„Kipipálnak minket egy Fölszállott a pávával az év 7-8 estéjén, és aztán azt mondják: Mit akartok még?”
Idén rendezik a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozót. A nagy múltú rendezvény középpontjában ezúttal a pásztorok állnak.
- A pásztorzene a népzenén belül is egy külön fogalom. Mik a legfontosabb jellemzői?
- Valójában a pásztorzene, mint olyan nem létezik. Inkább azt mondhatjuk, hogy a pásztorságnak a többségi társadalomtól elkülönülő életvitele volt, ami az ő hagyományos kultúrájukban konzerválta a zenei régiségeket.
Ez azt jelenti, hogy a népzenekutatók a pásztorok körében találták meg azokat a dallamokat, amelyeket a falu társadalma már nem használt.
A pásztorok révén hangszerek is fennmaradtak. Olyan hangszerek, amelyek korábban nem kizárólag a pásztorokra voltak jellemzőek,
bár a duda, a furulya, a tárogató már akkor is leginkább a pásztorok kezében szólalt meg.
Talán abban a tekintetben beszélhetünk pásztorok zenéjéről, hogy egyes, a pásztoréletre utaló szövegek olyan régi stílusú népzenei dallamokkal együtt maradtak fenn, amely dallamokat egy idő után a népzenekutatók is a pásztorok sajátjának kezdtek tekinteni.
- A 70-es 80-as években nagyon népszerű volt a népzene, különösen a táncházmozgalomnak köszönhetően. Ma hány embert mozgat meg ez a zenei irányzat?
- Annyiban helyesbíteném a megállapítását, hogy a hetvenes években megjelent a médiában az autentikus népzene, mert azt a táncházmozgalom felfedezte magának.
De azóta is a népzene és a néptánc vonzza a legtöbb embert Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatait tudnám idézni. Ezek arról tanúskodnak, hogy hazánkban ma szervezett formában közel 200 ezer ember foglalkozik népzenével és néptánccal.
Semelyik más művészeti irányzatnak, de talán semelyik sportágnak sincs ekkora tömegbázisa.
Tehát azt tudom mondani, hogy a népzene köszöni szépen, jól van, annak ellenére, hogy
a média messze nem a társadalomban betöltött szerepéhez méltó helyet biztosít neki.
- A fiatalokat könnyű megszólítani? Mert sok területen panaszkodnak, hogy egyre nehezebb bevonni őket.
- A népzenei mozgalmunkban a legaktívabb réteget a fiatalok alkotják. A különféle folkkocsmák és táncházak tele vannak fiatal résztvevőkkel. A zeneiskolákban, művészeti iskolákban ezrével tanulnak mai magyar gyerekek dudálni, furulyázni, tekerőzni, hegedülni, brácsázni, cimbalmozni és citerázni, vagy éppen népdalt énekelni. Tényleg ezrével!
Nemrég a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának munkatársai végeztek egy átfogó felmérést az országban, és kimutatták, hogy
az aktív zenei tevékenységet végző fiatalság legnagyobb része Magyarországon a népzene műfajával foglalkozik.
Évről évre dugig megtöltjük a Papp László Sportarénát a táncháztalálkozóval. Tavaly is volt a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében egy teltházas előadásunk. De ennek kevés nyoma van a médiában!
Kipipálnak minket egy Fölszállott a pávával az év 7-8 estéjén, és aztán azt mondják: Mit akartok még?
- Ha a népzenéről beszélünk, akkor általában egyfajta hagyományőrzésre gondolunk. Van a népzenének élő része? Születnek új népzenei alkotások?
- Vajon elhangzik-e ilyen kérdés a barokk zenével kapcsolatban? Releváns-e Bachot játszani a mai, rohanó világunkban? Sosem hallottam ilyen kérdést a médiában.
Mindig jönnek ezzel, hogy ez valamiféle múltnak a kultúrája,
holott azok a hagyományőrző mestereink, akiktől eltanuljuk ezt a zenét, ma is élnek.
- Elnézést, ha félreérthetően kérdeztem. Egy percig sem kérdőjelezem meg a népzene létjogosultságát. Csupán arra gondoltam, hogy mint ahogy sokan nem tudjuk, milyen nagy a népzene tömegbázisa, ugyanígy könnyen előfordulhat, hogy léteznek még olyan közösségek, ahol a mai napig születnek például népdalok, csak esetleg nem hallottunk róluk.
- Sajnos nem születnek. A népdalok születésének társadalmi feltételei megszűntek. Szétporladtak a közösségek. A közösségek helyén a magyar falvakban ma olyan tömegremetéket találunk, akikkel a verőfényes vasárnap délutánokon nem tudunk találkozni az utcán, hiszen otthon ülnek, és nézik a televízióban a szappanoperákat.
Nincsenek közösségek, és ez egyre nagyobb társadalmi gondot jelent. Itt van most ez a vírus, és azért van ilyen nagy pánik, mert azt hiszik az emberek, hogy nem bízhatnak egymásban. Egyedül érzik magukat.
Az állam nem tudja betölteni a közösségek régi helyét a társadalom életében.
Nem lehet elvárni az államtól, hogy úgy segítsen, mint ahogy 100-150 évvel ezelőtt segítettek egymáson a szomszédok és a rokonok.
- Hamarosan kezdődik a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozó.
- A Kecskeméti Népzenei Találkozó még Kodály Zoltán életében indult útjára. Rengeteg sok érték vonult fel 53 év alatt ezen a rendezvényen, amelyet eleinte kétévente szerveztünk meg.
Idén a pásztorok kultúrája kerül reflektorfénybe, ezért aztán meghirdettük a pásztorhangszerek első kecskeméti versenyét, ahol furulya és duda kategóriában fogják összemérni tudásukat a 16 és 36 év közötti versenyzők.
A fesztivált csütörtök este az Egyszólam együttes nyitja meg. Azért az Egyszólam, mert
ők voltak talán az elsők, akik a pásztorhangszerekre építve, a pásztorok zenei örökségét felhasználva alakították ki a saját ars poeticájukat.
A péntek esti gálaműsorban szokásunkhoz híven a hagyományőrzőket szerettük volna megmutatni. Azokat, akik nem zeneiskolában, szervezett keretek között tanulták meg a hangszerjátékot, vagy a népzenei dallamokat, hanem azokat családi örökségül kapták.
Tehát ez volt az eredeti terv, de a szervezőkkel úgy döntöttünk, nem tesszük ki idős mestereinket a járvány veszélyeinek. Ezért Farkas József kollégámmal végiglátogattuk őket, és videokamerával rögzítettük az egyes dalaikat, üzeneteiket, s ezeket fogjuk levetíteni. A műsort pedig azok a fiatalok adják, akik tőlük tanulták meg a muzsikálást.
A szombati gálaműsorban az összetartozást szerettük volna kifejezni, ezért egy trianoni műsort állítottunk össze.
Négy határon túli magyar színészt kértünk föl, hogy adják elő határon túli költők szülőföldről szóló verseit, mi pedig ezekhez a versekhez illő, az adott tájegységek dallamhagyományát tükröző zenei összeállításokat fogunk játszani.
Fotó: Román Péter és Zsugonits Gábor
