KULT
A Rovatból

Kiderült, mi okozta Tina Turner halálát

Az énekesnő régóta betegeskedett, 2017-ben veseátültetésen esett át, korábban pedig bélrákot diagnosztizáltak nála.

Link másolása

Rövid nyilatkozatot tett Tina Turner szóvivője, amelyből kiderült, mi okozta a rock’n’roll királynőjének halálát.

A 83 éves énekesnő halálhírét szintén a szóvivő közölte a világgal szerdán. Turner régóta betegeskedett:

2014-ben agyvérzést kapott, 2016-ban bélrákot diagnosztizáltak nála, 2017-ben pedig veseátültetésen esett át.

A fellépésektől még évekkel korábban, 2009-ben, az 50. jubileumi világkörüli turnéja befejezése után visszavonult.

A Daily Mailnek az énekesnő képviselője most megerősítette, hogy

Tina Turner természetes halállal, békés körülmények között halt meg a svájci otthonában.

Turner a halála napjáig veseelégtelenséggel küzdött, illetve magas vérnyomása is volt egyéb betegségek mellett.

(Forrás: 24.hu, Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek
„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csinovnyikok” – ez volt az alaphang a kommentekben.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon, ahol egyedüli magyar versenyfilm volt.

Hamar híre ment, hogy a kisfilmhez a Nemzeti Filmintézet semmivel nem járult hozzá, magyarán hazai támogatás nélkül készült el. Összesen háromszor dobták vissza a filmötletet egyébként.

Erre jött a Nemzeti Filmintézet egymondatos gratulációja a Facebookon:

„Óriási gratuláció a 27 címü rövidfilm alkotóinak az Arany Pálmához!”

– írták.

Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert ha beleolvasunk a kommentekbe a bejegyzés alatt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy magukra rántották az abroszt és ami rajta volt...

„A filmintézet háromszor visszadobta a tervet, így Franciaországban készült. Ez szégyen és kiválóan leírja a fideszes filmintézet működését.”

„Úgy tűnik ebből a gratulációból, mintha bármi közötök volna a filmhez és alkotóihoz. Ja, mégis. Annyi, hogy elutasítottátok őket többször is. Nemtelen ez a behízelgős álgratuláció.”

„Elég abszurd ez, mekkora gombóc lehet, hogy egy a rezsimnek nem behódoló, többször is visszautasított művésznek gratulálni kellett. Lehet, ha a stadionok füvét gereblyéző jobbágyokról szóló filmet készített volna, annak jobban örültök. Főleg ha flexibilis költségvetéssel készül.”

„Szerintem "nektek" ehhez hozzá sem szabadna szólnotok! Semmi közötök hozzá! Max a szégyen, hogy "megint" úgy érvényesül magyarként valaki a világban, hogy innen fél kontinenssel odébb álltak vele szóba. Nem pedig itthon, a hazájában. Hányinger a köbön!”

Kattints még kommentekért, és hogy végül hogy készült el a film:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Meghalt Szegedi Erika színésznő
A Jászai Mari-díjjas színművész közel ötven évig volt a Vígszínház tagja, ezalatt több mint 70 szerepben állt színpadra.

Link másolása

81 éves korában pénteken meghalt Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja. A hírt a színház közölte a Facebook-oldalán.

A Vígszínház azt írta, hogy Szegedi Erika balerinának készült, de később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal ápolónő szerepe várt rá.

A Vígben töltött évtizedek alatt több mint 70 szerepben állt színpadra. Felejthetetlen alakításai közé tartozik Adél Az üvegcipőben, Kata A makrancos hölgyben, Abigail A salemi boszorkányokban, Anna a Platonovban és Roxane a Cyranoban.

Munkásságát többek között Jászai Mari-, illetve Déryné-díjjal tüntették ki, de megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is.

„Szerepről szerepre formálódva és fejlődve bizonyította be Szegedi Erika, hogy különleges lelki hőszabályozóval rendelkezik, amellyel a szenvedély és az érzékiség forróságától, egy belső permanens izzáson át a gúny vagy a gonoszság metsző hidegéig széles skálán képes megjeleníteni a legváltozatosabb nőalakokat. Vérbő, szépasszonyt, szenvedély lázában emésztődő klasszikus figurát, gyermekien naiv butuska személyt, veszedelmesen ravasz perszónát, s ki tudná felsorolni még, hányféle karaktert, sorsot, életet” – ídézték egy 1977-ben róla megjelent kritikát

Szegedi Erika azonban akkor még csak pályájának elején járt, de ez a jellemzés mindvégig igaz maradt rá. Utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott, hol kisgyermekként, hol pedig fölényes, rafinált asszonyságként komédiázott.

„Emlékét szeretettel őrizzük és ápoljuk”

- zárta bejegyzését a Vígszínház.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Hatalmas siker: magyar rendező nyert Arany Pálmát Cannes-ban
Buda Flóra Anna animációs filmje a legjobb rövidfilm lett a rangos filmfesztiválon.

Link másolása

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén. A 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhetett az Arany Pálmáért.

A díj átvételekor Buda Flóra Anna köszönetet mondott a film teljes alkotógárdájának és a finanszírozónak azért, hogy támogatták filmje létrejöttét, valamint a fesztiválnak a meghívásért Cannes-ba, ahol „élete legcsodálatosabb hetét töltötte”.

A rendezőnő az Arany Pálmát a magyar tanároknak és diákoknak, valamint a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak ajánlotta.

A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet. Ám ezt megelőzően a hazai nézők is láthatják az alkotást a június 1-7. közötti Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A cannes-i fesztivál rövidfilmes versenyében utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat: Mészáros Péter Eső után című kisfilmje, azt megelőzően pedig 1996-ban Iványi Marcell Szél című filmjét díjazták az Arany Pálmával.

Buda Flóra Anna az MTI-nek Cannes-ban elmondta: tíz évig készítette a 27 című animációs művét, alapvetően a lakhatási válságról szeretett volna filmet készíteni. Az alkotás főszereplője a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él.

„A film arról szól, hogy egy fiatal nőnek hogyan kapcsolódik a szexuális fantáziájához az a bezártság, amit felnőttként egy szüleinél élő nő megél. Ezért egy szociópornót készítettem”

– hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy nagy örömet jelentett számára, hogy az alkotás élőszereplős filmekkel együtt szerepelt a rövidfilmes versenyben, és a tervei között szerepel, hogy a jövőben élőszereplős filmet is rendezzen.

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén (MOME Anim). Diplomafilmje, az Entrópia a 2019-es Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat. A film ezt követően további több mint száz fesztivál programjában szerepelt.

A 27 című rövidfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A film hangmérnöke Lukács Péter Benjámin, a zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte. A gyártó Boddah nevű formációt 2013-ban alapította Osváth Gábor, Rév Marcell és Szimler Bálint a Balaton Method című zenés film gyártására. A cég az elmúlt évek több sikeres hazai animációjáért felel, egyebek mellett a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete elnevezésű válogatásában bemutatott Superbia című filmért, Tóth Luca rendezésében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kürti Sándor: A helyzet az, hogy nem velem kezdődött ez a világ
A nemzetközileg is elismert magyar üzletember legújabb könyvében 400 személyes történetén keresztül mutatja meg, miként menedzselhetjük sikeresen vállalkozásunkat, de akár magánéletünket is.

Link másolása

A közelmúltban jelent meg Kürti Sándor új könyve, A Kürt-dosszié. Sándorral több, mint harminc éve találkoztam először, a Kürt Alapítványi Gimnázium diákjaként. Azóta a könyvben felölelt életpálya számos állomásánál személyesen is jelen lehettem, így volt miről beszélgetnünk.

– Mindig is fontos volt számodra a menedzsmenttel kapcsolatos szakirodalom, több külföldi könyv hazai kiadásánál bábáskodtál. Sőt, a most megjelent, A Kürt-dosszié című könyved végén van egy könyvajánló. Miért ilyen fontos ez számodra?

– A helyzet az, hogy nem velem kezdődött ez a világ. Az én világomnak is van Bibliája. Könnyebb a Bibliára hivatkozni, mint a tudományra, mert sokkal többen ismerik a Biblia alapjait. Tudják, hogy van egy Ószövetség és egy Újszövetség. Ha azt mondom, hogy az informatikai biztonságnak is megvannak ezek a szintjei, akkor könnyebben rá tudom vezetni az embereket. Ha a vállalkozásról beszélek, azt is fel tudom osztani úgy, hogy ki írta meg az alapokat, például Peter F. Drucker, Jack Welch... nem akarok most neveket sorolni, ha valaki kíváncsi, ahogy te is mondtad, a könyvem végén megtalálja a névsort. Olyan világhírű emberekre hivatkozom, akik megtanítottak másokat csapatot építeni. Például Kemény Dénes is egy ilyen világnagyság, megmutatta, hogy lehet 13 emberből olyan csapatot kovácsolni, amelyik egymás után háromszor megnyerni az olimpiát. Az nem úgy van, hogy egyszerűen ki kell választani a 13 legjobb magyar vízilabdázót. Meghallgattam Dénes előadását erről, és ennek a gondolatiságát is beírtam a könyvbe. A könyvben ugyanis a vállalkozásról beszélek, de általános értelemben. Hogy kell együttműködni a családommal, a vállalatommal, a különböző csapatokkal.

Van benne 400 történet, ami mind velem történt, és alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül elmondjam, szerintem hogyan működik a világ, miként lehet a saját vállalkozásomat – ami lehet egy családi vállalkozás is – úgy irányítani, hogy mindenki a lehető legjobban jöjjön ki belőle.

– Amikor úgy döntöttél, te is könyvet írsz, mi vezetett elsősorban?

– Megtetszett a könyvírás. A saját igényeimet elégítem ki, amikor írok egy könyvet. Jó állapotban vagyok, kifejezetten boldog állapotban, örömmel teszem. Ráadásul ismét az történt, hogy csapatot építhettem. Egy különleges képességekkel megáldott szerkesztővel, Donáth Mirjammal dolgozhattam együtt, aki nem sokat teketóriázott. Letettem elé négyszáz oldalnyi kéziratot, a felét kidobta, és azt mondta, írjak hozzá még százötvenet. Fullbright-ösztöndíjas volt, öt évig a Reutersnél dolgozott hírszerkesztőként New Yorkban. Meggyőződésem, hogy sokkal jobbá tette a könyvemet. De a lényeg, hogy bekerültem megint egy új csapatban, akikre sok mindenben hallgattam, de szerencsére ők is hallgattak rám. Meggyőztem őket, hogy rakjuk tele QR kódokkal a könyvet, hogy a fiataloknak is vonzó legyen. Filmek vannak benne, tablóképek, megtörtént eseményekről. A végén pedig ugyancsak QR kóddal egy ajándékcsomagot nyújtok át az olvasóknak.

– Kiknek szól a könyved? Inkább üzletembereknek, vagy hétköznapi olvasóknak?

– Annak örülnék, ha mindenkinek szólna. A mindenkit úgy értem, hogy kulturált embereknek, akiknek a gondolataiban több van annál, hogy jaj, csak tele legyen a hasam. A művészek is ugyanazzal a problémával küzdenek, amivel egy gazdasági szakember: szeretne jobban, békében és harmóniában élni. Ehhez próbál tanácsokat adni a könyvem. Hogy ez rajtam kívül hány embernek okoz örömet, azt nem tudom.

Pontosabban ez nem igaz, valamennyire tudom, mert a QR kódoknak köszönhetően látom, hányan vették kézbe a könyvet és használták a QR kódokat.

Két hónap után ez a szám 1800. Ilyen direkt visszajelzés nem nagyon állt rendelkezésre eddig a szerzőknek és a kiadóknak.

– És a tényleges olvasószám ennél vélhetően magasabb, hiszen ott vannak azok, akiktől idegen a QR kód használata

– Pedig olyan egyszerű megtanulni! Rá fog mindenki csodálkozni, milyen jópofa dolgokhoz fér így hozzá.

– Sok területen el vagyunk maradva a világ élvonalától. Vállalatmenedzselésben hogy állunk? Vannak világviszonylatban is jelentős cégvezetőink?

– Hogyne. De nem szívesen sorolnék neveket, mert ha kihagyok valakit, megsértődik. Van jónéhány példaképem, akikkel szívesen töltök el időt, szívesen beszélgetek velük

– Amit rég megfigyeltem nálad, és a könyvből is ez derül ki, hogy nagyon jól tudod jó értelemben használni a kapcsolataidat. Rengeteg embert ismersz, és mint bűvész a nyulat, mindig tudod, adott helyzetben, problémánál, kit kell előhúznod. Ez tudatos stratégia, vagy egyszerűen a személyiségedből fakad?

– Tudatos. A mai napig tartom a kapcsolatot azokkal az általános iskolai osztálytársaimmal, akikkel akkoriban jóban voltam. De igaz ez a középiskolára, az egyetemeimre. Mert jól érzem magam, mert büszke vagyok rá, hogy okos emberekkel találkozhatok. Feltölt, kifejezetten élvezem ezeket a kapcsolatokat, jól érzem magamat a különböző közösségekben. Nagyon szeretem például azt a közösséget, ami Veled összeköt, és micsoda véletlen, épp a Kürt Alapítványi Gimnázium egyik padjában ülök, az interjúd előtt épp arról beszéltem a tizedikeseknek, miért jó informatikusnak lenni. Élvezettel csinálom, ez nekem nem kötelező gyakorlat, de nagyon inspirál.

– Ahogy téged ismerlek, sosem pihensz, mindig jár valamin az agyad. Most épp min dolgozol, mire készülsz?

– Írom a következő könyvemet, előadásokat tartok, és élvezem a különféle találkozásokat. Csíkszentmihályi Mihály gondolata nyomán úgy mondom, hogy puha pihéket gyűjtök. Nekem jó, hogy itt vagyok a Kürt Gimnáziumban, jól esik, hogy beszélhetek és a fiataloktól puha pihéket kapok: úgy, hogy felcsillan a szeme, megérti, amit mondok.

Link másolása
KÖVESS MINKET: