KULT
A Rovatból

Kifütyülték, tiltólistára tették, és véletlenül elvette Winona Rydert – 10 dolog, amit nem tudtál Keanu Reevesről

Szörnyű tragédiákat élt át, mégsem adta fel soha, s ma is az egyik legnépszerűbb sztár. Ezt a 10 dolgot azonban lehet, hogy még a legnagyobb rajongói sem tudták róla.

Link másolása

1. Soha nem lett amerikai állampolgár

Keanu Reeves 1964. szeptember 2-án született a libanoni Bejrútban. Miután az édesanyja, Patricia hozzáment a második férjéhez, az ausztráliai Sydney-be költöztek, majd New Yorkba, onnan pedig Torontóba. A kínai, angol, ír, hawaii őslakos és portugál származású színész mindig is ehhez a kanadai városhoz kötődött, ahol gyermekként a legtöbb időt töltötte. Annyira, hogy bár a karrierje már évtizedek óta az Egyesült Államokhoz köti, sosem folyamodott amerikai állampolgárságért, megmaradt kanadainak.

2. Gyerekkorában Alice Cooper gyakori vendég volt náluk

Patricia jelmeztervezőként dolgozott, ez pedig minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a fia elkezdjen érdeklődni az előadóművészet iránt. 1995-ben Reeves a US Magazine-nak elmondta, hogy az anyja készített neki néhány bonyolult halloweeni jelmezt (pl. Drakula, Batman, Hogyishívják kuzin az Addams Familyből stb.), és gyakran meghívta néhány ügyfelét a házukba. Köztük volt többek között a rocksztár Alice Cooper is. „Emlékszem, műhányást és műkutyakakit hozott hozzánk, hogy azokkal terrorizálja a házvezetőnőt” – emlékezett vissza a színész. „Ott lógott nálunk folyton, mint egy teljesen átlagos fickó.”

3. Az egyik első szerepét egy Coca-Cola reklámban kapta

1983-ban Keanu egy Coca-Cola reklámban tűnt fel (akkor már voltak kisebb színpadi és tévés munkái Kanadában), amelyben egy kerékpárost kellett eljátszania. 2018-ban a The Late Late Show című talkshow műsorvezetője, James Corden többek között erről is faggatta Reevest, aki elmondta, hogy három napig tartott a forgatás, amely során töméntelen mennyiségű Coca-Colát ivott. Sőt, a szerep iránti teljes elkötelezettségében még a lábait is leborotválta, hogy még hihetőbb kerékpáros lehessen.

4. Majdnem átnevezte magát Chuck Spadinának

Amikor Reeves az 1980-as években Los Angelesbe költözött, azt tapasztalta, hogy néhány castingügynök vonakodott őt meghallgatásokra hívni, mert a keresztnevét (ami egyébként hawaii eredetű, és azt jelenti, hogy "hűvös szellő a hegyek felett") nehéz volt kiejteni, és túl egzotikusnak tűnt. Ezt az akadályt próbálta leküzdeni azzal, hogy rövid ideig a K.C. Reeves, a Chuck Spadina és a Page Templeton III neveket kezdte el használni. Aztán végül felhagyott a művésznevekkel, mert azt vette észre, hogy a meghallgatásokon úgyis mindig az igazi nevén mutatkozott be.

5. Rengeteg sérülést szedett össze a filmforgatások alatt

Reeves köztudottan nagy csapatjátékos. Ha úgy adódik, hogy fájdalmak, sérülések és betegségek ellenére kell forgatnia, ő akkor sem riad vissza, a kollégái iránti elkötelezettsége legendás. A Mátrixban annak idején több társszereplője is megsérült a drótköteles akciójelenetek során, Keanu pedig gerincsérüléssel küzdött a forgatás alatt, mivel a hátában két porckorong kezdett összeolvadni. Ráadásul nyaksérülést is szenvedett, ami miatt Yuen Woo-Ping harci koordinátornak olyan koreográfiákat kellett készítenie, amelyekben nem volt annyi rúgás. Később, még a Mátrix: Újratöltve forgatásának megkezdése előtt átvészelt egy súlyos bokasérülést is, az első John Wick-film egyik hosszabb jelenete során pedig (amelyben Reeves karaktere több tucat ellenféllel küzd egy éjszakai klubban) a 39,4 fokos láza ellenére is rendben befejezte a munkát.

6. A Féktelenül 2 miatt 10 évre "filmbörtönbe" került

Az 1994-es Féktelenül című akciófilm óriási sikere után a 20th Century Fox stúdió érthető módon nagyon vágyott a folytatásra. Amikor megmutatták Reevesnek a hajón játszódó Teljes gőzzel forgatókönyvét, ő éppen a Láncreakció (1996) című akciófilmet forgatta, és kezdett elege lenni azokból a szerepekből, amelyekben csak "rohangál és ugrál", nagyjából ok nélkül.

Ezért aztán nemet mondott a Féktelenül 2-re, ami miatt a Fox fejesei annyira megsértődtek, hogy tiltólistára került náluk, egyetlen filmjükben sem szerepelhetett éveken át.

Végül mégis elkészült a folytatás, Reeves helyére pedig Jason Patric került, ám a Féktelenül 2: Teljes gőzzel megbukott a pénztáraknál, ráadásul borzasztó kritikákat kapott, így Reeves nem bánta meg, hogy nem vállalta. Akkoriban, amikor visszautasította, azt mondta Jan de Bont rendezőnek: „Tudod, a hajók nem olyan gyorsak.” Végül kb. 10 évig tartott a foxos „filmbörtön”, mivel a 2008-as Amikor megállt a Földben már ő volt a főszereplő.

7. Lehetséges, hogy véletlenül feleségül vette Winona Rydert

A Francis Ford Coppola-féle 1992-es Drakula forgatásán Reeves és Winona Ryder feltűntek egy jelenetben, amelyben a karaktereik oltár elé álltak. A színésznő később rámutatott, hogy Coppola egy igazi, felszentelt papot használt a jelenetben, így amikor mindketten kimondták a boldogító igent, szerinte hivatalosan is összeházasodtak. A rendező is egyetértett ezzel az elmélettel, bár azt nem tudni, hogy az atya a színészek valódi nevét vagy a karaktereikét használta-e a forgatás során.

8. Előfordult, hogy kifütyülték a színpadról

Keanuról köztudott, hogy imád zenélni is, volt is egy Dogstar nevű bandája, és gyakran léptek fel különféle klubokban az 1990-es években. Állítása szerint folk zenét vagy folk thrash-t játszottak. Egyszer meghívták őket a milwaukee-i Metalfestre, ahol a zenekar eléggé éles kontrasztban állt az ottani tipikus fellépőkkel szemben. Reeves így emlékezett vissza a nem túl jól sikerült koncertre: „A tömeg sörrel dobált minket, illetve azt kiabálták, hogy ba**ódjunk meg, és hogy »Szarok vagytok!«. Csodás volt! Megnevettetett.”

9. Hamisítással vették rá, hogy szerepeljen egy filmben

A leskelődő című 2000-es thrillerben Reeves egy tőle szokatlan karaktert, egy sorozatgyilkost alakított, aki macska-egér játékot játszott egy nyomozóval (James Spader). Keanu elmondása szerint valójában belekényszerítették őt a filmbe, mivel az egyik ismerőse meghamisította az aláírását a szerződésen. S mivel nem akart azzal vacakolni, hogy megpróbálja igazolni, nem ő szignózta a papírt, úgy döntött, megcsinálja a filmet. „Nem tudtam bizonyítani, hogy ő tette, és nem akartam, hogy bepereljenek, így nem volt más választásom” – mondta.

10. Bármit megcsinál: izmosodik, fogy, szörfözik, az életével játszik

A Holtpont (1991) című filmre készülve Reeves heteken át tanult szörfözni, és hobbijává fejlesztette a sportot. Amikor megkapta a Féktelenül főszerepét, több hónapot töltött azzal, hogy megizmosodjon Jack Traven karakteréhez. Abban a jelenetben pedig, amelyben Traven egy mozgó autóból átugrik egy buszra, a rendező Jan de Bont meg volt győződve arról, hogy kaszkadőrre lesz szükség, de Keanu ezt is begyakorolta előzetesen, így bevállalta a kunsztot, amivel lenyűgözte az egész stábot. A Mátrix (1999) azon jelenetéhez, amikor Neo előbújik a kapszulából, Reeves leborotválta az egész testét, és 15 kilót fogyott, pedig mindössze néhány percig volt látható így a filmben. Mindez igazolja a színészek közt is ritkaságszámba menő elhivatottságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek
„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csinovnyikok” – ez volt az alaphang a kommentekben.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon, ahol egyedüli magyar versenyfilm volt.

Hamar híre ment, hogy a kisfilmhez a Nemzeti Filmintézet semmivel nem járult hozzá, magyarán hazai támogatás nélkül készült el. Összesen háromszor dobták vissza a filmötletet egyébként.

Erre jött a Nemzeti Filmintézet egymondatos gratulációja a Facebookon:

„Óriási gratuláció a 27 címü rövidfilm alkotóinak az Arany Pálmához!”

– írták.

Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert ha beleolvasunk a kommentekbe a bejegyzés alatt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy magukra rántották az abroszt és ami rajta volt...

„A filmintézet háromszor visszadobta a tervet, így Franciaországban készült. Ez szégyen és kiválóan leírja a fideszes filmintézet működését.”

„Úgy tűnik ebből a gratulációból, mintha bármi közötök volna a filmhez és alkotóihoz. Ja, mégis. Annyi, hogy elutasítottátok őket többször is. Nemtelen ez a behízelgős álgratuláció.”

„Elég abszurd ez, mekkora gombóc lehet, hogy egy a rezsimnek nem behódoló, többször is visszautasított művésznek gratulálni kellett. Lehet, ha a stadionok füvét gereblyéző jobbágyokról szóló filmet készített volna, annak jobban örültök. Főleg ha flexibilis költségvetéssel készül.”

„Szerintem "nektek" ehhez hozzá sem szabadna szólnotok! Semmi közötök hozzá! Max a szégyen, hogy "megint" úgy érvényesül magyarként valaki a világban, hogy innen fél kontinenssel odébb álltak vele szóba. Nem pedig itthon, a hazájában. Hányinger a köbön!”

Kattints még kommentekért, és hogy végül hogy készült el a film:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Kiderült, mi okozta Tina Turner halálát
Az énekesnő régóta betegeskedett, 2017-ben veseátültetésen esett át, korábban pedig bélrákot diagnosztizáltak nála.

Link másolása

Rövid nyilatkozatot tett Tina Turner szóvivője, amelyből kiderült, mi okozta a rock’n’roll királynőjének halálát.

A 83 éves énekesnő halálhírét szintén a szóvivő közölte a világgal szerdán. Turner régóta betegeskedett:

2014-ben agyvérzést kapott, 2016-ban bélrákot diagnosztizáltak nála, 2017-ben pedig veseátültetésen esett át.

A fellépésektől még évekkel korábban, 2009-ben, az 50. jubileumi világkörüli turnéja befejezése után visszavonult.

A Daily Mailnek az énekesnő képviselője most megerősítette, hogy

Tina Turner természetes halállal, békés körülmények között halt meg a svájci otthonában.

Turner a halála napjáig veseelégtelenséggel küzdött, illetve magas vérnyomása is volt egyéb betegségek mellett.

(Forrás: 24.hu, Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Szegedi Erika színésznő
A Jászai Mari-díjjas színművész közel ötven évig volt a Vígszínház tagja, ezalatt több mint 70 szerepben állt színpadra.

Link másolása

81 éves korában pénteken meghalt Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja. A hírt a színház közölte a Facebook-oldalán.

A Vígszínház azt írta, hogy Szegedi Erika balerinának készült, de később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal ápolónő szerepe várt rá.

A Vígben töltött évtizedek alatt több mint 70 szerepben állt színpadra. Felejthetetlen alakításai közé tartozik Adél Az üvegcipőben, Kata A makrancos hölgyben, Abigail A salemi boszorkányokban, Anna a Platonovban és Roxane a Cyranoban.

Munkásságát többek között Jászai Mari-, illetve Déryné-díjjal tüntették ki, de megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is.

„Szerepről szerepre formálódva és fejlődve bizonyította be Szegedi Erika, hogy különleges lelki hőszabályozóval rendelkezik, amellyel a szenvedély és az érzékiség forróságától, egy belső permanens izzáson át a gúny vagy a gonoszság metsző hidegéig széles skálán képes megjeleníteni a legváltozatosabb nőalakokat. Vérbő, szépasszonyt, szenvedély lázában emésztődő klasszikus figurát, gyermekien naiv butuska személyt, veszedelmesen ravasz perszónát, s ki tudná felsorolni még, hányféle karaktert, sorsot, életet” – ídézték egy 1977-ben róla megjelent kritikát

Szegedi Erika azonban akkor még csak pályájának elején járt, de ez a jellemzés mindvégig igaz maradt rá. Utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott, hol kisgyermekként, hol pedig fölényes, rafinált asszonyságként komédiázott.

„Emlékét szeretettel őrizzük és ápoljuk”

- zárta bejegyzését a Vígszínház.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tudtad, hogy Yoda majdnem bele sem került A jedi visszatérbe? 12 érdekeség a 40 éves filmről
Már 4 évtizedes A jedi visszatér, ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány érdekes tudnivalót minden idők egyik legnépszerűbb sci-fijéről.

Link másolása

A Star Wars univerzum rajongói rendkívül megosztottakká váltak az elmúlt huszonöt évben. Az előzmény-trilógia, a folytatások, a spinoff filmek, újabban pedig a Disney sorozatok borzolják a kedélyeket.

Egy valamiben azonban általában mind egyetértenek: az eredeti trilógia a legjobb.

Persze hogy azon belül kinek melyik film a kedvence, megint vitákra adhat okot. E sorok írójának az idén május 25-én 40 éves Return of the Jedi, vagyis A jedi visszatér áll legközelebb a szívéhez.

A kerek évforduló alkalmából összeszedtünk néhány érdekességet a sci-fi műfaj meghatározó darabjáról.

Más lett volna a címe

A film eredeti címe „Revenge of the Jedi”, vagyis „A jedi bosszúja” volt. Később azonban a Star Wars szülőatyja, George Lucas megváltoztatta, mert úgy érezte, a „bosszú” nem illik a jedi filozófiához. Lawrence Kasdan forgatókönyvíró annak idején gyengének tartotta A jedi visszatér címet, de Lucast nem tudta megingatni.

A sokoldalú dublőr

A legelszántabb rajongók tudják, hogy a filmben Tracy Eddon volt Carrie Fisher dublőre. Meglehetősen híres az a forgatási fotó, amelyen a két hölgy látható, amint Leia hercegnő híres aranybikinijében napoznak. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Eddon nem csak Leiát helyettesítette, ha kellett: többször ő ugrott be Anthony Daniels helyett is C3PO szerepébe. Ő látható például akkor, amikor a droid leesik Jabba bárkájáról.

Breki a Star Warsban?

Salacious Crumbnak hívják azt az idegesítően vihorászó kis lényt, amelyet Jabba tróntermében láthatunk. A figurát életre keltő Tim Rose – aki egyébként Ackbar admirálist is mozgatta – egy interjúban azt mondta, Crumb kitalálót arra gondoltak a megalkotása közben, hogy nézne ki Breki a Muppet Showból, ha túl sok szteroidot szedne.

Jabbát megalkotni sem volt könnyű

Ha már szóba került Jabba: a hatalmas animatronikot hat ember mozgatta. Belül összesen hárman helyezkedtek el, hogy működtessék a karjait, a nyelvét és a fejét. Egy ember a bábu alatt fekve zsinegeket húzogatva nyitotta-csukta Jabba száját, és gondoskodott róla, hogy az oldala úgy mozogjon, mintha lélegezne. Ketten pedig távirányítással mozgatták a szemeket, beleértve a pupilla tágulását is. Végezetül egy utolsó stábtag géllel dörzsölte be a bábut, hogy nyálkásnak tűnjön.

Jabba megépítése 3 hónapot vett igénybe, 500000 dollárba került, és több mint 900 kilót nyomott.

Amikor nem működik a technika

Az uralkodó székét gépiesítették, hogy forgatni tudják, ahogy a felvétel megkívánta. Sajnos valamiért nem működött tökéletesen, ezért az uralkodót alakító Ian McDiarmidnek végül a lábával kellett besegítenie.

Yoda majdnem bele sem került

George Lucas a film készítése alatt kikérte egy gyerekpszichológus véleményét. A szakember azt mondta, valahogy egyértelműsíteni kell, hogy Darth Vader valóban Luke Skywalker apja, különben a 12 év alatti közönség azt fogja gondolni, a sötét nagyúr egyszerűen hazudott.

Az győzte meg a producert, hogy kiderült, a Vader hangját adó James Earl Jones maga is azt hitte, hogy a karaktere egyszerűen hazudik. Ezért döntött Lucas végül úgy, hogy a Jedi visszatérben is szerepelni fog Yoda, és ő erősíti meg a furcsa családi köteléket.

Egzotikus nyelvek

A Jedi visszatérben sok lény érthetetlen nyelven beszél. Ezek azonban nem kitalált dialektusok, csupán kellően egzotikusak ahhoz, hogy az átlag mozinéző ne értse őket. Lando Calrissian másodpilótája, Nien Nunb például a kenyai haya dialektusban beszél, ami kellemes meglepetést okozott a kenyai nézőknek.

Az ewokok sok mondatát filippínó nyelven írták, a legtöbb ewok szöveg azonban kalmükül van, ez a Dél-Oroszországban élő törzsek nyelve. Érdekesség, hogy maga az „ewok” szó egyszer sem hangzik el a filmben, sem a különböző ewok karakterek neve (Wicket, Paploo és a többi).

Jabba „hut” dialektusban beszél, amihez az inka kecsua nyelvből merítettek inspirációt.

A félelmetes öleb

Gyerekként igencsak féltem Jabba hatalmas szörnyétől, a rancortól. Talán már akkor sem paráztam volna annyira, ha tudom, hogy a fenevad ijesztő morgása valójában egy tacskóhoz tartozik.

Apja fia

Azt mindenki tudja, hogy a Star Wars-filmek zenéjét John Williams komponálta. Azt viszont talán kevesebben, hogy a neves zeneszerző fia sem esett messze a fától, hiszen ő Joseph Williams, aki a 80-as években a

Toto együttes énekese volt. Joseph maga is besegített apukájának, az Ewok által énekelt daloknak például ő írta a szövegét.

Harci rágók

Az endori csata jeleneteiben a távolban látszó űrhajók és objektumok valójában mindenféle random tárgyak, például megrágott rágógumik. A stáb tudta, hogy a sok akció elvonja a figyelmet, senki nem fog arra figyelni, mi van a háttérben.

A nagy túlélő

Luke Skywalker mellett Wedge Antilles az egyetlen X-szárnyú-pilóta, aki mindhárom filmet túlélte.

Aki nem kért belőle

A film rendezésére David Lynchet is felkérték, de ő visszautasította azzal, hogy „ez Lucas ügye”, és inkább leforgatta a Dűnét.

Link másolása
KÖVESS MINKET: