hirdetés

KULT

Kit öljünk meg, ha nem lesz víz? - Drámai dilemma a Kolibriben

Interaktív játékkal állítja komoly dilemma elé a nézőket Vidovszky György.

Link másolása

hirdetés

A Kolibri Színház gyermek- és ifjúsági rendezőjeként régóta ismerhetjük Vidovszky nevét, aki jelenleg kétlaki: Dublinban él, itthon rendez. A klímaváltozás lehetséges negatív következményeiről, az édesvízkészlet fogyásáról rendezett egy meglehetősen merész, provokatív és ijesztő jövőképet festő darabot.

– Ez egy Watergate címet viselő interaktív játék, amiben a water, azaz a víz szó különleges értelmet nyer. Hogyan született? Te írtad?

– Nem én írtam, az enyém a koncepció, az alapötlet volt, mondjuk így. Tulajdonképpen sok írója van az előadásnak: Eck Attila dolgozta ki a történetvonalat, és írta a produkció szöveges részeit, Királyházi Csaba tervezte a digitális játékelemeket, így ő is írója ennek a darabnak, hiszen maga az előadás nagyrészt interaktív játékokból áll. Valamint Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelői szakember az előadás pedagógiai elemein dolgozott. A koncepció kidolgozása és megtartása – vagyis hogy a sok kéz között ne vesszen el – ez volt volt az én feladatom.

Vidovszky György

– Értem. Egy európai együttműködés keretében valósult meg az előadás. Kifejezetten ennek kereteiben és céljából írtátok, vagy már korábban is volt egy elképzelésed, hogy szeretnél ezzel a témával foglalkozni?

– A Kolibri Színház tagja a PlayOn! európai színházi együttműködésnek, aminek az a célja és kérdésfeltevése, hogy miként lehetne új narratív technikákat kipróbálni színházi közegben. Másként, alternatív módon történetet mesélni, vagyis mondjuk nem egy hagyományos dramaturgiájú drámai mű alapján. Ennek egyik kutatandó területe a “bevonódási” – angolul: immersive – technikák alkalmazása színházban, vagyis olyan produkció létrehozása, ami a néző mélyebb involválódását segíti. Ennek keretében hoztuk létre ezt az előadást. A téma maga – azaz hogy a környezetvédelemmel foglalkozzunk – nem kapcsolódik a nemzetközi együttműködéshez. Egyszerűen

hirdetés
én magam úgy éreztem, hogy ez olyan fontos téma, amiről jó lenne előadást csinálni. Amikor ennek az interaktív játéknak az ötlete felmerült, úgy éreztem, hogy végre megtaláltuk a megfelelő formát ehhez a nem éppen színházi téma feldolgozásához.

– Mi az, ami Neked új volt, mi az, amit még nem csináltál korábban színházban, de itt igen? Az interaktivitás azért nem áll távol tőled.

– Általában véve a színházi interaktivitás a néző valamiféle minimális bevonódását jelenti, például a néző váratlanul szerepbe kerül, megszólítják a színpadról, jobb esetben döntést hozhat a történet további alakulásáról bizonyos pontokon. Itt viszont a feje tetejére állítottuk az egészet, mert csak

egyetlen színészünk van, Krausz Gábor, aki a darab utolsó 10 percében jelenik csak meg, előtte pedig több mint egy órán keresztül a nézők egyedül vannak, játszanak – csakhogy nem a színpadon, hanem egy általunk berendezett szobában.

Pontosabban két szobában, ugyanis kettéosztjuk a nézőket, hogy a személyes interaktivitás lehetősége erősebb legyen. Kicsit a szabadulószoba műfajához hasonlít a helyzet, csak épp nem a szobából kell kiszabadulni, hanem meg kell érteni a szobák üzenetét, tartalmát és a jelentését. Így jutnak a résztvevők közelebb ahhoz az információhoz, hogy ezek a szobák

a jövőből érkeztek, egy olyan korból, amikor már elfogyott az édesvíz, az ivóvíz.

– Milyen időpontra helyezted ezt a disztópikus helyzetet és mit jelentenek a címben említett időkripták?

– A nem is olyan távoli jövőben, körülbelül a 2100-s évek elején járunk, és addigra szörnyű következményei lettek a globális édesvíz-hiányának. A szobák, pontosabban az időkripták azért jönnek vissza a mi korunkba a jövőből, hogy azok, akik rájuk találnak – jelen esetben a nézők – , tulajdonképpen

az utolsó pillanatban változtathathassanak ezen az ökológiai folyamaton. Ugyanis még most, 2021 tájékán tehetünk valamit azért, hogy elkerüljük azt a jövőképet,

amit ezek a szobák sugallnak. A darab alcíme Az időkripták rejtélye, mert akik belépnek ezekbe az időkriptákba, üzeneteket kapnak a jövőből, hogy fedezzék fel a szobában elrejtett információkat. Itt a szabadulószobákhoz képest az a résztvevők kutatásának célja, hogy megértsék, mi és miért történt a jövőben.

Amikor pedig mindent felfednek, egy időgép segítségével visszahozzák azt a valakit, aki ezeket az üzeneteket küldte nekik. Ha ügyesek a nézők, az utolsó tíz percben meg is jelenik ez a színész, azaz egy kutató, aki azért jön vissza a jövőből, hogy még most tegyünk valamit az ivóvíz védelme érdekében.

– Hány alkalommal teszteltétek eddig az előadást?

– Elég sokszor, nyolcszor. Mindig javítottunk rajta. Kétszer egyformán még sosem sikerült végigvinni. Van olyan csoport, akik ötven perc alatt is a végére jutottak, és voltak, akik 1 óra húsz perc után is keresték a megoldásokat.

– Közben nem is beszél hozzájuk senki?

– Előre felvett üzeneteket játszunk le nekik. De nincs is másra szükség. És ez a különbség az elbeszéléstechnikában: itt nincs feltétlenül sorrendiség. Feladatokat adunk a nézőknek, hogy mit kéne felfedezni, de hogy az egymáshoz tartozó információkat milyen sorrendben fedezik fel, már rajtuk múlik. Fiókokat, mappákat nyitogatnak a nézők, és keresik a megfejtést, nyomokat találnak, és ha ügyesen, logikusan rakják össze, ebből kijön a tartalom. Minden megtalált információ a vízről, pontosabban annak a hiányáról szól, például hogyan pótolják a vizet a jövőben.

– Mondasz egy példát?

– Egy videojáték-monitor képén

ki tudják választani például azokat az országokat, amelyek mezőgazdaságát és vízfogyasztását teljesen meg kellene szüntetni ahhoz, hogy a többiek számára elegendő víz maradjon. Milliárdnyi embert kéne “megölni”. Ők pedig kiválasztják, mely földrészek pusztuljanak el.

A lényeg a dilemma, és ezen nagyon hosszú ideig szoktak gondolkodni, mert nem mernek egy ilyen döntést megtenni. De pont ez a jó megoldás. Ez épp arra hívja fel a figyelmet, hogy hagyhatjuk-e veszni például Afrikát, vagy egyéb kevésbé fejlett világrészeket ahhoz, hogy megint a gazdagabbak egy ideig ki tudják húzni.

– Volt egy villanykörte-pillanatod, vagy honnan jött az ötlet?

– Talán hallottam vagy olvastam valahol róla, hogy az ivóvíz készlettel lehet probléma a jövőben, később a WWF magyar vízügyi központjának szakértőivel beszélgettem erről, ők nagyon komor képet festettek a jövőről. Akkor jött az ötlet, hogy erről csináljunk egy előadást.

– Sokszor fiatalokkal és fiataloknak dolgozol. Tőlük látod a megoldást?

– Igen. Azért érdekes a helyzet és nehéz kikövetkeztetni, mi lesz a jövőben, mert a mostani fiatalok sokkal tudatosabban kezelik a környezetvédelmet, mint az én generációm. “Klímahumbuk”, mondják sokan.

– Pedig az az ellentmondás, hogy pont nekünk kéne értük aggódnunk.

– Igen. Kérdés, hogy ez a fiatal generáció meddig fogja megtartani ezt a tudatosságot, ezért fontos, hogy még jobban felhívjuk erre a figyelmüket.

A fiam számára például teljesen természetes, hogy betartja a szelektív szemétgyűjtést Dublinban. Mint ahogy az is, hogy nem folyatja korlátlanul a vizet tusolás előtt, után, közben.

De hogy a jelenlegi életvitelünk meddig tartható fent így, nem tudom. Az előadás vége az, hogy megnézzük, mi lehetséges az elkövetkező nyolcvan évben, ha így folytatjuk – és elkészítjük a fiktív idővonalunkat: mi lenne, ha máshogy csinálnánk.

– Világmegváltó gondolatok.

– Ez csak színház. Ha egy előadás csak egy kicsit tud érzékenyíteni, egy problémára felhívni a figyelmet, akkor már tettünk valamit, és persze az is fontos, hogy közben jól szórakozzanak a nézők.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Egyetlen kéretlen érintés lavinát indít el – jön az Egy jobb világ, David Mamet megtörtént eseményeken alapuló drámája

Az előadás október 29-től látható a Thália Télikertben!

Link másolása

hirdetés

Chicago, 1992.

A szobában a pályája csúcsára ért tanár, és az egyetemi hallgató, aki szenvedélyesen szeretne többet tudni. A szemináriumi dolgozat rosszul sikerült, de talán meg lehet egyezni a félévi jelesben. Mi kell hozzá? Nyitottság egymás felé? Kölcsönös bizalom?

John gyűlölte saját tanárait, emiatt lett ő maga is egyetemi oktató. Hogy jóvá tegye mindazt, amit ellene elkövettek, az oktatás szerepét és a fiatalok iránti felelősséget kutatja. Elmélet és gyakorlat azonban két külön világ: vállaltan provokatív stílusa feldühíti a hallgatóit, akik ellene fordulnak.

Carol John diákja. A félévi jegyet feljavítani érkezik John tanárijába. Nem hatnak rá jól a mindent megkérdőjelező oktatói módszerek. Amikor John lazítani akar a hagyományos tanár-diák viszonyon, Carol is megérzi a kezében lévő hatalmat.

Mi történik, ha ennyire nem találkoznak a szándékok? Egyetlen kéretlen érintés lavinát indít el. Ki a felelős? Kinek van igaza? Hol húzódik a személyesség és a zaklatás közti határ? A percről percre feszültebbé váló dráma megtörtént eseményeken alapul.

hirdetés

„A darab elolvasása után az első gondolatom az volt, hogy ha ezt öt évvel ezelőtt olvasom el, sokkal kevesebbet értettem volna belőle” – mondja Mentes Júlia, a kétszereplős darab Carolja. „Mamet olyan aktuális témákat boncolgat az Egy jobb világban, mint a hatalommal való visszaélés, szexuális zaklatás, feminizmus, vagy épp a tömeges felsőoktatás hasznossága.”

A műből a szerző által készített filmadaptációt 1994-ben azonos címen (Oleanna) mutatták be, Mamet rendezésében. A filmet Roger Ebert (amerikai újságíró, filmtörténész, kritikus és forgatókönyvíró – a szerk.) tűz és szenvedély nélkülinek jellemezte, ellentétben azzal, amit az Orpheumban látott darab előadásáról írt, amit több mint egy évvel a film bemutatása előtt látott: „David Mamet Oleanna című darabja az egyik legizgalmasabb élményem, amit színházban átéltem. Két felvonással sikerült a közönséget feldühíteni - az első felvonással a nőket, a másodikkal a férfiakat.”

Tehát, arra lehet számítani, hogy az előadás után senki sem távozik semleges érzésekkel, remélhetőleg jó vitaindító lesz az est további részéhez.

Az előadás szereplői Mentes Júlia Virginia és Zayzon Zsolt. Rendező: Valló Péter.

Az Egy jobb világ 2021. október 29-től látható a Thália Télikertben!

Jegyek ide kattintva érhetők el!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Eldőlt, hogyan köszön el a nézőktől a Cobra 11

A Cobra 11 1996-ban indult Németországban és sokáig Európa egyik legnépszerűbb szériája volt.

Link másolása

hirdetés

Egy, a sorozat hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóból kiderül: egy 90 perces filmmel ér véget a népszerű akciófilm-sorozat, a Cobra 11 – írja a SorozatWiki.

A Cobra 11 1996-ban indult Németországban és sokáig Európa egyik legnépszerűbb szériája volt. A sorozat eleinte Magyarországon is kimagasló nézettséget hozott az RTL Klubon, mára azonban a korábbiakhoz képest kevesebben követik a szériát.

A sorozat 26., egyben utolsó évada idén nyáron ért véget Németországban. A produkcióban szereplő Pia Stutzenstein egy, az Alarm für Cobra 11 hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy egy 90 perces filmmel fejezik be a Cobra 11-et.

Arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogy pontosan mikor vetítik le a zárófilmet.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Olyan horrorfilm született, amire büszkék lehetünk - megnéztük a Post mortemet

A Post mortem méltó a műfaj nagy klasszikusaihoz, különösen annak tükrében, hogy a külföldi konkurrenciához képest milyen kevésből kellett kihozni.

Link másolása

hirdetés
A cikk kisebb spoilereket tartalmaz.

Kevés filmet vártam úgy, mint a Post mortemet. Már az első előzetes alapján jó érzéseim voltak a filmmel kapcsolatban, és összességében nem is csalódtam.

A horrorfilm afféle mostohán kezelt műfaj. Vannak nagy rajongói, akiknek minden mennyiségben jöhet, de épp olyan sokan lenézik, egy kalap alá véve a zombi farkasemberek apokalipszisát a Halloweennel. Ezért külön öröm, hogy a magyar döntéshozók az előítéleteken túllépve idén a Post mortemet nevezték az Oscar-díjra.

Én sem vagyok horrorrajongó, nem szeretek ijedezni.

A jó filmeket viszont szeretem, akkor is, ha történetesen a horror műfajába tartoznak,

mint az Ördögűző, a Ragyogás vagy, teszem azt, A nyolcadik utas a halál.

Az, hogy „magyar horror” elsőre nem hangzik jól. Sokszor, amikor szeretnénk lemásolni valami külföldön bevált dolgot, izzadságszagú erőlködés lesz belőle. Magyar narancs. Lásd a legtöbb magyar sit com kísérletet.

hirdetés

A Post mortem előzetese azonban reménykedésre adott okot, ugyanis Bergendy Péteréknek sikerült találniuk egy hiteles magyar horrorsztorit. Nem a tulipános ládikós, „Az éjjel nem érhet véget” értelemben magyar, hanem igazából.

Egy olyan sorstragédia húzódik a hátterében, ami tényleg a miénk, amihez minden magyarnak van valami köze, mégis a világon mindenütt azonosulhatnak vele, hisz minden népnek megvannak a hasonló történetei.

Az első világháborúban Tomást (Klem Viktor), a fiatal, német fotóst légnyomás érte a csatatéren. Halottnak hitték, az utolsó pillanatban húzta ki egy tömegsírból katonatársa, az „Öreg” (Reviczky Gábor), aki észrevette, hogy még él. Tomás élet-halál határán lebegve egy kislányt látott, aki a nevén szólongatta.

A háborúnak vége, az Öreg és Tomás mutatványosokkal járja a világot. Az Öreg úgy reklámozza magát: „Az ember, aki visszatért a halálból”, és Tomás halálközeli élményei alapján vakítja a népet. Maga a fiú pedig Post mortem fotózást vállal, vagyis a családokat elhunyt szeretteikkel fényképezi le.

Megjelenik a sátrában Anna (Hais Fruzsina), akiben Tomás felismeri azt a lányt, akit a túlvilágon tett kitérője során látott. Anna elmondja, hogy az ő falujában is sok a halott, akiket lefotózhatna, majd rövidesen megérkezik Imre is (Anger Zsolt), aki meg is hívja a falujába Tomást, hogy néhány napig maradjon náluk fotózni.

Tél van, a kis faluban a fagyos földbe nem tudják eltemetni a halottakat. Csapás csapás után sújtja őket. A férfiak nagy részét elvitte a háború, az otthon maradtakat a spanyolnátha tizedelte meg. A fiatalember elvállalja a munkát, nem is annyira a pénzért, hanem mert nem hagyja nyugodni Anna személye.

Mint kiderül, kettejüket az köti össze, hogy mindketten jártak már a túloldalon: Anna halva született, nyakára tekeredett a köldökzsinór, de a szülésnél segédkező nagynénjének sikerült éltere keltenie.

Hamarosan kiderül, hogy a kis faluban furcsa események követik egymást. Sokan hallanak hangokat: sikolyokat, emberi beszédet, lábdobogást. Titokzatos halálesetek történnek. Tomás és Anna nem sokára rájönnek, hogy kísértetek sanyargatják az embereket.

Tomás első gondolata a menekülés, de végül erősebb a kíváncsisága és Annával megfogadják, hogy kiderítik, miért haragszanak az elhunytak lelkei, mit akarnak, és megpróbálnak segíteni nekik…

A hiteles történet mellett természetesen fontos a kivitelezés is. A gagyi, Ed Wood szintű megvalósításon is el tud úszni egy jó ötlet.

A Post mortem ebben sem okozott csalódást, nem látszik meg, hogy milyen alacsony költségvetésből készült a hasonló külföldi produkciókkal összehasonlítva.

Bergendy Péter remekül játszik az idegeinkkel, számtalanszor éreztem azt, hogy szándékosan megvezet minket. Olyan szituációkat teremt, amikor a rutinos horrorfilmnéző tudja, hogy mindjárt történik valami ijesztő – aztán ezeket a pillanatokat elereszti, szinte csalódást keltve, hogy aztán akkor keljen éltere egy hulla, amikor nem is számítunk rá.

A végső próba, hogy mennyire utánoz esetleg a film más, korábbi alkotásokat. Tagadhatatlan, hogy az embernek eszébe jut sok minden, Az ördögűző, a Poltergeist (a gyerekek miatt), a Démonok között vagy akár az Egyenesen át (ami nem horror, de azért ide tartozik). De ez inkább a műfajból fakad, a film nem hasonlít ezek közül egyikre sem. És bár vannak ijesztő halálesetek, a Post mortem szerencsére nem követi a Wes Craven-féle hentelős filmeket.

(A víz alatti jelenetekről nekem még az Alien4 is beugrott, de ez valószínűleg már tényleg csak az én szabad asszociációm.)

Ha van valami, amit fel lehet róni a filmnek, az néhány dramaturgiai maszat. Például nem egészen világos, hogy ha a kísértetek dühükben egymás után gyilkolják az ártatlan embereket (legalábbis senkiről nem derül ki, hogy bármi bűne lenne), Tomás és Anna életét miért kímélik meg a többszöri "összetűzéseik" során.

Hiányérzetet keltett bennem kicsit a befejezés is. Tomás úgy búcsúzott el a film elején az Öregtől, hogy néhány nap múlva követi. A film végére azonban az ifjú mintha teljesen elfeledkezett volna bajtársa - és nem utolsó sorban, megmentője - létezéséről, szemmel láthatóan esze ágában sincs visszatérni hozzá és a mutatványosokhoz, és még egy fél gondolata sincs erről.

Bár összességében tetszett, hogy nem rágja a szánkba a film, minek mi az oka, azért az például zavart, hogy amikor az egyik szereplőt magába szívja a plafon, nem tudjuk meg, mi lett vele. Még a holtteste sem kerül elő. Eltűnt, kész. Ez van. Béke poraira.

Külön érdekessége számomra, hogy a jelenetek jelentős részét a szentendrei skanzenben vették fel, amit történetesen jól ismerek. Abban a pajtában szokott nyaranta kézműves foglalkozáson részt venni gyermekem, ahol a filmben a hullákat tárolják. Sőt, a tábor alatt egy alkalommal ott is alszanak.

Azt hiszem, mostantól nem lesz ugyanaz számomra az a hely, de ez legyen az én problémám.

Nem szeretném nagyon elspoilerezni a filmet, inkább mindenkit arra biztatok, nézze meg. Legyen elég annyi, hogy végül – áldozatok árán – Tomás rájön, mit akarnak a túlvilági lelkek, és sikerül megszabadulni tőlük.

Külön tetszett, hogy a film nem magyaráz meg mindent száz százalékosan (például, hogy Anna miért jelenik meg a szellemek között is, miközben él.)

Kiváló alakítások emelik a film színvonalát. Elsőre azt hittem, időutazáson vagyok. Hais Fruzsi ugyanis nem csak megszólalásig hasonlít nővérére, Dórira (akit nem rég láthattunk az Így vagy tökéletesben), de még a gesztusai, mimikája is teljesen olyan.

És ugyanolyan tehetséges, nagy kár, hogy – ha lehet hinni a velük készült interjúknak – egyik lány sem színészként képzeli a jövőjét.

Klem Viktor szerethető, Schell Judit reményvesztett és szomorú. Anger Zsolt itt is megmutatja, milyen sokoldalú színész. Régen a hasonló falusi figurákat olyan „népi” színészek alakították, mint Pethes Imre vagy Bánhidi László, de Anger olyan hitelesen hozza Imrét, mint mindig abban a faluban élt volna.

Kisebb szerepekben is olyan remek színészek láthatóak mint Hámori Gabriella vagy Tóth Ildikó – neki különösen örültem, a 90-ées években sokszor láttam az Új Színház előadásaiban –, Nagy Mari vagy Kiss Diána Magdolna.

Akit külön szeretnék kiemelni, az Revicky Gábor. Ha volt bennem hiányérzet a film kapcsán, az az, hogy ő nem kapott több időt. Titkon arra számítottam, hogy a film egy pontján visszatér.

Reviczky Gábor humoros alakításaival lett igazán ismert és népszerű (Pasik, A miniszter félrelép, Csinibaba, Zimmer Feri, Üvegtigris),

de drámai szerepekben is a legjobbak egyike.

Ezt megmutatta például a Barbárok tévéváltozatában, és most a Post mortemben is.

Külön említést érdemel Nagy András operatőr, akit már az Így vagy tökéletes kapcsán is kiemeltem. Az egész film gyönyörű, és ez nyilván jelentős mértékben az ő érdeme is. A para faktort pedig nagyban növeli Pacsay Attila zenéje is.

Összességében olyan horrorfilm született, amelyre büszkék lehetünk, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét, mert méltó a műfaj nagy klasszikusaihoz.

Bergendy Péter azt is belengette, hogy már gondolkoznak a folytatáson. Én drukkolok neki. Ha amerikai film lenne, szerintem már készülne belőle a netflixes sorozat.

fotó: Szvacsek Attila

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Ryan Gosling alakítja majd Kent az élőszereplős Barbie-ban

Évek óta dolgoznak a filmen, aminek Margot Robbie lesz a főszereplője Barbie-ként.
Címkép: Northfoto - szmo.hu
2021. október 24.


Link másolása

hirdetés

Most kiderült, hogy a 40 éves, Oscar-díjra jelölt Ryan Gosling lesz Ken, Barbie pasija. Greta Gerwig rendezi a filmet a Noah Baumbach-kal közösen írt forgatókönyv alapján. A cselekményről még nem lehet tudni semmit, csak a Deadline infói vannak, amelyek szerint nem egy klasszikus Barbie-történetre kell számítani.

Barbie szerepére egyébként nem volt könnyű színésznőt találni, először úgy volt, hogy Amy Schumer játssza majd, majd Anne Hathaway volt a képben, de mindketten visszamondták. Utánuk jött Margot Robbie, akit az Öngyikos osztagból és a Wallstreet farkasából ismerhetünk a leginkább. Eleinte Gosling se akarta elvállalni Ken szerepét, de a Mattel Films ragaszkodott ahhoz, hogy csak ő lehet Ken, így végül aláírta a szerződést.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: