KULT
A Rovatból

Kedves Harry & Meghan, adtam még egy esélyt, de én ezt már nem veszem be!

A hercegi pár filmjének második 3 órája után nekem két dolog jött le: ez a két ember önimádó, össze-vissza kamuzik, és nagyon ideje lenne már náluk kikapcsolni a wifit. Vélemény.

Link másolása

Múlt héten három óra, ma három óra. Ennyit kínlódtam végig azért, hogy a Harry&Meghan Netflixes dokumentumfilmről véleményt alkossak. A múlt héten megírtam, hogy szerintem mennyire “működik” ez az egész dokumentumfilmként. Most megírom, hogy mennyire működött, nekem, mezei nézőként, úgy általában.

Óriási elnézést a Meghan-Harry imádóktól, de a magánvéleményem az, hogy én ezt a maratoni közhelyparádét egyszerűen nem veszem be. Képzeljetek el három órányi nonstop propagandaterméket, ami olyan, mintha a Sissi-filmekből meg az Elrabolva (Liam Neeson) akcióthrillerből gyúrták volna össze.

Nyakon öntötték egy tonna cukormázzal, nem kevés nárcisztikus önimádattal, meg egy jó nagy adag passzív-agresszív gyűlölettel a brit királyi család, meg a brit sajtó, meg úgy általában minden ellen, ami brit. Alázúgatták szirupos blues-zenékkel a szabadságról, mutattak százezer home-videót cuki gyerekekkel, szülinapi tortákkal, lufikkal, altatódal-dúdolással, tengerparti kutyasétával. Harry és Meghan szinte folyamatosan vagy sírtak, vagy szemet forgattak, vagy fújtattak, vagy kiborultak benne, villantak a képek az összevont szemöldökű, csúnya, "Hókuszpók" királyiakról, meg persze Dianáról, ha valakinek még nem lenne túladagolása.

A dolog azért bosszantó, mert én vártam volna valami újat is. De az speciel nem volt benne. Csak a három éve folyamatosan ismételt, és már nem tudom, hányadik olvasatban cifrázott narratíva. Meghan, a “világ valaha élt első, globális hercegnője” (az idézőjeles részeket szó szerint jegyzeteltem ki a filmből) “egy idegen organizmusként” került be a királyi családba, amely ahelyett, hogy “alkalmazkodott volna HOZZÁ”, “bántalmazta”, tönkretette, hazugságokat terjesztett róla, életveszélybe sodorta, elüldözte, és ezzel “egy óriási lehetőséget szalasztott el”. Harry végre kibökte az őt belülről valószínűleg régóta feszítő fájdalmát is:

a Palota emberei szerinte "fenyegetésnek vették", hogy ők, a királyi család “szupersztárjai” “túlragyogták Vilmost és Katalint”, és “jobban csináltak mindent, mint az, aki ebbe beleszületett.” Vagyis Harry és Meghan – szerintük – alkalmasabb a trónra, mint Vilmos és Katalin, értjük.

Leszámítva azt, hogy ki az, aki így beszél magáról, hogy micsoda nárcizmus kell már önmagában ehhez is, azon kívül a láthatóan igen nagy gonddal megrajzolt narratívában is annyi lyuk van, mint egy tésztaszűrőben.

Csak néhány példa azokból, amiket én kiszúrtam:

Harry és Meghan a filmben legalább öt percenként közli, hogy nekik csak az “intimszférájuk” számít, a szerelmük, a kis családjuk, a szabadságuk, az élet apró örömei. Mint Vágási Feri meg Jutka a Szomszédokból: egy pici panellakás, dzsörzékanapé, gurgulázó gyermekkacaj. Ehhez képest többet láttam a filmben őket laptop meg tablet előtt ülni, meg mániákusan a telefonjukat görgetni, mint a Kardashian-nővéreket. Adja magát a kérdés: ha ennyire intimek akartok lenni, miért nem kapcsoljátok ki a wifit? Teljesen egyértelmű, hogy ez a pár megszállottja a nyilvánosságnak, az online sajtónak, a közösségi médiának. Amikor épp nem cikkeket és kommenteket olvasnak, vagy youtubereket néznek, akkor meg folyamatosan szelfivideóznak, vagy valakit megkérnek, hogy videózza le őket.

Meghan ismét elmondja a már ismert információt, miszerint első terhessége alatt, még a Palotában öngyilkossági gondolatai voltak, de "megakadályozták, hogy segítséget kérjen, mert nem vetne jó fényt az intézményre", azaz a királyi családra. Félórával később viszont elmeséli, hogy a terhessége alatt végig volt egy személyi orvosa, akit ő válaszott ki, a nevét is mondja. Ez a személyi orvos, aki nyilván rendszeresen megvizsgálta, nem tudott arról, hogy súlyos depressziója van, és készül elvenni a saját életét? Nem engedték, hogy Meghan felhívja? A királynő kitépte a kezéből a telefont, vagy hogy volt ez?

MINDEN intim pillanatukról van home videó, vagy épp profi fotó. Évekre visszamenőleg. Nekem a legdurvább az volt, amin épp a kisfiukat, Archie-t fektetik le a kaliforniai házuk gyerekszobájában, az ágy mellett altatódalt énekelnek, cukiskodnak meg gügyögnek a kicsinek, és valaki közben az ajtórésen át veszi őket. Mégis, ki volt az, és hogy került ez az elkapott, családi pillanat 100 millió dollárért a Netflixhez?

A másik: Harry gyűlölete az apja és a bátyja iránt nem is lehetne egyértelműbb. Pár éve nekem még úgy tűnt, szerette őket. A dokumentumfilm most leadott, három órája alatt egyszer sem mondta ki William nevét, mindig csak úgy utalt rá: “a bátyám.” Őt egyébként többször támadja a filmben, állítólag Vilmos “kiabált és üvöltözött vele”, amikor a híres Sandringham-i Megxit találkozó zajlott. És szerinte Vilmos heccelte ellenük a sajtót is, nem egy esetben. Károly pedig egyértelműen “félreértette” őket, mindig is, és amikor Harry hazament nagyapja, Fülöp temetésére, kiakadt azon, hogy a bátyja és az apja “a bocsánatkérésnek és a felelősségvállalásnak” a jelét sem mutatták azért, “amin Harry és Meghan keresztülment.”

Tényleg, nem mutatták? A nagyapád temetésén nem veled meg a feleségeddel voltak elfoglalva, Harry? Döbbenetes volt látni azt a párhuzamos univerzumot, amiben a herceg él, amióta megnősült.

Harry és Meghan a filmben állítják, hogy amint elhagyták Angliát, a királyi család “büntetni kezdte” őket, nem adtak pénzt, ott hagyták őket lógva egy kanyi garas nélkül, és a biztonsági őrizetüket is azonnal visszavonták. Öt perccel később viszont Meghan drámaian elmeséli, hogyan zokogott összeomolva az egyik biztonsági emberük karjaiban a szörnyű lelkiállapota miatt, Kanadában. Most akkor volt biztonsági őrizetük, vagy nem volt? Húsz perccel később meg azt halljuk, hogy vettek egy 14 millió dolláros luxusvillát Kaliforniában. Mégis, miből, ha minden pénzt megvontak tőlük büntetésből, és egy fillérjük se maradt? Egyébként is, a távozásuk óta lassan három év telt el: esetleg arra nem gondoltak, hogy dolgozzanak? Szerintem egyértelmű, hogy sokáig Károly pénzelte őket, azután Oprah Winfrey, most meg ugye a Netflix.

És akkor az Oprah-interjú. A privát életre áhítozó pár 2021 tavaszán úgy érezte, a világ leghíresebb pletykakirálynőjének kell elmondaniuk egy három órás tévéinterjúban “a saját történetüket.” Mutatják őket, ahogy a tévé előtt ülve, otthon, felszabadultan ujjonganak, amikor az interjú adásba ment (valaki véletlenül ezt is felvette). Másnap pedig mutatják Harryt, amint jókedvűen labdát dobál a luxusvillájuk kertjében a kutyájuknak, és szó szerint ragyog a boldogságtól. Mert ugye valaki ezt is levideózta. Az EGÉSZ VILÁG tudta, hogy Harry nagypapája, Fülöp azokban a napokban került kórházba, és haldoklott. Ezek szerint az egész világ, csak épp Harry nem, mert ezt valahogy “kifelejtették” a filmből. Most vagy az van, hogy Harry egy pszichopata, aki mámorosan kuncog, miközben a nagypapája haldoklik, vagy ezt az egészet valamikor máskor vették fel, vagyis megrendezett a dolog. Szerintem ez utóbbi.

Sorolhatnám. Meghan híres vetélésének sztorija, amelyről a The New York Times-ba írt egy hosszú cikket (szintén a privát élet reményében, ugye) is legalább három különböző verzióban hangzik el. A vetélésért egyébként Harry kifejezetten a brit sajtót, egész pontosan a Daily Mail nevű lapot teszi felelőssé, ezt ki is mondja, holott akkor már fél éve nem is éltek Angliában.

Ez talán a legnagyobb bajom ezzel a dokumentumfilmmel: hogy ugyanarról a dologról öt perccel később az ellenkezőjét mondják vagy mutatják. És újabb húsz perc múlva egy harmadik verziót. Ezt hívják nem koherens történetmesélésnek. A szókimondóbbak meg hazudozásnak.

Márpedig aki egy dokumentumfilmben, ami ugye a tényszerűség műfaja, egyszer hazudik, annak – sajnálom – én a többit sem hiszem el. Ennek a két drámabajnoknak meg most már egy szavát sem.

Végigültem ezt a hat órát, becsülettel. Értem, Harry és Meghan, iszonyatos szenvedéseken mentetek keresztül, jobb nektek Disneylandben. Csúnya, csúnya királyi család, csúnya, csúnya brit sajtó, csúnya, csúnya britek.

De most már maradjatok egy kicsit csendben, ha nem túl nagy kérés. Vannak a tiéteknél nagyobb problémák is a világon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ő lenne az új Azahriah? A TikTokról indulva csinál teltházas koncertet Moriones, a bohócsminkes srác
Moriones buliján jártunk, akinek eddig háromból három koncertje volt telt házas. A TikTokról berobbant előadó közönségével beszélgettünk.
FM. Kép: szmo.hu - szmo.hu
2024. április 09.


Link másolása

Moriones buliján jártunk – a bohócsminkes előadó a TikTokról robbant be a magyar zenei életbe. Eddig összesen három koncertet adott, ebből mind telt házas volt.

Most ráadásul már az Akvárium nagytermét töltötte meg a közönsége.

Van, aki a szövegei, más a dallamvilága miatt szeretik. Morionest sokan hasonlítják Azahriah-hoz, ám a rajongói a védelmükbe vették: van, aki szerint nem is lehet egy napon említeni a két előadót.

@szeretlekmagyarorszag.hu @Moriones eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A mesterséges intelligencia szerint így kellene kinézniük a Harry Potter karaktereknek a könyvbeli leírások alapján
Annak ellenére, hogy leírásokon alapulnak, a Harry Potter rajongók továbbra is vitatkoznak az AI által generált képekről az interneten. Persze mindannyiunk fejében más és más kép alakul ki egy karakterről, nehéz tehát igazságot tenni.

Link másolása

A LadBible cikke szerint a mesterséges intelligencia csupán a könyv leírásaira támaszkodott. A karakterek elég kísértetiesen hasonlítanak a filmbeliekre, az az egy biztos.

Noha a technológiai adaptációk hihetetlenül lenyűgözőek, a rajongók továbbra is azon vitatkoznak, hogy melyik karakter a leghitelesebb.

A képeket eredetileg a vietnami Reddit felhasználó, MsBananaAnna készítette, melyek a filmrajongókat teljesen elbűvölték.

Harry karaktere Daniel Radcliffe-fel ellentétben világítózöld szemű, az egyik kommentelő „anime Harrynek” nevezte.

Legjobb barátja, Ron azonnal felismerhető lángvörös tincseinek és szürkés pólójának köszönhetően – ami feltűnően hasonlít Rupert Grint színészéhez az első filmben.

Ginny Weasleyt is megmutatták élénkvörös hajával.

Hermione Granger is könnyen felismerhető sűrű göndör hajának köszönhetően, bár igaz, hogy sokkal dúsabb, mint ahogy a könyvekben ábrázolják.

Más diákokat is lenyűgözően jelenített meg a mesterséges intelligencia, mint például Luna Lovegoodot, aki sokkal gyerekesebben néz ki, mint az őt vásznon megszemélyesítő, Evanna Lynch.

Ez a baki elszomorított néhány Reddit-felhasználót, akik szerint a színész a tökéletes választás a szerepre, még azt is mondták, hogy a filmváltozat „illetékesebb”.

A technikus Neville Longbottom értelmezése a rajongókat is meglepheti, fényes szőke hajával, amely nagyon különbözik Matthew Lewis adaptációjától.

Bár a könyvek számára hitelesebb, a rajongók továbbra is vitatkoztak a hosszan tűrő diák megjelenéséről – az egyikük még azt is kifogásolta, hogy „túl aranysárga”.

Azonban kevés vita volt Draco Malfoy megjelenésével kapcsolatban, mivel a karaktert azonnal felismerték a Reddit-felhasználók, hiszen az szinte teljesen megegyezik egy fiatal Tom Feltonnal.

Ugyanez mondható el apjáról, Luciusról is.

Természetesen nem a diákok voltak az egyetlenek, akiknek élénk leírásai voltak a könyvekben.

A Roxfort öregdiákjai között volt Sirius Black is, az egykori azkabani fogoly, akit szintén megidézett a mesterséges intelligencia.

A rajongókat természetesen Voldermort is lenyűgözte, aki szinte teljesen megegyezett Ralph Finnes színésszel. Az egyik kommentelő még arra is ragadtatta magát, hogy az AI-verzió „jobban elkápráztatta” őket, mint a film.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a Redditor melyik film rajongótáborával küzd majd legközelebb.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Köszönjük, Netflix, végre egy krimi-remekmű! A Ripley minden másodperce hihetetlen élményt kínál
Előre szólunk, ez hosszú lesz. Aki kicsit kényeztetni akarja a szemét a Godzilla x Kong, vagy Méhész filmek után, az keresse meg a Netflix kínálatában ezt a vizuális atombombát. Mi már most minden minisorozatos díjat neki adnánk 2024-ből. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 09.


Link másolása

A Ripley nevet rengeteg helyről hallhattuk már. Elsőre gondolhatunk a sci-fi királynőre Ellen Ripley-re, de néhányak emlékezhetnek az 1999-es Anthony Minghella rendezte A tehetséges Mr. Ripley-re. Elsőre én sem kapcsoltam össze a Minghella-filmet a sorozattal, csak ahogy néztem, folyamatosan egyre ismerősebbé vált a felütés. De míg a tragikus körülmények között, igencsak fiatalon elhunyt Anthony Minghellának 2 órája volt, hogy elmeséljen egy összetett, személyes, felháborító és kegyetlen történetet, addig a netflixes Ripleynek kényelmes 8 órája van erre. Illetve emiatt az időkülönbség miatt

Matt Damon és Andrew Scott játéka is összehasoníthatatlan, szegény Damonnak esélye sincs labdába rúgni Scott összetett karaktere mellett, akit sokkal jobban megismerünk itt.

Tom Ripley Patricia Highsmith Ripliad című regénysorozatából öt könyvének is a „főhőse”, és számtalan filmes feldolgozáson átesett 1955-ös megszületése óta. Nem ismertem sem az 1960-as Alain Delon-féle filmet, vagy az 1977-es Dennis Hopper nevével fémjelzettet sem. A 2005-ös Berry Pepperest félszemmel láttam, de nem fogott meg. A 2002-es John Malkovich-féléről anno jókat hallottam, de teljes egészében csak az 1999-es, Matt Damon, Jude Law, Gwineth Paltrow, Cate Blanchett és Philip Seymour Hoffman impozáns névsorával megáldott változatot láttam.

A Netflix feldolgozása nagyjából ugyanazt a történetet meséli el, amit a zseniális nevekkel teletűzdelt Minghella-féle film. Rögtön gondolhatnánk már csak a szereplők névsorán végig nézve, hogy minden tekintetben felsőbbrendűbb a sorozathoz viszonyítva A tehetséges Mr. Ripley. Nos, ez nagyon nem így van. Nemrég újra megnéztem a mozifilmet, és azt kell mondanom, hogy a netflixes Ripley-hez viszonyítva inkább tűnik egy olcsó tévéfilmnek.

Mind a megvalósítás, mind a színészi játék terén kenterbe ver minden feldolgozást a Ripley.

Nem egy megszokott Netflix-minőség . Mérföldekkel felette van, csak egy igazi megaprodukcióhoz tudnám hasonlítani. Ennek egészen egyszerű oka van: a Ripley nem a Netflix saját gyártású sorozata, hanem a Showtime kábelcsatorna által megrendelt vizuális bonbon a szemnek, ami valahogy az éterben keringett már egy pár éve. Leforgatták, de senki nem adta le – erre csapott le a Netflix, és milyen jól tette! Ezért érezzük a csúcsminőséget, nem sok pénzből forgatott sztárokkal teletűzdelt pénzmosoda, hanem egy jól átgondolt, az utolsó másodpercig megkomponált mű.

Kezdjük a legszembetűnőbbel: a megvalósítás szemet gyönyörködtető. Minden jelenetét le lehetne fényképezni, és kitenni egy múzeum falára. Nagybetűs művészi kompozíciókat nézhetünk nyolc órán keresztül, és nem hat öncélúnak egy másodpercig sem, minden okkal történik a képernyőn. Sőt aki ismeri az eredeti történetet/művet, rengeteg utalással találkozhat. Nemcsak azért szép, mert majdnem az egész sorozat fekete-fehér, hanem a lélegzetelállítóan kreatív módszerekkel fényképezett jelenetek váltogatják egymást.

Még egy egyszerű párbeszéd, vagy lépcsőzés is extra értelmet nyer az operatőri munkának és az ügyes rendezésnek köszönhetően.

Steven Zaillian rendező és a Vérző olaj Oscar-díjas operatőre Robert Elswit munkája előtt emelem a nem létező kalapom. A sorozat minden pillanata csemege volt a filmfanatikus szemeknek. Nem tudom eléggé dicsérni, annyira magával ragadóan szép minden képkocka.

Ennek persze van egy nagy hátulütője: a sorozat lassú. Nagyon lassú, melankolikus, gondolkodós, de mivel nagy része olaszul van, ezért nagyon odafigyelős is egyszerre. A sógunhoz tudnám hasonlítani, ahol is egy egyszerű párbeszéden emberek sorsa függhet. Csak itt nem az a kérdés, hogy egyik daimyo elfoglalja-e a másik területét, hanem az, hogy Ripley vajon megteszi-e azt, amire mindennél jobban vágyik.

Számomra működik a forgatókönyv, de sokaknak unalmas lehet majd a sok párbeszéd és viszonylag kevés történés.

Csak azt tudom minden kételkedőnek mondani: adjanak egy esélyt neki! Még, ha tudom is, hogy ez nem lesz mindenki kedvenc sorozata, ilyet ritkán látunk a streaming platformon. Történetünk szerint a ’60-as években járunk valamikor, Tom Ripley (Andrew Scott), a főszereplőnk egy kisstílű megélhetési bűnöző. Hazug csaló, hamisító, akit tud átver azért, mert ő is pénzből él, az amúgy is drága New York kegyetlen városában. Megkeresi Tomot egy gazdag üzletember, Herbert Greenleaf (Kenneth Lonergan), mert azt gondolja, hogy fia Dickie (Johnny Flynn) jóban volt régen Tommal. Ez persze nem igaz, de Ripley kapva kap a semmiből érkező lehetőségen, és vállalja, hogy hazahozza Dickie-t Olaszországból.

Ugyanis a tékozló fiú fogta magát és bejárta az európai kontinenst, majd letelepedett egy kis tengerparti olasz városkában. Egy családi vagyonkezelői alapból havonta kap „fizetést”, így nem érdekli a családi vállalkozás, de apja ezt már másként gondolja. A pénztől nem tudja jogilag megfosztani fiát, de felbérli Tomot, hogy győzze meg „barátját” a hazatérésről. Tom jó pszichopatához híven, mindenkit befolyásol és rögtön rárepül a lehetőségre, egyszerre élvezheti az olasz tengerpart gyönyöreit és kullancsként szívhatja a Greenleaf-vagyont.

Amikor megismeri Dickie-t, egy váratlan taktikával áll elő, amivel eléri, hogy ő és barátnője, Margot (Dakota Fanning) befogadják őt a bizalmukba, sőt oda is költözik ingyen hozzájuk, miközben a Greenleaf családi vagyont is zsebre teszi.

Persze ebből várható és váratlan következmények lesznek, nem írok le többet, mert aki látta A tehetséges Mr. Ripley-t az tudja mi fog következni, aki pedig nem tud semmit, az egy feszült, érdekfeszítő hullámvasútra vált jegyet az 1960-as évekbeli szupergazdagok gondtalan világába.

Nem csak a fényképezés miatt gyönyörű a sorozat, a díszlet, a jelmezek, az atmoszféra, mind sokkal autentikusabb, mint azt legvadabb álmainkban el tudnánk képzelni. A Minghella-film ehhez képest semmit nem mutatott a korszakból. A művészet itt is középpontban van, mint a ’99-es verzióban, csak ott a zene volt a központi eszköz.

Itt Dickie amatőr festő, akinek nagy kedvence Caravaggio művei, ami rányomja a billogot Tom ízlésére is.

Az egyetlen dolog, ami technikailag nem tűnt tökéletesnek, az a zene. Ez persze csak egy félrevezetés volt, mert Jeff Russo hangjegyei láthatatlan módon, de tökéletesen kiegészítették a képernyőn látható csodát.

A színészek elsőrangúak, főszereplőnk Andrew Scott gonosz karakternek született. Néha, egy félmosollyal nagyobb kárt tudott okozni egy másik szereplőnek, mint amit amúgy fizikailag tudna. Gyakorlatilag végig őt követi a néző, sokszor még a fejébe is belelátunk, nagyon kreatív megoldásokkal. Dakota Fenning, mint Marge Sherwood sokkal összetettebb és kifinomultabb karakter, mint a mozifilmes Gwyneth Paltrow. Dickie szerepében Johnny Flynn megnyerő, de nem az a tipikus szépfiú, amilyen Jude Law volt. Van egy „netflixes” LMBTQ casting döntésnek is látszódó érdekesség.

Freddie Miles szerepére Eliot Sumnert kérték fel, akiről két dolgot érdemes megjegyezni: Sting lányának született, de már elhagyta a nemiséget és ők/azok (They/Them) névelőket használja magára.

Ezen felül rettenetesen érdekes arcszerkezete van, nem tudja eldönteni a néző, hogy vonzódjon-e hozzá, vagy tartson a karaktertől. Pont, mint Ripley – ez is csillagos ötös. Vicces, hogy John Malkovichnek is jutott egy kisebb szerep a sorozatban, ő is Ripley bőrébe bújt már egyszer, a 2002-es verzióban, így mintha átadta volna a stafétabotot Scottnak.

Az alkotók könnyedén elérik, hogy egy gyilkos pszichopatának drukkoljunk. Tom Ripleynek ellenszenvesnek kellene lennie, ehelyett Andrew Scott és az írók megszerettetik velünk. Megértjük, mit-miért csinál, még ha szörnyű cselekedetek is azok, egyszerűen logikusak és minden döntése érthető. Nem akarom húzni tovább az emberek idejét: kifogytam a szuperlatívuszokból. Aki szereti egy kicsit a lassabb, átgondolt történeteket, ahol egy párbeszéd kompozíciója legalább olyan fontos, mint amit a szereplők mondanak, az imádni fogja a Ripley-t.

Ha ismered az alapművet, kötelező a Netflix-adaptáció, ha új neked még ez a történet, akkor csak rád vár a rejtélyes Mr. Ripley.

Mindenkinek csak kitartást kívánok a sorozat mellett, mert megérdemli a nézőket ez a celluloid-csoda. Nem gondoltam volna, hogy a legnagyobb meglepetést egy halkan érkező, 1955-ös könyvfeldolgozás fogja okozni 2024-ben, de nekem eddig egyértelműen az év felfedezése ez a 8 részes sorozat. Valahol be kell fejeznem ezt a cikket, mert még oldalakat tudnék róla írni: a Ripley megtekinthető fekete-fehérben, minden vizuális gyönyörűségével együtt a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Hatalmas botrány a királyi családban, így bukott le András herceg – Ilyen az Interjú a herceggel
Spoiler nélkül nem sok mindent mesélhetünk a Netflix új mozijáról. Sokan már a film elején tudni fogják, mi lesz - azaz a valóságban: lett - a vége.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 12.


Link másolása

Az Interjú a herceggel Phillip Martin rendező dramatizált valós történeten alapuló drámája. A rendező eddig főleg sorozatok készítésében vett részt, de volt már egy-két nagyjátékfilmje is. Így beleillett a Netflix "megfizethető szakemberek"-elképzeléseibe. Ezek a közepes költségvetésű drámák teljesen eltűntek a mozik műsoráról, úgy, ahogy az 50 milliós rom-kom-ok is.

Mind átköltözött a streamingre, mert amikor moziban mutatják be őket, biztos az anyagi bukás, még akkor is, ha kritikailag sikeresek.

Gondolhatunk itt az amúgy jól felépített és kritikusok által elismert Azt mondtára, amely a Harvey Weinstein-féle botrányra épült. Hatalmas bukás volt a film, még alacsony készítési költségek és korlátozott marketingbüdzsé mellett is. Tisztelet persze a kivételnek, az Imádlak utálni hatalmas siker volt, pedig kisköltségvetésű romkom volt.

Így a streaming-szolgáltatók szívesen vásárolják meg ezeket a műveket, nem fektetnek sok pénzt a reklámokba, és várják a váratlan sikert egy-egy kiemelkedő filmmel. Itt az első probléma az Interjú a herceggel című filmmel: semmiben nem kiemelkedő.

Történetünk 2010-ben kezdődik, amikor is egy csapat lesifotós (Kate Fleetwood és Connor Swindells)

András, yorki herceget (Rufus Sewell), a királynő kedvenc fiát „vadássza”, hogy együtt lencsevégre kaphassák őt Jeffrey Epsteinnel.

András herceg egyik legjobb barátja Ghislaine Maxwell, Jeffrey élettársa. Epsteinnek már akkor is volt gondja a törvénnyel, el is ítélték kiskorúval történő szexuális kapcsolatért, amiben ő bűnösnek is vallotta magát. Miután Epstein célkeresztbe került, András herceg megszakította vele a kapcsolatot, legalább is azt állította.

Kilenc évet ugrunk, a Brexit időszakára, amikor már Nagy-Britannia gazdasági helyzete megingott, köszönhetően az EU-ból való kilépésnek. Így a BBC hírcsatornánál is elbocsájtások várhatóak. Az egyik riporter, Sam McAlister (Billie Piper) érzi, hogy valami nagy közeleg András herceget illetően, ezért felveszi a kapcsolatot a herceg asszisztensével, Amanda Thirskel (Keeley Hawes), egy mondvacsinált kifogással.

Majd kitör 2019-ben a Jeffrey Epstein-botrány, ami egyébként a mai napig tart, és az FBI még mindig komoly nyomozásokat folytat.

Sam ráveszi Amandát, hogy a herceggel készíthessen egy interjút a BBC egyik legmenőbb „háziasszonya”, Emily Maitlis (Gillian Anderson). Emiatt az interjú miatt készülhetett most el a film.

Azt gondolná az ember, hogy a címszereplő interjúja van a középpontba helyezve, mint például a remek Frost/Nixon című Ron Howard-filmben. Itt a BBC hercegig elvezető útjára, valamint az ebben résztvevő dolgozók kemény munkájára helyezik a fókuszt. Ez egy dolog miatt fontos: sokkal érdekesebb, hogy jutottak el az interjúig, mint maga a kérdezz-felelek. A beszélgetés a herceg és Emily között teljesen limonádé (ha úgy testszik, vanília), és emiatt érdektelen.

Értem, hogy ebbe „belebukott” a herceg később, de igazából ez a riport maximum a monarchián belül lehetett atomrobbanás.

Külső szemlélőként, főleg olyan véleménnyel, hogy a brit királyi család teljesen felesleges a 21. században, ez a beszélgetés teljesen ártalmatlan. Nem mondják ki, ahogy a való életben sem derült ki bizonyíthatóan, de mindenki érzi, mi az igazság, és András hercegnek valójában inkább hol lenne a helye. Valamiért mégis fizetett kártérítést egy pár áldozatnak. Aki a szexuális bántalmazásairól és visszaéléseiről hírhedt Epstein-szigeten „nyaralt” anno, illetve a lakásain tartózkodott, amikor fiatal lányok jöttek mentek körülötte, és semmit nem tett, az minimum bűnrészes.

Ez a legnagyobb probléma a filmmel. Nem érdemes foglalkozni a fő céljával. Hiába beszélik meg filmes szemmel látványosan az interjú minden pillanatát előre a sajtósok, állapítják meg a megfelelő stratégiákat, ha az egész közömbös a néző számára. Lehet, hogy a brit piacon megállná a helyét a Netflix filmje, de nemzetközileg nélkülözhető darab.

Pedig a szerkezete tényleg ügyesen felépített. Néha még izgalmat is varázsolnak bele,

amikor a lesifotósok követik a film elején Andrásékat, vagy amikor Sam nyomozása elindul, ilyenkor egészen magas szintre emelik a feszültséget. Tény, hogy próbálták dramatizálni a történetet, ezt az elején ki is írják, hogy ne lehessen őket perelni.

A színészek jók, az érdekes arcú Billie Pipert már a Ki vagy doki? óta szeretem, itt is remek a színész. András yorki herceg szerepében Rufus Sewell remekel egy mázsa maszk alatt. Sewell az az előadóművész, akit akkor hív Hollywood, amikor egy szimpatikus gonosz szerepére keresnek valakit. Ha visszatekintünk a filmográfiájára, rengetegszer játszott már főgenyót, és sok esetben olyat, akit lehetett sajnálni.

Mondjuk ennyire jó minőségű maszkok alatt még sose láttuk a színészt, minden elismerésem a maszkmestereknek.

Gillian Anderson játszi könnyedséggel hozza a kiöregedő nagyasszony szerepét, semmi kihívás nincs számára ebben. De találkozhatunk más Netflix-projektek mellékszereplőivel, Connor Swindellsszel a Szexoktatásból, vagy Kate Fleetwooddal a Végzet: A Winx Sagából.

Nem azt mondom, hogy jó szórakozás az Interjú a herceggel, mert a témája miatt inkább visszataszítóan hat. Kicsit úgy érzem, büszkék arra, hogy nem hurcolták meg eléggé a hercegüket, de sikerült eltüntetni a süllyesztőben.

Nem érzem megfelelő büntetésnek, és a filmet sem érzem méltónak, hogy foglalkozzon egy ilyen bagatell interjúval, inkább a herceg aljas tetteit kellett volna középpontba helyezniük az alkotóknak.

Persze azt nem lehetett, hiszen semmi sem bizonyított. Lehet, hogy sokaknak tetszeni fog a Netflix legújabb drámája, én időpazarlásnak érzem a remek színészek minden erőfeszítése ellenére. Az Interjú a herceggel megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: