint a szivacs, elraktározzam az agyam hátsó felében, hogy amikor ott leszek, akkor már kvázi természetesen jöjjön mindez belőlem.

– Megrázó volt szembesülni ezzel a világgal, vagy kívül tudtál valamennyire maradni?

– Ezt nem lehet kívülről figyelni. Ezek a történetek nagyon megrázóak. Egyrészt mivel gyerekekről van szó, másrészt ezek a sztorik sokszor arról szólnak, hogy a szülők önhibájukon kívül nem tudják felnevelni a gyermekeiket.

Vagy mélyszegénységben élnek, vagy más olyan problémákkal küzdenek, amikben meglátásom szerint az állam és a társadalom sajnos nem segít eléggé nekik.

Nagyon sok gyerek él Magyarországon állami gondozásban. Igyekeznek ezek az intézmények családiasan működni, de sokkal több támogatásra lenne szükségük anyagilag, és sokkal több érzékenyítésre volna szükség az iskolákban, a környezetünkben, hogy segíthessünk egymásnak. És itt nem csak a romákra gondolok, bár ők felülreprezentáltak ebben a rendszerben. De már önmagában az is stigma, ha valaki állami gondozásban nő fel.

Szerencsére vannak szép sikertörténetek a kitörésről, és nagyon sokan vissza is járnak az intézménybe, ahol éltek, hogy példát mutassanak a többieknek. Ezek a gyerekek ugyanolyan tehetségesek, mint teszem azt egy Budán felnőtt gyerek, aki a Waldorf iskolába járhat. Csak szerencsétlenségükre nehezebb körülmények jutottak számukra, amiből igazán embert próbáló feladat kitörni.

Kemény téma, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselt meg.

De mivel a film elsősorban nem erről szól, arra törekedtem, hogy el lehessen Lüsziről képzelni, hogy ilyen körülmények között nőtt föl, megtörténtek vele ezek.

– Nekem külön szimpatikus, hogy nem a külsőségek felől fogtad meg a figurát. Nem próbáltál „romásan” beszélni, nem jöttek elő a sztereotípiák.

– Nagyon sokat gondolkodtam ezen, és amikor odaértem, csináltam, amit éreztem, de az cél volt, hogy ne egy parodisztikus karakter legyen, hanem élő, hús-vér ember. Szándékosan törekedtem rá, hogy ne legyen sztereotipikusnak mondható. De azért vannak fontos külsőségek is. Színészileg is sokat tud segíteni akár egy fülbevaló, vagy egy szempilla abban, hogy jól érezzem magam az adott karakterben.

– Izgalmas kérdés, hogy mit gondolhatnak a filmről a romák? Kaptál esetleg ilyen visszajelzéseket?

– Egy ilyen visszajelzést kaptam. Az egyik közönségtalálkozón volt egy lány, aki elmondta, hogy ő roma származású. Örökbe fogadták, és a szülei úgy nevelték, hogy ne fogadja el, amit a társadalom sugall neki, hogy ő értéktelen, nem képes semmire. A szülei biztatták, hogy ő is meg tudja csinálni, és igazuk lett. A lány lediplomázott, és sikeres a munkájában. Állami gondozott gyerekekkel foglalkozik, és próbálja nekik is biztosítani azt a támogató nevelői légkört, pozitív érzést, amit ő kapott. Ez a lány azt mondta a film után, hogy neki nagyon betalált, sok szempontból magára ismert. Ez volt eddig a legnagyobb bók számomra, azt hiszem, amit eddig kaptam.

– Végzős színművészeti hallgató vagy, a Free SZFE Egyesület tagja. Már lehet tudni, honnan fogsz diplomát kapni?

– Már lassan négy-öt hónapja, fél éve tudom, hogy a salzburgi Mozarteumban fogok diplomát kapni, akárcsak a legtöbb csoporttársam. Múlt héten volt a házi diplomavédésünk.

– Miről írtad a diplomamunkádat?

– Az az alcíme, hogy A színész útja a szerepéig. Tulajdonképpen erre a filmszerepre való felkészülésem folyamatát részletezi. Pálfi György segített benne, ő volt a témavezetőm.

– Tehát megvolt a diplomavédés, mi következik ezután?

– Még várjuk a salzburgi záróvizsgát, ami július elején lesz, részben angolul. Két hét múlva tartjuk a diplomaosztót itthon, a Free SZFE szervezésében, és ősszel, október környékén megyünk ki Salzburgba átvenni az igazi diplománkat. Ott is van pont egy végzős osztály, úgyhogy velük karöltve, európai módon, az ő támogatásukkal léphetünk a diplomás színészek közé.

– Az Orlai Produkciónál és a Katona József Színházban voltál gyakorlaton. Azt tudod már, a diploma átvétele után hol folytatod?

– Az OPI-nál (Orlai Pordukciós Iroda) jelenleg három előadásban szerepelek, de a jövőben is számítanak rám. Jövőre kettő új darabom is lesz náluk. Az egyik címe Budapest, Te! Sokat énekelünk benne, igazi jutalomjáték, nagyon várom. A másik egy David Hare darab, amit Valló Péter rendez. Az a címe, hogy Szerepeink, és Hernádi Judit a főszereplő, én az ő lányát alakítom. Ez egy komolyabb témájú, drámaibb előadás. Szeptemberre tervezzük a bemutatót a Belvárosi Színházban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Sokkal kevesebb, mint egy film, de felhőtlenül szórakoztat – Sokkal több mint, testőr 2

A 2017-es Sokkal több, mint testőr teljesen felesleges, cserébe rendkívül szórakoztató folytatását hozta el nekünk Patrick Hughes rendező. Lássuk milyen lett.

Link másolása

hirdetés

Belecsapok a közepébe. Ahogy a film se nagyon foglalkozik a nézői elvárásokkal, így jómagam is eltekintek az olvasói elvárásoktól: gyorsan túlleszünk az ítéleten. Közepesen gyenge film lett címszereplőnk,

de mint agykikapcsoló akció-vígjáték teljesen működik.

Nem tudom ez azért van-e, mert jelenleg teljesen más a filmes helyzet, mint 2017-ben, vagy én vagyok jobb hangulatban, de míg az első részen maximum fel-fel kacagtam, a második rész őrült hülyeségei még egy-egy hangos nevetést is kihoztak belőlem.

Története: hát az sok nincs, ami pedig van az egyszerre klisés és elképesztően őrült. Michael Bryce (Ryan Reynolds) megpróbálja rendbe tenni testőri karrierjét, ezért orvosa tanácsára, elvonul a munkájától relaxálni, de régi ellensége/ügyfele Darius Kincaid (Samuel L. Jackson) felesége

Sonia Kinkaid belerángatja egy újabb örült kalandba.

Nem viccelek, amikor azt írom, őrült. A film forgatókönyve eredetileg nem az előző rész folytatásához készült, hanem egy különálló projekt volt, és ezt a forgatókönyvet szabták rá Patrick Hughes agymenésére. Így nem csoda, hogy az előző rész ismerete nem szükséges a mozi teljesértékű élvezetéhez.

Márpedig itt hangsúlyoznom kell, nem kritikát szándékozok írni a filmről, mivel ott teljesen megbukna. Filmként értékelhetetlen összevisszaságok és ripacskodás érthetetlen keveréke, ámde mint

hirdetés
agykikapcsoló akció-vígjáték egy szórakoztató összevisszaságokkal teli ripacskodás

lesz a végeredmény. Van egy apró nüansz a kettő között, amit csakis kizárólag egy ilyen élménybeszámolóval lehet leírni.

A folytatás jobb lett, mint az elődje. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a Ryan Reynolds-Samuel L. Jackson pároshoz hozzácsapták Salma Hayek által alakított őrült Sonia karakterét, aki ellopta a show-t. Nem vagyok benne biztos, hogy most

Sonia a hollywoodi akciófilmek karikatúrája akar-e lenni, vagy pedig tényleg komolyan gondolták a készítők,

de Salma Hayek egyszerűen kihagyhatatlan a filmből, és a legjobb pillanatok többnyire hozzá fűzhetők. Ryan Reynoldsot nem kell bemutatni. Aki eddig szerette, amit minden filmben játszott, az most is imádni fogja. Viszont, aki nem kedvelte, nem ezzel a filmmel fogja megszeretni.

Ez ugyanis Ryan Reynolds legryanreynoldsosabb szerepe, amit eddig valaha tőle filmben láttam.

Ezzel teljesen leírható, mit csinál egész film alatt: neki kellene a „felnőttet” játszania a robbanások és gyilkolás közepette, de ő csak rövid beszólásokat, fricskákat tartogat mindennek és mindenkinek. Samuel L. Jackson, pedig eldob egy két beszólást, és nagyon menő.

Ami megmenti ezt az egész katyvaszt, az a három karakter között működő kémia és humoros interakciók. Egyszerűen jó volt látni, ahogy a házaspár egymásnak esik, miközben Reynolds próbálja őket életben tartani. Röhejes, de szórakoztató. A főbb karakterek mellett említést kell tenni Antonio Banderas főgonoszáról, aki egy James Bond-főgonosz paródiája. De mindent kihoz belőle, amit az amúgy botrányos forgatókönyvvel a kezébe nyomtak.

Morgan Freemant hiába keressük a filmben, ugyanis körülbelül 5 perces szerepe van,

de lehet, hogy sokat mondtam 5 perccel. Valószínűleg a színész poszterre fotózásával több időt töltöttek a készítők, mint Mr. Freeman felvételeivel.

Az akció sajnos a negatívumokat erősíti,

ugyanis a 2010-es évekhez hűen, teljesen szétszabdalták az akciójeleneteket. Gyors vágások, felesleges több oldalról vett összevisszaság. Szerencsére kellően véres a film, így legalább a morbid humornak van esélye működni. Sokszor átcsap a fekete komédia zsánerébe, de Ryan Reynoldsszal még ez is szerethető.

Összefoglalva:

Egy hatalmas, országokon átívelő blődség,

amit főszereplői visznek a hátukon, és hurcolják át a szórakoztató filmek közé. Kimondottan közepes, totál elszállt baromság, de legalább szórakoztató, és nyáron elmegy egynek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: